X. A TISZTIKAR.
X.
A TISZTIKAR.
A TISZTIKAR.
ERŐS és megbízható, tanúlt, fegyelmezett tisztikar alakítására törekedett a fejedelem. Hosszas hadjárata a vitézségnek valódi iskolája lett, de tisztjeinek mindenkor ő maga volt legszigorúbb bírája.
Ezredeseinek (ezeres-kapitányainak) száma azokon kívűl, a kikből brigadérosok vagy tábornokok lettek, összesen 162-re tehető. Ez olyasmit jelent, hogy nyolcz év alatt minden ezred körülbelűl kétszer cserélt parancsnokot. Az ezredesek közül 12 német, 1 horvát (b. Vojnovics), 3 román, 7 franczia származású (Bonafous, Charričre, D’Absac marquis, Despignon, Fierville d’Hérissy, Rivičre, báró Vissenacque); a többi tősgyökeres magyar. Köztük oly vitézek, mint Bay László, Berthóti Zsigmond, Bessenyey Zsigmond, Bokros Pál,* Boné András, Csáky András, Deák Ferencz, Eölyűs András, Gődény Pál, gróf Gyulai Ferencz és István, Halász Péter, a két Illosvay, Kaszás Pál, Kis Albert, Kos Mihály,* Lóczy András, Majos János, Máriássy Ádám – a fejedelem főhadsegéde, – Móricz István, Győri Nagy János, Ráttky György, báró Révay Gáspár és Imre, Szádeczky Gáspár, Vajda András,* báró Zay András és mások. Ifj. gr. Barkóczy Ferencz, Béri Balogh Ádám, Bercsényi, Bezerédj, gr. Esterházy Antal, a két Kisfaludy, b. Perényi Farkas, Roth János, Sréter János, Szentiványi János, gr. Teleki Mihály stb., ezredtulajdonosok voltak. Ezredet és ezeres-kapitányi rangot egyedül a fejedelem adományozhatott.*
Kikapó, de vitéz és literátus ember, írta Bercsényi a fejedelemnek. Arch. R. VI. 425.
A fejedelem szerint régi, tanúlt, kemény ember. U. o. I. 148.
Őrmesterből lett huszárezredes. Századok, 1873. 179–181.
Rákóczi 1710 februárius 21. Arch. R. III. 46. Az ezredekről való intézkedéseire nézve jellemző az 1707 április 24-ikén kelt parancsolat. U. o. III. 70–71.
85. CSÁKI ANDRÁS NÉVALÁÍRÁSA.*
Csáki András (1706 ápr. 11.)
86. SZENTIVÁNYI JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*
Szentiványi János (U. o.)
Bercsényi már idején kérte őt,* szoktassa el a tiszteket a szükségtelen előléptetésektől. «Könnyű az embernek tisztet találni, de a tisztre nehéz embert találni. Azért legyenek brigadérossá, generálissá, hogy nekik az kell? Nem azért, hogy ők kellenetnek arra?» A fejedelem első tisztjei szabók, borbélyok, gulyások, kanászok, vagy Thököly-korabeli tisztek voltak. A későbbiek, vagy a Lengyelország felől jött franczia tisztek nem szerették, mert kalandoroknak tartották őket.* Rákóczi szivesen elcsapta volna fegyelmezetlen régi tisztjeit, de az iskolázottabb ifjak tiszti kinevezésének sok akadálya volt. A gyalogságnál, szerinte, igen kevés okos tiszt akadt; katonáikat nem tudták vezetni. Csak franczia és német tisztjei értettek a rendes hadsereg dolgaihoz, de ezek mellé sem adhatott jó kapitányokat és hadnagyokat.* Nem vehette hasznát azoknak a franczia kalandoroknak sem, a kik lopott tiszti kinevezésekkel jöttek hozzá.* Első tisztjeit butáknak, részegeseknek, durváknak, de a hadak közt népszerűknek találta. A későbbiek műveltebbek, de a hadi dologban szintén járatlanok s a mellett népszerűtlenek.* Gúnyosan hősöknek nevezte azokat a vágvidéki tiszteket, a kik árulóknak mondták tanácsosait, mivel nem beszélték le róla, hogy hadgyakorlatokkal és vadászatokkal töltse az időt.* Ő maga szívesen eltávolította volna feleséges tisztjeit és tábornokait, a kik csak magukról és családjaikról akartak gondoskodni.* Pedig idején akart alapot teremteni a rokkantak, a szegény, megöregedett, ellovatlanodott, érdemes tisztek számára.* Elhinné, hogy a tisztek nem fizetésért szolgálják hazájokat, ha kell vagy nem kell, egyenlő értelemben nem sürgetnék előtte s nem kárpálnák cselekedeteit ... «Némelykor mindnyájan azt mondjuk: azért fogtunk fegyvert, hogy torkon verve elvert jogunkat igazságosan megnyerhessük, másszor pedig annak visszaadását kevés szolgálat nagymértékű megjutalmazásának állítjuk.»* Akárhány tiszt utazással töltötte idejét. Az ilyenek ok nélkűl zúgolódtak fizetésök miatt, mert némelyikök szolgálatának még a rézpénz is érdemök felett való jutalma. Nem is fizette az olyan tiszteket, különösen ezereskapitányokat, kik néha egész nyáron nem voltak a maguk ezrei közt, s így azok eloszlásának legfőbb okai.*
1706 deczember 12. U. o. V. 338.
Rákóczi Eml. 42., 84., 86., 94.
U. o. 97., 116., 120., 125–7.
U. o. 127.
U. o. 215–6.
U. o. 240.
U. o. 284., 297.
1706 május 15. Arch. R. 544.
Károlyi Sándorhoz, 1707 szeptember 11. U. o. II. 99.
1707 szeptember 2. és október 14. Arch. R. II. 112. és Károlyi-Okl. V. 678.
87. HALÁSZ PÉTER NÉVALÁÍRÁSA.*
Halász Péter
88. GRÓF GYULAI ISTVÁN EZREDES.*
Gróf Gyulai István arczképeit a maros-németii gróf Kuun-kastélyban lévő eredetiek után Vadnai Béla dévai fényképész fényképezte.
A tisztikar helyzetét az ónodi haditörvényekben és szabályzatokban rendezte. Tábornokot, ezredest, ezeres-kapitányt a fejedelem, alezredest, őrnagyot – hármas fölterjesztés mellett – a főtábornok nevezett ki. Haditörvényszéki eljárás nélkül tisztségétől senkit sem lehetett megfosztani.* Kezdettől fogva buzdította tisztjeit, hogy ne csak nevét viseljék tisztségöknek.* «Vagyon urunk – írta Orosz Pál; –* ha parancsolatának eleget teszek, jót mond érette.» A fejedelem megigérte, hogy nem hagyja el őket a szerencse semmiféle forgandóságában, mert erre fölszentelte magát és tulajdon vérét hazájához és hozzájok való igaz szeretetből.* Megrótta az olyan tiszteket, a kik – inkább tudatlanságból mint gyöngeségből – a támadásban zavarokat okoznak. Vannak, kik – ezeröket vagy seregöket odahagyva a katonaság javával rend nélkül rohannak az ellenségre; míg mások – az okosság ürűgye alatt – katonáikat előre küldik és saját életöket, véröket «hazájokért» kímélik.* «Oh kegyelmes uram, – sóhajtott Forgách is,* – de sok nagyhírű emberek!... De a harczon sohase!» A fejedelem tudta, látta tisztjei fogyatkozásait, hogy a hadról gondoskodni, összeköttetéseket fentartani s a dolog természetéhez képest maguknak tanácsot adni nem bírtak.* Úgy látta, boldogtalanságban vagyunk, mert a katona nem hisz a tisztnek, a tiszt a katonának.* Arra kérte az Istent, valahára adjon eszet az alantas tiszteknek, a kiknek gyöngesége vezette mindeddig hazánk dolgait. Szeleskedő, hebehurgyáskodó tétovázásuk naponkint növelte az ellenség szívét.* A balga tisztek a maguk kárán még annyi hadakozás után sem tanúltak. Két szélsőség volt bennök: vagy vakmerők, vagy felettébb okosak. Bárcsak Isten kormányozná eszöket!*
1707 június 21. Századok, 1895. 854–5.
1704 márczius 15. Arch. R. I. 164.
Sennyey Istvánnak 1703 november 1. U. o. 1. 235.
1708 szeptember 2. U. o. IX. 543.
1710 februárius 25. Hadtört. Közl. 1892. 274.
1704 június 14. U. o. 1890. 448.
1707 november 8. Arch. R. II. 135.
1708 október 9. U. o. II. 350.
1708 október 29. U. o. II. 363.
1709 januárius 29. U. o. II. 439.
A tiszteket nem szívesen csereberélte. A nemzeti hadat kezdettől fogva jó fegyelemre akarván szoktatni, tisztnek azt tartotta, a kit eléje terjesztettek, nem azt, a kit ő szeret, vagy nem szeret. Inkább kívánta az alantas tiszteket a feljebbvalókért, mint a feljebbvalókat az alantasokért változtatni.* A kényökön alvó, csak nyugodalmat kereső tisztekkel különben sem mehetett messzire.* Kereste, de későn találta meg a jó tiszteket;* pedig az volt az elve: akárki legyen, csak hasznosan szolgálja hazáját.* A haza szolgálatát azonban nem mindenkinek elméje szerint akarta folytatni, hanem a rendelkezéseit követő fő tisztjeinek parancsaihoz képest.*
1710 februárius 21. U. o. III. 45–46.
1710 márczius 8. U. o. III. 61.
1710 szeptember 24. U. o. III. 169.
1710 augusztus 10. U. o. III. 361.
1706 május 26. Erd. N. Múzeum törzsgyűjt.
89. GRÓF GYULAI FERENCZ EZREDES.*
Gróf Gyulai Ferencz arczképeit a maros-németii gróf Kuun-kastélyban lévő eredetiek után Vadnai Béla dévai fényképész fényképezte.
Főhadsegédeit a jelesebb tisztek közül válogatta. Titoktartás mellett kellett megfogadniok, hogy a maguk nevében nem osztogatnak parancsokat és nem rendelkeznek.* Főhadsegédei közül ismeretesek: Perényi Zsigmond,* Grabarics Jakab, Máriássy Ádám – utóbb Rákóczi, majd Nagy Péter czár ezredese, végre Rákóczi József tábornoka,* – báró Fischer Mihály, Dániel György, Stössel Kristóf,* Józsa Mihály,* Huszár Imre,* Szakmári János, Szathmári Miklós, gróf Gvadányi Sándor, Nógrádi János, Rhédey Ferencz, Nagy Gábor* és Székelyhidy Mihály.*
A főhadsegéd esküje: Tört. Tár, 1881. 171. l. (Formula juramenti generalis adjutanti.)
1704. Arch. R. I. 167.
1706. U. o. I. 445. 526. Tört. Tár, 1890. 417.
1707. Rákóczi-tár, I. 19., 42., 48., 83. Arch. R. II. 460.
1708. Arch. R. VI. 18. A trencséni csata után átszökött a császáriakhoz.
1709. U. o. I. 217.
1710. Arch. R. III. 368., 386., 387., 390–1., 402., 504., 544.
1711. U. o. III. 692. Székelyhidy a száműzetésbe is követte a fejedelmet, ki Javoróvból több küldetéssel látta el.
Minden ezrednek volt ezredese, alezredese, őrnagya, szállásmestere, hadsegéde, hadbírája, káplánja, szekérmestere, mezei várnagya, sebésze, dobosa, kiket a törzshöz számítottak (officiales stabales). Volt az ezredben több kapitány, hadnagy, zászlótartó, őrmester, számvevő (fourir) és sebész, valamennyi főtiszti ranggal. A kürtösöket, pattantyúsokat, kézműveseket, káplárokat, közvitézeket a legénységhez számították.*
Pl. 1707-ben a dunántúli hadtestben (3 ezred elhagyásával) 9039 embert mutattak ki; és pedig 81 törzstisztet, 578 főtisztet, 8315 legényt, 66 számfölötti és 179 önkéntes tisztet és legényt. Arch. R. IX. 452–3.
A meg nem felelő tisztekkel a fejedelem szigorúan bánt. «Bugdácsoljanak – mondta* – egymásután a pad alá, ha hiába vonjuk a padra a fejöket.»
1706 februárius 9. Károlyi-Okl. V. 394.
Nem csekély baj volt a vezető tisztek gyakorta való egyenetlensége. A visszavonás miatt – a fejedelem szerint* – sokszor nagy fogyatkozások estek; pedig Harley angol miniszter megjövendölte, hogy ha a fölkelők egymás közt veszekednek, nyomorúságos körülmények közé jutnak.* A fejedelem, a jobbakkal együtt, remélte, hogy «ez a pártos nemzet dicsőséges lesz és irtózással, rettegéssel hall az osztrák kegyelemről és kegyességről.»* Tisztjeit milyen ékes szavakban tudta lelkesíteni egy-egy kivívott diadal, pl. a győrvári győzelem alkalmával! Kedvesen értesűlt,* hogy a magyar vérbeli, régi őseinktől reánk maradt s belénk oltatott virtust győzedelmes pálmaágakkal ékesítették.» Mind a mellett a kötelességet nem engedte érdemnek nevezni* s nagyon megválogatta, a legvitézebbek közül kit tüntessen ki adománynyal vagy más módon.
1710 április 29. Arch. R. III. 249. Példák u. o. II. 113., 118., IX. 340. Simonyi, I. 240.
Simonyi, I. 342.
Egy lengyel kir. tanácsos levele. Thaly, Tört. Kalászok, 205.
1706 november 30. Hadtört. Közl. 1895. 323.
1710. Arch. R. III. 277.
Katonai érdemek jutalmazására használta a szabadságharcz kezdete, a szövetség megalakítása és az ónodi gyűlés emlékezetére vert arany, ezüst, bronz érmeket. Volt ezüst érdemrendje is az ország czímerével és saját arczképével. Mikor ezzel egyszer egy Wagner nevű gránátos kapitányt tüntetett ki, a többi tisztek zugolódtak, hogy nem magyarnak adta.* Voltak saját arczképével ellátott arany vitézségi érmek is.* A győrvári harcz vitézeinek, majd Blaskovics János őrnagynak arany érmeket adott.* Horváth György zászlótartót, ki a 65-ből életben maradt 16 görgényi hőst Munkácsra vezette, arczképes arany, a többit ezüst éremmel jutalmazta.* «Isteni Gondviselés» név alatt vitézi rendet is akart alapítani, de nem maradt rá ideje.*
Századok, 1886. 345–6.
U. o. 1888. 45. Egy ilyen tíz aranypénzt nyomott. Rákóczi emlékérmeiről öt kép kiséretében értekezett Rampacher Pál a Nummismatikai Közlönyben, 1907.
Rákóczi-tár, I. 45. és Hadtört. közl. 1895. 337.
Hadtört. Közl. 1891. 15.
Rákóczi eml. 213.
90. ZÁSZLÓTARTÓ A GRÓF BETHLEN-FÉLE SZÉKRŐL.*
Zászlótartó cz. képeinket gr. Bethlen Miklós bethlen-szentmiklósi kastélyában lévő képekről ifj. Pákey Lajos fényképezte.
Nemcsak jutalmazni tudott. Irgalmatlanul büntette a kötelességmulasztót, vagy éppen árúlót. Fölhatalmazott minden tisztet, hogy mint nyilvánvaló árúlót azonnal megölje azt a katonát, a ki a rendet megbontja, zsákmány kedvéért s egyéb okból előre megy, hátrább marad, vagy megfut.* Az egymás iránt való bizalmatlanságot mindenképpen irtogatta. Boldogtalanságnak tartotta, hogy a katona nem hisz a tisznek, a tiszt a katonának.* Mint a tükörben, úgy látta a jövendőt, ha a bizalmatlanságot szívünkben tápláljuk. S keserű gúnynyal tette hozzá, hogy mindnyájan készen vagyunk a halálra, csak – meg ne öljenek!* Egyébiránt kevés tisztjében lévén nagy bizalma, saját nyilatkozata szerint* nem sokat csalódott.
1710 februárius 25. Hadtört. Közl. 1892. 276.
1708 október 9. Arch. R. II. 350. Különben föltette, hogy Bercsényinek ő iránta is lehet balitélete. U. o. 369.
1709. szeptember 20. U. o. II. 548.
1710 februárius 27. Szalay, Rákóczi bujdosása, 3.
A fegyelmet mindenkitől megkövetelte.* A ki istentelenségeket követ el, a kinek szeretete meghűl édes hazánkhoz és nemzetünkhöz, a ki a nemzeti ügyet fegyverrel szolgálni vonakodik, tisztjei iránt engedetlen, a zászlók alól elkóborol, a tolvajságokban elmerűl; a ki a közjóért magyar szívvel, egy lélekkel nem kíván hadakozni, szenvedni és munkálódni: azt nem hazafinak, és magyarnak, hanem hazánk fattyának, nemzete árulójának nevezte.* Megmondta, meg is tette, hogy a mi kihágás történik a haditisztek lágysága vagy nemtörődömsége következtében, akármilyen rangú tiszt legyen, azt bünteti, nem a közlegényt vagy hajdút.* Harcza egyik előkészítőjét, Kiss Albertet fegyelmetlensége miatt főbelövetni akarta.* Forgách tábornagyot elfogatta, mert az engedetlenség szelleme ellen félrendszabályokkal élni nem akart;* pedig éppen Forgách hízelkedett neki azzal, hogy ösmeri a fejedelem szent ügyekezetét a jó katonai fegyelem iránt.* Vétkes tatár katonáit megtizedeltetni,* a lázongó hajdúk egy részét kivégeztetni rendelte, hogy «tíz-tizenkét ember halálával ezeren is tanúljanak; mert különben jó végét dolgunknak nem várhatjuk».* «Jobb egész ezereknek is inkább a tizedét megöletni, mintsem rossz voltuk miatt nagy fogyatkozásokat szenvedni.»* A rabok szabadúlásában bűnös Károlyi hadnagyot csak az akasztófára akarta függesztetni.* A fölkelés kezdetén még a tiszteket is szabad volt megpálczázni,* Bottyán tábornok pedig egy ezredest is karóba-húzatással fenyegetett meg.* A fejedelem szintén halállal ijesztette azokat a tiszteket és legényeket, a kik egy vár föladása után is erőszakoskodnak; «idegen országban is hadd lássák, mily keményen akar eljárni és ilyesmit korlátozni.»* Szegedi hadnagy, a kinek a hazaszökötteket kellett volna visszahajtania a táborba: »éjjel-nappal eszik-iszik, veszekszik: maga is olyan, mint a hada».* Dévay Mihály alkapitányt a fejedelem elfogatni rendelte, mivel ezredét engedelem nélkül odahagyta.* Barkóczyt megintette,* ne tűrje a fegyelmetlenséget Ilosvay Bálint ezredében, mely a vizsgálni akaró szemlebiztos ellen a multkor kifakadt, hogy «ne mustráljon bennünket az ilyen s ilyenhaszontalan német!» Megtörtént, hogy pl. Bezerédj Rákóczi parancsára sem mozdúlt Sopronból,* a tisztek gáncsolták a fejedelem parancsait* stb.
Levele Du Héronhoz 1702 április 7. Thaly, Bercsényi, II. 448. Első kiáltványa 1703 május 12. Önéletr. 161., 169. Eml. 95.
1704 augusztus 25. Károlyi-Okl. V. 149.
1705 április 26. U. o. V. 188.
1704 márczius 15. Arch. R. I. 80. Gődény Pált is a miatt nem büntette súlyosabban, mivel «egy lévén azok közől, kik elsőben fegyvert fogtak, nem kívánta szomorítani.» 1705 június 10. U. o. 219.
Rákóczi eml. 197. Forgách valóban már 1704 augusztus 5-ikén megírta Károlyinak, hogy ha a fejedelem idején nem vet kapuczámét a katonák orrára, az ördög kommandérozza őket. Károlyi-Okl. V. 102.
Századok, 1882. 534.
1705 szeptember 7. Arch. R. I. 411.
1706 április 8. U. o. I. 530.
Utasítása Károlyihoz, 1706 augusztus 17. U. o. I. 591.
1710 márczius 31. U. o. III. 223.
1703 szeptember 7. Tört. Tár, 1904. 37.
Századok, 1879. 380.
1703 november 24. Arch. R. I. 146.
1704 márczius 5. U. o. I. 214.
1706 augusztus 1. U. o. I. 443.
1705 deczember 20. U. o. I. 440.
Rákóczi eml. 193.
Vádolták, hogy gátolja őket cselekvésökben. U. o. 240.
91. TROMBITÁS A GRÓF BETHLEN-FÉLE SZÉKRÖL.*
Trombitás cz. képeinket gr. Bethlen Miklós bethlen-szentmiklósi kastélyában lévő képekről ifj. Pákey Lajos fényképezte.
A tisztek addig csakugyan nem tarthattak fegyelmet, míg megválasztásuk és letételük ezredöktől függött. Kaszás Pál regimentje még az ezredes fölesketése jogát is magának követelte, tehát azt akarta, hogy az ezredes tőle s ne a fejedelemtől függjön; Kállay István őrnagyot ezrede a fejedelem tudta és törvénylátás nélkűl akarta lefokozni, a mi szintén a fejedelem jogaiba ütközött.* Esterházy Antal ezredét a fejedelem maga mellé rendelte, hogy fegyelemre tanítsa s a szökdöséstől leszoktassa; mert tudja és kesereg a szíve, mennyi a panasz előtte.* Nem akart olyan rakonczátlan tiszteket, mint pl. Csepregi János főhadnagy, a kinél rosszabb természetű zenebona-indító ember kettő sem volt az egész seregben. Az olyanokat, a kiknek megfélemlett szívéből csak petyegő panaszokat hallhat, a mik zenebonára vezethetnek, szívesebben hagyta volna az ekeszarva mellett. Károlyinak megizente, mondja meg az efféle tiszteknek, hogy nem kíméli tőlük az akasztófát, ha parancsolatait véghez nem viszik.* Tábornokait intette, szorítsák tisztjeiket a rendeletek teljesítésére, hogy hazánk ne szenvedjen olyan károkat, a mikből nehéz lesz kigázolni; és kifakadt a sok tiszt éretlen tanácsa, szófogadatlansága ellen.* De azt sem engedte, hogy a falvakban halálra verjék a szegény embereket s némelyiknek orrát is levágják.*
Tört. Tár, 1906. 23–24.
Forgách Simonhoz, 1706 szeptember 21. Arch. R. I. 627.
1706 április 13. U. o. I. 522–3. Kárdyi-Okl. V. 448.
1706 július 23. U. o. I. 569.
1704 április 9. Károlyi-Okl. V. 75.
Nagyon keserítette, ha gyávaságot, félelmet tapasztalt; mikor pl. a had ki sem lőtte a puskáját, hanem bálvány módjára nézte az ellenséget «s talán fává változott, az Ovidius metamorphosesi szerint».* «1050 hajdú, 2070 lovas per regulam czinczig-vanczig – mondta máskor* – 3120-at teszen,» – s ennyi elég volna 500 aradi rácz ellen; de «per regulam pigri et hazaoszláczionis, attól félek, kevesebb lesz belőle. És hogyha az elmult nyáron egy sertéspásztor elfutamtathatta Debreczen városát: adja Isten, ezen végházak kommendói többször el ne futtassák e télen.» De azután maga vigasztalta Dobozi debreczeni bírót, ki az ellenség támadása miatt aggódott. «Sokakat meggyógyít a félelem. Sohase búsúljon azon, hogy megyen? A beteg, ha lesz ereje, fölkel.»*
1707 október 7. Arch. R. II. 111.
1707 november 15. U. o. II. 140.
1708 november 3. U. o. II. 366.
A határozatlanságot a tudatlanság következésének tartotta. Egyik tisztjét azzal rótta meg, hogy még a rosszlelkű ember sem szokott annyi zavart okozni a hadakozásban, mint a határozatlan, kétséges és szándékait változtató elme.* Quod dixi, dixi, quod scripsi, scripsi – riadt ő maga a debreczeniekre, kik azt remélték, hogy megváltoztatja szándékait.*
1709 augusztus 6. U. o. II. 513.
1708 november 3. U. o. II. 366.
92. GRÓF ESTERHÁZY ANTAL GYERMEKKORI ARCZKÉPE.*
Gróf Esterházy Antal gyermekkori arczképe a kismartoni eredeti olajfestményről készült.
«Eleintén kezdett keménykedéseinek és reguláinak»* köszönhette, hogy a fegyelmet – legalább a gyalogságnál – 1706-ban már jónak mondhatta.* Azonban a fegyelem csak a dicsőség napjaiban tartott. Később, a hanyatlás korszakában, Bercsényi elösmerte, hogy igazsága van: nem jó a tiszteknek abaratlan forraniok a maguk levében; «de, felséges uram, most nehéz eret vágni, ha készen nincs a kötőeszköze, vagy messze ....»* A fejedelem eléggé elszántaknak sem tartotta tisztjeit. «Adjon Isten valahára más resolutiót is nekik – sóhajtott egy ízben* – mert félek, úgy ne aludjunk el, mint a gyertya.» Panaszkodott, hogy sohasem vihette velök véghez, a mit idejében tervezett.* Keserű vallomás attól, a ki szerint boldogúlnunk vagy vesznünk kell: aut vincendum, aut moriendum est!*
1710 április 4. Arch. R. III. 229.
Rákóczi eml. 238.
Bercsényi a fejedelemhez 1709 szeptember 24. Arch. R. VI. 346.
1708 szeptember. U. o. II. 321.
1709 márczius 13. U. o. II. 455.
1708 október 22. és 1710 márczius 12. U. o. II. 358., III. 65.
