I. AZ ÓNODI ORSZÁGGYŰLÉS KEZDETE. (1707.)
I.
AZ ÓNODI ORSZÁGGYŰLÉS KEZDETE.
(1707.)
AZ ÓNODI ORSZÁGGYŰLÉS KEZDETE.
(1707.)
2. ÓNODVÁR ROMJAI.*
Ónodvár romjai Cserna Károly rajza.
A FEJEDELEM várva várta, Ónodon mikor kezdheti meg azt a munkát, a melylyel – mint meghívó levelében írta – «földre taposott édes hazánk törvényes szabadságait régen óhajtott virágzó állapotára hozza» és a nemzet igazságos ügyét, ha már a béketárgyalásokon nem tehette, az országgyűlésen jó megegyezés által hasznosan végezze be. A vármegyék követei közül a nyitraiak, trencséniek, turócziak még nem érkeztek meg, de a fejedelem tovább nem várakozott rájok. A rendek már különben is tartottak értekezleteket a fejedelem üdvözlése és a sérelmek összeírása ügyében s 27-ikén a szenátus is megkezdte tanácskozásait. Az ónodi országgyűlés* megnyitása napján, május 31-ikén reggel 8 órakor a fejedelem a rendekkel az ország sátorában a Szentlélek segítségül hívása mellett misét hallgatott, azután kíséretével visszament a maga sátorába. A rendek azonban együtt maradtak s elhatározták, hogy a távollevő királypárti esztergomi érsek helyett az egri püspököt, Telekessyt kérik meg az üdvözlő beszéd tartására. A püspök erre csak a harmadik izenet után vállalkozott, de rögtönözve is igen szép beszédet tartott, mikor a fejedelem, a szenátoroktól körülvéve, az ország sátorában 11 órakor újra megjelent.
Ennek kritikai története, a források bőséges idézésével, Áldásy Antaltól a Századok 1895. évi kötetében.
«Most bocsásd el, uram, a te szolgádat – idézte az ószövetségi Zachariás szavait; – mert látták szemeim az üdvözítőt». Ő meg a többi öreg most már vidámabban válhatnak meg ettől a világtól, mert látták felséges vezéröket, a ki Isten segedelmével helyreállítja a magyar nemzet régi szabadságát. Örömmel üdvözölte őt, hogy szerencsésen hazatért Erdélyből, a hol beiktatták a fejedelemségbe. Emlékeztette a czímerében levő sasra, a mely merészen száll a magasba. Hazánk is fel fog emelkedni elnyomott helyzetéből. A krónikák megírják, milyen szomorúságot okozott világszerte, mikor Győr, a kereszténység védőfala, elesett; de azt is megírják, milyen általános örömet okozott, mikor, Isten csodájára, ismét visszanyertük. A haza fölszabadítása ennél is nagyobb örömet fog szerezni. Tartsa meg az Isten a fejedelmet szegény magyar hazánk szerencséjére!
A fejedelem meghatva felelte, hogy szíves indulattal végezte és végzi a magyar nemzet javára szolgáló súlyos munkát; mert tökéletes szeretettel viseltetvén édes hazájához, életének nagy veszedelmeivel is istenesen és szüntelenül munkálkodik édes hazája régi, óhajtott szabadsága helyreállításán. Örömmel értesűlt róla és szemeivel is látja, hogy a rendek összegyűltek; de szomorúsággal tölti el, hogy a vármegyék és egyéb rendek egy része nem törődik a nemzeti ügy előmozdításával, s megveti a haza dolgainak szorgos elővitelét. Egyesek azt halogatásukkal, távolmaradásukkal mintegy szándékosan késleltetik, holott az ellenség nagy szorgalommal folytatja a maga incselkedő hadi műveleteit. Mielőtt tehát megtenné előterjesztéseit és kifejtené, mi végre hítta össze a rendeket, mindenekelőtt tudnia kell, akarnak-e munkához látni, vagy megvárják a távollevőket? Hogy pedig más alkalommal hasonló késedelmek ne gátolják a haza boldogúlását: nem kívánnak-e a jelen esetben valami büntetést kiszabni?*
Telekessy és Rákóczi beszédének menete Beniczky és a bártfai követek naplója után. Rákóczi-tár, I. 8. és MHH. XXVII. 130–132.
3. BERKESS ANDRÁS VÁCZI PÜSPÖK.*
Berkes András váczi püspök arczképe a Nagy Iván hagyatékából Rákóczy Ferenczné, szül. Dedinszky Gizella úrnő tulajdonában levő egykoru olajfestményről készült.
A rendek, némi vita után, elhatározták, hogy egyesek távollétében is munkához látnak, az elmaradókat pedig – azok kivételével, kik a nagy árvizek miatt nem jöhettek idáig – az 1498: I. t.-cz. 3. §-a értelmében pénzbirsággal büntetik. Ezzel a fejedelem fölkelt s az űlés véget ért.
Aznap délután s másnap hajnalban a rendek gyűlése kívánatosnak tartotta, hogy az előterjesztéseket ne tárgyalják mindjárt felolvastatásuk után, hanem rendek szerint két vagy éppen három táblára oszolva vitassák meg. Kérésöket Berkess András váczi püspök terjesztette a fejedelem elé, a ki ezek után a nyilt űlésben megjelenvén, arra intette őket, hogy előterjesztéseit a közjó szempontjából tárgyalják. Ezt a gyűlést is egyedül a közjó előmozdítására hítta össze. Vegyék tehát azt szívökre s bizonyítsák be közindulatukat.* Erre Labsánszky János szenátor, mint egyúttal a szenatus kanczelláriájának igazgatója, felolvasta a fejedelem előterjesztését a megokolással együtt.* A fejedelem kifejezte örömét, hogy két esztendő alatt most másodszor gyűlhetnek össze szabadon és sok szélvész után ma nyugalmasabb parthoz jutottak. Mióta vezérlő fejedelemnek választották, igaz, eltökéllett szívvel csak azt akarta, hogy hivatalának megfelelvén, édes nemzete boldogulását minden úton keresse a melléje rendelt szenátussal. Boldog reménységök napja még nem virradt fel, de Isten megszégyenítette ellenségeiket. Most már nemcsak idegen nemzetek történetéből, hanem a magukéból is tudhatják, milyen haszna van a nemzeti szövetkezésnek. Megczáfolták azt a hitet, hogy a magyar állhatatlan, hűtelen. Az ellenség az ő haszonlesésének tulajdonítja a béketárgyalások felbomlását. Hálóba akarta keríteni őket, mikor a nemzet kívánságait egy hatalmában levő oszággyűlésen akarta tárgyalni. A fegyver jogán óhajt eljárni Erdély s az újszerzeményi bizottság ügyében s újból a maga jobbágyává szeretné tenni a nemzetet. Miként bízhatnának olyan országgyűlésben, a melylyel nem közlik 24 vármegye szövetségének egyhangú kívánságát s a hol nemzettagadó urakból állana a többség? Inkább hervadjon el ifjúságának virága, mint hogy ilyen nyomorúságra vezesse nemzetét. Ilyen hitegetés után csak járomban hízott árulók fussanak; igaz hazafiak inkább a pusztai és az erdei vadak módjára nyomorognak. Hatalmas erővel leczkéztette meg a békepártiakat, a kik a nemzet ellenségeinek csalárd ígéreteiben bíznak; pedig hitök és hazafiságuk kényszeríti a hadakozásra. A portugálok, helvétek, németalföldiek példáját kövessék, a kik, ha megijedtek volna a súlyos hadakozásoktól, ma is viselnék igáját annak az ellenségnek, a kitől ők szabadúlni kívánnak. Ez az ellenség tette értéktelenné a rézpénzök becsét is, úgy, hogy most nem is gondolhatnak értéke visszaállítására; s a háborút üres erősségekkel, töltetlen ágyúkkal kell folytatniok, vagy módot találniok, hogy mindenkinek rendes fizetést adjanak. Tavaly a seregre rézpénzben 5.693,046 forintot költöttek s félévre a legnagyobb takarékosság mellett most is 2.691,640 forintot kell költeniök, holott a kincstári javak és a harminczadok nem jövedelmeznek többet 495,475 forintnál. Ha tehát a nemesek idegenkednek a személyes fölkeléstől, váltsák meg magukat annak terhe alól.
A bártfai követek naplója, 134.
Közli Szalay, VI. 411–417.
)
Rákóczi Resolutiója (1706. okt. 30.) eredetije az Erdélyi Nemz. Múzeum levéltárában őrzött eredetiről.
Olvasata
RÁKÓCZI RESOLUTIOJA.
Nyilván vadnak az egész világ előtt, az Austriai háznak czégéres, és minden Nemzetekre ki hatott, ’s el terjedett mesterséges csalárdtsá,, | gi, mellyel valakik baráttságahoz folyamodtanak, annyival inkáb szép szin és édességes baráttsága alatt méregnél keservesseb merigyet hordozó álnok igire,, | tinek alhatatlan és változo ajánlásával, maga birodalma, vagy inkább mondhatni vass igája alá hódoltathatott, azokkal mely mostoha módra bánt, és a midőn | alkalmatosságát látta, minden világi gyönyörüségeket fellyül múló lelki ’s testi szabadcságibul külömb külömb ábrázatok, és idegen talalmányoknak | Titulussa ’s nevezeti alatt miként kivánta ki fordítani, a’ melyre is majd minden szabad Nemzetek felett keserves emlekezetül pelda lévén a’ Magyar Nemzet, a’ mi„ | dőn minden Szabadcságunk veszettségének tengeriben láttatunk tellyességgel merülteknek lenni, akkor Isten azon szabadcságnak helyben hozására al„ | kalmatosságot ’s fegyvert adván kezünkben, azáltal azon Isten-, és minden Nemzetektül appróbáltatott munkát, nem csak elkezdenünk engette, hanem | ekkoráig valo dicsiretes és csekély erőnk és tudatlanságunkhoz képest csudára méltó progressusokkal meg is áldotta ’s ékesítette, ’a mely is az egesz Magyar Nemzetet concer,, | nálván meg kell vallanunk, ditsirettel kell a’ Nemes Vármegyéknek abbéli buzgóságárúl és szives affectiójarúl emlekeznünk, mellyel a Magyar Országi Nemes Statu,, | sokkal, azon Szent Munkanak álhatatos continuatiojára nem csak őszve szövetkeztek, és munkájokat ’s faradcságokat egyben kötötték, hanem annak bizonyos,, | jeleül és zálogáúl, Bennünket maga abbéli terheinek ’s dolgainak kormányozására ’s igazgatására szabad akarattyokbúl Fejedelmekké is választot,, | tak. A’ midőn pedig az Hadakozásnak természet szerént folyni szokott változása, és az Ellenségnek erősseb volta miatt is ki kelletett azon Hazábúl nyo„ | múlnunk, minémű keserűséggel tellyes affectussal vettük ’s értettük, hogy a’ midőn az Ellenkező dolgok alkalmatosságával szorossabban egybe eresztett tanattsal és erő„ | vel buzgosagossan és serényen el-kezdett kötelességek mellett kellett volna az Ellenség ellen operatiójokat ’s munkájokat folytatni, akkoron magok szabadságoknak oly drága | munkájahoz és Hozzánk Fejedelmekhez szorossan tartozo kötelessegeknek le vetkezésével, nem csak meg-tagattak Bennünket, hanem a’ mint Instantiajokban is allegállyák, az | Ellenségnek álnok hitegető édes beszédi, ’s keresztényi hit alatt adott Gratiáját (melynek sokszori álhatatlanságát, és az egész világ előtt nyilvánságos természet szerént való változását, maga keserves kárával és minden szabadságinak meg romlásával, már maga peldáján tapasztalta, ’s gyakran experiálta volt:) am„ | plectálván, az maga tulajdon vére, élete, ’s Nemzete draga szabadcsagi, ’s belső részei ellen való fegyverkezésre, ’s ellenségeskedésre tettenek hittel igiretet. Mely | nevezetes és czégéres Delictumokra nézve, noha mind Isten, ’s mind az emberek fegyhetetlen Törvennye szerént pro qvalitate delicti, és peldás emlekezetűkeppen lehetett | volna animadvertálnunk; akarvan mindazáltal ebbenis inkább kegyelmességgel, mint kivántatható keménységgel a’ Nemes Vármegyékhez viseltetnünk, ennehányat ki,, | vévén, kiknek Delictumok nevezetessebbek, kinek kinek a’ Nemes Vármegyék Tagjai közül Szemellyének Delictumát kegyelmessen condónálván, mind perpetua Amny,, | stiában tévén, Parancsoltuk csak joszagoknak confiscatiqját, azt sem oly véggel, hogy meg akarván attúl fosztani a’ Nemes Ország lakosit, kivántuk volna Fiscusunkat | azzal terjeszteni s bőviteni, hanem elsőben is Fejedelmi praerogativánkat igyekezvén ebben is manuteneálni, nem akartuk valamely abusus kövesse ezen kegyelmes Intenti,, | ónkat; és noha tovább is kegyelmessen Tőllünk resolváltatott hogy a fellyeb elégségesképpen declarált Deviátioért, a’ Nemes Vármegyék feles számmal annyival inkább | universali nomine joszágokban meg ne károsodgyanak, semmikeppe« nemis akarjuk, hogy azon idegen magyarázattya legyen; nem lévén mindazáltal a’ Nemes Vármegyék Tagjai közül mindenik személyének relative ’s a vétekhez egyarányu proportioja ’s állapottya, nem lehet senkinek injuriájával, ha in particulari kel„| letik kinek kinek maga jószágának remissioja iránt Hozzánk recurrálni, a’ mint hogy alkalmatosságával kivánnyuk is, a’ Nemes Vármegyékhez singu,, | latim elegsegeskeppen es notabiliter Fejedelmi kegyelmessegünket contestalni. Datum in Castris Nostris ad Possessionem Darocz positis Die trigesimâ Mensis Octobris A°. Millesimo Septingentesimo SEXTO.
F. Rakoczi m. p.
(P. H.)
Paulus Ráday m. p.
Georgius Pongrácz m. p.
4. ÓNOD ÉS A KÖRÖMI FELSÍK TÉRKÉPE.
A fejedelem élőszóval is buzdította a rendeket, hogy előterjesztéseiről tanácskozzanak s ha a hazára üdvösebbet javasolhatnak, tegyenek indítványt. Majd újabb kötelező igéretet tett, hogy intézkedik az elkobzott javak visszaadása ügyében. Mivel pedig nádort, országbírót, ítélőmestereket a folytonos háborúk miatt nem választhatnak, a pörös ügyek intézésére válaszszanak 24 bírót, a kikből két főtörvényszéket alakítsanak: egyet Eperjesen s egy másikat Korponán.* Azután maga is végighallgatta a nagyszombati békebiztosok jelentését, a mely azzal végződött, hogy «a német nemzet sohasem volt őszinte alkuvásaiban és csak rászedni törekedett a magyarokat». Az országgyűlés erre «a nem elég hazafias» császári biztosok (Széchenyi Pál és Szirmay István) javait elkobozni rendelte, mire a fejedelem az űlést bezárta.*
Bártfai napló június 1-éről, 136.
Horváth, VI. 477.
A rendek egy részének sehogysem tetszettek a nagy elhatározást követelő előterjesztések s nem vármegyék, hanem a négy kerület szerint akarták leadni szavazatukat. A fejedelem, a kivel üzenetek útján érintkeztek, a június 3-ikán tartott űlésben élőszóval is kijelentette, hogy ezt különösnek tartja. A német időkben a bécsi kormány beérte 2–3 megvásárolt vagy lekötelezett ember nyilatkozatával, míg ő mindnyájukat kész meghallgatni s előtte mindenki szabadon beszélhet. Hajthatatlanul megmaradt kívánsága mellett, a melyet Bercsényi is támogatott, hogy ebben a kérdésben vármegyénként és fejenként a másnapi űlésben nyilatkozzanak. Az uzsora dolgában azonban a rendek és a fejedelem teljesen egyetértettek s az ellen a június 3-iki űlésben szigorú határozatot hoztak. «Valóban fájdalmas szívvel éreztük, – szólt nevökben a fejedelem – hogy sokak hazánkfiai közül, a kikre bízta volna a felséges Isten a mindenekkel való jótételt, annak gazdag és elfogyhatatlan tárházából s kegyelméből ingyen vett világi múlandó jókkal visszaélvén, nem hogy keresztény szeretetből kívánnák azon egyvérű, de a sok nyomorúságok által minden értékből kipusztúlt, utolsó szükségre jutott s elalélt atyjokfiait más idegen, sőt az isteni ismereten kívül levő pogányságnak is nevezetes példájával segíteni, hanem hallatlan uzsorákra adván ki maguk költségét, sokakat szabadságukból kivetkeztetvén, jobbágyság keserves igájának keserves szívvel való felvételére kényszeríttetnek. Micsoda igazságnak mondhatja valaki a szükségtől kényteleníttetett édes vérének megnyomorítását, uzsora s a törvény által meghatározott mód felett való interes meg nem fizetésével nemcsak kevés javacskáit, de maguk s gyermekök személybeli szabadságait is siralmas járom alá vetni kényteleníttető segítségnek örökös megrontását?»*
Rákóczi rendelete június 3. Eredetije az Erd. N. Múzeum okl. törzsgyüjteményében.
Ezzel a rendelettel Rákóczi örökre beírta nevét a szocziálizmus történetébe s a nemességet is fölmentette az önzés vádja alól. Még élénken emlékeztek arra a hatalmas levelére, a melyet a szegény népből kikerűlt katonák köznyomorúságáról és ennek ellenszereiről félesztendővel azelőtt kiadott.* Ösmerték fölkelésének azt az egyik czélját,* hogy a háborúból a szegénység nyomorúságainak teljes megváltása s ne csupán változása következzék. A szocziálizmus történetében felejthetetlenek azok a szavai, a mikkel a szomolnoki bányászok sztrájkja miatt megleczkéztette a gazdasági tanács elnökét. «Mit gondol, – kérdezte tőle* – melyik nagyobb ok a haragra: az-e, hogy annyi sok szegény embert éhhelhalóvá tesz, a rendet megbontja, a hadirendszert és annak órakerekét megállítja; vagy az, hogy az urak s mások fizetését ezen ország hasznára el nem törli?» «Azt mondják uram azt mondja – írta máshol* – hogy (a háborúra) minek adnának, mikor a pénz csak az urak ládájában marad s tréfából összemocskolnak, összezavarnak minden rendeket. Nem mernek szólani s nemhogy szabadságra mennének, hanem nagyobb iga terhe alá vettetvén, még szólniok sem lehet». Pedig «csak a gazdag ne nyomja el a szegényt,»* mert a szegénység átkozódása és végső kétségbeesése veszedelmesebb a gazdagok panaszánál«.* Tíz esztendő múlva megkérdezte önmagától, mije maradt azokból, a mikkel élt, és a mit még remélhet? Ahhoz az igazhoz fordúlt, a ki keserves könyekkel ette kenyerét, míg ő gazdagságban, tisztességben és minden gyönyörűség bőségében lakomázott. Az idő azonban elmúlt ezen igazról s a gazdagról és a dobzódóról egyaránt; kettejök közül melyik a boldogabb?* Nem is hitte, hogy őneki magának egyéb tulajdona lehetne inségén, nyomorúságán, gyarlóságán kívül.*
Rákóczi levele 1706 deczember 1. Arch. R. I. 650–2.
Az 1703 május 12. manifesztumban. Thaly, Bercsényi, II. 471.
Rákóczi 1708 márczius 20. Arch. R. II. 198–200.
1708 augusztus 24. U. o. II. 305.
1708 januárius. Arch. R. II. 155.
Rákóczi 1710 márczius 18. U. o. III. 73.
Rákóczi önéletrajza, 112.
U. o. 351.
Nagyon jellemzi ez a szocziális felfogás azt a nagy embert, a ki politikai életünkben talán először használta a közteherviselés nevét,* s a ki annak az elvét ha a megszokott subsidiumok fogalmán egyelőre nem ment is túl vele, már mostani előterjesztéseiben alkalmazni akarta. Ez azonban a magyar rendekben is olyanforma gyanút gerjesztett, mint imént az erdélyiekben, hogy ő, a ki különben is parasztokkal kezdte a szabadságharczot, a köznép megnyerésével akar hatalomra szert tenni.
1710 márczius 31. és április 5. Arch. R. III. 225., 392.
5. AZ ÓNODI VÁR ROMJAI.*
Az ónodi vár romjai Cserna Károly eredeti rajza.
Más körülmény is növelte a rendek kedvetlenségét. Gróf Forgách Simon fia, majd felesége arra kérte őket, tudakolják meg a fejedelemtől a tábornok elfogatásának az okát, rendeljenek pörújítást és engedjék meg, hogy a rab vezér az országgyűlés elé jöhessen. A fejedelem azonban csak mint magánembereket fogadta rendek a követeit. Szemökre hányta, hogy szakadást okozhatnak s figyelmeztette őket, hogy efféle kérést csak a nyilt országgyűlésben terjeszthetnek eléje. Mindez eléggé mutatta, hogy a fejedelem felségjogait és a felelősség elvét, a fejedelemnek és az országgyűlésnek egymáshoz való viszonyát rendezni kell s nem lehet egyszerűen a gyakorlatra hagyni. Pl. a rendek egy részének nem tetszhetett, hogy az előterjesztések tárgyalásánál jelen van a fejedelem is, a ki ugyan buzgón hirdette a szólás szabadságát, de, közjogi állásánál fogva, végrehajtó hatalma biztosítékaira is ügyelnie kellett. Június 4-ikén e végből nemcsak megjelent az országgyűlésen, hanem védelmezte is a közadózásra vonatkozó előterjesztéseit, a mikben Bercsényi támogatta legjobban. A követek egy része, adó helyett, inkább a kincstári javakban, az ország közjövedelmeiben s a tiszteknek és másoknak elajándékozott kincstári javak visszavételében kereste a fedezetet, a másik pedig a 10%-os jövedelmi adó megszavazásában. A fejedelem, a fedezet legigazságosabb módjáról gondolkozván, nem határozott kívánság, hanem «kegyelmes vélemény» alakjában kijelentette, hogy úr és szegény egyaránt adózzék az után, a mije van. Kifejtette, hogy nem lehet ragaszkodni sem a kincstári jószágok, sem a bányák és harminczadok jövedelmeihez, mert ezeknek csak a hírök nagy, de nem hajtanak többet évenkint néhány százezer forintnál. Ebből idáig is vett az ország a tűzérséghez szükséges szereket s a hadak számára különféle dolgokat; de mindez kevés a haza mostani szükségei közt. Legigazságosabb adónak a közteherviselést, közadózást tartotta, de erről még nem győzhette meg a rendeket. Csupán két millió forintot szavaztak meg olykép, hogy ezt az adót porták szerint osztják el, de dikák szerint vetik ki, s függőben hagyják a nemesség hozzájárulását.
6. GR. FORGÁCH SIMON ELFOGATÁSA.*
Gróf Forgách Simon elfogatása cz. képet a «Histor. Bilder Saal» VII. köt. 101. lapjáról vettük.
