II. A BÉKEPÁRT MEGTÖRÉSE. (1707 június 6.)
II.
A BÉKEPÁRT MEGTÖRÉSE.
(1707 június 6.)
A BÉKEPÁRT MEGTÖRÉSE.
(1707 június 6.)
A RÉZPÉNZ ügye a közadónál is hevesebb vitát keltett s magával sodorta a békepártot. A fejedelem a meglevő érczpénzt 12 millióra becsűlte. Abban jobbadán egyetértettek, hogy többet veretni nem szabad s hogy a készletnek csak egyharmada maradhat forgalomban. De nagy forrongást okozott Bercsényinek az az indítványa, hogy ha a katonákat rézzel fizetik, rézzel adósságokat is fizessenek s engedjék meg, hogy a zálogbavetett jószágokat necsak ezüst, hanem rézpénzen is kiválthassák. Ezt a kisebb nemesek s a katonák zajosan helyeselték, s nem fogadták el egyes káptalani és vármegyei követek óvását, mivel megbízatásukra nem hivatkozhattak. A fejedelem, hogy pártatlanságát bebizonyítsa s minden aggodalmat eloszlasson, a rézpénz dolgát a hétfői, június 6-iki űlésre halasztotta.*
Beniczky naplója, 10. Bártfai napló, 141–142.
A kitűzött időben, kevéssel 8 óra után, ő maga szólalt föl először. Úgy hitte, a rézpénz dolgában könnyen határozhatnak, mert már eleget gondolkoztak róla s bizonyára rájöttek, hogy a rézpénzt nem törölhetik el egészen, mert nincsen ezüstpénzök. A libertások értékét mindenesetre olyképen kell szabályozniok és biztosítniok, hogy – miként Bercsényi a mult űlésben kívánta – mindent vehessenek rajta. Isten törvényszéke elé idézte mindazokat, a kik a tárgyalásokat szándékosan nyujtják.
Komoly intése, szép beszéde nem törte meg az obstructiót. Berkes András váczi prépost tizenhárom vármegye nevében tiltakozott az ellen, hogy a rézpénzzel, mint az ezüsttel, adósságot lehessen törleszteni, zálogjószágot kiváltani. A fejedelem ebben alávaló pártütést, szövetségbontó törekvést látott. Nyiltan megkérdezte, van-e fölhatalmazása a tizenhárom vármegyétől? Nem hitte, hogy legyen, mert a nemesek ezen az országgyűlésen nem vármegyéik képviseletében, hanem személyes joguknál fogva jelentek meg; tehát nem is vármegyéik utasítása, hanem saját belátásuk szerint, fejenként szavaznak. Bercsényi ungi, Károlyi szatmári, Csáki beregi főispánok nyomban megjegyezték, hogy vármegyéik ilyen tiltakozásra senkit sem hatalmaztak fel, a mit Berkes sem tagadhatott.*
Beniczky naplója, 11. Bártfai napló, 142–144.
Bercsényi szerint a rendek most már láthatják, miért akarta a fejedelem, hogy a vármegyék ne ötönként, hatonként, vagy kerületenként, hanem mindannyian fejenként, szabadon fejezzék ki vélekedésöket. Legújabban Turóczvármegye is rávenni akart 6–7 vármegyét, hogy a béketárgyalások folytatása érdekében ne a fejedelemnek, hanem alattomban a többi vármegyének írjanak, a mi kétségtelenül ellenkezik a szövetségre letett hitökkel.
Turóczvármegye 1707 januárius 31-ikén* valóban körlevélben buzdította a vármegyéket, hogy egyesűlt erővel ügyekezzenek megszüntetni a háború következtében rájuk nehezedő terheket, mert a kivetések egyenesen ellenkeznek az ország törvényeivel és szabadságaival, a melyekért most életöket föltették. Azelőtt effélék miatt bátran fordúlhattak a császárhoz; most azonban csak fohászkodva kell nyögniök a terhek alatt. Ennyire még sohasem voltak. Hozzájárulás végett közlik tehát a fejedelemhez intézett fölterjesztésöket, hogy országuk szabadsága és törvényei érdekében annál hathatósabban léphessenek föl. A fölterjesztésben magában arra kérték a fejedelmet, hogy adasson választ a királynak a béke ügyében adott válaszára. Gondolja meg, hogy a király az országgyűlés nélkül nem hozhat törvényt, de az ország sem határozhat királyi szentesítés nélkül. A kezességen nem kellene múlnia a dolognak, mert nagyobb és erősebb kezességre gondolni sem lehet, mint a milyennel Bocskay békéjét kötötték. Akkor Alsó- és Felső-Ausztria, Cseh- és Morvaország, valamint Szilézia álltak jót, hogy a magyar király sértetlenül megtartja a haza törvényeit és szabadságát. A magánügyeket a válasz beadása után is elintézhetik. Törvényök és nemesi szabadságuk megsértését látják abban, hogy az ország közszükségleteire rendelt vasat és sót magánérdekekre használják. Kérik tehát, hogy abban többé fogyatkozást ne szenvedjenek s hogy a fejedelem megtartsa őket törvényesen biztosított szabadságaikban.*
Tárgyalni már 27-ikén kezdték a szentmártoni közgyűlésen és pedig a trencséni körlevél kapcsán. A hosszas tárgyalás mutatja, hogy a dolog nem ment símán és egyhangúlag. Részletesen l. Áldásynál, Századok, 1895. 710–729. Az oklevél keltére nézve u. o. 727. és 1875. 189. A vármegye januárius 27-iki űlésének jegyzőkönyve u. o. 1896. 99–100. Rakovszky és Okolicsányi levelei ez ügyben u. o. 103–106.
Közli (de hibásan januárius elseji kelettel) Szalay, VI. 421–3. Századok, 1895. 712–714.
7. TURÓCZ VÁRMEGYE. (Bél térképéről.)*
Turócz vármegye részlet Bél Mátyás (Notitia Hung. II. 320.) Mikovinyi-féle térképéről.
Május 12-ikén, mikor a vármegye már az ónodi országgyűlésre készülődött, újból kijelentették, hogy ezt a határozatot az egész vármegye hozta. Ez a határozat Rákóczit nemcsak személyes becsületében sértette, hanem magyar érzésében is, mert nagyon alkalmasnak látszott ellenforradalom szítására. Úgy hitte, hogy a legkisebb vármegye «maréknyi» nemességét* Okolicsányi Pál és fia, Kristóf főjegyző izgatta fel, a mit könnyűnek tartott, mert Turóczban minden harmadik nemes az Okolicsányi nevet viseli, a többi pedig rokonságban, sógorságban van vele.* Már április 12-ikén fogadkozott, hogy «Pál gazdára» lesz gondja ezen az országgyűlésen. Szél indítja ezt a nádszál módjára hajladozó elmét. Kétségbeesve a háború szerencsés végéről, olyan terveket forral, hogy azok következtében békekötésre kényszerítse. Dolgát azonban, hite ellen, nem nézheti behunyt szemmel.* A szomszédos öt-hat lutheránus vármegye, a hová a turócziak elküldték körlevelöket, azt felbontva vagy felbontatlanúl küldték vissza a fejedelemhez, a kit biztosítottak róla, hogy a felsorolt sérelmeken egyedül a mostan úgyis összejövő országgyűlésen kívánnak segíteni. Nincs tehát értelme annak a vádnak, hogy a fejedelem nagyobb sereget azért vont össze Ónod alatt, hogy megrettentse vele a turócziakkal talán egyetértőket s hogy a franczia katonaságot Bercsényi és Károlyi már föl is eskették volna a fejedelem ügyének megbosszúlására. Szóra sem érdemes az a gyanusítás, hogy Bercsényi és a három Ilosvay már ki is osztották egymás közt a szerepeket, miként fojtsák vérbe az országgyűlési ellenzéket; vagy, hogy maga a fejedelem is tudott volna a tervezett államcsinyről s Ottlyk udvarmesternek meg is mondta volna, hogy a gyűlésen olyan borzasztó dolgok fognak történni, a miken elbámúl a világ.* Hiszen ugyanazon hírkoholó is elösmeri, hogy Rákóczi előbb vizsgálatot akart indítani ebben az ügyben.* A fejedelem az Örök Igazság színe előtt jelentette ki,* hogy csupán magyarázatot kívánt kérni a turócziaktól; de sem ő, sem más nem gondolt arra, a mi szónoklatának hatása következtében történhetik.
Nem olyan «maréknyi», mint Rákóczi írta. (Eml. 218.) 1709 július 27-ikén csupán Gömörben 699 menekűlt turóczit írtak össze. Turul, 1894. 160.
Rákóczi emlékiratai, 218.
U. o. és Arch. Rákóczianum, II. 65. (Bercsényihez.)
Vetésy László (évek mulva koholt) titkos tudósítása az ónodi gyűlésről. Sitzungsberichte der phil.-hist. Classe d. kais. Akademie d. Wissensch. IX. 461. Fiedler, Aktenstücke, I. 292–4.
U. o. 293.
Rákóczi eml. 219.
8. A RAKOVSZKY-CSALÁD CZÍMERE.*
A Rakovszky- és Okolicsányi-család czímereit Nagy Iván: «Magyarország családai» cz. műből vettük.
9. AZ OKOLICSÁNYl-CSALÁD CZÍMERE
A mikor tehát Bercsényi csakugyan szóba hozta a turócziak frondeurködését, a fejedelem maga is «igaz szívbeli felindúlással» fakadt ki azok ellen, a kik a szövetséget megbontani akarják. Újból bőségesen kifejtette, elejétől fogva hogyan folytatta a haza dolgait. És most, a mikor remélhetné, hogy annyi éjjeli és nappali nyugtalanságai után legalább köszönetet nyer, zsarnoknak nevezik. Turóczvármegye azt írja más vármegyéknek, hogy a mostani iga nagyobb, mint a németek korabeli és hogy most még folyamodni sem lehet, mint a császár idejében. Ha tehát a német zsarnok módjára bánt velök, a fejedelem még nagyobb zsarnok. Felszólítja, álljon elő, a kit ő valaha meg nem hallgatott, maga elé nem bocsátott. Vagy melyik az a közteher, a mit ő nem a nemes ország javára, ügyünk boldogúlására, hanem a maga és erszénye hasznára fordított volna?*
Bártfai napló, id. h. 144–5.
Rakovszky Menyhért alispán és Okolicsányi Kristóf főjegyző turóczi követek a felolvasott körlevelet újra fejtegetni kezdték s azzal védekeztek, hogy ők nem törekedtek lázadásra vagy pártütésre, hanem csupán sérelmeiket akarták előterjeszteni. A roppant zajban a fejedelem nem értvén meg szavaikat, közelebb szólította, hogy jobban hallhassa őket. És a mikor mindenki izgatott volt, őmaga nyugodtan fejtegette, hogy a mit előadtak, mindaz természetes következése a háborúnak, a melyet a bécsi udvar nyakassága és saját határozatuk következtében szabadságuk visszaszerzéséig kell folytatniok. Meg nem foghatja, mit panaszkodik éppen Turóczvármegye, a mely a háború kezdete óta alig látott más ellenséget, mint a futó Schlicket s helyzeténél fogva nem is esik a hadak útjában. De világosan kitűnik panaszaikból, hogy a felsorolt bajok miatt egyeseket vádolnak haszonleséssel. Első sorban bizonyára őt magát. Mert hiszen nagyon érdemetlen lett volna arra a megtisztelő bizalomra, hogy fejökké válaszszák, ha elnézte, tűrte volna az efféle rendetlenségeket, föltéve, hogy a vármegye mindazt tudatja vele. De kérdi: intéztek-e hozzá és kik ellen intéztek ilyen panaszokat? Ha pedig neki nem panaszkodtak, miért panaszkodtak a vármegyéknek? Turóczvármegye eljárásából nyilván kitűnik, hogy azért nem fordúlt hozzá, mivel őt magát is bűnösnek, vagy legalább részrehajlónak tartotta. De kérdi: az ő rendeletére szedtek-e tőlük a rendes közadónál többet, a melyet minden vármegye elfogadott és kiszabott?
Sennyei kanczellár ekkor a turócziak ellen a törvényes eljárás megindítását javasolta. A két követ újabb védekezése most már a fejedelmet is kihozta sodrából. Szemökre lobbantotta, hogy valóságos merényletet követtek el, a mely ellenkezik szövetségökkel. Turócz megmutatta, mennyire kételkedik az ő személyében, mikor a helyett, hogy eléje, mint a szövetség fejedelme elé terjesztette volna sérelmeit, a közegyetértéssel tökéletesen ellenkező útakat keresett. Gyógyíttatni akart olyan sérelmeket, a miket előadni sem tud. Hiszen azok, a miket említett, nem is sérelmek, mert közösek mindnyájunkkal, a kik köteleztük magunkat, hogy addig folytatjuk a háborút, a míg szabadságunkat törvényeink értelmében helyre nem állítjuk. Mindezeknél fogva igazságot és elégtételt kíván a szövetkezett rendektől azért a méltatlan és becsületsértő eljárásért, a melyet Turóczvármegye vagy tisztjei ellene, fejedelmök ellen elkövettek.
Hosszú, kínos csend után újból beszélni kezdett. Keservesen esik látnia – szólt, – hogy vonakodnak teljesíteni kérését (a törvényes vizsgálat megindítását), holott az igazság kiszolgáltatását a szövetség utolsó tagjától sem lehet megtagadni.
Mivel azonban a csend tovább tartott, a fejedelemnek azt kellett hinnie, hogy a gyűlés helyesli a turócziak eljárását. Elkeseredett és oly haragra lobbant, hogy nem bírta szívébe visszafojtani indulatát, visszatartani könyeit.*
Rákóczi emlékiratai, 219–221.
«Édes nemzetem! – kiáltott.* – Hát ezt érdemeltem hazám ügye mellett való sok szíves fáradságom után?! Ezt érdemeltem tőled bujdosásaim után?! Életemet, véremet, mindenemet érted szenteltem föl. Feleségemet, gyermekeimet, szerencsémet megvetettem. Sőt, a mi több, hozzád való szerelmökért s virágzó előbbi szabadságodnak helyrehozásáért édes eleim is, koczkára vetvén mindenöket, véröket, hitöket feláldozták. S rólam most azt hiszik, hogy hazám kárával kincseket gyüjtök. Nem tehetek mást, mint hogy kezökbe adjam azt a méltóságot, a melylyel a rendek a szécsényi országgyűlésen felruháztak. Visszavonúlok erdélyi fejedelemségembe. Készebb vagyok megvonni magamat az ország egyik szögletében, mint hogy a várt köszönet helyett zsarnoknak mondjanak. Nem tűröm, nem szenvedem el! Magammal viszem koporsómba! Mert te tudod, Istenem, hogy igazszívű vagyok és privátumot nem kívánok .... Édes hazám, ne szenvedd rajtam ezt a gyalázatot!»
U. o. 221–2. Bártfai napló, id. h. 145. Rákóczi emlékír. 222. Századok, 1895. 718. A nemzeti múzeumban levő ónodi diarium, teljes szövegében Tört. Tár, 1895. 527. (Áldásy Antal közlése.) A beszéd szövegét ezen három változat egyeztetésével adom.
Az erre kitört roppant zajban Sennyei kanczellár újból indítványozta a turócziak pörbefogatását, mit gróf Esterházy Dániel tábornok is pártolt. Saját ügyéről lévén szó, a fejedelem fölkelt, hogy odahagyja a sátort; azonban Klobusiczky erővel, de tisztelettel visszaültette székébe. Bercsényi a dühtől könyezve riadt a rendekre: oly hálátlanok-e, hogy távozni engednék szabadítójukat, mielőtt igazságot szolgáltatnának neki rágalmazói ellen? «Inkább haljanak meg ezek a gazok!» kiáltott s kardjával Rakovszky vállára csapott. Most már kirepűltek a kardok hüvelyökből. Károlyi tábornok fejbe vágta Rakovszkyt, ki társával együtt menekűlni próbált, de Ilosvay Bálint és Imre odakünn is vágták, úgy, hogy a sátortól nem messzire összerogyott s pár pillanat alatt meghalt. Platthy Sándor turóczi ügyvédet báró Zay András ellen maga a fejedelem mentette meg, a kinek lábaihoz borúlt.*
Platthy köszönő levele Rákóczihoz 1707 június 23-ikán. Századok, 1906. 108–9. Platthy utóbb, június 21-ikén a rendek előtt azzal mentegetőzött, hogy Bercsényi fölindúlását látva, azért nem szólalt meg, mert azt hihették volna, hogy a körlevél az ő tudtával készűlt; holott a fejedelem is megmondhatja, hogy nem tudott arról, míg a fejedelem nem szólt felőle. (Bártfai napló, 170.)
A katonák közt rendkívüli izgalmat keltett annak a híre, hogy a sátorban a követek egymást ölik. A fejedelem azonnal néhány tisztet küldött a palotások lecsillapítására. A francziák, a fejedelem életét féltvén, ágyúikat az országgyűlés sátra felé fordították. A fejedelem nagysietve szalasztotta megnyugtatásukra Zay Andrást, a kinek azt felelték, hogy nekik azt mondták: már meg is ölték a fejedelmet s néhány vármegye a császáriakhoz akar átállani. Csak Rakovszky holttestének láttára s akkor hittek neki, mikor a súlyos sebeivel menekűlő Okolicsányit ők maguk fogták el.
10. RAKOVSZKY LEVÁGATÁSA.*
Rakovszky levágatása cz. képet a «Histor. Bilder Saal» VII. köt. 99. lapjáról vettük.
A fölhevűlt urak csakhamar visszatértek a sátorba, a mely előtt az egyik követ, Rakovszky, ruháitól megfosztva, holtan hevert. Hogy a katonaság a többiekben is kárt ne ejtsen, a turóczi nemeseket azonnal őrízet alá tétették s Bercsényi indítványára törvényes vizsgálatot rendeltek ellenök a fejedelem megsértése miatt.*
Rákóczi emlékíratai, 221–3. Bártfai napló, 146. Az ónodi napló, Tört. Tár, 1895. 526–8. Névtelen napló u. o. 1902. 415–6. Beniczky naplója: Rákóczi-tár 1, 12. Histor. Bildersaal (1740.) VII. 98–100. Vetésy levele Fiedlernél, I. 294. Katona (Kolinovics után) XXXVII. 346–357. Szalay, VII. 419–427. Horváth, VI. 479–485. Fessler, IX. 614–617. Acsády (a Szilágyi-féle történelemben), VII. 636–8. Szalay-Baróti, IV. 20–22. Áldásy a Századokban, 1895. 715–721.
Másnap, 7-ikén, a rendek az ország sátrában, igen nagy csendben és veszteglésben, majdnem egy órahosszat várakoztak a fejedelemre. A mint tábornokaitól környezve megérkezett, tiltakozott az ellen, hogy a tegnapi esetet előre megfontolt dolognak tartsák. Nem is gondolt reá s el sem képzelte, hogy ilyesmi történjék. Azonban végrehajtotta a rendek tegnapi határozatát s most már azt kérdezi, mi a fődolog ezentúl? «Hazaszeretet, egyetértés!» felelte Károlyi Sándor, a ki lelkes szavakban tett esküt a szövetség hű szolgálatára.
A gyűlés azután meghallgatta az Okolicsányi kihallgatásával megbizottak jelentését s Bercsényi és Károlyi szavainak hatása alatt halálra ítélte Okolicsányi Kristófot. Halálra méltónak ítélt mindenkit, a ki részt vett a szövetség ellen való lázadásban; vagyonukat elkobozni és a háborúban elesettek családjainak vagy az elesetteknek javára fordítani rendelte. Az ország sátráról leszakították Turóczvármegye zászlaját s Rakovszky holtteste fölött szétszaggatták, 1639 óta használt pecsétjét pedig elvették. Kimondták, hogy Turóczvármegyét feloszlatják s a többi vármegyék közt osztják szét. Elfogatták Platthy Sándort, majd Beniczky Gábort, a kik ennek a határozatnak végrehajtására nem vállalkoztak.*
Bártfai napló, 147–8. Rákóczi emlékíratai, 223. Beniczky naplója 16. A névtelen ónodi napló, Tört. Tár, 1902. 416.
Június 9-ikén Okolicsányi Kristófot lefejezték, de a fejedelem engedelmével tisztességesen eltemették, míg Rakovszky holttestét az égi madaraknak engedték át. 15-ikén a fejedelem nevében Sennyei kanczellár a megejtett vizsgálat alapján a nemvétkesek szabadon bocsátását, a többivel szemben pedig a vizsgálat folytatását javasolta. Állásától felfüggesztették a gyanús turóczi főispánt, kit csakhamar fogva hoztak a körömi táborba; de megengedték, hogy a fejedelem administratort nevezzen ki helyébe, s rábízza a vármegye új pecsétjét, új zászlaját.* Az országgyűlés tehát megsemmisítette a vármegye eltörléséről multkor hozott határozatát, mely ilyen alakban nem is kerűlt a törvények közé. A vádlottak mellé a fejedelem ügyvédeket rendelt s végre is szabadon bocsátotta őket, mert nem akart a törvény teljes szigorúsága szerint eljárni ellenök.* Biztosította az angol és a hollandi követeket, hogy fontos okai voltak Okolicsányi Pál elfogatására is, a ki nem számíthat a közbenjáró hatalmak védelmére, mert hűséget esküdött neki és a szövetségnek. Már azért is le kellett tartóztatnia, mert naponkint látja, hogy más hatalmak sem járnak el másképen; s nagyon jól tudja, hogy adott esetekben az angol parlament és a hollandi kormány hasonlóképen cselekedtek.*
Beniczky naplója, R. T. I. 23. Századok, 1895. 849.; 1896. 102. (Áldásy Antal czikke.)
U. o. I. 129.
Rákóczi levele 1707 szeptember 12. Simonyi, III. 340–1. Az Okolicsányi Pál kivégzéséről légből kapott hírek u. o. III. 359–360., 361–2., 428. Okolicsányi Pál 1709 februárius 20-ikán bántatlanúl érkezett vissza Bécsbe, honnan halálával telekürtölték a világot.
11. TURÓCZ VÁRMEGYE CZÍMERE.
A fejedelem csakhamar alkalmat adott Turóczvármegyének a megtérésre. Megengedte, hogy gyűlést tartson, mi november 22-ikén, 26-ikán megtörténvén, kijelentette, hogy rendjei utolsó csepp vérökig hívek maradnak a fejedelemhez. Egyúttal megkérték őt, hogy új főispánt nevezzen ki, adjon új zászlót s adassa vissza régi pecsétjöket, levéltárukat.* Ez meg is történt; deczember 29-ikén a fogságban elhunyt Révay Ferencz főispán helyett Révay Gáspár lett a főispán-helyettes, tehát éppen az, a kit a fogoly Okolicsányi Pál ajánlott a fejedelemnek.*
Századok, 1895. 729. A vármegye jegyzőkönyve Thalynál u. o. 1896. 98–102.
U. o. 1896. 109. (Thaly, Az ónodi országgyűlés történetéhez.)
Ideiglenesen tehát helyreállította a vármegyét,* a mit, a császári hadak győzelmei után, 1709 szeptember 27-ikén József király a maga részéről is megtett.* Azóta a vármegye, a véres esemény emlékére, mind mai napig vörös posztóval behúzott asztalnál tanácskozik. De Ottlyk Györgygyel senki sem kérdezte többé mellette, hogy «midőn hetvenezer lovas, gyalog fegyverviselő ember volt Rákóczi hűségén: nem jó lett volna-e azon szép fegyvernek erejével megbékélni?» És senki sem állította, hogy «ez lett volna örökké való emlékezet és a szabadságban megnyugovásra való emlékezet».* A Bécs felől fúvó tavaszi szellőket a nyári melegség megemésztette.*
Egyoldalú tehát I. Józsefnek az az 1709 július 14-ikén emelt vádja, hogy az egész Turócz vármegyét proskribálta. Katona, XXXVIII., 533.
A vármegye közel egykorú leírása (Bél, Notitia Hungariae novae, II. 291–361.) egyebek közt ezt is említi. I. József a vármegye új czímerét az Okolicsányiak és Rakovszkyak czímerképéből állíttatta össze.
Ottlyk önéletírása. MHH. XXVII. 104.
Bercsényi Rákóczihoz 1707 május 4. Arch. R. V. 421.
