V. TILTAKOZÁSOK ÉS AGGODALMAK. (1707 július–augusztus.)
V.
TILTAKOZÁSOK ÉS AGGODALMAK.
(1707 július–augusztus.)
TILTAKOZÁSOK ÉS AGGODALMAK.
(1707 július–augusztus.)
AZ ÓNODI határozatról Medows bécsi angol követ már július 13-ikán megjegyezte, hogy »a magyarok hangosabban beszélnek, mint valaha«. Eleinte azt hitte, hogy mindez a svéd király titkos befolyásának tulajdonítható;* majd, hogy a Konstantinápolyban nem rég kipattant összeesküvéssel hozható kapcsolatba. Mindenesetre valószínűnek tartotta, hogy az alkudozások fonala ezek után megszakad.* A dolog különben nem lephette meg a közbenjárókat, mert Bruyninx már másfél esztendeje megjósolta, hogy az örökösödés jogára támaszkodó császárt leteszik s vele többé nem tárgyalnak.*
Harleynak, július 13. Simonyi III. 325.
Harleynak, július 23. U. o. 327–8. A török összeesküvés czélja Ahmed szultán letétele és a nagyvezér meggyilkolása volt. Histor. Bildersaal, VII. 352.
Bruyninx Stepneynek és Rechterennek 1706 januárius 25-én. U. o. 371–4.
Herczeg Esterházy Pál nádor az ország négy rendének nevében először július 29-ikén tiltakozott az ónodi végzések ellen.* Szent István napján a keresztény államokhoz intézett manifesztumában ismételte tiltakozását.* Magasztalta I. Lipótnak és I. Józsefnek a nemzet iránt tanúsított atyai jóindúlatát, s a pártosokat vádolta, hogy a közjót feláldozták magánérdekeiknek. Mikor a lázadás zászlótartói és vezetői látták, hogy őrűlt szándékaik nem igen sikerűlnek, a népjog és a személyes szabadság sérelmével nyílt ülésben levágatták a túróczi követeket s ezen tragikus jelenet hatása alatt erőszakolták ki a gyűlés határozatát. A hűtlenek főnökei és előljárói oly zabolátlanúl gyalázták az uralkodó személyét és családját, hogy azt a tisztesség szabályai szerint, még az ellenséges fejedelmek is szégyelték volna. A zsarnokság főfő polczára és gonosz meggazdagodásra törekedve, a haza ellenségeinek nyilvánították azokat a hazafiakat, kik az erény magasságából a gonoszság és az örökös hűtlenség örvényébe bukni nem akarnak.
Erről József király augusztus 4-ikén testimonialist adott ki s azt kinyomatta. (ívrét, 3 lap. Egy darabja a kolozsvári unit. gimnázium könyvtárában, 972. kézirat, 267–9. l.)
A manifesztum teljes czíme Szabónál, Régi Magyar Könyvtár, III., 4576–7. sz. V. ö. Szegedi, Rubricae titulorum capitum et articulorum Juris Hung. III. 246. Magyarúl Szalaynál, VI. 438–451. Horváth, VI. 495–7. Jellemző, hogy Wagner (Historia Josephi, 203.) csak néhány sorral említi az egész ónodi határozatot.
16. I. JÓZSEF KIRÁLY.*
I. József mellképe. A «Dux Stiriae» cz. ill. műben jelent meg.
Védte József királyságát és az örökösödés törvényességét, valamint az 1625: III., 1647: II. és 1655: II. törvényczikkeket. a melyek az interregnumot veszélyeseknek nyilvánították. A szabadság kiforgatóinak és a haza pusztítóinak nevezte a fölkelés vezetőit, a kik lázadás és összeesküvés következtében szerzett hatalmuknál fogva jogosúltaknak tartották magukat, hogy gőgösen és makacsúl kimondják az interregnumot. E végzésöket előbbi társaiknak most már mint járomba fogott hűbéreseiknek hirdették ki. Erre, az országgyűlés összehívása jogának bitorlására, s a hűségesek jószágainak elkobzására, a pártosok törvényt nem idéztek, mert nem találtak; azonban «a törvényeknek ezen jeles őrzői» ösmerhetnék legalább az 1542: VII. törvényczikket, a mely a hűtlenek javainak lefoglalását rendeli el.
17. II. RÁKÓCZI FERENCZ.*
II. Rákóczi Ferencz arczképe a Tört. Arczképcsarnok metszetéről készült.
Mindezek után tehát megsemmisíti a hűtlenek fejei által összecsődített ónodi konvent határozatait, s azoknak eszközlőit büntetés alá eső hűtleneknek nyilvánítja. Az országos rendek nevében kijelenti, hogy I. Józsefen kívül más királyt nem ösmer el. Abban a biztos tudatban, hogy a király megtartja hitlevelét, hódolatát vére hullatásával is tanúsítani kívánja.
Jellemző, hogy ez az eszesen, éles szatirával és nagy szenvedélylyel megírt manifesztum nem vádolta Rákóczit a királyságra való törekvésről. Pedig a bécsi udvart nem lephette volna meg, ha az ónodi országgyűlés azt teszi Rákóczival, a mit a beszterczebányai tett Bethlennel, kit a trónjától megfosztott II. Ferdinánd helyett azonnal királynak kiáltott ki. De a mint Bethlen nem engedte fejére tenni a hatalmában levő szent koronát, Rákóczi szintén nem kereste ezt, ha nemrég a magyar királyok koronázási szertartásai szerint iktatták is be az erdélyi fejedelemségbe. Egy esztendő mulva a labancz országgyűlés maga is felszólalt az alkotmányos uralkodás érdekében; de csak egy jelentéktelen töredék képviselete lévén, határozatai sohasem jöttek be a Corpus Jurisba. Az ónodi nyilatkozat megítélésénél azért döntő fontosságú körülmény, hogy a szövetkezett rendek olyan királyt tettek le, a kinek törvényhozói munkásságát nem ösmeri a magyar törvénykönyv, a melyben 1687-től 1715-ig, tehát majdnem három évtizedre terjedő hézag van. Az ónodi rendek e szerint nem hiában beszéltek zsarnokságról. De a tróntól való megfosztás jogosúltságát nem az Aranybulla záradékában keresték, sőt azok sem arra alapították, a kik még az eltörlés előtt felkeltek, hanem arra a többségre, a melyben a szabadság általános, jogos és törvényes védelmére fölkelt vármegyék* voltak. Ebben a többségben látta Rákóczi a nemzet akaratát, a mely az ő kérdésére* most az interregnum kimondásában nyilvánúlt meg. Azonban József király 1708 augusztus 25-ikén az ónodi végzéseket Istentől nyert hatalmánál fogva semmiseknek és alkotóit hűtleneknek, felségsértőknek, a haza ellenségeinek nyilvánította; üldözésöket, megfogásukat s vagyonuk elkobzását elrendelte.*
Esterházy nádor a manifesztum végén 14 megyés püspökön stb. kívül 25 királypárti főispánt sorol fel, de – in partibus infidelium. A felsorolt vármegyék nagy része követeket küldött az ónodi országgyűlésre. Mennyi vármegye maradt királypárti, kitűnt a következő évi pozsonyi országgyűlésen. Lásd Tört. Tár, 1896. 385–8. Az Ónodra hivatalosak jegyzéke Századok, 1896. 19.
Vetésy, a ki 1707 márczius 19-ikén és május 23-ikán hosszú levélben óvta Rákóczit az abrenunciatiótól (Fiedler, I. 49–51., 54–58.), utóbb gyártott emlékiratában azt állítja, hogy a fejedelem eleinte nem is akarta azt, de Bercsényi rávette. (U. o. I. 292.) Ha nem akarta volna, nem indítványozza önmaga s nem lelkesíti pártolásra Bercsényit, a ki egyideig valóban húzódozott a teljes szakítás gondolatától.
Rendelete nyomtatásban folio 5 oldal. Egy darabja a kolozsvári unit. gimnázium könyvtárában. Kéziratok, 972. sz. 273–277. l. A függelék a király hűségében levők közűl felsorol 25 püspököt, 13 zászlósurat, 32 főispánt, 6 apátot, prépostot, káptalant, 39 mágnást, 13 várost; és kijelenti, hogy a többit felsorolni nincs tere. (U. o. 277–8. l.)
A nádor első tiltakozása napján, július 29-ikén, vagy talán csak évek mulva, de emlékíratát erről a napról keltezve, Vetésy figyelmeztette a fejedelmet, hogy az a lépés, a mit a rendekkel Ónodon tett, nagy és veszedelmes a köz- és személyes érdekre egyaránt. Emberileg szólva, csak magának az Úristennek egész hatalma és csodálatos védelme háríthatja el a nemzetről annak szomorú következéseit. A míg fegyverben állanak és van sikere fegyveröknek, a szövetségesek bosszankodva látják, mint akadályozzák meg Ausztriát, hogy egész erejét Francziaország ellen fordítsa s azt Spanyolország átengedésére kényszerítse. A sikereiktől való félelem, az állam java s a szövetségesek érdeke a bécsi udvart ma még békére ösztönözhetik; de a mint elvesztik előnyeiket, vagy a mint a szövetségesek szerencsésen folytatják a háborút, alkalmasint maguk biztatják és segítik a császárt leverésökre. Meg kell gondolni a szövetkezettel járó bajokat is. Kevés kell hozzá, csupán a szerencsének egy kis változása, hogy a confoederatio leglelkesebb hívei is köpenyeget fordítsanak. Ha elszakad az olvasó szála, a szemek róla leperegnek.
A fejedelem érdekei annyira összeforrtak a szövetkezettel és olyan sajátságosak, hogy azokat az Ausztriai Ház csak kényszerítve teljesítheti. A fejedelem nincs abban a helyzetben, hogy a maga erejével kényszerítse rá; ahhoz a szövetséges rendeknek sincs erejök; tehát külföldi segítség kellene. Nem hízeleghet magának azzal, hogy az állam és a protestáns vallás érdekei elegendők volnának rábírni az angolokat és a hollandokat Erdély trónjának biztosítására. Megtehetnék, de nem teszik meg, mert nem akarják sérteni vele az Ausztriai Házat, melyre nagyobb szükségük van, mint Rákóczira. A valláskülönbséget amúgy is mindig csak ürűgynek tekintették. Magyarország valamennyi kálvinistájánál és lutheránusánál többre becsűlnek Flandriában 2–3 elfoglalt várost.
Isten ne adja, hogy a fejedelem valaha török segítségre gondoljon. Akkor már inkább a most elűzött hatalomnak hódoljon meg, a mely akármilyen kemény, elviselhetőbb a hitetlenek szolgaságánál. Egyedül Francziaország az a keresztény hatalom, a melytől segítséget és pártfogást remélhetne. Ennek most is, jövendőre is érdekében áll, hogy Rákóczi megkapja Erdélyt s ez most és mindörökké megtartsa a szabad fejedelemválasztás jogát. Sőt idegen segítség nélkül Rákóczi meg sem tarthatja Erdélyt. Ebben a tekintetben most (mintha Vetésy nem látta volna Munkácson a lengyel és az orosz követeket) csak Francziaországra támaszkodva tarthatja meg; azonban a jelen körülmények, alku és szövetkezés nem elég biztosíték. A mantovai herczeg példája bizonyítja, hogy kisebb fejedelmeknek a nagyobbak pártfogását kell keresniök.* De ha lehetne is olyan szövetséget kötni, a mi valóságos segítséget és pártfogást biztosítana, erre Francziaországot többé semmiféle ok, illendőség, esdeklés, fenyegetés árán sem lehet kötelezni az után, a mit Rákóczi Ónodon tett. XIV. Lajos többé nem törődik vele és a magyarok zavarával. Nézetét a nagy tanács csak más tekintetekből s talán a bajor választó kedvéért változtathatja meg.
Tessé tábornok, később Rákóczi barátja, 1701 április 5-ikén franczia-spanyol csapatokkal «elfoglalta» a német birodalomtól Mantovát, melyet herczege voltaképpen 60,000 pisztol készpénzért és 30,000 tallér havi segítségért adott át neki.
18. ESTERHÁZY PÁL NÁDOR.*
Esterházy Pál nádor arczképe olajfestmény után. Megjelent a «Magyarország vármegyéi és városai» cz. vállalatban. Győr vármegye és város mon. 360. l.
Vetésy szerint javukra kellene fordítniok azt a kedvezést, melyben a király a bajor választót részesíti s nem kellene kérdezgetni tőle, akar-e élni őszintén ezzel a kedvezéssel. Csak így lehetne megtudni, milyen titkos gondolatokkal és szándékokkal viseltetik a magyarok iránt. Ha helyesli a bajornak megválasztását a magyar trónra, úgy a magyarok bizonyosak lehetnek jóakaratáról. Helyeslésével veszedelemnek teszi ki királyságát s becsülete őt a magyarokkal szemben a lehetetlennek megkísértésére is kényszeríti. A király maga kétségtelenűl kedvez a választónak, de ebből még nem következik, hogy óhajtaná megválasztását. Semmiesetre sem szeretné, hogy ezzel a szövetkezetteknek s a fejedelemnek alkalmat adjon a szövetség megkötése kérésére. Csak időt akar nyerni azzal a segítséggel, a melyet a fejedelem olyképpen nyujt neki, hogy a császáriak ellen oldaltámadását folytatja.
Ha a fejedelem más bizonyítékokat is akar a király rosszhiszeműségéről, két rossz közűl a kisebbiket kell választania: kiegyezni a császárral úgy, ahogy lehet. A hazára nézve még mindig kisebb veszedelem elfogadni egy megsértett és megharagított fejedelem törvényeit, mint vakmerőség és konokság tekintetében kitenni magát bosszújának. Igaz, hogy a fejedelem ennek következtében elveszti munkája gyümölcsét, Erdélyt, de mivel ő a haza atyja, jó atyaságát dicsőségesebb és hasznosabb megmutatni a közjó iránt. Ha az áramlat ellen akar úszni, ereje előbb-utóbb elhagyja s elmerűl. Megeshetik, hogy az angolok és a hollandok támogatásával módot talál Erdély megtartására. A jelen körülmények közt egyedül az erdélyi fejedelmek szabad választásának helyreállítására gondolhatnak.
Semmiképpen sem szabadúlhatnak az Ausztriai Háztól; de minden követelésök megadására kényszeríthetik. A szövetségesek már is belátják, hogy a magyar háború nélkül Francziaország nekik engedné át Spanyolországot, föltéve, hogy biztosítják Rákóczit az erdélyi fejedelemségben. Rákóczi legalább 6000 emberrel segíthetné őket. Még csak meg sem sértené vele Francziaországot, mely nem koczkáztatná jövendőjét azért, hogy Rákóczit megbüntesse. Sőt a maga érdekeit jól ösmervén, szükség esetén meg is segítené a fejedelmet.
Francziaország sokáig nem folytathatja sikerrel a háborút, a császárral köthető békét nem szalasztja el a magyarok kedvéért s a béke érdekében majd talál ürűgyet, hogy halogassa Miksa Emánuel megválasztását. A magyar korona fejében talán azt kívánja a választótól, hogy a tizenhárom vármegyét átengedje Erdélynek, Rákóczinak. A választó különben is csak XIV. Lajos beleegyezésével fogadta el jelöltetését s a császárral, a hogy a búcsúzáskor Vetésynek mondta, csak jó és biztató jelek közt száll szembe. Rákóczi is tapasztalhatta, hogy Des Alleurs az ónodi gyűlésen nem sürgette Miksa megválasztását; mert, úgy látszik, jobb szeretné, ha Rákóczit választanák meg magyar királynak. Rákóczi fogadja el XIV. Lajos támogatását Miksa jelöltségére nézve, de ne fogadja el a tizenhárom vármegyét. S ha XIV. Lajos halogatná a választás dolgát, a fejedelern egyezkedjék ki a császárral a legelőnyösebb feltételek alatt, sőt, ha máskép nem megy, Erdély átengedésével. Mindent meg kell tennie annak biztosítására; de ha még sem engedik át, inkább áldozza fel azt az uralmat, a melyet nem tarthat meg, hogy megtartsa a haza életét, vagyonát.*
Vetésy emlékirata Rákóczihoz 1707 július 29. (Fiedler, I., 58–62.) Bizonyosan később kelt, de helyzetrajza miatt így is megérdemelte bővebb ösmertetését.
A kétféle kibontakozás ajánlója, Vetésy, egy hónap mulva már Lengyelországban és a czár környezetében kereste a kibontakozás harmadik módját.
