VI. Az Approbata
VI. Az Approbata
A Rákóczyaknak Magyarországon sok jó barátja volt. Magyar udvar volt az övék s a magyarság eszméjének ők voltak legpraegnansabb képviselői. Nemcsak a felső-magyarországi protestans főurak, hanem az Ausztriával határos terűletek mágnásai közűl is többen, Zrínyi a horvát bán, Batthyány, Forgách, Nádasdy, a nádor s legalább színleg Szelepcsényi állandó érintkezésben voltak a fejedelemmel. De a régi ellenséges családok, a Csákyak, Homonnaiak engesztelhetetlenek voltak, s közűlök senki sem gyűlölte jobban a fejedelmet Wesselényi Ferencznél; a hol csak tehette, a kassai kapitány ártott neki.* S a mint Zsigmond házassága Lupul leányával füstbe ment, Lupul, Wesselényi s czimborái György fejedelem megbuktatására szövetkeztek.* A császár elnézésével támadást akartak Erdély ellen intézni: ha sikerűl jó, ha nem, a császár desavuálná.* Sehogysem sűlt el s most fordítottak egyet a dolgon. Belevonták a tervbe a budai s egri basákat is, egyenesen azzal a czéllal, hogy nemcsak a fejedelmet, hanem Máté havaselvi vajdát is, kivel nemrég újította meg az atyja által kötött szövetséget, kiforgatják az uralkodásból. De a budai basa, a helyett hogy haddal támadta volna meg, a titkot jó pénzért eladta Rákóczynak* – s így az egész fondorlat magától elaludt.
A Rákóczyak Családi Levelezése. 415. l.
Erdély és az Északkeleti háború, I. k. 135. l.
Ugyan ott, 211. l.
KRAUSS, I. k. 196. l.
38. NÁDASDY FERENCZ ALÁIRÁSA.*
1655 jul. 1.
A császár ha nem is ellenezte, de nem bátorította ezeket a törekvéseket, s Rákóczy elég óvatos volt, hogy nem személyesen, hanem a nádor által figyelmeztette a császárt a cselszövényre.* Pedig épen ez időtájban – 1650 őszén – ünnepélyes követség járt a császárnál, az első mióta székét elfoglalta,* melynek főfeladata a hivatalos tisztelgés s a küldött ajándékok bemutatása volt. Az öreg fejedelem által Erdélyhez csatolt két vármegyében a császári kormány egy csomó közigazgatási s közgazdasági befolyást magának akart visszatartani – ezeket a fejedelem nem akarta kezéből kiereszteni, s a főkövetnek Bethlen Ferencznek az volt a feladata, hogy lehetőleg tisztázza ezeket. Volt neki más kényesebb megbízatása is. Épen ekkor folytak az alkudozások a törökkel a zsitvatoroki békének újabb husz évre leendő megújítása érdekében: arra kelle ügyelni, nehogy az új békébe Erdélyre nézve sérelmes pontot igtassanak be; azon esetre pedig ha ez a béke nem jőne létre, felajánlani a császárnak jó szolgálatait, «mert ő nem becsüli többre a hozzájok való ragaszkodást a keresztyénség ügyénél». Anyja és testvére ez ajánlással nem értettek egyet, de ő fentartá a tervnek szóba hozását s csak annyi változtatást engedett, hogy az ajánlást a török említése nélkűl egész általánosságban tegye meg.* Bethlen még hosszabb ideig maradt Bécsben, s egy pár pontra nézve elég kedvező elintézést nyert, a többit illetőleg átalános biztatásokkal bocsáttatott haza.* Ellenben a német kormány a törököt azonnal értesítette, hogy a fejedelem szövetséget ajánlott fel megtámadására;* már nem volt szüksége Rákóczyra, mert e zsitvatoroki béke meghosszabbíttatott, s ugyan az a Schmidt, ki az alkudozásokat vezette, a császár ajándékait is átadta a szultánnak.
Pálffy jelentése a császárnak 1650 dec. 15. Erdély és az Északkeleti Háború, I. k. 135. l.
Addig csak rendes követek voltak Bécsben s nem főúr.
Erd. Orsz. Eml. XI. . 83–104. ll.
Ugyan ott, XI. k. 116–118. ll.
Erdély és az Északkeleti Háború, I. k. 211. l. A török nyomban tudatta ezt Rákóczyval.
BÁRÓ SCHMIDT CSÁSZÁRI KÖVET S FOGADTATÁSA A SZULTÁN ÁLTAL.*
Báró Schmidt arczképe «J. Joachims pinxit Humillime dicat et offert Elias Wiedemann calcogr. Viennae.»
Rákóczy a szövetség felajánlásával nem gondolt komolyan egy török-ellenes coalitiora: egyszerűen meg akarta nyerni a császár bizalmát, kit a kozákokkal való érintkezései gyanakodóvá tettek, s szeretett volna kitudni valamit abból, ha vajjon nem a császár akarja-e megtámadni kész és felszerelt seregével a hódoltságot,* melynek némi valószinűséget kölcsönzött az, hogy a kormány egy pár felsőmagyarországi várba német őrséget akart csempészni? Ez esetben, ha csakugyan háborúra kerűlne a dolog, ő – maga vallotta – «nem fogna mint atyja két vagy hét megyével megelégedni».
Erdély és az Északkeleti Háború, I. k. 221., 222. ll.
Magyar királyi korona, lengyel királyi korona egyforma távolságban lebegtek tőle, mint a bizonytalanság ködében elvesző végczél – egyiket sem tartotta olyannak, melyet alkalom adtán elérni ne lehetne, de olyannak sem, mely megérdemelné, hogy a meglevőt koczkára tegye érette: azt a szép fényes fejérvári udvart, mely végre mégis egy igazi magyar fejedelemség központja. A mióta a gyászév letelt s az özvegy fejedelemasszony magyarországi birtokaira vonúlt, visszatért az udvarba az onnan oly sokáig száműzött zajos élet. Egymást érték a hivatalos és nem hivatalos lakomák, vadászatok, udvari mulatságok, a mint egymást követték a különböző követségek, kapucsi pasa a portáról, nagykövet a lengyel királytól, követek a tatár khántól, a kozák hetmantól, a két oláh vajdától, a kurlandi herczegtől, lengyel főuraktól, határszéli basáktól, s ha a politikai dolgok vezetésében az öreg tanácsurak még megtartották a döntő szót, de a szerepet ezeken a lakomákon már az udvar fiatalsága játszotta.
Ez a fényes magyar udvar tetszett mindenfelé: hízelgett az erdélyieknek s megelégedéssel tekintettek rá a magyarországiak. Rákóczy, annak központja, népszerű ember volt, s népszerűségét csak nevelte, hogy az orszgágyűléseken a rendek előterjesztéseivel szemben nem támasztott fölösleges nehézségeket. Ennek köszönhette, hogy a fiscalis jószágokra vonatkozó s a múlt országgyűlésen elrendelt összeirás minden ellenzés nélkűl elfogadtatott: pedig ezzel egy egész csomó uradalom egészen s 685 helység – város, falu, puszta, melyeket egy-egy vesztegető fejedelem hívei közt, s nem egyszer egy-egy kényesebb természetű szolgálat jutalmáúl nagylelkűen szét szokott osztani – elidegeníthetetlen birtokká jelentettek ki. (1650 oct.) Ezzel aztán a maga «rendelkezési alap»-ját jóformán kimerítette* ugyan, de az állam költségvetésének egy jelentékeny részére biztosította a fedezetet. De korántsem az egészre nézve. A mire ezen s a megnyirbált egyedárúk jövedelmén kívűl még szüksége volt, az adót az évenként tartatni szokott egyetemes országgyűlés szavazta meg.
Erdélyi Orsz. Emlékek. XI. k. 105. s köv. ll. közli a hivatalos összeírást.
Az 1650 és 1651-diki két országgyűlés folytatta az 1649-ben megkezdett munkát. Mindenik nemzetnek volt egy csomó postulatuma s a miben egymás között kiegyeztek, a fejedelem hozzájárult, hogy az törvénybe igtattassék. De 1650-ben két dolog történt, melylyel a harmadik nemzet – a szászok – nem voltak megelégedve. A fejedelemnek egyik legkedvesebb udvari embere, Sebessy Miklós, zálogos házat s örökséget szerzett Szász-Sebesen: minthogy pedig a szászok kiváltságai értelmében magyar nemes szász városban házat nem bírhatott a városi hatóság ki akarta birtokából forgatni Sebessyt – ez a fejedelemhez folyamodott s Rákóczy a fennálló, de életbe nem lépett törvények értelmében neki adott igazat.
Épen ilyen privilegialis kérdés volt a másik eset is. A szászok fellebbezési foruma a száz universitás volt: de az 1650-iki országgyűlés elrendelte, hogy ha szász terűleten akadnak olyan lopott marhára, melyet magyar vagy székely földről hajtottak oda s a szász község megtagadná a kárpótlást, a per a királyi táblára fellebbeztetik. Egyiket úgy, mint a másikat privilegiumaik megsértésének tekintették a szászok: de a dolog be levén fejezve, ezúttal többé nem lehetett azt újabb tanácskozás tárgyává tenni.
Várni kellett egy évig. A szászokat bántotta ez a nem várt fordulat, s hogy legyen miből lealkudni az 1651-iki országgyűlésen, sérelmeikről hosszú sorozatot állítottak össe, eléggé élesen s a fejedelem személye ellen intézve ennek több pontját, mintegy vádolva őtet, hogy az ő megterheltetésöknek ő az oka. A fejedelem egyik híve, Dániel Ferencz a nagy-sinki birótól egy csomó adatot szerzett, melyből a szász előljárók zsarolásairól világos képet nyert. Le is festette leiratában a szászok pusztulásainak valódi okait: egy kaputól a megállapított 20 frt adó helyett 30–50-et vesznek; a szász tisztviselők összevásárolják a néptől a mustot szüret előtt s árát magok szabják meg; s bár a szászok összes adója 56,400 frt – ilyen módon a bírságon kívül 400,000 frtot zsarolnak a népen. Azt kívánta, hogy az országgyűlés küldjön ki vegyes bizottságot a visszaélések megvizsgálására. A bizottságot ki is nevezte az országgyűlés – a megréműlt szászok csak nehezen tudták kieszközölni, az öreg fejedelemasszony, s Bisterfeld közvetítése által a fejedelem beleegyezését, hogy üléseit a bizottság halaszsza el.
)
Ikonografia della Cittŕ d’Alba Julia o’sia Veisemburgh,
in Transivlania, situuata a 1000 passi geometrici dal Marusio, con sua giusta situuatione.
A. Chiesa Cathedrale posseduta da Reformati. B. Chiesa de Rdi Padri Giesuita. C. Palazzo o’sia Residenza de Smi Prencepi Transiluania. D. Colegio de Reformati. E. Casa del fü sigr Gouernatore. F. Casa del fú sigr Conte Apor. G. Casa del sigr Nikola Bethlen. H. Casa de sigr Conti Teleki. I. Case spetanti alle Sedi Sassone. K. Magazeno al presente di farina. L. Princierameno fatto per conservatione de Magazeni che sono nel Palazzo. M. Porta di St. Giorgio. N. Porta di St. Michele. O. Chiesa di St. Michele a Padri Giesuiti.
Gio. Morando Visconti fecit Anno 1711. die 18. Febr.
in Transivlania, situuata a 1000 passi geometrici dal Marusio, con sua giusta situuatione.
A. Chiesa Cathedrale posseduta da Reformati. B. Chiesa de Rdi Padri Giesuita. C. Palazzo o’sia Residenza de Smi Prencepi Transiluania. D. Colegio de Reformati. E. Casa del fü sigr Gouernatore. F. Casa del fú sigr Conte Apor. G. Casa del sigr Nikola Bethlen. H. Casa de sigr Conti Teleki. I. Case spetanti alle Sedi Sassone. K. Magazeno al presente di farina. L. Princierameno fatto per conservatione de Magazeni che sono nel Palazzo. M. Porta di St. Giorgio. N. Porta di St. Michele. O. Chiesa di St. Michele a Padri Giesuiti.
Gio. Morando Visconti fecit Anno 1711. die 18. Febr.
A szászok fellebbezési kérdése még zajosabb vitákat idézett elő. A rendek módosították ugyan a törvényt, de a szászok ezt az első szövegnél is sérelmesebbnek találták s minthogy a másik két nemzet nem engedett, elhatározták, hogy az utolsó orvosláshoz folyamodnak s ünnepélyes protestatiot jelentettek be, melyet aztán a káptalanba helyeznek el. Hiában próbálták engedékenységre bírni a szászokat: a protestatio elkészűlt. Most Kőröspataky István, fejérmegyei jegyző, azzal a közvetítő indítványnyal lépett fel, hogy engedjen a két nemzet a fellebbezés kérdésében, a szászok pedig ennek fejében egyezzenek bele, hogy a szász városokban székely is magyar is vásárolhasson házakat. Semmivel jobban nem lehetett a szászokat megijeszteni, mint épen ezzel az indítványnyal: ez ellen még szenvedélyesebben síkra szálltak. Hosszas és heves viták után még is létrejött a kiegyezés: a dolog ezúttal levétetett a napi rendről, s ezzel legalább egyelőre elintéztetett.* A szászok jól ismerték a mondás igazságát: qui habet tempus, habet vitam.
Relationes Diaetales Joannis Simonii. Budapest, 1888. 6. s köv. ll.
S előkészületeket tettek, hogy az 1652 elejére hirdetett országgyűlésen újra napi rendre hozzák a kérdést. Nem jutottak hozzá: nagy csapások miatt fontosabb kérdések kerűltek napi rendre.
Rákóczy Zsigmondnét Patakon, 1651 dec. 10-én temették el. A mint vége volt a temetésnek, a herczeg anyjával együtt Fogarasba ment. György s a ház barátai mindnyájan úgy voltak meggyőződve, hogy elborúlt kedélyét úgy fogják felvidíthatni, ha ráveszik, hogy a közügyekben tevékeny részt vegyen: s a fejedelem újabban felajánlotta neki a váradi kapitányságot. Most már nem is volt idegen attól – de mielőtt átvehette volna, 1652 febr. 4-én himlőben meghalt.
Az országgyűlés febr. 18-ára volt kihirdetve: ekkorra már a fejedelem is megkapta a himlőt s betegsége napról napra súlyosabbá kezdett lenni. A gyűlés megnyílt a kitűzött napon, de a rendek nem fogtak a tárgyaláshoz, nem akarván a súlyos beteget előterjesztésekkel, kérvényekkel terhelni. A betegség hová tovább veszélyesebb alakot öltött, annyira, hogy a fejedelemnek már halálától is tartottak: s ekkor febr. 24-én összeűltek, hogy utódját válaszszák meg. A rendek ragaszkodásuknak és vonzalmuknak az uralkodó személye iránt azzal adtak kifejezést, hogy fiát, a nyolcz éves Ferenczet, ellenmondás nélkűl közmegegyezéssel fejedelemmé választák.
Minden e választással kapcsolatos ügy is símán bonyolíttatott le. A fejedelem élet és halál között lebegett s halála esetére határozni kellett az interregnum beállításáról. A tanácskozás nyugodtságát magok a rendek fenn akarták tartani s első dolguk volt, hogy «minden indiscret elemet» kizártak a tanácskozásból. S valóban a máskor olyan zajos üléseken minden szenvedélyesség nélkűl jutottak megállapodásra. Elhatározták, hogy az ifjú fejedelem nagykorúságáig a tanácscsal egyetértve egy kormányzó fogja az országot igazgatni, s kormányzóvá a fejedelem Kemény Jánost jelölte ki. De ha György fejedelem felgyógyúlna, fia a kormányzásba nem avathatja magát. Aránylag rövid idő alatt döntöttek az interregnum legfontosabb kérdései felett, s megállapították a leendő kormányzó s az ifjú fejedelem elé szabandó conditiokat – ez utóbbiakra nézve György fejedelem conditioit fogadták el mintáúl. Egy lényegesebb módosítást tettek rajta: a vallás kérdésében. A rendek nem hitték, hogy Báthory Zsófia áttérése a protestans vallásra őszinte meggyőződés eredménye lett volna s ezért beigtatták a conditiok közé, hogy ha az ifjú fejedelem vallását változtatná, a rendek fel vannak esküjöktől szabadítva. A catholicusok azt a kérdést vetették fel: «igazságos-e, hogy a vegyes vallású országban catholicus ne is lehessen fejedelem?» de azért megszavazták ezt a feltételt is. Egy másik conditionál a szászok szólaltak fel. Ez arról szólt, hogy a fejedelem tiszteletben tartja a kiváltságokat «szent Andrásra vonatkozó pont kimaradt a conditio szövegéből. Miután pedig a szászok privilegiumaikat szent Andrástól kapták, azt hitték, hogy ez ellenök van intézve. De meggyőzték őket, hogy itt vallásügyi tekintetekről van szó, mert szent András catholicus levén, Báthory Zsófiának alapot szolgáltatna a catholicismus megerősítésére. Épen úgy, mint a választás egyhangúlag történt: egyhangúlag fogadták el a conditiokat s törvényeket is.
A fejedelem betegsége ezalatt jobbra fordúlt, úgy, hogy marc. 5-én már megerősítette a conditiokat s egy fényes török követséget, melynek élén Hasszan basa állt, s mely a portáról szultáni fermant fényes ajándékokkal hozott neki, febr. 6-án elfogadhatott. Három nap múlva, marc. 9-én még a török követ Fejérvártt létében kihirdettetett az ifjú fejedelem megválasztása. Ez a követ – kinek valószinűleg titkos megbízatása volt, a fehérvári udvar válságos helyzetéről jelentést tenni otthon – a kihirdetés megtörténte után elutazott. Utána ment az országos követség is, élén Boros Jánossal, megbízva azzal, hogy az új fejedelemnek szerezze meg a megerősítő athnámét és jelvényeket: de az ügyet végleg csak egy második, sept. 9-én küldött főkövetség, élén Serédyvel, bonyolította le.
39. SZALAY PÁL ALÁIRÁSA.*
1655. márcz. 5.
Zsigmond halála soha be nem hegedő sebet vágott az özvegy fejedelemasszony szívén s alig tudta azt enyhíteni a ragaszkodásnak az a nyilvánulása is, melyet unokája megválasztásával az ország tanúsított. Gyászszal borítá az György szívét is, ki benne nemcsak testvérét, hanem megbízható és óvatos tanácsadóját vesztette el, ki azonban ez által csaknem az összes Rákóczy-vagyonnak urává lett – az anyja kezén levők kivételével – melyek közt legfontosabb volt a makoviczai uradalom Zboróval, minthogy ez Lengyelország határszélén feküvén, az összeköttetést ez országgal Szalay Pál s a tisztek tartották fenn.
S egyelőre György magatartásában semmi változást sem lehetett észrevenni: daczára, hogy atyjának csaknem egész hatalma kezén volt. Most egész figyelmét egy nagyszabású belügyi alkotás tartotta lekötve: az 1540 óta alkotott törvények codificatiója. Erről már az öreg György idejében is tanácskoztak, s ő a régi törvények példányait össze is gyűjtötte. Hogy ifjú György e munkát végre akarja hajtani, az köztudomású volt. Remény és aggodalom közt várták e feladat megoldását a catholicusok, kik szerették volna ezt arra használni fel, hogy a törvény megszorításain tágítsanak. Az 1652-iki országgyűlés eloszlása után a jezsuiták érdekében egyszerre két levelet kapott a fejedelem: a lengyel királytól s a császártól. E felszólításokra az a körűlmény szolgáltatott okot, hogy Rákóczy betegsége idejében az udvarnál egy álöltözeti jezsuita jelent meg. Általános volt a gyanú, hogy ez kémkedés kedvéért jött Fejérvárra s ennek következtében január 22-én a jezsuiták megintettek, hogy hagyják el az országot. Egyelőre több nem történt, de a mint a császár és király levelei megjöttek, a fejedelem a dolgot tanácskozás tárgyává tette. A császár és a király leveleire udvariasan de kitérőleg válaszolt, mert a dolog végleges eldöntését akkorra akarta halasztani, mikorra a készítendő törvénykönyv a vallásügyet végleg fogta szabályozni.*
Erd. Orsz. Emlékek, XI. k. 23. s 153. l. Kazy, II. k. 214–16. ll. Okmánytár II. Rákóczy Gy. összeköttetései történetéhez, 672. l.
Mind a három nemzet részéről a legkitünőbb jogtudósokból egy bizottság állíttatott össze. Ezeket a fejedelem oct. 20-ára Szász-Régenbe összehívta, maga pedig ugyanezen időre, az onnan másfél órára fekvő Görgénybe ment, hogy a bizottsággal folytonos összeköttetésben elgyen. A bizottság abban állapodott meg, hogy az egész anyagot egy nagy törvénykönyvbe fogja feldolgozni, s ezzel nagy, de áldásos munkát vállalt magára. Fejlődött ugyan ki bizonyos gyakorlat, de miután a száztíz év óta alkotott törvények közűl a legtöbb hozzáférhetetlen volt s azok nevezetes részét még a legkitünőbb jogászok sem ismerték, maga ez a gyakorlat is csak hiányos lehet. Aztán magok a törvények igen sokszor a pillanat szüksége alatt keletkezvén, egymással ellenmondásban voltak s olykor a szükségnek meg sem feleltek. A bizottság a törvények halmazából kiválasztotta a megtartandó törvényeket, azokat abc rendben összeírta, a szükséghez képest módosítván és igazítván rajtok, s végleges áttekintés és jóváhagyás végett a fejedelemhez küldte, ki maga is tett javításokat rajta.
Miután a munkálat elkészűlt, 1654 jan. 15-ére a fejedelem egyetemes országgyűlést hirdetett. Ez a gyűlés szokatlanúl hosszú ideig, két hónapig tartott, folytonos és megfeszített munka közt, mert csak a délelőtti órákat fordították tárgyalásra: miután ezuttal a délutánok nagy részét törvényszéki tárgyalások vették igénybe. Mindenek előtt egy bizottságot küldöttek ki, mely az első operatumot revideálja, s melynek minden módosítása jóváhagyás végett a fejedelemmel közöltetett. Azután felolvasták az elkészűlt részeket nyilvános üléseken s a módosításokat ismét a tanács és éfejedelem elé terjesztették. Ez még csak az abc rendbe szedett anyag volt, de már teljesen elkészítve, hogy belőle rendes törvénykönyv készíttessék, s a bizottságnak ezzel a munkával is el kelle készűlnie. Öt részbe oszták be az összes anyagot: I. Egyházjog. II. Közjog (fejedelem, fiscus). III. Polgári jog. IV. Törvénykezés. V. Közigazgatás. Ez öt fejezetben benne volt az összes köz- és magánjog, pénzügy, büntető törvénykönyv, perrendtartás, közigazgatás. S most ezen szerkezetében vették a munkálatot tárgyalás alá.
Nagy figyelemmel vett részt a gyűlés a tárgyalásokban, mert az alkotandó törvénykönyv ha nem is örökre, mint hitték, de évek hosszú sorára megállapította az ország jogi viszoynait. Ezt a codificálást sokan csak azért akarták, hogy a nemesi kiváltsággal meg nem egyező törvényeket eltörölhessék s ezek bizonynyal még nagyobb figyelemmel kísérték a paragrafusokat, mint azok, kik jó törvényekkel jó közigazgatásnak s törvénykezésnek alapját akarták megvetni. Ezekre vonatkozólag élesebb vitától nem lehetett tartani, mert az ellentétes nézeteket nem volt nehéz egyeztetni: heves vitára csak azoknál a törvényeknél volt kilátás, melyek a kiváltságokkal összeütközésbe jöttek, mint a vallásügyi kérdések s a szászok és a más két nemzet közti viszony szabályozása.
40. AZ APPROBATA EGY LAPJA RÁKÓCZY ÉS KEMÉNY JAVÍTÁSÁVAL.*
Articulus I. – B.
Ex articulis annorum Az harminczadállásnak eleitől fogva observáltatott bizonyos helyei voltanak, ezután is azon helyek tartassanak, melyek nevezet szerint:
1572 1649 1592 1636 1651. Törcsvára, Verestorony, Volkány, Szászváras, Karansebes, Déva, Váradja, Dés, Kolosvarmonostor, Besztercze, Máramaros, Czik, Gyirgyó, Oytod, Boza, Sibo, Sombor, Nagyfalu, Zilah, Tasnad, Székelyhid, Várad, Debreczen, Jenő, Belényes és ezeknek eleitől fogva szokott filialis; ujabb harminczadlásra való helyek se filialisok ne választassanak és ne rendeltessenek, harminczadzászlók is az eddig valókon kivűl be ne vitessenek, hanem az szokott helyekben tartassanak.
Jegyzet. A dűlt betűkkel szedettek Kemény pótlásai, a kisebb dűlt betűkkel szedettek az ő irásából kitörölt helyeket jelentik. A nagyobb dűlt betűkkel szedettek a fejedelem kezétől.
Jegyzet. A dűlt betűkkel szedettek Kemény pótlásai, a kisebb dűlt betűkkel szedettek az ő irásából kitörölt helyeket jelentik. A nagyobb dűlt betűkkel szedettek a fejedelem kezétől.
A vallásügy egyetlen pont körül forgott: ne igtassék a törvénykönyvbe az a rendelet, mely a jezsuitákat az országból kitiltja, mert az úgy sem volt teljes szigorral végrehajtva. A febr. 3-án tartott ülés a fejedelem egyenes kívánatára maga elé bocsátott egy jezsuitát, ki beható beszéddel indokolta, hogy miért kell eltörölni a jezsuitákat kitiltó törvényeket, hangsúlyozván, hogy ők soha semmit sem követtek el, mi proscriptiot vonna maga után; de az elnök, Barcsay Ákos, felszólalására elutasították. A császár is küldött egy megbizottat, Somogyi Ferencz prépostot, Fejérvárra, ez sem járt több sikerrel. A császár levelére a rendek válaszoltak (a febr. 14-iki ülésben), kifejezvén, hogy nincs módjukban az ország alkotmányát módosítani.
A szász nép terheinek enyhítéséhez s a szász és a más két nemzet közt fenforgó differentiák kiegyenlítéséhez sok jó akarattal fogott a fejedelem. Szerette volna az ügyet igazságosan s méltányosan lebonyolítni: nem rajta múlt, hogy nem tehette. Mindjárt a gyűlés megnyitása után rendeletet adott ki, mely szigorúan eltiltá, hogy a Királyföld lakosait élelmiszerek s postaló adására kényszerítsék, mert a fejedelem, mint a szegénység természetes védője, a tisztek által okozott károkat megtérítteti, s meghagyta, hogy parancsát a Királyföldön kihirdessék.*
Relationes Diaetales Joannis Simonii, 29. l.
Bár mennyire meg volt is az universitás ez intézkedéssel elégedve, mely valójában az «ingyen gazdálkodás» megszűntetését czélozta, nem tette azt hajlandóbbá, hogy az új törvénykönyv általa sérelmesnek tartott pontjaiban valamit engedjen. Hogy magyar vagy székely és szász közt folyó per a táblán döntessék el, hogy nemes szász városban vásárolhasson házat: az új törvénykönyvnek erre vonatkozó intézkedéseit kívánta megbuktatni. Legelébb a fejedelemnél akartak próbát tenni: a befolyásosabb főuraknak tiszteletdíjakat ígértek s a fejedelemnek tízezer forintot ajánlottak. A pénz hamar elfogy – válaszolt a fejedelem – de ha már nem akarjátok megengedni, hogy magyar köztetek házat vásárolhasson, járuljatok hozzá, hogy legyen ezek számára menhely a veszély idejére. Épitsetek egy bástyát Fejérvártt. Erre egyelőre semmit sem feleltek: hátha, gondolták, olcsóbban is hozzájárulhatnak?
Mikor aztán a tárgyalások során a «szász nemzet»-re kerűlt a sor, megoldatlan kérdéssel állottak szemben. A törvény első §-a a szász nemzetnek kedvezett, azt maga a fejedelem iktatta sajátkezűleg a törvénybe s az ingyen gazdálkodást és postaló-adást tiltotta el. Ez a törvény régi gyakorlatot, valójában visszaélést volt megszüntetendő, mely azonban a nemesség költségeit nagyon megnevelte volna, s épen azért a más két nemzetnél heves ellenzésre talált. Az orvoslásnak egyetlen módja volt, hogy a három nemzet közmegegyezéssel módosítsa: ebbe a szászok nem egyeztek bele. A következő §-t, a házvásárlást a fejedelem oda módosította, hogy idegen csak akkor vásárolhasson házat szász városban, ha sem szomszéd, sem rokon nem veszi meg; a táblára való fellebbezés változtatás nélkűl olvastatott fel. Egyik se kellett a szászoknak. Szenvedélyesen, elkeseredetten harczoltak. Egyik fél jogfosztogatást emlegetett, a másik azt lobbantotta a szászok szemére, hogy ők csak a magyart nem akarják magok közt tűrni, de más idegent, ha Japoniából vagy Pontusról jőne is, befogadnak. S mikor a szász nemzet felszólította a másik kettőt, hogy közösen folyamodjanak e törvények megváltoztatásáért, azok megtagadták a hozzájárulást. Barcsay, az elnök, ekkor magához hívatta a szászok vezéreit: «vállaljátok el, hogy Fejérvártt egy bástyát felépítettek s a dolgot kiegyenlítem», mondá nekik. A szászok ezen még jobban megijedtek: hátha itt két bástyáról van szó, egyről, melyet a fejedelem, s egyről, melyet a rendek kívánnak – ennyit sokallottak.
Már készen volt az egész törvényjavaslat, egyetlen, a szászokra vonatkozó czikk kivételével: s minthogy a rendek közt erre vonatkozólag megegyezés nem tudott létrejőni, maga a fejedelem lépett fel közvetítő indítványnyal, de a szászok ezt is elvetették, mert privilegiumaikba ütközik. Újra megkezdődött az alkudozás a nemzetek közt azon az alapon, hogy egyik fél az ingyen gazdálkodásban, másik a házvásárlás s fellebbezés kérdésében engedjen. a szászok úgy szerették volna a kiegyezést létrehozni, hogy az ingyen gazdálkodásra vonatkozó törvény bent maradjon a munkálatban, a másik kettő pedig töröltessék, s azzal biztatták a másik két nemzetet, hogy hagyják csak meg a törvényt, mert ők azért az ingyen gazdálkodást nem fogják ellenezni, s egyuttal Bethlen Jánosnak száz tallért adtak, hogy «ne kiabáljon olyan erősen». Ezt természetesen a másik két nemzet nem fogadta el. Most Rákóczy magához hívatta a szászokat: «miért akartok ti okosabbak lenni őseiteknél, kik negyven év előtt belegyeztek a házvásárlásba? Gondoljátok meg, hogy itt egy létező törvény eltörléséről van szó». A szebeni királybiró felmutatta kiváltságleveleiket s Kemény azokat átolvasta. «Szó sincs benne – mondá – házvásárlásról». «És ha volna is, felelé a fejedelem, akkora mint ez a ház, egy meghozott törvéynt nem semmisítene meg».
Egyik fél sem engedett, s a szászok ismét alkalmazták a jogfentartás utolsó fegyverét: a protestatiót. De azzal nem gátolták meg, hogy az új törvénykönyv az «Approbata» meg ne erősíttessék s azonnal életbe ne lépjen. Ez a jól kidolgozott törvénykönyv képezte kétszáz éven át legfőbb alapját Erdély alkotmányának s Rákóczy uralkodásának maradandó emléke.
E gyűlés tartama alatt hozta meg egy fényes portai követség a kiigazított athnamét és jelvényeket Rákóczy Ferencz az ifjú fejedelem számára, melyek megszerzésére a múlt év őszén Serédy ment a portára.*
Simoniusnak ezen országgyűlés lefolyásáról írt jelentése. I. h.
