Pihenője Krakóban és Krzepicén, hol öcscse, a lengyel király meglátogatja. Elkeseredése az oppelni vár és uradalom elhanyagolt állapota láttára. Izabella körútja tartományaiban. Távozása Varsóba, anyjához. Ennek híre a bécsi udvarban. Loboczky újabb küldetése és tárgyalásai. A varsói udvar magatartása Izabella igaz ügyével szemben. A királyné hazatérő terve és összeköttetései. Ferdinánd követsége. Ratibor átadása.
IZABELLÁT útjában udvari hívein kívül Thurzó Ferencz nyitrai püspök 50 lovassal, Perényi Ferencz 25 lovassal és ugyanannyi gyalogossal, valamint Castaldo Alfonz kísérte el őrség-fedezetével. Lengyelországnak tartott, ugyanazon az úton, melyen egykor (13 évvel ezelőtt) boldog reményekkel jött be ez országba, melyben annyi csalódás érte. Eperjesen, Sandecen át Krakóba ment, hová nagy lassan február 9-ikén érkezett, a városi tanács által elibe küldött lovasoktól kísérve. Útja kellemes volt, mert mindenütt gondoskodtak kényelméről a közbeeső pihenő vagy éjjeli szállásokon. Eperjesig maga Werner s az öreg Petrovics is elkísérte, a ki aztán harmadnap (január 29-ikén) itt vette át Wernertől Munkács várát.
Ó-Sandectől, a határszéli lengyel városkától fogva a lengyel király biztosai vitték tovább Krakóba, melynek tanácsa nagy ünnepélyességgel és ajándékokkal fogadta. Izabella egy hetet pihent itt a waweli palotában, melyben boldog leányéveit töltötte, s a mint viszontlátták, bizony sokaknak eszébe jutott, hogy beteljesedett az együgyű Stanczyk mondása... és a hazatért magyar királyné három fiatalabb nővérének nem igen volt mit irígyelnie férjhez ment nénjük sorsán.
105. Novicampianus Albert síremléke Krakóban.
Aztán odább indult északnyugati irányban (hogy találkozzék királyi testvérével) Krzepice felé, honnan Magyarországból jött kísérői közül Perényit haza engedte. Útjában Izabella megszállott Liubochnián és Rabstyn várában, hol a király költségén élt.
Zsigmond Ágost király február 27-ikén indult a piotrkówi országgyűlésről rég nem látott nénje látogatására, a kinél márczius 4-ig maradt, felújítva társalgásuk közben az eltelt évek búját-baját s gyönyörködve szépen fejlődő fiában. Izabellára e látogatásnak nagy hatása volt, mert megnyugtatta s lecsillapította izgatott kedélyét. Belátta maga is, hogy legjobb lesz mielőbb elfoglalnia oppelni birtokait s onnan sürgetni Ferdinándot az egyezség teljesítésére, melynek reá eső részét a királyné – odaérkezésével – beváltotta. Megnyugodott fia: János Zsigmond neveltetése ügyében is, mivel a király kis unokaöcscse mellé Novicampianus Albert doktort, a híres krakói mestert szemelte és rendelte ki. A lengyel Nowopolski neves ember volt; egyetemi tanár, elsőrendű anatomus, fiziologus és egyúttal theologus, kinek «A teremtésről» írt műve csak nemrég jelent meg, és irodalmi működését a magyar királyfi mellett is szorgosan folytatta.
Erre ismét felkészült Izabella s a sléziai Rosenbergen át, néhány napi kocsizással, márczius 12-ikén délben végre beérkezett Oppeln várába, fia herczegsége fővárosába, melyért neki szép gyulafejérvári palotáját el kelle hagynia. De míly csalódás várt itt reá! Szegény Loboczky, úgy látszik, sok mindent elhallgatott, a miről a királynénak személyesen kellett meggyőződnie. Felháborodásában egész lelke keserűségét kiönté Ferdinánd hazatérő két követe, Herberstein Zsigmond és dr. Lang János előtt (kik néhány órával utána érkeztek) s a nyitrai püspök jelenlétében. Inkább adtak volna neki – úgymond – tízet János király egykori hetvenkét vára közül Oppeln helyett, melyben – nevén kívül – semmit sem talált abból, a mit neki róla lefestettek. Látja, hogy rászedték a nagyhangú ígéretekkel, de tudja, hogy egy már megbűnhődött azért, a mit ő szenved és kéri Istent, segítse meg azok ellen, kik őt érdemetlenül megcsalták és e nyomorúságra juttatták! Ezt a királyné nyilvánosan adta elő, úgy, a mint lelkéből kitört, de ép íly kíméletlenül nyilatkozik abban a két levelében is, melyet Ferdinándhoz és Castaldohoz intézett, tartózkodás nélkül ecsetelvén bennük tapasztalatainak benyomásait. Kipihenni remélte itt – úgymond – hányattatása fáradalmait, de még nem telt el nap sírás és könyhullatás nélkül, ha szerencsétlen, elhagyatott sorsára gondol. Oppeln kívül-belül puszta, s az omladozó, fával felpeczkelt kastély jóformán üres, mert Posadowski, a herczegség eddigi tiszttartója mindent elhanyagolt és kipusztított a gazdasággal, melyben semmi szarvasmarhát nem talált, s a halastavakkal együtt, melyek üresek. Nemcsak vetőmagot és élelmi szereket, de házi eszközöket: asztalt, széket és ágyakat is kellett vennie, mert még az sem volt, a mire fiával fejét pihenésre hajtsa. Podgyásza, czók-mókja még azon módon hever szekereken, a hogy jött, mivel nincs hová lerakassa. A herczegség jövedelme is oly csekély, hogy abból nem élhet meg, hisz (az igért 25,000 magyar forint helyett) az legfeljebb 7300 forintra rug, holott a kastély és a gazdasági berendezés fentartása maga legalább 10,000 forintot igényel. Élelmi szerekben is hiányt szenved, és ilyen kilátások mellett kénytelen anyjához vagy királyi fivéréhez költözködni, a kik szívesen fogadják.
106. Herberstein Zsigmond.
Izabella panaszolkodása éppen nem volt túlzott. Már maga az Erdélyért cserében kapott tartomány kicsinysége is meglepte, s igaza van egy későbbi szász krónikásnak, hogy a két herczegségnél két erdélyi szék, sőt még két vármegye is nagyobb volt, mert területük még akkora sem, mint pl. Kolozs és Nagy-Küküllő megyéké, a külön Münsterberg pedig félakkora sincs, mint Kisküküllő vármegye. Az oppelni herczegi kastély az Odera folyó Ostrowek nevű kis szigetén állott, húsz év óta úgyszólván lakhatatlan állapotban, mióta utolsó gazdája, a Piastok házából való János herczeg meghalt. A kor lakásviszonyaihoz képest a kétemeletes épület elég kényelmes lehetett valamikor, mert minden során három-négy szobája volt, de most valamennyi szellős, gondozatlan és barátságtalan. A szigettel átellenben terült el maga a kőfallal kerített város. Közel háromszáz házában leginkább munkás polgárok és mesteremberek laktak, kik a városi tanácsnak fizetett adón kívül herczegüknek is adóztak, természetben. A város is adózott neki, de alig 120 forint körül, s azonkívül tartozott a kastélyba szállítani évenként 6 oldal szalonnát, 6 sonkát, 24 kappant és karácsonyra, meg húsvétkor 2–2 kanna bort és sört. Mindez tehát nem mondható valami fényes jövedelemnek (még a hídpénzt és vámot is hozzátoldva), kivált hogy az élelmi szerek ára is felszökött ez időben. Így pl. egy véka búza 16 garas, a rozsé 15, a zabé 7 garas, egy ökör 3 1/2 s egy tehén 2 forint volt.
107. Münsterberg, Frankenstein és Ratibor.
Izabella hamar belátta, hogy ilyen viszonyok mellett lehetetlen lesz itt élnie, hacsak éhezni nem akar. Ezért, nem törődve Ferdinánd amaz óhajával, hogy cserében kis leányáért fiát nevelésre udvarába küldje, anyja és fivére egymást érő hívására elhatározta, hogy a lengyel királyi udvarba vonul. Hanem előbb egy kis körútat tett e sokat magasztalt herczegségekben, hogy legalább megismerhesse. Április elején Münsterbergbe sietett, mely Oppelntől nyugatra fekszik, az Oder egyik mellékfolyója partján. Innen virágvasárnap estéjén ért a szomszédos Frankensteinba, hol másnap mindkét herczegség rendjei ünnepélyesen meghódolván neki, helytartójául megerősítette addigi hivatalában Oppersdorf Györgyöt, a ki Magyarországon is járt volt. Hazatérő útjában egy napra benézett a közeli kamenzi zárdába, honnan Neisse érintésével, keleti irányban haladva jutott haza. Nagypénteken (április 15-ikén) már ismét Oppelnből ír, s ott töltvén a húsvéti ünnepeket, újra felkészült és a rosenbergi úton királyi öcscséhez érkezett Piotrkówra, a ki elébe ment udvarával és ajándékokkal fogadta. De Izabella ezúttal csak néhány napot időzött a lengyel királynál, kivel együtt május elsején indult tovább, s nagy pihenőket tartva, hetednapra jutott Varsóba. Udvari emberei közül nagybetegen hagyta hátra a derék Bábay Pétert, a ki lengyel felesége szüleinél keresett enyhülést, de két hét mulva (1552 május 12-ikén) meghalt, s porai távol hazájától, a piotrkówi székesegyházban nyugosznak.
Bona királyné egy napi járóföldre ment elibe gyermekeivel Izabellának Plockóig, s ott látta viszont – tizenhárom év mulva – özvegy leányát és kis unokáját. Az élénk gyermeket (ki mellett Novicampianus mester már elfoglalta nevelői tisztét) nagyon megszerették a varsói udvarban, hol mindent elkövettek, hogy szórakoztassák és kedvében járjanak. Így a többek közt június elején elvitték a közeli sochaczowi rengeteg-erdőbe is, hogy bölényt láthasson. S hogy az már akkor is milyen ritka volt, jellemzően mutatja a király rendelete, mely szerint ha Izabella fiával netalán vadászni akarna a nemes állatra, csupán egyetlenegyet szabadjon megölniök. A király egyszersmind mintegy szükségéről gondoskodván, ünnepélyes okíratban ad menhelyet nővérének, «a ki a sors és szerencse állhatatlansága folytán Magyarországon biztonságban nem lehet», neki rendelvén a sanoki kapitányság összes jövedelmét.
108. Bábay Kis Péter epitaphiuma.
Izabella nem remélt, váratlan elútazásának híre kellemetlenül lepte meg Ferdinándot, mert bár (részben akaratán kívül eső okok miatt) nem is volt képes a szegény trónvesztett királynét megelégíteni, még sem lehetett ínyére, hogy a lengyel királyi udvarban tartózkodjék, mely iránta soha sem volt elég őszinte és barátságos indulatú. Bosszantotta sléziai kormányának ügyetlensége, hogy nem tudta ígéretekkel vagy apró szívességekkel rávenni Izabellát, hogy fiával veszteg maradjon az oppelni herczegség vagy Frankenstein területén. Zsigmond Ágost híve volt ugyan a fejérvári egyezségnek, s most is annak végrehajtását sürgette Padniewski kanonok útján, de Bécsben tudták, hogy a lengyel udvar mindent el fog követni Izabella érdekében. Hiszen hívei különben is ébren álltak Erdélyben, hol Ferdinánd befolyása és tekintélye György barát halála után és Castaldo éhező idegen zsoldosainak rablásai folytán hihetetlen módon aláhanyatlott. A meggyilkolt barát politikája kudarczot vallott és reménysége nem valósúlt meg. Az erdélyiek hamar megelégelték a «keresztyén» segítséget és nyílt titok volt már az újév elejétől kezdve, hogy török, lengyel és moldvai segélylyel vissza akarják hozni János Zsigmondot és anyját, a mi a szultánnak is egyenes kívánsága volt. Egész határozottan megírta ezt Ferdinándnak, a ki idején értesűlt a budai basa közvetítésével megindúlt mozgalom minden részletéről. Így nem csodálhatjuk, ha azon gyanakodott, hogy Izabella «panaszolkodása alatt valami egyéb ok rejlik», hisz, ha oppelni kastélyában nem lakhat – mondá – ott van szép frankensteini vára, mely igen kedves fekvésű s benne a legszebb rezidencziája lehet.
109. Loboczky Mátyás aláírása.
Pedig a szerencsétlen, csalódott királyné panasza igazán őszinte volt, s ekkor még éppen nem remélte, hogy sikerüljön Erdélybe visszatérnie, melynek tervével még sem ő, sem a varsói udvar nem törődött. Egyelőre még hittek a bécsi udvar őszinteségében, s ezért Izabella elútazása előtt Oppelnből Ferdinándhoz küldte udvarmesterét, Loboczkyt, hogy valahára véglegesen rendezze már a fejérvári egyezség teljesítetlenül maradt pontjait. Természetes, hogy nem szívesen fogadták és augusztus vége lett belőle, mire 17 pontba foglalt végzést kapott előterjesztésére. Az első két pont udvariassági szóbeszéd, hogy a király örvend Izabella szerencsés megérkezésének, és iránta való hűségét úgy hálálja meg, hogy atyai szíve szeretetét érezhesse. Erre áttér a tárgyra.
Hogy Oppelnben Izabella a várkastélyt és melléképületeit olyan romladozó állapotban találta, annak nem ő, hanem volt tulajdonosainak hanyagsága az oka. Ott van helyette a szintén átadott Münsterberg és Frankenstein, hol kényelmesen élhetne; mire Loboczky azt felelte, hogy a lakóházak ugyan jók, de a vidék szegénysége és terméketlensége miatt ott nem lehet lakni.
Alig hihető, hogy Oppeln jövedelme (4. pont) csak 7000 frt lenne, de hajlandó biztosokat kinevezni, hogy azt Izabella embereivel a herczegség tíz évi számadásaiból közösen állapítsák meg, s az esetleges hiány kiegészítését 25.000 frtig Ratibor jövedelméből újból ígéri. Ebbe Loboczky is belenyúgodott, csak azt kívánta, hogy a küldendő biztosok Ratibor tényleges átadására is fel legyenek hatalmazva. Követelte egyúttal a csonkán átadott oppeln-ratibori herczegség integritásának visszaállítását, mivel azokból két sléziai nemes egész részeket elfoglalt.
A biztosok (5–6. p.) szerezzenek felvilágosítást arról, mi lett János király és György barát kincsével; a barát kevés hagyatékáról van ugyan leltára, miként a Váradon talált ezüstneműről is, de abból a királyné ne kívánjon semmit, mert az «jure hungarico» őt magát illeti, s részben fel is használta a keresztyénség érdekében hadi czéljaira.
A 100,000 frtért, melylyel Ferdinánd Izabellának tartozik (7–8. p.) és melyet a királyné neki birtokokért felajánlt, ezúttal nem inscribálhat semmi jószágot, de hajlandó feléért fekvőséget, feléért pedig évi 5 % kamatot biztosítani neki a vám- és egyéb jövedelmekből. E helyett Loboczky az adósság teljes kifizetését kívánta, hogy azzal a pénzzel a királyné szomszédos birtokokat vásárolhasson. Ezt Ferdinánd a cseh rendek tudta nélkül lehetetlennek tartotta s újra azt kérte, hogy (tekintettel nagy hadi költségeire) hagyja még egy évig nála a pénzt, mely után ez évre 6000 frtot fog számára kiutaltatni. Ebbe a királyné belenyugszik, s pénzét továbbra is nála hagyja, de kamat nélkül, «minthogy soha semmiféle őse kamatból nem élt», s kamatot az eltelt időre sem kíván tőle.
Az Erdélyben és Kassán maradt ágyúkért (9. p.) és lőszerért hasonlóval vagy pénzzel fogja a királynét kielégíteni. Ép úgy beleegyezik abba is, (10., 13., 15. és 16. p.) hogy az oppelni herczegség investiturája János Zsigmond törvényes koráig elhalasztassék. De azt a kérést, hogy Oppelnt és lakóit mentse fel minden adó, katona-kötelezettség és szolgálmány alól, történeti érvei daczára sem teljesítheti a cseh rendek hozzájárulása nélkül, ép oly kevéssé, mint azt, hogy a király a legközelebbi cseh országgyűlésen János Zsigmondnak a többi sléziai herczegekkel szemben valami külön előjogokat eszközöljön ki. Azonban ki fogja állíttatni a cseh kanczellária által a már adományozott és adományozandó birtokokról úgy Izabellának, mint fiának a megerősítő oklevelet. A mi pedig végűl a királyné (Veres János szebeni polgármestertől vett) 750 frtnyi kölcsönét illeti, elrendelte annak kifizetését.
Izabella udvarmestere jól tudta, mennyire becsülheti ez igéreteket, s bár a bécsi udvar fellélekzett, hogy lerázhatta nyakáról az erélyes, kitartó lengyel diplomatát, a ki a tavasz óta zaklatta minden hívatalban, mégis aggodalmaskodott a bekövetkezhető veszélyek miatt. Más eszköz híján most is bíztatással éltek, a mennyiben meghagyták Castaldonak, hogy ismételten nyugtassa meg a maga részéről is Izabellát és anyját. Ő azonban meg volt róla győződve, hogy ez nem használ és nyíltan meg is írta Ferdinándnak, hogy Bona igyekszik ugyan leánya ügyét «jó útra terelni, de gondolja meg ő Felsége, hogy asszonynyal van dolga»; a mihez bátran hozzátehette volna még: a ki egyúttal anyja! Így természetes, hogy szívén viselte leánya ügyét, kinek érdekében minden követ megmozgatott, egyenes összeütközésbe jutván gyakran király-fia intézkedéseivel. Előbb Castaldo útján igyekezett hatni a bécsiekre, a midőn megírta neki, hogy leánya nagyon elégedetlen, látván, hogy ígéretekkel tartják, holott a római királynak tettekkel és nem szavakkal kellene ígéreteit beváltani, talán annyival is inkább, hogy egy özvegy asszonynyal és árvával van dolga, a kik odaadó szeretetükben őt atyjuknak tekintik. Meg hogy Izabella és fia olyan végszükségben van, hogy ha ő nem tartaná anyaszeretetből, s hogy azzal is szolgálatot tegyen a római királynak, a legnagyobb nyomorba sülyedne. De egyenes beszédű, szókimondó asszony volt, s így magának Ferdinándnak is írt, kérve, ne nehezteljen azért a rokoni szeretettel nyilvánított asszonyi tanácsáért, hogy a míg leányát és fiát lehető gyorsan meg nem elégíti, bajosan fogja Magyarországot csendességben megtartani!
110. Castaldo nagy pecsétje.
Ilyen hangulatban találta a két királynét Loboczky, s midőn jelentést tett hosszas küldetése eredménytelenségéről úrnőjének, elkeseredésében egész leplezetlenül értésére adá Ferdinándnak elégületlenségét. Kiszínlette birodalmából – írja október 1-én Varsóból – s még azt a keveset sem teljesítette, a mit ígért; «mintha bizony megdícsérnék érte a keresztyén fejedelmek»; pedig, ha akarja, teljesítheti vala. Keserűen tapasztalja, menynyire hiábavaló volt ígéreteiben bízni, a miért fiával anyja váraiban kénytelen éldegélni. Castaldohoz pár nap előtt írt levelében meg úgy nyilatkozik, hogy szerencsétlen, és elégedetlensége leírhatatlan, látván, hogy eddigi türelme nem használt, s a király Szent-Mihály napra csak azért küld biztosokat Oppelnbe, hogy felbecsüljék a levegő madarait s a vizek halait, hogy jövedelmét az általa kimutatott 7000 frtnál magasabbra fokozzák. Ennek daczára, hogy a tárgyalásokban személyesen részt vegyen, meg a pestistől féltében is, pár hét múlva eltávozott Varsóból. Hanem útközben érte ottani tisztjeinek értesítése, hogy Oppelnben éhen halna, annyira üres a kamarája s olyan drága lett minden (pl. egy köböl zab egy frtnál is több,) hogy kénytelen volt feleúton dobryczycei kastélyában megszállani és később visszatérni rokonaihoz, a királyi udvarba.
La sventurata Ysabella, így írja alá magát ez időben egyik panaszos levelében! És mivel «a boldogtalan» királyné belátta, s bizonyára környezete is figyelmeztette, hogy a pénzzavarokkal küzdő Ferdinánd ígéreteiben nem bízhatik, komolyan kezdett foglalkozni az Erdélybe való visszatérés gondolatával. Meggyőződése volt, hogy ő – saját szavait idézve – nem megrontója a békeszerződésnek, melynek pecsétes levelét gondosan elzárva őrzi; de sokáig nem élhet ígéretekkel és szép szavakkal, a mikkel Bécsből tartják. Sokat fáradnia nem is kellett, hogy czélt érjen, csak megragadnia a segélyt kínáló kezet, melyet a török, a franczia s az erdélyiek nyujtottak feléje. A siker föltétele megkívánta azonban, hogy minden a legnagyobb titokban történjék, s ha valami mégis kitudódik: tagadni kell a legerélyesebben.
Igaz, hogy e politikának lett az eredménye, hogy nem hittek neki a bécsi udvarban, mely ezentúl még kevésbbé gondolt őszintén a fejérvári egyezség teljesítésére; hanem azért visszajuttatta pár év múlva Erdélybe, hová most már gondolata minden szálával vágyakozott vissza. Hisz ott – bár kicsiben – mégis csak királyi udvara volt s királynőként élhetett, míg itt önállóan nem szerepelhet, vagy legfeljebb csak harmadik helyen: mindenható anyja s a mindenkori lengyel királyné után. Meg aztán ismerte Erdély gazdagságát s tudta, hogy nem él már a fösvény György barát, a ki udvartartása fényét és költségeit sokszor a legdurvább módon korlátozta.
A nyáron (augusztus 21-iki levelében) Izabella még arról biztosítá az öreg Castaldot, hogy mióta Magyarországot elhagyta, semmit sem tett visszatérése érdekében, mivel hűségesen ragaszkodik a békefeltételekhez. Ezért sem nyíltan, sem titokban nem «praktizált» a törökkel, sem mással, s ha a török mégis levéllel kereste fel, ez az ő dolga, a mit nem akadályozhatott meg. De őszre kelve már másként gondolkozott. Elhatározólag hatott reá Delavigne, II. Henrik franczia király követének látogatása, a ki ura közbenjárását ajánlta fel érdekében a szultánnál, hogy fiának visszaadja atyja birtokait, mivel a király – miként írta – ezt a támogatást nemes és nevéhez méltó dolognak tartotta, ama barátság emlékeért is, mely atyját János Zsigmond atyjához fűzte. Aztán felkeresték (a porta parancsára) a moldvai és havasalföldi vajdák követei, s az újévben már azt üzeni az erdélyi rendeknek, hogy azért «kénytelen ő magára és fia gondot viselni», mivel a királynak nincs módja őket kielégíteni s jövőben még kevésbbé fog Erdélyről gondoskodni tudni.
111. Varsó a XVI-ik században.
Ez az 1553-iki újév Krzepicén érte Izabellát, hová (a varsói pestis elől) télire húzódott, kibővített udvarával. Tanácsosai közé felfogadta a meglévőkhöz Jordán Jánost, de nélkülözte orvosát, a kellemes modorú Blandratát, kit a honvágy annyira gyötört, hogy 1552 őszén hazabocsátotta. S valósággal neheztelt reá, midőn arról értesült tőle, hogy nemcsak pusztán látogatóba ment haza Olaszországba, hanem orvosi állást vállalt a Velencze melletti kis Mestrében, a helyett, hogy visszatérne hozzá. Többi udvari tisztjei a következők: hopmestere Loboczky (s halála után Czikowski Miklós), asztalnoka Maluski János, pohárnoka Ligenza Szaniszló és kincstartója Nizowski Szaniszló. Itt ezek egyébiránt meglehetősen el voltak foglalva a királynéval együtt, a ki sléziai alattvalói peres, örökösödési, adás-vevési s egyszóval polgári ügyeit a leglelkiismeretesebben intézte tanácsosaival, és alig volt napja, hogy így a közeli oppelniekkel ne érintkezzék. De azért a mulatság is otthonára talált udvarában, a mit megkívánt már a szokás és hagyomány is. A tánczot és farsangi bohóságot udvari népe is szomjúhozta, egy ízben pedig kölcsön kérette a húshagyó előtti napokra szomszédja, a briegi Erich herczeg síposait, mivel egyik udvarhölgye lakodalmára készült.
Hanem a diplomácziai alkudozások sem szüneteltek. Izabella ugyan sietett az őszszel megnyugtatni Ferdinándot, hogy eszébe se jut hallgatni a franczia király kecsegtető szavaira, és iránta való hű magatartásában egy újjnyira sem tért el. Hanem a római király tudta, kivel van dolga. Atyai jóindulatáról és készségéről biztosítja, jóakaratúan inti, «hogy a legkeresztyénibb királytól» (t. i. a francziától) őrizkedjék; csakhogy egyúttal kielégítése végett biztosokat küld hozzá, kiknek főteendője tulajdonképpen az volt, hogy a János Zsigmond visszavitele ügyében folyó «practica» állását kipuhatolják. Izabella azt felelte a királynak, hogy «nem szükséges újabb bíztosok kinevezése», mivel Oppelnből hozzájött bíztosaival, Redern és dr. Kindler uramékkal minden pont fölött kiegyezett. Herbersteinéknak nem kellett tehát tél idején Lengyelországba fáradniok, mivel az egyezség valóban létrejött, még az ifjú György Frigyes brandenburgi őrgróffal is, a ki cserében másokért átengedte Oppeln és Ratibor herczegségét.
Ez utóbbinak átadása is megtörtént (április 7-ikén,) sőt a herczegségek jövedelme ügyét is rendezte Ferdinánd egy Sopronban kiállított oklevelével.
A sokat hánytorgatott 100,000 frt megfizetését azonban most is elodázta, bár annyiban szerencsésen, hogy magához rendelte gráczi udvarába Boroszló és hat más sléziai város tanácsosait, a kik aztán 1553 január 6-ikán hártyára írt díszes oklevélben árosaik függő pecsétjei alatt vállaltak kötelezettséget Izabella királyné iránt arról, hogy ha a római király a száz és hatezer magyar forintot «igaz súlyban és aranyban» meg nem fizetné, megfizetik ők a jövő évi Háromkirály napkor, «minden kibúvás és mindennemű fortély nélkül, minőt az emberi ész kigondolhatna», becsületesen és illendően, teljes zálogjogot adván a királynénak városaikra, melyekkel – az esetre, ha nem fizetnék meg a kitett összeget – teljesen «szabadon rendelkezhetik, mint tulajdon és örökös birtokaival, mindannyiszor, a hányszor azokat elfoglalja», anélkül, hogy ez ellen bármi kifogásuk lenne.