III.
III.
A napkori mézeshetek. A napkori élet. Jósika levelezése apjával. Az ifjú pár kolozsvári látogatása. Jósika lemond katonai rangjáról. A csetelki gazdálkodás terve. Visszatérés Napkorra. Jósika gazdálkodása. A napkori élet. Jósika első fia születése. Idősb báró Jósika Miklós halála és végrendelete. Az osztozkodás.
JÓSIKA házasságát útnak nevezi az ismeretlen felé.* Minden házasság, még ha a legkedvezőbb előjelek mellett kötötték is, ilyen utazás s a házasfelek rendesen azt hiszik, hogy a boldogság révébe eveznek.
Emlékir. IV. köt. 3–4. l.
Láttuk, Jósika mily buzgósággal fáradozott az utazási jegy megváltásában.
Az utazás kezdete zavartalan boldogságban telt el. A bájos asszony, a ki csak nem régen töltötte be tizenhetedik évét, s a kit férje mint fiatal asszonyt «igen szép»-nek nevezett,* megértő szerelemmel simult a délczeg kapitányhoz. Egyébként akarata lágy és könnyen befolyásolható, jelleme tetszés szerint alakítható lett volna,* részben Jósika hibája, ha ezt idejében megtenni elmulasztotta.
U. o. 5. l.
U. o. III. 185. l.
A szerelem mámoros napjai után az ifjú pár látogatásai következtek a kiterjedt Kállay-rokonság tekintélyesebb családjainál.
A Balog-Semjén nemből származó Kállay-család azon ősi magyar családok közé tartozik, mely szinte a honfoglalásig viszi vissza eredetét. Kemény, szívós és büszke nemzetség, melynek tagjai a vármegye történetében és hivatalaiban állandóan szerepeltek: ők voltak a Nyirség dynastái.
Az ifjú pár bemutatkozásakor egy részük tárt karokkal, magyaros vendégszeretettel fogadta az új családtagot, szíves belső barátságot kötöttek vele, mint pl. Kállay Ágoston, a Péter eszlári földesúr fia, más részük idegenkedéssel fogadta s az erdélyi mágnást, a ki a Nyirségbe jött házasodni, olyan szemmel nézte, mint az amerikai az előkelő európait, a ki házasodás végett kelt át az oczeánon. A Nyirség ugyan nem Amerika, de a Kállayak voltak a Nyirség nábobjai. Mondogatták is, hogy a koldus báró a gazdag Kállay leányát vette el, de helybenhagyólag mindjárt utána tették: «Hadd boldoguljon szegény! »*
Emlékir. III. 183. l.
Ekkortájban érkezett meg az apa levele is. Nem barátságos hangú levél, de Jósika hozzá volt már szokva apja leczkéztető hangneméhez, melyen azért érezhető volt az apai szeretet melege.* Sértődötten válaszolt fiának. Azzal kezdte levelét, hogy milyen fájdalmas és felejthetetlenül borzasztó egy apának a fia hálátlansága, különösen, ha az annyit tett érette, a mennyit ő, a mi szinte példátlan; mert a mit ő gyermekeiért tett, ország-világ csodálja és később, ha észretér, maga is be fogja azt látni. Még négy testvére van s azt is tudnia kellene, hogy milyen szerencsétlen körülmények közt vette át az örökséget, adóssággal terhelve, egy része elzálogosítva, úgy hogy nem érnek többet, mint a mennyit értük adott. Nem lett volna kénytelen fia adósságait kifizetni, senki se kényszerítette volna rá s mindezért egy illetlen levél a hála és most 24 évével hozakodik elő. Hallott harangozni, de nem tudja hol. Megmagyarázta neki, hogy az olyan fiúra vonatkozik ez a törvény, a hol az atya az örökséget elhanyagolta, vagy ha szülei elhaltak, akkor az ilyen 24 éves korában örökségébe léphet. Magaviseletét épen lázítónak mondja, végre Istenre kéri, hogy legyen valahára komoly. Midőn fiával ilyen szigorúan végzett, szeretettel emlékszik meg az új szülőkről s arra kéri, becsülje meg az ártatlan gyereket, kiről oly sok jót hallott. 1000 forintot küld neki s tudósítást kér, hogy mikor láthatja őket, szeptemberig Fenesen, azután Branyicskán tartózkodik.
Radnán 1818 július 30-ikán kelt a németnyelvű levél.
Hogy a levél keserű hangulatát megérthessük, figyelembe kell vennünk, hogy Jósika összes tervei rombadőltét látta fia elhamarkodott nősülésében. Samu fia már a pálya kezdetén letört, Imre középszerű tehetség volt s így egyedül Miklóstól várta a család tekintélyének s díszének gyarapodását; a kezdet csakugyan biztató volt, de sejtette, hogy most ennek a katonai carriéreje is derékben tört ketté.
Jósikának legfőbb vágya az volt, hogy nejét apjának, testvéreinek s kolozsvári ismerőseinek bemutathassa. Ez után a levél után még nem mert útra kelni, várt míg apja felindulása csillapodik. Újra levelet írt, melyben mentegetőzik és bocsánatot kér apjától. Most már az öreg Jósika is szelidebb hangon válaszolt neki.
«Kedves Fiam! – írja. – Leveledet vettem, Hálá az Istennek, ha magadba térsz és megesméred hibáidat, az nékem legnagyobb vigasztalásam. Most is ugyan azt irod, hogy megkeseritettelek levelemmel, hát aval keseríti meg az apja a fiát, ha néki az igazat szeme eleibe terjeszti? a hibáit el nem hallgatja? Jaj annak az gyermeknek, a kiknek büneit szülői elnézik, az ollyan szülék nem a gyermekek jovára czéloznak, de kitől is várhat valaki inkább tanácsat, mint szüléitől. Ha megvagynak nállad minden leveleim, megmutathatad az egész világnak, abban egyebbek nincsenek, hanem egy sokszor megkeseritett apának szavai, mellyben minden takaródzó nélkül a fiunak hibái, gyengeségei le vagynak rajzolva, az mellyen az okos fiu könyveket hullatatt volna, ’s nem bosszankodásra, hanem életének ’s gondolkozása módjának megjobbitására igyekezett volna. En neked szivemből megengedek. Ki is hajlandóbb a megengedésre, mint a szülők gyermekeiknek. Azzal az édes reménységgel, hogy nevekedvén esztendőik, elméje is a fontolásra meg fog érni. Most nyert szülőid is olly érdemesek, hogy téged jó tanácscsal fognak éltetni ’s hibáidat el nem nézik.
Én akármikor béjöttek hozzám, ugyan kedvesen foglak benneteket látni, én a jövő holnapnak elein az alsó jószágaimat meg fogom járni és Branyicskán szüretelni, de 9-bernek elein bizonyosan visszakerülek és azután egész fársángig itt fogok lenni, akkor Zsuzsikámért bémegyek Kolosvárra, hogy töltsön egy kis üdőt, ugy is az egész nyáran velem magánoskodott.
Kedves mátkádat atyai indulattal ölelem, az Méltóságos Házat, egész atyafisággal tisztelem».*
Végül még azt a hírt közli vele, hogy Nemes Jankó egybekölt a Bánffy Gorge leányával Pepivel s így folytatja: «Bánffy Gorge egy szép jószágát adja el most, azért mulat benn, az hol életének gyümölcse, az az az ki fényesen élhetett volna a világon, sokakkal jól tehetett volna, szinte arra jut, hogy magával lesz tehetetlen életének legjobb korában. Példa legyen – a micsoda alacsonyság a fösvénység, annál nem alábbvaló a gondatlan gazdálkodás. Az Oh Fenesen 14-iki Aug. 1818. kelt eredeti a br. Jósika hitbiz. lltárban.
63. ID. BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS LEVELE FIÁHOZ.
Most már a család sürgeti látogatásukat, így Rozália nővére szerencsét kívánván neki (1818 október 15-ikén) «czélja tökéletes eléréséhez», arról értesíti, hogy apjuk már nyughatatlankodik, hogy nem hall semmit róluk s felesége szeretetébe ajánlja magát.*
«Édes Miklósom – így szól a levél – Örömmel olvastam leveledből czélodnak tökéletes elérését; szívemből kívának néktek minden tekintetbe telyes megelégedést. Branyicskán meglátogattam édes Atyánkat, ahonnan éppen ma érkeztem haza; bánam, hogy leveledet leindulásom előtt nem vettem, mert Apám nyughatatlankodik, hogy nem hall semmit rólatok: ennek a hónapnak 25-ikén Fenesen lesz, és én is csak hamar azután sietek oda titeket ölelni; addig is a míg Feleségedet személyesen láthatam, ajánlom magamot szeretetibe és higyétek el, hogy mind kettőteket látni szivböl ohajtja hiv testveretek Rozáli mp.
Kicsi Miklós köszöni előre Katona bácsijának a szép sapkát és Ádámom csókolja.» [T. i. Kendeffy Ádám, Rozália férje.] Később is (1821 január 28.) levelez Lizivel
Ennyi biztatásra Jósika útra kelt feleségével Erdély felé, bizonytalan és szorongó érzéssel, sejtette, hogy e látogatás és fogadtatás kihat élete jövőbeli alakulására.
Atyja és testvérei szeretettel ölelték keblükre a fiatal asszonyt s az előkelő kolozsvári társaság is szíves vendégszeretettel fogadta körébe. Itt töltöttek egy egész telet, végigtánczolták a farsangot, volt táncz, szánkázás, színház, családi esték, a férfiaknak lovaglás, vívás, kártya s egyéb szórakozás. Jósika ismerősei és barátai közül itt volt Wesselényi Miklós, Bánffy Miklós, Bethlen Ádám, Kendeffy Ádám, sógora, Barcsay János, későbbi sógora stb.
A szép Liza is jól érezte magát Kolozsvárt* s Jósika már arról ábrándozott, hogy Erdélyben fog letelepedni nejével s itt fognak «csendesen éldegélni».
A kolozsvári időzésről Kállayné Eötvös E. 1819 május 4-iki bécsi levele is megemlékezik.
Jósika eközben kapitányi rangjáról lemondott s lemondását a jelleg meghagyásával 1819 február 14-ikén fogadták el s így határozni kellett jövendő életpályájáról.*
Az 1819 márczius 1-én kiállított obsit fentmaradt a br. Jósika hitbiz. lltárban. Érdekes, hogy Jósikát református vallásunak és nőtlennek mondja. L. a mellékelt hasonmást.
A gazdálkodást választotta s választását apja is helybenhagyta: a csehtelki birtokát adta át neki e czélra. A birtok jövedelme mintegy 2500–3000 váltóforint volt. De egyelőre nem volt a mezőségi oláh faluban sem kastély, sem úri ház, csak egy nyomoruságos tiszti lakás három szobával. Mikor Jósika ide vitte nejét mint jövendő lakóhelyükre, a gyermekasszony kétségbe volt esve. Hasztalanul ecsetelte előtte férje, hogy milyen szép udvarházat lehetne oda építeni a dombra egy tó mellé, közel egy régi erdőhöz, mely az uradalomhoz tartozott, vigasztalhatatlan maradt. A tiszttartó is segített a hangulat rontásában, hogy a falu népe, sőt a levegő is rossz s Jósika harmadnap már otthagyta a falut s visszament nejével apjához Ó-Fenesre.
64. JÓSIKA ROZÁLIA LEVELE JÓSIKA MIKLÓSHOZ.*
Miháltzfalva 15ik 8bris 1818. | Édes Miklósam! | Örömmel olvastam leveledből czélodnak tökéle | tes elérését; szivemből kivának néktek | minden tekintetbe telyes megelégedést. – | Branyitskán meglátogattam édes Apánkat, | a honnan éppen ma érkeztem haza; bánom | hogy leveledet kiindulásam előtt nein vettem, | mert Atyám nyughatatlankodik hogy nem hal[l] sem[m]it | rollatak: ennek a honapnak 25ikén Fenesen | lesz, és én is tsak hamar azután sietek | oda tikteket ölelni; addig is a míg felesége- | det szemelyesen láthatam, ajánlam magamat | szeretetibe, és higyétek el hogy mindketöteket | látni sziviből ohajtja | hű testvéretek | Rozália mp. Kitsi Miklós köszöni előre katona bátsijának a szép sapkát, es Ádámam tsokolya. |
Az apát bosszantotta a menye kényessége s összeszidta fiával együtt, a ki természetesen neje igazát védte. Így azután sértődötten és csalódottan újra visszautaztak Napkorra s Jósikából így lett nem csehtelkei, hanem napkori földesúr.
A napkori élet unalmas, szürke, prózai volt. Jósika igyekezett mindenképen beleilleszkedni új környezetébe. A Kállay-udvarházban lakott, együtt apósával, az anyós rendesen csengeri birtokán tartózkodott, csak néha ment be Napkorra, vagy a fiatalok utaztak ki hozzá. De az öreg Kállay nemcsak velük lakott, hanem a ház fejének tekintette magát. Terjedelmes és sokoldalú gazdaságát maga vezette, a napkorit Miklóssal közösen, hogy belevezesse új gazdai tisztébe. Ez helyes volt, mert Kállay az öreg Jósikához hasonló birtokrendező és szerző tehetség volt, a ki birtokait rendben tartotta, az elzálogosítottakat kiváltotta, újakat szerzett hozzá stb.* A baj csak az volt, hogy bár szerette vejét, de egyszersmind gyámkodni óhajtott felette az öreg ezredes-főhadnagy a fiatal kapitány felett., Pl. elvárta tőle, hogy jelentse, ha ki akar lovagolni stb. Jósika hamar lerázta a kelletlen gyámkodást nyakáról. Nehezebben ment, de szintén kivitte, hogy a napkori udvarházat és környékét saját ízlése szerint rendezhesse.
Tájékoztatásul, hogy ez a Kállay-birtok milyen terjedelmű volt, közöljük végrendelete idevon. részét, megjegyezve, hogy ez a birtokállományt természetesen későbbi (1842 május 31-iki) rendezett állapotában tünteti föl, a mikor t. i. a végrendelet kelt: «Minekutánna ősi fekvő javaimat rész szerint boldog emlékezetü édes Atyám, Néhai Te[kin]t[eltes Id. Nagy Kállai Kállay László Úr, rész szerént Néhai N Kállay Lajos, és István kedves testvéreim által azokra hozott nevezetes terhek alól tetemes költségemmel, ’s fáradozásommal, sok ezerekre menő summa pénzem lefizetése mellett szabaditottam ki, ’s azoknak nagy részit idegen kézből váltogattam, szerzeményeimmel szaporitottam, épitéseimmel, szőlők épitésével [a. m. a német Weinbau], nevezetes erdők nevelésével ’s egyéb javításokkal neveltem, javitottam, – sőt NKállay nemzetségem törvényes dolgai előmozdítására, nemzetségem javait egy hatodrészbe illetőleg tulajdon pénzemből, sok ezer forintokra hágott, nevezetes költségeket tettem ’s néhai NKállay Lajos kedves testvéremtől szármozott (így) NKállay Judit, Komjáthy Györgyné hugom maradékainak is, emlitett kedves testvéreimről álló javakat illető törvényes terhek iránti törvényes követelések következésébe, summás pénzeket fizettem, ’s ezek szerént javaimon több százezer forintokra menő béruházásaim, ’s javításaim feküdvén, mindazok szabad rendelkezésem alá estenek; sőt ennek felette, férfi maradékom nem lévén, egyetlen egy kedves Léányom NKállai Kállay Er’sébeth, csász. kir. kamarás Báró Branyicskai Jósika Miklós hitvesének rangjához ’s nemzetségi elágozásomhoz képest, Nagy Kállay nemzetségem javait egy hatod részbe illetőleg, hajadoni kiházasitási terhek is, – valamint a’ férfi ágat illető ősi, fekvő javakból a’ törvényszabta Negyed (quartalitium) terhe is említett kedves léányom javára, a törvény értelmébe az ősi fekvő javakon teherképpen feküdnének, – a’ napkori jószág nagyobb része pedig már különben is több esztendök olta említett kedves vőm csász. kir. kamarás Báró Jósika Miklós és hitvese NKállay Er’sébeth, léányom használatok ’s törvényes birtokjok alatt lenne s azokba nevezetes javításokot ’s költséges épitéseket is tétettek: Ugyanazért mindazon fekvő és ingó javaimat, melyek ez ideig akár az én, akár említett kedves vőm s léányom birtokjokban voltak, minden azokban találtató udvarokkal, udvarházokkal, vendégfogadó, korcsma épületekkel, malmokkal, és minden épületekkel épitésekkel, javitásokkal, nevezetesen ezen Tettes N[eme]s Zabolcs vármegyében Napkor, Kálló Semjén helységeiben ’s határaiban, Nagy Kálló várossában, ’s a’ várréti pusztában, ’s egyebütt Tettes Ns Szathmár vármegyében Farkas Aszó, Kér, Semjén, Panyola helységeiben s határaiban, Tettes Ns Heves és Külső Szolnok t. e. vármegyékben, Mező Tur városában, ’s határában, ’s a’ Tisza Varsányi pusztában, Tettes Ns Csanád vármegyében, a’ Kaszaperegi pusztában, Tettes Ns Ung vármegyében Szerednye városa határában lévő minden fekvő, és ingó javaimat, minden azokban találtató épületekkel, külső belső illetményekkel, ’s minden jövedelmeikkel, szab. Kir. Debreczen városában lévő házamat, szálás földeimet, sz. és priv. Eger és Nyiregyháza városokban lévő házaimat udvarával, kertjével, minden benne találtatókkal, ’s egyebütt, a magyar Korona alatt találtató mindazon fekvő és ingó, akár ősi, akár szerzett minden javaimat, minden jövedelmeivel, épületeivel ’s hasznaival, melyek ez ideig akár az én, akár kedves vőm ’s léányom használatok alatt voltak, ’s azokon kivül akár atyai, akár anyai jusson minden virtualis jussaimat, törvényes kereseteimet, folyamatba lévő pereim folytatása, ’s végrehajtása iránti törvényes jussomat, ’s különösön a’ Mező Turi jószágból az örökös contractus törvényes elrontása óta nagyobb részben fizetetlen maradt jövedelmemet, contractusaimat, tőkepénzeimet, szóval minden kigondolható törvényes kereseteimet, minden javaimat ’s jövedelmeimet többször nevezett kedves léányom NKállay Ersébethnek, ’s férjének kedves vőm csász: kir. Kamarás Báró Jósika Miklósnak s tőlök származott, és származható kedves unokáimnak, mint egyedülvaló örököseimnek, úgy adom, hagyom és rendelem, megmásolhatatlanul, hogy mindazon javakat kedves vőm és léányom egyetértő gazdálkodás rendin kormányozván, azokat szeretett kedves unokáim részökre annak idejébe tartsák meg, szaporitsák, ’s el ne idegenitsék …» A birtok későbbi állapotára vonatkozólag l. Jósikának az Irod. Közlemények 1910. évf. 69. lapján közölt feljegyzését 1844–5-ből. Csakhogy itt az anyai ágon megillető csengeri, darui stb. jószágok is fel vannak sorolva.
65. KÁLLAYNÉ LEVELE JÓSIKA MIKLÓSHOZ.*
Bets II Maji 1819.
Edes Miklosom
Vet(t)em Aprilisrül datált Leveled | Mászor Edes Fijam ha a Pen(n)at | a keszedbe veszed megy is gon | dold mit irsz és tud(d) meg hogy nem | Nenednek sem nem hugodnak ha | Anyádnak irsz már én egy ijen | hejtelen Leveledet el hal(l)gat(t)am | a mejet Kolosvar(r)ol irtal de | szoval megy montam volna aszt | is hogy nem i(1)let(t) irni most pe | dig kereken megy irom hogy | ha más kép nem tutsz irni igy | ne irka firkaj mert tőled | nem Erdemlem hogy sertegess ||
A Lizi asszony jókedve újra visszatért, a mint hazaértek. Jó gazdasszony is volt, Napkoron a gazdaság körül elég foglalatossága is akadt s igényeit, szellemi szükségleteit Napkor teljesen kielégítette. Volt náluk vendégjárás, vagy ők mentek látogatóba, Jósika eljárt a szabolcsi tisztújításokra s versenyt ivott és kiabált az ott tivornyázó többi urakkal.
De lelkében ezzel az életmóddal megbarátkozni nem tudott.
Fentebb már említettük, hogy Jósika mennyire szerette Erdélyt hegyeivel, erdőivel, romjaival s festői szép vidékeivel. A ki Erdélyt gyermekkora óta ennyire megszerette, annak a Nyirséghez nehéz volt hozzászokni, a mint viszont Petőfi, az Alföld gyermeke, is nehezen szokta volna meg a zordon Kárpátoknak vadregényes tájait.
A szabolcsi nemesi udvarházak és az erdélyi arisztokráczia életmódja közt is nagy volt a különbség.
Az erdélyi fejedelmi udvartartás jótékony hatása volt, hogy Erdélyben előkelő, finom, művelt s a mellett magyaros főúri élet volt. Mikor az erdélyi fejedelemség megszünt, az erdélyi arisztokracziának ez a művelt és a mellett magyaros szelleme azután is megmaradt s az összetartó középpont az erdélyi kormányzó udvara volt. Idővel ugyan sok idegen, külföldi szokás lopózott be ebbe az udvartartásba is, de az erdélyi magyar főurak a magyar viseletet, szokásokat, egy szóval a magyar szellemet abból kiszorítani sohasem engedték. Mindezzel kapcsolatban állott, hogy a polgárság műveltsége is magasabb fokon állott s az ipar is fejlettebb volt.
Ezek és még más körülmények, melyeket alább ismertetünk, idézték elő azt, hogy Jósika idegennek érezte magát úgy a vármegyében, mint a Kállay-rokonság közepette.
Az élet unalmas egyhangúsággal folyt tovább Napkoron.* Ily lelkiállapotban örömmel vette az értesítést, hogy az Erdélybe visszatérés nincs teljesen elzárva előtte, mert apja megbocsátott neki. «... Irásamból láthattad – írja a közbejárónak,* a ki talán maga Kállay volt – hogy Miklós ellen mik voltak panaszaim; azok közül legfőbb, hogy nem csak gyermekeim között, de egész Erdélybe(n) egyedül ő volt az, a ki meg nem akarta esmerni, hogy ha én nem lettem volna, az én gyermekeim koldusak lettek volna ’s én éltem végefelé jócskán kifogytam volna mindenemből, ha igyekezetem ’s fáradságam a bal sorsat meg nem győzte volna. Én haragat réá soha sem tartottam, mert én más embernek is soha a roszszat roszszal viszsza nem fizettem, hát még gyermekemre haragat hogy tartsak, de hogy vérzette szivemet, nem tagadhattam. Azért ezentul való köteles jó magaviselete által igyekezzék atyai szivemet megnyugasztalni, ugy bizonyasan atyai indulatamat tapasztalni fogja...»
1821 július 30-ikán Bártfán van feleségével. «A Feredő annyira használt Lizinek – írja K. Leónak – hogy idejövetelünkkor Ignátzné nem győzte jó kinézését dicsérni.»
Az Oh Fenesen 1820 deczember 14-ikén kelt levél a br. Jósika hitbiz. lltárban.
Másik örvendetes esemény volt házassága negyedik évében (1822 okt. 26.) első fiának Miklósnak születése.
Az apa megbocsátó levele, mintha bevezetése lett volna egy szomorú eseménynek, az 1824-ik év elején, mikor nejével Csengerbe készült anyósa látogatására,* levelet kapott Panajott Miklós görög agenstől, a család régi ismerősétől,* hogy apja súlyos betegen fekszik Kolozsváron. Azonnal befogatott s váltott lovakon hat óra alatt Kolozsvárra érkezett s itt apját még életben, de haldokolva találta. Másnap, 1824. január 18-ikán estve 8 órakor* húnyt el 58 éves korában. Temetése a monostor(később unio-) utczai házból ment végbe.*
Emlékir, IV. k. 23. l.
Több levele van Jósikához (1829 deczember 20. stb.) a br. Jósika-hitbiz. lltárban. Szurdukról Jósikáné is ír neki «Édes Nicolitzi» megszólítással, úgy látszik, ő volt a család házi – görögje.
A gyászjelentés szerint. Az Emlékir. reggelt mond (IV. 26. l.)
A haláláról kiadott két gyászjelentés az Erd. Múzeum gyűjteményében maradt fent. Életrajzi adatai miatt közöljük itt mindkettőt. E’ földi életben semmi anynyira nem érzékenyit bennünket, mint azon köteleknek, mellyekkel itt szorossan egyesittetünk, végső elszakadása. Mert noha – látjuk is a’ hit világánál a’ dicsősség jövendő országát, mellyben minden viszontagság nélkül való szent egyesülésre találkozunk öszve; nehezen esik mindazonáltal olly hoszszas öszve szokásnak kedvességét, és huzamoson tartott vérségi szives tekintetet félbe szakasztani. Úgy vagyon, e’ földi részünk hathatoson huz az itt alatt valókhoz, természetesen lévén hozzájok szerkeztetve. A’ tökélletes egyenlöség és tiszta bóldogság állapotya, a’ változást nem esmérő létel, a dicsősség országában lészen. A’ mi szivből tisztelt és szeretett kedves jó Atyánk, néhai méltóságos Brányicskai Liber Báro Jósika Miklós Ur, Felséges Urunk, arany Kólcsos Hive, és az Erdéllyi felkölt Nemes Sereg’ egyik lovas Ezeredének Fő Strásamestere, e’ földi életét bévégezvén, azon állandó nyugodalomnak hellyére jutott. Nyavallyája lássanként fogyasztó száraz betegség vólt, mellyben minekelötte meg oszlattatnék, a Római Catholika Anyaszentegyház által rendelt Szentséggel keresztényi buzgósággal élt. Ezután enyhült lélekkel, és a jövendő bóldogabb életnek tellyes reménységével, e’ follyó 1824-ik esztendő Jánuariussának 18-kán [jav. 28-ból.] estvéli 8 orakor csendesen elnyugodott. Így fosztatánk meg áldott emlékezetü édes Atyánktól, kinek jó szive és kellemetes társalkodása az igazán ésmérök elött, nem lehet esméretlen. E’ világi egész élete 58 esztendökre terjedett, mellyekböl kedves emlékezetü, szent házasságbéli hiv társával, M. Gróf Lázár Eléonora Aszszonnyal, töllünk alig, vagy rész szerént az emlékezésre nemis esmért édes Anyánkal, csak nyólcz esztendőket tölthetett; a’ sietett halál által tölle mindnyájon megfosztatódván. Mi négy élö zálogai azon megáldott páros életnek, megértvén jó Atyánknak gyengélkedését, sietve egybegyűltünk vala a’ Kolosvári Házánál dajkálkodására, és ha lehetne fájdalminak jelenlétünkel enyhitésére. De mivel már kimondatott vala az örök végezés határozása; csak elhunytának leheténk szomoru szemlélői. Ha e fájdalomban, az Isten Szent tetzésén való megnyugováson kivül, valami enyhithetett bennünket, a’ vólt, hogy tartozó tiszteletünknek némü némü adóját megadhattuk végsö óráiban, és meghidegülve is becses tetemeit forró könnyeinkel áztathattuk. A’ jobb életre költözött bóldog léleknek öszveomlott földhajléka; önnön rendelése szerént, Nemes Belső Szólnok Vármegyében lévő Szurduki Joszágába vitetett a’ végső elhelyheztetésre, kisértetve a’ mi háládatos zokogásinktól, hol csendesen nyugodjék, miglen az utolsó napon ujra épittetik! Melly szomoru esetünket midön [a’ Méltoságos Grof Vrnak] meg keseredet szivel jelentenők, óhajtjuk hogy az irgalmos Isten tarcsa mindenkoron szent óltalmában, az elkerülhetetlen esetekben pedig erösitse mennyei hathatós vigasztalásával. | [tisztelettel lévén] Kolosváron 1824 (Majus 26-kán] | [A Méltofagos Grof Vrnak] | Szomoru [alázatos] Szólgái és Szólgálói. B. Jósika Miklós Imreh Ró’salia ‘Su’sánna. A zárójelbe tett cursiv szöveg kézírás. Czímezés nincs. A másik feketekeretes gyászlap: SZOMORU JELENTÉS. Branyitskai már néhai Méltóságos Báró JO’SIKA MIKLOS Ur, Felséges Urunk’ Arany Kolcsos Híve, és az Erdélyi felkölt Nemes Sereg’ egygyik Lovas Ezered’ Fö Strázsa Mestere, ez elött három holnapokkal kemény vérhányásból kapott naponként szemlátamást fogyaszto Száraz betegségbe, minekutánna a’ R. Catholica Anyaszentegyház által az e’ Világi élettöl való elválás fájdalmi’ enyhitésére, és a’ jövendő élettöl boldogabb fenn maradás’ bizodalmasabb megnyerésére rendelt Szentségeket Keresztényi buzgósággal magához vette, dajkálkodására egybegyült zokogo Gyermeki’ könyhullatásai között lenni megszünt életének 58-dik Esztendejében e’ follyo 1824-ik Esztendö Januarius 18-kán estvéli 8 órakor. Meghidegült Tetemei’ Koporsoja e’ holnap 21-kén délestvi orakor fóg bézaratni, és úgy életébe tett Rendelése szerént Szurduki Joszagába a’ Monostor Uttzai Házától indittatni. A’ hová–is hogy minden Renden lévök megjelenni méltoztassanak, ne sajnálják, tisztelettel, és ’szomoruan kéretnek. Más nap reggel ugy mint 22-kén 10 orakor a’ TT. | PP. Minoriták ’Templomában Requiem fog tar- | tatni. || [Czím: Tektes Kolos Vári Fő Biro Szentkirályi Mihály Urnak. Egy másik (766. sz.) példányon: «Gub. Contil. ill. Groff. Bánffi Joseff kérettetik Második Keservesnek.»
BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓSNÉ, SZ. KÁLLAY ERZSÉBET.
(Az eredeti olajfestmény báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában.)*
Báró Jósika Miklósné szül. Kállay Erzsébet. (145. l.) Báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában örzött eredeti olajfestmény után.
Végrendeletében sírhelyéről is intézkedett. «Ha – így szól ez a rész – az alsó jószágaimba találnék meghalni, akkor temessenek el a’ brányicskai határon lévő általam plántáltatott Szucsáva nevezetű szöllőhegybe. Ha pedig a’ felső jószágaimba halok meg, akkor temessenek el a szurduki udvarral szembe lévő kősziklára, azon helyre, a’ hol Rákóczi fejedelem, Csákival. az utolsó ebédet megették a Zsibó mellett való ütközetnek elvesztése után».* A család kegyelettel teljesítette elhúnyt fejének ezt a végső óhaját s a szurduki úton egy kimagasló bérczen messziről látszik a kápolnaszerű emlék.*
L. erről fentebb a 25. lapon.
Rajta e felirat van: PARENTI OPTIMO PIETAS PROLIUM POSUIT ANNO MDCCCXXVII-mo. Eredeti fényképfelvétel után l. a 147. lapon.
A végrendeletben, mely az előző év deczember 25-ikén kelt, a végrendelkező «szerző atya» legelőször magát jellemzi. «Az egész ország tudhatja – úgymond – ’s az archivumomba lévő documentumok bizonyitják, hogy boldogult anyámnak halálakor a jószágaimat micsoda rendetlenségbe fundus instructusok nélkül romlott épületekkel (kivévén a’ fenesi udvart) vettem légyen által, megterhelve közel két száz ezer forint adóssággal, melynek nagyobb részit ki is fizettem. Egy jószág sem volt, melyből elzálogositva nem lett volna, csak a’ nagy Égnek kegyelméből igyekezetem és fáradtságommal tudtam belőllek egy részint kiverekedni, ugy hogy szinte ujra vásároltam meg örökségemet...» Azután mintegy annak magyarázatául, hogy a birtokelosztásnál miért kedvezett egyik gyermekének inkább, mint a másiknak, jellemzésüket is adja. Legbővebben Miklóst jellemzi, szinte életrajzát írja meg.
Mindezeket – úgymond – cselekedtem kedves gyermekeimért, kivált leányaimért, a kik soha meg nem bántottak; minden gyermekemnek az illendő nevelést megadtam, ennek bizonyságai a két leánnyaim, a kik fáradtságomat engedelmes jó viseletekkel megjutalmaztatták. Nem ugy a fiak, a’ kiknél ámbár mindenféle mestereket tartottam, a’ mire legkisebb jó hajlandóságokat észrevettem, aztat elémozdíttani kivántam: a’ nagyobbik fiut (t. i. Miklóst) kivéve már oskolába is minden rendetlenségeknek gyakorlói voltak, a’ kisebbik addig is követte szerencsétlen természetit, mig annak áldozatja lett. «Nagyobbik fiam, a kibe legnagyobb reménységemet helyheztettem vala, a’ kit nem éppen husz esztendős korába jó uraim által kapitányságra és kamarás uraságra segillettem, drága pénzemen háromszor aequipiroztam. Elöbbszer: mikor a Szavojákhaz ment kadétnak minden szükségesekkel. Másodszor: mikor katona tiszt lett, Budán Totesz zsidó által* minden szükséges uniformisokat megcsináltattam, mégis a’ mellett felment Bécsbe ‘s gróff Nemes Ádám és Augustinovits által egy néhány ezer forintat magára elköltetett, melyet ki kellett fizetnem. Olosz országba hogy felérkezett, Major Báró Gerlitzitől vett meg ugyan az én ménesemből való egy paripát hét száz Rftkon, melyeket én ide le a Major lejövén kifizettem. Harmadtzar: a’ midőn a’ Colloredo Regimentjibe jött kapitánnak, tetétől fogva talpig ki aequipiroztam és Camerarius kolcsat is vettem néki, két szép paripát küldettem fel ugyan neki, melyeket feles aranyakan eladott. Hogy azután elhagyta a katonaságot ’s megházasodott, adtam négy szép sárga ménlovakat, melyekből az edgyik megromolván, azt mással kipótoltam, azután ezeket drága pénzen eladta, nem külömben égy szép szürke paripát, a’ kit azután küldettem, mégis a’ helyett, hogy czéljának megfelelt volna, egy falka pénzemet elköltötte, melyet kivált a congressuskor tőlle nem igen sajnállattam, de mégis amellett adoságokba verte magát, nékem nagy káromra s hátramaradásomra akkor, a’ midőn a’ pénzre legnagyobb szükségem lett volna, a’ házom előmenetelére az ő adósságainak lefizetésére voltam kéntelen sanyarán keresett pénzemet fordittani, a’ mint az archivumomba a’ documentumak iránta megvagynak, ’s hogy ezekért mint atya megfeddettem, nagyon sértegető, háládatlan és halálos sebeket ejtő levelekkel bántott meg,* mind azok is megvagynak az archívumomba; végtére ifijuságának virágjába, a’ dicsőségre és előmenetelre kinyilt utból kitért, megházasodott, hogy lehessen egy nagy semmi a’ világon.»
Ez a Totesz zsidó még ezután is szerepel pl. Kállayné 1819 május 4-iki bécsi levelében. A végrend. 1846. évi hit. más, a hitbiz. llt. és Erd. M. (Kemény Pál cs. levt.)
De a végrendelet lentebb ezt is mondja «Én ... hibázott gyermekeimnek atyai jó indulatam szerént szivemből megengedek s áldást kivánok nékik és maradékjaknak. Jósika ezt írja 1845 deczember 24-ikén erről Wesselényinek: «Ő szegény (t. i. apja) – utósó napjaiban ingerült volt – ’s még pár őszinte egyenes – de nem sértő leveleimet is megemlítette utosó rendeletében – de igasságtalan nem volt – mert mintegy megbánva kemény szavait – egyébben ügyekezett nekem kedvezni.» Irod. Közl. 1906. 473. l. Ezeket a leveleket nem találtuk a levéltárban.
66. ID. BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS SÍREMLÉKE SZURDUKON.
67. A MAGYARFENESI JÓSIKA-KASTÉLY.
Ezen jellemzés után következik a végrendelet lényege, t. i. az örökségnek gyermekei közt elosztása.
Hosszú időbe került, míg a terjedelmes birtokon megosztozkodtak. A végrendelet Jósikának hagyta* a branyicskai jószágot, de úgy hogy két nőtestvérének Kendeffynének és Barcsaynénak külön-külön 10.000 forintot tartozik fizetni s míg ezt az összeget ki nem fizeti, addig azok kezén marad megosztatlanul, továbbá Zsuzsánna testvérével együtt sorsot vetnek a bilaki és szurduki nyilra s az ó-fenesi és szentmihálytelki nyilon kívül a többi birtokon szintén nőtestvéreivel együtt osztozik.
Külön említi azon jószágokat, melyeket gyermekeinek életében kiadott s ilyen gyanánt említi fel Csehtelkét, «melyet Miklós fiam bir».
Hosszú ideig tartott, míg a birtokfelosztás véget ért. Jósika még júniusban is azt írja haza, hogy még mindig osztozkodnak, pedig mindenben szépen, barátságosan megegyeztek. A sorshúzásnál is szerencsés volt, ő kapta, miként óhajtotta, a szurduki uradalmat, melyhez tartozott Szurduk egész falun kívül Galgó, Tótszállás, Nagy- és Kis-Kristolcz, Szolona, Tormapatak falvak részei több más birtokkal;* továbbá övé lett a tizenkét faluból álló branyicskai uradalom egy negyede; ellenben a szamosfalvi osztályrészt csak adósságai és a branyicskai rész kiváltási összege (összesen 74.000 forint) kifizetése után vehette volna át, azért jobbnak tartotta Kendeffy sógorának átadni.* Ezekhez járult a ménes, ezüstnemüek, fegyverek ráeső része.*
E birtokokat részletesen felsorolja (további sorsával együtt) Jósika 1844–5. évi jegyzőkönyvében. Irodalomtört. Közl. 1910. 66–68., 71–73. l. és 1844 november 12-ikén Wesselényinek írt levelében. Ir. Közl. 1906. 364–368. l.
1824 június 16-án Branyicskán kelt levélben írja nejének: «Szamosfalvát minden adósságomba kérik, oda adjam-é, írd meg» V. ö. Ir. Közl. 1910. 71. l. Végrend. és Emlékir. IV. k. 28. l.
A ménesből (1824 június 27-iki levele szerint) 28 lovat kapott, a fegyvergyüjtemény mintegy 200 darabból állott. L. erről s az ingóságok megdézsmálásáról Emlékir. IV 28–29., III. 121. l.
Az osztozást természetesen Napkorról is feszült érdeklődéssel kísérték, különösen felesége, a ki szívesen foglalkozott gazdasági ügyekkel. Február 3-ikán már a második levelet írja,* hogy tudósítsa, mi van a testamentumban. Azután burkolt figyelmeztetések következnek: tudja, hogy nem fogja magát semmiben hátrahagyni, hogy ha a legkisebb törvénytelenséget látja, nem fog semmibe megegyezni s meggondolja, hogy neki is van gyermeke és «még mennyit ad az Isten, azt nem tudni». Ha Rosalie nőtestvére nagyon meg lenne különböztetve, akkor ne engedjen stb. Majd az apai szív húrjain játszik: «Az kis fiu igen fris és nagyon hamis, hizik és ol’ egészséges, a milyen még sohasem volt, amellett nagyon szép, de olyan, hogy te nem is gondolhatod».
A br. Jósika hitb. lltárban.
Jósikának feleségéhez innen küldött levelei megelégedéstől és szerelemtől áradoznak. «Be jó volna, ha itt volnál – írja – édes jó Lizim, tegnap veled álmodtam; bárcsak álmomba látnálak minden nap.»*
1824 április 27-ikén Kolozsvárt kelt levél, gyöngyöt is igér neki, olyan gyönyörü két hosszú sor tiszta fehér és egyforma, mely a Huszárnéénál sokkal nagyobb «tudom – írja – hogy ilyen senkinek sem lesz».
«Ha te s Miklós eszembe jut – írja egy másikban – * elkedvetlenedem, hogy nem lehetek veletek, de a kintelenség sok jónak ellensége, ‘s már csak közelit az idő, a mely sok lótás futásomnak véget vet.» Azután dicséri neki Branyicskát. «Nem is gondolod ez a Branyicska milyen gyönyörü hely, az udvar olyan szép és vidám kinézésű, hogy csak egy kis foglalatosság mellett az ember meg nem unhatja. A levél befejezése: Szeress el ne felejts.» Egy harmadikban már szinte türelmetlen a távol-lét miatt.*
1824 június 16. Branyicskán kelt lev. br. Jósika-hitbiz. llt.
1824 június 27. Kolozsvárt kelt lev. u. o.
«Kimondhatatlan örömmel olvasám – írja, utóbb írt három leveledet egyszerre; nem gondolod, mennyire megnyugtatott annak tudása, hogy egészséges vagy, – bár már láthatnám a kis Miklósomot járni, de nemsokára ez az öröm is meglesz. Ha valaha siettem dolgaim rendbe szedésében, most bizonyára eljött az az üdő, melybe törik szakad véget kell érnem, – mert tovább ki nem állom a tőletek való távul lételt; hogy maradhatnék tovább, a miolta tudom, milyen közel van az az üdő, melybe ujra egy nékem kedves gyermeknek anyja leszel. Két leveledet rosz kedvvel irtad, de ha tudnék is réád kedves lelkem Lizim, haragudni, még se tenném, mert csak az érzi az efféléket, a ki bünösnek tudja magát, – én az efféle panaszaidot hazajövetelemkor a te szép kicsi szájodról lecsókolom.»
E levelek mutatják, hogy a Napkorról kiszabadult Jósikába mintha új életkedvet öntöttek volna, ismét eleven és vidám. Visszavágyik ugyan ifjú szép nejéhez, de csak azért, hogy azt is magával vigye új otthonába, a hol egyedül ők lesznek az urak.
Napkoron csakhamar újabb családi örömben lett része, 1824. augusztus 23-ikán született második fia, Géza.
