IV.
IV.
1848-iki erdélyi országgyűlés. Jósika és az Unio. A «Pesti Hirlap» munkatársa. Vezérczikkei. Jósika és a nemzetiségek. Jósika a Honvédelmi Bizottmány tagja. Jósika és neje Szegeden, Aradon, Lippán, Radnán. A világosi fegyverletétel. Jósika Debreczenben. Búcsú a hazától. Megérkezés Lipcsébe.
A SZURDUKI élet csendjéből és boldog ábrándozásából Jósikát 1848-ban a politikai élet küzdelmei ragadták ki. Hogy az események fejlődését jobban figyelemmel kísérhesse, családjával, feleségével és két fiával együtt beköltözött Kolozsvárra.* Az erdélyi országgyűlésen ő is kivette részét az unióért folytatott küzdelmekből, a mely eszmének Wesselényi volt a zászlóvivője és leglelkesebb szószólója. A márczius 15-én elfogadott tizenkét pontban is benne van az «unió Erdélylyel»* s a magyar országgyűlés unió-törvényczikkét a király is szentesítette (1848. április 11.), úgy hogy csak az erdélyi országgyűlés hozzájárulása volt még hátra. Ennek megszerzésére buzgólkodtak serényen és lankadatlanul Wesselényi, Jósika és politikai elvtársaik. Május 29-ikére volt egybehíva Kolozsvárra az országgyűlés s az előtte való napon tartott nemzeti gyűlés hangulatából már lehetett látni, hogy elfogadásának nem lesz nagyobb akadálya.* Az országgyűlési tárgyalások első napján (május 30.) Wesselényi emelkedett föl szólásra s minden más tárgy hátratételével első helyen az unió tárgyalását kívánta. «Boldognak érzem magamat, – úgymond – hogy nekem jutott osztályrészül a szerencse, hogy olly magasztos ügyben, mellyért fiatal korom első éveitől küzdöttem, melyért szenvedtem, most már szenvedéseimre enyhítő balzsamul, mely valóban nagyobbszerű küzdelmeknek is méltó bére lehet, én emelhetem fel a diadalmas lobogót. E szent lobogó alá hívom föl a tekintetes Rendeket, mondják ki egy lélekkel, egy szájjal: nekünk unió kell az 1848: 7-ik törvényczikk szerint». Beszédére dörgő «unió» kiáltás volt a válasz. «Ez örömrivalgás – folytatta tovább – a hon buzgó óhajtásának e menydörgő kifejezése sokkal ékesebben és szívrehatóbban szól az unió mellett, mint a hogy én támogathatnám indítványomat. Azért még egyszer kiáltom: Éljen s örökre létezzen az unió!»* Az utolsó erdélyi országgyűlés első törvényczikkelyében kimondotta az uniót* s egyszersmind gróf Teleki József királyi kormányzó elnöklete alatt egy országos bizottmányt nevezett ki, hogy a teljes egygyé alakulás részletei iránt a magyar ministeriumot felvilágosítsa s ennek a bizottmánynak báró Jósika Miklós «királyi hivatalos» is tagja lett. Az unióról Jósika Miklós írt lelkes tudósítást a Pesti Hirlapnak «Nyilt levél Kemény Zsigmondhoz» czímmel.* «Az unió megvan, – írja benne – Magyarország vagyunk. – Nagyobb élénkséget, szentebb buzgalmat, nemesb összetartást a nagy érdekkel szemközt, lehetetlen képzelni. A terem, a város rengett, a szemekbe könnyek gyűltek, – végetlen volt a harsogás. Végre csend lőn, mint mikor a tenger hullámai kisimulnak; szerettük volna egymást megölelni. Azután az első hangra, mely ujra a jó ügy mellett emelkedett, a hon szelleme leszállt közinkbe, s ujra felriadt a harsogó kiáltás: éljen az unió!»
A Rhédey-ház második emeletén lakott s félévre hat szobáért 100 forintot fizetett. Kardos, B. Wesselényi M. II. 219. l. Toldy F. szerint mint Közép-Szolnok követe jelent meg az 1848 május 29-ikére hirdetett erdélyi országgyülésen. Megjegyezzük erre, hogy Közép-Szolnok megyét 1848 május 15-ikén Magyarországhoz csatolták s főispánja br. Wesselényi Miklós lett. Pesti Hirlap 1848 május 25-iki 65. sz. 475. l. (V. ö. 1848. VI. t.-cz.)
Az uniói törekvések előzményeit l. Gr. Teleki Domokostól az «Unió 1848» cz. zsebkönyvben.
L. a róla szóló tudósítást a Pesti Hirlap 1848 jún. 4-iki (74.) számában 514–5. l. (Az Erdélyi Hiradó után.)
Pesti Hirlap 1848 jún. 6-iki 75. sz. 519. l. (A Kolozsvári Hiradó után.)
Közlöny 1848 2. sz. jún. 9. Magyar Törvénytár 1540–1848. évi erdélyi törvények. Ford. Kolosvári S. és Óvári K. Bpest, 1900. 668. l. Az unio történetét megírták Kővári L., Szilágyi F., Szádeczky K. Béla, s legújabban Árkossy Jenő.
Pesti Hirlap 1848 jún. 7-iki 76. szám 522–3. l. Az előbbi számban (518. l.) jelent meg Petőfi «Két ország ölelkezése» cz. költeménye.
116. KOLOZSVÁR FŐTERE.
(A Rhédey- és Jósika-házzal.)
E nyilt levéllel Jósika egyszersmind beállott a Pesti Hirlap munkatársai közé. Báró Kemény Zsigmond, a ki Csengeryvel együtt (május 16. óta) a lapot szerkesztette, így jelentette ezt be az olvasóknak: «Jósika Miklóst, az ismeretes kedvességű írót s jelenleg Erdélynek egyik képviselőjét szerencsénk van munkatársaink közé számítani. Ő Erdélynek annyira fontos és érdekes ügyeiről folyvást czikkeket fog írni lapunk számára, melyeket az itt következővel kezd meg.»*
U. o.
Ez időtől fogva a Pesti Hirlap legszorgalmasabb munkatársa lett. Buzgón irogatta először az erdélyi országgyűlési tudósításokat Kemény Zsigmondnak küldött «nyilt levél» alakjában, azután más erdélyi hírekről és eseményekről is megemlékezett bennük. Kilencz ilyen nyilt levelet írt* s egyikben szól az obrazsai zavargásokról (II.), másikban az unió fogadtatásáról (IV.), az oláh zavargásokról (V.), Ferschman tábornok tréfájáról, a ki midőn a szebeniek tüntettek ellene, doboltatni kezdett s a tüntetők ijedtükben meg sem állottak a szomszéd helységig (VI.). Egy levélben az oláh kérdésről mondja el a maga őszinte véleményét s tagadja, hogy «az oláhság több és fájdalmasb elnyomás alatt lett volna valaha, mint a többi úrbéresek» (VII.); a következőben a topánfalvi oláh zavargást írja le, az utolsóban Kolozsvár két követének, gróf Széchenyi Istvánnak és Méhes Sámuelnek választásáról ír tudósítást, ezzel kapcsolatban a magyar nemzet jövőjéről is elmélkedik: nem félti nemzete jövőjét az aggasztva terjengő lázongások, a növekedő veszély közepette sem. «Magyarhon s a magyar nemzetiség – úgymond – sok veszély napjait látta már. Voltak idők, midőn a cseh rablóvárak kényurai, a trónkövetelők s a fékevesztett olygarchák, tűzhálóval kerítették körül, hol a veszélyt, a mostanihoz mérve is óriásinak találandjuk. Volt másfél század, melyben a török félhold emelkedett számos váraink tornyain és napok, hol az elmosódott közérdek, nyelvben, érzésben elkorcsosodással fenyegetett; és mind e vészes napok és véres századok után ÁLL A MAGYAR, nemzeti érzelme óriásilag felmagasodott, nyelve, gazdagságban, erőben a legmíveltebbek sorába lépett s ősereje, buzgósága nagyobb, mint valaha. Isten tudja! én nem tudok félni jövőnktől; én azt hiszem, hogy a mi egykor kevesebb számú magyarnak, a mi később a korcsosulásából ébredő nemzeti érzelemnek, s mi századok előtt egyetlen hős király magas teremtő szellemének sikerült, lehetlen, hogy a számban, nemzeti érzelemben s értelmi felsőségben szilárdult s gazdagult magyarnak ne sikerüljön, megóvni honát, megóvni magát. »
Pesti Hirlap 1848 jún. 7. (76. sz.) I., jun, 15. (82. sz.) II., jún. 16. (83. sz.) III., jún. 17. (84. sz.) IV., jún. 20. (86. sz.) V., jún. 22. (88. sz.) VI., [A jún. 27-iki 92. számban közölt egyik VII. nyilt levél, az unió királyi megerősítéséről, névaláírás nélkül van]; jún. 28. (93. sz.) VII., jún. 30. (95. sz.) VIII., júl. 4. (98. sz.) IX. nyilt levél.
117. SZOBA A SZURDUKI JÓSIKA-KASTÉLYBAN.
Július 4-ikén nyilt meg «Magyarország első nemzeti gyűlése» Pesten a volt redoute-ban. Miként a «Pesti Hirlap» tudósítója írta, «ugyanazon ajtóknál, hol élvvágy-dagasztotta keblekkel szoktunk beszökellni, ma megrendülve éreztük valónkat, mert a vigalmak helyéből a nemzeti akarat szentegyháza lőn».
Jósika is feljött Pestre törvényhozói jogát a főrendiházban gyakorolni s a július 5-iki ülés a jegyzőségbe is jelölte őt, de a szavazásnál kisebbségben maradt.* Július 11-ikén már a nemzetiség és tulajdon kérdéséről ír hosszú czikksorozatot.* Ebben az oláh kérdést újra felszínre veti s azt a szerény kérdést intézi az oláh polgártársakhoz, hogy «Nem leende-e saját érdekükben okosabb és czélszerűbb, annyi századok óta, egy són, egy kenyeren velünk s egy kék födele alatt szép honi egünknek, velünk is úgy összeolvadni, mint egykor hódítóikkal a rabszolgaság igája alatt nem vonakodtak összeolvadni, még pedig annyira, hogy kétezer év mulva azoktól eredetteknek mondják magokat, kik őket lánczokkal terhelték». Elismeri, hogy az oláhság a míveltségre nagy képességgel bír, a faj szép és tekintélyes, sulyos időkben sok vitézséget tanúsított; nekünk az oláhság rokonszenve s együtt-tartása tiszta nyereség. A baj okozói szerinte azon nyomorú, gyáva s nevetségesen csekély számú bujtogatók, kik a magokban jámbor s kihágásokra nem sok kedvet mutató oláhságot oly eszmékkel izgatják fel, melyekről azoknak legtávolabb sejtelmök sincsen. Az oláh elemmel való kibékülést sohasem tartotta nehéz feladatnak: «hét, nyolcz ember rakonczátlanságát – úgymond – megakadályozni s őket tökéletesen ártalmatlanokká tenni, megoldja a kérdést».*
Kossuth Hirlapja 1848 júl. 6-iki 5. szám. A felsőház júl. 14-iki 5-ik ülésében felszólalását l. u. o. júl. 16-iki 14. sz. 99. l.
U. o. július 11-iki 104. sz., júl. 14-iki 107. sz. júl. 15-iki 108. sz., júl. 16-iki 109. sz.
Az oláh kérdést «Egy magyar család a forradalom alatt» ez. regényében is tárgyalja. V. ö. Weber Arthur értekezésével Budapesti Szemle CLX. köt. 1914. évf. 251. l.
118. A SZURDUKI KÁPOLNA.
A nemzetiségi kérdésre még később is visszatér s nyiltan kimondja,* hogy a «proselytismussal, bárminő alakban, fel kell hagynunk. Nekünk ilyelvünket másokra kényszeríteni nem lehet; erről elmondotta az idő, hogy késő! Elégedjünk meg azzal, hogy diplomaticai nyelvünk a magyar legyen; igyekezzünk egy más, minden nyelvnél hatalmasb kapcsot alakítni, azaz helyes, loyális institutiókat, gyors, igazságos törvénykezést s félremagyarázhatlan garantiákat alapítni».
Pesti Hirlap 1848 111. jul. 19-iki sz. V. ö. a 88. számban megjelent VI. Nyilt levelével.
Egy másik vezérczikkében* a sajtó szabadságáról elmélkedik, melytől a közértelmességet nincs ok félteni s a «nép magasztos fogalmának» ilyen meghatározását adja: «A nép egy, mint az isten, egy, mint a szent igazság, egy, mint az örök erény. A nép nem a volt úrbéres, a proletárius, nem a henye lézengő: a nép nem ismer osztályzatokat; a nép mi vagyunk, összesen és mindnyájan.»
U. o. júl. 22-iki 114. sz. E czikke mellékletéül lefordítja egy bécsi ujság czikkét, mely azt fejtegeti, milyen kötelékekkel lehetne összetartani Magyarország széthúzó nemzetiségi elemeit. A köv. czikke J. M. aláírással az országgyűlésről szól júl. 23. 115. sz.
Majd egy más természetű tárgygyal is megpróbálkozik: «Budapestnek egyéni életéből» vagy «családi életéből szakaszt ki egy körképet». E körkép szerint Budapest élénksége Olaszország népesebb városaira emlékeztet; az ujságolvasók száma hirtelen fölszaporodott, az utczákon árulják a napilapokat; a bérkocsis a bakján, a gyümölcsárúsnő – gyümölcsgulái mögött, sőt néha a szögletálló – targonczáján hirlapot olvas. Az egész világ politizál és areopágizál. A körkép festőjének figyelmét a népesség «külső tekintete» sem kerüli el, félpongyolákban járó embereket lehet látni «széles karamú» tollas kalapokkal, rövid és hosszú dolmányokban és zekékben, bő paletokban s vitorlaszövet zubonyokban. Az épülő Budapest is kezdi levetkezni az épületek egyformaságának monotoniáját. «Egy újabb styl, vegyítéke a moór, goth s bizanczinak kezd lábra kapni, nagy előnyére a város szépségének.» Végül arra az eredményre jut, hogy «annyi bizonyos, mikép 10–15 év alatt Pest – mely már is egy Európa legszebb városai közül, – annyira meg fog szépülni, hogy rá sem ismerünk».*
Pesti Hirlap 1848 júl. 29. 120. sz.
119. A SZURDUKI JÓSIKA-KASTÉLY.
Egy vezérczikkében a panslavismusról is elmélkedik, melynek réme már akkor is ott lebegett Magyarország felett s nem hiszi, hogy a nagy szláv elem 80 milliója egy állományt képezzen valaha.*
U. o. aug. 4-iki 125. sz. Miként Olaszország egygyé olvadását, vagy a német elemnek egy kormány alatti «összetömegülését» se hiszi, legfeljebb egy roppant német szövetség jöhet létre.
Látjuk, hogy e két hónapban (június–július) Kemény Zsigmond mellett Jósika volt a Pesti Hirlap legbuzgóbb munkatársa, augusztusban ez a tevékenység egyszerre alább száll. Még szeptemberben is felemeli szavát, hogy figyelmeztessen a veszélyre, mely a szerbek, horvátok, oláhok és a camarilla részéről fenyeget* s azután elmaradnak czikkei.* De azért nem vonul félre s nemcsak részt vesz a politikai izgalmakban, hanem ezekben a vészes időkben Kossuth oldalán a politika irányítói közé tartozik. A képviselőháznak nem volt tagja. Belső-Szolnok megye áprilisi gyűlésén Torma Istvánnal együtt «pótló követ»-nek választotta meg, azzal a kikötéssel, hogy a pótlás elsősége őt illesse. A következő választáson a megye egyik «Pestre küldendő képviselő követének» szintén őt jelölte ugyan, – a másik Torma József volt, – de ellenjelöltjével, Torma Istvánnal szemben a július 7-ikén Désen tartott választáson kisebbségben maradt. Veér Sándor, a főispán öccse «szerénységből» visszalépett. A «Közlöny» levelezője szerint azért nyert Torma István, a «tűzlelkü hazafi», mert öt év óta járta a gyűléseket s küzdött az ellenzék sorában, s így megyeszerte ismeretes volt, míg Jósika «alig egy gyűlésen volt jelen» s «úgy politikai, mint társaséleti és irodalmi működését csak az értelmes és így kisebb rész kísérte figyelemmel».* Más okát adja bukásának a «Kossuth Hirlapjá»-nak levelezője, a ki szerint Torma Istvánt azért választották meg, «mert az először választott képviselő, Torma József kijelenté, hogy ő mint süket ember Pestre nem mehet mással, mint István öccsével, ki éjjelnappal vele lehet s őt a tárgyalások felől értesítheti».*
Pesti Hirlap 1848 szept. 7-iki 154. sz. (J. M. aláírással.)
Lehet, hogy a lapban névtelenül megjelent, vagy csak betűvel jelzett (–a –M. stb.) czikkek egy része tőle való. Az «Erdélyi Hirlap»-ba is írt két vezérczikket. Kardos S., B. Wesselényi M. II. k. 223. l. (1848 április 5-iki lev. Szilágyi S. «A magyar forradalom férfiai 1848/49-ből» cz. művében a 340. lapon Jósikát a «Journalisták» közé sorozza. Lásd idézve e mű 295. lapján. Érdemesnek tartanók, hogy e hírlapi czikkek összegyűjtve, egy kötetben megjelennének Jósika összes műve sorozatában. Másik kötet lehetne az alább ismertetendő «Brüsseli levelek».
Közlöny 1848 júl. 18-iki 39. sz. 171. l. 1848 április 5-én Kolozsvárról azt írja Wesselényinek: «Tegnap 5 órakor délután érkeztem meg Désről.... Désen április 3-án marcalis volt … Weér Farkas és Torma József egyhangúlag s nagy lelkesedéssel követeknek kiáltattak fel. Pótlókövetet a megye kettőt kívánt s így én és Torma Pista választattunk el azon kikötéssel, hogy az előadandó esetben a pótlás elsősége engemet illessen. Én épen így óhajtottam a dolgot. Az erdélyi országgyűlésben alkalmasint mint regalista jelenhetek meg, mert hallom, szabadelvűek választattak s te a megnevezettek egyike vagy. Pestre Torma József aligha megy s így ott én fogom őt pótolni.» Kardos: B. Wesselényi M. II. k. 219. l. Torma Józseffel jó barátságban volt, mint annak egy 1839 július 30-án írt levele mutatja. (Emlékalbum.) V. ö. a fenti levelet Jósikának a Hölgyfutár 1876 november 30-iki 10. számában közölt 1848 márczius 29-én W.-hez küldött levelével «... igyekezni fogok B. Szolnok részéről követnek menni … Deés rég kitűzte a nemzeti lobogót; ma van ott generalis gyűlés, melyre elmentem volna, de Kolozsvárra készülök...
Kossuth Hirlapja 1848 júl. 15-iki 13. sz. 57. l. A szerkesztő vagy rovatvezető ezt a megjegyzést fűzi hozzá: «Bocsásson meg tisztelt tudósítónk, hogy az elérzékenyülés hangján írt igen becses leveléből elégnek tartunk csupán ennyit közleni. A ház meg fogja ítélni, elegendő képessége a két képviselőben a testvéri gyöngédség, melly moralis erőszakkal sulyosodik a választó testületre.»
Ha így a képviselőházba sohasem juthatott be, annál tevékenyebben működött a felsőházban, mely azon tizes bizottság tagjává is megválasztotta (szeptember 22.), mely a képviselőház által hozott «erdélyi törvényczikkek» tárgyalására küldetett ki.*
Pesti Hirlap szept. 23-iki 168. sz. 896.1.
Az ország akkor már lázas forrongásban volt, mikor Jósika hirlapi czikkeit írta. Jellachich hadával már Nagykanizsánál járt; gróf Batthyány Lajos ministeriuma leköszönt s lemondását a király elfogadja ugyan (szeptember 15.),* de az újonnan alakított ministerium megerősítését halogatta. A képviselőház ily körülmények között, hogy a ministerelnök rendkívül nehéz helyzetén könnyítsen, egy hat tagból* álló Honvédelmi Bizottmányt küldött ki, hogy főleg honvédelmi ügyekben segítségére legyen, távollétében pedig helyettesítse. Később a Bizottmány hatásköre folytonos növekedésével a felsőház is jónak látta, hogy szintén képviseltesse magát abban, hogy ne csak a képviselőházi kiküldöttek rendelkezzenek országos ügyekben. Október 3-ikán tartott ülésében azért báró Perényi Zsigmond indítványára öt tagot küldött ki abba s ezek között volt báró Jósika Miklós is.*
Pesti Hirlap szept. 16-iki 162. sz. 880.1. (Tudósítás a szept. 15-iki országgyűlésről.)
Később tagjainak száma 12-re emelkedett.
Báró Perényi Zsigmond alelnöknek a felsőházban tett indítványát a Közlöny 117. száma után közli Szeremlei Samu «A Honvédelmi Bizottmány» keletkezése s a forradalom kitörése 1848-ban. (Pest, 1867.) 85–6. l. V. ö. Pesti Hirlap október 7-iki 180. sz. 938. l. Szeremlei említi, hogy a Honv. Biz. rendeletei és értesítései azért ezután is a képiselőházi tagok aláírásával jelentek meg, s ebből azt következteti, hogy a felsőházi kiküldöttek nem vállaltak el állandóan semmi szakot vagy osztályt a kormányban, hanem amennyiben megjelentek, a többi munkásoknak segítettek. Jósika «Egy magyar család a forradalom alatt» cz. regényének egy fejezetében («Honvédelmi Bizottmány») elég világos képet rajzol ennek működéséről, tanácskozásairól s több tagját (Nyári Pált, Eszterházy Mihályt, stb.) bemutatja, magát is említi. (I. köt. 3. kiad. 320–349. l.)
Az önvédelmi harcz kitörésekor a nemzet főleg a hadi felszerelés tekintetében készületlen és szervezetlen volt. Hogy Jósika szavaival éljünk: «új emberek valánk e nagy napokra »* A Honvédelmi Bizottmány feladata volt, különösen midőn a kormányzás tiszte is reá szállott át,* e hiányon segíteni, a hadi felszerelésről gondoskodni, seregeket előállítani, élükre alkalmas vezért kijelölni s a leginkább szorongatott helyekre küldeni stb.
U. o. 327. l.
Közlöny 1848 122. és 132. szám. Szeremlei id. m. 148. l.
Jósikának katona korában sokszor nyilt alkalma mélyebben bepillantani a hadi szervezetbe, ütközetben is vett részt, így hadi tapasztalatai is voltak, ennélfogva a Bizottmány katonai ügyekben tanácsainak jó hasznát is vehette. Az országot fenyegető veszélyt korán felismerte s szívvel-lélekkel szentelte minden idejét a «közvédelem» ügyének. Kényes helyzetekben sem állott félre. Így midőn október 3-ikán az agg Récsey Ádám, Jósika egykori ezredese neveztetett ki ministerelnöknek s e miatt mind a képviselőház, mind a felsőház vád alá helyezését határozta el: ő is tagja lett annak a 36 tagú bíróságnak, melyet a felsőház ez ügyben ítélkezésre választott.* A haza mentését elébe helyezte saját ügyének, pedig otthonát is a pusztulás fenyegette. 1848 deczember havában több ezer oláh felkelő s Binder százados osztrák hada Szurdukot szállva meg, azt elpusztította, ez volt a hála, a miért első volt a megyében, a ki oláh jobbágyait felszabadította.*
Pesti Hirlap 1848 okt 8-iki 181. sz., okt. 9-iki 182. sz., okt. 12-iki 185. sz. (956. lap.) Bán A. Jósika M. élete és költ. 1902. 13. l.
Kádár József: Szolnok-Doboka vármegye monogr. VI. köt. (Deés 1903) 520. l. s u. a. 1848–49. tört. 33,153.1. V. ö. Emlékir. IV. k. 46–47. l. A szurduki kastélyból, melyet szintén feldúltak, az Emlékalbumot egy Herepei Károly nevű magyar köztűzér mentette meg. Mester Károly erről írt érdekes levele (Kolozsvár 1849 jan. 20.) az Emlékalbumban.
BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓSNÉ, SZ. BÁRÓ PODMANICZKY JULIA.
(Az eredeti színes aquarell báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában.)*
Báró Jósika Miklósné szül. báró Podmaniczky Júlia. (243. l.) A báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában őrzött színes aquarell után.
120. BÁRÓ PERÉNYI ZSIGMOND.
Midőn Windischgrätz seregével Pestet fenyegette, a kormány és az országgyűlés elhatározta, hogy Pestet elhagyja és Debreczenbe helyezi át székhelyét. Jósika az év utolsó napján még megjelent a Honvédelmi Bizottmány tanácskozásán s utána mindjárt megtette készületeit nejével együtt az elutazásra. Szilveszter éjszakáján a pályaudvarra hajtatva, ott találta Kossuthot, a ki szintén akkor akart elutazni s tanuja volt annak a hidegvérnek, a melylyel az a menekülés általános zűrzavarában a hivatalos ügyeket intézte. Ugyanazon a vonaton útazott szintén Debreczen felé Jókai és neje is.*
Az «Egy magyar család» erről szóló elbeszélését, hol Jósika J** alatt szerepel, megtörtént dolognak vehetjük, valamint a menekülés leírását is. (II. köt. 3. kiad. 302–322. l., az «Ellentétek» és «Zádor János» cz. fejezetekben. Érdekes összevetni a «Zur Gesch. d. ung. Freiheitskampfes» II. Bd. (Leipz. 1851. 38–45. l.) «Die Sylvesternacht von 1848 zu 1849 und die Reise nach Debrezin» cz. fejezetével, a melynek előadása, hogy a névtelen szerző a leleplezést elkerülje, némileg eltér a regény előadásától. V, ö. Düringsfeld Idának Jósika Juliáról írt életrajzával a «Victoria» cz. német képes divatlap 1862. évi 3. számában és Szaák L. Báró Jósika M. élete 87. l. Jókairól «Az én életem regénye» és Mikszáth: Jókai I. köt. 226–9. l.
Az úton felmerült mindenféle akadály miatt végtelen hosszú és fárasztó volt ez az utazás. Hajnali 3 óra tájban indulhattak csak el s délután 5 óra körül érkeztek meg Szolnokra, holott ezt az utat rendes körülmények között ekkor is meg lehetett már 3–4 óra alatt tenni. Az utakat mindenütt a menekülők tömege lepte el, kik zavaros összevisszaságban, szekereken és gyalog mind Debreczen felé tartottak. A vasút akkor még csak Szolnokig vitt* s az utat szekéren kellett tovább folytatni, a mi a nagy hidegben, főleg feleségének igen gyötrelmes volt. Kisújszálláson tartottak nagyobb pihenőt s a hidegtől félig megdermedve érkeztek meg Debreczenbe.
A Szolnok–Püspökladány–Debreczeni vasútvonal csak 1857 nov. 23-ikán nyilt meg.
Míg a kormány Debreczenben volt, Jósika is nejével együtt állandóan ott tartózkodott,* a mire annál inkább szükség volt, mert a felsőháznak csak kevés tagja követte a kormányt Debreczenbe. De Jósika kötelességének tartotta, hogy végig kitartson mellette s úgy a felsőház, mint a Honvédelmi Bizottmány legszorgalmasabb tagjai közé tartozott.*
Tornay Ferencz vendéglősnek német nyelvű nyugtája az öt hónapi étkezésről (Debreczen, 1849 jún. 2.) az Emlékalbumban. V. ö. Egy magyar család. II. köt. 3. kiad. 241–53. l. «A halottak feltámadnak» cz. fejezettel és B. Kemény Zs. Emlékirat (1849-ből. Tanulm. I. k.) Itt jegyezzük meg, hogy ez a Franklin-féle kiadás az első kiadás kötetszámait (1–10) mellőzi, azért idézzük fontosabb adatoknál a fejezetczimet is.
Ennek emlékét két köszönőlevél őrzi az Emlékalbumban, azoktól a katonatisztektől, a kik Jósika pártfogásával neveztettek ki.
Ott volt a képviselőház azon tanácskozmányában és ülésében (április 14.), melyben Kossuth indítványára kimondták Magyarország függetlenségét s a Habsburg-Lotharingiai háztól való elszakadását, melyet a felsőház is elfogadott.*
Közlöny 1849 ápr. 18-iki 81. sz. 298. l.
A «Közlöny» a felsőház üléseiben is szóba került. A «Közlöny» felügyeletével is meg volt bízva, azzal az utasítással, hogy előlegesen nézze át a lapban kiadásra szánt czikkeket, hogy azok, a melyek a kormány nézetével nem egyeznek, ne jelenhessenek meg. Jósika a censurának ezt a módját nem tartotta czélszerűnek s megelégedett azzal, hogy a többség politikájáról tájékoztató általános utasítást adott a lap munkatársainak. Az utasítás ebből az öt pontból állott: 1-ör hogy a kormánynak politikája legyőzni az ellenséget, s megmenteni a hazát; 2-or az 1848-iki törvények által biztosított országos jogoknak hatást, elfogadást és tiszteletet szerezni; 3-or kikerülni mindent, mi szakadást okozna: 4-er ellenünk szórt rágalmakat megczáfolni; s 5-ör a Közlöny számára írt czikkek stylusában azon decorumot tartani meg, mely egy hivatalos lap fontosságával megegyező. Midőn az országgyűlésen a «Közlöny»-t Jókai egy czikke miatt megtámadták, Jókai elment Jósikához s megkérte, hogy mondja meg, mi van abban a czikkben, a mi az ő utasításaival ellenkezik? Jósika nyiltan megvallotta, hogy Kossuthnak nem tetszik a czikk, nem neki. Jókai ezután Kossuthhoz fordult ugyanevvel a kérdéssel, s mint maga is mondja, ez egyetlen egyszer találkozott Jósikával. A márczius 30-iki ülésen szóvá tették, hogy nevezetes külföldi dolgokról miért nem ad hírt ez a hivatalos újság, a mire az elnök azt felelte, hogy Jósika Miklós fog felügyelni, hogy a nevezetes «küldolgok» a hivatalos lapban azonnal megjelenjenek, de maga is válaszolt. «Én – úgymond – azon hivatalos lap felügyeletével meg voltam bízva s megvallom igen sokszor megszólítottam annak szerkesztőségét, miért nincsenek benne külföldi hírek? Sőt többet tettem, magam szereztem külföldi lapokat s azokból több nevezetességeket közöltem a szerkesztőséggel.»* Az április 28-iki ülésben báró Vay Alajos érdekében szólalt fel, kinek nem adták meg az «egészségi állapota és vagyoni viszonyai miatt» kért kétheti szabadságidőt;* május 23-ikán, mikor a képviselőház Görgeit Budavár visszavételéért kitüntette s határozatáról a felsőházat is értesítette, elsőnek Jósika szólalt föl s lelkesen ajánlotta annak elfogadását. «Ehhez – úgymond – nem lehet egyebet szólani, mint hogy egy szívvel, lélekkel elfogadjuk a képviselőház határozatát, örömünket nyilvánítván az iránt, hogy Görgei ezen győzedelmet a nemzetnek kivívta s megegyezvén abban, hogy altábornagynak neveztessék ki és a katonai első érdemjellel megtiszteltessék, a magyar vitéz hadseregnek pedig hálás köszönetet szavazzanak.» Utána gróf Eszterházy Mihály felszólalt, hogy Görgei humanismusát is dicsérettel kell külön felemlíteni. Jósika ezt ellenezte, «mert – úgymond – a magyar nemzetnek természetében van a nagylelkűség és ha ezt megköszönnénk, olyformán jönne ki, mintha mi valakit a nagylelkűségre buzdítani akarnánk s hogy mi különöst találunk abban, ha a magyar nagylelkűséget gyakorol; véleményem szerint a legszebb köszönet az lesz, ha ezen köszönetet kihagyjuk, mert Görgeitől ezen nagylelkű eljárásánál egyebet nem várhattunk és nem is vártunk.»*
Jókai M. Forradalom alatt írt művek. Bp. 1912. 65–76. l. L. még «Az én életem regényé»-t. V. ö. Szabó L. Jókai élete (1904.) 131. l. Mikszáth: Jókai M. 237. I. (Ezekben Jósika mint «közoktatásügyi miniszter» ill. «a közokt. tárcza vivője» szerepel.) Közlöny 1849 70. sz. 253. l.
Közlöny május 1-i 93. sz. 342. l.
Közlöny 1849 máj. 25-iki 114. sz. 426. l.
121. KOSSUTH NÉVALÁIRÁSA.
Jósika ekkor már nem volt a Honvédelmi Bizottmány tagja. T. i. ez a fiókkormány, melynek alakulását a helyzet rendkívülisége magyarázza meg s a mely szükséget pótolt, az április 14-iki országgyűlési határozat után feleslegessé vált s csakugyan a következő ülésben «teendőinek megszüntével» köszönetet szavaztak neki.*
Közlöny 1849 ápr. 18-iki 82. sz. 301. l. Hivatalosan teljesen máj 2-ikán Szemere B. kormányalakításával szűnt meg. V. ö. közlöny május 3-iki sz.
122. KOSSUTH LAJOS.
Hivatalosan teljesen máj. 2-ikán Szemere B. kormányalakításával szünt meg. V. 8. Közlöny május 3-iki sz.
Midőn így Kossuth lett az ország kormányzója, a felségjog egy részét, t. i. a bírói ítélet meghozatala után való kegyelmezést nem reá, hanem egy külön kegyelmi bíróságra ruházták. Négy ilyen «kegyelmi széki közbírót» nevezett ki Kossuth az igazságügyminister ajánlására s ezek egyike báró Jósika volt.*
Közlöny 1849 máj. 8-iki 99. sz. 366. lap: «Az igazságügyi minister előterjesztésére a kegyelmi szék közbíráivá Hunkár Antal, veszprémi főispánt, báró Jósika Miklóst, Jozipovich Antal, zágrábi főispánt és Palóczi László képviselőt nevezem ki. Kossuth Lajos, kormányzó. Vukovics Sebő, igazságügyminister.» Később ennek tagja lett Vörösmarty Mihály is. (Vörösmarty ö. munk. I. köt. Bp. 1884. LXIX. l. Vörösmarty emlékkönyve 72. l.) Erről a kegyelmi székről l. még Kossuth 1849 máj. 2-iki nemzetgyűlési «előterjesztését» a Közlöny máj. 3-iki számában.
E kinevezést Vukovics Sebő igazságügyminister 1849 május 5-ikén így adta Jósikának tudtára: «A kegyelmi bíróság felállítását mennél előbb eszközölni óhajtjuk, mert vannak esetek, melyek eljárását igénylik. Óhajtanók pedig, hogy e magas hívatásra férfiakat alkalmaztassunk, kiket jellemtisztaságokról és igazság szeretetökről a nemzet ismerni tanúlt, kik kezében e felségi jog gyakorlását megnyugvással szemlélendi. Azonfelül czélunk az is, hogy az ország nagyobb részei mindenikéből legyen egy tag, mi szerint az összes nemzet’ kedélyalkata s míveltség foka legyen e tisztán lelkiismerete szerint ítélő bíróság előtt ismerve. A négy bíró hivatala állandó leend, évi 4000 forint fizetéssel. Téged jellem s képességeden túl még azon okból óhajtanánk, mert Erdély képviseltetnék személyedben. Kérlek, légy szíves e hivatalt elfogadni s értesíts elhatározásodról mennél előbb.»*
Az eredeti levél az Emlékalbumban.
Jósika a felajánlott díszes állást elfogadta. De a bíróságnak nem sok alkalma nyilt a működésre, mindössze csak egy ülést tartott.* Annál buzgóbban igyekezett, hogy a kormánynak segítségére legyen folyvást szaporodó feladatai teljesítésében. Elvállalta, mint már említettük, a «Közlöny»-re való felügyeletet, sőt annak külföldi rovatába egyideig dolgozott is.*
Gyulai P. Vörösmarty életr. id. kiad. LXX. l.
Közlöny 1849 70., 90. sz.
A felsőház ülésein is mindig megjelent, sőt a május 29-iki ülésben az adótörvény sürgős tárgyalása végett fel is szólalt,* a 31-iki ülésben pedig ő is melegen pártolta a képviselőháznak azt a határozatát, hogy a kormány és az országgyűlés székhelyét újra helyezze vissza Budapestre.* «Szükségesnek látom – mondta többek közt – hogy mind az, mi a’ kedélyek lecsilapítására, következőleg sikerre vezet, minélelőbb megtörténjék de azon okok, mellyek a’ minister úr által felhozattak, előttem olly fontosak, hogy átlátom, mikép a’ kormánynak ’s ezzel együtt az országgyűlésnek a’ centralis helyre, Budapestre átköltözése felette kivánatos. Ugyanazért az előterjesztett indítványban ’s a’ képviselőháznak már e’ részben hozott határozatában tökéletesen megnyugszom ’s beleegyezem.»
U. o. 1849 119. 447. l.
U. o. jún. 2-iki 121. sz. 455. l.
Horváth Mihály cultusminister az áthelyezés legfőbb okáúl azt hozta fel, hogy «okvetlenül szükséges, hogy a hadseregek a hadügyministerségtől kifolyó s minden hadtestekre kiterjedő combinált terv szerint működjenek ’s mentsék meg a hazát, ezt pedig Debreczenből, az országnak csaknem határszéléről sikeresen intézni ha nem is épen lehetetlen, de felette bajos.»
A felsőházi határozat is úgy szólt ez utolsó debreczeni ülésben, mint a képviselőházé, t. i. hogy július hó 2-ikán Budapesten tartják legközelebbi ülésüket, de az események rohamosabban fejlődtek, mint előre sejteni lehetett.* Július 12-ikén Kossuth már Szegeden jelenti a népnek, hogy «működésük centrumává Szegedet választják». Jósika mindenüvé követte a kormányt.* Neje is vele ment Szegedre s itt egy háromszobás lakásban laktak, kilátással a Tiszára. Július 28-ikán délelőtt óriás dörrenés reszkettette meg a levegőt, az ablakok bezúzódtak s a felszálló portól mit sem lehetett látni. Jósika neje szobájába rohant s holthalványan, egy szögletbe húzódva találta azt. Azt hitték, hogy az ellenség meglepte Szegedet s egy bomba robbant föl. «Minő udvariatlanok, – mondá Jósikáné, még azt sem várják, hogy az ember felöltözzék.» Valósággal az újszegedi Zsótérházban levő lőporraktár robbant föl s a nagy légnyomás, nem a bomba zúzta be a Jósikáék ablakait.*
Egy magyar család. III. köt. 3. kiad. 483. l.
Szilágyi S. A magyar forradalom napjai. 2. kiad. 17. l.
Egy magyar család. III. köt. 491. l. Jósika zárójelben utánateszi: Tény. Már Düringsfeld beillesztette Jósikáné életrajzába, id. h. Szilágyi S. A magyar forrad. napjai. 2. kiad. 58. l.
Aznap országgyűlés is volt s már itt szóba került, hogy innen is menekülni kell. Augusztus 1-én csakugyan költözködtek Aradra s 4-ikén ott már ülést is tartottak. Ezen már csak kevesen jelentek meg, de Jósika és neje* ritka kitartással ide is követték a kormányt. Augusztus 11-ikén Kossuth a legfőbb polgári és katonai kormányzati hatalmat Görgeire ruházta át, ekkor a széthullás, általános menekülés elkezdődött. Most már nem lehetett többé a kormányt követni, mert ellenmondó hirek keringtek tartózkodási helyéről; mindenki arra futott, a merre az utat bátorságosabbnak tartotta. Jósika nejével együtt előbb Lugos felé igyekezett, de útközben menekülőkkel találkozva, azok tanácsára irányt változtatott s előbb Lippán, majd a Maros másik oldalán fekvő Radnán húzódott meg.* Az oláhok forrongása miatt nem mertek egy helyen soká időzni, csakhamar újra útra keltek. Útjok erdős, hegyes vidéken, oláhok által lakott helységeken vezetett keresztül s nem egyszer találkoztak gyanus kinézésű emberekkel, kiktől életük sem volt biztonságban. Egy oláh helységben rövid pihenőt tartottak, de csakhamar itt is észrevették az ellenséges hangulatot s Jósikáné felvetette a kérdést, hogy mit csinálnának, ha az oláhok ott most meglepnék őket. «Akkor az egyik lövés az enyim, a másik a tied», felelte férje.
[Kertbeny] Ungarns Männer der Zeit. (Prag 1862) 217. l. szerint 10 napig voltak csak Aradon.
Egy magyar család. IV. köt. 3. kiad. 149. s k. ll. a «Hová?» cz. fejezetben.
Jósika a világosi fegyverletétel után belátta, hogy hazájában nem maradhat s ha életét meg akarja menteni, külföldre kell vándorolnia.* Azt is tudta, hogy ha nejével menekül, okvetlenül felismerik, mielőtt a határt eléri. Bármennyire nehezére is esett az elválás, rábeszélte nejét, hogy térjen vissza Pestre, ő pedig álöltözetben, saját vadászának bizonyítványával* próbálja meg a határon átvergődést. Az utazás iránya és czélja egyelőre Lipcse volt, feleségének is itt adott találkozót.
U. o. 191. l.
U. o. 317. l. Kertbeny is elfogadja életrajzi adatul. (Ungarns Männer 217. l.) A Wurzbach-féle életrajz szerint X. k. 272. l. útlevele molnármester számára volt kiállítva, Toldy is ezt fogadja el (M. költők élete II. k. 361. l.) Kertbeny sz. (id. h.) a Lipcsében kapott útlevél szólott molnármester részére.
Ezután minden baj nélkül látogatta meg Debreczent, melyet Cseodajev orosz serege tartott ekkor megszállva* s vándorolt tovább Gömörön és a Szepességen keresztül Galiczia felé. A Magas Tátrán, a Lomniczi csúcstól északra eső 2148 méter magas Greiner-tetőn,* melyet ma a turisták a szép kilátás miatt sűrűn látogatnak, de ekkor inkább a rablótámadásokról volt hírhedt,* négy rabló támadta meg s mivel esernyőjénél egyéb fegyvere nem volt, ki is fosztották, csak ötven császári aranyat tudott a fosztogatók szemei elől elrejteni, ez volt összes vagyona, a mit megmenthetett.* Magyarország és Galiczia határán* már szigorúbb volt az ellenőrzés, de jó emberek elnézése vagy pártfogása itt is keresztülsegítette s Zaipuschon, Bialán keresztül minden fennakadás nélkül eljuttatta Boroszlóba. Itt vonatra ült és szerencsésen megérkezett Lipcsébe.*
U. o. 299. l. A «Zur Gesch. d. ung. Freiheitskampfes, II. Band (1851)» 58–65. lapjain leírja Debreczent «Kossuth és Tscheodajew alatt». Az egybevetésből kiviláglik, hogy a két leírás egy szerzőtől származik.
L. dr. Posewitz T. A Magas Tátra. 3. kiad. Bp., 1909. 189. l. és u. o. Gabrowitz Camillo által készített térképen. Az «Egy magyar család»-ban IV. köt. 3. kiad. 301. l. «grájni tető»-t, a Répássy János ügyvédhez 1858 jún. 21-én írt levelében «greini tető»-t ír.
Egy magyar család id. h.
Ezt a rablást maga beszéli el Répássyhoz írt levelében, melynek eredetije a M. Nemz. Múzeumban van. Irod. Közl. 1901. 377. l. L. id. regényének «Sztoj» és «Kéméndy» cz. fejezeteit. (Id. kiad. 293–314. 1), hol ezt kiszinezve adja elő, s 100 darab aranyat említ. Kertbenynél («Ungarns Männer» 217. l.) 100 Louis d’or van.
Az «Egy magyar család»-ban említi, hogy egy galicziai kis határvárosban Görgeivel is találkozott, a kit ekkor vittek Klagenfurtba, de őt nem ismerte meg. (IV. köt. id. kiad. 319. s k. ll. Kertbeny (Ungarns Männer 217. l.) megtörténtnek veszi e találkozást, a mi nem lehetetlen, de azt is feltehetjük, hogy a regényben sokat szereplő Görgei pályáját e képpel akarta ott befejezni.
Egy magyar család, id. kiad, 326., 329., 333. l.
123. LIPPA LÁTKÉPE.
124. HONVÉDFELSZERELÉS.
