VI.

Teljes szövegű keresés

VI.
Giannino di Guccio franczia trónkövetelő Magyarországon.
Ismételve írtam Giannino di Guccioról,* s előbb azt hittem, hogy ezen ember trónkövetelésének alapja volt. Hanem most nézetemet oda kell módosítanom, hogy szegényt becsapták s Nagy Lajos állítólagos levelei és pecsétje, melyet neki átadtak, hogy vele még több királyi levelet gyártson, mind merő hamisítvány.
Egyszer 1892-ben ily czímen: Nagy Lajos magyar király viszonya Giannino di Guccio franczia trónkövetelőhöz; másszor a Századok 1894. évfolyamában ismertetvén Maccari: Istoria del re Giannino di Francia czímű művét.
Keszei Miklós érdekében, kiről hiszékenyen írva hagyta, hogy 500 aranyforinttal megvesztegette, valamint hogy történeti botlásomat helyreüssem, röviden újra tárgyalom e kérdést.

34. COLA RIENZI ÉRME.*
Rienzi érmét (68. l.) és domborművű állítólagos képét (69. l.) Rodocanachi «Cola di Rienzo. Paris 1888» cz. művéből vettük át.
Midőn X. Lajos franczia király 1316 június 25-ikén meghalt, feleségét, Klemencziát, várandó állapotban hagyta hátra. A király öccse Fülöp és a franczia nagy tanács két idősbb, hűséges főurat rendeltek ki, kik feleségeikkel együtt ügyeljenek arra, nehogy cserélt gyermek jusson a franczia trónra. A királyné ugyanazon évi november 15-ikén fiút szült, kit Jánosnak kereszteltek. A királyi gyermek és anyja őrizetével megbízott két főúr pedig valamely nemes asszony iránt tudakozódott, ki a csecsemő királyfit dajkálja. Találtak is Mária nevű, chartresi születésű nemes asszonyt, ki a Klemenczia királynéval csaknem egyidőben szűlte vala fiát Minofia Gucciotól, a Spinello Tolomei bankárház megbizottjától. Hanem a kis franczia királyfi születése után nehány héttel meghalván, dajkáját fiastúl, kit anyja szintén Jánosnak (Gianninonak) hívott, elbocsájtották. E fiú 9–10 éves koráig anyjánál nevelkedett Chartresba, a mikor atyja, ki ekkor Párisba tartózkodék, magához kérette fiát. Mária asszony, az anya, azon reményben, hogy majd megint visszaküldi, teljesítette kivánságát. Guccio azonban magával vitte fiát hazájába Sienába, mely időtől fogva Mária őt soha többé nem látta.

35. COLA RIENZI DOMBORMŰVŰ KÉPE.
Ezután csaknem harmincz évig semmit se hallattak magokról sem az anya, sem a fia, mígnem Mária asszony 1345 június havában, halálos ágyán fölfödözte gyóntató atyjának, Jordán spanyol eredetű szent Ágoston-rendi szerzetesnek, hogy Giannino voltaképpen nem az ő, hanem Klemenczia királyné gyermeke, tehát cserélt gyermek. E gyermekcserének két különböző alakját ismerjük. Az egyik szerint ugyanazon főurak, kik a királyfi őrizetével valának megbízva, követték azt el, mert féltették a királyfit Artois grófnétól, ki óhajtá, vajha meghalna, minthogy ez esetben veje, Hosszú (V.) Fülöp következnék a trónon. Félelmök nem is volt alaptalan; csakhogy Artois grófné a csere következtében nem a királyfit, hanem a Guccio fiát emésztette el. A másik versio szerint a dajka fiát egy reggel halva találta oldalán és ő maga cserélte ki a király fiával – nem a gyermek miatt, hanem a szeretetből, melylyel Guccio iránt viselteték, úgy számítván, hogyha Guccio fia halotthírét megértené, nem ragaszkodnék többé hozzá, s ez esetben (titkos) férjét is elvesztené.
Nem lehetetlen ugyan, hogy egy beteges asszony egyszer így, máskor amúgy beszéljen; de valószínűbb, a mit Giannino szerint a magyar király tanácsosai, nevezet szerint Kont Miklós nádor és Keszei Miklós esztergami érsek mondának, hogy az uralkodó franczia király ellenségei eszelték ki e mesét.
Jordán atya, kit a haldokló dajka megkért, hogy keresse föl vélt fiát és közölje vele születése történetét, hogy megtudja, miszerint jogosan őt illeti meg Francziaország koronája, nem sietett megbizatása teljesítésével, jóllehet lelkiismerete nagyon furdalta, mert azt hívé, hogy a sok csapás, járvány, pártviszály Francziaországot azért érte, mivel törvényes királya meg van fosztva trónjától. Végre eltökéltette magában, hogy fölkeresi a kicserélt királyfit azon reményben, hogy ez, ha atyja trónját elnyerendi, a világ békéjét helyreállítja és visszafoglalja a Szentföldet. Hanem most meg úgy érezte, hogy igen elaggott már és jártányi ereje sem igen van. Szóval, hiányzott Jordán barátban azon fokú erkölcsi bátorság, mely e kényes ügy megindításához kellett. Megkérte tehát egyik franczia eredetű szerzetes társát, hogy ő keresse föl a királyfit, mondjon el neki mindent és adja át volt dajkájának végső rendeletét, azaz a Jordán barát által megírt azon emlékiratot, melyből az elmondottak foglaltatnak.
Antal barát, így hívták az új megbizottat, világlátott ember levén, útnak indult, és elérkezett Porto Venaróba, Genova közelébe. Itt azonban ő, mint előadja, halálosan megbetegedett. Nehogy tehát a halál utólérje, még mielőtt küldetése végére jutott, értesülvén Cola Rienzi nagy lelkéről, jóságáról és okosságáról, elhatározta, hogy vele közli az egész ügyet, melynek lebonyolítására a római senator a legalkalmasabb ember. Levelet írt tehát hozzá, melybe beleszőtte Jordán atya nyilatkozatát, Mária úgynevezett testamentomát francziából olaszra fordítva és Isten nevére kérte, fogjon azonnal a dologhoz, mely reá is igen előnyös leszen.

36. SIENA.*
Siena látképe (71. l.) a Mill. történet III. kötetében jelent meg először.
E levél 1354 szeptember 6-ikán érkezett Cola Rienzi kezéhez, ki legott embereket küldött ki, hogy Guccio fia Gianninót fölkeressék és megtalálván kérjék: ne terhelhessék Róma város méltóságos senatorát meglátogatni. A követek hamarosan meg is találták, a kit kerestek Sienában; de mert írást nem, csak izenetet hoztak Rienzitől, Giannino, a sienai szerény posztógyártó nem hajlott szavokra és nem ment Rómába. A senator tehát írást intézett hozzá szeptember 18-ikán, mely levélre aztán Giannino elindult Rómába. Cola Rienzi azonnal maga elé idézte a Capitoliumra, kikérdezte szülei, ifjúsága, élete folyása felől és mivel nyilatkozatát egyezőnek találta Antal barát előadásával, nem kételkedett, hogy az igazi, törvényes franczia király áll előtte. Lábaihoz borult tehát és közölte vele dajkája «végső rendeletét».
Képzelhető, mennyire meglepte Gianninót e fölfödözés. Eleinte nem hitt, de végre is hasztalan ellenkezett Cola Rienzivel; ez addig beszélt neki, míg meggyőzte szavai igazságáról. Egyúttal igéretet tett neki, hogy elismerteti őt Európa összes fejedelmeivel. Kongresszust hí össze Rómába, mely e fontos ügyet rendezze, mert Rómának, a világ fejének föladata igazságot szolgáltatni s a világot kormányozni. Addig azonban, míg mindezek megtörténnek, mély hallgatást tanácsolt. Pecsétet is készíttetett számara és lemásoltatta Antal barát hozzá intézett levelét, melyet megerősítő utóirattal látott el. Ebben Gianninót X. Lajos franczia király és Klemenczia királyné fiának, következőleg Francziaország törvényes királyának megismerte, nemcsak a nyilatkozat alapján, melyet Antal barát leveléből megértett, hanem érvképpen hivatkozott a nyilatkozatokra is, melyeket Avignonban, a pápai udvarban ezen ügyről már előbb hallott. Egy más levelet is birunk Cola Rienzitől, mely a Capitoliumban 1354 október 7-ikén, tehát egy nappal halála előtt kelt, melyben Gianninót «nobilissimo principe, re excellentissimo sopra tutti gli altri re de la cristianita» nevezi és újra kijelenti; miután nem férhet kétség származásához, biztosan hiszi, hogy legközelebb egész Francziaország meghódol neki, mint királyának.

37. A PÁPAI LAK SIENÁBAN.*
A pápai lak Sienában (73. l.) Antonio Federighi sienai szobrász műve után készült.
Cola Rienzi halála után Guccio fia Giannino visszatért szövőszékéhez, szerény életét tovább folytatandó Sienában, a hol nem éppen az utolsó polgárok közé tartozott. Polgártársai becsületessége miatt bizalommal viseltettek iránta, egy alkalommal megtették kórházi gondnoknak, más alkalommal a város kamarásának; titkát mindamellett gyóntatóján, frŕ Bartolomeo Minin kívül senkivel se közölte. Azonban frŕ Bartolo egyike volt azoknak, kikben a titok meg nem fért; ez annál kevésbbé, minthogy ő is Isten sujtó haragját, melylyel a franczia nemzetet ostorozta, annak tulajdonítá, mert a franczia trónt idegen bitorolja. Eleinte türtőztette ugyan magát, de 1356-ban, a poitiersi csata után, melyben tizenkétezer angol hatvanezer francziát, a lovagok színét-javát csúfosan megverte s a franczia királyt is fogságba ejtette: végre fölfödözte a nagy dolgot sienai polgártársai előtt.
E fölfödözésre általános lelkesedés keletkezett a kis városban és Giannino tiltakozása daczára, a sienaiak királynak kezdék őt czímezni. Palermoból is érkeztek levelek ama Jordán és Antal szerzetesektől, kik alighanem a rájok hárulható súlyos felelősség elől a Szentföldre távozván, kötelességöknek tartották még egyszer hozzászóllani az általok megindított mozgalomhoz, és leveleket írtak a sienai városi tanácshoz, püspökhöz, magához Gianninóhoz, «melyek minden kétséget eloszlattak». Erre a városi tanács azt a végzést hozta, hogy Gianninónak atyja trónja elnyerésében mindenképpen kezére jár és hat titkárt rendelt melléje. Továbbá hivatalosan írt a pápának, a császárnak, a nápolyi, magyar, angol és navarrai királyoknak, mely királyi házak rokonságot tartottak a franczia uralkodó családdal. Szóval, Giannino ügye erősen föllendült, de csakhamar hanyatlásnak indult, midőn irigyei és talán a franczia uralkodóház barátai megértették a polgárokkal, hogy magoktartásával a franczia kormányban könnyen ellenséges indulatot támaszthatnak, s ez által kereskedelmök nagy kárt szenvedhet. Meghőköltek tehát a körültekintő szatócsok, a régi tanácsot megbuktatták és letettek Giannino pártolásáról. Giannino azonban immár eltökéllette magát, hogy jogait védeni, igényeit érvényesíteni fogja.
E végből azon elhatározás fogamzott meg benne, hogy személyesen keresi föl a magyar királyt. Útnak indult Sienából 1357 október 2-ikán. Utitársul hozzá szegődött Baldo di Mino, és vittek magokkal négy fegyveres szolgát; Giannino ruhájába varrott 2600 darab újveretű aranyat, tárczájába pedig 250 aranyforintot tett. Budára deczember 3-ikán érkezett. A király nem volt Budán, hanem Zágrábban, honnét Zárába utazott, melyet közben hadi népe elfoglalt. Csak 1358 márczius 3-ikán érkezett vissza Budára; ekkor elrendelé, hogy Giannino ügyét vizsgálják meg, megbízván Kont Miklós nádort több más országnagygyal, hogy hallgassák ki. Ezek őt Visegrádon a padovai származású Saracino* házában márczius 24-ikén kihallgatták. Giannino terjedelmesen elmondott nekik mindent, amit tett s ami vele történt. Előmutatta a római senátornak hozzá intézett levelét és egyéb bizonyítékait és úgy vitte dolgát, hogy a király őt látni akarta. Másnap beszélt is vele a Saracino házában, mire ügyének további vizsgálatát Miklós nádorra bízta. Ennél többször Nagy Lajos személyesen nem érintkezett a szerencsétlen franczia trónkövetelővel. Hanem a következő vasárnap, vagyis husvét vasárnapján, április 1-én közöltette vele határozatát, melyet ugyancsak Kont nádorral, a kalocsai érsekkel (Keszei Miklóssal) és sok főúrral egyetemben (tanácskozván) elkészíttetett. A király felelete határozott, világos, Gianninóra lesújtó volt és úgy hangzott: a király azt hiszi, hogy Gianninót rászedték, elhitettek vele olyasmit, ami nem igaz; és hogy a király nem tartja valónak, a mit a két ágostonrendi szerzetes mondott, mert ezek s a többiek mind, kik érdekében mívelkedének, az uralkodó franczia király ellenségeinek kedvére akartak cselekedni; hasonlóképpen nyilatkozott a római tribunról (Cola Rienziről), a senatorokról s a többiekről.
Ezen Saracino, a magyar király pénzverője és bizalmas embere, úgy tetszik a Mesztegnyei Szerecsen család őse.
Erre Giannino, ki – ismételjük – nem volt kalandor, hanem tisztességes, jóhiszemű ember; azt felelé, hogy a király nevében adott ezen választ el nem fogadja. «Mondjátok meg – így szóla – királytoknak, hogy nem én teszem magam királylyá, hanem a számos okirat és bizonyíték elhitette velem, hogy az vagyok. A király nyolcz nap alatt, vagyis azóta, hogy beszéltem vele, nem találhatta meg az igazságot. Azért kérlek titeket, vegyétek rá a királyt, legyen szíves ügyem igazságát kideríteni. Vagy ha ő ezt tenni nem akarná, írjon a pápának levelet, kérvén őt, hogy fogadjon engem, hallgasson meg és keresse ő az igazságot. Míg a király vagy ajánlólevelet nem ad a pápához, vagy maga nem deríti ki a valót, addig én innét el nem megyek.»
Az országnagyok e szavakat híven közölték a királylyal, mondja ő maga (Giannino) jegyzeteiben és hogy a király nagyon bámulta állhatatosságát és mondá: «Menjetek hozzá és kérdezzétek meg, van-e levele Francziaország valamely főurától?» Giannino elküldé a királynak Navarrai Fülöpnek érdekében írt levelét, melyet Altopascio úrhoz czímzett vala – Giannino aztán Visegrád várából Budára tért vissza és itt négy hónapot töltött, a nélkül, hogy a király részéről valamely izenet jött volna, vagy akár csak a Navarrai levelét is visszaküldötte volna.

38. VISEGRÁD.*
Visegrád (77. l.) Székely Árpád rajza.
És nekem úgy tetszik: ennyi az eredménye, ez a hiteles vége Giannino azon kisérletének, hogy Nagy Lajos királyt érdekébe vonja. Ha azonban föltesszük, hogy a magyar király engedett Giannino kérésének és a pápa elé terjesztette ügyét, a mi a neki adott világos, egyenes és határozott válasz után kevésbbé valószínű, még keményebb feleletet kapott volna a megtévesztett trónkövetelő, minthogy VI. Incze pápa nem sokkal később, 1361 május 9-ikén így ír felőle: Bizonyos Guga János sienai polgár eszéhez azon vakmerő és nevetséges rögeszme férkőzött, hogy magát Francziaország királyának képzeli sat. Ha mindamellett Giannino magyarországi kirándulásának itt vége nem szakadt, annak saját együgyűségén fölül mások gonosz kapzsisága okozta. Saját följegyzései szerint így esett a dolog: míg Giannino a király elhatározását Budán várta, jött hozzá egy püspök a minoriták szerzetéből, kinek neve vala Francesco di Mino di Buonconte del Cotono* Siena vidékéről, ki Magyarországon tartózkodék, levén előbb Uberto (Róbert), aztán Endre (nápolyi királynak), végre a durazzoi (Károly) herczeg káplánja; a durazzoi herczeg halála után pedig eljöve a magyar királyhoz, hogy ennek is káplánja legyen. Megértvén e püspök, hogy Giannino Sienában nevelkedett és most Budán tartózkodik, meglátogatta őt. Giannino örült e látogatásnak és tisztelettel fogadta a püspököt, több napon át tartá magánál, elbeszélvén neki az eddig történteket és megmutatván neki írásait. Erre a püspök mondá neki, hogy van összeköttetése (Kont) Miklós nádorral, (Keszei Miklós) kalocsai érsekkel és a német Vilmos mesterrel,* kik a király titkos tanácsosai és sok más főúrral; ajánlkozék is, hogy beszélni fog velök és oda hatni, hogy a király nagy hadat indítson érdekében, valamint hogy ismer sok nemes urat Magyarországon, kik hajlandók lesznek érette síkra szállani és a kiket sikerülni fog részére megnyerni, hogy saját költségükön kövessék őt Francziaországba. Ennek nagyon megörült Giannino és kérte a püspököt, hogy csak mívelkedjék ez irányban, a mit a püspök meg is igért neki, hogy abbahagyva mindeneket, csakis az ő ügyét fogja szolgálni, egyebet nem, ha viszont Giannino megteszi őt káplánjának és asztaltársának. Giannino ezt meg is tette, kiállítván a püspök számára függő pecsétjével megerősített kinevező levelét.
A mit magyarra így fordítok: Cotonoi Buonconte fia Mino Ferencz és legott megjegyzem, hogy a Bullarium Franciscanum VI. kötetében, mely Eubel Konrád gondos szerkesztése mellett 1902-ben megjelent és az 1335–1378 közti éveket tárgyalja, és fölsorolja mindazon minoritákat is, kik az érintett időszakban főpapi méltóságra emelkedtek, sem ezek közt, sem az egész könyvben, valamint az V. kötetben ilyen nevű minoritára nem akadtam. A mi valószínüvé teszi, hogy a mondott Ferencz se minorita, se püspök nem volt, hanem egyike azon szélhámosoknak, kiktől azon időben Magyarország is hemzsegett.
Ez akkor egri prépost, a királyi kápolna ispánja, titkos kanczellár, utóbb (1360–1373) pécsi püspök volt.
A püspök állítólag szavát tartotta. Beszélt Miklós nádorral, a kalocsai érsekkel, Vilmos mesterrel; sok más országnagygyal, nemes emberrel és főpappal; megmutatta nekik Giannino bizonyítékait, föllármázta egész Magyar- és Németországot, minek eredménye egyelőre az lőn, hogy számos főúr és főnemes eljött Budára, hogy beszélhessen vele; fölajánlották neki segítségöket és hogy követik őt saját költségükön, mert jól tudják, hogy neki nincs költsége a katonák fizetésére; jutalmat is csak azon esetre várnak, ha a franczia trónra kerül. Giannino összeíratta őket s úgy találta, hogy nemes urak, hadnagyok (caporali) mintegy ötvenhatan jelentkezének, hogy ezer jól fölszerelt (vasas) vitézt és négyezer íjászt visznek magukkal.
Később így szólott a «püspök» Gianninóhoz: «Ha a magyar király segítségét és kedvezését akarod birni, alkalmazkodnod kell az udvaroknál dívó szokáshoz.» Minthogy Giannino hajlandó volt a püspök tanácsát bevenni, ez ekképpen folytatá: «Minden udvarnál, a hol megfordultam, azt hallám, hogy a ki valamely kegyelmet akar elnyerni akár a királytól, akár a pápától vagy más úrtól, közvetítővel kell birnia, ki amaz úrnak bizalmas embere, titkárja. Ámde ily közvetítőt nem lehet találni pénzbeli vagy másnemű ajándékok nélkül. Azért neked is ebben a te fontos ügyedben szükséged van a király valamely bizalmas emberére, ki nélkül semmire se mehetsz. E végből úgy gondolom, hogy neked különösen a király legbizalmasabb három emberével kell számolnod: Miklós nádorral, a kalocsai érsekkel és Vilmos mesterrel, a kik azt tehetik a királylyal, a mi nekik tetszik.» Erre Giannino felelé: «Ime, én nem tudok szebb, jobb és titkosabb ajándékot nekik adni a pénznél.» Elővett tehát ezerötszáz arany forintot és három fehér selyemből készült erszényt. Mindegyik erszénybe ötszáz arany forintot tett azok közül, melyeket ruhájába varrott vala, midőn Sienából elindult, és átadá a püspöknek e szavakkal: «Vidd és add a három úrnak külön-külön, hogy egyik se tudjon a másikról, és kérjed meg mindegyiket, hogy ne nézzen az ajándék csekélységére, és ajánld nekik azon bölcs szavakkal, melyek rendelkezésedre állanak, hogy viszont ők is ajánljanak engem a királynak s a többi főuraknak, és hogy fényes helyzetet biztosítok nekik és hálás leszek szolgálataikért, ha Isten megengedi elnyernem királyságomat.» És hogy a püspök is buzgóbban járjon el küldetésében, adott neki is kétszáz aranyat. Ezután a püspök elment és átadá a mondott uraknak a telt erszényeket, azok pedig igen megörülenék és mindegyik külön megigérte, hogy mind személyesen, mind barátai által törekedni fog Giannino ügyének a királyt megnyernie, a mit meg is tettek.
Nehány nap mulván az urak Ferencz püspök által elkérették Gianninótól az ügyét támogató okiratokat a király számára, minthogy a király látni akarta azokat. Hat hónapig tartotta ezeket magánál a király a nélkül, hogy felelet jött volna reájok. Hat hónap mulván a három úr beszélt a püspökkel és mondák neki, hogy a király megvizsgáltatta Giannino iratait, és titkon Francziaországba küldött emberei által nyomoztatta az igazságot; meg is találta egészen, úgy hogy már világos előtte, hogy Giannino törvényes és igaz királya Francziaországnak és hiszi, hogy igazán fia Lajos királynak és Klemenczia királynénak és hogy szeretetre gyuladt iránta, mi egész beszédjéből nyilvánvaló. E három úr azt is mondá a püspöknek, hogy a király hadi vállalatba is fog bocsájtkozni és nem fogja elhagyni soha, míg csak teljesen ura nem lesz Francziaországnak.
Történt azonban, hogy míg Giannino Budán tartózkodék, hire érkezék, hogy Ráczország királya, béketárgyalásokat szinlelve, rövid idő alatt kétszer verte meg a magyar király seregét. E hír nagyon megszomorította a királyt. Összehívta tehát országa valamennyi nagyjait, köztök Krakó királyát is, a ki nagybátyja volt, lévén anyja testvére és tanácsot ült velök: mitevő legyen a rácz királylyal szemben? Elvégeztetett a tanácsban, hogy a király gyűjtsön lehetőleg nagy sereget, semmi fegyveres népet az országból távozni ne engedjen, személyesen induljon meg a nagy sereggel Ráczország királya ellen és vissza ne térjen, míg meg nem boszulta a rajta elkövetett sérelmet és meg nem hódoltatta a rácz királyt, hogy ez esküdjék neki köteles hűséget.
Ez volt az oka, a miért a magyar király nem szerelt föl hadat Giannino érdekében és ki nem bocsájtá országából azokat a nemeseket, kik fegyveres népeikkel elkisérték volna Francziaországba.
A király anyja, nem lévén neki a királyon kívül más fia, szintén nem akarta, hogy Giannino miatt magát veszélynek kitegye és nagyon örült ez akadálynak s a főuraknál mindent elkövetett, hogy a királyt a fegyveres segítségadásról lebeszéljék. Ezt részint azért tevé, hogy a királyt oly bonyodalmas ügytől visszatartsa, részint azért is, mivel Károly német császár és a viennei dauphin leveleket és követségeket küldének a királyhoz s erre megkértek.

39. KRAKÓ.*
Krakó (81. l.) képét a «Mittheilungen der Centralcommission …» cz. műből vettük.
Látván Giannino, hogy nem kaphat segítséget a királytól és az önként ajánlkozott fegyvereseket se viheti ki az országból, nagyon szomorkodott és így szólott a fönnemlített püspökhöz: «Minthogy a király kereste és megtalálta igazságomat és meggyőződött arról, hogy igazam van, és minthogy most se segítséget nem adhat, sem azokat a nemeseket, kik megigérték támogatásokat, velem jönni nem engedi: legalább ügyem igazságáról, miről meggyőződött, tegyen jelentést a pápának és a kereszténység többi fejedelmeinek.» A püspök felelé, hogy beszélni fog a három említett főúrral és erősen hiszi, hogy annyi levelet szerez, a mennyi csak kell.
Elutazott tehát Visegrádra, hol a király, a három főúr és más főurak az időben valának; beszélt velök és készíttetett leveleket a magyar királytól a pápához, a navarrai királyhoz, a huszonkét franczia régenshez, az összes olasz signorokhoz és városokhoz, Lajos nápolyi királyhoz, a nagy siniscalchohoz, a többi királyi herczeghez; továbbá egy körlevelet függő pecsétje alatt valamennyi magyar alattvalóhoz, kik akkor Olaszországban tartózkodának, hogy engedelmeskedjenek Gianninónak és kövessék őt akárcsak saját királyok személyét. A többi levelekben azon kérelmét fejezte ki a magyar király, hogy segítsék Gianninót és mindenki, a mit tesz neki, úgy tekintse, mintha saját királyi személyének tette volna.
És azon oknál fogva, mivel Giannino sok levelet kért keresztény földön levő magas személyek számára, kiknek czímét Visegrádon nem tudták és mert illetlennek találták, hogy a király hibát kövessen el és írjon valamely úrnak, kit nevéről sem ismer: a három úr úgy intézkedett, hogy Giannino vigyen magával egy titkos királyi pecsétet, hogy ahol tartózkodni fog, az uraknak megtudván czímeiket, a király nevében írhasson a maga érdekében, szem előtt tartva a király becsületét, valamint azét is, kinek írni fog. Aztán oda adták a nevezett püspöknek a titkos pecsétet és leveleket, melyeket elkészítettek. A püspök elvitte mindazokat Budára és átadta Gianninónak az említett pecséttel együtt.
Leveleit kézhez vevén Giannino, kiséretével Budáról 1359 május 16-ikán elutazott Siena felé. Giannino fölsorolja mindazokat, kik őt visszatérő útjában kisérték. Elég számosan valának; de Ferencz püspök, az ő káplánja, asztaltársa és ügyvivője, ki által a föntebb előadott eredményekhez jutott, nem kisérte. Nyomát azután se sikerült fölfödöznünk.
Végig lapozva Giannino följegyzéseit, lehetetlen azon gondolatra jutnunk, hogy itt mistificatióval állunk szemben. Láttuk, hogy Nagy Lajos határozottan letett Gianninóról, hisz szegénynek nem volt egy közvetlen bizonyítéka! Akikre támaszkodott, a két ágostonrendi szerzetes (s itt is csak Jordán barát jöhet tekintetbe) igen kétesen viselkedtek; elrontották ügyét azzal, hogy a gyermekcserének kettős versióját hozták forgalomba s ezzel a döntő körülményben egymásnak ellentmondának, aztán minden öregségök, gyöngeségök és betegségök mellett is megfutottak, mint a kiknek nincs bátorságok szavok urát adni. Cola Rienzi bizonyítványa (hogy egyébbel ne gyanusítsuk) személyes inpressióján alapult, tehát másodrendű vélemény. Ami némi jó hatással volt Giannino ügyére, az saját naivul becsületes, bátor föllépte: ő nem volt kalandor, hanem szerény, igaz lelkű ember, ki egész lelkével hitt ügye igazságában. Hátha mégis van igazság állításaiban? gondolták a magyar főurak és elkérték tőle a navarrai király levelét. Ennek nem ismerjük ugyan szövegét, de hatása kevés lehetett, mert a sutba dobták és Nagy Lajos megmaradt első, helyesnek talált fölfogása mellett. Ekkor lép előtérbe Ferencz barát, ki magát püspöknek czímezi. Azzal kezdi, hogy hizelkedéssel Giannino asztalához telepedik. Aztán, hogy bizalmat keltsen, hangulatot támaszt mellette a gyulékony, harczkedvelő, kalandvágyó vitézek közt, kiktől az időben hemzsegett egész Európa. Ezzel Giannino föltétlen bizalmához férkőzik, ki immár rábizza vagyonának nagyobb részét. Aztán hat hónapig tétovába tartotta a trónkövetelőt és különböző mesékkel táplálta, hogy a magyar király a helyszínen kutatja születése titkát s ezt kisütötte, fölkelt lelkében az igazság napja, világosan látja immár, hogy Klemenczia királyné fia, tehát unokabátyja, kit születési jogon Francziaország koronája megillet, szeretetre gyullad iránta, megigéri, hogy hadat indít érdekében és el nem hagyja mindhalálig. Ezek után talán föl is tünt a nagyban reménykedő trónörökösnek, hogy mind ez eredmények után, mind ez atyafiságos érzelmek mellett, az ő kedves unokaöccse őt látni nem óhajtja, királyi udvarába meg nem híja, udvartartást nem szervez köréje, nem ünnepelteti, a híres magyar vendégszeretetben nem részesíti; még ama megfizetett királyi alattvalók se jelentkeztek nála, hogy megköszönje nekik érdekében tett fáradozásaikat; mindent csak a barátpüspökkel izengetnek, végeztetnek. Azonban ez készen volt a felelettel mind e visszásságok magyarázatára, hisz ideje, hat hónapja maradt azt kieszelnie. Hát az özvegy anyakirályné, kire köztudomás szerint fia mindenben hallgatott, az ő anyai szeretetbe göngyölt büszkesége, melyet IV. Károly császár és a viennei dauphin tápláltak, nem kedvezett az együgyű posztógyártónak. Végre kapóra jött a szerb háború, mely lepörzsölt minden reményt: az elnyomott igazságért harczra kész vitéz urak szavoknak nem állhattak, Nagy Lajos hadat a franczia királynak nem üzenhetett, csupán jóindulatú szeretete nyilatkozott meg abban, hogy ha szerencsétlen rokonát még csak titokban se láthatta, tőle személyesen el nem bucsúzhatott, legalább egy garmada levelet és titkos pecsétjét küldötte neki, melyeket egytől-egyig alighanem Ferencz barát gyártott, gyártatott.
A számos levél közül, melyeket Giannino Magyarországból hozott, tizenkettőnél több birtokában volt még akkor, midőn 1361 elején fogságban került, melyeket nem volt módja vagy kedve megküldeni a czímzetteknek; nevezet szerint hat irhára írt nyilt levél a világ összes királyai és fejedelmei számára, melyekben a magyar király arról tanuskodik, hogy átkutatván Giannino ügyét, azt igaznak találta. Ezen levelek a király függő pecsétjével valának megerősítve. Azonképpen ugyancsak Nagy Lajos hat levele az Olaszországban tartózkodó magyarokhoz (zsoldosokhoz), hogy Gianninónak engedelmeskedjenek; végre egyéb a magyar király titkos pecsétjével lezárt levelek királyokhoz, fejedelmekhez, községekhez, melyekben tudatja, hogy Giannino ügye igazságos. Mind e levelek közül, melyek valószínüleg egy kaptára készültek, szövegében egyetlen egyet ismerünk, a Siena-városhoz intézettet, a királynak helyesen eírt titkos pecsétjével, melynek rajzát régebben ismerjük, megpecsételve. E levél Budáról, 1358 május 15-ikéről, tehát helytelenül van keltezve. Mert ha Giannino kihallgatása Visegrádon 1358 márczius 24-ikén történt, aztán négy hónapig hírt nem hallott ügyéről, és miután ügyét kezébe vette Ferencz barát, akkor is még hat hónap telt el az eredményig: ez mindössze kitesz tíz hónapot, melyek körülbelül 1359 elején, mintegy februárusig folytak le. Ez utóbbi határnap előtt ama levelek nem keletkezhettek. Valószínüleg akkor is készültek, minthogy Giannino, kinek a leveleken kívül nem volt mit várnia, 1359 május 16-ikán utazott el Budáról. A magyar kanczellária – nincs példa rá – hogy ily helytelenséget, szabálytalanságot elkövetett, valaminthogy ama sienai levél szövege – belalakját tekintve – aligha került ki belőle. Még gyanusabb a titkos pecsét kérdése, melyet állítólag azért kapott Giannino a királytól Ferencz barát közvetítésével, hogy vele maga is leveleket írhasson a magyar király nevében. A németországi kanczellária gyakorlatában oly esetekkel is találkozunk ugyan, midőn a fejedelem egyeseknek megbízást ad, hogy nevére szóló pecsétnyomót viselhessenek és azokkal neve alatt okleveleket állíthassanak ki;* de nálunk, a hol a pecsétekre oly gondosan felügyeltek, hogy a király gyűrű-pecsétjének is külön őre vala, ily gyakorlatnak nyomára, legkivált az Anjou-korban nem találunk. Maccari, az Istoria de re Giannino kiadója, lopásnak tekinti a dolgot, de e fölvétnek ellentmond a körülmény, hogy a király azon titkos pecsétjét, melyet 1358-ban használt, és melyről e helyt egyenesen van szó (Sugiello de' attene segreto delo Re), Giannino távozta után is használták nálunk, sőt használták Nagy Lajos uralkodása végéig, a mit bőségesen dokumentálhatunk.*
Grüne, a Turul XX. k. 115. lapján. Breslau: Urkundenbuch 979. lapjára hivatkozva.
Schönherr, Turul, VI., 91.

40. LAJOS KIRÁLY TITKOS PECSÉTJE.*
Nagy Lajos király titkos pecsétje (85. l.) az Országos levéltár eredeti példányáról.
A jelen esetben tehát másra, mint álpecsétre gondolni nem lehet, a melynek megrendelője csakis átadója, Ferencz barát volt, kinek impostorsága végig vonul Giannino élete e szakán, és a ki Kont nádort, Keszei Miklóst és Vilmos kápolnaispánt meggyanusította, megrágalmazta.
Gianninót sienai polgártársai az időtől fogva, hogy Nagy Lajos királynak mellette nyilatkozó levelét látták és hallották, nem is nevezték másnak, hanem Re Gianninónak (Jancsi királynak). A következő 1360 márczius havában Avignonban találjuk őt. Itt azonban minden igyekezete mellett se juthatott a pápa színe elé. Mások ellenben hittek benne, sőt némely dél-franczia városok meghódoltak neki mint Francziaország királyának és valamelyes pénzzel is ellátták, melyen zsoldos csapatokat fogadott szolgálatába. Népszerűsége egy ideig komoly aggodalmat keltett a franczia uralkodóban. Azonban hiányzott a jámbor pretendensnél az erély s az ügyesség, mely nehéz ügye keresztülviteléhez szüksége leendett. Végre megcsalatva egyesek, elárulva mások által, az ármány ülte diadalát fölötte. Saját katonái ejtették foglyul és kiszolgáltatták a Provence kormányzójának, ki őt Saint-Étienne váradjába záratta 1361 január 7-ikén. Minthogy pedig Provence a sicziliai Anjouk tartománya vala, Tarantoi Lajos király rendeletére átvitték őt Nápolyba, hol szintén fogolyképpen őrizték. Aztán már csak haláláról értesülünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages