ELŐSZÓ.
ELŐSZÓ.
A KÖLCSEYRŐL szóló irodalomban a kisebb munkák jelesebbek a nagyoknál. Két terjedelmes monografiánk van. Az egyik Jancsó Benedeké (Nemzeti Könyvtár, XXXVIII. kötet), a mely ugyan föltétlenül irodalmi színvonalon áll, de sok kifogás emelhető ellene s fölfogása sehol se mélyebb. A másik Vajda Viktoré (Budapest, 1875), ennek az úttörő érdeme marad meg; szorgalommal szedte össze az anyagot s megpróbálja a költőt korába állítani bele, de írói képességei nem viszik messzebbre a jó szándéknál. Mindkettőnél jobb az Angyal Dávid kisebb tanulmánya (Budapesti Szemle, 1903), mert jellemzőbb és tartalmasabb. De a költő tökéletes jellemzése emlékbeszédekben található. Nem említve Eötvös emlékbeszédét, mely kissé száraz s csupa általános szólamokban folyik szét, az egyik a Gyulai Pálé, tömör, tartalmas, egyszerű és igaz színekkel fest; a másik a Szemere Bertalané, a mely oly szép, mint egy antik elégia.
Még egy művész-lélek értette meg egészen Kölcsey egyéniségét s ez Kallós Ede, a ki ércz-szobrát készítette a nagykárolyi gróf Károlyi-parkban. Csupa hangulat ez a szobor, a hogy ül repkénybenőtte talapzatán s örök melancholia lakik az arczán. Mikor megnéztem e szobrot, minden csak fokozta a melancholikus hatást. Koszorú volt a kezébe adva, már hervadó levelekkel. A kék égen aranyfényben égett a nap s nyári csend borult köröskörül az egész hallgató világra.
Még egyszer fölidézzük irodalmunk e gloriás alakját. Látni akarjuk szomorú-komoly nemes arczát, hallani akarjuk hazafiságra buzdító szózatát. Fölidézzük az egész irodalmi és politikai világot, a mint lerázta aléltságát, fölkelt az álomból és lett teljes valójában nagygyá és magyarrá. Oda akarunk állni e nagy kor kapujába, melynek szárnyai akkor tárultak föl teljesen, mikor az ébresztő költőre ráborult a sírhant.
3. A KÖLCSEY-CSALÁD CZIMERE.
