I.
I.
Báthory Zsigmond jellemzése. – A tordai országgyűlés (1594. jul.) – Zsigmond fejedelem lemondása s Kővárba menekülése. – Az országgyűlés áttevése Kolozsvárra. – Zsigmond visszahozatala. – Az országgyűlés megszavazza a némettel való szövetkezést.
BÁTHORY Zsigmondot a történelem úgy ismeri, mint a kiben sok rokon vonás volt Róma zsarnok és őrjöngő császárjaival, Tibériussal, Caligulával, Néróval. Nagykorúságát alig érte el, midőn nála a lelki zavarnak, a mely később oly irtózatosan boszúlta meg magát az országon, jelei már mutatkozni kezdettek. A Báthoryak családi betegsége, az epilepsia, nála korán jelentkezett. Kicsapongó életmódja, melynek fertőjébe ez időtájon már egészen elmerűlt, testi és lelki erejét rohamosan emésztette. Az Olaszországból becsődített komédiás had: színészek, zenészek, gladiatorok («fektelő mesterek»), tánczolók, lóidomítók, labdajátszók, bohóczok és mignonok társaságában töltötte idejének legnagyobb részét. Sokszor két-három napig sem tudtak a tanácsurak hozzá férni országos ügyekben. S nem kevesebb összeget költött olaszaira, mint 600 főnyi testőrségére. Ghiczy kormányzósága után a kincstárban talált 42,000 arany frtot félesztendő alatt elfecsérele ezekre a «sinórokra» (signore) – a hogy olaszait az erdélyiek gúnyosan nevezték – ez «udvari csélcsap csordákra és sok egyéb haszontalan és mód nélkűl való dolgokra,… úgy annyira, hogy mikor az törökre való hadban ingurgitálta magát, csak asztalára s mindennapi költségére való pénze sem volt». Pénzzavara csak növelte a bajt, melybe magát belesodorta.*
Szamosközy IV. 35. Kulcsár krónikája 87. l.
A fehérvári főrendi tanácskozásnak az a sovány eredménye lett, hogy a főrendek a döntést a tordai országgyűlésre hárították s magok is átmentek oda. De ez a tábori országgyűlés – melyet szokás szerint a Keresztesmezőn tartattak – sem oldotta meg, inkább megkerűlte a kérdést. Jőjjön a fejedelem személyesen Tordára, határozták s minthogy már elérte nagykorúságát, tegye le az esküt ismételten az alkotmány megtartására, melyre fejedelemmé tételekor magát Meggyesen kötelezte. Tordán állítólag «azt is végezték a tanácsurak, hogyha még nem esküszik újonnan és a törökre való támadást el nem hagyja, más fejedelmet rendeljenek az országban».* Ez esküben benne volt a jezsuiták kitiltása és a török frigy megtartása. Zsigmond betegség ürügye alatt megtagadta a Tordára menetelt. Nemcsak az esküt vonakodott letenni, de attól is félt, hogy élete ellen merényletet követnek el. Mert olyan hírek szárnyaltak, hogy a török kezébe akarják adni, hogy meg akarják mérgezni, vagy orozva meggyilkolni. Mindehhez a képzelt, vagy híresztelt veszélyhez komolyabb is járúlt, – a tatárok beütése az erdélyi részekbe.
Szamosközy IV. 36.
A KERESZTES-MEZŐ, TORDA MELLETT.*
Látképét és a kolozsvári farkas-utczai templom belsejét Cserna K. eredeti rajzai után közöljük.
A vészhírt a pártos főurak igyekeztek kiaknázni. Báthory Boldizsár több tanácsúrral nagy-sietve Fehérvárra ment, hogy az országot fenyegető veszély elhárítása felől a fejedelemmel tanácskozzanak. Kívánságukra a fejedelem beleegyezett, hogy minden kéznél levő sereget, köztük a fejedelem 600 drabantját és minden udvari lovagot, a határra küldjenek, Kovacsóczy János-nak, a kanczellár testvérének, vezérlete alatt.* Midőn testőreitől megfosztották: megfélemlítésére törekedtek. E czélból Iffjú János nagy titokban az állítólag ellene tervezett merényletekről tudósította, hogy elijeszsze a fejdelmet. Azt tanácsolta neki, hogy hagyja el az országot és menjen Lengyelországba, vagy a német császárhoz, ők majd lecsendesítve az elégűletlenséget, visszahozzák.* Zsigmond megrettenvén, gondolkozóba esett: menjen-e, maradjon-e?! Iffjút azzal küldötte vissza Tordára, hogy meg fog ott jelenni. Kovacsóczynak levelet írt, s hivatkozva hűségére s arra, hogy benne több reménye és hite van, mint másokban, kérte, hogy kifürkészvén az előkelők lelkűletét és szándékát, őt minderről tüstént értesítette; igérvén, hogy ebben tanúsítandó hűségét és életének megtartására irányúló jó szolgálatait gazdag jutalmakkal fogja meghálálni.*
Bethlen F. III. 360. U. ott. 379.
U. ott. 382.
Szamosközy IV. 35.
Zsigmond habozásán erőt vett a félelem. Mikor látta, hogy minden ellene fordúl, hogy «minden erejétől (t. i. seregétől) megfosztatott», hogy «minden hüti, melylyel kötelezte magát Rudolf császárnak, az ráczoknak és oláhoknak, megszegetik és véghez nem mehet»:* tárgyalást kezdett Boldizsárral, a fejedelemség átengedését illetőleg. Csakhamar megegyeztek, hogy a kormányzóságot reá ruházza, a fejedelmi czímet azonban megtartja s tőle évenként birtokai jövedelmein felűl 12,000 aranyat fog kapni, hogy idegen országokban tisztességesen megélhessen.
Szamosközy IV. 35.
Zsigmond a megegyezés napján este felé Jósika István társaságában útnak indúlt s Marosújvárra ment éjszakára. Másnap folytatta útját, de nem az egyenes úton Torda felé, hanem azt kikerűlve, a Mezőség irányában. A Tordával határos Gyéres szomszédságában, Egerbegyen ebédelt. Idejött hozzá, levélben történt meghívására és a tanácsurak megbízásából Kovacsóczy Farkas, azon kéréssel, «hogy ily mód nélkűl ne menne ki az országból», hanem ha már csakugyan az a szándéka, várja meg legalább, hogy az ország rendei szép ajánló levéllel bocsássák ki, nehogy azt gondolják, az idegen országokban, hogy vagy titkon szökött volna ki, vagy pedig az országbeli nép űzte avagy küldötte volna ki fejedelemségéből. Zsigmond, a ki még ekkor komolyan gondolt az ország elhagyására, szívesen fogadta ezt az ajánlatot; de azt felelte, hogy Kőváron fogja megvárni az ajánló levelet, küldjék utána oda.*
A Kulcsár-féle krónika 74. l.
33. FELSŐ MAROS-UJVÁR.
Kovacsóczy, miután a fejedelem Egerbegyről eltávozott, nem ment vissza Tordára, hanem megbízható embere által adta tudtára a rendeknek Zsigmond izenetét; maga pedig, hallván, hogy a fejedelem a kincstár nagy részét rendetlenségben hagyta hátra) Fehérvárra sietett, hogy ott rendet csináljon s a fejedelem utódának mindent rendben adjon át.*
Bethlen F. III. 393. és 412. l.
Tordán nagy volt az öröm arra a hírre, hogy szép szerivel megszabadúltak a baljóslatú fejedelemtől. Tüstént áttették az országgyűlést Kolozsvárra, a hol Báthory Boldizsár nagyravágyó nejével együtt beszállott a fejedelmi palotába. Ő mindjárt fejedelemmé szerette volna magát választatni; de az urak az egyeduralom helyett, a velenczei mintájára, köztársasági kormányformát akartak életbe lépteti, olyaténképen, hogy száz tagú tanács élén a tizenkét tanácsúr igazgatta volna az országot. Báthory Boldizsárt Kendy Sándor állítólag a lengyel királysággal bíztatta kárpótlásúl.
A diadalérzet mézes napjai ilyen akadémiai vitatkozásokkal teltek; a helyett, hogy a helyzet uraivá igyekeztek volna tenni magokat.
Báthory Zsigmondról régen megjósolta Kendy Sándor, hogy «vigyázzatok reá, ebben egy igen tökéletlen ember lészen: az mit ma mond, holnap arczúl üti».* A jóslata beteljesedett. Alig jutott lélegzethez Kővár biztos fala között, mindjárt megbánta, hogy oly könnyen «kimosdott a fejedelemségből». Számba vette megbízható híveit és gyorsan hívatta magához nagybátyját, Bocskay István váradi kapitányt, a kinek eszében és erélyében legtöbb bizodalma volt, aztán Geszti Ferenczet dévai várából, Kornis Gáspárt Husztról s ezekkel és a kővári kapitnáynyal, Keresztúri Zsigmonddal, tanácskozni kezdett, miként szerezhetné vissza eljátszott uralmát. Ezek azt tanácsolták, hogy az országból ki «ne menjen, mert megcsalták, elárúlták, ők mellette lesznek és visszaviszik a fejedelemségbe». Hozzá is láttak tüstént és serényen a pártszerzéshez. Leveleket írtak mindenfelé, a kikre számíthatni véltek, főkép a szászoknak és székelyeknek. Kornis Gáspár Kolozsvárra ment, és sikerült neki egy éjszakán át titokban megnyerni a nemesség némely vezéreit, a székelyeket és szászokat s másnap a kis-templomban tartott országgyűlésen fölolvasta Báthory Zsigmond levelét, melyben ez kijelenti, hogy vissza fog térni közzéjük.
Szamosközy IV. k. 35. l.
Az összeesküvés részesei megzavarodva tanácstalanúl állottak, hogy mit tegyenek. A mi e főúri összeesküvésnek legfőbb hibája volt, a határozatlanság jellemezte most is őket. S ezt a fejedelem-párti kis nemesség, a székelység és a szászság, Süveg Albert szebeni polgármesterrel élkükön, felhasználván, zúgni kezdettek, hogy ki az oka a fejedelem kimenetelének s fenyegetőztek, hogy «valaki oka, meghozzák, helyre állassák, mert így s amúgy lészen dolga».*
U. ott 38. l.
Az összeesküvők szó nélkűl beleegyeztek, hogy a fejedelem visszahívassék. Az országgyűlés tehát követeket választott a visszahívásra: a tanácsurak közűl Báthory Boldizsárt és Ifjjú Jánost, a nemesség és városi polgárság közűl is egynéhányat (jul. 26.). A követséget Kovacsóczy is elkisérte Sukig, hogy velök útközben tanácskozzék. Innen való visszatérése feltűnést keltett a nép között. Az a hír terjedt el róla, hogy nem mert a fejedelem szeme elé kerűlni, mert ő is részes az összeesküvésben.*
U. ott 38. l. és Bethlen F. Hist. III. 434. l.
34. BOCSKAY ISTVÁN ARCZKÉPE.
A követek Deésen megállapodván, menedéklevelet kértek Zsigmondtól, melyet ő állítólag e bizalmatlanság fölött könnyezve adott meg. Kővárt Boldizsár tartotta a visszahívó beszédet, kérve a fejedelem bocsánatát az ellene vétők számára. Zsigmond a kiengesztelődés hangján válaszolt, hogy nincs oka neheztelni senkire s ha volna is, mindent elfelejt, az utókorra kegyes és jóságos fejedelem emlékét akarja hátrahagyni, nem pedig kegyetlen bosszúállóét.
A visszatérő fejedelmet Bocskaynak a magyarországi részekből behozott csapatai, a huszti, kővári s dévai várőrség kísérte útjában. Szamos-Újváron KOVACSÓCZY és Kendy Sándor üdvözölték a rendek nevében. Vidám, barátságos arczczal fogadta őket is a fejedelem s jó kedvvel folytatta útját. Szamosfalváig a főrendek és nemesség nagyszámú lovas és gyalog sereggel jöttek eléje.
Aug. 8-án történt a bevonúlás Kolozsvárra. A fejedelem első teendője volt feloszlatni az országgyűlést s újat hirdetni aug. 20-ára. Időközben kiköltözött Monostorra; vele ment Boldizsár, Bocskay, Geszti, Kornis és Jósika István. Itt főzte ki pokoli tervét, a Szamos partjára rúgó kertben a lugas alatt Bocskayval és Gesztivel (míg Boldizsár fent volt szállásán) az ellenzéki főurak, köztük rokonai megöletésére. – De ezt mind ő, mind a bevatottak a legnagyobb titokban tartották.
Aug. 20-án megnyílt az országgyűlés, a hova a fejedelem most is, mint a régebbi békés időkben, Kovacsóczy kanczellár által küldötte be előterjesztését. KOVACSÓCZY szép beszéd kiséretében tett eleget megbízatásának a farkas-utczai kis-templomban tartott ülésen. Figyelmeztette a rendeket a török felől fenyegető veszélyre; hivatkozott a tatárok beütésére, mint előfutárjára a közelgő veszedelemnek; s a részvét meleg hangján festette a magyarországi testvérek szomorú állapotát, a kik élet-halál harczot vívnak hazájok fölszabadításáért. Egy nemzet vagyunk velök – úgymond – egy a győzedelmünk, egy a veszedelmünk, a különbség csak az sorsunk között, hogy a kiket az ellenség egyszerre nem képes lenyakazni, külön-külön egymás után kívánja kiírtani. Magyarország végveszedelmével ütött a mi utólsó óránk is; ha elhagyjuk ilyen veszélyben saját nemzetünket, ki nyujt nekünk hasonló veszedelemben segédkezet? Könnyebb velök egyesűlve megküzdeni a vészszel, mint ha elhagyatva mindenkitől, egyedűl maradunk. Nem a harczvágy: a szomorú szükség kényszerít, hogy fegyvert fogjunk, mert nem lehet egyéb reménységünk a porta haragjától megmenekedni. A tatárok visszatérnek s itt akarnak telelni, csak fegyver tarthatja őket távol a hazától. Katonaságról és pénzről kell tehát mindenek előtt gondoskodni. Hagyjunk fel a fényűzéssel, a gazdag lakmározással s jövedelmünket áldozzuk a haza oltárára. Ne a szegénységtől, de önmagunktól várjuk a pénzbeli segítséget. A fejedelem idegen segítségről fog gondoskodni, s életét is kész föláldozni a ti dicsőségtekért és megmaradástokért. A szent ügyért, Istenért, vallásért, szabadságért, házi tűzhelyünket egy szívvel lélekkel egyesüljünk a pogányok ellen.*
Bethlen F. III. 445–453. l.
A kanczellár megtévén előterjesztését, visszatért a fejedelemhez; a rendek pedig sokáig tanácskoztak a kérdés fölött. Aug. 22-én követeket küldöttek a fejedelemhez a gyűlésből s kérték, hogy a tanácsurak közűl Báthory BOLDIZSÁRt, BoOCSKAYt és KOVACSÓCZYt küldené hozzájuk, hogy velök együtt tanácskoznának. Ezek a gyűlésbe menvén, a rendek azt kérdezték tőlük: mi az oka, hogy a fejedelem a török mellől el akar állani, holott mi jót tehetne velünk a német, mikor magával is jóltehetetlen?*
Szamosközy IV. 43.
Kovacsóczy válaszolt, egy egész óráig tartó beszédben számlálván elő az okokat, melyek a fejedelmet arra indították, hogy a török szövetséget fölbontsa. Legfőbb érvűl azt hozta föl, hogy a szultán elhatározta Erdély elfoglalását, hogy Markházi egy milliót igért a vajdaságért s a szultántól immár fermánt is kapott róla.* A kanczellár beszéde után a tanácsurak eltávozván, a rendek másnapra halasztották a határozást.
Bethlen F. Hist. III. 454. l.
A KOLOZSVÁRI FARKAS-UTCZAI REF. TEMPLOM.
A fejedelem másnap (aug. 23.) írásban kívánta be a rendek szavazatát. «A tanácsurak és a rendek látván, hogy egyéb nem lehet benne, ők is consentiálnak, avagy úgy mutatják, mintha consentiálnának: elvégzik köztanácsból, hogy ugyan az nímet mellé álljanak és az törökre támadjanak.»* Mindössze néhány vármegye és székely szék volt az, a mely ellene szavazott. Kendy Sándor szomorúan jegyzé meg barátai előtt: «Ime látom – úgymond, – hogy nem lehet egyéb benne, az elveszett útra kell indúlnom, más bolond ember nyomdokát kell követnem; de jegyezzétek föl e napot, ma vesztettük el az országot, mi magunkat és nemzetünköt.* – Megnyitottátok Janus templomát, de hogy mikor zárjátok be: nem tudom!»*
Szamosközy IV. 39.
u. ott. 39.
Bethlen F. III. 456.
A rendek határozatukat Kendy Gábor által izenték meg a fejedelemnek, a ki nagy örömmel fogadá, hogy valahára beleegyeztek akaratába. Egy kis vártatva küldé Kovacsóczyt és Sennyei Pongráczot: jelentsék ki a rendeknek, hogy hálás szívvel fogadja határozatukat s igéri jóakaratját, hogy a dolgot a hatalmas Isten dőcséségére és a haza megmaradására kezdi el.* Kovacsóczy kérte a rendeket a fejedelem nevében arra is, hogy most már hadi költséget is szavazzanak meg. De ez nem volt ínyökre; «a székelység felkiálta, hogy ők pénzt nem adnak, ha hadba kell menniek».*
Szamosközy IV. 44. Bethlen F. III. 457.
Szamosközy IV. 44.
