II.

Teljes szövegű keresés

II.
Báthory Zsigmond bosszúterve. – A török-párti főurak elfogatása. – A politikai gyilkosság Kolozsvár piaczán (1594. aug. 30.). – Báthory Boldizsár és Kovacsóczy fogsága Szamos-Ujvárban. – Megfojtatásuk.
Az országgyűlés alatt a fejedelem megtétette az előkészűleteket bosszú-terve végrehajtására. – Már az országgyűlés megnyílta előtt, a török felől fenyegető hírek ürügye alatt táborba hívattak a székelyek s Kolozsvárra rendeltettek a várak őrségei. Bocskay és Geszti megeskették az udvari drabantok kapitányát Lázár Istvánt s az udvari lovasokét Sibrik Gáspárt, hogy a mit rájok bíznak, pontosan végrehajtják.
Báthory Zsigmond mestere volt a színlelésnek és tettetésnek. Unokabátyját, Boldizsárt, s a többi urakat jóindúlat-színlelés által annyira elaltatta, hogy ezek nemcsak észre nem vették, mi készűl ellenök, hanem még bizalmas figyelmeztetések után sem tudtak benne kételkedni. Kolozsvári Deák János, tordai kamara-ispán, figyelmeztette Kendyt, hogy mi készűl ellenök s tanácsolta, hogy legalább fiát küldje el kincseivel Lengyelországba. De az ősz senator azt felelte: «törvényben születtem, törvény alatt élek, semmit sem vétettem, nincs hát mitől félnem»; mondotta légyen azt is; «ne féltsd az fehér ludat a tóban halástól».* Boldizsárt és Kovacsóczyt is figyelmeztette Kolozsvári János; de ők sem hitték, hogy életök veszélyben forogna. Boldizsár azt felelte rá: «én minap is Monostoron egy házban háltam Zsigmonddal, kezemben volt, hiszen megölhettem volna, én penig semmi vétkét nem értem».* Midőn Kendy Sándor ismételt figyelmeztetés s egyéb jelek következtében aggodalmaskodni kezdett: kérte Boldizsárt, hogy menjen Fogarasba és Iffjú Jánost, hogy távozzék a városból, mert ha ők távol vannak, a fejedelem nem fog merni ellenök erőszakkal fellépni. Boldizsár még ekkor is kételkedett: «ő mindennap beszél – úgymond – Zsigmonddal, de nem látja semmi gonosz szándékát». Végre csak arra kérte apósa, hogy legalább leányát küldje el, a ki áldott állapotban volt. Erre hajlandónak is mutatkozott Boldizsár s felesége útnak indítását másnapra határozta; – de akkor már késő volt, mert az nap elfogattak.*
Szamosközy, IV. 39.
U. ott. 39.
Bethlen F. III. 460.

35. A KOLOZS-MONOSTORI KÁPOLNA.
Az elfogatásra nézve Geszti azt a módot ajánlotta, hogy a fejedelem kísértesse magát az elfogatandó urakkal Monostorra misére s mikor visszajönnek s a fejedelem szállása előtt lovaikról leszállanak, akkor fogassa el őket. A többi beavatottak ezt nem helyeselték, «mivel mind ott lesznek akkor az urak szolgái s nagy dolog következhetik belőle»; hanem azt ajánlották, hogy «csak tettesse a fejedelem, hogy misére megyen» s mindjárt misére indúlás előtt szállásán fogassa el őket.* – Úgy is történt.
Szamosközy IV. 44. Bethlen F. III. 461.
Augusztus 28-án, vasárnap, hajtották végre a gyalázatos tervet. Előkészűletűl a székely csapatokat táborukból a városba rendelték misehallgatás színe alatt, azon czélból, hogy ha a város fölzendűlne, segélyükkel elnyomhassák. Az udvari drabantokat a fejedelem szállásán és a város különféle részén helyezték el. A mint az urak a fejedelem szállásán nyolcz órakor összegyűltek, hogy őt szokás szerint a misére kísérjék: a bosszúvágyó zsarnok eljátszotta velök szemben azt a komédiát, a mit az orozva meggyilkolt Kis Károly király szomorú példájából merítettek. Bejött hozzájok a terembe s néhány levelet adott át a tanácsuraknak átolvasás végett s maga lakosztályába vonúlt vissza, azt mondván, hogy nemsokára visszatér. Midőn az urak az államíratok olvasásába merűltek: az adott jelre megjelenik közöttük Király Albert, a kék drabantok hadnagya, fegyveresek élén, fölolvassa a fejedelem rendeletét s hét tanácsurat elfogat. A külső teremben, a hol a főemberek gyűltek össze, ugyanazt teszi Csukát Péter és Fekete János, fegyveres drabantok élén, hét főúrral, «nevöket czédulából szólítva».*
Szamosközy, IV. 45.
Az elfogottak ezek voltak. A tanácsurak közűl: BÁTHORY Boldizsár, a fejedelem unokatestvére; KENDY Sándor, tíz év előtt Erdély kormányzója; KOVACSÓCZY Farkas, az egykori kormányzó, most fejedelmi kanczellár, a Báthory-ház régi hű tanácsosa; IFFJÚ János, a Báthory testvérek mostoha atyja; KENDY Ferencz, Sándor testvére, a ki közügyekben nem játszott kiváló szerepet, csupán nagy vagyonáért kerűlt a hóhér-bárd alá; SENNYEI Pongrácz, Kovacsóczy belső barátja, a kinek előbb végrendeletileg gyermekei pártfogását ajánlotta és VAS György. E két utóbbi később szabadon bocsáttatott. A főrenek közűl: Kendy Gábor, a harmadik testvér; FORRÓ János, Fehérmegye főispánja; BORNEMISSZA János, a ki Magyarországból származott be, miután Báthory István a muszka hadjáratokba szerzett érdemeiért Erdélyben szép birtokokkal jutalmazta; GERENDI János, Tordamegye alispánja; a Magyarországról származó LÓNYAI Albert, kiváló hadvezér; SZALÁNCZY György, már Izabella alatt portai követ; SZENTEGYEDI Gergely deák, az állami jószágok igazgatója. Később, september 23-án, SZILVÁSI CSESZELICZKI Boldizsár is elfogatott. – Az elítéltek között (Sennyei és Vas neve hiányzik, de) mások is soroltatnak fel később;* ú. m. a távollevő Báthori István, Szalánczi László, Gávay Miklós, Tamásfalvi Dénes, – s a Lengyelországba élő, de a «pártos urak»-kal összeköttetésben állott Báthori András bíbornok.
Az 1595. ápr. 15. országgyűlés végzéseiben (Erd. Országgy. Eml. III. 477. l.)
Az elfogatás híre villámgyorsan terjedt el a városban s nagy forrongást idézett elő, de a várost megszállva tartó katonaság meggátolta annak kitörését. A kis-templomban összegyűlt rendek lecsilapítására Kornis Gáspárt küldötte a fejedelem, azzal az izenettel, hogy ne féljenek, mert közűlök senkit sem bántat; a kiket elfogatott, azok az ő «életében, tisztersségében praktikáltanak». A rendek Süveg Albertet a szász királybírót és Siger Jánost küldötték a fejedelemhez, kérve, hogy bocsássa szabadon az elfogott urakat. Azt felelé, hogy törvény nélkűl senkit sem fog bántani. Csakhogy ezt az ígéretét sem tartotta meg.
Az elfogottakat első nap a fejedelem szállásán a földszinti «deszkás-házban» őrizték; senkit sem bocsátva be hozzájuk. Ott voltak együtt egy szobában elzárva Erdély legelső államférfiai, a legjobb hazafiak. A ki hidegvérét és nyugodtságát leginkább megtartá közöttük, az a múltak történetét jól ismerő s balsorsát nemes öntudattal tűrő Kovacsóczy volt, a ki azzal vígasztalta társait, hogy ez volt a jutalma mindig a haza érdemes polgárainak a mint azt a görögök és rómaiak története eléggé tanúsítja, ott is oly méltatlanúl bántak a hazafiakkal, mint mi velünk.*
Mikor fogva voltak az urak is az alsó házban az fejedelem szállásán, mind ő (t. i. Kovacsóczy) biztatta a többit is, hogy mindenkor az többi is, valakik de republica benemerealtanak, mindazok szenvedtenek ilyen méltatlan dolgokat, melylyel rakva mind az görögországi és mind az római historiák.» – (Szamosközy IV. 42. Bethlen F. III. 467.)
Délután három órakor Bornemiszát, Szalánczit, Kendy Gábort és Szentegyedit az Ó-várba vitték; – másnap Báthory Boldizsárt, Kovacsóczyt és Kendy Ferenczet szállították el s zárták együvé. Estére még másokat is elvittek és ezeket Seres István kolozsvári polgár házába csukták be. Kendy Sándor nehanyad magával a fejedelmi lakban maradt. – Törvény elibe egyiket sem idézték; kihallgatás helyett némelyeket kínzó eszközökkel vallatták. Így Forró Jánost «Szécsi vagy Seres István házában a pinczében levivén, ott csigázó szerszámmal» megkínozták; midőn nyolczadszor vonták föl a csigára és vallatták, hgy «ki volt indítója a praktikának?» azt vallotta, hogy a Báthoryak, Kendy Sándor és KOVACSÓCZY a kanczellárius.*
Szamosközy IV. 46.
Kovacsóczyt másnap sem törte meg a fogság; ép oly nyugodtan viselte magát, mint azelőtt. Pénztárnoka, Boldvai Gergely, – engedélyt nyervén a fejedelemtől, hogy urát meglátogathassa – elszorúlt szívvel lépett be jóltevője fogházába s őt nagy álmélkodására énekelve találta, Boldizsár az asztal mellett levelet írt, Kendy Ferencz gondolataiba mélyedve töprenkedett. – Ne csodálkozz, így szólt Kovacsóczy hű emberéhez, hogy ilyen sorsban látsz miket, ezt az Isten így rendelte; hogyha Keresztelő Szent Jánost börtönbe tudták vetni: mi, a kik ő nála sokkal méltatlanabbak vagyunk, ne zúgolódjunk, hogy ugyanazon sorsra jutottunk.*
Bethlen F. III. 469.
Augusztus 30-án, kora hajnalban, Bocskay István lement a fejedelmi lakban maradt foglyok közé s tudtokra adta, hogy készűljenek a halálra. Emitt van toll és papíros – úgymond – a kinek valami írni valója van, írja meg. Az alatt a város piaczán a fejedelem szállásával, a maig is ú. n. «Báthory-ház»-zal szemben fölállították a vérpadot, elhozatták a város «tőrit» (pallosát), s a drabantok körűlvették a teret. Az előkészűletek megtörténte után kivezették egymásután a nyilvános kivégzésre ítélt öt főurat. Az elfásúlt kedélyű s a kivégzésekhez kora gyermekkorában hozzászoktatott lelketlen fejedelem az ablakból nézte az áldozatok haláltusáját.

A ferencz-rendiek temploma. Bocskay szülőháza.
36. KÉPEK A KOLOZSVÁRI Ó-VÁRRÓL.
Először Kendy Sándort és Iffjú Jánost vezették ki. Kendy Sándor elbúcsúzván társaitól, utolsó szavait a fejedelemhez intézte: szemére vetette vérengző zsarnokságát s azután e fölkiáltással: «Úr Isten, légy irgalmas nekem szerelmes fiadért!» bátran lépett a szőnyeggel leterített vérpadra. A szegedi czigány hóhér «letűré az kamjoka dolmányt nyakáról és úgy csapá, hogy egy kis bőrön tartozék meg az torka».* Utána Iffjú János következett, a kinek még borzasztóbb volt halála, mert a hóhér egy csapással el nem vágván nyakát, háromszor sujtott a földön fetrengő áldozatra. Azután Kendy Gábort és Forró Jánost vezették elő. Az utóbbi látván társainak kínos halálát, élesebb szablyát kért, de hiába. A kegyetlen vérengzést Szentegyedivel végezték be.
Szamosközy IV. 46.
«Mikor levágták volna őket, azután nagy záporeső lőn s mind az öt testet ott mosá meg szépen ez eső.»*
U. ott. 46.
A tragédia első jelenete ezzel bevégződött, – nemsokára következett a többi is. Azt hinné az ember, hogy ennél borzadalmasabb nem képzelhető; pedig a mi Báthory Boldizsárnak és Kovacsóczynak volt szánva, az kegyetlenségben még fölűlmúlja emezek sorsát; mert míg Kendi és társai nyilvánosan végeztettek ki: Kovacsóczy és a többiek mintegy orozva gyilkoltattak meg.
Országgyűlés soha gyávábban nem viselte magát, mint ekkor a kolozsvári. A rendek a vérengzés hírére a fejedelem lakása elé sereglettek; Zsigmond lejött közzéjök s egy oratióval, melyben eljárása miatt magát mentegeti s az elítéltek állítólagos bűneit sorolja elő, lecsendesíti őket. A rendek eme gyáva föllépésének mindössze az a kétes eredményre lőn, hogy a többi kivégzések végrehajtását későbbre halasztá a vért szomjazó zsarnok. A rendek megfélemlítve, september 1-én siettek befejezni és eloszlatni az országgyűlést; a nélkűl, hogy a szomorú politikai gyilkosságról legkevesebb említés is tétetett volna az országgyűlésen.*
Az 1595. apr. 16. máj. 8. országgyűlés 40–43. pontja foglalkozik aztán ez összeesküvés és kivégzések, jószágelkobzások ügyével. Az összeesküvést így mondja el: «(40.) Továbbá megértettük felségednek bőséges declaratiójából, az pártos urak, ú. m. (Bátori István), Bátori Boldizsár, Kovacsóczy Farkas, Kendi Sándor, Iffjú János, Radnóthi Kendi Ferencz, Kendi Gábor, Forró János, Gergely deák Szentegyedi, Gerendi János, Bornemissza János, Lónyai Albert, Szalánczi László, Szalánczi György, Szilvási Boldizsár, Gávai Miklós, Tamásfalvi Diénes, elfeledkezvén magokról, felségedhez való hűségekről és felségednek velek való sok jótéteményeiről, az elmult nyárban minémű talált praetextus és színnel akarták volna felségedet birodalmából, székeiből kiszínlelni és elküldeni, hogy mi országúl felségedet vagy megfognók és pogán török császár kezébe adnók, avagy hogy felségedet ez világból tollálnók, kiktől való megmaradásáért és ez dolognak jobban való megtudakozásáért, úgy légyen-é a, a mint felségedet eleibe adták volna, kénszerittetett volt felséged itt való házától kibontakozván, kővári házához menni és ott egy ideig lenni. Mely pártos urak, vévén eszekben felségednek kővári házában való megtartózását, az több gonosz cselekedetekhez ezt is accumulálták volna, hogy ezalatt Kolozsváratt de novo principe eligendo nemcsak gondolkodtak volna, sőt külön való tractusok és igyekezetök lött volna… Melyeket mint efféle újonnan lött dolgokat felséged így comperiálván, azon pártosokat detineáltatta és érdemek szerént meg is büntette volna»… Ezt most helyben hagyja «országul javulja» s az országgyűlés. Báthory András bíbornokot is elítélik, mint a ki bár «mikor ezek estek, itt az felséged birodalmában személy szerént nem volt, mindazáltal… ez pártos urak dolgát és gonosz szándékát nem csak értette, sőt mind tanácsával és egyébbel is, valamivel tudta, segítette és ekképen nekiek consentialt volna stb. (Szilágyi: Erd. Orgy. Eml. III. k. 478–480. ll.).

37. A BÁTHORY-HÁZ KOLOZSVÁRT.
A kolozsvári vérengzést követő napon, september 1-én Kovacsóczynak és Báthory Boldizsárnak «vasat ütének a lábára s este nyolcz órakor Szamos-Újvárra indították őket, Kendy Ferenczet és Bornemisza Jánost sept. 4-én vitték Gyaluba s őket ott sept. 12-én «egy összesodrott keszkenővel» megfojtották a drabantok; Szalánczi Lászlót pedig branyicskai házában hányták szablyára.*
Szamosközy IV. k. 47. l.
Kovacsóczy szamos-újvári fogságában is hőshöz és bölcshöz méltó magaviseletet tanúsított. Apródja («inas szolgája») Fráter István, a ki utolsó napig vele volt, beszélte, hogy «mindez fogságában semmi természetit meg nem változtatta, mind öntözésében, sétálásában, feje fésűlésében, szava, írása tartásában; soha csak egy fohászkodását is, sem pennig csak egy könnyvhullatását is senki nem látta; hanem mind lefektiben, mind felköltiben socratico more viselkedett… Azt sem mondta, hogy mennyi jót tett valakivel s szóljanak érte a fejedelemnek».*
U. ott. 42.
Szamos-újvári fogságának szomorú napjait magános zárkájában (mert itt már elkülönítve volt Báthory Boldizsártól) legtöbbnyire olvasással, írással és énekléssel töltötte. Sorsát megadással tűrte, remélve, hogy a fejedelem nem fogja vérét ontani annak, a ki atyjának, bátyjának és neki is régi hű szolgája volt; a ki tisztéhez híven még az utolsó napokban is a fejedelem akaratának volt szószólója az ország rendei előtt, talán saját meggyőződésének ellenére. Remélte, hogy ő, ki az ellenzék és a fejedelem között mintegy közbenjáró és békítő szerepet vitt inkább, mintsem összeesküvő lett volna, nem fog halálra ítéltetni. Más részről azonban elég jól ismerte Báthory Zsigmond beszámíthatatlanságát; tudta, hogy a kiknek befolyása alatt áll, azok között Geszti Ferencz s a kanczellárságra vágyó Jósika István, neki halálos ellenségei. Gálfi szomorú példája lebegett előtte, a kinek szintén ily halálos ellensége, az egy Bodoni miatt kellett meghalnia. «Ő érette is szegényért (mondá apródjának) eleget törekedém, de ugyan nem engedé meg életit,… azután ő maga megbánta.»*
Szamosközy IV. 42.
Börtönéből sűrűn írta a leveleket. Írt családjának, feleségének, öcscsének, nénjének, gondjaikba ajánlván főkép gyemekeit. Írt magának a fejedelemnek is s barátjának, az olasz Giengának, a kinek a fejedelemnél nagy befolyása volt, hogy emeljen szót érette. Gienga «törekedett is mellette» – és Zsigmond hajlandó lett volna Kovacsóczynak megkegyelmezni; de Jósika, ez idő szerint legbefolyásosabb kegyencze, a vérbosszú végrehajtására ösztönözte, az egykorú történetírók szerint azért, mert ő vágyott a kanczellárságra. Kovacsóczynak (Szamosközy szerint) már «meg is kegyelmezett volt Zsigmond, de a konczért Jósika verte volt ki éliből. Kovacsóczynak csak az egy Jósika István miá kellett meghalni, mint Gálfinak Bodoni miatt».* És Jósika elérte czélját: Kovacsóczy halála révén elnyerte a kanczellárságot, de nem sokára utólérte a nemezis őt is, mert három év múlva ugyanazon halálnak halálával hal, mint Kovacsóczy – s ugyanazon Báthory Zsigmond juttatja a vérpadra (1597), a ki az ő tanácsára Kovacsóczyt.
U. ott. 42.

38. SZAMOS-ÚJVÁRI KÉPEK.*
A várudvar belső kapuja. Martinuzzi-ház. Martinuzzi-kápolna.
Báthory Zsigmond az aug. 31-iki politikai gyilkosságok után még egy hétig Kolozsvárt maradt. Sept. 9-én indúlt Fehérvárra, bizalmasai kíséretében. Útközben adta ki a rendeletet unokabátyja kanczellárja megöletésére. Mikor Tordára érkezett, innen küldé rendeletét szamosújvári kapitányához, Ravazdi Györgyhöz, Benkner Márk által: élőszóval izenvén, hogy foglyait ölesse meg. Benkner megbízó levelének tartalma ez volt: «ha minekünk kedves és igen fölötte szükséges dolgot akarsz cselekedni, kiről ennek utána is reád emlékezhessünk és te tőled kedvesen vehessük teljes életünkben, mentől titkosabban és csendesebben lehet, az szerént az mint Benknertől megizentük, az szerént cselekedjél».*
U. ott. 42.

39. BÁTHORY ZS. FEJEDELEM ALÁIRÁSA.*
Albae Juliae 1588. aug. (Országos Levt.)
Benkner september 10-én, szombaton, érkezett Szamos-Újvárra. Ravazdi megértvén a fejedelem parancsát, foglyai bilincseit megkettőzteti: «az minemű vas lábokon volt mindeniknek egyet-egyet addáltanak estve felé»; inasaikat is eltávolítatja.

40. JÓSIKA ISTVÁN KANCZELLÁR ALÁIRÁSA.*
Irva: Köveskuti Márton váradi provisornak. Datum Albae Juliae die 1 Septembris anno domini 1597. (Országos Levéltár.)
Kovacsóczy belátta, hogy órái meg vannak számlálva. Élete ettől kezdve rövid halálra készűlés. «Hogy az nagyobbik vasat is reá verték, nem írhatott úgy, az mint kellett, hanem veszteg kellett ülnie». Midőn Fráter István az eltávozási parancsot megkapván, bement urához, hogy tőle elbúcsúzzék: Kovacsóczyt ágya szélén ülve, gondolatokba mélyedve találta.
Nekem nem szabad többé itt maradnom, elküldenek innen – mondja búcsúzó apródja.
Kovacsóczy fölrezzen gondolataiból s tüstént megvillan agyában a gondolat, hogy ez közeli halálát jelenti.
«Minket immár csak elrejtenek és elvégeznek egykor (mondá búcsúzó inasának); oly könnyen áll ő nála (t. i. a fejedelemnél) az ember halála, mint semmi.» – S mint a vízbefúló az utolsó szalmaszálhoz, úgy kapott ő is egy mentő gondolathoz, mint szakadozó reményszálai végső foszlányához:
Azon ürügy alatt (ez volt utólsó kérése apródjához), mintha atyádat mennél látogatni Váradra, menj ki nagy hirtelen Magyarországra Forgách Zsigmondhoz és kérjed «írjon az fejedelemnek én szómmal mellettem». «Izent Juditnak is az nénjének, hogy az gyermekeket ne hagyja.»*
Szamosközy id. m. IV. k. 42. l.
Fráter Istvántól elbúcsúzván, egymagára maradt s készűlhetett most már a halálra.
Másnap, sept. 11-ikén, két héttel elfogatása után, életének utolsó napjára virradt föl. Báthory Boldizsártól ugyanazon «vasárnap reggel küldték el a feleségit, azon szín alatt, hogy Zsigmondnál törekedjék uráért». A boldogtalan asszony megtette már, a mit tehetett, mindjárt az elfogatáskor, de a szívtelen zsarnok, midőn atyjáért és férjéért előtte térdre húllva könyörögne, testőreivel kilökette.*
A boldogtalan nő, a mint Kolozsvárra költöztek s beszállottak a fejedelem lakásába, állítólag azt mondotta volna, hogy majd lesznek neki most már fejedelmi ruhái. A fejedelem ezt meghallotta s midőn Kolozsvár férjéért és atyjáért hozzá könyörögni ment, azzal fordúlt testőreihez: «Nem erre az asszonyra való ruhák ezek, tépjétek le róla s lökjétek ki, hadd öltöztesse férje fejedelmi ruhába!»
Este 10 és 11 óra közt Ravazdi bement Boldizsárhoz, a ki épen levelet írt a fejedelemnek s jelenté a parancs érkezését, hogy őt megölesse. Boldizsár fájdalma kitörésében kemény szavakra fakadt öcscse hálátlansága ellen; de Ravazdi nem akarván őt végig hallgatni, röviden kijelenté, hogy készűljön a halálra. Boldizsár kérésére fogta a dolgot. Kétségbe vonta a fejedelem parancsának hitelességét, azt állítván, hogy azt az ő ellenségei titokban írták s arra kérte a várnagyot: várja meg, míg ő a fejedelemnek ír s arra válasz érkezik; emlékezzék vissza – úgymond – Gálfi esetére, a kinek midőn két év előtt Huszton lefejeztetett, egy óra múlva kegyelem érkezett.
Ravazdi, nevéhez méltóan, ravaszsághoz folyamodott. Színleg beleegyezett Boldizsár kérésébe, a ki mindjárt hozzáfogott a levélíráshoz. Ravazdi azonban kimenvén, tüstént megparancsolja a szamos-újvári drabantok hadnagyának, Kérei Albertnek, hogy Bokdizsárt késedelem nélkül fojtsa meg. Kérei engedelmeskedik: fegyveres drabantok élén belép a fogoly czellájára, megragadja áldozatát. Boldizsár ellentáll s a haláltól irtózás kétségbeesésével küzd hóhérai ellen; de a kik végre is erőt vettek rajta s irgalmatlanúl megfojtották. A nagy tusakodásban vére a falra frecscsent, melynek sokáig csodájára jártak még később is, az lévén a közhír felőle, hogy a sötét vérfolt a falon minden bemeszelés alól újra meg újra előtör.
Boldizsár után Kovacsóczyra kerűlt a sor, a ki nem is sejtette, mily kegyetlen haláltusát vívnak a szomszédos zárkák egyikében. – Ő nyugodtan aludta az igazak álmát.

41. BÁTHORY BOLDIZSÁR ALÁIRÁSA.*
Irva: Bögözi Farkas Ferencznek, gyulai prefectusnak. In curia Lonensi die 1 Juli anno domini 1592. (Országos Levéltár.)
Midőn a hóhérok Boldizsárral végezve, hozzá belopóztak: Kovacsóczyt ágyában fekve s mély álomba merűlve találták. Az orgyilkosok a szerencsétlent «aluvóhelyiben nyomták meg és úgy fojtották meg»* – 1594 september 11-ikén, éjjel 11 órakor.
Szamosközy, IV. k. 41. l.
Halálukat néhány napig titokban tartották; négy napig még a várbeli közös konyháról «étket fogtak nekik az megfojtottaknak, mit az drabantok öttek meg».
***
A kivégzettek vagyonát mind lefoglalták. Töméntelen kincs jutott így a zsarnok kezébe; csak Kovacsóczynak magának, mint pénztárnoka mondotta, 200,000 frtját találták és foglalták le kincstárában.* A Kendyek vagyona, készpénze még többre rúgott. Méltán mondhatta a vérengző zsarnok, hogy most már van pénze a hadakozáshoz.
Birtokai lefoglalása ellen Kovacsóczy János protestál a fejérvári káptalan előtt 1594 oct. 31-én, maga és a Kovacsóczy Farkas gyermekei nevében. (Eredeti káptalani kiadványa a br. Bálintitt-levéltárban Nagy-Ernyén.)
***
A vértanúknak rövid idő alatt igazságot szolgáltatott a történelem. A fejedelem nemsokára a maga kárán tanúlta meg, hogy a kiket ő politikai meggyőződésük szilárd védelméért oly kegyetlenűl legyilkoltatott, azoknak igazuk volt.
Ennek a politikai gyilkosságnak emléke mint kísértet követte őt egész életén keresztűl; elhibázott politikája üldözte őt ki hazájából; ezek miatt ment ő bujdosni a világba, «mint Kain a sok ártatlan vérontásért bujdosik vala».* A hazai földben még porladozó hamvai sem találtak nyugovó helyet.
Gróf Illésházy István Följegyzései (akad. kiadás) 65. l.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages