V.
MÁRIA ÉS LAJOS EGYÉNISÉGEINEK ÉRTÉKELÉSE.
MÁRIA és Lajos házassági frigyét egyébiránt nemcsak anyagi viszonyaik szempontjából, hanem a frigyesek testi és lelki jó tulajdonságaiknál fogva is boldognak lehetett jósolni. A jegyesek közt már kezdettől fogva kölcsönös vonzalom nyilatkozott meg. A császári követ levelének egyik helye szerint a 14 éves király rendkívül vágyódott a hzasság után. «Inkább ma házasodnék, mondotta, mint holnap s hogy szerelemmel van eltelve a főherczegnő iránt, nem csupán testalkata, de szellemi előnyei folytán is.» Viszont Mária is lelkesedett jegyeseért, mert az ő szemeiben Lajost lelki tulajdonságai igen rokonszenvesnek tüntethették fel és egyéniségét szeretetreméltónak és becsülendőnek. Lajos egyik személyes ismerőse, Cuspinianus, ki az ifjut a pozsonyi és bécsi congressuson jól megfigyelhette, őt «csodás lelkületű» ifjunak magasztalja. A hazánkban járt s a királyi udvarban sokat forgolódott velenczei követek jelentéseikben telvék Lajos dicséretével. Suriano 1516-ban úgy nyilatkozott, hogy «a király, ha életben marad, méltó király leend, ki országát megnyugtatni képes lesz». Bon három évvel későbben csaknem ugyanazon szavakkal mondja Lajosról, hogy «az, ha életben maradt, érdemes király leend». Orio Lorenzo velenczei követ 1523-iki és Guidoto Vincze ugyancsak velenczei követ 1525. évi zárjelentéseikben kiemelik Lajos «angyali jóságát, kimondhatatlan kegyességét, mindenki iránt való jóindulatát és bőkezűségét». Oly férfiuul magasztalják, kinek «öröme telik a nyomorultak és szűkölködők panaszainak meghallgatásában s abban, hogy nekik kegyességének és bőkezűségének bizonyitékait jutassa. S oly férfiuul is, ki szívét isteni félelemnek és áhitatnak szereti szentelni». Massaro Ferencz, velenczei követségi titkár a csodálat superlativumait halmozza az ifju királyra, «kit szája eléggé dicsérni képtelen». Szerinte «a 17 éves király áhitatos, kegyes, jósággal teljes és bőkezű, sohasem lobban haragra, de nem is bosszúálló, mindenkor megbocsát s az őt érő csapásokon keveset töprenkedik». Lajos anonym életírója szerint «kitűnt ő lelki szépsége és tehetsége által». Brodarics szavai szerint «ő természetének kiváló jóságánál és kitűnő lelki tulajdonságainál fogva, ha érettebb korhoz jön, kétségtelenül a legjobb és legkitűnőbb fejedelem lehetett volna, mert lelkülete minden legkisebb rútságtól ment szelídséggel ékeskedett, minden igaz és tisztesség iránt csodálatosan fogékony és készséges…, igaz, állhatatos és titoktartó volt.» Szapolyai János I. Zsigmond lengyel királyhoz intézett egyik levelében róla mint «kitűnő tulajdonságú, erényeinél fogva például szolgálható ifjúról» szól. Egy másik személyes ismerőse, Dubravszky cseh történetíró Lajost «jóindulatunak» mondja. Istvánffy azonkép dicséri «kiváló szellemi és erkölcsi tulajdonságait, készségét a közügyekről való tanácsban segíteni buzgólkodott, valamint kegyességét, vallásosságát». A XVI. század Zsámboki szerint pedig Lajos «senkinek sem volt terhére, bőkezű, szeretetreméltó kedves természetű». Ezen s hasonló hírek alapján X. Leo pápa méltán magasztalhatta Lajost «nagyreményű, csodás lelkületű ifjuként». És egyik utódja, VII. Kelemen pápa még 1525 augusztus 8-ikán is még «sokat vél remélhetni az ő jámborságától, eszességétől és emberségétől».
23. II. LAJOS ARCZKÉPE.
Még ajánlatosabbá tehette őt Mária szemében testi deli épsége: jóltermettsége, formás szépsége és egészsége. Mert hogy Lajos senyvedő, fejletlen testalkattal bírt volna, az az egykorúak hiteles elbeszélése mellett mesének bizonyul. A dőre hír eredetileg abból származhatott, hogy Lajos súlyos anyai terhesség utáni nehéz szülésből előálló koraszülött volt, s kezdetben az életképességet nélkülözni látszott. A közhír szerint «bőr nélkül született s hogy életben maradhasson, az orvosok rendeletére egymásután, frissen leölt sertések meleg belsejébe zárták, hol a gyermeket életre megérlelték. Az is feltűnt nála, hogy már ifju korában őszhajú volt. Egykoru okiratokban is «gyengének, uralkodásra legkevésbé alkalmasnak» mondatik, mit azonban a legtöbben félreértettek, mert e szavak nem vonatkoznak Lajos testi s lekli épségére és képességére, hanem csakis zsenge gyermekkorára. A félreértéshez hozzájárult napjainkban az a körülmény, hogy az ambrazi gyűjteménynek egyik mellvértét a Lajosénak tartották s tartják ma is. Ez a mellvért vaóban igen fejletlen ifjuember vagy éppen serdülő gyermek számára készült, de miután az semmi esetre sem volt a Lajosé, annak töprengése mellett nem is bizonyíthat. Egykorú, személyes ismerői is ugyancsak ellentmondanak e téves nézetnek. Lobkovitzi Hassenstein Bohuslaw Lajost 1509-ben, négyéves korában Prágában, koronázásakor saját szemeivel látta s azt írja felőle barátjának, Adelmann Bernátnak, hogy «a bölcsőben aranyhímzésű takaró alatt fekvő s kezecskéjét feléje nyujtó gyermek testének alakja s tagjainak formája sokat igérők». Suriano velenczei követ elismerőleg szól egyik 1516 évi jelentésében Lajos király előkelő tulajdonságairól. Szépnek és nagynak mondja őt. Massaro követségi titkár szerint Lajos «szép és magastermetű». A királynak említett egykorú névtelen életírója szerint «kitűnt ő korát meghaladó testi ereje és magassága» által. Brodarics «testileg derék, magas növésú ifju»-nak mondja. Istvánffy őt «minden testi jó tulajdonokkal ékeskedő fejedelemként» dicséri. A XVI. századi Zsámboki «erős egészséges testűnek s minden reményre feljogosítónak» mondja.
KETTŐS ELJEGYZÉS A HABSBURG- ÉS JAGELLO-CSALÁDBAN.
24. II. LAJOS KIRÁLY ÁLLÍTÓLAGOS VÉRTEZETE.
E tudósításokkal egyeznek aztán Lajos ismert arczképei is. Egy gyermekkori arczképe látható a Gersei-Petheö-család 1507 szeptember 27-ikén kiállított czímeres levelén, mely II. Ulászlót tünteti fel gyermekeivel, Lajossal és Annával. A mennyezetes gyermek trónon ülő Ulászlótól jobbra áll Lajos nyilt koronával fején, jogarral jobb kezében s alakja felett külön van feltüntetve a cseh zárt korona s e felett nevének L kezdőbetűje. A bíborköntösbe öltözött, hosszú és tömött fehér hajú, friss telt arczú gyermek testi, lelki épségre vall. Egy másik gyermekkori arczképe látható a bécsi császári múzeum képtárában. E képet Strigel Bernát festette a XVI. század két első tizedének éveiben, (1520–28.) Lajost hosszú hajjal s kék szemmel, mellén medaillonnal s azon függő nagy gyöngygyel tünteti fel. A gyermek csattanós egészségre vall. Ugyancsak Strigel műve I. Miksa császár családképe, melyen a császáron s nején, Burgundiai Márián kívül fia, Szép Fülöp, ennek fiai, V. Károly és E. Ferdinánd és utolsó helyen Ludovicus Rex Hung. et Bohemiae is fel van tüntetve. A gyermek mellén aranylánczon medaillont lóg függő gyöngygyel. A hosszú hajú gyermekarcz s alakja teljes épségre s szépségre vall. Lajosnak egy másik arczképe rávonatkozó Lvd. felirattal ismeretes a bécsi udvari műtörténelmi múzeum ambrazi arczképgyűjteményéből, mely ez idő szerint a császári éremgyűjteményben, tiroli Ferdinánd főherczeg arczképgyűjteménye sorozatában van elhelyezve. Ez arczkép, melyen a Holbein-, sőt a későbbi Amberger-féle arczfestészeti modor félreismerhetetlen s újabban Dashorst Antal Mór után készültnek mondatik, s hosszúszakállú s hajú, hajlott nagyorrú, erőteljes szép férfiut tüntet elénk. Ugyancsak Lajosnak két másik arczképét szemlélhetjük a brüsseli St. Gudule-egyház két csúcsíves ablaka üvegfestményén, melyeket életnagyságban Lajos özvegye festett meg. Mindkét képen a festőművészek, Jean Haeck és Bernhard von Orley, arczképi hűségre törekedtek kétségtelenül. Bár Lajos két arczmása nem természet után készült, mert 1540–47 közti évekből valók, mégis bizonyos, hogy mindkettő Lajosnak egyik, Mária birtokában volt hű arczképének a másolata. Mindkét arczkép Lajost mint magas alakú, szakállas, szép férfiut tünteti fel. Ugyancsak Lajosnak egy ismeretlen festőtől származó, 7 hüvelyk széles s 12 hüvelyk magas, igen szép és értékes képe látható a brüsseli királyi múzeum régi képtárában. A szép arczú, egyenes orrú, rendes szájú és állú király e képe nyilván annak fiatalabb évekből való. Erre mutat ritka bajusza és szakálla. Fején dupla selyemzsinóros, aranyszállal sujtásozott fekete barett van. Testén fekete talár, alatta hímzett körfodros ing s a felett piros alsó öltöny van. Mellén nagy rendláncz s drágakövekkel kirakott kereszt látható. Arczát hosszú, a nyak körül lenyesett gesztenyebarna haj szegi fe. Feltűnőek e képen az arcz nagy szemöldökei és hasított szemnyílásai. Hogy szemei bágyadtak, tekintete révedező volna, nem mondható. Hogy kinek a műve ez arczkép, nem tudjuk, a képen levő képtári felirat azt az École Allemandból valónak mondja. Vele ugyanazon a falon I. Miksa császár hasonló nagyságú s ugyanazon ismeretlen festőre valló arczképe látható. Nyilván mindkét képet II. Lajosnak Máriával történt eljegyzése vagy még inkább házassági egybekelése idejéből származónak vehetjük. Lajos arczképe éppenséggel nem teszi az elcsenevészett ember benyomását. Egyik délolaszországi képtárban, Rotonda városában (Basilicatában) egy igen megnyerő külsejű, fekete kis körszakállú s bajuszú, hosszukás arczú, rendes, de kissé hosszas orrú fiatal ember arczképe szemlélhető, kinek vonásain férfiassággal párosult jószívűség tükröződik. A kép felső balsarkán e felirat van: Ludovicus rex Hugnariae et Bohemiae. Festészetének modora világosan bizonyítja, hogy a kép felírásával együtt a XVI-ik század elején készült. «Rendes, mondhatnám szép arczvonásaival és egészségre mutató arczkifejezésével, írja a kép szemlélője s feltalálója. Kápolnai P. István, merő ellentétében áll az a II. Lajos külsőjéről általánosan elterejdt véleménynyel.» Ugyanazt mondhatjuk II. Lajos királynak azon arczképéről, mely a Dietrichstein menyegzőjét ábrázoló festményen van megörökítve. Jól kifejlett testű, szelíden, jóságosan tekintő, hsoszú hajú, pelyhesedő, díszpalástba öltözött, nagy arany nyaklánczczal ékesített ifju. Előtte terített asztal, serleg, ivópohár, kenyér, tálalt szárnyas és egyéb étel. A Burgkmayr Hans színezett képe után készült, a gr. Thun-Hohenstein család tescheni hitbizományi könyvtárában levő egykorú másolaton feltüntetett Lajos, koronával fején, jogarral jobbjában, kardhüvelyt tartó balkézzel, aranypaszomántos ruhájú s díszcsaton tartott köpenynyel, nagyon életrevaló, jó testben levő egészségs ifjuként jelentkezik. Ugyancsak II. Lajosnak egy fametszetű arczképét közli Herberstein Zsigmond önéletrajzi iratában. A kép ugyan hitvány fametszet, de a feltüntetett magyar király hosszúhajú és szakállú férfias egyént tüntet elénk. Hogy II. Lajost ábrázolja, mutatja a felírás: Ludovicus Hung. et Bohemiae Rex. Aetatis Suae XX. A Nemzeti Múzeum birtokában levő rézmetszet Lajost en faceben tünteti fel renaissance-kalapban, homlokon és fültáján egyenesre lenyesett hosszú hajjal, lelógó bajuszszal és kettős csimbókú szakállal, hermelines alsó öltönynyel, bő felső palásttal s nagy aranylánczon lógó aranygyapjas renddel s a körirattal: LVDOVICS HUNGARIAE ET BOHEMIAE REX. IN PRELIO CONTRA TVRCOS CAESVS M. D. XXXVI. A metszet Wirix Jeromos műve, ki Amsterdamban 1551-ben született. Ez arczkép is férfias, erőteljes, komoly egyénként tünteti fel a királyt. Végre Münchenben, az Ujképtárban is van Lajos királynak egy arczképe. Ez a királyt mellképében tünteti fel. Fején barett, testén prémes felöltöny van, arczát fülig érő szőke haj veszi körül, felső ajkát vékony bajusz takarja, állát gyenge körszakáll borítja, arczkifejezése komoly. A kép felírása Lvd. Rex Vngariae. A kép egy férfias, derék alakot állít elé.
25. II. LAJOS KIRÁLY.
26. II. LAJOS KIRÁLY.
27. II. LAJOS KIRÁLY.
Ugyanily eredményhez jövünk, ha II. Lajos plastikus arczmásait vizsgáljuk. Egy 1525. évi egyoldalas nagy bronz emlékérmen egy már öregebb, férfiasabb, sűrű hosszú szakállú, nagy bajuszú s nyakig leérő hajjal bíró arczot szemlélünk.A király hermelines palástban, nehéz aranylánczczal ékesítetten, egyenes gallérú alsóöltönyben s gyöngyökkel pettyegtetett barettben van feltüntetve. Körirata: Lvdovicus, Vladislai. Filivs. Hungariae. Et. Bohemiae etc. Rex. 1525. Eredetije a M. Nemzeti Múzeum régiségtárában van. Ugyanott van a mohácsi csata emlékére vert eredeti érem is, melyen az előlapon a Mária királynéval szemben néző Lajos király szintén a teljes erőben levő férfiut mutatja. Így tehát méltán és igazul írhatta egyik legkritikusabb történetírónk, Jászay pál: hogy Lajos «sugár termetű, kora felett magas, gyönyörű testalkotású király volt, kit bár kissé vastagabb orra, ajkai s erősebb vonásai miatt szép arczúnak mondani nem lehetett, mégis széles válla, izmos, erőteljes volta derék férfiuvá tették.»
28. II. LAJOS KIRÁLY.
Ezen egykorú arczképekkel s emlékérmekkel hitelesített előnyökhöz hozzájárultak, mi egy nő részéről való megbecsülésben nem kis dolog, Lajosnak köztetszésben részesült lovagi virtusai is. Brodarics szerint Lajos «fegyverforgatás, lovaglás, vadászat s egyéb ifjusági és hadi gyakorlatok után vágyakozó» volt. Tényleg ügyes lovas, biztos íjlövő, gyakorlott kard- és lándzsaforgató volt. Már nevelésénél fogva is kiváló sportul űzte a vadászatot, melyet nemcsak kellemes, de hasznos foglalkozásnak tekintettek. Lajos a nagyvad, a szarvas és vaddisznó kitartó, bátor vadászának mutatta magát a budai hegyek erdőségeiben, a pozsonyi Dunaszigeteken és az ausztriai vadasvidékeken. Néha több napon át is hódolt ezen nem minden veszedelemtől ment szenvedélynek. Vívásban, párbajozásban is amily bátor, oly ügyes is volt. Abban a látványos küzdelemben, melyet Budán a nászünnepélyek alkalmából 1522-ben, január hóban tartottak, Lajos a vele megmérkőzött Brandenburgi György őrgrófot levetette lováról. S e diadal nyilván annál nagyobb dicsőségére vált Lajosnak, mert fellenfelében mesterét és vitézi dolgokban tanítóját győzte le, ki pedig mesteri vívási ügyessége után országszerte hírneves volt. Abban a lovagi összemérkőzésben, melyet Pozsonyban a császár és a lengyel király követeinek tiszteletére 1523 őszén rendeztek, ellenfelét, Ungnad János bárót ugyancsak győztesen kiemelte nyergéből. A hozzáértők méltán mondhatták róla, hogy megvan benne «a tökéletes lovag minden kelléke», ki mint ilyen méltó volt arra, hogy Miksa császár, «az utolsó lovag» kedvelten legeltette rajta szemeit.
29. II. LAJOS EMLÉKÉRME 1525-BŐL.
30. II. LAJOS KIRÁLY ÉRME.
De tetézte Lajos testi szervezetének és ügyességének mindezen előnyeit szellemi képessége is. Az egyes korírók ezt ki is emelik, mint egykorú névtelen életírója, ki szerint kitűnt «tehetsége» által. Brodarics «kitünő lelki tulajdonságait» említi. Istvánffy «kiváló szellemi és lelki jó tulajdonainál» fogva magasztalja. Zsámboki «élénk elméjű»-nek mondja. Már mint zsenge gyermek, külön udvartartás által gondozva, örvendetes előhaladást tett az ismeretek elsajátításában. Első éveiben a hírneves humanista, a poeta elegans et venustus, a már említett Balbi Jeromos, későbbi pozsonyi prépost vezetése alatt állott, ki nagy buzgósággal s nagy szaktudással, bár nagyratörő politikai czéljai és diplomácziai szereplésre való vágyódása miatt kisebb állhatatossággal foglalkozott fejedelmi növendékeinek, Lajosnak és Annának, szellemi kiképzésével. Majd az erdélyi (medgyesi) Borsódy (Piso) Jakab, a hírneves költő, szónok és államférfiu s a később, 1528-ban Sz. Zsigmondról czímzett budai prépostság prépostja vette át 1516-ban a királyi sarjak nevelését. Ő Lajosban nagy tanulási kedvet s erős tudásvágyat ébresztett fel, míg udvarmestere, berzenczei Bornemissza János a rend és kötelesség, a mértékletesség és vallásosság iránt való hajlamot és szeretetet költötte fel benne. Bornemissza jelleme és hazafias érzésre nézve ama kor egyik legkiválóbb férfia volt. A pápa fennen magasztalta őt mint oly férfiut, «kit tanácscsal a vének, szorgosságban az ifjak fölül nem múlnak» s kit «annyi vallásos cselekedet tesz hírnevessé s annyi tény a pápának kedvessé». Hozzájárult tanítványához való őszinte ragaszkodása is. Lajost ő valósággal a maga fiául tekintette. Viszont a brandenburgi őrgróf Lajost a fegyverforgatás mesterségébe s egyéb szükséges tudnivalókba (nyilván a lovagi gyakorlatokba) vezette be.
31. II. LAJOS ÉRME 1526-BÓL.
Lajos tanítói igyekezetei s saját jó képességei következtében fiatalabb éveiben elismerésre méltó előhaladást tett. Hat nyelven: magyarul, csehül, lengyelül, francziául, olaszul és latinul beszélt. Nyelvmesterei közül névleg is ismerjük Tandorfi Dietrich prépostot, ki a cseh nyelv tanításában volt mestere. Amellett elsajátított magának előkelő és könnyű előadást, értelmes és szabatos irályt, mit a tőle fennmaradt latin s német magánlevelei fennen bizonyítanak. Kedvvel foglalkozott továbbá nyilvános ügyek megfigyelésével, az atyjának benyujtott kérvények és jelentések tanulmányozásával. Tízéves korában, mikor az országos pártok compromissuma értelmében, kiskorúsága daczára «valóságos királyként» léptették a cselekvés terére, úgy a királyi tanács, mint a királyi törvényszék ülésein elnökölt, országgyűlésken megjelent, külföldi követeket fogadott, ezek előterjesztésére válaszolt s e ténykedésében annyira kiválónak bizonyult, hogy ő, egyik velenczei követ jelentése szerint nehéz helyzete igényeinek meglepő ügyességel tudott megfelelni s komoly méltósággal szólni. Hogy mekkora önérzettel s önmagához való bizalommal bírt, mutatja az őt jellemző következő eset, melyet az első pesti szentgyörgynapi országgyűlés idejéből a történetírók feljegyeztek róla. Ezen gyűlésen a Szapolyai-párt ki akarta ragadni az ő törvényes gyámságának kezeiből úgy a gyámságot, mint az országos közigazgatási hatalmat és gyámok helyett helytartót léptetni életbe. Az erőszakoskodás következtében támadt heves vitatkozásra Lajos megkérdezte a mellette ülő esztergomi érseket, hogy mi tulajdonkép a helytartó? Erre azt válaszolta, hogy a helytartó «király és birodalom felett álló úr». «És én?» – kérdezte Lajos. «Árnyék-király inden hatalom nélkül» – válaszolta az érsek. «Ilyen én nem akarok lenni» – mondta a király. «És mi nem akarunk ilyen királyt tűrni» – volt Barkócz érsek felelete. «Tehát elégedjetek meg csak én velem», – válaszolá Lajos. Hogy harczászati dolgok iránt értelemmel, életrevaló felfogással vagy legalább is helyes sejtéssel bírt, világosan kitetszik abból, hogy Salm Miklós grófnak a Magyarországba küldendő német hadsereg főparancsnokává leendő kineveztetését ő javallotta Ferdinándnak. De hogy kedélye sem volt üres és sivár, eléggé mutatja az, hogy a Balbi és Piso által előtte hirdetett humanista felfogással és irányzattal rokonszenvezett. Humanista s művészeti tehetségeket anyagilag támogatott és serkentett. Örömet talált classikai műveltségben s tanultságban. A zenében nemcsak gyönyörködött, hanem azt gyakorlatilag űzte is. Játszott a lanton s foglalkozott domborművek faragásával.
32. II. LAJOS ÉRME.
Mind e tulajdonságok Lajost, személyes értékét illetőleg közelhozták Mária szívéhez és női vágyaihoz. E nő sokban rokontulajdonságokkal bírt. Ha nem is mondható oly igéző női szépségnek, ki legott a rátekintő férfiut szerelemre gyullasztja, bája, lelkiereje, nagy társadalmi műveltsége és szórakozási szokásai őt igen közel hozták a kor szellemében nevelt férfiak szívéhez. A vele személyesen érintkező külföldi államférfiak és tudós urak sok szépet s dicséreteset mondanak róla. Ha a magyar udvarban követségben járó velenczei követek egyike-másika kevésbbé vonzó színben tünteti őt fel, erre meg kell jegyezni, hogy Mária életében két korszakot kell megkülönböztetni, egyiket, mely a mohácsi vész előtt való időbe, másikat, mely a mohácsi vész után következő időbe esik. A nagy nemzeti szerencsétlenség, amely nemcsak az ország hatalmi állását és politikai önállóságát semmisítette meg, hanem a király életének is véget vetett, annyira átalakító következményű volt Mária lelkületére és jellemére, hogy az özvegy nő már nem volt azonos a férjes nővel. E nőnek jó tulajdonságai fölülkerekedtek, főleg megszokás által szerzett kevésbbé jó tulajdonságain, úgy hogy azok a hivatalos relatiók, melyek a velenczei követek évi zárjelentéseiben reánk maradtak, nem veendők mindig betű- s szószerint. Mert a velenczei követek személyrajzaiba nem csekély mértékben belejátszott az a politika, a melynek szolgálatában ők állottak. Mária, a közügyek iránt való érdeklődése mellett, nem tudott annyira titkolódzó lenni, hogy a velenczei köztársaság iránt táplált ellenszenvét egészen leplezhette volna, mi pedig annál szembeötlőbb volt, mivel elődje a királyi trónon, Anna királyné nagy Velencze-barát volt. Az a férfiu is, ki bizalmi állásban volt a magyar udvarban, György brandenburgi őrgróf ugyancsak bevallott ellenese volt Velencze politikájának, a mi Máriát nemcsak erősebben meggyanusította a signoria ágensei szemében, hanem őt tényleg ellenséges érzületében meg is erősítette. Ez a körülmény tehát jelentékenyen befolyásolta az informáló jelentések íróit, kik, ha politikai tényállások dolgában hűen informálták is küldőiket, mégis a személyes vonatkozások megrajzolásában éppen nem voltak mindig részrehajlatlanok. Ha figyelemmel s elfogulatlanul olvassuk jelentéseiket, kitűnik, hogy ők azokat, kik politikai ellenesei voltak Velenczének, előnyeik mellett is mindig kedvezőtlenebbül tüntették fel, mint azokat, kik a doge uralmával rokonszenveztek, bár kisebb egyéni előnyök által váltak ki. Hogy csak Szapolyait említsük, Massaro őt váltig dicséri, «bölcs és eszélyes, valódi szép tehetségekkel felruházott, az országban közszeretetben részesülő, jeles vezéri képességgel bíró férfiunak» mondja. A dicséret magyarázata: «A velenczeieknek igaz barátja».
33. II. LAJOS LOVASÉRME.
MÁRIA KIRÁLYNÉ 1519-BEN.
Máriát illetőleg épp ezen Massaro velenczei követségi titkárról állnak a mondottak. Az ő jelentése szerint «Mária királyné fényűző, kicsiny, rút, gőgös, szívtelen és bosszúálló; a magyarok őt nem szeretik, s férjének is sok kellemetlenséget okoz. Velenczét gyűlöli. Egész nap ágaskodó paripákon nyargal s annyira telhetetlen az evésben, hogy meddőségét is annak tulajdonítják». Számos adattal mutathatni ki, hogy ez a személyleírás nem minden vonásában hű és Massaro politikai gyűlöletéből fakadó. Az olasz diplomata rajzának először is Máriának ránk maradt festett, metszett, öntött és faragott arczképei mondanak ellent. Ez egyike sem tüntet fel oly női arczot, melyre Massaro leírása ráillenék. Ha eltekintünk Mária alsó ajkának duzzadtságától, inkább is formás női alaknak mondhatjuk őt még későbbi éveiben is. Számos és ritka jó tulajdonai amúgy is nagyon alkalmasak voltak mérsékelni némely testi fogyatkozásai hatását, annyira, hogy Mária személyes megjelenését nagyon megnyerőnek mondhatni. Brentôme Máriát inkább is igen szépnek mondja, bár az osztrák család nagy és lecsüngő alsó ajkát ő is kifogásolandónak tartja. Van írónk, a kinek ízlése szerint még e pittyedt ajkak sem vonnak le e nő szépségnéek magasztalásában, mert «mintegy csókra álló ajkak»-ul tekinti. Mária német életírója is őt, nyilván túlzott felbuzdulással, «üde szépségűnek» mondja, kinek «daczos kifejezésű osztrák ajka emelte júnói feje ingerét». Mindenesetre nem állott nagyon nővérei: Eleonora, Izabella, Katalin mögött, kik mindannyian a szépség hírében állottak.
34. MÁRIA KIRÁLYNÉ ÉRME.
Hogy Massaro egyéb torzvonásai is csakugyan Mária személyisége iránt érzett politikai ellenszenvének szülöttei, más írók nyilatkozatai világánál kétségtelen. A nagyevőség, igaz, a Habsburg-család egyik tulajdonsága. Mária nagyatyja, Miksa császár s atyja Fülöp örömet találtak a lakmározásban. Maga V. Károly is nagyevő hírében állott, ki annyira nem tudott ételvágya felett uralkodni, hogy még orvosának szigorú és határozott tilalma daczára sem tartózkodott a túlgazdag tápláléktól. Azonban Máriának a meddőségét a sok evésnek tulajdonítani merő képtelenség, mert orvosok állítása szerint, a meddőségnek semmi összefüggése nincsen a táplálkozással és az osztrák házból származó számos férjes nő nem kis szaporaságú anya, minden jó étvágya daczára is. Sokkal helyesebben tulajdonítják más írók Mária méhi terméketlenségét, gyenge testi alkatának és nyughatatlan életének, folytonvaló élénk s izgatott mozgásának. A velenczeiek közül maga Guidoto Vincze mondja 1525. évi szeptember 3-iki jelentésében, hogy Máriát gyönge testalkata és rendkívüli mozgékonysága miatt tartja már eleve a világ terméketlennek. Nagyevőség illetőleg pedig, ha fiatal asszony korában netán abban gyönyörködött, későbbi éveiben mindinkább elszokott az élvezettől. Richard nikápolyi püspök, a Mária királyné felett tartott halotti beszédében azt mondja róla: «Nem tudok oly teremtést a világon, kihez a tétlenség kevésbbé tudott volna férkőzni mint hozzá s ki az időfelosztásban kevesebbet juttatott volna evésre, ivásra, alvásra és nyugalomra, mint ez asszony.»
35. MÁRIA ÉS LAJOS KETTŐS MELLKÉPE.
36. MÁRIA KIRÁLYNÉ.
Nem tartalmasabbak az olasz diplomácziai agens egyéb ráfogásai sem, ha a fényűzéstől eltekintünk. Mert a mit gőgjéről, szívtelen és bosszúálló természetéről mond, az nem helyes magyarázása Máriának alkalomadtán megnyilvánuló természetének. A mit a velenczés gőgnek mond, az könnyen megmagyarázható abból a társadalmi felfogásból, mely a középkorban a magasbrangút elkülönítette az alsóbbrangútól. A mi jellemzőt tudunk V. Károlyról, II. Fülöpről, I. Ferenczről és számos más azonkori uralkodóról és uralkodói eseményekről, az szintén a gőgnek benyomását teszi, bár nem egyéb annál a társadalomrangi felfogásnál, melylyel az állami rendek egyes osztályainál találkozunk. A tekintély öntudatának, mondjuk a rangosztályok beleneveléssel kapott önfelbecsülés kifejezése s e czímen aligha volt Mária vagy más uralkodói személy a nemességnél és polgárságnál gyűlölt. Látszólagos szívtelenségének is az a magyarázata, hogy az, ha mutatkozott nála, mindig a kérések és fenyegetések részéről megközelíthetetlen, hozzáférhetetlen szigorú igazságszeretetének következménye és a megismerés útján kialakult hajthatatlan akaratának és meggyőződésének a következménye volt. Ebben nyilván éles ellentét volt közbe és Lajos között, ki senki kérését meg nem tagadhatta, mert csupa jóság és szolgálatkészség volt annyira, hogy ez az egyéni tulajdonsága már emberi erényül nem vétethetett, mert ha a szolgálatkészség, az engedékeny jóság az igazságosság alatt szenved, a korlátozó igazságosság fensőbb erény a szolgálatkészségnél és legengedékenyebb jóságnál. Máriát a fentebb kifejezett vád ellen sikeresen megvédi megszámolhatatlanul sok jótéteménye. Az eléje terjesztett s reánk maradt sok folyamodás és segítségkérés kedvező elintézése szíve jóságáról és nemességéről szól.
MÁRIA KIRÁLYNÉ.
Hozzájárul mindehhez, hogy nagy, talán páratlan erélye is őt érdesebbé tette, de abban a korban, mikor a sors e nőt uralkodásra szólította, kivált Németalföldön, becsülendőbb egyéni tulajdonság alig is képzelhető, mint ez a határozottság. E szempontból a legnagyobb dicsérete és magasztalása, ha Guidoto kiemeli férfiasságát. Érthető egyik kortársa és bizalmasa, Henckel János mondásának értelme: kívánatos volna, mondá, egy oly átalakulási lehetőség, mely e nőt férfiuvá tenné, mert ez esetben hazánk ügyei jobban állanának. Jellemző Mária férfias érzületéből folyó amaz előszeretete, melylyel a vitézség, a jó katonai virtuskodás iránt viseltetett. Férjének egyik káplánja, Szerémi György elmondja nekünk, hogy úrnője különös kegyében részesítette Bárdi Istvánt, daczára annak, hogy ez egyén Péterváradon gonoszságainak egész sorozata miatt lefejeztetett. A királyné kegyének magyarázatául szolgál az a katonai vitézség, melylyel magát ez a gonosztevő híressé tenni tudta. A vitézséget tehát Mária többre becsülte, mint kellett volna egy oly férfiuval szemben, kit a rakonczátlankodás, erőszakoskodás, prédavágy tett a társadalomban gyűlöltté és halálra keresetté. Azt is tudjuk, hogy egyik kedvencz embere Tomori Pál érsek volt, ki silányul tartott külsejével alkalmasabb volt egy finomabb nőt magától inkább eltaszítani, semmint magához vonzani. De a legdurvább daróczban járó férfiunak egy másik oly tulajdonsága volt, mely Mária szemében nem volt érték nélkül. t. i. vitézsége. Mindig nagy örömére szolgált Máriának és férjének, mikor a végbeli vitéz generális török foglyokkal, a török kerületekbe tett becsapásainak vitéz kézzel eredményeiként kedveskedett nekik és a pápai követeknek.
37. MÁRIA KIRÁLYNÉ ÁLLÍTÓLAGOS ARCZKÉPE A FORGÁCH-CZÍMERBEN.
Ilyképen tehát mondhatni, hogy két rokonlelkű s hasonképzettségű egyén készült egymással házassági frigyre lépni, mely éppen a tulajdonságuk s műveltségük egyenlő színvonalánál fogva boldognak igérkezett. Csak egyben tértek el lelki tulajdonságaik egymástól s ez az egy sajátság tette Máriát jóval tökéletesb egyénné, mint a milyen volt Lajos: a character erélyessége. Lajos akaratereje nagyon gyenge volt, mely nála a teljes tétlenségig sülyedt le, míg a Máriáé szívós, kitartó és következetes. A Lajosé éppen ellenkezője annak a tulajdonságnak, melyre kora erkölcsi zsibbadtságával és petyhüdtségével szemben oly nagy szüksége lett volna. Mindenben engedékeny, képtelen volt a maga jobb belátásának érvényt szerezni, nem tudott úszni azon ár ellenében, mely akkor a társadalomban és politikában uralkodó elemként hömpölygött. Inkább is úszott az árral, melyről tiszta beismerése volt, hogy veszedelembe sodorja őt is, a hazát és a nemzetet is. Mária ellenben akaraterős lélek volt, mely szembe tudott nézni a veszedelemmel s mely a maga meggyőződését sikerre vezetni képes volt. Megvolt az a tulajdonsága, hogy állhatatos híveket tudott szerezni magának. Férfiasság volt gyöngéd női szervezetében, mely nemcsak képességet, de akaratot is egyesített magában magának czélokat kitűzni s azok felé törtetni. Uralkodásra és nem engedelmességre, cselekvésre és nem tétovázásra termett egyén, mely mint ilyen, felülkerekedett férjén s mely képesítette őt akkor, mikor már férje nem volt, a helyzet magaslatára emelkedni, irányt adni a politikának s azt diadalra juttatni.