VII.
MÁRIA HÁZASÉLETÉNEK ALAKULÁSA.
A FÉRJ KÖNNYELMŰ ÉLETE.
MAGYARORSZÁGBA érkezésekor és itt tartózkodásának rövid ideje alatt Mária tapasztalatai és kapott benyomásai nyilván nem lehettek a legfelemelőbbek. Az új hazában szokatlan világ tárult eléje, mely sokszorosan különbözött attól a világtól, melyet ő elhagyott. Magyarország semmiképen sem emlékeztethette őt németalföldi hazájára, sem táji, sem társadalmi s egyéb közviszonyok tekintetében. Tájilag az új hazát, hihetjük változatosabbnak, mondjuk, szebbnek találhatta ugyan, amennyiben a sík, egyhangú tergerparti földet nem tették hegyek, völgyek annyira változatossá, mint ahogy hazánkat annak földrajzi alakulása tette. Bevonuló útja, mint mondtuk, Bécsen át a Duna mentén húzódott el. A nagy folyó partvidéke, ha a kultúra által nem is volt még annyira megművelve, mint manap, mégis könnyen elragadhatta a szép iránt fogékony lelket, mint a milyen a Máriáé volt. A mondák és történeti hagyományok által regényesekké vált útközi várak: Hainburg, Német-Óvár, Dévény, Pozsony, Esztergom, Visegrád és az azok alján elterülő városok, melyek lakói sajátos nemzeti köntösben siettek az érkező elé, pittoreszkké tették a tájat, s azt festői színszépségben tüntethették fel. Tetszhetett az érkezőnek a főnemesség gazdag és festői ruházata s büszke természete. Ám annak a gazdasági kultúrának, melyhez szeme szokva volt, nem igen találhatta nyomát. Az új hazában a lovagi kornak jelenségei kaphatták meg lelkét, míg az elhagyott szülőföldön, hol a nyugodalmas és élvező polgári életet elébe tették minden háborúskodásnak és harczi felforgatásnak, lépten-nyomon a gazdaság, az ipar és művészet, az anyagi jólét, a szellemi előhaladottság, a nagy világlátottság jelenségei mutatkoztak mindenfelé. Németalföldön a városok, a szenvedélyesen űzött építészet folytán, nagyszerű és örökszép köz- és magánépületekkel, templomokkal, város- és czéhházakkal, iskola- és családházakkal ékeskedtek, az egyes falvak hatalmasb benyomást tettek a szemlélőre, mint hazánkban akár maguk a vidéki városok. Németalföld az állattenyésztés és tejgazdaság, a földművelés és kertészet, a virágkultusz, a galambtenyésztés, a halászat, a kereskedés, a vásárok országa volt. Ez országot keresztül-kasul a legjobb karban tartott száraz- és víziutak szelték át. Számtalan műhelyében világhírű iparágak foglalatoskodtak. Itt készültek a flandriai tapéták és brabanti csipkék. Itt kallódott és szövődött a legjobb minőségű híres németalföldi posztó és vászon. Itt készültek mindazok a háziszerek és eszközök, melyek a külföldön, kivált Svéd- és Spanyolországban annyira kapósak voltak. Ez ország erdeiből szerezték be maguknak az angol és spanyol hajók árboczfáikat. Innen szállították a heringeket és lovakat az európai országok, Moszkvától Nápolyig. Mondhatni Németalföld volt Európa vására és kikötője, mert minden nemzetnek volt itt vevője és megrendelője. Kikötőiben naponta jött-ment száz meg száz hajó, hozva és vive árúkat; hozva a világ minden drágaságát és hasznos portékáját, elvive az ország tömérdek termékét. Kereskedését szabadelvű törvények, korlátlan hittel tették oly virágzóvá, mint sehol másutt. Ez a páratlan műszorgalom és kereskedelmi forgalom gazdaggá tette az országot, megtöltötte lakosságának az erszényeit, módot adva neki a jó élésre, de sőt pompára és fényűzésre. A szibériai hermelin, a Keleti-tenger borostyánköve, India drágaköve és gyöngye még polgári családok háztartásában sem hiányzott. A genuai bársony és atlasz rendes ruházkodási szövetekül szolgáltak. A polgári házak ebédlőiben tálalásra került a pisztráng, a lazacz, a fáczán, az osztriga, a pávapástétom, csemegékből a füge, datolya, narancs, italokból a malvasi, a porter, a cyprusi bor. A lakószobákat értékes műbútorok, drága képek és tapéták ékesítették. Ezüst tálak, diszített kancsók s velenczei üvegfélék díszelegtek pohárszékein. S mindezek mellett magasfokú műértelem, szakképzettség, nyelvismeret jellemezte az anyagi jólét e boldog bírálóit. Országszerte magas nivón álló iskolák virágoztak.
43. A BÉCSI KIRÁLYI VÁR ÉS KÖRNYÉKE A XVI. SZÁZADBAN.
44. VADASKERTI VADÁSZAT.
Az ó és új haza ez ellentétes állapota nyilván nem maradhatott Mária fogékony lelkére mélyebb hatás nélkül, de bizonyára nem kevésbbé az udvari élet állapota sem, melyre Budán talált. Míg vőlegényét csak hírből ismerte, könnyen szőhetett a vele való házasélet képzeletébe aranyos szálakat. Az ifju első látása, a bécsi kongresszus alkalmakor, a császári Burg fényes termeiben, megragadhatta gyermekkori ábrándozását bűvös erővel. A tömött szőkehajú, kecses mozgású, ügyesen tánczoló, aranyos brokát-öltönybe avagy csillogó vértbe öltözködött, délczeg lovon pompásan lovagló deli ifju felköltötte a gyermekleány szenvedelmét. Az első látás, az első megismerés boldog napjai voltak ezek, melyek emléke állandóan megaranyozta az innsbrucki többévi magánnevelés idején a fejedelmi gyermekhölgy lelki világát. És mégis a viszonyok az állandó együttlét idején nem alakultak úgy, hogy az első szerelmi ábrándozás tündérképe valamennyire el ne homályosodjék. Lajos ugyanis minden veleszületett jó természete és nemes indulata daczára is az apjától örökölt könnyelműsége és gyengesége révén, korán megszokta az excessiv életet s mindazt, a mi ezzel kapcsolatos volt. Köztörténelmünk egyértelműleg mondja, hogy amint ő a melléje rendelt Brandenburgi őrgróf vezetése és befolyása alá került, erkölcsileg hanyatlani kezdett. Az őrgróf, daczára hogy hivatalba lépésekor esküvel igérte az ifju király jó gondját viselni s daczára annak, hogy ő maga már a férfikor derén állott, egy vígtermészetű, enni-inni, jól élni, mulatni szerető excessiv egyén volt, «aki csakis mulatságokra és ünnepélyekre, turnirokra és felvonásokra gondolt s a király szegénységén csakis azért sajnálkozott, mert emiatt nem tarthatott több ünnepélyt, vadászatot, lakmározást s nagyobb udvartartást. Egy egykorú államférfiu, Burgio nunczius szerint az őrgróf «mindennapi foglalkozása a táncz és a hajsza, csakhogy nem vadat, szarvast, vadkant vagy madarat hajhász. Azért kerüli a városokat és keresi fel az erdőt, hogy félretéve a szemérmet, élvezhesse a mértéktelen evés-ivás szabadságát s mindazt, a mi azzal jár». Mulatni szerető természetére érdekes világítást vet azon 1515-ik évi levele, melyet testvéréhez, Kázmérhoz intézett, elmondva abban, hogyan mulatott át a királylyal egy farsangi éjszakát. Ehhez hasonló más mulatozásairól is van egynél több tudomásunk. Hogy a királyi ifjut hogyan nevelte, az kitetszik az olasz Massaro tudósításából. E szerint «naponta 6–7-szer lakmároztatják és szerfelett itatják, emellett fényes dáridókat rendeznek udvaránál s minden este megtánczoltatják, éjfélkor pedig újból étkeztetik. Ebbeli mesterei Burgo császári követ és a Brandenburgi őrgróf, kik a királynéval és ennek kisasszonyaival virradtig tánczolnak». Szóval a nevelő, György gróf rossz példát szolgáltatott királyi növendékének s a dolog természetében feküdt, hogy a komoly, szigorú nézetű, nehézkes, zsémbeskedő s a mellett fukarkodó másik mentor, Bornemissza Jánost nem lehetett Lajos előtt oly kedves, mint az életkedvnek szabad folyást engedő, bőven költekező őrgróf, kinek mint atyjától ajánlott rokonnak is, könnyebben sikerült az őt eltávolítani akaró magyar urakkal szemben a maga befolyása alá hozni. Hogy mennyire szerette Lajos az őrgrófot és annak ivadékát, azt VII. Kelemen pápához intézett 1524. évi január 10-iki pozsonyi levele mutatja. Ebben ajánlja ő a pápának Albert és Impert testvéreket, György brandenburgi őrgróf fiait. Elmondja, hogy ezek az ő rokonai, kik annyira szívéhez nőttek, «hogy bármi jótéteményben részesíti őket a Szentatya, azt olybá veszi, mintha őt magát részesítette volna azokban». Ily személyes gyöngeség mellett végre is az őrgróf a királyt (s utóbb a királynét is) egészen hatalmába kerítette, az udvart megtöltötte németekkel, konczleső hitvány udvaronczokkal és sok haszontalan, élősködő, alávaló s kétesjellemű emberekkel. «A budai királyi udvart a németség árasztotta el, ez szolgálta ki a királyt ágyban, asztalnál, termekben, tanácsban, erdőben egyaránt», mondja Burgio nunczius 1525. évi áprilisi 13-iki jelentésében.
45. VADDISZNÓVADÁSZAT A XVI. SZÁZADBAN.
46. VII. KELEMEN ÉRME.
De nemcsak a pápai követ, Burgio és a velenczei követ, Massaro, hanem más egykorúak és közelkorúak is hangoztatják Lajos megrontói ellen a vádat. Így a királyi udvar egyik bennlakója, Szerémi György királyi káplán azt írja egyik helyt, hogy Lajost «gyermekkortól fogva rosszul nevelték, fajtalankodásra csábították, tánczra tanították s nem arra, hogy a hazát védje. Minden húshagyó (farsangi) napon démoni orgiákban részesítették». S ugyanő máshelyt mondja, hogy «a lator udvaronczok a királyt gyermekkorától kezdve a rosszra tanították inkább, mint a jóra, amiről ő saját szemeivel is meggyőződött». Így vádaskodik továbbá Dubravszky János olmützi püspök s cseh történetíró, Lajos apjának, II. Ulászlónak barátja is, ki többször megfordult Budán mint urának a magyar királyhoz küldött ügynöke. Budán jártakor többször élvezte Thurzó Elek vendégszeretetét s személyesen ismerte az őrgrófot, kivel együtt képviselte volt később, 1543-ban I. Ferdinándot Krakóban, II. Zsigmond király lakodalmán. Hitelességéhez tehát, ki ekként a budai viszonyokat legjobban ismerhette, semmi kétség sem fér. Ő súlyosan vádolja az őrgrófot azzal, hogy növendékének erkölcseit megmételyezte s a szép tehetségekkel megáldott ifjut sikamlós talajra állította. Őt a maga mintájára idomítva, kifejlesztette benne az élvvágyat, a lakmározás és a dőzsölés, a színjátékok, tánczvigalmak és tournirok iránt való kedvét annyira, hogy elveszítve a komolyabb tanulmányoktól a kedvet, az országos ügyeket úgy kerülte, mint «a kutyát és kígyót».
47. THURZÓ ELEK NÉVALÁÍRÁSA.
A Lajos ellen emelt eme vádakat hitelesítik azok a panaszok is, melyek a király nagybátyjához, Zsigmond lengyel királyhoz érkeztek volt. Ezek szerint a királyt «leginkább idegenek rossz erkölcsökben nevelik, a melyek alattvalóit elégedetlenekké teszik és úgy a királyi méltósággal, mint a válságos időviszonyokkal meg nem férnek, minélfogva attól kell tartani, hogy az ifju tehetetlenné fog válni, magára gyalázatot és az országra romlást fog hozni. Másnemű, positiv vádakat is emeltek titkon a lengyel királynál. Egy lengyel diplomata, Krzicki András, nagybátyjához, Tomicki Péter alkanczellárhoz és poseni püspökhöz intézett 1523. évi levelében tudósítja ezt, hogy a magyar követ a lengyel királynak «tiltott borzalmas dolgokat» közölt Lajos király életéről. Szerinte az esztergomi érsek is ugyanazokat a dolgokat közölte chifrirozott levélben Zsigmond királylyal. Hogy minők lehettek ezek a «borzalmas dolgok», azt könnyen megtudhatjuk azokból a tanácsokból, melyeket Zsigmond király unokaöcscséhez, a magyar királyhoz intézett, mert nyilvánvaló, hogy azok már nem tanácsok, hanem vádak, tanácsok mezébe öltözött szemrehányások voltak. Történeti értelmük az, hogy Lajos Istent nem tartja mindig szemei előtt, nem imádkozik ájtatosan, nem hallgat misét és prédikácziót, ünnepnapokon is vadászik, mise előtt nem tartózkodik az evéstől, vadászatra túlsok időt fordít, még akkor sem mellőzi, mikor fontos ügyeket kell tárgyalnia, az ügyek intézésében nem buzgó és gondos, megengedi, hogy vadászebei ellepik ebédlőjét és lakószobáit, nem óvakodik a poharazástól és részegeskedéstől, kerüli a komoly emberek társaságát, nem óvatos és takarékos az ajándékozásban, puhító és gyengítő fürdőket használ, fürdés közben étkezik, nem tartja távol a könnyelmű embereket, akár szakálltalanok, akár szakállasak, a kik csak tivornyák, szórakozások és más becstelen dolgok felől beszélnek. Hogy e tanácsok valósággal történeti tények bevallását tartalmazzák, fényesen, bár szomorúan hitelesítik az egykorúak vagy oly közelkorúak, kik a valóságot még jól tudhatták. Már az 1518. évi szentgyörgynapi országgyűlésen az urak kötelességévé tették a királyi tanácsnak, ne engedje, hogy «ő felségének még ifju lelkét bárki hiú és haszontalan rábeszéléssel ide-oda hajlítsa s hogy őrködjék a király becsülete és udvarának dísze felett». Krzicki 1524 október 6-ikán Budáról és november 28-ikán Krakóból írt leveleiben mondja, hogy a magyaroknál «a fejedelem ányéka» ül a trónon. Burgio nuncziusnak 1526 márczius 27-iki jelentése szerint «léhaság és álmosság vett erőt a királyi udvaron». A magyar hazafiak egyik legjellemesbike, Tomori Pál kalocsai érsek nem habozik 1526-ban azt írni a királynak: «Bocsássa meg Felséged, ha nyiltan kimondom: nincs királyunk». De feljajdultak az 1523. évi október 18-iki németújhelyi konferenczián résztvettek is. A császár, a lengyel király, az osztrák főherczeg követei s az egri püspök konstatálták, «hogy a király míg korban fejlődik, szellemileg hanyatlik és meg van rontva erkölcseiben; udvarnokai nem tisztelik s nem félnek tőle; bárki szabadon léphet termeibe; nem ritkán mezítelenül jelenik meg udvarnokai előtt; bárki hivatlanúl asztalához ül; illetlen tréfákat űznek előtte, sőt vele is; a tanácsüléseken szórakozott és szótalan; a templomban nem imádkozik, vadászatok és egyéb szórakozások foglalják el egész idejét…» És bár a császári követ térden állva esdeklett a király előtt, hogy változtassa meg életmódját, viselje magát királyhoz illően, ez, valamint fenyegetése, hogy különben meg nem javulás esetére alattvalói meg fogják vetni s a hatalomtól megfosztani, kérés és fenyegetés is eredménytelen volt. Eredménytelen az a szabályzat is, melyet a császár és más uralkodók udvari rendtartása alapján a magyar udvar számára dolgoztak ki, bár azt maga a király és királyné is megerősítették. A királylyal együtt az egész kor volt megromolva. Tubero Lajos, dalmát apát a korról azt írja, hogy ezt «bujálkodás, tétlenség, viszálykodás, pénztelenség és királymegvetés» jellemzik.
48. TOMICKY PÉTER ALKANCZELLÁR.
Lajos botránkoztató, kihágó, kicsapongó élete akkora méreteket öltött, hogy maga ellen ingerelte úgy magyar, mint cseh alattvalóit. Könnyen attól lehetett tartani, hogy ellene fellázadnak s elkergetik. Az esztergomi érsek már 1519-ben szemébe mondta Lajosnak, hogy ha nem hallgat tanácsaikra, az országból kiűzik s mást választanak királyukul. Krzicki András Tomicki Péterhez intézett 1523-ik évi levelében kijelenti, hogy ha Zsigmond lengyel király rögtönösen nem intézkedik unokaöcscse életének megjavításáról, akkor az a dán király sorsára jutand.
49. II. LAJOS UDVARI ORVOSA.
Az esztergomi érsek említett 1523. évi chiffrirozott levelében szintén tudtára adja Zsigmondnak, hogy Csehországban felette veszedelmes összeesküvések keletkeznek s hogy Magyarországban pamfleteket terjsztenek Lajos ellen. Okozza emiatt az őrgrófot és a többieket.
50. II. LAJOS LOVAS ÉREMKÉPE. I, II.
A csehek is megütközve látták Lajos excessiv viselkedését, mikor ő a királyné koronázásakor, 1522-ben Prágában járt. Rozmitali Zdeneck Leo főúr az országgyűlésen nyilt ülésben mondotta Lajosnak, hogy nem ez a módja cseh és magyar trónja megerősítésének. Ám hogy mennyibe vette a megszégyenített király a mogorva korholást, abból tetszik ki, hogy Lajos 1522 deczember 1-én a fiatal Batthyány Ferenczet Prágába hívta mulatni és utasította a tárnokmestert, adjon neki útiköltséget, azonban Szalkai kanczellár eltiltotta Batthyánynak az elutazást és utasította, hogy menjen Szlavóniába.
Ujabbkori történetíróink: Pray, Katona, Engel s mások, mondjuk, csaknem valamennyien, maguk a külföldi írók közül is többen eszerint tartózkodás nélkül ismételhették az őrgróf ellen hangoztatott vádakat. Kik pedig az őrgrófot Dubravszky és követei vádjaival szemben védelembe veszik, szintén nem tagadják magát a tényt, a király erkölcsi sülyedtségét, melyet hiteles okiratokkal szemben nem is tagadhatnak, de a romlottság okozójául nem a Brandenburgi őrgrófot, hanem az osztrák ház embereit tartják s azt hirdetik, hogy Lajos király házasságáig, vagyis míg György őrgróf vezetése alatt állott, romlatlan volt s csak házassága után, mikor György őrgróf nevelői tiszte véget ért, sülyedt erkölcseiben. Hivatkoznak egy velenczei titkárnak, Massarónak egyik jelentésére, mely szerint «a király, míg magyarok vezetése alatt állott, a legjobb erkölcsökben neveltetett; de mióta megházasodott és németek vezetése alá jutott, egészen ellentétes életmódhoz szoktatták. Egymaga az a körülmény, hogy Zsigmond tanácsadó levele a király házassága előtt iratott, legvilágosabban bizonyítja Massaro állítását s azokat, kik Brandenburgi György védelmezésében s tisztára mosásában rája hivatkoznak. Az sem áll, hogy az őrgróf befolyása nevelői tisztének befejezésével megszűnt volna. Még ezentúl is játszott ő és testvére Vilmos, Mária királyné udvarmestere fontos szerepet az udvarnál. Intézte az ügyeket, szőtte a politika szálait, értékesítette a maga rokonsága javára befolyását, szerzett magának királyi évdíjakat, várakat és uradalmakat, árusította a maga zsebe hasznára a hivatalokat, tisztségeket, méltóságokat és birtokszerzéseket, zsarolva a püspököket, főurakat, nemeseket, köztük még olyan főurat is, mint Thurzó Elek. Egyik főtényezője az 1523. évi németujhelyi és pozsonyi fontos tanácskozmányoknak s lett a felállított titkos tanács egyik tanácsosa. Az ő és testvére szereplése annyira szembeötlő volt, hogy mikor az esztergomi érsekség betöltéséről szó volt, Ferdinánd főherczeg 1524 április 19-ikén azt írja magyarországi követének, hogy ez ügyben mindkét őrgróf támogatását igyekezzék kinyerni. Györgyöt a pápai legatus még 1525 június 5-ikén Rómába írott levelében mint az udvarban és az országban hatalmas s a király előtt nagy tekintélyben álló ellenséget tünteti fel. Még csak két év mulva hagyta el végleg, félve a nemzeti ellentállás zivataros kitörésétől, az országot.
51. HARCZJÁTÉK A XVI. SZÁZADBAN.
Első pillanatra azt gondolnók, hogy Máriára férjének ezen erkölcsi állapota elidegenítő hatással volt. De ez nem volt az eset, mert ennek daczára is Mária bensőséggel csüngött Lajos személyén. Nemcsak hogy szerette mindvégiglen férjét, de részt is vett annak egyes kedvteléseiben: a vadászatban, a tournirokban, tánczban, lakomázásban, szinészi mutatványokban s hasonlókban, úgy hogy éppenséggel nem áll róla, a mit egyik életírója mond, hogy Mária alaposan megtisztogatta az udvart a söpredéktől és szeméttől. Ura megrontóival folyton fenntartotta a jó és szivélyes viszont. György őrgróffal és testvéreivel, Albrecht nagymesterrel és Kázmér őrgróffal meg Vilmossal, nemcsak a rokonságnál fogva, hanem azon czélzatból is, hogy velük és általuk politikai terveit is megvalósíthatni remélhette.
Vadászatokban, tournirokban, tánczban, lakomákban s egyéb zajosabb szórakozásokban minden udvarnál gyönyörködtek. Nem kell amellett elfelejtenünk, hogy Mária, mint Németalföld szülötte, gyermekkortól fogva hozzá volt ezekhez szokva. Európa egyik legvigadozóbb fővárosában, a kieken-fretterek városában születve és a «miksai dőreségekben» és «flandriai szabadosságban» nevelkedve, az ő erkölcsi világa és életnézete nem idegenkedhetett a vígabb és zajosabb, a pezsgőbb s kitörőbb élet nyilvánulásától. A burgundi udvar Miksa, Szép Fülöp és nővére Margit, valamint V. Károly, sőt még későbben II. Fülöp alatt is a könnyelműség, a jólét, a pazarlás és könnyű erkölcsösség hírében állott. De Németalföld népe közvilágában is rendesek voltak a duhajkodó felvonulások, az álarczos és fegyveres körmenetek, a házi és nyilvános ünnepélyek, a bankettek. A flamandi nő, a közérzet tisztességének megóvása mellett, nem idegenkedett a szabadabb erkölcs, a pajzánabb női kaczérság megnyilatkozásában való örömtől, báját szerette alkalomadtán ledérkedő könnyelműséggel érvényesíteni, jellemével és női önérzetével meg tudta egyeztetni a kihivó frivolság és durváskodó bujaság látszatát. Máriának Németalföldről magával hozott udvarnépe: kisasszonyai, női szolgái az erkölcsi életnek könnyelműbb, ha nem éppen feslettebb felfogásának látszottak hódolni. Ezek tették az udvari életet fesletté, de érte nem Máriát okozhatni mintegy bűnszerzőül.Ő nem találhatta a budai udvari élet vigalmait és zajosabb szórakozásait éppen elrettentőknek s részt vett azokban anélkül, hogy botránkoztató jeleneteket a maga jelenlétében megtűrni hajlandó lett volna. Sokkal fiatalabb is volt, semhogy a vígabb életmódnak az akkori nehézjárású, válságos időkhöz való összenemillését beláthatta vagy megérezhette volna. Csakis erre véljük szoríthatni a németujhelyi konferenczia mentő igyekezetében fáradozó urak abbeli lesujtó nyilatkozatát, hogy ők hiába fordultak a királynéhoz, «mert már ez is meg van rontva».