XXII.
MÁRIA NÉMETALFÖLDI KORMÁNYZÁSA.
MÁRIA a németalföldi kormány élén 1531–1556-ig, tehát 25 éven át állott s ezen idő alatt a köz- és kormányzati élet minden terén kifejtette nagy képességeit, szívós és bátor erélyét, politikai és diplomácziai tapintatát s soha el nem szunnyadó szépművészeti s irodalmi hajlamait. Kormányideje alatt a politikai s hatalmi versengések magas hullámokat vetettek, vészes felhők sötétlettek nem egyszer újabb hazája egén, de bölcs belátásának mindig sikerült egyrészt az állam hajóját hullámok felett tartani, másrészt a fenyegető veszélyeket ártalmatlanokká tenni. Annyira bölcsen tudott a helyzet ura lenni, hogy az egyik velenczei követ szerint «szelleme és szive sokkal nagyobb állam kormányzására hivatott volt, mert megmutatta, mennyire terjedhet nőnél a test energiája, a lélek bátorsága és lángelméje». Bernardo Navagero és Marius Cavalli, a brüsszeli udvarnál Velencze követei, szintén nem tudták eléggé dicsérni Mária németalföldi kormányzónő férfias erélyét, tevékenységét, eszét. Dicsérete visszhangot keltett még a XVII. században is. «Kormányzónői hivatalát, írja Gans, férfias szívvel viselte, nemcsak Dániával kötött békét s fenntartotta a Sundon a hajózást, hanem háborut izent a francziáknak és másoknak is, viselve azt hősiesen. Semmi vállalatban nem tanusított nőies kedélyt s meg is vetette a női fényt és pompát.» Mai írók is «erőteljes szellemű s államférfiui éleslátással megáldott fejedelmi nőként» dicsérik. Oly nőként, «ki nagy tehetségeinél, nemes és emelkedett jelleménél fogva a trónra és kormányzásra mitnegy termett vala». És ezt az elismerő csodálatot Mária valóban meg is érdemelte. Mert mindenütt siker követte az ő munkásságát, mely sem akadályoktól vissza nem rettent, sem előnyt személyes kényelméért fel nem áldozott. Ellenségeinek minden ármánya, ravaszsága és terrora felett győzedelmeskedett. Egykoruaktól tudjuk, hogy a franczia király, I, Ferencz sógornője ellenálló erejét drasztikus, de hazug hirek terjesztésével igyekezett megtörni, őt magát megfélemlíteni s így felette győzedelmeskedni. Csakhogy mindez hiábavaló igyekezet volt.
A belkormányzás terén Mária feladata valóban nem volt kicsiny. V. Károly elvei amily szigoruak voltak, épp oly makacs is volt azok végrehajtásában. Mária közvetítése nélkül az amúgy is eléggé kiélesedett ellentét okvetlenül katasztrófához vezetett volna. Károly szigora, úgy a politikában, mint a vallásügyekben erős egyéni meggyőződésen alapult. Amit az állam javára s előnyére jónak, üdvösnek talált, azt valósította is, bármely áldozatába került legyen. Mária okosan transigabilis felfogása azokban az ügyekben, melyek politikai vagy valláspolitikai természetüek voltak, az ellentétek élét tudta venni. A császár kíméletlen, nem egyszer túlszigorú rendeletei végrehajtásában Mária találékonyabbnak s ezzel kíméletesebbnek bizonyul. Bár a Habsburgok családi egoismusánál fogva az ő közéleti felfogása sem volt mindig a legelőrehaladottabb felfogás, mégis mindig annyira előrehaladt, hogy a végletek összetűzését kikerülhette. Így Károly császár vallásügyi rendeleteit nem hagyhatta ugyan végrehajthatatlanul, mégis maguknak a protestánsoknak is el kellett ismerniök, hogy sok jó és nemes akarattal mérsékelte a rendeletek szigorát. «Sohasem szünt meg, mondja franczia életírója, elvei mérsékeltsége által kitüntetni nemesb kedélyét.» Az ő közbenjárásának s az ő okos engedékenységének eredménye volt, hogy Anvers, Groningen és az Ommelandok teljesen kikerülték az inquisitiót. Brabant csaknem teljesen s hogy Frieslandban csak szórványosan s Geldernben csak 1550 után lépett fel. Úgy hogy maguk a protestánsok, bár nem szerették, mégis őszintén óhajtották volt kormányzóságát. Nem lehet benne eléggé felbecsülni azt, hogy a vallási küzdelmek hevében nem tűrte a nyilvános, az országos botránykeltést. Mikor egy Heilborn Miklós nevű ferenczrendi szerzetes egyik iratát, melyben a legdurvább személyeskedéssel kikel Erasmus Rotterodamus ellen, Antwerpenben új kiadás alá rendeztette, a mélyen sértett Erasmus panaszára Mária legott érvényt szerzett azon császári rendeletnek, hogy ily iratokat előleges censura nélkül újból nyomatni nem szabad s meghagyta az antwerpeni hatóságnak, hog maga elé idézve a nyomdászt, tiltsa meg a mondott botrányirat kinyomását, vagy ha már kinyomva volna, annak megjelenését és árusítását. A királynénak ezt az intézkedését a nemesb katholikusok is helyesléssel és elismeréssel fogadták.
148. I. FERENCZ FRANCZIA KIRÁLY.
(A madridi képtár eredeti olajfestménye után.)
Rendkívüli ügyességét, hajthatatlan férfias erélyét, szellemének fölényét fényesen documentálta azokban a küzdelmekben, melyeket a haza fennmaradása, szabadsága és jogai érdekében vívott elelneseivel. Mikor hollandi anabaptisták, kik magukat «keresztelők»-nek (baptistáknak) avagy «szövetségtársak»-nak nevezték, Hollandot és Németalföldet maguknak elfoglalni akarták, Máriának sok éberségre és nagy erélyre volt szüksége, hogy a hydrákként fel-feléledező veszedelmes sectát, büntetéssel, fegyverrel, de szépszerével oktatással is ártalmatlanná tegye. Végre is sikerült meghiusítani azok hazaellenes törekvéseit. Mikor a Hanza a németalföldi kereskedelmi hajók elől elzárták a Keleti-tengert és a Sundot azon czélból, hogy Németalföld ezentúl csak másodkézből kaphassa a skandináviai termékeket s viszont Skandinávia a németalföldieket, Mária legott repressaliákkal felelt, feltartóztatta a hanzahajókat a németalföldi vizeken s a magukat megadni vonakodókat elsülyesztette, a hanzakereskedők gazdag raktárait és árutelepeit Antwerpenben és Amsterdamban lefoglaltatta. De erélyének legtündöklőbb diadalait az I. Ferencz franczia királylyal szemben folyt nemzeti küzdelemben aratta. Hősies önfeláldozással és rendületlen elszántsággal védte Németalföld függetlenségét és szabadságát a királynak minden megtámadása ellen. Ferencz franczia királyról joggal mondhatta egyik magyar főúr, hogy az sohasem törekedett a kereszténység javára szolgálni. Kicsinyes versenygésből és irígy féltékenységből összeveszítette a keresztény fejedelmeket akkor, mikor azok tömörülése a török hatalommal szemben legszükségesebb lett volna. Keresztény coalitio esetére elmaradt volna Európa keleti részében az a sok szenvedés és lealázás, melyet a diadalmas törökség okozott. Magyarország nem került volna másfélévszázados rabságba s szép földjén a keresztény civilisatio áldásos veteményei nem taroltattak volna le oly kegyetlenül. A barbárság nem diadalmaskodhatott volna a világ culturája felett. A Habsburg-ház lealázása és gyengítése volt egyik legfőbb törekvése. E végett egyesült az ugyanerre törekvő Angliával, de még magával a törökkel is. E nemtelenül felidézett franczia-német-osztrák-olasz háborúban Mária oly tulajdonokat mutatott, melyek őt a legtehetségesebb és legszilárdabb fejedelmek sorába helyezték. Legszembeötlőbben mutatkoztak rendkívüli képességei 1542–44-ben, mikor a francziák a Nizzában 1538 június 18-ikán, tíz évre kötött fegyvernyugvás daczára is negyedik ízben, V. Károly szerencsétlen algiri hadjáratakor, Németalföldet megtámadták. E perfid támadás, melyben Ferencz király nem átallott a törökökkel Olaszország pusztítására szövetkezni, Európaszerte iszonyatot és gyűlöletet keltett ellene. Leghangosabban Mária szive dobogott e gyalázatos támadáskor ádáz támadói ellen. Csakhamar sereget állított talpra, Antwerpenből Gentbe, innen Monsba, Namurba sietett, minden veszélyeztetett ponton megjelent. Majd itt, majd ott termett. Az orleansi herczeget, I. Ferencz király második fiát visszaszorította, a Vendôme herczeget megállásra kényszerítette, a Gelderni marschalt izolálta, a dánok recognoscáló hajói egyikét elfogta. Mindenhol hidegvérről és nagy körültekintésről tett tanubizonyságot. «Magatokat és szabadságtokat kell végletig megvédenetek, – mondá – nehogy franczia rabságra jussatok. Inkább emészsze fel a háború összes javaitokat, semhogy az ellenség pusztítsa el azokat.» Hősiességének és fáradhatatlanságának eredménye az 1544 szeptember 18-iki crespyi béke volt, mely a császár javára véget vetett a háborúnak.
150. AZ ANTWERPENI SZÉKESEGYHÁZ.
(Dürer rajza a bécsi Albertinában.)
151. MÁRIA KIRÁLYNÉ.
Ferencz halálával (1547 márczius 31.) az ellenségeskedések nem szüntek meg végleg Francziaország és Németalföld közt. Ferencz fia, az 1547-ben trónra jutott, tüzes és uralomvágyó II. Henrik nehéz szívvel viselte a nyomasztó tudatot, hogy az a tömérdek pénz és siralmas sok emberáldozat, melynek árán apja, Ferencz király Olaszországban 30 éven át helyreállítani igyekezett a régi hatalmat, hiába volt. Az osztrák-spanyol habsburgi hatalom nem hogy gyengült volna, hanem szemlátomást garapodott és Francziaországra nézve egyre fenyegetőbbé lett. Végtelen düh szállta meg a maga tehetetlensége érzetében Henrik királyt. 1551-ben október 5-ikén szövetkezett a nagyratörő szász Móricz választófejedelemmel, ki megfeledkezve a Károly császártól kapott jótéteményekről, azt megcsalva és elárulva hirtelen megtámadta. Mária éleselműségére jellemző, hogy a pártütő Móriczban ő ismerte fel legelőbb a veszedelmes ellenséget. Ő tudósította először Károlyt a választófejedelemnek a franczia királylyal való szövetkezéséről s bár a készületlen császárnak a hirtelen meglepetés óráiban éjjel a tiroli hegyeken át gyorsan, gyaloghintón menekülnie kellett, mégis a francziáknak 1553-ban megindult ellenségeskedései ezúttal is csak kárukkal végződtek. Mária szivósságának és férfias tevékenységének köszönhette Németalföld a hadi események nagy részét is.
152. MÓRICZ SZÁSZ HERCZEG.
(Cranach Lukács festménye után.)
Mária e heroikus tevékenysége könnyen megérteti velünk azt a fanatikus dühöt, melylyel a franciák e hősi asszony iránt viseltettek. Pamflettekben mint gonosz boszorkányt szerepeltették, ki farkason lovagolva Francziaország szegény gyerekeit barlangjába csalja s ott vérüket iszsza. Ennek a dühös gyűlöletnek volt az eredménye, hogy Máriának egyik legszebb épíszeti műemlékét, Mariemontot, a francziák – örök szégyenükre – gyalázatosan elpusztították. E durvaságokkal szemben Mária viszont méltón vigasztalódhatott azon öntudattal, hogy hazájának életbevágó érdekeit egy hatalmasb nemzettel szemben érvényesítette. Kimutatta Németalföld természetes szerepét és annak helyzetét az európai küzdelmekben. S ebbeli érdemeit fennen el is ismerték úgy alattvalói, mint maga a császár. Mikor 1544-ben január 20-ikán V. Károly Máriával együtt Löwenben az egyetemes statusok gyűlésén megjelent, az államok elismerték, hogy a francziák által megtámadt tartományok elvesztek volna Mária királyné körültekintése nélkül s neki ezért hálát szavaztak. De maga a császár is Németalföld vitéz megvédéseért szintén köszönetet modott a németalföldieknek és kormányzónőjüknek. Majd a crespyi béke megkötése után, Károly elismerte, hogy az utolsó 10 év alatt Mária szolgálatai túlhaladták a kormányzónő és a nővér kötelességeit s őt azzal tisztelte meg, hogy ő maga, köszvénye által akadályoztatva, Mária által akarta és nem a római király által a nagy speieri birodalmi gyűlést megnyitni. Egyúttal neki adományozta a turnhouti urodalmat, valamint Bingen várost és területét. Ez a császári kegy nagy örömére volt Máriának. Mert íme mostantól fogva egy darab földje volt, mely felett souverain úrnő volt, melynek jövedelmei az ő pénztárába folytak, melynek vadát tetszés szerint vadászhatta s melynek lakói felett kizárólag ő ítélkezhetett.
153. LÖWENI VÁROSRÉSZLET.
Annak a viszonynak rendezésében, mely Németalföld és a Németbirodalom közt forgott fenn, Máriának munkássága ugyancsak nagyon eredményes volt. Folytonvalók voltak a németalföldi tartományok és a birodalmi fejedelmek közt fennálló hatalmi versengések. Mária 1542-ben oly javaslatokkal lépett elő, melyek e téren üdvös kiegyezkedéseket engedtek remélni. Németalföld egyik hírneves jogtudósát Vigliust bízta meg, hogy a németalföldi tartományok sérelmeit s a maga közvetítő javaslatait terjeszsze a birodalmi gyűlés elé, mi 3 év multán 1543-ban ismétlődött az augsburgi gyűlésen. Ezen maga Mária is megjelent legfelsőbb tanácsosaival s a császár tanácsosaival, Vigliussal s a két Granvellával s a vitás ügyet sikerre juttatta. Viglius kijelenti Mária nevében, hogy Németalföld kormánya kész a birodalommal olykép megegyezni, hogy jogaik és szabadságaik fenntartásával hajlandó a birodalmi rendes terhekhez hozzájárulni, de ennek fejében megkívánja a birodalom védelmét csakúgy mint a német államok és területek. Az egyezség végre 1548 június 16-ikán létrejött s vele az összes burgundi tartományok egysége, másrészt azoknak a Németbirodalommal való összefüggése mindenkorra biztosíttatott. Németország azt a hasznot vette, hogy oly tartományok, melyek előbb a franczia koronával függtek össze, mint Flandria, Artois, Burgund, Henegan, Holland, Zeeland stb. most a Németbirodalommal egyesültek. Németalföld pedig, hogy ezentúl a Németbirodalom segítségére számíthatott, példának okáért Francziaország ellenében, megmaradva a közigazgatás, törvényhozás és igazságszolgáltatás terén való szabadságaik csorbítatlan birtokában.
154. A LÖWENI SZENT PÉTER-TEMPLOM.
Nem kis érdemei vannak továbbá Máriának Németalföld trónutódlásának rendezésében, az úgynevezett pragmatica sanctio létesítésében is. Az egyes németalföldi államokban a trónutódlás különbözőleg volt szabályozva. Egyikben a nő-, másikban a fiuág volt jogosítva, az utóbbi a saliai törvények értelmében s így az a veszedelem fenyegette a még csak imént egy államfő alá rendelt országot, hogy mindjárt V. Károly halála után az egység felbomlik. A császár az ország két legelőkelőbb birói collegiumával, a mechelni nagy tanácsnak és a brabanti udvarnak bevonásával egy pragmatica sanctiót terveztetett, mely szerint a trónutódlás minden tartományban különbség nélkül ugyanazonképpen szabályozva legyen, úgy t. i. hogy a souverain hatalom örökösödése a császárnak úgy fiú-, mint nőágának biztosítva legyen az eddig fennálló, vagy vitás jogok és szokások mellőzésével. Az összes tartományok rendei ellenkezés nélkül fogadták el azt a sanctiót, mert már áthatotta valamennyit a kölcsönös összefüggés és a közös érdekek érzése. A mit Miksa, fia Szép Fülöp, Vakmerő Károly, de sőt még Margit kormányzónő idejében sürgetni kellett, most már elismert igazság volt a nagy többség szivében. Margit főherczegasszony egy államszövetség, Habsburgi Mária egy állam kormányzója volt.
Az organisatióban és administratióban Mária nem kisebb talentumnak bizonyult mint fivérei: Károly és Ferdinánd. Károly császár titkárának, Grudiusnak szavai szerint «a királyné élesen látó elméjét soha eléggé nem dicsérhetni». A kormányzati, közigazgatási, törvényhozási, pénzügyi s hadi ügyek gyorsabb elintézhetése czéljból minden irományt, államit és magániratot szigorú rendben tartott és tartatott, mondhatni levéltári pontossággal kezeltetett. Mikor, hogy csak egy példát hozzunk fel, Ferdinánd király a bányavárosokban reformokat kívánt életbe léptetni, Mária turnhouti 1550 július 24-iki utasításában meghagyta titkárának, Scharberger Orbánnak, hogy bécsi irodájából némely szükséges okiratot vegyen magához, de lelkére köti, hogy az okiratokban a rend meg ne zavartassék. Hogy mennyire körültekintő, szorgoskodó és intézkedő volt, ez kitetszik imént idézett okiratából. Ebben meghagyja titkárának, hogy jól ügyeljen és figyeljen arra, milyen a bányavárosokban a rendőrség, milyenek az ottani alapszabályok és rendeletek, milyen a gazdaság a kamaráknál és váraknál, milyen a pisetum, az urbarium s jogok állapota. Meghagyja azt is neki, hogy ügyeljen, vajjon teljesíttetnek-e a haszonbérlet feltételei, melyek az augsburgi szerződésben megállapítvák s hogy a királyi biztosoktól, azok minden rendelkezéseiről, melyeket a városok, kastélyok és bányák körül teendenek, írást kérjen, hogy, ha idővel a bányavárosok ismét a királyné kezére esnének vissza, a jelenlegi visitatio a jövőre zsinórmértékül vagy tájékozásul szolgálhasson.
155. A LÖWENI SZENT PÉTER-TEMPLOM ÉNEKKARI KARZATA.
156. HABSBURGI MARGIT KORMÁNYZÓNŐ SZOBRA MECHELNBEN.
I. FERENCZ. FRANCZIA KIRÁLY ÉS CSALÁDJA.
A hivatalos és magániratok e gondos összegyűjtésének és rendbentartásának köszönhetni, hogy a brüsszeli államlevéltár a történeti kutatásoknak kimeríthetetlen kincsesbányája. Mária kormányidejéből Brüsszelben annyi az okirat, írja Horváth Mihály, nemcsak Magyarországot, hanem az egész Európát illető, miképpen, például a reformatio s annak a régi vallással vívott első harczainak történelmére nézve, bárhol is alig látszik párja ezen okmánykincseknek. Ránk nézve különös fontosságú Máriának a magyar bányavárosokat és egyéb özvegyi uradalmait illető magánlevéltára, melyet magával vitt ki Németalföldre. Egész könyvek találhatók itt, melyek az arany-, ezüst- s rézbányák üzletének évenkénti költségeit s jövedelmeit, kiadásait s bevételeit tüntetik fel s így hazánk pénzügyi és culturalis történetének megóvására felbecsülhetetlen adatkincseket szolgáltatnak. De a rendben tartott okiratkészletnek volt köszönhető, hogy a peres és birói ügyek elintézései nem szenvedtek Mária alatt halasztást, költséges és ügyesbajos huzódást. Az igazsgászolgáltatás, hála az ő fáradhatatlanságának és lelkiismeretes buzgóságának, nemkülönben gyors felfogásának és a dolog lényege hamaros megismerésének, gyorsmenetű volt. Az ítéletben mégis mindig meggondoló, soha el nem hamarkodó volt. Mária maga példánya volt a szorgalomnak és lelkiismeretességnek. Igazságszolgáltatása felülhelyezkedett minden melléktekinteten. Egészen bátyja, a császár nyomán haladt. Nem volt tekintettel senkire és semmire, csak magára az igazságra és jogosságra. Ajtaja mindenki előtt nyitva állott s így módjában állott az igazság biztos kifürkészésére alaposan tájékozódni. Hozzájárult, hogy amily hajthatatlan volt akarata, épp annyira hozzáférhetetlen volt kéréseknek és fenyegetéseknek. Hivatalkodásában «neki a munka és fáradozás életeleme. Uralkodni szeretett, nem hermelint viselni. Az összes fonalak az ő kezeiben egyesültek. Az ország kormányzását, had- és külügyét ő intézte». A birodalom ura, a császár jóformán mindent az ő elintézésére bízott. Mária napnota kétszer is hosszant tanácskozott a császár tanácsosaival. Még a betegség sem akadályozta őt abban, hogy a hivatalos előterjesztéseket meghallgassa, a munka mintegy éltetőleg hatott reá. Csak ott érezte magát munkára nem hangoltnak, ahol nem bízott az eredményben, hol nem volt elég módja sikerhez jutni. Iróasztalán felhalmozódtak az összes hatóságok iratai. Mindent átolvasott: a kérvényeket, az ítéleteket, a jelentéseket és a döntéseket. Mindezek tömege miatt a hozzáérkezett privátlevelek elintézésére sokszor csak napok mulva került a sor. Magánszobáiban is folytatta a munkát. Majd lóra pattanva helyi vizsgálatokat tartott. Felkeresett s bejárt várakat s katonai sánczműveket, kereskedelmi telepeket és hajókat s ilyenor mindenki bámulhatta nagymérvű szakismereteit. Meghallgatott különböző vélekedéseket, megvizsgálta azokat s ha egyszer aláírt valamit, akkor hasztalan volt minden könyörgés, szószólás, fenyegetés. A tartományokat nem bízta helytartóira és tisztviselőire. Egyszer Flandriában és Namurban, másszor Artoisban, majd Luxemburgban, Hollandban, Seelandban, Felső-Ysselerben jelent meg. Jötte mindig váratlan, rögtönös volt. «Oly nő, mondja egyik velenczei követ, kiben igen sok férfiasság van. Maga gondoskodik a hadi ügyekről s tervezi is azokat, valamint a várak erődítését s mindennemű államügyeket. Mindent saját szemeivel akart látni, lóhátra ült, hogy szemlét tartson a csapatok felett s megvizsgálja az erődöket. Fáradhatatlan úgy a harcz mint a béke idején, megmutatta, mit tehet egy hozzá hasonló asszony lángesze és ereje». Sokszor hónapokon át távol volt székhelyétől. Futamodóhoz hasonlított inkább, semmint állandóan helybenlakóhoz. Az időjárás zordonságát fel sem vette. Nagy előnyére volt energiájának ritka rábeszélőképessége, melylyel az országos vállalatokhoz szükségelt pénzt és katonaságot előteremteni tudta. Pénz és katona beszerzése Németalföldön nagyon is nehéz, complicált dolog volt, mely azonban az ő kezelésében soha annyira complicált nem lehetett, hogy eredményhez ne vezetett volna. Ő pénzszerzésben és katonaállításban, mint regens, nem parancsolhatott, csak előterejsztést tehetett. Vesztegethetett, ígérhetett, rábeszélhetett: de csakis az egyetemes államok, vagyis az ország parlamentje határozott. Elfogadhatta vagy visszautasíthata a regens előterjesztéseit. Ám Mária, ki erélyét józansággal és okossággal egyesítette, a szükséges pénzt és katonaságot mindig megkapta a statusoktól, bár tudvalevő, hogy mily nehéz dolog volt azokat adakozásra biri. Ebbeli sikerei Máriának épp oly nevezetesek voltak, mint a megadott pénzzel és katonasággal az ellenségen diadalokat aratni. Erőszakos megadóztatások, ha előfordultak, inkább kincstári rendelkezések voltak, semmint a királyné parancsai.
157. A LÖWENI SZENT GERTRUD-TEMPLOM BELSEJE.
158. A TURNHOUTI KASTÉLY.
(Richter Aurél rajza.)
Fáradhatatlansága és odaadó buzgósága kitünt továbbá a hivatalos repraesentálásban is, mely nem egyszer igen súlyos terheket rakott vállaira. Abban az időben, 1549-ben, mikor V. Károly császár óhajára fia II. Fülöp, mint trónörökös a németalföldi tartományokat először látogatta meg, Mária szereplése nagyon hozzájárult ahhoz, hogy a gazdag tartományok, anyagi és culturális civilisatiójuk szemkápráztató fényét a fejedelemfi szemei előtt ragyogtassa. Fülöpöt április 1-sején Mária és nővére Eleonora fogadták s kizárólag Máriának köszönhette, hogy mint valóságos hódító járta be örömujjongás közt azon földet, melynek kormánya szintén reá várakozott s Mária, lóháton kísérve unokaöcscsét, ennek folytán oldala mellett állott, kitartva a fárasztó ceremoniák, ünnepségek, bankettek, a tavaszi tánczvigalmak és szinjátékok végtelen sokaságában. E hosszas út valóságos próbáját adta a nő testi és lelki organismusa edzettségének, de egyszersmind az ő loyalis dynastikus felfogásáról is tanuskodott. Ő háza érdekében kötelességének tartotta személyes részvételével fokozni unokaöcscse diadalútjának erkölcsi hatását.
159. MÁRIA KIRÁLYNÉ 1532-IKI EMLÉKÉRME.
Épp úgy kötelességének tartotta azokban a látványos ünnepségekben részt venni, melyekben háza fénye és hatalma külsőleg is megnyilatkozott. Az aranygyapjas rend káptalanának egybeülése fontos állami ünnepség volt, hiszen ezen a Megváltó, a Boldogságos Szűz és Sz. András dicséretére és dicsőségére, a keresztény vallás s a szentegyház védelmére és terjesztésére valamint a jó erkölcsök szaporítására alapított nagy rend alapszabályszerű feladatához tartozott a rendtagok jó erkölcsei felett őrködni s azok kihágásait megbüntetni. Mária annál készségesebben vett részt a társasünnepségben, mert kedvező alkalmul szolgált jó erkölcsökre törekvő buzgóságának, de nem egy nemzetközi politikai ügy elintézésére is.
160. PORTUGÁL IZABELLA, V. KÁROLY NEJE.
(Tizian festménye a madridi Muzeum del Prado-ban.)
161. AZ ARANYGYAPJASREND JELVÉNYE.
Richter Aurél rajza.
Ám érdekes Mária személyes karakterét is szemlélni azon időben, melyet Németalföldön töltött. Ugy látjuk, hogy azt a képet, melyet az ő személyes tulajdonságairól ifjú éveiben megrajzolni igyekeztünk, most idős korában határozottabb s jellegzetesebb szinekkel kifejezőbbé tehetjük. Határozottsága szókimondó asszonynyá tette őt. Az volt ő még testvéreivel szemben is, bár irántuk való szeretete és tisztelete, rajongásig fokozódott volt. Szókimondása egyes esetekben a kiméletlenségig kemény volt. Mikor Ferdinándnak 1529 június 13-ikán fia született, Mária szerencsekívánatait juttatta el hozzá, de felhasználta az alkalmat állampolitikai észrevételekre is. «Miután Isten annyi gyermekkel áldja meg, írja Ferdinándnak, annál szükségesebb, hogy fáradhatatlanul rajta legyen tartományait megtartani. Ő úgy látja, hogy nehéz lesz Magyarországot megtartani, mert a nemzet elégedetlen vele (Ferdinánddal) s átkozza azokat, kik arra csábították, hogy őt királylyá válaszszák.» Szókimondásával megszerezte magának azt a dicsőséges hírnevet, hogy ő, mikor tőlünk már búcsút vett volt, Ferdinánd lelkiismerete s a magyar nemzet szava lett. Ő tőle reménylette a magyar honfi szerencsétlen hazájának külföldről érkező megsegítését. Könnyek hullását látta Szalaházy Tamás egri püspök Mária elköltözéséből származni, mert e nő volt szabadságunk biztosítéka. És ujjongó örömmel telt el, mikor hallotta, hogy a királyné visszatérőben van német- s osztrákországi útjából.
Nem egyszer bizony nagyon nehéz helyzetbe jutott mikor testvérei személyes érdekeinek conflictusában nyilatkoznia kellett. Károly császár egyik legszivósb óhaja volt, hogy mint mondja, házuk érdekében fia Fülöp nyerje el a római császárság koronáját, melyre pedig I. Ferdinándnak volt igénye. 1550-ben, augusztusban terjesztette Károly abbeli kívánságát a választófejedelmek elé az augsburgi gyűlésen, melyen a császár testvéreivel személyesen találkozott. Ferdinánd nagyon szigorúan ragaszkodott jussához s ettől sem a császár követelései, sem a császár nővéreinek, Máriának és Eleonorának kérései és könnyei daczára sem állott el. Mily nagy fájdalmat szenvedhetett a családja szolgálatában álló nő, mikor látta, hogy már-már szakadásra kerül a dolog s Ferdinánd testvérei elől teljesen félrevonult. Valóságos ír volt sebzett lelkére, amikor végre is egy privátszerződés a viszálynak véget vetett abban az értelemben, hogy míg Ferdinánd a császári koronát kapja meg, annak birtoklásában őt majd Fülöp kövesse, azt pedig Miksa, Ferdinánd fia.
162. HOLLANDI ZÁSZLÓTARTÓ.
(Jacob de Gheyn rézmetszete után.)
Az igazságot, melyet Mária mindenki számára szentnek tekintett s mindig, mint láttuk, már magyarországi helytartósága idejében biráskodásának alapelvét képezte, a maga jogainak és igazainak megóvásában szintén elengedhetetlennek tartotta. A benne fejlő igazságérzés hozta magával, hogy ő magyarországi javairól még elköltözködése után sem mondott le s mikor e javak nagy része Szapolyai kezébe ment, nem habozott ezeket tőle még a szultán közbenjárásával is visszaszerezni. A Konstantinápolyban járt Scepper Kornél volt ott az ez ügygyel megbízott procuratora. Ugyanazon igazságérzésének kifolyása volt, hogy elfogadtatta, megerősíttette s egész terjedelmében átiratta Miksa főherczeggel, mint I. Ferdinánd örökségével az ő jegyajándékát s Magyarorszgában bírt özvegyi javait illető ama szerződést, mely I. Ferdinánd és ő közte, Károly császár közbenjárására és békebirósága mellett, Augsburgban 1548 márczius 7-ikén létrejött. Mária e szerződés végrehajtásánál a maga biztosaiul báró Eyczing Ulrik tanácsosát, hellersteini Haller Farkas lovagot, udvarmesterét, kincstartóját s tanácsosát, Sparentorfi Krabat György és Scharberger Orbán titkárait nevezte ki s hatalmazta fel. Ez igazság- és jogérzésből folyólag elszámoltatott magának tisztviselői pénzkezeléséről még ezek halála után is s kifizette magának követeléseit adósai hagyatékából. Követeléseiről még testvére, Ferdinánddal szemben sem mondott le. Az ő kérésére kellett Ferdinándnak 1551 márczius 9-ikén Augsburgban akként intézkednie, hogy a királynétól haszonbérbe vett bányavárosok s egyéb özvegyi javak évenkénti 34 ezer magyar forintnyi díja fejében 1551-től kezdve a következő 6 évre Mandlich Mátyást augsburgi polgár előre, összesen 204 ezer magyar forintot fizessen. Ezért Mandlich Mátyás Ferdinánd a bécsi és ausseei sóhivatalok jövedelmeivel biztosította. Perre hagyta jönni igzait, ha azokat veszedelem fenyegette. Egynél több adatunk van arra nézve, hogy adósait exequáltatta s hogy jogait avagy jogaiból folyó érdekeit kérlelhetetlenül óvta. Hogy az adósságok behajtását eredményesebbé tegye, a behajtónak százalékokat engedélyezett. Ám mindez csak nagy igazságszeretetéből folyt, mert hogy lelke mélyében jóindulatú, könyörülő, készséggel segítő egyén volt, úgy mint bátyja a császár, ezt azon készsége bizonyítja, melylyel kijelenté, hogy egyes exequáltakról és azok gyermekeiről ő kegyelmesen gondoskodni fog. De bizonyítja jószívűségét egész élete is. Készséggel teljesítette a hozzá folyamodók kéréseit. Közbenjárt érdekeik megóvásában. Megalapította kegyességével sok ember szerencséjét. Hálásnak mutatkozott a neki teljesített szolgálatok megjutalmazásában, azok érdekeit tehetsége szerint előmozdította s ügyeiket ajánlotta azoknak, kik segíthettek. Igazán érdemeseknek ügyét előmozdította az útban álló akadályok daczára is. Szorgalmazta nyugdíjasainak kielégítését. Bár szigorú volt másoknak vele szemben kötelező szolgálati megkövetelésében és hajthatatlan az igazság elismerésében, mégis nem hiányzott benne a figyelem és gyöngédség sem. Erre vall magaviselete elutasított kérői iránt, s erre azon kegyes fogadása, melyben a nála járt Wallop Jánost részesítette s kinek fáradozását és iránta való jóindulatát egy arany kupával hálálta meg. Gyöngédségét és figyelmét árasztotta azok családja iránt, kik az ő és bátyja, a császár szolgálatában fáradoztak. Azelőtt hogy Scepper Kornél követi minőségben Konstantinápolyban járt, a királyné, Gentbe érkezve, egyik bizalmas pohárnokát Scepper nejéhez küldötte, ura távollétében őt vigasztalandó és kegyéről őt biztosítandó. Mikor pedig a királyné Gentet elhagyta, Oláh Miklóst Sceppernéhoz küldte búcsuzni.
163. A RÉGI KIRÁLYI KASTÉLY GENTBEN.
(Richter Aurél rajza.)
A mit pedig ellene mint bosszúálló nő ellen felhoznak, csak olyan, a mi nem természetes karakterét mutatja, hanem női érzékenységéből folyt: a mi többé-kevésbbé minden emberben, kivált nőben megvan. Mikor politikai ellenfele földig forgatja fel egyik legszebb építészeti alkotását s tűz martalékává teszi azon alkotásainak összes értékes berendezését, természetes, hogy azt a fájdalom első pillanatában megtorolni óhajtja. «Olyan az asszonyi természet, a legnagyobbé is, hogy igen bosszúállók, ha megsértetnek», mondja Brentome. Mikor azok az alattvalók, kik az ő és testvére V. Károly császár hálájára lekötelezve voltak, ellenök fellázadnak, érthető, hogy a megtorlás vágya szállotta meg őt s hogy a lázadás leverése után szive kiengesztelést csak akkor érzett, mikor a lázadás szítói kivégeztettek s a többiek térdenállva életökért könyörögtek előtte. Ám a szenvedély első felhevülése után Mária az maradt s annak mutatkozott, a mi valójában volt: nemes és jóságos nő. Hogy mennyire képes volt megnyerni ismerőseit, hiven mutatja Batthyány Ferencznének egyik Máriához intézett levele, melyben magasztalja az ő, az írónő és férje iránt mindenha tanusított kegyességét, mely akkora, hogy ha száz évig élne, azt Ő felségének eléggé meg nem köszönhetné. «Amig élek, mondja, Ő felsége szolgálatát el nem hanyagolom, mint kegyelmes Urnőmet csakúgy, mintha a szerződtetett jobbágya volnék.» Már előbb, 1552 szeptember 2-ikán férje, Ferencz gróf, tudósítva Máriát a hazai válságos viszonyokról, kéri őt, hogy ha netán neki és feleségének kivándorolnia kellene, fogadja őket kegybe, mert a királyné az ő egyedüli reményök. Az a Brodarics, kit politikai okok kényszerítettek a királynét és pártját a mohácsi vész után nemsokára elhagyni, mintegy bűvös erő által érezte magát a királyné személyéhez vonzani. 1533 márczius 8-ikán oly levelet intézett Pozsonyból Oláhhoz, mely amily meglepő oly megható is. Kéri a királyné titkárát, ajánlaná őt a királyné kegyelmébe, mert bármikor alakuljanak is a közügyek s bármit is mondanak vagy mondtak valaha felőle Ő felségének, ő nem tud megfeledkezni annyi kegyességről és jóságról, melylyel őt a méltatlant és érdemetlent támogatta és nemcsak a vele egyenlők, de az őt felülmulók, a nálánál kiválóbbak közt is az ő tekintélyével felemelte. Mely jóságáért ő, míg él, Ő felségének minden módon hálás lenni akar. És ha oly nagy távolság nem elválasztaná őt a királynétól, ő nem türtőztethetné magát, hogy ő felségét hódolatteljesen fel ne keresse. De ha az Uristen, mint reméli, sőt jövőre biztosra veszi, békét hoz az országra, akkor ő a hosszú út fáradalmaitól nem fog visszarettenni, hogy legalább kis részben nyilvánítsa ő felségének háláját. de Brodarics másszor is eseng Oláhnál a királyné kegyének számára való kieszközléséért, mert ez életének legfőbb óhaja. Ajánlja tehát neki az ő legalázatosabb szolgálatait. Thurzó Elek is mindvégiglen megőrizte szivében Mária iránt való szeretetét és megbecsülését. A királyné betegségéről kapott hírek szomorúsággal és fájdalommal töltötték el. Egyre ajánltatja magát kegyeibe s felajánlja neki halála napjáig való szolgálatkészségét. Semminek sem örülne inkább, mint annak, ha a királyné valamikor visszajönne közéjök. Más, tőle még távolabb álló egyénnek is hódoló szeretettel viseltetnek iránta. Gilinus Camillus, a milanói fejedelem titkára és tanácsosa a királyi úrnő «lábait csókoltatva» a legjobb egészséget kívánja neki, hogy hálásaknak mutatkozzanak annak, kinek mindenöket köszönhetik. Graphaeus Cornelius hálatelt szivvel Máriának dedikálja egyik művét. Szintén megható Burgio pápai nunciusnak a királyné titkárához intézett azon kérelme, fejezze ki úrnője előtt az ő hódolatát, melyből megértve ő felsége, hogy semmi sem fekszik annyira szivén, mint annak ügye és érdeke. Még magasztosb dicséretben részesíti őt Rotterdami Erasmus, ki felismeri benne «a fennkölt nők legjobbikában, a mennyei jóságot, mely számukra fájdalom és zaklatás után vigaszt és derűt hozott s ki miért méltán hálát szavazhatnak Istennek és boldognak mondhatják a hazát, melynek osztályrészül ily úrnő jutott, mint kinek kormánya alatt az jámborságban s szabad művészetekben annyira virágzásnak indult». Ugyanő egy másik levelében Máriáról úgy beszél, mint kinek «különös bölcseségét és jámborságát mindenki hirdeti». Majd elhatározza Oláht szerencsekívánataival amiatt, «hogy a szerencse jóvoltából annyira tisztességes helyet foglalhat el annál a nőnél, kinél a fejedelmi nők sorozatában emberségesebb s sz. erkölcsökben tündöklőbb nincsen. De gratulál önnönmagának is «mint kinek barátja egy oly hatalmas kiváló nő oldalán van, kinél magát felette ajnálhatni kívánkozik s kinek iránta való kegyét ő örökre bírni kívánja».
164. MÁRIA KIRÁLYNÉ.
(Az eredeti metszet Ő Felsége hitbizományi könyvtárában.)
A milanói fejedelem titkára Gilinus Camillus nem kisebb elragadtatással és magasztaló hálálkodással ír Máriáról. Oláhhoz 1534 október 12-ikén írott levelében «örömét fejezi ki a ritka kitünő nő jóléte felett, nem tud neki eléggé hálás lenni, a miért Ő felsége az ő csekélységét kegyeivel annyira elhalmozza. Nem szünik meg lelkének nagyságát és arányban való kiválóságát csodálni s kész az ő szolgálatában fejét is feláldozni». Hogy maga fejedelmi ura, a milanói herczeg is csodálattal van Mária iránt eltelve, azt ugyancsak Gilinus mondja Oláhnak. «Az én uram, a herczeg úgy tekinti Ő felségét, mintha annak szolgája volna és bámulattal van iránta eltelve.»
Az oldalán évek során a titkári minőségben működött Oláh Miklós, kinek hivataloskodásában bőséges alkalma volt Máriát alaposan megismerhetni, dicséri «világosan látó éles elméjét, mint ki ritka jelenség az asszonyi nem közt. Igazi nővére nemcsak vér szerint Ferdinándnak, hanem annak elméje, jámborsága, erényei s egyéb testi-lelki kiválóságai szerint is.» A császár követe, Scepper Kornél becsvágyát látta kielégítve akkor, mikor ura őt Mária tanácsosául kinevezte.
Ha Mária költséges kormányzása miatt a rendeknél, mint ilyeneknél nem is állott különös szeretetben, az egyeseknél mégis, ezek körében is, szeretetben és becsülésben részesült. Oláh Miklós egyik leveléből tudjuk, hogy Máriát Monsban, mikor oda Binchéből költözködött, a lakosság ujjongva fogadta. Ugyanőtőle tudjuk, hogy Valenciennesben, odaérkeztekor fáklyákkal és szövétnekekkel, az öröm és vígság minden megnyilvánulása mellett fogadták. A város polgárai neki ezenkívül 500 Károly-aranynyal megtöltött középnagyságú ezüst tartályt ajándékoztak. Egy másik városbna is a legelőzékenyebben fogadták, két napon át vendégszeretetben s kedves látványosságokban is részesítették. Maga az ország fővárosa, Brüsszel, megbánva egy alkalommal tanusított ellenkezését, a visszaérkező királynét nagy ünnepséggel fogadta.
165. MÁRIA ÉS II. LAJOS VOTIVABLAKA A BRÜSSZELI SZÉKESEGYHÁZBAN.