HATODIK FEJEZET.
HATODIK FEJEZET.
Bajazed szultán Fayerabend XVI-ik századi rajza után. Dörre rajza.
Durazzói László, mint Károly fia és utóda, 1390 okt. 15-dike óta minderősebben izgatott Mária és Zsigmond ellen; Palisnay és Tvartkó halála után azonban keveset tehetett. Hervoja horvát bán s Dabissa bosnyák király meghódolt, Dobor elesett, Horváthy Jánost pedig és Kontot számos társával együtt kivégeztette Zsigmond (1392–1393). Mária nem vett részt e véres eseményekben. Fölváltva kereste föl kedvelt mulatóhelyeit, közben azonban, főleg birtokügyekben, most is gyakorolta királyi hatalmát; sőt helyettesítenie is kellett Zsigmondot, midőn azt 1393-ban és 1394-ben Csehországba szólították a Venczel király és a rendek közt fölmerűlt egyenetlenségek. 1394-től fogva Zsigmondot mindinkább foglalkoztatta a török ellen indítandó háború ügye, Mária ellenben csak a tél kezdetén tért vissza Diósgyőrről Budára, hol Zsigmond most kiváló gyöngédséggel bánt vele. Kedveért még a táborba való indulását is elhalasztotta. Májusban azonban már Nikápoly alatt állott s nem egy jelét adta személyes bátorságának, midőn hírét vette, hogy neje 1395 május 17-én szerencsétlen esés és szülés következtében kisdedével együtt életét vesztette. Zsigmond a táborból hazaküldött Kanizsay érsekkel Váradon szent László lábaihoz temettette el nejét, alapítványt tett emlékezetére, egyik legnagyobb ellenségével, a megkegyelmeztetése után váradi püspökségbe áthelyezett Horváthy Pállal miséket mondatott lelke üdveért s 39 év múlva azon maga is itt keresett örök nyugalmat.
Durazzó Lászlót IX. Bonifác 1389 május 29-én Nápoly királyává koronáztatta.* A pápával kibékűlt László a magyar trónt is szerette volna megszerezni, melynek bíborán pedig már ott sötétlett egy Durazzo vére. 1390 október 15-dikén Magyarország főuraihoz tett levele az izgatás megkezdését jelenti.* Jó szövetségest vesztett Palisnay Jánosban, ki 1390 február 16-dikán, s Tvratko királyában, ki 1391 márczius 18-dikán húnyt el.* Amannak helyét betölteni Hervoja lett volna hívatva, kit László 1391 július 17-dikén Vulkóval együtt dalmát és horvát bánokká nevezett ki;* Tvratko utóda Dabissa lett, ki azonban már csak azért is kereste Zsigmond barátságát, mert a fölkelők az ellenkirályt, Tvratko Surát pártolták. Ennek ők adták meg az árát; mert az új bosniai király csakhamar elfogatta a két Palisnayt* s ezzel egy egész vidék fölkelését bénította meg. László ellenkirály azonban mindamellett is támadásra készűlt. 1392 október 15-én a Zsigmond és Mária pártjáról hozzátérőknek kegyelmet ígért,* – a magyar kormányt amúgy is háborgató törököt az által ügyekezett részére vonni, hogy Bajazet szultán leányát október 18-án feleségűl kérte* s nemsokára, november 8-dikán a velenczei herczegtől szabad útat kívánt Magyarországba induló hajói számára.* De nem indúlt el s a következő 1393. évben Zsigmond a fölkelőknek egyik fő fészke, a Bosna balpartján, Uszora vidékén levő Dobor ellen vezette a törökök ellen gyűjtött, de saját dynastiájának belső ellenségei ellen fordított seregét.* Garay Miklós és János, valamint Maróthy János vitézsége csakhamar kezére kerítette az erősséget;* Hervoja Máriának és Zsigmondnak már aug. 3-án hűséget esküdött,* Dabissa a király táborába ment hódolni, Dalmatiát Garay Miklós fegyverrel szerezte vissza a bosnyákoktól, a hegyek közt bujdosó Horváthy János pedig fogságba esett s nagyon kegyetlen halált szenvedett.*
RAIMO Muratorinál, XXIII. 224.
WENZEL, III. 694–5.
Paulus de PAULO, III. 730.
WENZEL, III. 698–700.
Paulus de PAULO, III. 730.
WENZEL, III. 717–720.
U. o. 720–722. és 744.
HORVÁTH, II. 391.
DOBNER, IV. 362. – KATONA, II. 173.
FEJÉR, X. b. 442–4.
U. o. 158–9.
THURÓCZY Schwandtnernél, I. 273.
A költői hagyományok ezért Máriát teszik felelőssé.
«Zsigmond királyt felesége izgatja,
Gyakor-sírásokkal szorgalmaztatja,
Nagy nyomorúságát hogy megtorolja,
János bánon boszúját hogy torolja…»*
Gyakor-sírásokkal szorgalmaztatja,
Nagy nyomorúságát hogy megtorolja,
János bánon boszúját hogy torolja…»*
TINÓDY Sziládynál, III. 332. – THURÓCZY, I. 272. – BONFINI, 373. A cseh HAGEK (Böhmische Chronik, Lipcse, 1718. 639. l.) szerint Mária iránt való «bolond szerelme» vezette Zsigmondot ezen kivégzésekre, hogy ezzel is jobban tessék Máriának. A kivégzés nem történhetett előbb 1392 őszénél; Thuróczy tehát önmagának ellent mond, ha 1392 május 17-ikére tevén Mária halálát, őt okolja az épen általa megkegyelmezett Horváthy vesztével. PRAY véleménye (Ann. II. 188.), hogy «Horváthy filium, si conjecturć locus sit, opinor – eadem poena aftectum, qua in patrem animadversum esse nostri scriptores perperam meminerunt» ASCHBACH (I. 82.) szerint elvetendő.
De e vérvád alól is ép úgy fölmenthetjük őt, mint a hogy Hédervári Kont Istvánnak s társainak halála sem terheli lelkét. S ezzel már a költészet sem terheli, mely a nemzet vértanúi közé emelte a Zsigmond és Mária ellen Osztroviczánál és Dobornál imént hősiesen küzdő harminczkét nemest, kiknek emlékét még Mátyás király idejében is dicsőítették a népdalok* s kik Vajdafy György szavaira hajtva, megadták, bár védhették volna magukat s a Szerémség rengetegeiből Budára indúltak, hogy a törvényes királyi párnak meghódoljanak. – Vajdafy azonban – mint hitték, a király titkos parancsára – útközben lánczra verette s ez által az eddiginél is jobban elkeserítette őket. Elhatározták, hogy már most csak azért sem fognak meghódolni s hogy nem adják meg Zsigmondnak a királyt megillető tiszteletet. Nem is adták meg.
THURÓCZY, I. 276.
S 1393 tavaszán Budán a Szent-György terén fölállított vérpadon harminczkét nemes végezte életét. Kont szemben fogadta a csapást.
«Ne sírj, fiú – szólt a gazdáját sirató Csókához a király, – ezentúl én leszek az urad, s én többet adhatok neked, mint az, kit lefejeztek.»
«De én neked, cseh disznó, sohasem fogok ám szolgálni»!
S a másik pillanatban a szolga vére már összeelegyedett a többiével.*
THURÓCZY, 276–7. – BONFINI, 294. – AENEAS SYLVIUS (Status Europć sub Friderico III. Imp. Frehernél, Script. rer. Germ. II. 38.) e 32-őt regulinak nevezi s a bekövetkezett nyugtalanságokat lefejeztetésöknek tulajdonítja. CUSPINIANUS (De Cćsaribus. Frankfurt, 1601. – 394. l.) szintén elbeszéli a 32. nemes kivégeztetését, de a Thuróczynál adott részletek nélkül.
Mária az 1391-ik évet jobbadán a fővárosban s annak közelében, Visegrádon és Verőczén, Nógrádmegyében töltötte. Egy udvari emberének becsülete,* az óbudai Klára-apáczák anyagi jólléte,* két özvegyasszony és egy fiatal leány sorsának biztosítása,* vagy az, hogy a szikszaiak a diósgyőri erdőségekből ingyen fát kapjanak,* Barbadicot pedig megjutalmazhassa,* jobban látszik őt érdekelni, mint a politika. Mindamellett mint Zsigmondhoz egészen «hasonló»* fejedelem szerepel. Ápril 11-díkén, midőn Puszta-Szent-Lászlón főpapjainak és főurainak környezetében hallgatja meg János zágrábi püspöknek Prodaveszki Ördög István mester ellen tett panaszát; tanácskozik híveivel s embereket küld ki, hogy azok a dolgot megvizsgálják.*
1391 jan. 30. FEJÉR, X. a. 663–4.
U. o. 664.
Ápr. 24. – U. o. 662–3.
Decz. 24. WENZEL, Diósgyőr, 42.
WENZEL, III. 695–6.
A pozsegai káptalan kifejezése, 1391 máj. 21. FEJÉR, X. a. 719.
U. o. 719–721. V. ö. ápr. 29-én kelt oklevelét, melylyel Stibort szintén főembereinek tanácsára erősíti meg Zay-Ugrócz birtokában. WENZEL, Stibor, 64–5.
A következő 1392. év nyarán a Magas-Tátra gyönyörű vidékeit látogatta meg. Kedélyének szórakozásra, gyönge testének üdülésre volt szüksége. De itt sem feledkezik meg királynői tisztéről. Június 9-dikén Leibitzből intézkedik a nemes Kromlowoknak birtokba igtatásáról, kik elpanaszolták neki, mint Szepesvármegye rendei szintén bizonyítottak, hogy jószágaikra vonatkozó okleveleik elégtek,* de július 28-dikán már Váczról engedi meg Surányi Pálnak és Géczy Tamásnak, hogy Csongrádmegyében, szentlőrinczi uradalmukban, pallosjogot gyakoroljanak* s hasonló jogban részesíti három faluban a Berencsy-nemzetséget is;* majd Gerebencsi Szemere szörényi bánnak özvegyét ajándékozza meg a biharmegyei Szalacs birtokával.* Az év második felét, úgy látszik, Nagyváradon töltötte, kedvencz tartózkodó helyén, az Anna-apáczák várad-velenczei zárdájában,* hol a fejedelemasszony, Simon bán özvegye, édes gyermeke gyanánt ügyelt reá s annyi csalódás után is csöndes szívének derűlt nyugalmát át akarta önteni királynéjának nem-egyszer földúlt kedélyébe.
FEJÉR, X. b. 67–8.
U. o. 66–7.
Századok, 1875. – 523–4. l.
Kiadatlan. Leleszi orsz. levéltár Metal. Bihar. 12. és budai orsz. levéltár. kincs. oszt. N. R. 1049. 4. §. 22.
BUNYITAY, id. h. I. 211.
De nem lett hűtelen másik kedvencz múlató helyéhez sem. Budáról, hova télire ismét visszavonúlt,* 1393 tavaszán Diósgyőrre ment, hol körülbelűl két hónapot töltött s ott ünnepelte meg a húsvétot és a pünkösdöt.* Úgy látszik, meglátogatta az ő jóvoltából részben újra épűlt Szikszót is (Abaújban), melynek 600 arany forintnyi évi adóját 50 aranynyal lejebb szállította.* S midőn május 30-án, Budára visszament, Mohit is útbaejtette,* Kükülley János volt tanítványában és Monaci Lőrincz barátnéjában nem elevenedtek-e föl a régi emlékek s ki annyira tudott lelkesedni a természet szépségein, nem merengett-é el itt a multakon? – Hisz’ a fővárosban újra a megszokott rosz hírek fogadták s a vértől írtózó gyönge teremtésnek át kellett haladnia azon a téren, a Szent-György terén, hol – mint mondták – az imént részben ő-miatta végeztek ki 32 nemest. Azután meg kellett hallgatnia, egyik pap mily keservesen panaszkodik az Isten félelméről s a maguk javáról megfeledkezett más papokról, hogy fejedelmi hatalmával segítsen a jámbor férfiún.*
1392 nov. 11-én Budán Zsigmond az ő megegyezésével intézkedik. FEJÉR, X. b. 52.
Zsigmond innen ad ki ápr. 1-én egy okiratot, Mária pedig – visszamenet – máj. 30-án Mohiból. V. ö. WENZEL, Diósgyőr, 42–3.
U. o. 42–3.
U. o. 42.
FEJÉR, X. b. 92–3.
Azonban akármennyire bánthatták is a közélet keserűségei, bizonyosan jól esett hallania, hogy elcsöndesedtek azok a belviszályok, melyek tíz év óta csak azért dúlják az országot, mert leány létére ő lett annak a királya. S milyen tíz év volt az!
«Számkivetés, börtön, nyomorúság, gyász, a halálnak
Számtalan uj neme, száz sanyarúság…»
Számtalan uj neme, száz sanyarúság…»
Költője, ki úgy lelkesedett érte, maga sem tudott derűltebb képet festeni; két csonka sorban férfiakat is megpróbáló eseményekről kellett szólania.
Egyidőre csakugyan ismét királynénak kellett lennie. Zsigmond ugyanis, a mint itthon valamennyire biztosnak érezhette magát, nyughatatlan szellemétől űzetve, újabb tért keresett a tevékenységre s most már beavatkozott a testvére Venczel király és annak alattvalói közt kitört zavarokba. Máriára bízta a kormányügyeket, kit Budán 1393 szeptember 27-én kelt egyik oklevele ismét teljes hatalmú királynénak mutat be,* s ő maga Morvaországba ment. Znaymban 1393 decz. 14-én szövetkezett Albert osztrák herczeggel, Jobst morva és Vilmos meisseni őrgróffal és pedig mindenki ellen, «kivéve a szent római birodalmat»;* érintkezésbe lépett a Venczellel elégedetlen «úripárt» vezérével, a nagy műveltségű Rosenberg Henrikkel, azután Znaymból Prágába ment, hova bátyja őt már háromkirályok napjára várta* s 1394. februárjáig fényes kíséretével ott oly jól múlatott, hogy a házigazda alig győzte őt borokkal;* febr. 2-án azután szövetséget kötött Venczellel, kinek még a magyar trónra is nyújtott reményt. A király, vagy annak alattvalói iránt volt-e őszintébb, kitűnt május 8-án, midőn Venczelt a rendek elfogták és pedig – mint híre járt – Zsigmond tudtával.* S míg a cseh koronát Zsigmondtól és Jobsttól féltő János herczeg most a király kiszabadításán és pdig nem sikertelenül fáradozott, Zsigmond hazajött Magyarországba, Máriától átvette a kormányt s virágvasárnapján (1394 ápril 12-én) országgyűlést tartatott, melyen a török elleni háború ügyét tárgyaltatta;* azután leútazott a Szerémségbe, hol szorosabban szövetkezett Dabissa bosnyák királylyal,* majd Lengyelországba ment, hol Sandecz várában július 24-én Hedvig királyné rendkívül ünnepélyesen fogadta;* onnan megint Csehországba útazott, hol közvetítőül lépett föl Venczel és a rendek közt.* De míg ekként mindent megmozgatott, hogy saját trónját Hedvig és Nápolyi László ellenében megvédje, a Venczelét pedig jómódjával elfoglalja, a törökökről sem feledkezett meg végképen.
GÉRESI, I. 462.
Történelmi tár, 1878. – 419. l.
WENZEL, III. 743.
PALACKY, Gesch. v. Böhmen. Prága, 1845. III. k., I. r. 72. l.
ASCHBACH, 60–61. Közvetlen része azonban nem volt benne. LINDNER, II. 220.
FEJÉR, X. b. 256–8.
LUCIUS, 249. Spalato már aug. 24-én kijelentette, hogy csak Zsigmondot és Máriát ismeri el királyul. U. o.
DLUGOSS, X. 141–2. – FEJÉR, x. b. 176–7.
ASCHBACH, I. 59–64.
Bajazid szúltán Bruszszában a magyar követeket, kik visszakövetelték tőle az imént elfoglalt Bulgáriát, a falon függő fegyverekre figyelmeztette. «Menjetek viszsza – szólt – s mondjátok meg uratoknak, hogy, a mint látjátok, nekem is elég jogom van ahhoz a földhöz».* Viszsza is jött a követség, de útbaejtette II. Mánuel görög császárt és szövetkezett vele. A király pedig már a nyáron elhatározta, hogy a jövő májusban személyesen megy a törökre* és szeptember óta Kanizsay János főtárnokmester a király és királyné nevében* oly sikerrel járta be Francziaországot, Burgundot, Német- és Olaszországot,* s hogy deczember 23-án a Francziaország, Burgundia, Anglia és Magyarország közt tervezett szövetségre nézve Velencze már jó hírt mondhatott II. Mánuelnek.* Velencze 1395 márczius 5-én,* Mircsa oláh vajda pedig, kivel Zsigmond Brassóban találkozott, márczius 7-én jelentette ki,* hogy pártolja a hadjárat eszméjét.
THURÓCZY, Schwandtnernél, I. 278–9. BONFINI, 377. Hasonlót mond PHRANZES, (I. 29.) A Notes et extraits de MSS. du Roi, IV. 674. Bajazet levele fiához Szolimánhoz a követek bezárásáról és Zsigmond föltételeinek elvetéséről. Idézi ASCHBACH, I. 95.
WENZEL, III. 755.
U. o.
U. o. és FEJÉR, X. b. 445.
WENZEL, III. 757.
U. o. 760–3.
FEJÉR, X. b. 270–3.
COMMENT LE ROY DE HONGUERIE ESCRJPUY AU ROY DE
FRANCE DEL ESTAT DE L’AMORATH BAQUIN. ET COMMENT
JEHAN DE BOURGOIGNE FILZ AISNE AU DUC PHILIPPE SE FIST
CHIEF DE TOUTE LARMEE QUY ALA EN HONGUERIE.
A FROISSART KRÓNIKA
BOROSZLOI CODEXEBŐL.
Deutsch M.-féle műv. int. Budapest.
A Froissart krónikából vett két miniature a boroszlói városi könyvtárban levő példányról másoltatott le. Ez a példány hajdan Merész Károly burgundi herczegé volt s Schultz Alwin kitünő monographiát írt róla, melyben kellőleg méltatja a középkor e bámulatos szép hagyományát. A másolás pontosságára Markgraf úr, a könyvtár igazgatója ügyelt, s itt Deutsch műintézetében sokszoroztatott.
A Froissart krónikából vett két miniature a boroszlói városi könyvtárban levő példányról másoltatott le. Ez a példány hajdan Merész Károly burgundi herczegé volt s Schultz Alwin kitünő monographiát írt róla, melyben kellőleg méltatja a középkor e bámulatos szép hagyományát. A másolás pontosságára Markgraf úr, a könyvtár igazgatója ügyelt, s itt Deutsch műintézetében sokszoroztatott.
Mária királyné három nyelvű zsoltáros könyvét a sz. flóriani apátsági könyvtár őrzi. A közlött díszlapot Deutsh műintézete sokszorosítá.
Mária, ki 1394 májusának végén még Budán tartózkodott,* honnan Diősgyór vidékére, a regényes szádelői völgybe, a Bodvapatak vidékére ment,* s csak az év utolja felé tért vissza Budára, hol ezentúl állandóan tartózkodott. Csak kisebb kirándúlásokat tett Visegrádra és az ennek közelében levő Verőczére, hol körűlbelűl az 1395. évi egész január hónapban tartózkodott.* Nagyobb útra, talán nem is volt szabad indúlnia. Gyöngédség, szeretet környezte most az árva gyermekeket úgy szerető fiatal asszonyt, kinek homlokáról a keserves múlt föllegét mintha egészen elsimította volna egy édes sejtelem. Leveleiben maga Zsigmond is több bensőségel emlegette most Mária iránt való szerelmét s meghozta ennek azt az áldozatot, hogy nemcsak a húsvétot (ápril. 11-én) ünnepelte együtt Máriával, hanem ezentúl is még több mint két hétig maradt a fővárosban.*
U. o. 196., május 22-ről.
1394 aug. 7-én Leleszen járt, hol Pásztói János mester által hibás helyesírással szerkesztett oklevélben enged szabad ispánságot a Károlyiaknak (GÉRESI, Károlyi-oklevéltár, I. 470); szept. 13-án a szádelői völgy és Szepsi közt, Jászótól délre levő Somogy faluban időzött. (FEJÉR, X. b. 196.)
U. o. 286. jan. 7-től s PRAY, De S. Ladislao, 31. l. jan. 25-ről közli egy-egy verőczei okiratát.
Ápril. 23-án még Mária megegyezésével ad ki egy oklevelet. U. o. 287. Budán volt Zsigmond 26-án is (u. o. 267.), mikor «saját és a királyné fölségének főkanczellárját» Kanizsay Jánost Bajót birtokával jutalmazza meg. Hasonló czímmel él Budán ápr. 28-án is. (WENZEL, Stibor, 82.)
Előre megállapított terv szerint, úgy látszik, május elsején indúlt Zsigmond a táborba,* hová egy kedves titok s az a remény kísérte el, hogy ha győzelmesen tér haza, tökéletesen megszilárdíthatja ingadozó trónját. Kanizsay János bíbornok-érsek, a Garayak, Maróthyak alatt magyarok s d’Eu gróf tábornagy által vezetett franczia lovagok keltek vele útra Nikápoly felé, melyet már május végén körűl-táborolt s a sikert bizton árva, ostromolt. Személyes vitézségének is jelét adta. Egyszer a harcz hevében nagyon elmaradt seregétől. Egy spáhi már halálos vágásra emelte kardját s a királyt csak Baróthi Cserey Balázs mentette meg a biztos veszedelemtől. A spahit megölte, a többit pedig megszalasztotta, hamarosan egy csolnakot kerített, azzal a Duna tulsó partjára vitte át Zsigmondot, kinek éhségét, míg teljes bátorsággal térhetnének vissza a táborba, búzakalászokból morzsolt szemekkel csillapította.*
V. ö. WENZEL, III. 755.
A kétes oklevél: SCHEDIUS, Zeitschrift von und für Ungern, IV. 225. ENGEL. (Ung. Gesch. II. 188.), FRESSLER (II. 93.) MAJLÁTH (II. 16.) és ASCHBACH (II. 92.) hamisnak tartja. Az eseményt többen 1392-re, CSEREY Mihálynak saját családjáról írt genealogiája (Történelmi Tár, 1880. – 569.) 1393-ra. Az adatok azonban csak ez évre találnak.
S a várat be is vette Zsigmond, de mire bevette, visszatérésre birta a hazából érkezett szomorú hír.
Mária királyné 1395 május 17-én hétfőn,* a keresztjáró napok alatt szokása szerint a budai hegyek közé lovagolt ki s ott magánosan vadászgatott. Egy vízmosásnál azonban lova megbotlott, felbukott s a királynét is maga alá szorította. A szenvedett rázkódás és sérűlés végzetes volt. Az eszméletlen állapotban levő Mária időelőtt szülte meg gyermekét s a mely pillanatban életet adott annak, nem levén közel semmiféle segítség, ugyanazon pillanatban vesztette el saját s gyermeke életét.* Úgy találták meg őket az erdőben.
DLUGOSS, X. 147. szerint «die Lunae decima septima Maii» – és pedig Budán, mi – mint a következő jegyzetben látni fogjuk – CARDAUNS előadásával is összevág. – ASCHBACH (I. 83.) 1392 május 17-re teszi halálát s hívatkozik Zsigmond oklevelére (WAGNER, Collect. histor. famil. Decad. I. p. 80.). THURÓCZY is azt mondja (I. 275.), hogy Mária Zsigmond uralkodásának 6-ik évében (1392.) húnyt el. BONFINI (374. l.) ugyan ez évet említi. DLUGOSS és a magyar történetírók – pl. ENGEL, II. 192. – ellenében ASCHBACH megjegyzi, hogy az események összefüggésénél s THURÓCZYnál fogva – kit pedig a 47. és 75. lapon maga is rosz chronologusnak tart – csak 1392 lehet a helyes. Igaz ugyan – úgymond – hogy az Anonymus Archidiaconus (SOMMERSBERG, Script. rerum Siles. II. 154.) szintén 1395-öt ír, de nyilván Dlugoss után. Sőt kétségbe vonja Máriának 1395 jan. 25-én írt levelét is (PRAY, De S. Ladislao, 31. l.). De mit jelentenek akkor Máriának 1392-ből, 1393-ból, 1394-ből s 1395-ből FEJÉR Cod. Diplomaticusában közölt levelei, miknek hiteléhez semmi kétség sem férhet? S mit jelent az, hogy Zsigmond még 1395 ápril. 23-án is Mária tudtával ad ki oklevelet? – A különben oly gondos ASCHBACH itt nagyon tévedett. Egy II. Ulászló korabeli jegyzék (KOVACHICH, Script. minores, I. 9.) szerint 1385-ben húnyt el Mária.
E részletet a CARDAUNS által nemrég 1876-ban (a Forschungen zur deutschen Geschichte XVI. kötetében) kiadott krónika őrízte meg számunkra. Ezen, Cardauns gyanítása szerint 1419 előtt készűlt krónika azt a benyomást teszi ránk, hogy emlékezet után s a források felhasználása nélkűl írta meg szerzője, ki azonban (a 344. lapon) sokkal határozottabban írja le Mária halálának körűlményeit, semhogy egyszerűen mellőzhetnők. A történetírók egyátalán mint beteges nőt tüntetik föl Máriát, a nélkül, hogy a puszta föltevésen kívül egyébre hivatkozhatnának. Láttuk azonban, hogy Mária minden évben tett egy-egy nagyobb útat, mit beteges asszony létére semmiesetre sem tett volna meg. S ha beteges feleséget hagyott volna otthon Zsigmond, bizonyoan nem viszi magával hosszú hadjáratára Kanizsay érseket, hanem otthon hagyja, hogy a halál bekövetkezte esetén csírájában fojtson el minden ellenséges mozgalmat.
A megrendítő eseménynek gyorsan híre ment. Stibor erdélyi vajda már június elején értesült róla* és csakhamar eljutott az Zsigmondhoz is.
Június 10. FEJÉR, X. b. 340.
Zsigmond tudta, hogy a válság bekövetkezett. Ösmerte a nép hangulatát, mely irányában nem volt barátságos. Tudta, hogy őt voltakép csak Mária életében illeti meg a korona, s épen ezért minden eshetőséggel szemben biztosítani akarta magát. Bizalmas emberét, Kanizsay János bíbornok-érseket azonnal az országba küldte tehát, hogy királyi fénynyel temesse el Máriát, de egyúttal a forrongások kitörését is megakadályozza. Kanizsay János rögtön hazajött s Máriának holttestét nagy ünnepélyességgel tette örök nyugalomra Nagyváradon,* szent László lábainál.* Ott, hol kívüle már II. István és IV. László is nyugodott; s oda, hova 1406-ban férje, akkor már Cilly Borbála ura, Zsigmond is kívánkozott,* ki 1407 július 13-án elrendelte, hogy a váradi székesegyháznak szűz Mária tiszteletére általa fölállított uj főoltárán mindennap két csöndes és egy énekes misét olvassanak a bűnök bocsánatáért és a holtakért.* Ott állt a főoltárhoz közel Mária királyné sírja, melyet Zsigmond kegyelete bizonyosan nem hagyott jeltelenül. S a sokat szenvedett asszony sírjánál ép oly kegyelettel imádkozhatott a Mária sorsának megrontásában oly nagy szerepet játszott Horváthy Pál, előbb zágrábi, most – megkegyelmeztetése után – váradi püspök, mint közvetetlen utóda, Lukács, pár év előtt még Mária titkára és egyik bizalmasabb embere. S 1403 nyarán ezen sír közelében esküdött meg az ország prímása, a hívek híve, Kanizsay János, továbbá a nádor Bebek Detre, a két erdélyi vajda, székelyek ispánja stb., hogy nem ösmerik el többé királyúl Zsigmondot s hogy nápolyi Lászlót ültetik helyére.*
Zágrábi krónika. Kiadja KNAUZ Nándor. Századok, 1875. – 694. l. Továbbá a Genealogia ac nomina Regum atque Ducum Hungarić (BEL-SCHWANDTNER, Scriptores, I. 768.), a budai s a névtelen krónika is. SZALAY (Magyarország Tört. II. 299.) talán tollhibából említi Váradot egyúttal a halálozás helyéűl is.
CANON DE VILLE marquis lovassági tábornok 1755 július 13-án és 17-én jelentette Mária Teréziának, hogy a váradi vár első udvarán kútásás közben július 11-én este egy sírban női csontvázat, koronát s országalmát találtak. A sír, úgymond, az erőd közepén, ott volt, hol a lerontott templom állott; s nyiltan kijelenti, hogy ha a királyné parancsot ad a továbbásatásokra, fel fogja tárni «les tombeaux des roys, dont il est fait mention dans la chronique». Igen örvendene, ha föltevése valósúlna: «d’avoir eté assez heureux de pouvoir envoyer les vestiges de la premiere Marie roy, a Votre Sacré Majesté, la séconde Marie aussi roy». Már csak azért is Máriát gyanítja a holttestben, mert a korona hat ágát Anjou-liliomok képezik s a boglárok (melyek nincsenek többé a császári kincstárban) szintén erre utalnak. A császári gyűjtemények igazgatójának, DE FRANCE-nak jegyzete szerint július 25-én öt darabot kapott a korona liliomaiból s 27-én kapta meg a hatodikat is. (Az összekötő abroncs későbbi gyarló munka.) Ugyancsak 25-én vette kézhez az országalmát és «une espčce de bonde d’or», melyről 12 aranysúlyú zománczozott tömör aranysárkány függ; ez azonban ép úgy nincs meg többé a bécsi Ambraser Sammlungban, mint az aug. 13-án érkezett s egészen szétfoszlott brokátselyem (avec de l’or frisée) öltöny. Dr. ILG Albert úr, a cs. ház műtört. gyűjteményei 2-ik csoportjának igazgatója, ki ezeket a cs. k. bécsi kincstár eredeti írataiból szíveskedett velem közölni, a lelethelyről való vázlatot is mellékelte. A hatágú korona s országalma 1884-ben ki volt állítva az ötvösműkiállítás korona-szekrényben is (19., 20. sz. a.). A kormánypálcza hiányzik; de már DE VILLE marquis megjegyzi, hogy a júl. 11-ről 12-ére menő éjjel a föltárt sírt valaki megbojgatta; így is valószínű, hogy Mária nyúgodott abban. Csontjai hova lettek, nem tudom; Salamon József váradi kanonokra s történetbarátra, mint az ásatások szemtanújára hivatkozva, br. VAY László (Német Hívség. N.-Várad, 1806. – 722. l.) csak általában mondja, hogy azt is Bécsbe vitték.
Zsigmond oklevele 1401-ből. FEJÉR, X. d. 54–55.
BUNYITAY id. m. I. 227. és FEJÉR, X. d. 613–4.
Hazai Okmánytár, VII. 439–440.
29. MÁRIA KIRÁLYNÉ VÁRADI SIRJA.
Canon de Ville lovassági tábornok rajza.
30. MÁRIA KIRÁLYNÉ KORONÁJA, MELYET A VÁRADI SIRBOLTBAN TALÁLTAK.
Az ambrasi gyűjteményben levő eredetiről rajzolta Fahreenbauer.
Hiúságok hiúsága!
Negyedfél évtized mulva Mária királyné sirkövétől aránylag nem messze, a székesegyház fő bejárata táján Zsigmond sírkövén mégis e latin sorokat aranyozták meg a nap sugarai:
«Rómának szentelt császára valék; a hazán nem
Karddal uralkodtam, csak kegyesen, szeliden…
Három erőtlen pápa helyett egyet nevezék ki
S a szakadás megszűnt s fényes derűlt a világ!»
Karddal uralkodtam, csak kegyesen, szeliden…
Három erőtlen pápa helyett egyet nevezék ki
S a szakadás megszűnt s fényes derűlt a világ!»
31. NIKÁPOLY.
DÖRRE rajza.
