IV. FEJEZET. AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI HÁBORÚ. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS.
IV. FEJEZET.
AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI HÁBORÚ. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS.
AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI HÁBORÚ. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS.
A Molwitzi csata bevezetéseűl szolgált a mindenfelől készülő támadásoknak. A bajor választó julius 30-én megszállotta passaut, és september 15-én bevonúlt Linzbe, Felső-Ausztria fővárosába. Már előbb, augusztus 15-én, egy 60,000-nyi franczia sereg megkezdte átvonulását a Rajnán, mint a választó segítsége. Még előbb, augustus 10-én, megszállották a porosz gránátosok Boroszlót. A magyar királynő egyetlen szövetségese, az angol király, sem tett érdekében más lépést, mint hogy egyre békekötésre, a porosz követelések teljesítésére unszolta, hogy azután szembe szállhasson a francziákkal és szövetségeseikkel. Arról, hogy Anglia, a Habsburg-ház régi frigyestársa, cselekvőleg lépjen föl a pragmatica sanctio védelmére, még nem volt szó.
Ezen válságos időbe, midőn egyre tartani kellett Prágának és Bécsnek ellenséges kézre jutásától, és midőn az általános gyöngeség, szervezetlenség és gondatlanság még nagyobb szolgálatokat tett Fridriknek és a francziáknak, mint a fejét néhol merészen felütő, másutt csak gyanított, de ép oly félelmetes árulás – esik a magyar koronázó országgyűlés összehívása és megtartása.
A fegyver zaja ritkán alkalmas kísérete a törvényhozás tanácskozásának. A midőn minden tekintet a megtámadott határ felé fordúl, midőn minden perczben a hadi szerencse változásától függ birodalmak dicsősége vagy megdőlése, emberi erőt felűlmúló, szinte lehetetlen, bölcs intézkedések által nemcsak a jelen pillanat szükségeiről gondoskodni, hanem emberöltőkre előre kitűzni az állami fejlődés útját. De a magyar országgyűlés nemcsak törvényhozó testület; még nem szakított egészen eredetével, a midőn egy volt a fegyveres községgel, mely a Rákost nemcsak forumnak használta, hanem táborhelynek is, honnét egyenesen az ellenség ellen indúlhatott.
Oly nemzetnél mint a magyar, melynek uralkodó osztálya századok óta annyira magáévá tette a közügyek megvitatását, nagy előny, ha az elhatározást közvetlen tanácskozás előzi meg ha a fenforgó nehézségek alapos ismeretéből keletkezik a vágy, azokkal megküzdeni. Akkor pedig e vágyon, ez akaraton függött Mária Teréziának és a monarchiának sorsa.
A királynő, a ki trónra lépésekor áldott állapotban volt, 1741 mart. 13-án adott életet első fiának, a későbbi József császárnak. A trónörökös születését, melynek miután már három leány született volt a királyi házasságból, nagy sóvárgással néztek elébe a szülők, szerencsés előjelnek tekintették a zűrzavaros viszonyok közt a Habsburg-Lotharingiai dynastia megszilárdulására nézve. De mivel már nem a fiágon való örökösödés, hanem magának az uralkodóháznak birtokjoga forgott kérdésben, e születésnél sokkal fontosabb esemény a monarchiára nézve a pozsonyi diéta, mely megadta az erőt és a nemzeti alapot a dynastia hatalmának és a monarchia együttmaradásának biztosítására.
Mihelyt Károly császár elhúnyt, leánya magához hívatta Pálffy János országbírót, a Rákóczi-forradalom befejezőjét, ki még legújabban is fényes bizonyítékát adta a dynastiához való törhetetlen hűségének az által, hogy felbontatlanúl szolgáltatta át lotharingiai Ferencznek Bercsényi Lászlónak hozzá intézett levelét.* Az ősz főúr teljes elégtételt nyert előbbi mellőztetéséért; őt nevezték ki hadi főparancsnoknak egész Magyarország területére. Az ő és Batthyányi Lajos gróf főkanczellár tanácsával intézte ekkor Mária Terézia hazánk ügyeit. Január 21-én kibocsátják a királyi meghívókat a Pozsonyban, a királynő születése napja után, május 14-én megnyitandó diétához, melynek főtárgyáúl a koronázás tűzetik ki.* Az osztrák tanácsosok közt leginkább Bartenstein szavára hallgatott akkor a királynő, Magyarországot illetőleg. Tanácsosai még nem mondtak le a Kollonics-Leopold-féle traditióról. Magyarországot nem bírták elképzelni másként, mint nyílt felkelésben, vagy fegyveres erőszak által lenyűgözve. A császár halála után már Magyarországban látták a félholdat, a kuruczokat pedig Bécs kapui előtt. Ez a gyanakodó rövidlátás máris nagy károkat okozott a monarchiának. Míg ők kelet felé néztek aggódva, nyugaton és északon nem akadályozták meg a vészfelhők feltornyosulását, és nem intézkedtek azok ártalmatlanná tételére. Sem Fridrik nem foglalja el oly könnyen Sziléziát, sem Károly Albert bajor választó Felső-ausztriát, ha útjokban találják azokat a nehéz lovasezredeket, a császári sereg javát, melyeknek Magyarország annyira féltett hűségére kellett ügyelniök.*
A Pálffy-család senioratusi levéltárában Pozsonyban.
Közölve van: Coronatio Sereniss. M. Th. in Reginam Hungariae Documentam I. Schwandtner-nél II. k. 558–559. l.
Arneth: i. m. 261. l.
18. PÁLFFY JÁNOS ALÁIRÁSA.*
1732. dec. 14-én. (Orsz. ltár.)
)
19. KORONÁZÁSI TEMPLOM ÉS VÁR POZSONYBAN.*
Bél M. «Notitia Hungariae novae geographico historica». I. k.
A mint világosabbá lőn a porosz nyílt támadás és a franczia kétszínűség, Magyarország pedig még mindig nem lázadt fel az őrségek ellen, a Sintzendorfok, Harrachok és Kinskyek is örömmel kezdtek nézni a koronázás elébe. Ismerték a magyar nemzet hagyományos ragaszkodását Szent István birodalmának legfőbb jelvényéhez, és annak birtokosához. Az ünnepélyes actussal járó pompa és dísz legalább egy időre majd eltereli az urakat és nemeseket a hazafias gondoktól, s így a legveszedelmesebb időpont elmúlik a nélkül, hogy nagy csorbát ütöttek volna a királyi praerogativákban. Ennél tovább bölcsességök nehezen terjedt.
20. GRÓF PÁLFFY JÁNOS NÁDOR ARCZKÉPE.*
«Schleuen sculpsit.» (Orsz. képt. 3610. sz.)
Tévedés volna azt hinni, mintha Magyarország tétlenül nézte volna a monarchiát környező veszélyeket azon időpontig, a midőn királynőjének erőteljes és bájos megjelenése és szívéhez szóló beszéde ama világrörténeti nevezetességű erőfeszítésre nem ragadta. Pálffy már január 26-án fegyverre szólította a hű magyarokat. Különösen Pest vármegye tüntette ki magát gyors és jelentékeny felajánlásai által. Onnét 1600 nemes készült, a Kunságból négyszáz, Vasból ezer. Pálffyn kívül Grassalkovics Antal kir. személynök is késznek nyilatkozott személyesen részt venni a hadjáratban. Csak egyet kötött ki Pálffy mindig, és e föltétel alatt a leghathatósabb segedelmet helyezte kilátásba úgy egyesek, mint a hatóságok részéről: azt, hogy a magyar csapatokat csakis magyar tisztek, magyar tábornokok vezessék. Ekkor tünnek elő mint a pestmegyeiek vezetői Baranyai János, Festetics József és Ghillány János báró. Ekkor állíttatott fel Pest megyében a most Mária Terézia nevét viselő ezred.*
Capello velenczei követ jelentése 1741 mart. 27.
Harczra kész még a magyar nemzet, majdnem annyira hajlandó elárasztani a szomszéd tartományokat könnyed csapataival, mint nyolczszáz évvel azelőtt. Sokakat vonzhatott a Pálffy által kilátásba helyezett préda, de a fő mégis az volt: villogtatni a világ előtt a magyar kard élét, megújítani az ősök dicsőségét. Erre mutat a magyar vezetés követelése. De épen ez a harczi készség, a nemzeti szellemnek ez erős fellendülése ejtette kétségbe a bécsi minisztereket. Nem fogja-e a magyar ő ellenök fordítani a már kivont fegyvert? Nem ítéltek-e helyesen, midőn azt hitték, hogy a magyar nagyobb ellenséget lát bennök és az általok követett politikában, mint a francziában vagy a poroszban? Alig szították a harczi tüzet, már az volt legfőbb gondjuk, hogyan lohaszszák azt ismét le, hogyan akadályozzák meg a nemzeti lelkesedés fejlődését, annak a határokon túl szárnyalását. Visszaestek eredendő bűnökbe: nem vérét követelték a magyarnak, melyet az oly bőkezűen ajánlott föl királynőjének, hanem pénzért akarták a véradót megváltatni.* Mintha a világ minden kincsein lehetett volna bátrabb védőket szerezni Mária Terézia trónja részére, mint azokat, kiknek önkéntes jelentkezése most kétségbe ejtette a minisztereket, kik hivatva lettek volna mindenöket a dynastiáért feláldozni, első sorban pedig régi gyűlölségüket és előítéletöket. Ily módon tavaszszal még nem igen lép föl a magyar mint fontos tényező a harczmezőn, miben épen nem a nemzet volt a hibás. Még a hol legnagyobb hasznát lehetett volna venni a magyar huszárságnak, Sziléziában, ott sem tudták a tábornokok azt a csatában érvényesíteni. Maga Arneth is első sorban a könnyű lovasság elhanyagolásának tulajdonítja a molwitzi csata elvesztését, és általában az egész hadjárat rossz kimenetelét.*
Montesquieu híres mondása az Esprit des lois-ban.
I. m. 169. l.
Tavaszszal heteken át ellepte az útakat a Pozsony felé tartó hintók, kocsik és lovasok sokasága. Az országgyűlés volt az egyedüli alkalom, a midőn a magyar nemes és polgár szűk köréből kijutva, beléphetett a királyi felség bűvös atmosphaerájába. Kézcsókra bocsáttatott, résztvett az udvari ebéden, vagy tán épen szólhatott is a Felséggel. Ez volt egyuttal az egyedüli idő, midőn hasonlóival országúl tanácskozhatott a haza ügyeiről, midőn honszeretete megizmosodott a sokaság közös hangulata által, midőn tapasztalatai, ismeretei egyszerre bővültek, midőn úgyszólva ablak nyilt előtte Európa felé. Az ügyes-bajos ember ekkor érintkezhetett kanczellárral, országbíróval, prímással; a mulatni vágyó előtt egész sora nyílt a különben ismeretlen vagy alig elérhető szórakozásoknak. A főúr itt mutogathatta az ország színe előtt fényét, melyet még a királyi nap közeli ragyogása sem homályosíthatott el. Bár 1563 óta megszünt a magyar nemesség fejenként való megjelenése a diétán, bár a megyéket, városokat és káptalanokat már csak követek képviselték, az országgyűlés még mindig valódi népvándorlást idézett elő az ország határához oly közel eső koronázó város felé. «Mert diétát nem mindig lát az ember, mikor akar.»* Régi törvényeink bírságot rónak arra, ki a meghívónak eleget nem téve, fontos ok nélkül elmaradna a diétáról. Ily ösztönre most nem volt szükség. Mindenki látta, milyen forduló ponton áll a haza sorsa. Mindenki örvendett, ha hazája és rendje vagy vallása érdekét ily válságban szóval és tettel szolgálhatta. Nem hiányzott az érdeklődés a királynő iránt sem, ki Sz. István koronáját fogja viselni, mire Nagy Lajos leánya óta nem volt eset. Ha akkor a nőuralom rövid néhány év alatt a fény s hatalom legnagyobb polczáról a legnagyobb zűrzavarba döntöte az országot, mi várható most, midőn nemcsak az országnak, hanem az egész monarchiának oly nyilván való volt gyöngesége?
Kazinczy: Pályám Emlékezete. A híres író nagyatyjának, Bossányi Ferencznek jellemzésében.
Bár nem volt sem újság, sem gyors közlekedés az országban, a királynő személye és tulajdonságai már nem lehettek ismeretlenek az uralkodók előtt. Elég volt ehhez az országnagyoknak és püspököknek Bécsben járása, kik aztán felvilágosíthatták megyéiket. Az ily személyes értesítésnek, épen mert oly tekintélyes és megbízható forrásokból eredt, és mert oly ritka volt, nagyobb a hitele és hatása az egyszerű kedélyekre, mint a mostani udvari és legfelső személyekről szóló híreknek a nem csak elkényeztetett, de annyiszor félre is vezetett közvéleményre. És így a tisztán emberi részvéten kívűl a jogtalanúl megtámadott szép, ifjú királynő iránt, már a királynő nagy uralkodói tulajdonságai is felkeltették a hódolatot és ragaszkodást.
21. PODEWILS ALÁIRÁSA.*
II. Frigyesnek az 1740 nov. 5-én Mária Teréziához intézett híres leveléről. (Bécsi titk. ltár.)
«Mária Terézia, a mint a trónra lépett, eltalálta a módját, hogyan lehet megnyerni az egész világ szeretetét és bámulatát. Neme, szépsége, szerencsétlensége sokban járultak ahhoz, hogy mindenfelé kedvezően fogadták az udvari írók által reá halmozott dícséreteket. Vigyázott minden lépésére, és jellemének csak jó oldalait mutatta. Nyájas, jámbor, adakozó, népszerű, könyörületes, bátor és nagylelkű viselkedése gyorsan megnyerte részére alattvalói szívét. Mindenkit meghallgatott, elolvasta a folyamodásokat, gondját viselte az igazságszolgáltatásnak, szorgalmasan utána járt az ügyeknek, az egyiket jó szóval, a másikat mosolylyal vagy kedves bókkal fizette ki; még akkor is megnyerő tudott lenni, midőn megtagadott; roppant ígéreteket tett. Igen nagy vallásos buzgóságot mutatott, gyakran mondá, hogy minden bizalmát Istenbe helyezi, tisztelte a papságot, nagy ragaszkodást tanúsított a vallásos szertartások iránt, tüntetőleg segítette a szegényeket, kórházakat alapított, pénzt osztatott ki a katonák közt.»* Nemcsak tulajdonságaival, megjelenésével és szavaival is kívánt hatni. «Pompát fejtett ki, látványosságokat nyújtott, maga is szólott a rendek előtt, megható színben tüntette föl helyzetét, panaszkodott, minő balsorsra juttatták őt ellenségei, vígasztalhatatlannak mondta magát (ez volt kedves kifejezése), hogy bajában osztozniok kell hű alattvalóinak is megígérte, hogy alkalom adtán elismeri mindenkinek buzgóságát, biztosította a magyarokat régi kiváltságaik visszaállítása és megerősítése, és régi sérelmeik orvoslása felől, tüntetett lelki erejével, szilárd maradt szerencsétlenségében, és magaviselete által bátorságot akart önteni alattvalói szívébe is.»
Podewils jelentését (1747 jan. 18.) kiadta Adam Wolf: Sitzungsberichte der kais. Akademia der Wissenschaften V. k. 486–496. ll.
«Nem is lehetett hallani mást e királynő felől, mint dícséretet. Mindenki égbe emelte, mindenki szerencsésnek képzelte magát. A rendek annyira segítették, a mennyire csak bírták. A nép panasz nélkül vetette magát alá az adónak. A főurak felajánlották pénzöket, gyakran felszólítatlan. A magyarok siettek megharczolni érette, a tisztek szívesen szolgáltak félzsoldért. Szövetségesei buzgón támogatták azon meggyőződésben, hogy mihelyt tőle függ, nem ró többé terheket reájok. Mindenki sietett feláldozni magát a legjobb fejedelemasszonyért. Mindenki bálványozta, mindenki igyekezett arczképének birtokába jutni. Ha nyilvánosan megjelent, mindig örömrivalgással fogadták.»
Nem barát és tisztelő, II. Fridriknek bécsi követe, Podewils, tehát bizonyára nemcsak pártatlan, hanem hideg megfigyelő rajzolta e jellemképet. A porosz diplomata részben színleltnek tünteti fel Mária Terézia viselkedését, mely mindjárt megváltozott, mihelyt a kedvező körűlmények megengedték, hogy nyiltan mutassa nagyravágyását és parancsoló természetét. De ha a változó viszonyok szükségkép változást idéznek is elő az eljárásban, ily nagymértékű, éveken át tartó színlelést feltenni nem csak annak mondana ellen, mit Mária Terézia jelleméről különben is tudunk, hanem a lélektan legegyszerűbb fogalmait is sértené. A tény az, hogy a könyörületesség, igazságszeretet, a vallásosság, a népszerűség csak oly alkotó részei voltak Mária Terézia jellemének, mint a büszkeség és a hatalomra való vágy. Épen e sajátságok egyéni vegyülete emeli őt oly magas polczra, nem csak az uralkodó nők, hanem egyáltalában a fejedelmek közt.
Nem hiányzott a nemzet részéről az áldozatkészség, a vágy a magyar királynak, ki már nem császár, szolgálatában megmutatni a világnak, mit tehet a magyar uralkodójáért. Mária Terézia pedig uralkodása első szakaszában már kifejtette mindazon tulajdonokat, melyek ellenállhatatlanúl felé vonták a kedélyeket. De ez a két tényező még egy ideig egymás mellett működött, a nélkül, hogy egyesülésök, összeforrásuk biztos alapot adott volna a monarchiának és új irányt szabott volna Európa politikai helyzetének. Hiányzott a minden törvénynél, intézkedésnél, sőt érdeknél is hatalmasabb egyesítő: a személyes érintkezés.
Mióta a Habsburgokra szállott Magyarország koronája, az országgyűlés, «a törvényes közvetítő király és a rendek közt» volt majdnem az egyedüli alkalom, a midőn az uralkodó királyságába lépett, és személyesen fogadta hű magyarjai hódolatát. De ilyenkor a hideg spanyol ceremoniale, mely Miksa halála óta oly szoros fogságban tartotta a császárokat, csak hivatalos beszédeknek és fogadtatásoknak engedett helyet, a szabadabb mozgást pedig kizárta. Különben is ez az egész kor szegény volt eseményekben és eszmékben egyaránt, melyek közös és kölcsönös lelkesedésre ragadták volna a királyt és alattvalóit. A Ferdinandok és Leopoldok személye sem volt alkalmas más, mint hivatalos enthusiasmus keltésére. Csak III. Károlyról van följegyezve, hogy 1712-ben minő rokonszenvet ébresztett az által, hogy magyar ruhában jelent meg a rendek előtt. Különben is, mi volt a diéták története más, mint örökös küzdelem a nemzet jogai és a király praerogativái közt, a melyben az egyik fél sérelemnek nézte a másik hatalma növekedését, mit emez azzal viszonzott, hogy illoyalitásnak, majdnem felségsértésnek ítélte az akaratával szembenálló, alkotmányos ellenkezést. Nem csoda, ha a királyok lehetőleg igyekeztek kiszabadulni e kellemetlen, reájuk nézve, kik Bécsben annyira megszokták a hatalom teljét, teljesen idegen légkörből, és legtöbb esetben német minisztereikre bízták, mint commissariusokra, a diétával való elbánást.
22. I. JÓZSEF, III. KÁROLY ÉS MÁRIA TERÉZIA MEDAILLON-ARCZKÉPE.*
Az Orsz. képtárban lévő, 3272. számú egykorú rézmetszet után készült.
Hasonló auspiciumok közt indúlt meg az 1741-iki diéta is.
A pozsonyi diéta történetének főforrása: Kolinovics Gábor: Nova Ungariae Periodus Anna primo Gynaecocratiae Austriacae inchoata. Buda, 1790.
Majus első napjai óta egyre gyülekeztek a megyei, városi és káptalani követek, a távollevő főurak, indigenák és a főúri özvegyek megbizottjai és utasításuk értelmében tiszteletöket téve az országbírónál és a personalisnál, átnyújtják credentionalisaikat. A főlovászmester, ifj. gr. Esterházy Ferencz, a német és magyar polgárok bizalmi férfiaival együtt kiszemeli és kijelöli az országgyűlési szállásokat, a németek örökös panaszkodása közt. A kis város, mely egyszerre s egy nagy birodalom központjává válik, szinte kizökken régi kerékvágásából. Szabói alig győzik a sok gyász és ünnepi ruha készítését. A Váralján, a Pálffy-család védelme alatt lakó zsidók, kik még 1712-ben kénytelenek voltak elhagyni szállásaikat, most megmaradhatnak ugyan, de szigorú parancsot vesznek, hogy ne legyenek útjában a rendeknek és távolítsák el magok közűl a szegényeket és idegeneket a diéta tartamára. Megérkezik a katonai őrség is, Pálffy-vasasokból és Baireuth-gyalogosokból álló, Koháry Endre főstrázsamester vezetése alatt. A szokatlan nagy lakosszám egyszerre szörnyen felszökteti az élelmiszereknek, és különösen a szállásoknak árát.
23. ESZTERHÁZY IMRE PRÍMÁS ALÁIRÁSA.*
Az 1729-ben a királyhoz intézett prímási kérvényről. (Orsz. ltár.)
Május 18-án nyílt meg a diéta az ország házában. A felső táblánál, melynek falát feszület mellett a kétfejű sas czímere ékesítette, mellén a magyar nemzeti czímerrel, az agg prímás, «Frater» Esterházy Imre, köszöntötte a rendeket, magyar nyelven, mire Frievais apát válaszolt. Pálffy János országbíró pedig biztosította a rendeket a királynő kegyéről, kinek nincs más óhajtása, mint az, hogy az annyira hányatott magyar birodalom végre a kívánt biztosság révébe jusson. Ezután ünnepélyes misét hallgatnak Sz.-Márton templomában.*
Kolinovics. 44–48. ll.
Másnap elhatározták a rendek, hogy az országgyűlési ifjuságot bebocsátják az ülésekre, mert különben az ifjak honnét szerezzék az ismereteket, ha rövid idő mulva tán ők lennének hivatva helyet foglalni a nemzet tanácsában? Nagy vitákra adott alkalmat az egyes megyék rangja és helye. Meg volt ugyanis határozva minden dunai és tiszai megye első és második követének ülése az illető táblánál, ép úgy a városok sorrendje, és mindenki bűnnek tartotta volna maga és küldői iránt legkevesbbet is engedni ezt illető jogaiból. A dunai megyék közt Pozsony és Soprony űlnek legfölül, a tiszaiak közűl Abauj és Zemplén, a városok közt Buda, Pest, Pozsony, Kassa, Nagy-Szombat és Sopron következnek egymásután. Jobb felől űl az első, balra, vele szemben az illető megye vagy város második követe. A főrendeknél jobbra űlnek a praelatusok rangjok szerint, balra a világi urak. Felolvasták a királyi bevonulásról szóló rendelkezést, mely a rendeknél nagy visszahatást keltett, mert az ünnepélyes fogadtatás után csak a főurakról szól, mint kiket kézcsókhoz bocsátanak, nem pedig a rendeket is. A főurak méltányosnak találják a panaszt, és az országgyűlés fel is ír ez értelemben majus 22-én. «És bár bizton hiszszük, hogy a megszokott módon, most is részesűlnek az összes rendek e királyi kegyben, már Ő Felségének veleszületett kegyelménél fogva is, mégis, hogy a rendek fölemlítésének elhagyásából jövőre nézve azokra semmi kár ne háruljon, különben is Felséged mindjárt szerencsés uralkodása kezdetén is legkegyelmesebben kijelentette, hogy hű karjait és rendjeit jogaikban és kiváltságaikban fenn fogja tartani: tartozó hódolattal könyörgünk, miszerint királyi Felséged a rendelkezés e záradékát minden lehető jövő magyarázat vagy subsumálás elkerülése végett módosíttassa.»* Ez az alázatos hang, mely ily alárendelt kérdésben esengve fordúl a királyi kegyért, ép oly kevéssé felel meg a nemzeti büszkeségnek, mint a hogy az ilynemű kicsinyes szertartási kérdések komoly fölvetése és tárgyalása nem mutat a diéta leendő fontosságára.
Documentum. VI. k. u. o. 565. l.
A királynő kegyesen válaszolt. A directorium daczára mindenki a rendek közűl részesűlhet a kézcsók szerencséjében. Egyuttal megengedi, hogy a magyar zászlós urak úgy bevonulása, mint a koronázás alkalmával az eddigi szokás szerint végezhetik a szolgálatot személye körűl.
24. ERDŐDY GÁBOR EGRI PÜSPÖK ALÁIRÁSA.*
A kanczelláriához intézve 1723 apr. 18-án. (Orsz. ltár.)
Már előbb kijelölték a rendek a nagy, 11 főrendűből és az alsó tábla 21 tagjából álló küldöttséget, melynek Erdődy Gábor gróf, egri püspök, vezetése alatt Bécsben kellett eljárnia a királynő üdvözlése és ünnepélyes meghívása végett. E küldöttségnek, mint minden más hasonlónak, kicsiben képviselnie kellett az összes karokat és rendeket. Úgy a mint most parlamenti bizottságoknál tekintettel vannak arra, hogy lehetőleg ne maradjon ki a pártok egy árnyalata sem, úgy akkor a rendi gyűlés alkotó részeiből sem lehetett mellőzni egyet sem. Volt ott püspök, zászlós úr, főispán, gróf és báró, kir. táblai ülnök, horvát követ, káptalani küldött, és távollevő főrendek megbizottja, kettő-kettő. A megyék és városok követei nagyobb számmal választattak, mert itt meg egyik kerületet sem lehetett elhagyni. Utasításuk szerint tisztelegniök kellett a királyi Felségnél, az özvegy császárnénál és Ferencz István lotharingiai herczegnél. Mindenütt előbb condoleálni kellett a császár váratlan halála miatt, azután szerencsét kívánni a trónfoglaláshoz és a trónörökös születéséhez, végre kifejezni, mily sóváran óhajtják a hű rendek a felséges személyek megjelenését a körükben, örökös országukban.
A magyar követség fényes felvonulása tizenhét hintón föltűnést keltett az ily szertartások dolgában nagyon elkényeztetett császári városban is. A királyi kegy jeléűl szolgált a vár belső udvarába bocsátásuk, mi az előtt nem volt megengedve. A püspök üdvözlő beszédére a királynő megígérte, hogy mihelyt lehet, meg fogja vígasztalni jelenlétével hű rendjeit. Szintúgy kegyes fogadtatásban részesűltek a magyarok az özvegy császárnénál, hol németűl kellett szónokolni, és a nagyherczegnél (majus 27). a deputatió tagjai azután visszatértek Pozsonyba, csak Erdődy püspök és Csáky gróf maradtak Bécsben, mi a diétán sok mendemondára adott okot.
Ott ezalatt megvitatták és el is határozták a tanácskozás menetét. Majus 20-án Grassalkovics Antal personalis, a rendek táblájának nagyeszű és tekintélyű elnöke, a következő rendet fogadtatja el: Először nádort kell választani, azután a hitlevél megállapítása által óvassanak meg a birodalom kiváltságai és szabadalmai, csak azután menjen végbe a koronázás. Ez kövesse a sérelmek orvoslása, és a törvényczikkelyek szerkesztése zárja be a diéta működését. E pontnál már jelentkezik az ellenzék: az alsó táblán többségében vannak azok, kik a sérelmek orvoslását teszik első helyre. Grassalkovics végre azt ajánlja, küldjenek ki bizottságot a sérelmek tárgyalására, de magok a rendek a királynő megérkezéséig ily részletekbe ne bocsátkozzanak. A kerületi gyűlések azonnal meg is kezdik a gravamenek összehordását.
25. LOTHARINGENI FERENCZ ALÁIRÁSA SAJÁTKEZŰ UTÓIRATA.*
1742 aug. 11-én kelt s a (csehországi) mottoli főhadiszállásról gr. Uhlefeldhez írt leveléről. (Bécsi titk. ltár.)
Mennél fontosabb helyet foglal el a koronázás ténye a magyar közjogban és állami életben, annál behatóbban és magasabb érdekeket érintőknek kell lenni az azt megelőző és szabályozó országgyűlési tanácskozásoknak. Mióta 1608-ban épen a koronázás alkalmából egész rendszerbe öntötték a magyar rendi kiváltságokat a királylyal szemben, a koronázás sokkal több volt mint egyházi actus: mysticus értelemben jelzője, kifejezője lőn a király és nemzet közt e tényből következő belső viszonynak. Maga a korona birtoka elég ahhoz, hogy a királyt a nemzet kegyes urává tegye, de mi védi meg a nemzetet a korona fogalma alá összesített erők túlkapása ellen, mi teheti azt nemcsak engedelmessé, hanem odaadóvá is? Csakis ha a királyi hatalom ünnepélyes elismerésével, minő a koronázás, együtt jár a nemzet törvényes jogainak ép oly ünnepélyes kinyilatkoztatása és szentesítése. Egészen a hűbéres kor fogalmai szerint a hódolattal, a commendatióval, szoros kapcsolatban áll az alattvalók biztosítása, a királyi eskü, hogy a hatalmat mindenben az ország törvényei fenntartására, jólétének, nagyságának gyarapítására fogják fordítani. Ez az, mi a rendi alkotmányos államot megkülönbözteti az absolutismustól, mely a koronázásnak nem engedhet meg oly jelentőséget. Ez az uralmat és annak teljes gyakorlatát némileg a kölcsönös megegyezéstől teszi függővé.
A koronázásnak és szükségképi járulékainak, a hitlevélnek és a királyi eskünek még nőni kellett fontosságban, mihelyt a királyság örökössé lett. A míg uralkodóinkat választották, mindig meg volt az alkalom korlátozni praerogativáikat, és akár a II. Ulászló választásakor hozott törvényeket tekintjük, akár az 1608-, 1618- és 1659-ben hozottakat, lehetetlen észre nem venni azok belső rokonságát a német «Wachlcapitulatiok»-kal és a lengyel «pacta conventa»-kkal. De midőn a Habsburgok uralma örökössé vált, csakis a koronázás nyújtott módot a nemzetnek alkotmányos léte, külön közjoga kijelentésére és kifejtésére. Ez köti össze a dynastiának egymást a trónon felváltó uralkodóit a nemezti institutiók folytonosságával. A király élete legjobban kimagasló napján fogadja, nemcsak személyére, hanem minden utódjára nézve is, hogy az ország törvényeit megtartja és mások által is megtartatja. A hitlevélben foglalt pontok tekinthetők az ország sarktörvényeinek, olyanoknak, melyeket nem szabad kitenni az idők és viszonyok átalakulása következéseinek, az alkotmányos erők közti egyensúlyért vívott küzdelmek eshetőségeinek. E pontok az 1712-iki inaugurale diploma szerint, melyet III. Károly, Mária Terézia atyja állított ki, a törvényes szabadságok megerősítésén kívűl: a koronának, mint a nemzeti függetlenség symbolumának az országban való őríztetése; a már visszahódított vagy ezután visszahódítandó tartományoknak az országhoz való csatolása, és így a szent korona épségének megtartása, és fényének növelése; a Habsburg-ház fiága kihalása esetére a nemzet választási jogának elismerése, végre azon kötelesség elismerése, hogy minden újabb törvényes király kiállítja ezt a hitlevelet, és leteszi az esküt.*
Ld. szerző művét: Magyarország története II. József korában. I. k. «A királyi hatalom és az állam» czímű fej.
Megfelel-e még ez a hitlevél a király és nemzet közti viszonynak? Nem teszik-e szükségessé a világtörténeti alakulások az ősi alkotmány várának, melynek e hitlevél legerősebb sáncza, kiterjesztését, megerősítését? A királyi praerogativa az örökösödésnek a leányágra való kiterjesztése által kétségtelenűl öregbedett, a diploma negyedik pontja már nem létezett: nem kell-e ennek megfelelőleg növelni az alkotmány ellenálló képességét is? Maga az a tény, hogy nő uralkodik, csábít az ilynemű kísérletre.
Annál tán nem található annyi erő a korona jogai védelmére, és a rendi követelések visszaszorítására, mint atyjánál és elődjeinél.
De nemcsak a trónöröklésnek változott rendje. Magyarország régebbi királyai, I. Ferdinánd óta császárok is. Mária Terézia már neménél fogva nem lehet az. Örökös országai közt pedig úgy rangra, mint névre és jelentőségre nézve kétségtelenül Magyarország az első, a legfontosabb. A legtúlzottabb conservatismus sem zárkózhatott el a változás szükséges consequentiái elől.
Minthogy az 1715. 30. törvényczikk véget vetett a vallásügy miatt több mint egy századon át tartó rendi küzdelmeknek, a mennyiben annak elintézését a királyra bízta, két tárgy volt, mely az országgyűlés tagjait első sorban érdekelte. Az egyik inkább magánjogi: a nemesi szabadságnak még szorosabb biztosítása, és különösen az adómentességnek a diétai alkudozás köréből való kivevése, és országos alaptörvénynyé emelése. A másik a nemzet egész létét, jövőjét illető: a magyar állam függetlenségének, önálló kormányzatának minden lehető támadás ellen való megvédése. Ezek voltak a felső tábla által jun. 14-én a sérelmek összeállítása és a diploma szerkesztése végett kiküldött bizottságnak, melyhez a rendek hasonló deputatiója csatlakozott, legfőbb tárgyai. Ezekről tanácskoztak már előbb a rendek kerületi üléseikben.
Mialatt minden előkészület megtörténik a királynő fogadtatására, bevonulásának, magának a koronázásnak ünnepélyére, a magyar urak sérelmeket, kívánságokat tárgyalnak. Szónokaik Bécsben, Farkasfalván, magában Pozsonyban, a legáradozóbb módon fejezik ki a hódolat érzelmeit, boldognak mondják az országot, melynek ilyen a királya. Ezalatt pedig a táblák komoly termeiben a hazafiak arra központosítják összes törekvésöket, hogyan lehetne, nem a királynak, hanem a nemességnek jogait legbiztosabban megszilárdítani, hogyan lehetne az országot, még királyával szemben is, mind több joggal felruházni.
Ez ellentét: hódolat az ajkon, az ellenzés, mihelyt tettre, határozásra kerűl a sor, első tekintetre azt a benyomást teszi, mitnha az a szó nem lehetne őszinte, melynek oly kevéssé felel meg a tett. Az osztrák történetírók még Arneth-et sem véve ki, szívesen időznek ez ellentétnél és ezzel szemben kiemelik az osztrákoknak feltételhez nem kötött engedelmességét. Pedig, szerintünk, mindkét érzés egyaránt mély és őszinte. A hódolat a király személyét illeti, melyhez senki sem közeledik megilletődés nélkül, melyet színte vallásos tisztelet környez. Az ellenállás, vagy követelés a nemzet százados történetének, királyaihoz való gyakran oly sivár viszonyának gyümölcse. A magyar nem vesztette el hagyományos loyalitását a koronás fő iránt, de minthogy e hűsége gyakran ellentétbe jut nemzete iránti kötelességével, e küzdelemben gyakran az utóbbihoz ragaszkodott inkább. Épen Mária Teréziának volt gondviselésszerű hivatása e kettős kötelesség kiegyenlítése.
Nemcsak önzés, anyagi haszon keresése miatt, helyezett súlyt nemességünk adómentességére, a «szűz váll»-ra. A legtöbb európai nemességtől elütően, abban látta közjogi létének legfőbb garantiáját, legfőbb megkülönböztetőjét a «misera contribuens plebs»-től. Valamint egykor az athéni demokratia halállal rendelte sújtatni azt, ki csak indítványozni merné a theorikonnak, az athéni polgár szinházpénzének eltörlését, vagy más czélra fordítását, úgy az uralkodó magyar rend e gyökeres kiváltságát felül akarta emelni a királyi önkény által okozható viszontagságokon. Az új diplomába fel volt véve a nemesek adómentessége minden időre, különösen pedig az, hogy közteher sohasem nehezedhetik a földre. A föld – nemesi – szabad, csak az ember, a jobbágy lehet elnyomott adózó. Ez a pont többé ne is válhassék diaetelis alkú tárgyává.
Államjogi tekintetben az ország területének helyreállítását kívánták első sorban biztosítani. Nemcsak az elveszett részek visszacsatolására kötelezné magát e szerint a király, hanem arra is, hogy ezekben is behozzák a megyei berendezést, és azok úgy adó, mint magistratusok dolgában miben sem fognak különbözni a többi hatóságoktól. Külön is ki van emelve, hogy Erdélyt csak mint a szent koronához tartozót bírják és kormányozzák a magyar királyok. *
Coronatio XIX. docum. Puncta et Articuli sacrum Diploma regium attinentes, i. h. 588. l.
Magának a nemzetnek jogait és autonomiáját leginkább a diploma tervezetének negyedik pontja lett volna hivatva megerősíteni. Ebben nyernek hangot az annyiszor elsorolt, annyi törvényben előforduló és minduntalan megújult sérelmek. E szerint a király kötelezi magát, hogy többé tovább mint egy évig nem fogja betöltetlen hagyni a nádori és az ahhoz csatolt helytartói tisztet, továbbá, hogy a nádort épúgy, mint a prímási, érseki és báni méltóságot régi teljes tekintélyébe fogja visszahelyezni. Egyházi és világi méltóságokat, javadalmakat és tiszteket csak született magyarokra fog ruházni; a szent koronára szálló és szállandó javakat nem idegenekre, hanem a király és az ország körül érdemes honfiakra fogja ruházni. Az ország ügyeit, úgy benn, mint a külföldön csak született magyarokkal fogja tárgyalni és tárgyaltatni. Az ország sérelmeit az országgyűléseken személyes jelenléte által fogja orvosolni.*
1741 jun. 23. U. o. 592–3. ll.
E tárgyalások alkalmával fejezte ki a magyar országgyűlés először azt a gondolatot, hogy a magyar ügyek vezetésére tisztán magyarokból álló ministerium bízassék meg, melyre idegenek befolyást ne gyakorolhassanak. A tiszai kerületek ülésében felmerűlő eszme visszhangra talált a dunántúli megyéknél is, és bár a diploma javaslatba nem jutott be, később, bár némileg más alakban, még a törvénykönyvben is kifejezést talál.* Természetes következése volt egyrészt a régi törvényeknek, melyek annyiszor és oly erős szavakkal elrendelték a magyar kormányzás teljes függetlenségét, és másrészt annak a politikai helyzetnek, mely oly váratlanúl megszerezte Magyarországnak az őt a monarchia körében megillető helyet. Richeliu, Mazarin és Colbert kora óta hatalmas király kormányának ministerium volt az elfogadott neve.
A 11. t.-czikkben. Ad ipsum Status Ministerium Nationem Hungaram adhbiere dignabitur.
Mindeddig a rendek magokban tanácskoztak, minden külső befolyás és beavatkozás nélkűl. Nem is volt e gyülekezés még tekinthető diétának, hanem csak a diéta czéljából Pozsonyba összegyűlt karok és rendek tanácskozásának. Ahhoz, hogy határozataik törvényes érvényt nyerjenek, szükséges a diéta ünnepélyes megnyitása a király vagy megbízottjai által. Arról, hogy a király felhatalmazott tanácsosai által állandó contactusban legyen a nemzet képviselőivel, mint manapság, még nem lehetett szó. A rendek a kivitel lehetőségére való minden tekintet nélkül forgathatták és formulázhatták postulatumaikat mindaddig, míg szembe nem állott velök maga a királyi Felség.
Mária Teréziát nemcsak az a vágy hívta Pozsonyba, hogy koronázása által nyugodt birtokába lépjen az országlásnak és akkor, midőn annyi felől megtámadják uralmát, megmutassa, hogy van ellenségei előtt hozzáférhetetlen, őt örömmel fogadó nemzete is. Épen a fennforgó, alkotmányos nehézségek vonzották. Ismerte egyéniségének varázsát, remélte, mint a velenczei követ már majus 20-án írja, hogy személyes jelenléte által sokat keresztűl fog vihetni. Az ünnepélyes meghívás után Bécsben hozzá fogtak az úthoz való készülődéshez. A királynő családjával, udvarával jun. 19-én szállott hajóra. Külsőleg is mutatták, hogy a magyar királynő látogatja országát. Magyar lobogó, magyar czímer mindenütt a hajókon, magyar színbe öltözött a legénység. A királynő kíséretében voltak az orosz, az angol, a hollandus és a velenczei követek, meg a pápai nuncius is.
Meg kellett azt is állapítani, minő üdvkiáltással kell fogadni, «vivát»-ozni a királynét. A junius 19-iki ülésen a prímás, tekintetbe véve egyaránt a nemzet és az uralkodói hatalmat a «vivat Domina et Rex noster»-t (Éljen az úrnő királyunk) ajánlja. Az egri püspök felhozta az ellen, hogy a törvény «Regina»-ról is szól, mint uralkodóról. Végre is az a felfogás győzött, hogy még az elnevezésben is ki kell tüntetni, hogy Mária Terézia, neme daczára, teljében bírja a királyi hatalmat és Pécsy itélőmester javaslatára a «vivat Rex Domina nostra» fogadtatott el.
Nem részletezzük az utazásnak, fogadtatásnak és Pozsonyba jutásának leírását, melyet végtelen szabatossággal írnak elő és beszélnek el a diéta irományai. Ünnepélyes momentum volt az, midőn Farkasfalván, az ország határán, tiszteleg előtte a magyar országgyűlés küldöttsége a kalocsai érsek vezetése alatt. Végtelen volt az örömriadal, midőn junius 20-án este felé a Duna hídján keresztűl bevonúl Pozsony ősi várába. Nyílt diadalkocsin űlt férje oldalán, gyönyörű fehér, aranyos hímzésű, kék virágokkal ékített magyar szabású ruhában. Leírhatatlan pompa vette körül: a magyar főnemesség megragadta az alkalmat csillogtatni közmondásos fényét. A Duna hidjánál nem kevesebb, mint 240 hatlovas hintót számítottak.*
Kolinovics. 167. l.
A bevonulás pompáját már másnap a törvényhozás komoly munkája váltja föl. A királynő magához a várba hivatja a rendeket, és miután nevében gr. Batthyány Lajos főkanczellár üdvözölte magyar nyelven, «az illy szép és nagy számmal ezen közönséges Ország-Gyűlésére fölgyűlt Magyar-Országi Statusokat», maga Mária Terézia szól ékes deák nyelven.* Az átadott királyi propositiók beható tárgyalását köti szívökre és kijelenti, hogy benne nem annyira úrnőt, mint anyát fognak találni magyarjai.
Coronatio. Doc. XVI. 579. l.
A királyi előterjesztés igen rövid: a koronázáson és nádorválasztáson kívűl csak a katonaság és az adó szabályozását tűzi ki a diéta tárgyaiúl, egyúttal inti a rendeket, ne foglalkozzanak oly ügyekkel, melyek nem a diéta elé valók, hogy a gyűlés jó véget érhessen.
26. A KORONÁZÁSI DÍSZMENET RÉSZLETE.*
A Pozsonyi városi muzeumban őrzött egykorú rézmetszet részlete, mely Mária Terézia bevonulását ábrázolja. Másolata Cserna Károly.
Csakhamar a diploma tárgyalására kerűl a sor. A királynő sokkal magasabb vélekedéssel van uralkodói jogai és kötelességei felől, semhogy azokat mindjárt országlása kezdetén megszorítani engedné. Az általa kiállított hitlevél lényegében ugyanaz, mint a melyet atyja fogadott el. Hogy azonban jóakaratát a rendek iránt s hajlandóságát a sérelmek orvoslására tanusítsa, késznek nyilatkozik a legfőbb jogos kívánságok törvényes elintézésébe beleegyezni. Így kijelenti, hogy a nemesi adómentesség, és az az elv, «ne onus publicum fundo quoquo modo inhaereat», csakugyan ne jöhessen többé országgyűlésen kérdésbe. Megnyugtatja a rendeket a visszacsatolás gyors és sikeres foganatosítása tárgyában is. Szórúl-szóra magáévá teszi a rendek kívánságait a méltóságoknak és hivataloknak magyarokkal való betöltését illetőleg is és kijelenti, hogy a magyar ügyeket magyarokkal is fogja tárgyalni. Az alkú csak jun. 24-én a királynő újabb engedményeivel ér véget. Midőn így megfelel a rendek óhajainak, mégis fenntart egy nagy elvet. Az igéretek személyét kötik csak, egyszerű törvények gyanánt jutnak a törvénykönyvbe; a folytonosság, melyet a királyi hitlevél fejez ki és mely még meg se született nemzetségeket köt le, nem szenvedett csorbát.
Egyben nem enged: az egyházi méltóságokból és a magyar ügyek intézéséből nem akarja kizárni az idegeneket. Bár magyar királynő, nagyjában fenn akarja tartani a régi kormányrendszert.
Még a koronázás előtt egy, azt méltóan bevezető ünnepélyes tény ment végbe: a nádorválasztás. A két katholikus és két protestáns jelölt (Pálffy János és Esterházy János grófok, Révay Pál és Zay Imre bárók) megnevezése után az ősz országbíró, Pálffy János gróf közfelkiáltással választatott meg (jun. 22.). Sem békében, sem háborúban nem találhatott a királynő hívebb és megbízhatóbb szolgát nála. Az ifjú királynő és az ősz nádor közti viszonyban a hűbéres hódolat összefolyt az atyai gyöngédséggel. Csakis Pálffy tekintélyének sikerűlhetett az ellenmondáshoz nem szokott úrnőt lecsillapítani, midőn a rendek semmiben sem hajlottak kívánságára. Csakis az ő próbált hazafisága fegyverezhette le honfitársai gyanúját, ha a királynő nem egyezett azonnal annyi törvényczikkely által támogatott követeléseikbe.
)
Azon egykorú rézmetszet után adjuk, melynek eredetije az Orsz. képt. 3235. sz. alatt található.
Gyönyörű időben, nem zavarva az alig végződött alkotmányos küzdelem semmi visszhangja által, mehetett végbe a koronázás, junius 25-én. Mindenütt felhangzott az újongó kiáltás: «Éljen az úrnő királyunk!»* Mária Terézia kedélyét e nagy napon csak egy dolog hangolta le: férje, választottja, kivel szíve kívánsága szerint, a magyarok nemzeti féltékenysége miatt nem oszthatta meg a trónt, nem lehetett oldala mellett. A hivatalos ceremoniale nem talált megfelelő helyet annak, ki hitestársa volt a királynőnek. A koronázás a Szent Márton templomában, a királyi eskü, a zászlós urak és a nép hódolata a szokott rendben ment végbe. A királynő, a mint az esküt Isten szabad ege alatt letette, kilépett népe közé, ezt lelkesítve, annak elragadtatásában gyönyörködve. Különös ellentét: Szent Istvánnak százados, nehéz koronája egy szépségtől súgárzó ifjú főn! Hogy bírja el egy gyenge nő a királyi ék súlyát, mely alatt annyi férfi roskadt össze! Pedig Mária Terézia teljes terjedelmökben elvállalta a királyi kötelességeket. Szabad ég alatt ismételte a nép előtt esküjét, aztán lóra kapva, melyet Esterházy Ferencz főlovászmester vezetett, vágtatva felnyargalt a koronázási dombra. Itt ősi szokás szerint megtette a négy kardvágást a négy világtáj felé. «Magyarország urai ily módon tudatták népeikkel, mennyire el vannak határozva megvédeni őket, bárhonnét jöjjön is a veszedelem. A közeledő veszélyek megható jelentőségűvé tették a régi symbolumot.» Meg volt hatva minden néző, az öreg angol követ könnyeket hullatott bámulatában. «A királynő maga a báj, írja az nap estéjén, és midőn fölemelte karját a világ négy tája felé, mindenki észrevehette, hogy nincs szüksége sem ezen fegyverre, sem másra, hogy meghódítson mindenkit, ki közelébe jő.»*
Kolinovics. 214–224. l.
Duc de Broglie. i. m.
28. A MAGYAR BIRODALOM HÓDOLATA MÁRIA TERÉZIÁNAK.*
Egykorú rézmetszet után. (Orsz. képtár 3237. sz.)
MÁRIA TERÉZIA MAGYAR KISÉRETTEL.
