II.
II.
A könyvnyomtatás Kolozsváron. Az erdélyi református egyház nyomdájának története. Kis letelepszik Kolozsváron. Átveszi az erdélyi ref. egyház és a kolozsvári egyház nyomdáját. Feltételei. Kis Miklós közkedveltsége. Pártfogói. Nősülése. Neje családi viszonyai. A kolozsvári piacz. Kis gazdálkodása. Nyomdaberendezés. Kis ambitiója. Külföldiek véleménye a magyar nyomtatásról. Kis nyomtatványainak szépsége. Kiválóbb kiadványai.
A könyvnyomtatás körül szerzett érdemei miatt Kolozsvárt elsőrendű hely illeti meg tizenhatodik és tizenhetedik századi művelődésünk történetében.* Itt nyomtatták a legtöbb magyar könyvet* s itt attól kezdve, hogy az első nyomdát felállították, állandóan fent is tartották, a mivel kevés város dicsekedhetett: sőt volt idő, mikor két-három nyomda működött benne.
Megemlítjük, hogy ez az egyetlen város, mely a millennium alkalmából nyomdászata történetét nagy multjához méltóan megíratta. (FERENCZI ZOLTÁN: A kolozsvári nyomdászat tört. Kiadja a kolozsvári keresk. és iparkamara. U. o. 1896.)
Az 1711-ig megjelent magyar nyelvű nyomtatványainak száma: (a SZABÓ K. Régi M. Könyvtárának megjelenése után közölt adalékokat nem számítva) 327; utána következik Debreczen 262, Löcse 238, Nagy-Szombat 144 stb. nyomtatványnyal. M. Könyvszemle. 1878. 305. l.
Azon idő tájban, midőn Misztótfalusi Kis Kolozsvárra költözött, a felszerelés minősége és gazdagsága tekintetében az erdélyi református egyház nyomdájáé volt az elsőség.
I. APAFI MIHÁLY.
Eredeti egykorú metszet után.*
Apafi Mihály arczképe az Ernst Lajos gyüjteményében lévő eredeti metszetről készült.
Alapjában az a nyomda volt ez, melyet főurak és egyes egyházak adományaivól Szenczi Kertész Ábrahám állított föl Váradon, hogy azzal a bibliát kinyomtassa. Alapítása természeténél fogva Kertész soha sem tekintette magáénak, nem is tekinthette, már a miatt sem, mert mint könyvnyomtató fizetését Apafitól húzta.* Halála után a fejedelmi kincstárra szállt s egy ideig még Apafi tartott benne könyvnyomtatót,* később pedig áthelyezte Kolozsvárra. 1672-ben megunva ez állapotot, az «Erdélyben levő orthodoxa ecclesiának, nevezet szerint pediglen az enyedi és kolosvári azon religión lévő collegiumoknak» adományozta azt, egy félév mulva azután hozzácsatolta a gyula-fehérvári könyvnyomdát is.* Könyvnyomtatónak ezután is megmaradt benne Veresegyházi Szentyel Mihály, a ki e tisztet már előbb is viselte.
Mentség 24.
SZABÓ KÁROLY: Adalékok régi prot. nyomdáink történetéhez. Prot. Közl. 1871. 25. lap.
Az adománylevelet közli FERENCZI is «A kolozsvári nyomdászat tört.» 42.
Volt itt még egy másik nyomda is, melyet a kolozsvári református egyház néhány száz forinton vásárolt,* a melylyel szintén nyomtattak, a reá való felügyeletet pedig Sárpataki Mihály lelkészre bízták.*
Mentség 28.
Mentség 24, 25, 28. «Nem szánnya egy illyen Ekklésia egy nehány száz forintját a közönséges jótól, t. i. a mint az a Typus vétetett vólt: mint hogy már eddig alkalmas hasznát is vötték vólt.» «… Nem annyira az Ekklésia, mint T. Sárpataki uram vötte, ha vötte, hasznát.» Valószínűnek tartjuk, hogy a nyomdát ugyanaz kezelte, a ki a «Generalis ecclesiáét», t. i. Veresegyházi Szentyel, a ki 1681. Sárpatakinak két művét is nyomatta. Arra nézve, hogy az egyház nyomdája akkor, mikor Kis Miklós Kolozsvárra jött, már megvolt, l. 113. l. 5. jegyzetét.
Kis Miklósnak, a mint Kolozsvárra megérkezett, az volt szándéka, hogy a saját betűkészletéből rendez be nyomdát magának.* Amsterdamból úgy is hozott magával eleget s megvoltak a betűmetszéshez és öntéshez szükséges szerszámai is, melyekkel a netalán mutatkozó hiányokat kiegészíthette volna. De lebeszélték e szándékáról. Azt mondták neki, mutassa ki az által is, hogy nem «különöz», hogy a közönséges jóra igyekszik; egyszersmind arra is figyelmeztették, hogy könnyebben boldogul, ha mint kezdő nem lesz egyszerre önálló s akkor nem is érdeklődnének annyira iránta s nem pártfogolnák úgy, mintha például az egyház nyomdáit veszi át.*
Mentség 25.
Mentség 25.
Kis hajlott a tanácsra s pontokba foglalva, az intéző, papokból és világiakból álló, tanács elibe terjesztette, hogy és miképen volna hajlandó a nyomda kezelését elvállalni. Mindenek előtt feltételül kikötötte, hogy mindkét nyomdát neki adják át s engedjék meg, hogy, mivel mind a kettőnek nagyon elkopott betűi vannak, azokat átönthesse s viszont megígérte, hogy e két nyomdából az országnak egy «derék», teljes és mindenféle betűkkel bőven ellátott könyvnyomdát fog készíteni.* Munkájáért, az elkopott betűk újraöntéséért, melyet lassanként hajt végre, semmit sem kér, csak adják meg neki mindazokat a jogokat és kiváltságokat, a melyekkel előde bírt, t. i. hogy az egyház épületében lakhasson és se a nyomda, se személye, se legényei után ne fizessen adót; továbbá egyházi személynek tekintessék, mint a kinek különben is megvan papi képzettsége s e szerint az egyházi tanács (consistorium) gyűlésein megjelenhessen, a templomban a papok székébe ülhessen stb.,* a mely kiváltságokat ellenvetés nélkül megadták Szenczi Kertész Ábrahámnak is.*
U. o. 24.
U. o. 54.
U. o. 52. 81. 89.
E föltételek közül csak a kolozsvári egyház nyomdájának ügye támasztott nehézséget. Úgy gondolkoztak, hogy ha beleolvad nyomdájuk a másik nyomdába, melyen «az ország tartja kezét», akkor tulajdonjoguk is meg fog szűnni. Misztótfalusi Kis azt felelte erre, hogy az egyház e nyomda vásárlásában nem a külső hasznot nézte, hanem mikor a másik nyomdát Keresdre vitték Bethlen Elekhez,* azt akarta, hogy ott helyben ismét legyen egy nyomda, a melyen a legszükségesebb egyházi és iskolai könyveket kinyomtathassák. Ez a czél tehát így is el lesz érve, mert e «derekas» könyvnyomda úgy is Kolozsvárott marad s mindig kezük ügyébe esik. A másik dologtól, az elidegenítéstől sincs miért félni, mert a másik nyomda is nem annyira az országé, mint a református egyetemes egyházé s ha valaki ennek birtoklási jogát kétségbe vonhatja, vagy elveheti, hasonlókép elveheti a kolozsvári egyházét is.*
Mentség 24.
U. o. 25.
Ezután még csak egy ember t. i. Sárpataki volt javaslata ellen, de ellenkezése természetesnek is látszott, mivel neki saját édeke is azt kívánta, hogy az egyház kezében minden a régi állapotban maradjon.*
U. o. 25. V. ö. 18. lap.
Misztótfalusi Kis kedvelt ember volt Kolozsváron, különösen kedvelt a papok és tanárok előtt; kedvelt képzettsége s a haza és egyház iránt szerzett érdemei, valamint bőkezűsége miatt, hogy pl. könyveit ingyen vagy csekély díjért széltére osztogatta.* Jóakarói számát a Teleki pártfogása is szaporította: ezek közé tartozott Bethlen Miklós, a nagyenyedi ref. collegium curatora, régi ismerőse és Pataki István kolozsvári tanár is, a legbefolyásosabb emberek egyike, a kiknek szavára a püspök, valamint a tanács többi tagjai elfogadták javaslatát* és elhatározták, hogy mindkét nyomda betűit kezelésére bízzák; hogy az eddigi könyvnyomtatók jogai és kiváltságai reá ruháztatnak s hogy az egyház házában kap lakást.
U. o. 32.
Hogy a ref. egyház nyomdáját már ekkor s nem 1696-ban adták át Kisnek, az a «Mentség» következő helyéből is kitetszik: «… mind T. Pataki István uram, a’ ki akkor totum fac vólt, mind mások (T. Némethi Samuel uram pedig és a’ többi, a’ kik most annyira ezt mozgatják, seculorum semmik vóltanak akkor) mind reá hajlottanak, hogy az ekklésia typusát kezembe adják… Nemcsak erre mentek (mondom) majd mindenek, hogy egy perfecta typographia készítés végett kezembe adják mind a két typust stb.» 25. l. Pataki István, a kiről itt mint «totum fac»-ról van szó, 1693 jan. 2-án halt el. Ha Misztótfalusi Kis «Mentségé»-ben nem különböztetné meg világosan a kolozsvári református egyház nyomdáját az egyetemes egyház (helyesebben kolozsvári és nagy-enyedi collegium) nyomdájától, ez utóbbit mindig mint az ország nyomdáját emlegetve: úgy a Pataki befolyását, ki a ref. collegiumot is képviselhette ez ügyben, főleg ez utóbbi átengedésére vonatkoztatnók. Megjegyezzük még, hogy abból, hogy Kis soha sem említi a Gyula-Fejérvárról Kolozsvárra áttett fejedelmi nyomdát: azt következtetjük, hogy az már ez időben be volt olvasztva a Szenczi Kertész-féle nyomdába.
«Ezek iránt már ő kegyelme securus* lehetvén, – így szólt a határozat záradéka – Isten kegyelméből elméjét és minden alkalmatosságait fordítsa hivatalos munkái hűséges folytatására és úgy várhatja Istennek kegyelmes áldását és a mi kegyelmes urunknak, sőt az egész református statusnak is kívántató jóakaratját».*
Biztos.
Maga említi M. Kis «Mentségé»-ben 26.
Misztótfalusi Kisnek ekként minden kedve szerint folyt. Volt saját nyomdája és nyomdafelszerelése, azonkivül kezelése alatt két külön nyomda, a melynek kopott betűi bőséges anyagot szolgáltattak neki a hiányzó betűtömeg öntésére, ha egyszerre több munkát akart nyomtatni s több betűszedőt akart foglalkoztatni.
39. BETHLEN MIKLÓS NÉVALÁÍRÁSA.*
Bethlen Miklós névaláírása 1668 szept. 9-én Radnóton kelt leveléről. Eredetije az Országos Levéltárban.
Kolozsváron letelepedve, Kis a berendezkedéshez fogott és pedig mindenek előtt családi tűzhely alapítását tűzte maga elé czélul.
Negyvenéves volt ekkor: híres, bibliáiról s könyvnyomtatói szakértelméről a hazában szerte ismeretes nevű férfiú, a ki tekintélyes vagyonnal is rendelkezett, habár ennek nagyobb része könyveibe és nyomdájába volt fektetve,* ezenkivül az egyháznak is hivatalos könyvnyomtatója, a mivel soknemű kiváltság járt: szintén nagy előny egy adótól tulterhelt országban. Nem csuda tehát, ha jó parthienek tekintették.
Mentség 86. l.
Már Amsterdamban is, midőn betűmetszői és öntői ügyességének híre szárnyra kelt s látták, milyen keresett ember lett s mint tolják targonczán a pénzt lakására,* megkínálták egy gazdag leánynyal, a kinek hatvanezer forint hozománya volt, de kitért az ajánlat elől, mert nem akarta egy újabbal, mely szinte legyőzhetetlen lett volna, szaporítani az akadályok számát, melyek hazatérési szándéka végrehajtását folyton késleltették.*
U. o. 2.
U. o. 2.
Most azután, midőn Kolozsvárott állandóan letelepedett, ismét szívébe ötlött a családalapítás vágya s szerencsére itt is akadt egy jóakaró közvetítő, csak úgy, mint Amsterdamban. Pataki István volt ez, a már említett kolozsvári tanár, a kinek pártfogásával a hivatalos könyvnyomtató állását elnyerte.
Pataki útján ismerkedett meg Székely Máriával, egy kolozsvári nemes ember árva leányával.
Székely András jómódú földbirtokos volt, háza, földje, szőlője volt és egy malma Bálványos-Váralján. Tanult ember, a kinek Csepregi Turkovics Mihály volt a nevelője.* Mint ilyen, a papokkal és tanárokkal később is jó barátságot tartott. Két gyermekét – a nagyobbik fiú, a kisebbik leány – szintén az őket megillető jó nevelésben részesítette. Midőn elhalt, perrel támadták meg vagyonát s egy részét lefoglalták s elvették örököseitől.*
U. o. 49.
U. o. 26.
Ez árva leányt kérte nőül Misztótfalusi Kis Miklós, a ki hozzá is ment. Sem egyiknek, sem másiknak soha sem volt oka megbánni választását s Kisünk családi életében, melynek összhangját csakhamar két szép gyermek – «Annus» és «Juczi» – születése növelte, mindig vigasztalást, megkönnyebbülést talált és enyhületet szerző balzsamot fájó sebére, melyet az emberekkel való érintkezés közben irigység, félreértés és rosszakarat ütöttek túlérzékeny és könnyen sebhető lelkén.
Nősülése után Kis neje kis birtokán gazdálkodáshoz látott. A körülmények annyira ráutalták erre, hogy e nélkül szinte el se lehetett volna. Egy főúr, a ki nagyon jól ismerte az erdélyi állapotokat, jóelőre figyelmeztette is. «Meglássa kegyelmed – úgymond – hogy ebben az országban csak a mesterséghez ne bízzék, mert bizony azzal tisztességesen el nem élhet, hanem egy kis oeconomiát is ragaszszon hozzá, hogy legalább búzát és bort pénzen ne vegyen».* De e figyelmeztetés nélkül is rájött volna később a gazdálkodás nélkülözhetetlen voltára. Eleinte ugyan kevés kedve volt hozzá, tudta azt is, hogy az nagyon elvonja mesterségétől s kezdetben kevés hasznot is hajt, de mikor látta, hogy búzát pénzen is alig kaphat az «ocsmány nyelvű sütőnék» miatt s egy ízben házától is visszavitették a már megvásárolt gabonát, azt az okát adván, hogy a város számára veszik meg: végre is rá kellett szánnia magát.
Mentség 46.
E nélkül végre se hajthatta volna a nyomdára vonatkozó nagyobb szabású terveit, legényekkel, inasokkal, kik nála laktak és nála étkeztek.*
U. o. 34. 35.
Midőn némiképen így berendezkedett, hozzá fogott nyomdája felállításához. De közben itt is nehézségek merültek föl.
Mint az egyház könyvnyomtatója, az egyház egyik házát kapta lakásul. De valamelyik papnak megtetszett e ház s kiköltöztették belőle s helyette a következő ősszel a Torda-utczai könyvnyomtatóházat adták cserébe.*
Mentség 39.
Misztótfalusi Kis a nyomda felállítását akként tervezte, mint azt Blaeunál látta, t. i. hogy ugyanott legyen egy külön teremben elhelyezve a betűöntő műhely is, hogy a mint a szedő észreveszi, hogy keze alatt nem sokára elfogy valamely betű, csak átkiált a szomszéd terembe s rögtön öntik a szükséges mennyiséget. A Torda-utczai ház e czélra nem volt alkalmas, szűk is volt s a legnagyobb terem falai, melyet nyomdának lehetett volna berendezni, az esőtől annyira átáztak, hogy beomlással fenyegettek. Még inkább alkalmatlanok voltak ennélfogva arra, hogy mint Kis tervezte, emeletet lehessen rájuk építeni az öntőműhely számára.* Végül arra határozta magát, hogy a nyomdát felesége házánál állítja föl, a hol úgy is megkezdte az építést, midőn az egyházi épületből kiköltöztették. E ház felerészben a sógoráé volt s mivel neki most az egészre volt szüksége, rávette azt, hogy költözzék át a Tordai-utczai házba s ekkor szabad kezet nyerve, saját tervei szerint fölépítette a nyomdát: emeletet, vagy a mint ő nevezi, felházat rakatott reá* s óhajtása szerint berendezkedett.
U. o.
Mentség 39.
Két esztendő telt el ekként tervezgetéssel, építéssel és berendezkedéssel. Közben nagybeteg is lett, melyből sokára és csak lassan épült föl és sok időbe telt bele, míg végre hozzá kezdhetett a munkához.*
U. o. 40.
Misztótfalusi Kis Miklós valóban hivatásos könyvnyomtató volt, a ki kedvvel, lelkesedéssel és becsvágygyal fogott munkához. Alább látni fogjuk, hogy azonkivül mily magas szárnyalású tervei voltak, mily fenkölten gondolkozott saját hivatásáról s minő nemes eszmék megvalósítását tűzte maga elé életczélul.
Magyar tudósoknak, íróknak, tanulóknak, kik hosszasabb időt töltöttek külföldön, mindjárt szemükbe ötlött, hogy mi más mívelt nemzetekhez képest nagyon hátramaradtunk. «Sírnom kellene inkább mint szónokolnom – írja Apáczai Cséri – midőn az egész magyar nemzet örök szégyen gyalázatára, bár elfordítom szemeimet, mégis szemlélni vagyok kénytelen a sok veszedelem, nyomorúság, szégyenletes tudatlanság és hanyag közöny mérhetetlen tengerét. Szégyeljük ugyan elvégre nagy oktalanságunkat; piruljunk a miatt, hogy tovább is tudatlan ügyefogyott barbároknak tartsanak, hogy nagy kárunkra az idegenek legkedvesebb gúnytárgyát képezzük. Mert nevetnek rajtunk s bizony méltán…»*
«De studio sapientiaea: STROMPnál (Apáczai Cséri János mint paedagogus. Budapest, 1898.) L. Századok 1898. 543–545. lapjain közölt könyvismertetésünket.
Szenczi Molnár szerint az idegen nemzetek a históriás énekek verselésén nem győznek eleget nevetni.*
SZENCZI MOLNÁR A. Naplója, lev. 45. l.
Misztótfalusi Kis szerint nálunk száz esztendeig is használtak egy folytában egy rendbeli betűket s «csunya volta miatt minden szomszéd keresztény* nemzetek között ugyan példabeszéd és csúf volt a magyarok által való nyomtatás».*
Így!
Mentség 28.
Mind a hárman nagy buzgósággal láttak hozzá a felfedezett fogyatkozások orvoslásához. Apáczai az összes tudományok megismertetésére vállalkozott, Szenczi Molnár jó rímeivel s változatos versformáival mutatott a jó verselésre példát. Kis Miklós pedig azért tanult oly soká külföldön, hogy a betűöntést és nyomtatást tökéletesen megtanulja s itthon azután e bajt orvosolja, mert – úgymond – «discretus embereknek nem illik mégis az elébbi békamászásforma betűkkel élni».*
Mentség 28. és több helyen. E tekintetben különösen a debreczeni Karancsi-betűk voltak híresek. PÁPAI PÁRIZ-BOD: Erdélyi Féniks 24. (számozatlan) l. és M. Nyelvőr 1896. 270. l.
40. HALLER «HÁRMAS HISTÓRIÁ»-JÁNAK DÍSZCZÍMLAPJA.
(Misztótfalusi Kis Miklós kiadása.)*
Haller János «Hármas Históriájá»-nak díszczímlapja szintén a Magyar Nemzeti Múzeumi könyvtár példányáról készült. Mint Ráth György főrendiházi tagtól értesülünk, e czímlap metszője Hofmann volt. Ha e szerinte czímlapot nem maga Misztótfalusi Kis metszette, mint eddig többen hitték, de az ő terve szerint és megrendelésére kellett annak készülni, mivel e képen a «Hármas Históriá»-nak mind a három része (Nagy Sándor, a Gesták és a Trójai Háboru) fel van tüntetve, már pedig e három különféle mű a magyar fordításban csak véletlenül került együvé s egyetlen külföldi kiadást sem ismerünk, hol ezek együtt jelentek meg s következésképen a melyeknél e czímlap használható lett volna.
Nyomtatványai a betűk szépsége és élessége, a nyomás tisztasága által egyaránt kiválók s felülmúlják a Brewer és Szenczi Kertész kiadványait is, a kik elődei közül legszebben nyomtattak s az ő nyomtatványai valóban új korszakot alkotnak a magyar könyvnyomtatás történetében.
Mikor fogott Kis a könyvnyomtatáshoz, nem tudjuk pontosan meghatározni, azt sem tudjuk, hogy melyik volt első kiadványa. Ő maga nem említi és sok el is veszett az általa kiadott művekből. 1694-ben már javában működött nyomdája s ez évből nyolcz nyomtatványát ismerjük s munkássága a következő években mindinkább fokozódott: 1695-ben tizenhárom, 1698-ban tizenöt mű került ki sajtója alól; öszszes kiadványainak száma, melyekből csaknem ugyanannyi a magyar, mint a latin munka, mintegy százra tehető.* Tekintélyes szám, kivált ha figyelembe veszszük, hogy e kiadványok között olyan nagy munkák vannak, mint VERBŐCZI «Tripartitum»-a, az «Approbatae Constitutiones», «Compilatae Constitutiones», EMBER PáL: «Szent-Siklus»-a s «Gárizim és Ébál»-ja, a ZIEGLER-MOLNÁR-féle «Főjóról» szóló discursus,* HALLER «Hármas Historiá»-ja* továbbá több héber nyelvű nyomtatvány és hogy Kis Miklós könyvnyomtatói működése rövid kilencz esztendőre terjedt.
FERENCZI ZOLTÁN: «A kolozsvári nyomdászat története» cz. művében Kis Miklósnak nyolczvan nyomtatványát sorolja föl. E számhoz adandó több elveszett kiadványa (pl. Argirus, Tékozló, Asszonyokról való s egyéb hijjába való históriák») s a kolozsvári ref. egyház számára nyomatott gyászlapok, úgynevezett chárták; a Kalendárium 1696. (1697.), 1698., 1699., 1701. évi kiadásai, latin és magyar «Regulamentum», A Kaposi halotti beszéde Bethlen Elek fölött, Alsted-féle Rudimenta, «Morum praecepta», Kis Katechesis stb.
420. 1. SULPITIUS «Historia sacra»-ja 455 lap.
870 lap.
41. KÉP BARANYI «VIATICUM SPIRITUALE» CZ. MŰVÉBŐL.
(Misztótfalusi Kis Miklós kiadása.)*
A Baranyi «Viaticum spirituale» cz. művéből közölt kép felírata az eredetiben «Omnia concentrat» s aláirása:
«Vt tubus aethereo radiantia sydera campo Claudit, Diva meis nomina claude fibris, Vos quoque coelestes, peregrinum claudite fibris Me Patriae Cives ad Patriam este Duces.»
«Vt tubus aethereo radiantia sydera campo Claudit, Diva meis nomina claude fibris, Vos quoque coelestes, peregrinum claudite fibris Me Patriae Cives ad Patriam este Duces.»
