I. Endre herczeget meggyilkolják Aversában.
I. Endre herczeget meggyilkolják Aversában.
A NÁPOLYI ügyeket, Lajos király uralkodásának ezen kiváló érdekű fejezetét előadandók, elbeszélésünk fonalát ott kell fölvennünk, midőn Erzsébet magyar anyakirálynő a pápai leirat és Johanna ígéretei által némileg megnyugtatva visszatért Magyarországba. Endre helyzete anyjának Nápolyból távozta után mind rosszabbra fordúlt. VI. Kelemen pápa ugyan erőteljes szavakkal megdorgálta Johanna királynőt, kit figyelmeztetett, hogy a férj nejének feje, és hogy a «jóindulatú, szellemes, erényes és fínom viselkedésű» Endre jeles tulajdonságainál fogva is tiszteletet érdemel; de 1345 január végén a pápa Amici Vilmos chartresi püspököt mint követét küldötte Nápolyba. Egyebek közt utasította, hogy azon főrangú urakat és hölgyeket, kik Johanna és Endre közt a botrányos visszavonást szítják, és kik közől tizenegyet névszerint felsorol, az udvarból távolítsa el, és oda többé visszatérni ne engedje, szükség esetén egyházi büntetéseket is alkalmazva ellenök.* De e bölcs rendelkezésnek kevés sikere volt. Johanna kormánytársat maga mellett vagy épen maga fölött nem tűrt,* és ezért amennyire csak tehetségében állott, megakadályozni törekedett, hogy Endrét is megkoronázzák. E czél lebegett szeme előtt akkor is, mikor az országos méltóságokat új emberekkel, kik szintén mindnyájan Endre rosszakarói voltak, töltötte be.
FRAKNÓI püspök szíves közleménye a vatikáni levéltárból.
A pápa is kénytelen volt Aymericus bíborost, kit a kiskorú asszony helyett kormányzónak Siciliába küldött, visszahívni, minthogy «circa regimen et administrationem regni memorati modicum facere potuit, per dictam Johannam, iam doli capacem, impeditus». BALUZ. Vitae, I, 246. – V. Ö. FEJÉR, CD. IX/I, 222.
E mellett a két özvegy asszony, Katalin, ki magát konstantinápolyi császárnénak czímeztette s a tarantoi herczegek: Róbert, Fülöp és Lajos anyja volt, valamint Ágnes, a durazzói herczegek: Károly, Lajos és Róbert anyja, egyre szőtték ármányos hálóikat és arra törekedtek, hogy Endrét láb alól eltevén, fiaik egyikét juttassák a polczra. Katalin azon mesterkedett, hogy idősb fiát, Róbertet megszeresse Johanna; Ágnes, mert Katalin már befonva tartotta Johannát, Mária, Johanna huga után vetette ki tőreit s ez úton remélt czélhoz jutni.
Közben szakadatlan dinom-dánomból, táncz-, lovaglás-, lovagi játék-, vadászat-, fényűzés- és pazarlásból állott a nápolyi udvar kicsapongó napi rendje. Mit látván Sanzia, Róbert király özvegye, és hogy minden igyekezete daczára sem képes unokáit jobb útra téríteni, zárdába vonúlt, honnét rövid időn követte férjét a sírba.*
Az általa alapított Szent-Kereszt zárdába 1344 január 20-án vonult, fölvette a szent-ferencz-rendi apáczák öltönyét «col nome di suore Chiara di s. Cruce» T 1345 julius 28. (Chronicon Siculum, 9. – CAMERA, Giovanna I, 37., a hol jellemzése és sírirata olvasható.)
Hogy mekkora volt a feslettség a nápolyi királyi udvarnál, arról (egyebeket hallgatással mellőzvén) csupán két példát említünk; egyet, miképen lett Mária Durazzoi Károly felesége; mást, miképen vesztették el a durazzoi herczegek anyját.
Ágnes, a durazzoi herczegné, addig-addig járt a királyi palotába, mígnem Mária herczegnő megígérte, hogy fiának nejévé lesz. Bírván Mária ígéretét, a legnagyobb titokban legott megkereste fivérét, Talleyrand bíborost, eszközölje ki a pápánál a szükséges házassági engedelmet. A bíboros készséggel teljesítette nénje kérését, s a pápai engedelmet ugyanazon futárral, ki a kérő levelet hozta, küldötte meg.
Ágnes is sietett fiát és leendő menyét a dispenzáczió felől értesíteni, s immár azon tanakodának, mint lehetne a házasságot titkon megkötni, nehogy szelét vegye Johanna királynő és a tarantoiak s az egybekelést valamiképen meggátolják. Abban állapodtak tehát meg, hogy Károly Máriát megszökteti, s e botrány által csikarja ki az udvar utólagos megegyezését. Palotája a királyi palota szomszédságában levén, Máriát a kerten keresztűl vitte magához, s a következő napon törvényes feleségének nyilvánítá.
Johanna királynő, a tarantoiak és a durazzók minden ellensége fogát csikorgatta e merénylet hallatára és bosszú után lihegtek; de nyiltan senki sem mert valamit tenni, mivel a nápolyiak nagy része, urak és a nép, Károly herczeg pártját fogta. Katalin császárné tanácsára tehát áluton igyekeztek hozzá férni. Johanna tetette magát, mintha megnyugodnék Mária választásában; fényes hozományt utalt ki számára, csak azt kívánta, hogy a botrányt jóvá tegyék; s a házasságot annak rendje szerint a királyi palota kápolnájában a pap megáldja. Ez alkalommal (ebben állott a titkos szándék) Máriát letartóztatják, Károlyt pedig megölik vagy börtönbe vetik. De Károly éppen még jókor, esküvője reggelén értesűlt az ellene hányt cselről. A papot tehát saját kápolnájába rendelte s itt adatta magát egybe Máriával.
A kijátszott cselvetők egy darabig duzzogtak, de mint könnyelmű embereknél lenni szokott, a ledérség hamar túltette magát mindenen. Csak a konstantinápolyi császárné nem bocsátott meg, s ha fián nem lehetett, anyján töltötte boszúját.
Ágnes herczegnő súlyos betegen feküdt. Alkalmilag híres orvos érkezett Nápolyba, kit fia, a durazzoi herczeg, beteg anyjához kéretett. A beteg ágyát körűl állották menye, Mária herczegnő, az ismert Ceccano Margit és ennek anyjához hasonlón, minden rosszra kész leánya, Sancha. Az orvos «megtapintván a beteg ütőerét» biztatóan beszélt: másnap azonban ama ördöngös asszonyok oly tévedésbe hozták az orvost, hogy ez pirulva értesíté Károly herczeget, miszerint özvegy anyja áldott állapotban van. Szégyenkezve hallotta a herczeg e fölfedezést és törődni sem látszott tovább beteg anyjával, mire amaz istentelen nők méreggel vesztették el a szerencsétlent.
De az ily napi eseményeket hamar kiszorították újabbak. Azt tudta minden ember, hogy Katalin császárnénak Acciajoli Miklós, előbb kereskedő, most titkára és fia nevelője, meghitt barátja. Az azonban újabb keletű botrány volt, hogy Johanna királynő az imént említett Sanchának segítségével Artus Károly, az új kincstartó fiával, Bertranddal viszonyt szőtt, mely annyira köztudomású lett, hogy Endrének is fülébe jutott.
Endre ezeket és egyebeket korát meghaladó bölcs mérséklettel tűrte. Tűrte azt is, hogy a tarantoi herczegek a zavart az országban nevelendők, a királyi tekintélyt csorbítandók, fegyveres csapatokkal barangolnak a királyi javakon és a durazzoi herczeg birtokain rabolva és pusztítva. Mielőtt föllép, meg akarta Endre várni, hogy a pápai engedély koronázásához megérkezzék s ő teljes hatalommal rendelkezhessék.
Bátyja, Lajos király, erélyesen sürgette ez ügy elintézését. Most is (1345 ősz elején) Gergely csanádi püspök, Nagy-Martoni Pál, országbiró, Vörös Tamás ispán újvári várnagy és Vásári Miklós, a királyi kápolna ispánja Avignonban jártak, és eredményesen: a szent-szék kitűzte a napot, melyen Endre megkoronáztatik.
ANJOU KÁROLY, MARTELL KÁROLY ÉS NEJE KLEMENTIA SÍREMLÉKE.
A nápolyi Szent Januarius-templom főbejárata felett.
Lehet, hogy ez eredmény következtében; lehet, mert türelme szakadt, Endre letett eddigi mérsékletéről, és haragos lelke jelekben nyilatkozott: új zászlajára a királyi czímeren felűl bárdot és békót festetett. E félremagyarázhatatlan jelre megijedtek a bűnösök. A királynő, a császárné, Artus Károly és fia, valamint sokan mások, kik tudták, hogy a koronázás rövid időn megtörténik, összedugták fejöket és elhatározták elveszteni őt, mielőtt még a jogart kezébe veszi.
Nápolyban nem merték tervöket végre hajtani, hanem elmentek szerencsétlen áldozatukhoz: ha tetszenék-e neki másnap Urcitella felé kutyákkal és sólymokkal vadászatra jönni? A mulatság el fog tartani nehány napig, szállásúl Aversa, Capua vagy a Terra di Lavoro más helyei kinálkozván. Endre ráállott. Hajnalban elővezették a paripákat; Endre, a királynő s az urak fölűltek; egész napon át vadásztak; későn este tartottak nyugovót Aversában. A vacsorát nagy vígan elköltvén, elhagyták vendégei az álmos királyi párt, mely – meg levén ágyok bontva – közösen lenyugovék.
Az istentelen árulók pedig az ártatlan Endre vérét szomjuhozván, éjfélután egy órakor összegyülekeztek a templom mellett, belopództak a királyi alvószoba szomszédságában levő terembe, s a teremőr által szólítgatni kezdették valamely ürügy alatt Endrét. Az ifju fölébredt; ismervén a hívó hangot, ajtót nyitott és fegyvertelenűl, födetlen fővel, háló köntöst (juparella) öltve magára, kiment a terembe. Az árulók legott reá rohantak, hogy leteperjék és megfojtsák, mert babonásan azt hivék, hogy a vas vagy méreg nem fog rajta, óvószere lévén a gyűrű, melyet anyjától kapott. A megréműlt ifju e veszedelemben erősen védte magát; tépett hajjal és összekarmolt arczczal, kétségbe esetten segítségért kiáltva, kiszabadította magát a latrok kezéből, és hálószobája felé futott, hol fegyverei valának. Mire azonban a terem ajtajához érkezék, gonosz jegyzője ráfordítá a zárt, úgy hogy be nem juthatott. Ekkor egyik ajtótól a másikhoz rohant, folyton segítséget kiabálva, de mindannyit zárva találta. Felesége pedig nem is moczczant ágyában, és semmit sem tett férje megmentésére. Csak Izolda nevű magyar dajkája, hallván fia és ura kiáltásait, kelt ki félénken ágyából, és az ablakból kiáltott segítségért. Az ő és szegény Endre sikoltásai az egész házat megtöltötték. Hanem a ház a várostól kissé távolabb feküdt, azért is választották e helyiséget, mint czéljokra legalkalmatosabbat a pribékek, kik megszeppenve a zajtól és Endre kétségbeesett ellenállásától, tágítani kezdének. Ekkor a leggonoszabb közűlök, Bertrand, Artus Károly fia, ki valamennyinél bűnösebbnek érezhette magát, vérebként újra áldozatára rohant, mire a többiek is neki bátorodva, szép aranyos hajánál fogva a földre rántották és sarkaikkal tiporták. Legott hurkot vetvén nyakára; kihurczolták a kertre nyíló erkélyre, melyen az őrségnek volt külön helye; itt fölakasztották, mint a tolvajt és lógni hagyták, míg megfulladt. Ledobván aztán a magasból holt tetemét a kertbe, a terem ajtaján keresztűl távoztak.*
Dominici de GRAVINA chronicon de rebus in Apulia gestis ab a. 1333– 1355. MURATORInál Scripp, rer. ital. XII, 555. – PALMIERI, Vita Nic. Acciajoli, ugyanott XIII. 1201. – THEINER, Monum. Hung. I, 688. – BALUZ. I, 270.: «foras trahitur et marterquiis ad collum ligatis non sine effusione sanguinis per nares et oculos, fortiter stringendo suffocatur».
Történt pedig Endre király halála 1345 szeptember 19-én.*
Chron. Siculum, p. 7.: «die dominico de sero, XVIII. septembris… rex Andreas moram trahens in civitate Averse in parco sancti Petri de Magellis… suffocatus et proiectus in predícto parco». Minthogy Gravina az eseményt éjfél utánra teszi, jelen időszámításunk szerint, mely a napot éjféllel kezdi, a gyilkosság szeptember 19. első órájában történt.
