II. A bogomilek Bosnyában.
II. A bogomilek Bosnyában.
A BALKÁN-FÉLSZIGETEN dívott, feslettséggel párosúlt vallástalanság sehol sem terjedt el annyira, mint Bosnyaországban. A tót egyház, mint a patarénusok vagyis bogomilek magokat hívták; egész Bosnyát elárasztotta, mig a katholikus egyház ugyanott napról napra hanyatlott. Már a bosnya püspök sem lakott otthon, hanem kiszorúlt Gyakovárra (ma Diakovár), a pécsi egyházmegyébe.
VIII. Bonifácius pápa már 1303-ban figyelmeztette III. Istvánt, az újonnan megerősített kalocsai érseket, Bosnya metropolitáját, hogy az eretnekség a bosnya bánságban és a tenger mellékén annyira elterjedt, miszerint ideje volna szigorú fenyítékkel, ha szükséges világi karhatalommal lépni föl ellene.* De sem VIII. Bonifácius, sem XXII. János pápa igyekezete nem vezetett eredményre.
THEINER Monum. Hung. I, 631. sz.
Keserűen panaszkodott ez utóbb nevezett pápa, hogy Bosnyában, az eretnekek hazájában, a papok hanyagsága miatt annyira elszaporodott a hitetlenség, hogy a templomok pusztulnak, az egyházi rend ki van gyökerezve, Krisztus szentségeit gúny tárgyává teszik, szent testét lábbal tapodják, a keresztet nem tisztelik, nem áldoznak, sokan a keresztséget sem ismerik.* Kéri azért Subić Mladen horvát és bosnya bánt, irtsa ki az eretnekséget.
THEINER, Monum. Hung. I, 701. sz.
Mladen még katholikus volt, hanem utódja Kotrománfia, István bán (1322–1353.), jóllehet előbb szintén nem nagy barátja volt a bogomileknek, szükségesnek találta a keleti kereszténységhez csatlakozni. Csak azután, hogy Kujaviai Erzsébetet nőűl vette, s így sógora lett I. Károly magyar királynak, iparkodott őt XXII. János pápa megtéríteni.
E végett egy ferenczrendi szerzetest küldött hozzá (1325) – sikertelenűl. Kotromanić István a mellett, hogy háborúkba keveredett, félt megsérteni a bogomileket, kiket Dusán czár amúgy is fölbujtani igyekezett, nehogy föllázadjanak.
96. KOTROMANIĆ ISTVÁN ÉRME.
E bajokhoz járúlt a bosnya ferenczrendi és domokosrendi térítők vetekedése,* mihez képest kevés eredménye volt XXII. János pápa levelének, melyben megkereste I. Károly magyar királyt, hogy Bosnyából, hova az eretnekek nagy sokasága minden vidékről összegyűlekezett, azokat gyökeresen kiirtsa. (1327.)*
THEINER, Monum. Hung. I, 791. 794. 795 796. 814 számok.
U. o. I, 797 sz.
Ellenkezőleg; a bogomilek elterjedtek a szomszéd Horvát- és Dalmátországban is elannyira, hogy Spalato és Trav városok törvényt hoztak ellenök, melylyel kitiltották őket terűletökről; «ha pedig mégis betolakodnának, meg kell égetni őket és javaikat elszedni.»*
KLAIČ, Gesch. Bosniens 156. lap RAČKI után.
Sőt a pápa azon aggodalmában, nehogy szakadár jusson a püspöki székbe, megtiltotta a bosnya káptalannak és bárkinek másnak egyszer mindenkorra, miszerint a netán megürülő püspökségbe főpapot választani merészeljen, hanem annak betöltését önmagának különösen föntartotta (1331).*
THEINER, Monum. Hung. I, 826. sz.
97. BOGOMIL SIRKŐ A GYAURZLA-POLJEI BOGOMIL TEMETŐBŐL.
Jóllehet a szent-szék az érdekletteknek a reservatiókat tudomására szokta juttatni, midőn Péter bosnya püspök meghalt, a bosnya káptalan úgy tett, mintha nem tudna felőle, és egyik kanonok társát, Lorántfia Lőrinczet, választotta meg főpapjának. I. Károly király, kinek főgondja volt, hogy megbízható emberek jussanak a főpapi székekbe, nem bízott meg ez emberben és valamely még fölszentelendő világit, föltehetjük: hitbuzgó, de e mellett erélyes férfiút ajánlott bosnya püspöknek. A bosnya káptalan azonban kivitte XII. Benedek pápánál, hogy ez választottját püspökűl elfogadta.* Tudjuk, hogy I. Károly a pápa különös kérésére ismerte csak el Lőrinczet püspöknek; nem is volt Lőrincz hűségében a királyi ház iránt hiba, de, igenis, erélyében.
THEINER, Monum. Hung. I, 908. 909. sz
98. KLJUČ.
A pápa maga panaszkodik, hogy az eretnekség mindinkább gyarapszik Bosnyában, mert immár maga Stipo (István) bán és a főurak pártolják az eretnekséget. Kéri tehát a horvát főurakat, nevezet szerint Czirjék fiait: Gergely, Budiszló és Pál korbaviai –, Frangepán Doim és Bertalan veglia-zengi –, Subic György fiait: György, Mladen és Pál clissai –, nem különben Subić Pál osztroviczai és Konstantin ključi grófokat, hogy Nelipić knini grófot, ki önként ajánlkozott a katholicismus védelmére; mindenképen támogassák.*
THEINER, Monum. Hung. I, 925. sz.
Tudni való, hogy Nelipić régóta ellensége volt Kotromanić István bánnak és önző czéljai elérésére alkalmasnak találta ellenében kijátszani ezt a kártyát, valószínűleg inkább gyűlöletből iránta, mint az egyház iránti szeretetből. Mert hallunk ugyan Nelipić és István bán közti háborúskodásról, de hogy Nelipić a bosnya eretnekség ellen valamely előnyt vívott volna ki a katholikus egyház javára, arról semmit se hallunk.*
KLAIĆ i, m. 157. l.
I. Károly magyar király érdeme, hogy rábeszélése által a bosnya bánt visszatérítette a nyugati kereszténységhez. Ideje is volt; minthogy Bosnyában a katholikus isten tisztelet végkép megszűnt és a templomok romokban hevertek. Károly király ajánlatára oda küldötte a pápa Gellért atyát, a minoriták generálisát, kit ugyancsak Károly király óhajtásához képest Kotromanić István bán kegyesen fogadott, megígérvén neki, hogy a templomokat fölépítteti s az istenszolgálatot fölvirágoztatja, jóllehet tartott tőle, hogy alattvalói, a bogomilek ez esetben a szomszéd, félhitű szerbeket segítségűl fogják hívni. (1340.) De ezen aggodalma daczára hajlandó volt István bán a pápa óhajtását teljesíteni s a bogomileket üldözőbe venni, ha viszont a pápa s a magyar király őt oltalmokról biztosítják.
A pápa azonnal biztosította őt kegyelméről és legott megkereste a magyar királyt is, hogy minden úton, módon és igyekezettel, tanácscsal, alkalmas és czélirányos segítséggel, bölcsen és hatalmasan istápolja a bosnya bánt, hogy kiirthassa országából az eretnek, gonosz járványt, vissza állíthassa az igaz Isten tiszteletét és a lerombolt egyházakat az Úr dicsőségére fölépíthesse.*
THEINER, Monum. Hung. I, 951–953. sz.
99. BOGOMIL SIROK TRAVNIK ALATT.
Kotromonić István aztán visszatért a nyugati kereszténységhez és példáját számosan követték nagyjai közől. A bosnya püspök is visszaköltözhetett hazájába. A pápa gondoskodott róla, hogy a püspöki tized, melyet eddig a bosnya barátok bitoroltak, a püspöknek kijárjon s ekképen székesegyházát fölépíthesse. Bálint, a makarskai püspök is, ki keservesen panaszkodott VI. Kelemen pápának, hogy megyéjének nagy részét a hitetlenek és a spalatoi érsek elfoglalták, szintén teljesen visszanyerte egyháza megyéjét, sőt Delminiumban, vagyis Duvnóban új püspökséget alapított (vagy talán csak fölélesztett?) a pápa s azt István bán pártfogásába ajánlotta. – Volt tehát immár három püspöksége Bosnyának: a bosnyai a szoros érteményben vett Bosnya számára, mely a kalocsai érsek alá tartozott; továbbá a makarskai és delminiumi Halma és a bosnya melléktartományok számára, melyek a spalatói érsekség alá tartoztak.*
THEINER, Monum. Hung. I, 1013. 1014. 1265. sz. – KLAIĆ i. m. 159. l.
Függelékképen és példáúl, miként bántak el a félhitű monostorokkal, a következőt: Volt Szerbország határán, Görögország felé, a félhitűek szomszédságában egy apátság, melynek kezdettől fogva a görögök, magyarok és szlávok szolgálni tartoztak, és mindegyik nemzetnek voltak ott elkülönített és elkészített szállásaik. A monostor fejévé a görög patriarcha görög apátot nevezett ki, ki nem függött Magyarország valamely főpapjától, hanem csupán a nevezett patriarchától. Az utolsó apát halála óta a görög patriarcha nem nevezett apátot, más sem avatkozott az apátság ügyébe, javait azonban – elfoglalták a világiak. – VI. Kelemen pápa tehát e monostort a hozzá tartozókkal együtt Vid, nyitrai püspöknek adományozta (1344 márczius 18.) olyképen, hogy visszafoglalván a világiaktól elidegenített javakat, élvezze azok jövedelmét, és a zárdába fekete barátokat (a szent Benedek fiait) annyit ültessen, a mennyit lelkiismerete szerint jónak lát. Halála után aztán a benczések válaszszanak magoknak apátot, kit a megyebeli püspök fog megerősíteni.*
THEINER, Monum. Hung. I, 1002. sz.
Ezen rövid kitérés után folytassuk Bosnya történetét.
Mint a mondottak után előre volt látható, az ellenségeskedés Szerbia és Bosnya közt kitört. E háborúnak egyik részlete, hogy Kotromanić, kit Lajos király híven istápolt, hatalmas sereggel betört Szerbországba s annak egyes részeit elpusztította (1349 körűl). Dusán mérges panaszokat hallatott e miatt, és megkereste a velenczei köztársaságot, járjon közbe, hogy Kotromanić neki elégtételt adjon és óvakodjék hasonló kártevésektől. (1350 ápril 13.) Mivel pedig Velencze közbenjárása eredménytelen maradt, Dusán is megtámadta Bosnyaországot ép azon időben, hogy Lajos király második nápolyi hadát járta. Kotromanić kénytelen volt hegyeiben és erdeiben keresni menedéket, míg Dusán Bobovác várát, melyben a bán szép leánykája, a későbbi Erzsébet királyné tartózkodék, hadával körűlözönlötte. Sok bosnya főúr, a bogomilek nyílt és titkos pártolói, csatlakoztak a czárhoz, de Bobovácot bevenni nem tudta, és be kellett érnie a védtelen tartomány elpusztításával.
Elmondottuk már, hogy Lajos király, a mint visszaérkezett Olaszországból, segítségében részesítette bánját, kinek röviddel utóbb, mint szintén előadók, leányát feleségűl vette. Kotromanić azonban nem sokáig gyönyörködött leánya szerencséjében. Még azon évben, 1353 szeptember 28-án, meghalt.
Ügyes, de nem mindig őszinte politikájával rakta meg alapját, hogy Bosnya – rövid ideig ugyan – előkelő szerepet játszott a Balkán-félszigeten.*
KLAIČ i. m. 179. l.
