IV.
IV.
27. RÉSZLET A BITTSEI PALOTÁRÓL
Esterházy Miklós házassága Nyáry Krisztinával, az akadályok elhárítása. Czobor Erzsébet magatartása. A menyegző. A mézes heteket politikai küldetések szakasztják félbe. Viszályok a hozomány kiadása miatt. Thurzó gyermekek kiadása anyjuknak, törvény alapján. Kis-Marton a XVII. században. Hajnal Mátyás, Nyáry Krisztina áttérése a cath. vallásra. Hajnal imakönyve. A középkori imakönyvek keletkezése. Magyar imakönyvek keletkezése. Pázmány Péter. Hajnal Mátyás imakönyve. Kopcsányi Pap Márton imakönyve. Tassi Gáspár lelki kalendáriuma. Káldy György. A jezsuiták. Dobronoki György. Forró György. Keresztes István. Kolosvári István. Budai és Szél Simon. Nádasi. A jobbágyok térítése a Thurzó-féle uradalmakban. Hitvita Hodikkal a bittsei várban. Gróf Nádasdy Ferencz megtérése. A csepregi zsinat.
ESTERHÁZY házassági frigye, melyet a dúsgazdag Dersffy Orsolyával kötött, s egy fiúgyermekkel is megáldott, szerencsés volt, de csak rövid tartamú. Orsolya asszony halála (1619) után, csak öt év multával határozta el magát Eszterházy második házasságra.
De a Nyáry Krisztinával tervezett házasság létesítése nem kis nehézséggel járt. Nyáry Krisztina féltette anyósától gyermekeit és visszatartott hozományát. Személyesen kivánta volna az ügyet előbb anyósával megbeszélni. Irt neki, hogy készül hazatérni, küldené tehát eléje a szolgálatot, az «urakat», mint irja.* Mert akkor ily távoli út Király-Helmeczről, hová Krisztina időközben áttette lakását, a Bodrogtól a Vágig nagy készülettel járt. Nemcsak a szolgálat, szakácsok, társzekerek kisérték az utazó főurat vagy asszonyt, hanem az ide s tova portyázó, török, német és felkelő martalóczok miatt fegyveres csapatok, az udvarmester, hadnagy, szállásról és eleségről gondoskodó tiszttartók is. Nyáry Krisztina ugyan Zemplénből akár Árváig nagyobbára saját s a Thurzók birtokait akár mindennapi állomáson érve, utazhatott; de ép ezért kellett előre az urakat, a tiszteket értesíteni, hogy minden készletben legyen.
Eredeti levele az árvavári levéltár 1624. márcz. 11. N. csomag, 35. sz.
Esterházy Miklós is tett – úgylátszik – előzetes lépést Czobor Erzsébetnél. Sógorát Révay Mártont küldötte hozzá követségbe. E közbenjárásnak nem igen lehetett sikere. De Esterházy Miklós nem az az ember volt, ki ily nehézségek által hagyta volna magát szándékában megakadályoztatni.
Az eljegyzés csakhamar megtörtént és Nyáry Krisztina sietett anyósát felőle már (1641) április 24-dikén kelt levelében értesíteni: «Mivel, hogy az Uristen – úgymond – három dolgot magának választott, azok közt az egyiket a szent házasságot; mivelhogy azért az Uristen rendelésének, akaratjának senki ellene nem állhat; azért hogy mivel szerelmes asszonyom-anyámnak, kedves atyámfiainak tetszett az az én szerencsém, kit az én Istenem az én gyámoltalan árva állapotomban nekem mutatott köteleztem azért magamat a sz. házasságra az tekintetes és nagyságos gróf Esterházy Miklós úrnak, mely szerencsémet, állapotomat hogy Nagyságod is megértse nem mások hanem én levelem által, akartam Nagyságodnak mentül hamarább lehet, értésére adni.»
A levél hangja, egybevetve azt az egykorú nászlevelekkel, feltünően hideg. Mellőzi egészen az anyós beegyezésének kérését. Egyszerűen Uristen akaratjára, anyja és rokonai tetszésére hivatkozva, anyósát csak úgy tudósítja, mint bármily idegent és legfölebb azon udvariassággal tesz neki concessiót, hogy saját iratával siet őt értesíteni, nehogy mások megelőzzék.
Anyósa visszatetszéssel fogadta fia özvegyének e lépését: nem küldött eléje se urakat, se szolgákat. Ami vigasztalására szolgálhatott, az volt, hogy most, miután menye más családba házasodik, annak gyermekeit, az ő unokáit annál biztosabban visszatarthatja saját kezénél. Nyáry Krisztinát nem térítette ki útjából a hidegség. Felkereste anyósát újabb leveleivel. Tudósította saját egészségéről és anyja betegségéről; továbbá feljöveteléről, hogy gyermekeit, hozományát és nászajándékát magához vehesse.
De kérését anyósa állhatatosan mellőzte. Már az egybekelés napja és helye meg volt határozva. A Király-Helmeczről felutazó menyasszonynyal, annak turóczmegyei birtokán, Szucsányban a Vág partján volt az esküvő megtartandó. Ujra kéri tehát május 18-án anyósától, küldené oda szolgáit és borait. Anyósa csak egy hónap multán, junius 20-án válaszolt az «ifjú asszonynak,» mint őt leveleiben nevezi, hogy nem küldheti szolgáit a portyázó kozák hadak miatt; talán majd később elküldi eléje Rozgonyba embereit, hogy fölhozhassák. De ezzel nem sietett.
Annál sietősb volt Esterházy Miklósra nézve az egybekelés. Bethlennel a béke ugyan valamiképen megköttetett, de Bethlennek a portával folytatott újabb értekezletei és követeinek küldött körmönfont utasításai késztették Ferdinándot, hogy részéről is komolyabb egyezkedést kössön a törökkel. Ehhez az európai protestans liga újabb mozgalmai is élénk figyelmet, sőt újabb készületeket igényeltek.
Esterházy Miklós Bethlen leghatározottabb ellenfele s a király leghívebb embere volt, ki nem rég a török csapatokon jelentékeny győzelmet vett. Az elaggott és ingadozó Thurzó Szaniszló nádor mellett mint országbirónak és érsek-újvári főkapitánynak szava Ferdinánd tanácsában sokszor döntő volt, és Magyarországot érdeklő ügyekben mindig igénybe vétetett. Most is, egybekelése előtt és után, egymást érték a királyi kabinet levelei, melyekben Bécsbe tanácskozásokra hivatott.
Nem igen ért tehát reá nászpompa s ünnepségek megtartására. Sietett az egybekeléssel. Csak kevesen voltak meghíva s ezekhez is oly későn érkeztek a meghivók, hogy alig jelenhettek meg. A Czobor Erzsébethez intézett meghivó is csak julius 18-án küldetett meg a czímzetthez, holott az esküvőnek határnapja julius 21-ére volt kitűzve.
Ehhez azonban mintegy mentségűl Esterházy levelének párja volt csatolva, melyben tudatja; hogy sietnie kell az összekeléssel, mert, mint irja, «hazámhoz való szolgálatom, uramhoz való kötelességem készt menni.»*
Az érintett eredeti leveleket és másolatokat l. az árvavári levéltárban. N. csomag, 22–141. számok. És a Magyar Orsz. Levéltárban a Cancellária fogalmazási, jegyzőkönyvekben az 1634. és 1625. évekből.
Bármily jelentéktelen helyen, Turócz egyik kis mezővárosában Szucsányban, egyszerűn és kevés vendég jelenlétében ment is véghez az esküvő, nagyban emelte annak jelentőségét, hogy PÁZMÁNY PÉTER, az ország főpapja, mint Ferdinánd képviselője is, adta össze Esterházy Miklóst Nyáry Krisztinával. A kis város régi vára, hol a lakodalom tartatott, már rég elenyészett, de áll maig magas dombon régi egyháza, melyét a XIV. század elején még – a román-gót átmeneti ízlésben épittetett Donch (Dancsó; Domokos) vármegye-ispán, ki Avignonban járván a pápáknál követségben, e vidék több egyházát provencei modorban, dús falfestményekkel diszíttette, mint ez egyház műrészletei és még külső falain is látható eredeti falfestmény maradványai mutatják. – Ez egyház látta magában Eszterházy Miklós és Nyáry Krisztina egyesülését Pázmány Péter áldásával, mi annak bizonyára nagyobb jelentőséget kölcsönzött, mint a fény és ünnepélyek, melyekkel Krisztina első házasságát ülték.
28. SZUCSÁNYI TEMPLOM.
Nyáry Krisztina élete ez újabb fordulópontját el nem mulaszthatta naplójába följegyezni: «Az én szerelmes uram vött el engemet húsz esztendős koromban az tekintetes nagyságos gróf Esterházy Miklós uram. Az ű kegyelme ideje negyven esztendőben volt. Az lakodalom volt 1624. esztendőben 21. napján juliusnak, Szucsányban.»
De egyelőre új állapotában sem volt nyugalmasabb élete, mint előbbi férjénél. Esterházyt is az ország ügyei folytonosan igénybe vették. A király mindjárt esküvője után felhívta Bécsbe, s a következő augusztusban és szeptemberben ismételve fölidéztetett a király leveleivel, hogy Magyarország ügyeiben tanácsadásra megjelenjen. Majd az értekezletre küldetett a törökkel kötendő béke érdekében. Méltán fakadhatott ki azért e küldetések miatt ily czimű emlékiratában: «Miért nem köll az törökkel való traktára mennem és hogy ugyan módom sincs benne:» «Ezen kívül is, – úgymond – im hatodik esztendeje már annak, hogy csaknem in continuo motu (folytonos mozgásban) vagyok az ő felsége szolgálatjában, az kiben magamnak való üdőm, bátran mondhatom, hogy egy holnapom alig volt. Egyéb dolgaimra nézvén is azért kivánnám; ha mi kevés időm adatnék ő felségétől, hogy azokat eligazíthatnám.» De a király erre is csak azzal válaszolt, hogy ismét fölhítta magához Ebersdorfba, «de vigyázni kell, – tevé hozzá intőleg, – nehogy észre vegye valaki a tieid közűl, hogy felségünk által meghívattál». ...Igy kellett neki az első mézes hetekben neje előtt is titokban tartandó ismételt küldetésekben eljárni. Nem csoda, hogy Esterházy elégedetlenűl, s úgylátszik, inkább eltökélve mint valaha a közügyektől visszavonúlni, Bécsből a tanácskozmány helyéről főkapitányi széke, Érsek-Ujvár helyett egyenesen Kis-Martonba ment, hol ifjú nejével egyelőre megtelepedni szándékozott.
De alig távozott, a török közeledte és Bethlen újabb készületei hírére máris sürgette a nádor a királynál, hogy térjen vissza azonnal, mire Esterházy nehány nap múlva csakugyan ismét helyén volt. Hanem azért mindinkább kivánkozott vissza házába, hogy nejét magával vigye, ki az érsekujvári nyugtalan erődben és táborban nem igen lelhette kedvét. Igy tudósítja effelül Esterházy Károlyi Mihályt, Bethlen sógorát: «Ha bizhatnánk az békességben, gazdákká kellene lennünk, minthogy gazdasszonyt is hoztunk már, kinek nagyobb kedve volna az gazdasszonysághoz, hogysem az újvári zsellérséghez. De reá segít talán Isten arra is bennünket».
Közben, mielőtt még nejét haza viheté, kemény küzdelme volt neki és nejének Czobor Erzsébettel neje gyermekei és hozománya miatt, kiket és melyet kiadni – mint tudjuk – vonakodott. Nyáry Krisztina még mindig szeliden tűrte a rajta elkövetett méltatlanságot, és nem szűnt meg anyósát kérlelni, hogy gyermekeinek legalább egyikét, és holmiját, ládáit, ruháját megnyerhesse. Sürgette, hogy küldje szolgáit eléje, vagy legalább adja «tudtára, mikor küldheti meg». Még esküvője előtt megküldötte anyósának Litaván hagyott ingóságai, ékszerei és ruhái jegyzékét, esedezvén, hogy (mikre talán a nászünnepségnél szüksége lehet) küldje meg.
E jegyzék Nyáry Krisztina dús hozománya és nászajándékai hosszú sorát foglalja magában. Aranyos és ezüstös szöggel kivert ébenfa és fehérrel kirakott almáriomos ládákat ékszerekkel, más ládát ezüstművel, míg az öreg festett láda, milyek akkor különösen Olaszországban a leghíresebb festők műveivel is diszítve, divatban voltak, az öltönyöket foglalá magában. Van a jegyzékben említés aranyos ruhákról, szekérre való két szőnyegről, font, vörös, arany ruháról, ágyi ruhákról, tafotával béllelt paplanokról, négy szélén vörös atlaszszal diszítve. Öreg aranyos vánkoshéjjakról és skofium aranynyal kivarrott kisebbekről, hosszas, keskeny, reczés keszkenőkről, ötven asztali keszkenőről, vörössel hímzettekről sat. E női dísz becses kiegészítését képezte két czérna keztyű is, mely akkor a finomabb pipere kelléke volt. Thurzó György nádor nejéhez írt leveleiben olvassuk, hogy Mátyás főherczeg általa nejének különös kedveskedésűl egy pár keztyűt küldött. Nyáry Krisztina ingóságai közt, melyeket követelt, s úgylátszik, lakodalmánál használni kivánt, volt amaz aranyos szekér is, melyről egyizben már megemlékeztünk s két szekérvánkos aranysárga atlaszból és két kisebb vont arany vörös bársony párna.
Hogy anyósának kedvében járhasson és hajlandóbbá tegye őt holmija és gyermekei kiadására, megkisérlette ajándékokkal is kérlelni. Küldött neki drága kelméket és jövendő férje hajlama tanusitására két arany lánczocskát gyermekei számára. Czobor Erzsébet azonban kérlelhetetlen volt. – De félve mégis Esterházytól, mint elhatározott, erélyes férfiútól, megkereste testvérét, Czobor Imrét, hogy mitevő legyen az esetre, ha Esterházy a követelések mellett erőszakosan lépne föl arája, illetve neje ügyében? Czobor Imre a leveleiből ismert szokott causticus humorával felelt, hogy erőszakoskodástól Esterházy részéről talán nem lehet tartani, «mert amit kivisz (és nem az övé), az talált tövis. De azért, menye ruháját legalább adja ki.» Ez utóbbi tanácsot meg is fogadta Czobor Erzsébet. A litavai várban hagyott ingóságok fönnebb említett jegyzékén a hátirat is olvasható, hogy Litaváról «ilyen portékát vitetett el Nyáry Krisztina asszony.» Ellenben gyermekei kiadását kereken megtagadta most is. Hasztalan kért csak annyit is tőle Krisztina, hogy miután nem mehet látogatására, küldje legalább leánykáit Zsolnára; ott eléjök menve, láthatná őket, vagy ha mind a kettőt nem, engedje legalább, hogy az idősbikét, Örzsikét ölelhesse. Anyósa erre se hajolt. Nehány nappal később azt válaszolja, hogy a gyermekeket, kiket születésöktől fogva neveltetett, s kik Isten után minden gyönyörűségét képezik, ki nem adhatja.
Midőn mindez semmire sem vezetett, Esterházy vette kezébe az ügyet. Neje által még az évben folyamodványt nyújtatott be a királynál anyósa, Czobor Erzsébet ellen, ki gyermekeit visszatartja. Befolyásánál fogva nem volt nehéz királyi parancsot eszközölnie ki, mely 1625. januárius 29-én adatott ki. Ebben II. Ferdinánd meghagyja Czobor Erzsébetnek, hogy Nyáry Krisztinának gyermekeit minden vonakodás nélkül adja ki. Esterházy tudhatta, hogy a vonakodás azért el nem marad, és hogy könyebb volt a parancsot kieszközölni, mint a hatalmas özvegygyel szemben végrehajtani. Irt tehát külön megkereső levelet is Tassy Ferencznek, Czobor Erzsébet főtitkárosának az árvák kiadása ügyében.
Ez sem használt. A nádor hatalmas özvegye erős várak birtokában biztosabbnak érezte magát, hogysem az országbíró által kieszközölt királyi parancs megijeszsze. Nyáry Krisztina tehát kénytelen volt újra könyörgésre fordítani a szót, esdekelvén anyósának, adná ki neki gyermekeit, ha nem mind a kettőt, legalább az egyikét. De Thurzó Erzsébet, a buzgó protestáns asszony, most annál inkább vonakodott kivánságát teljesíteni, minthogy értesülhetett róla, hogy unokái, a Thurzó-leányok és örökösöknek anyja már nyíltan is áttért a katholikus vallásra.
Végre az 1625. évi országgyűlés, melyen Esterházy Miklós már mint megválasztott nádor elnökölt, látott törvényt ellene. A törvénykönyvbe iktatott czikk így szól: Méltóságos bedeghi Nyáry Krisztinának, gróf Thurzó Imre özvegyének és már most méltóságos gróf Esterházy Miklós nádor hitvesének Czobor Erzsébet, néhai méltóságos gróf Thurzó György nádor özvegye ellen benyujtott kérelmére mondott Nyáry Krisztina leányainak letartóztatását és számtalan szorgalmazások daczára vissza nem adatását illetőleg végzés hozatott:
«hogy azon esetre, ha a mondott özvegy a törvényes fölhivás után egy hónap lefolyása alatt a panasztevőnek leányait vissza nem adja, a királyi személynök úr, megtörténvén az idézés, ezen ügyben, rendkívüli decretalis büntetés terhe alatt, végleges itéletet hozhasson s azt végre is hajthassa.» *
Corpus Juris Hung. Ferd. II. decr. II. 1625. art. 63. – És SZALAY, Esterházy M. nádor, II. 137. l.
Igy juthatott csak a király parancsára, a nádor közbevetésére, külön országos törvény által, Nyáry Krisztina gyermekei birtokába. Czobor Erzsébet pedig megérte, a mitől leginkább tartott, hogy unokái a katholikus hitre tértek, és Thurzó nádor birtokának nagy része, melyből végrendeletében a katholikus vallásuakat kizárta, a legbuzgóbb katholikus, Esterházy nádor családjára szállott.
Nyáry Krisztina élete új házasságában szerencsésnek volt mondható, úgy külső körülményeiben, mint belső lelki életében.
Gyöngéd és nejéhez hasonlón a háziasságot kedvelő férje nem soká hagyta őt Érsek-Ujvárban, főkapitánysága hivatalos lakhelyén. Haza vitte soproni uradalmaiba, kismartoni lakába, hol boldog és nyugalmas életet élt.
Ki az Esterházy herczegek mai fényes palotáját látta, a mint a nagyszerű udvartér és díszes park közt áll, nehezen fogja elképzelni a régi lakot, melyben Esterházy Miklós és Nyáry Krisztina elsők alapíták meg családjok ama fényét és gazdagságát, mely a mai kis-martoni fejedelmi lakban nyert kifejezést.
Akkor, a XVII. század elején Kis-Martonban még a régi várda állott, melyet egykor a vidék hatalmas urai, a fraknói Giletek emeltek. E szűk és régi váracs nem szolgálhatott kényelmes lakásúl, s Esterházy mire nádorrá lett, tágasabb lakot épített közelében fekvő birtokán, melyet maig is Kis-Udvarnak, németűl Höfleinnek neveznek. Uj háza egyszerű emeletes udvarház volt, mint azt már csak fönmaradt rajzából ismerjük. De e szerény kastély látogatott hely volt. Az ország befolyásos és hatalmas nádorának, ki egy Bethlen fejedelem s az európai protestáns liga ellen mindig kész volt a keztyűt fölvenni, udvarában ki- és bejártak a hódoló és kegyét kereső urak és ügyes-bajos felek. A bécs-újhelyi és ebersdorfi királyi lakoknak, nemkülönben Sopronnak, hol akkor ismételve tartották az országgyűléseket, közelében – gyakran volt vendége a királyi udvar. A kastély melletti hővízben, mely a gyöngélkedő Nyáry Krisztinára oly kedveltté tette az itteni tartózkodást, nem egyszer magas társaság mulatott. Eleonora császárné és Brandenburgi Katalin Bethlen özvegye, Wesselényi Anna, Csákyné és mások sűrűn látogatták a fürdőt, és mulattak a nádor és nyájas neje, Nyáry Krisztina társaságában.
E vidéken tartott ekkor missiót Hajnal Mátyás jezsuita, hogy az itt lakó protestansokat megtérítse. Hajnalra bizta most Esterházy nejének, Nyáry Krisztinának is visszatérítését a katholikus hitre.
A feladat nem volt nehéz. Nyáry Krisztina, mint láttuk, ama szelid, csendes, Istenben megnyugvó, erős és ájtatos, vallásos érzésű lelkek egyike vala, kiket a theologusok azon mondata jellemez, hogy lelköknek természete a vallásosság. «Anima naturaliter religiosa.» Nyáry Krisztináról e tekintetben többet is lehet mondani, azt, hogy lelke a természettől szigorún katholikusan vallásos volt. Csöndesen elhallgattathatta és elfojthatta érzései nyilvánúlását előbbi családi körülményei közt; sőt színlelhetett egyideig ellenkező hajlamokat, midőn protestánsnak kellett látszania; hanem amint az első alkalom kinálkozék, mélyen ájtatos, elnyomott lelke teljes erővel tört ki a katholikus hitélet gyakorlatában, sőt a vallásosság és életszentség legmagasb áhitatáig fölemelkedék.
Pázmány Péter, az ország főbb családainak és egész vidékeknek megtérítője a kath. hitre, kétségtelenül nem mulasztotta el a szót, mely erre figyelmeztette, midőn már, összekelésénél jelen volt. És új férjének, a buzgó katholikus Esterházynak bizonyára nem nagy rábeszélésre volt szüksége, hogy a titokban úgy is katholikus nőt rábírja, hogy előbbi vallására visszatérjen.
Hajnalnak könnyű dolga lehetett, midőn Nyáry Krisztinát áttérése előkészítéseűl vallásoktatásban részesítette; mint saját szavai tanusítják, ezt nemcsak készséggel, de örömtől repeső szívvel fogadta.
De azért az ügyet, ha nehézséggel nem járt is, könnyen egyikök sem vette. Hajnal nem elégedett meg egyszerűn a visszatéréssel. Vallásosan ép oly szigorú, mint ájtatos, gyöngéd és érzékeny lelke Nyáry Krisztinától komoly vezeklést és bánatot követelt az eddigi hittagadásért és színlelésért, és Krisztina ebben kivánni mi valót sem hagyott fönn; lelke egész teljével átadta magát Hajnal lelki vezérletének, annyira, hogy annak reménységét is felülmúlva, előtte is a vallásosság példányképe lőn.
Mi sem fejezi ki ezt érdekesebben, mint Krisztina saját szavai, melyekkel megtérését a benső lelki öröm vigasztalásával kifejezte és Hajnal emelkedett leírása, melyben Nyáry Krisztina megtérítése felől tudósít.
Nyáry Krisztina naplójába ugyanis, a következő egyszerű sorokat jegyezte be saját kezével: «Mentem az én szerelmes uramhoz Ujvá(r)ban 28. napján Októbernak. Ott létembe az Uristen szent lelkének ajándékát közlötte velem, és tértem az igaz vallásra. Gyúntam meg ujobban Istennek akaratábúl 30. napján decembernek és megkommunikáltam (áldoztam) 31. napján ugyan decembernek havában, mikor írtak 1624. esztendőbe. Mert az előtt kénytelen voltam az színmutatásra, de szívemben mindenkor igaz pápista voltam.»
29. NYÁRY KRISZTINA NAPLÓJÁBÓL.
Hajnal pedig nehány év múlva e nőnek áttérését szép hasonlatokkal és lelkes szavakban festi. Ezekből látni, hogy Krisztina áttérése és vallásos tökélyesbűlése mily fokozatosan emelkedett a legmagasb fokig: «Tégedet az Isten – mondja Nyáry Krisztináról – még anyádnak méhétől (mint Sz. Pál apostol mondja maga felől) magának választván, nem engedé, hogy amely tévelygésen születtél, és neveltettél, maradnál; hanem az ő igaz, régi, szent és csodákkal megerősített, közönséges, keresztény anyaszentegyházának hitére hozott. Mely jót cselekedvén veled, a világnak, testnek, ördögnek tőréből kiszabadítván, a római anyaszentegyháznak kegyes és üdvösséges kebelébe helyezett».
Ezeket Hajnal imádságos könyve előszavában írja, mely könyv épen Nyáry Krisztina kérésére készült, és több tekintetben ájtatossági irodalmunk nevezetes terméke.
***
Az imádságos könyvek irodalmi története sem a külföldön, sem nálunk nincs megírva. Még bibliographiája sincs összeállítva.
Ez annál feltűnőbb, mert a biblia és káté után az imádságos könyvnek van legmélyebb befolyása az emberiség valláserkölcsi érzelmeinek fejlesztésére. Sőt talán még a bibliánál és káténál is nagyobb az elterjedése. A nép nagy részének egyedüli olvasmányát képezi.
Másfelől azonban szembetűnők a nehézségek is, melyek az imádságos könyv irodalomtörténetének megírásánál fölmerülnek. A régi kor nem bírta azt, amit az imádságos könyv mai szerkezetében nyujt. Ezt nélkülözhetővé tette, az olvasásnak szűkebb körre szorítkozása mellett, az istentisztelet és imák közössége, ezeknek kezdetben egyszerű bibliai s liturgiai szövege s általános ismerete, úgy, hogy mindenki könnyen beemlézve, könyv nélkül is el tudta mondani.
Ismeretes, hagy a kereszténység őskorában a hívek «állhatatosak valának az imádságban», hogy házaik rejtekeiben s a katakombák üregeiben folytonosan hangzott a zsolozsma s a hymnus. Majd az üldözések megszűntével szólott az mindenfelé a városok bazilikáiban, a sivatagok remete-barlangjaiban, – s a nép mezei munkáinál. Szent Jeromos iratai közt, Paula szép leveleinek egyikében olvassuk: «Bárhova fordulsz, mindenütt hallhatod a szántóvetőt, amint az eke szarvát fogva énekli az Alleluját; az aratót fárasztó munkájában enyhíti a zsoltár; a szőlőműves, Dávid énekeit zengve, nyesi a szőlővesszőt.» És szintén Jeromos leveleiből tudjuk, hogy a keresztények arra buzdíttattak, hogy a nap minden egyes szakát fohászaikkal szenteljék meg.
Ezekre az ájtatos fohászokra dús anyagot nyújtott maga a biblia zsoltáraiban és énekeiben, az Ur imáiban s az apostolok áldásaiban. Majd az egyház nagyszerű és változatos liturgiai ima-szerkezete a keresztény hívek, közös kincsét képezte, melyet a sz. atyák iratai, az egyházi költők fenkölt énekei folytonosan gazdagítottak. És méginkább gyarapodott az a középkor folyamán.
Mióta a tájékozatlanság és előitélet köde, mely a középkor ismeretét oly soká elfödte, felszállt, immár kellően méltányoljuk tudományát és költészetét, művészetét és életét. De egyes részletek még mindig sötét aknák mélyében csillognak, honnét azokat napvilágra, kell hoznunk.
Tudjuk már, – mondja Huttler, a «Lelki kert» czimű középkori imádságos könyv kiadója, – hogyan és mit tanítottak, építettek és festettek; de azt még nem tudtuk, mikép imádkoztak és milyenek voltak imádságos könyveik? Pedig ezekben nyilatkozott akkor az emberiség legnemesebb érzete. Az imádság tárja föl kedélye benső világának legélénkebb vonását, és jelzi egyszersmind műveltségének színvonalát.
A középkor hozta létre az imádságos könyvet – jelenlegi szerkezetében. De elenyészett, vagy legalább elfeledett irodalmát újra föl kell fedeznünk. A feledés folyama által elborított gyöngyei keresésére az akkori hittudományi irodalom mélyébe kell leereszkednünk.
Az asketikai és mystikus irodalom művei mellett leginkább a népszerű katechetikai iratok, melyek a tizparancsolatot s az erkölcstani szabályokat magyarázzák, vagy gyónásra készítenek elő, úgyszintén a liturgikai könyvek az imádságok gazdag készletét tartalmazzák.*
A híres franczia tudós Gautier Leo palaeographiai munkálatai közt megkísérlé összegyűjeni a középkori codexekben, talált imádságokat, melyek közöl a legszebbeket kiadta: Choix des Priéres tirées des Manuscrits du XIII. au XVI. sičcles». (Paris, 1861.) Mint az előszóban megjegyzi, ki akarta mutatni, hogy a mai imakönyv-szerkezet és hitélet minden igényének megfelelő imádságokat képesek szolgáltatni a középkori codexek. És hogy a régi századok gyermeteg, de mélyen vallásos nyelvében az ájtatos kedély megható kifejezéseket és a tudományos vizsgálódás is értékes gyöngyöket talál. Ugyanezen eredményt constatálja Huttler a «Seelengärtlein» czímű egyik legszebb német imádságos könyv kiadója (1877).
A XIV. század óta kezdenek az imádságok gyűjteményei különválva, önállóan szerkesztetni; a nélkül, hogy szerzőiket vagy szerkesztőiket ismernők. Általán az egyes imádságok rendszerint nem egyszerre irattak; más és más ájtatos szerzők alkalmi művei voltak, s a századok folyamán felhalmozott kincseket állították egymás mellé az imakönyvek készítői.
A középkori magyar ájtatos irodalom hasonlón részesült az imádságok e közös kincsében. Nyelvemlékeink csekély maradványaiban is nyomaira akadunk. A Halotti beszéd imájától kezdve a XVI. századig terjedő codexekben feltaláljuk a régibb egyházi írók munkáiba szőtt imák magyar fordításait; és szintúgy a középkor végéről birunk azokból szerkesztett egész imakönyveket.*
Az előbbiek szorába, melyek buzgalmi iratokat, ájtatos elmélkedéseket s ezek mellett fohászokat vagy imákat tartalmaznak, sorolhatók: a Guary-, a veszprémi, a Nádor-, a nagyszombati és Virginia-codexek. A Pér-codex és Winkler-codex még nagyobb számban foglalnak magokban imádságokat. A későbbi imakönyv-szerkezetet mindinkább megközelítik a Thewrewk-codex és Kriza-codex töredékei, míg azt teljesen eléri a Kinizsiné imádságos könyve. (L. A Régi Magyar Nyelvemlékek II. és IV, és A magyar Nyelvemléktár II. és III. kötéteit.)
Codex-irodalmunk ilyen művei még a hitújítás korának kezdetén túl is mennek. Másrészt a protestáns felekezetek első imakönyvei szintén még a régi tanszerű buzgalmi iratok jellemével bírnak, az imádságok a tanczikkekhez függelékképen vannak csatolva. Csak későn és tartózkodva lépnek föl a protestans írók, a zsoltárok és ezek paraphrasisainak kiadása mellett, önálló imádságos könyvekkel. Heltai Gáspár 1570–1574 közt kezdi meg sajátlag a protestansoknál az imakönyvek szerkesztését «Isteni dicséretek és könyörgések» czímű művében egyes napokra külön imákat adván s előbeszédében az imádkozás szükséges és hasznos voltáról értekezvén; de szükségesnek tartja e miatt mentegetődzni. Tudja, hogyan fog járni – úgymond – az általa egybeszedegetett könyvecskével, «és mint fizetnek nekem érette a kolosvári pasquillások s a felette igen bölcs kovácsok, kik minden héten uj opiniókat és hitnek ágait kovácsolnak. – – – Innét reám kezdenek térni mondván: im elbolondúlt és gyermekké lett a vén Heltai Gáspár. Im ismét pápássá akar lenni, hogy új zsolosmás breviárt akar szerzeni. Im a szabad keresztyéneket újonnan a pápai ketreczbe akarja beszorítani.»
Ekkor egyébként a katholikusoknál a műveltebbek latin imakönyvet használtak, míg a kevésbbé művelteknél, főleg nőknél, midőn még a protestáns nádorné sem tudott írni és csak kevesen éltek az olvasással, inkább dívott az olvasó és a használatos közimák.
Pázmány Péter volt, ki a magyar imakönyv-irodalomnak a XVII. század elejével új fordulatot adott. Az ő imádságos könyvének szerkezete mindjárt a mai színvonalára emelte az imakönyveket, döntő befolyást gyakorolva a protestáns irodalomra is. Mert alig hogy 1606-ban megjelenék első kiadása, az 1609-ben Bártfán, valószinűleg Mihalykó eperjesi lelkipásztor által összeállított protestáns imakönyv átvette imái nagy részét, mint azt maga Pázmány 1610-i kiadása előszavában fölpanaszolja. Nyomában jártak Zólyomi, Debreczeni János és mások. Ellenben új irányt, elmélkedő, ashetikai és mystikus irányt kezde meg Hajnal Mátyás «Jézus szíve» czimű imakönyve.
Minden kornak megvan a maga jellemző iránya. Míg a reformatio visszamenve a bibliára, a zsoltárt állította előtérbe, és ennek fellengző, de homályos értelmét magyarázó áttételeivel, naturalistikus fölfogásával igyekezett érthetőbbé tenni s akaratlanúl ellaposította azt: addig a katholikus egyház mindinkább visszatért az ős és középkori keresztény életre, annak hagyományos imakincsét alkalmazta az isteni tisztelet és keresztény élet minden mozzanatára; visszatért az asketikai és mystikus ájtatossági formák gyakorlatára is, és igyekezett a buzgalmi irányt szolgálni. Lelke ihletétől kalauzolva, lépett Hajnal is e térre, hogy mind magasztosabb ájtatosságra gerjeszszen. Könyve az akkori vallásos irány és buzgóság emelkedésének kifolyása volt.
Keletkezésének történetét az előszóban maga adja elő. Egy alkalommal a képárusoknál talált szív formába metszett tizennyolcz képet, melyek az emberi szívnek állapotát állították elő: rút és veszedelmes állapotát a megtisztúlás előtt, s annak szép és gyönyörűséges állapotát a megtisztulás után. A képek alatt olvasható bölcs és ájtatos mondatok azok jelentését még bővebben magyarázták. Hajnalnak mindez megtetszett. Eszébe vette – mint írja – hogy ez üdvösséges módot és útat adhatna az elmélkedésre. Ez okból – folytatja – örömmel szerezte meg a képeket saját lelki ájtatossága megaludt tüzének élesztésére, és szerkesztett minden kép mellé külön elmélkedést s egy-egy imádságot, a képek alatt talált verseket pedig magyarra fordította. Egy napon meglátta; nála ezeket lelki leánya, NYÁRY KRISZTINA. «Szeme megakadt rajtok, elkéré magának. Egy kis könyvecskébe kötteté. És midőn egynehányszor által olvasta volna; megkedvelvén, több hasonló képeket is vétetett, s ezek alá is elmélkedéseket és könyörgéseket iratott. Egyebekkel is kezdé közleni. Ezzel meg nem elégedvén, azt is kivánná, hogy kinyomatnának.»
E képeknek azonban kissé bővebb története van, mely Hajnal könyvénél jóval előbb kezdődött.
A középkori keresztény egyházi képkör nem ismerte az érzelgősebb előállítást. Csak midőn a renaissance irodalom és művészet felélesztésével az antik classikus allegoria ismét lábra kapott, kezdenek divatozni Venus és Cupido szerelmi jeleneteivel a szívbe nyilazó Amorok és égő szívek. A vallásos érzés a classicus renaissance ez alkotásait is meghódítani iparkodik, valamint meghódította volt magának a classicus irodalmat és művészetet. Ama világias alakzatok és képek pajzán előállítása ellenében fölállít hasonló szent képeket. Egész sora keletkezik az Istent, Jézust, Szűz Máriát szerető, értök lángoló szivek képeinek. A legnevezetesebb ily képsor épen az, melyet Hajnal fölhasznált, a XVI. század legkitűnőbb metszőjétől a németalföldi Wierixtől».*
E metszetek teljes kiadását bírja a bécsi udvari könyvtár. A németalföldi Wierix művész-családról lásd: ALVIN, Biographie et Catalogue raisonné des trois féres Antoin, Jean, Jerom Wierix. Bruxelles, 1866.
E képkörnek czíme: «Cor Jesu amanti Sacrum» (A Jézus szeretetének szentelt szív). Foglalatja az emberi szív ábrázolása, amint az a világ szeretetétől megtisztúl s a szerető Jézust veszi föl. Soha képmetsző aczél vésője gyöngédebben nem érintette a rézlapot, mint e képek alkotásában. Nem csoda tehát, ha e képekhez a kor nevezetes ájtatos írói majd verseket, majd imákat írtak különféle nyelven. Francziaországban így jelentek meg először Lurvic István kitünő jezsuita író imakönyvével, majd később 1627-ben is Binet jezsuita művében, melynek czíme: «Az ajtatos szív Jézus a békés Salamon király trónja». Ugyan ez évben jelent meg e könyv Musart jezsuita által latinul Bécsben és Douaiben, valamint flamand nyelven Antwerpenben.
Ezekkel Hajnal Mátyás imakönyve – úgyszólván – csak a képeket bírja közösen. Az előtte levő képkörhöz külön, eredeti imákat szerzett. Nyelve magvas, kifejezéseiben rövid, határozott, sok helyt kellemre, szépségre törekszik. Megtetszik rajta a pázmányi irodalmi körnek mind tisztultabb hatása, s a szépprózának az imában ízléssel alkalmazása. Értékes részét képezik verses részletei is: egyrészt a képek alá irott latin versek fordításai, másrészt az imakönyvhöz csatolt egyházi énekek.
30. HAJNAL IMAKÖNYVÉNEK EGY LAPJA.
Nehány idézet szolgáljon például arra, mily jelesen felelt meg Hajnal föladatának e tekintetben is. A második képet a következő latin hatverses stropha magyarázza:
Fallax mundus ornat vultus,
Dolus latet sed occultus,
Ne crede blanditiis.
Hoc vitare, si vis, rete,
Cito Christi sinus pete
Procul ab insidiis.
Dolus latet sed occultus,
Ne crede blanditiis.
Hoc vitare, si vis, rete,
Cito Christi sinus pete
Procul ab insidiis.
Hajnal ezt igy forditja:
Csalárd világ nagy színt mutat,
Álnokságot elrejt, bújtat,
Ne higy szép beszédinek.
Hogy ez hálót elkerüljed,
Krisztus bő kegyelmét kérjed,
Nem léssz préda lesinek.
Álnokságot elrejt, bújtat,
Ne higy szép beszédinek.
Hogy ez hálót elkerüljed,
Krisztus bő kegyelmét kérjed,
Nem léssz préda lesinek.
Mint látni, elég híven és mégis szabadon fordít, s épen oly ügyesen követi a latin versformát, mely előzőinél, Balassa-, Rimaynál és Beniczkynél, de Molnár Albertnél sem fordúl elő. Ő az elsők egyike, ki a latin egyházi hymnus (Stabat mater) ez alakját a magyarba szerencsésen átültette. Fordítását itt-ott még soloecismusok nehezítik, vagy teszik kellemetlenné; azonban némely szakok fordításánál nemcsak megközelíti, hanem felül is mulja eredetijét csínjával. Például a harmadik képnél:
Jézus szív ajtaján zörget,
Hallgat és titkon fülelget
A szív feleletére.
Kelj fel, nyisd meg az ajtódat
Készűlj s ékesítsd magadat
Mátkád jövetelére.*
Hallgat és titkon fülelget
A szív feleletére.
Kelj fel, nyisd meg az ajtódat
Készűlj s ékesítsd magadat
Mátkád jövetelére.*
A latinban:
Ultro cordis portam pulsat,
Jesus silet et auscultat
Vocem sui corduli.
Con exurge, vecctem solve,
Quid sit opus factu volve
In adventum sponsuli.
Jesus silet et auscultat
Vocem sui corduli.
Con exurge, vecctem solve,
Quid sit opus factu volve
In adventum sponsuli.
Igen kedvesen van kikerekítve a tizenkilenczedik kép versének szabadabb fordítása is így:
Jézus édes, rózsád, kincsed
És körül felékesítsed
A szív egész hajlékát,
Nyári harmat termésivel,
Virágod legszebb színével
Fűzz magadnak ágyacskát.*
És körül felékesítsed
A szív egész hajlékát,
Nyári harmat termésivel,
Virágod legszebb színével
Fűzz magadnak ágyacskát.*
Az eredeti ismét jóval alább áll:
Euge, puer, rosis pinge,
Latus hoc et illud cinge,
Totum cinge corculum.
Sparge foetus verni roris
Sparge totam messem chloris
Sternis tibi lectulum.
Latus hoc et illud cinge,
Totum cinge corculum.
Sparge foetus verni roris
Sparge totam messem chloris
Sternis tibi lectulum.
Könyvének még nagyobb érdeket kölcsönöz, hogy a magyar egyház hymnologiáját gazdagítva, «Ajtatos Énekek» czím alatt a vallásos költészet legszebb virágait fűzi könyvéhez. Ebben egészen tervszerűen jár el. Kezdi a zsoltárokkal, illetőleg a magyar Amphionnak, Balassa Bálintnak azon szép versével, melyben midőn házasulni készülvén, előbbi bűnei bocsánatáért könyörög Istenhez. E költemény a 37. zsoltár paraphrasisául tekintetett és benyilót talált a magyar egyház énekei közé.
Hasonlón adja Hajnal a zsoltárok közül az oly gyakran használt 148. zsoltárnak régibb rímes fordítását:
Dicsőűlt helyeken, mennyei paradicsomban
Kik vigadoztok véghetetlen boldogságban,
Vattok újúlt állapotban,
Az Úrnak nevét énekszóban
Dicsérjétek vígaságban!
Kik vigadoztok véghetetlen boldogságban,
Vattok újúlt állapotban,
Az Úrnak nevét énekszóban
Dicsérjétek vígaságban!
E zsoltár régi fordítása a magyarországi protestáns hitfelekezetek énekkönyveiben is előfordúl; ellenben az ó-szövetségből vett «Három ifjak éneke» (Canticum trium puerorum. Daniel 3.)
Teremtett állatok,
Minden alkotmányok,
Istennek szép munkái
Az Urat áldjátok!
Minden alkotmányok,
Istennek szép munkái
Az Urat áldjátok!
csupán a Hajnalnál későbbi csiki énekes könyvben található. Vajjon eredetije Hajnaltól van-e, vagy hogy ő csak újabban átalakítva adta ki? nehéz az elszórt anyag miatt meghatározni. Költője mindenesetre egyike volt a legjobb ily paraphrasis-íróknak, mint a következő versszakok, mutatóként közölve, tanusítják:
Világnak szép szeme,
Napnak fényessége
Dicsérd Istenedet.
Sötét éjnek színe,
Holdnak fehér fénye
Dicsérd te is Őtet.
Sebes zápor eső
Gyenge fűről függő
Gyöngyharmatok áldjátok Őtet.
Magas égben fénylő,
Mint gyémánt tündöklő
Csillagok áldjátok Őtet.
Napnak fényessége
Dicsérd Istenedet.
Sötét éjnek színe,
Holdnak fehér fénye
Dicsérd te is Őtet.
Sebes zápor eső
Gyenge fűről függő
Gyöngyharmatok áldjátok Őtet.
Magas égben fénylő,
Mint gyémánt tündöklő
Csillagok áldjátok Őtet.
Következnék e bibliai énekek után az egyház legszebb régi énekei. Első sorban a «Jam lucis orto sydere» kezdetű reggeli ének, melyet Szent Ambrusnak tulajdonít a hagyomány. Szerzőnknél így kezdődik:
Hajnali csillagnak
Nap fényességének
Reánk virradásában stb.
Nap fényességének
Reánk virradásában stb.
A következő hymnus az egyházi énekek másik virágzó korszakát jelzi: Gerbert érseknek, a későbbi II. Sylvester pápának, kitől hazánk koronáját nyerte, egyházi zenei iskolája a X. és XI. században az egyházi zenészetet is újra felköltötte. Keletkező műveit Esztergomban, első érseke idején, valamely regensburgi szerzetes is előadta. A gerberti és ravennai énekiskola szerzői egymással vetekedtek. Ekkor keletkeztek a híres Antiphonák, a Salve Regina, az Alma Redemtoris Mater, Hermannus Contractus e szép éneke. Gerbert-Sylvester egyik növendéke, Fulbert chartrei püspök, a Chorus novae Hierusalem kezdetű éneket szerzé, míg másik növendéke, Capet Hugo fia, Robert franczia király, a hires Jövel Szentlélek (Veni sancte spiritus) maig is általános használatban levő szép éneket írta. – E körhöz tartozott Damiani Péter magas szárnyalású hymnusaival. Előbb híres tanára a szabad művészeteknek, majd remete, püspök és bíbornok, 1069-ben amint a pápa követéül a frankfurti országgyűlésre méne, az egész nyugatot betölté énekei hírével: Hajnal is átvevé ezek egyikét, az Ad perennis vitce fontem kezdetűt, melyhez egy finom metszetű képet mellékelt.
Az egyházi hymnologia e körét folytatják Szent Bernát fönkelt hymnusai, melyek egykorúlag hazánkban is annyira elterjedtek, hogy állítólag Vak Béla királyt Bernát hymnusai lelkesíték szerzetének, a cistercitáknak behozatalára.
Ezek közöl Hajnal a Jézus édes emlékezet (Jesus dulcis memoria) kezdetűt vette föl, melynek, úgylátszik, szintén ő volt egyik első, vagy csak újabb átültetője, mert elöbbről nem ismeretes. – Azonképen a Boldog-Asszony siralmát, Jacopone gyönyörű Stabat Mater-ét és ugyan ennek Cur mundus militat czímű énekét, melyet a magyar közvélemény Janus Pannoniusnak tulajdoníta tévesen, Hajnal szintén fölvette énekgyűjteményébe.
Ép oly jó választást tett, midőn Aquinoi Sz. Tamásnak az oltáriszentség mysteriumait népies nyelven, mégis magasztosan, zengő dalait, a Lauda Sion-t és Pange Lingua-t; nem különben az annyira elterjedt máriai hymnust: Omni die dic Mariae imakönyve énekei csokrába illesztette. Ez utóbbit Kázmér lengyel király, ki egykor Hunyadi Mátyás ellen a magyar trónért tusakodott, naponkint énekelte, amiért voltak, kik azt neki tulajdonították.
A középkori hymnologia köréből Hajnal még több közkeletű éneket, ilyen az örök szépségű Dies irae, mely a sz. mise liturgiába mint a graduale folytatása fölvétetett és némelyektől Celani Tamásnak tulajdoníttatik; továbbá «a penitentzia tartásra intő» Homo Dei creatura, kezdetűt, végre a XIV. századnak tulajdonított passiói hymnust, az elterjedt Patris sajpientiá-t, vette föl. Valamint az egyházi költészet e gyöngyei közé fűzi Vásárhelyi András, magyar sz. Ferencz rendü szerzetesnek a pesti zárdában, 1508-ban szerzett magasztos hymnusát a Boldogságos Szűzhöz, hogy mentse meg esedezése által a nemzetet a fenyegő vésztől. Előérzetében mintegy a két tized multa előtt bekövetkezett mohácsi csatának, így sohajt föl:
Siradalmas nekünk mi életűnk,
– – – – – – – – – – – –
Fügelmes (félelmes) sok hivalkodásunk,
Rettenetes nekünk bajvivásunk,
– – – – – – – – – – – –
Halottaknak megszabadítója,
Törököknek megnyomorítója,
Királyoknak jó tanácsadója,
Magyaroknak megótalmazója stb.
– – – – – – – – – – – –
Fügelmes (félelmes) sok hivalkodásunk,
Rettenetes nekünk bajvivásunk,
– – – – – – – – – – – –
Halottaknak megszabadítója,
Törököknek megnyomorítója,
Királyoknak jó tanácsadója,
Magyaroknak megótalmazója stb.
Hajnal e költeményben némi javításokat tesz, melyek ekként mennek át a későbbi magyar Cantionalékba. Fölvett Hajnal még más eredeti magyar éneket, egyet «Sz. Magdolnáról»:
Oh nagy szeretetnek fölgerjedt tüzes lángja,
Penitentziának eleven szép formája,
Kinek e világra
Sok lélek javára
Kiterjedt példája stb.
Penitentziának eleven szép formája,
Kinek e világra
Sok lélek javára
Kiterjedt példája stb.
mást «sz. Erzsébet asszony napjára»; egy harmadikat «sz. Borbára», egy negyediket »szűzek napjára való éneket». Régibb ének-kincsűnkben egyik sem jön elő közülök.
Mennyi hymnus volt még Hajnal könyvében, miután mindkét kiadásának ránk maradt példányai csonkák, meg nem határozhatjuk. Annyi kétségtelen, hogy több régi magyar hymnust ő tartott fenn egyedül, másokat először nála találunk felvéve; valószinű, hogy többet átalakított, sőt nehányat ő tett át magyar nyelvre. A mily tervszerűnek látszik hymnusai megválasztása, alig lehet kételkednünk, hogy a magyar egyházi hymnologiával korában tüzetesen foglalkozott. Kortársai közül egynél sem találunk nagyobb és választékosabb készletet, mint nála. Teljesen átérezte volt már e szerint nemcsak az egyházi hymnologia becsét és szépségét, hanem szükségesnek tartotta annak a vallási emelkedettségre, a buzgóság és áhítat gerjesztésére a magyar nyelvre való áttételét.
***
Hajnal mellett más egyházi irók munkássága is nyert Nyáry Krisztina részéről serkentést, sőt talán irányt is. Ezek közé tartozik KOPCSÁNYI PAP MÁRTON ferenczrendű szerzetes, ki még e század elején tünt fel a pozsonyi szentferenczi egyház magyar szónoki székén, melyet beszédeivel Pázmány oly fényessé tett. E szónoki szék alá gyűltek volt az országos gyűlések alatt az ország rendei s az akkor Pozsonyban székelő magyar kormány tagjai, a kamara elnöke és tanácsosai rendes hallgatókul, hogy Kopcsányi beszédeit hallgassák. Mint író is tevékeny volt. 1616-ban kiadá az Evangeliumokat és Epistolákat, az ünnepi magyar énekeket egy rövid katechismussal «az igaz keresztény és apostoli hitnek ismertetéséről való rövid tanúsággal», s azt legjelesb hallgatóinak, báró Hethesi Pethe Lászlónak, a magyar kamara elnökének, és ugyan e kamara tanácsosainak ajánlotta föl. Sallustiusi emelkedettséggel és tacitusi rövidséggel írt előszava, valamint erős polemiai bevezetése mutatja, hogy méltó tagja a pázmányi iskolának.
Majd ő is, mint Hajnal, Nyáry Krisztina számára ír imakönyveket és ájtatos elmélkedéseket. Hajnal Jézushoz szóló ájtatosságokat írt, Kopcsányi pedig a boldogságos Szűz tiszteletére szerkesztett ajtatos könyvet, mely „Bódog szűz Mária Élete” czím alatt jelent meg 1631-ben Bécsben; tartalmaz pedig a b. Szűz ünnepeire szerzett prédikácziókat vagyis inkább elmélkedéseket, s ezeket alkalmi sz. énekekkel és imákkal vezeti be és kíséri. Nyáry Krisztinának ajánlva e munkát, az ajánló levélben beszéli, hogy az ő fölhívására készült az. «Vegye azért oly kedvvel Nagyságod ezt a kis munkát, a minemű kedvvel és ajtatossággal erre az elmélkedésre intett és kért és végre kibocsátására elkészített. És mivel hogy az szűz beszélgetése csak együgyűekkel leszen (Proverb. 3.), békét hagyván a szántszándékkal kedveskedő udvari pupos szóknak s a beszédben való újításoknak (sz. Pál, I. Tim. 6.), a pennámat mindennapi közönséges szóllásnak kerékvágásában tartottam».*
E könyv meg van több példányban a muzeumi, egyetemi könyvtárban stb. Jóllehet e mű compilatóra mutat, nem hiányzanak benne eredeti énekek a egyéb részletek. Végén, például, olvasható eredeti és hazafias magyar hymnusa «A bódog szűz Máriához Magyarországért.»
Magyarország Pátronája
Menynek, földnek királynéja
Hozzád ohajtók gyámola
Bánkodók vigasztalója.
– – – – – – – – – – – –
Tekints a te oltalmadra
Bízott Magyar országodra,
Kinek nyargalja mezejét
Mahomet és fogyatja népét.
Fővárosit új tanítók
Dögleltetik, oltárrontók,
Magok egymást pártütéssel
Erőtlenítik veszélylyel.
Luthert, Kalvinust dicsérik,
Szent István hitét nevetik,
Szent Lászlónak, Szent Imrének,
Nincsen becsületje e szenteknek.
– – – – – – – – – – – – – – -
Menynek, földnek királynéja
Hozzád ohajtók gyámola
Bánkodók vigasztalója.
– – – – – – – – – – – –
Tekints a te oltalmadra
Bízott Magyar országodra,
Kinek nyargalja mezejét
Mahomet és fogyatja népét.
Fővárosit új tanítók
Dögleltetik, oltárrontók,
Magok egymást pártütéssel
Erőtlenítik veszélylyel.
Luthert, Kalvinust dicsérik,
Szent István hitét nevetik,
Szent Lászlónak, Szent Imrének,
Nincsen becsületje e szenteknek.
– – – – – – – – – – – – – – -
Méltán szenvedünk sok csapást,
Sok pusztulást, sok kárvallást,
Ez földje az új vallásnak,
A hitben válogatásnak,
A hittől elszakadásnak.
De vagyunk még, o Mária,
Magyarország patronája,
Kik a régi elünket
Követjük s áldunk tégedet.
Sok pusztulást, sok kárvallást,
Ez földje az új vallásnak,
A hitben válogatásnak,
A hittől elszakadásnak.
De vagyunk még, o Mária,
Magyarország patronája,
Kik a régi elünket
Követjük s áldunk tégedet.
Aztán beleszövi az énekbe a könyv kiadójára, Nyáry Krisztinára még a következő alkalmi sorokat;
Nyerj ennek a leányodnak,
Ki oka volt e munkának,
Életed hirdetésének,
Erkölcsöd követésének,
Egészséges sok napokat,
Mennyei szent áldásokat,
Hogy az ajtatosságot,
Es isteni szolgálatot
Jószágában plántálhassa,
Azután Krisztust láthassa.
Nyerj az Anyaszentegyháznak,
Győzelmes királyunknak,
Országunknak békességet,
Igaz hitben egyességet sat.
Ki oka volt e munkának,
Életed hirdetésének,
Erkölcsöd követésének,
Egészséges sok napokat,
Mennyei szent áldásokat,
Hogy az ajtatosságot,
Es isteni szolgálatot
Jószágában plántálhassa,
Azután Krisztust láthassa.
Nyerj az Anyaszentegyháznak,
Győzelmes királyunknak,
Országunknak békességet,
Igaz hitben egyességet sat.
Látni való, hogy Kopcsányi számos ily éneket szővén ájtatos könyvébe, ebben, valamint Nyáry Krisztina dicséretében méltán versenyez Hajnallal, és hogy e nő erénye és buzgalma által mennyire lelkesíté ez ájtatos apostoli férfiakat.
Kopcsányit ezentúl a nádor udvarában találjuk. Mint kiöregedett pozsonyi magyar szónok szerzete kismartoni kolostorába vonult vissza, és ott a nádor, «predicatora» volt.
Egy harmadik egyházi író, TASSI GÁSPÁR, szintén szoros összeköttetésben állott Nyáry Krisztinával.* Lelkesítve a nádorné megtérése által, sietett neki egy kis munkát fölajánlani. A mű czíme: «Lelki Kalendáriom, azaz tizenkét elmélkedés az esztendőnek tizenkét holnapjára úgy rendelve; hogy minden nap egy-egy czikkelyről elmélkedhessünk a véteknek kiirtásán és a jóságos erkölcsöknek beoltásán», eléggé jelzi annak ájtatos tartalmát. Ezzel a könyvvel, melyet régen német nyelvből magyarra fordított vala, akarta – úgymond az előszóban – ő is ez új esztendőnek kezdetén megajándékozni. Tette pedig ezt megtérése alkalmából, «mert fénylik vala Nagyságod ez előtt is – írja – nagynemzetű, úrasszonyi állapotával, de csak szintén a világnak. De a felső rész Nagyságodban, akire az Isten, akire az angyalok és az égnek minden lakosi néznek, azaz a lélek homályos vala, míglen a Szent-Lélektől megindíttatván, járulni kezde Nagyságod a közönséges keresztény anyaszentegyházhoz, amaz igazságnak napjához. Vegye azért Nagyságod ez új esztendőben én tőlem jó néven e kicsiny ajándékot, és éljen vele szorgalmatosan. Melynek haszna az leszen, hogy az igazságnak napjától Nagyságod soha el nem fog távozni.»
Élete körülményeiről nem sokat tudunk. Ez időtájt 1634–1647-ig ismeretes Thassy Gáspár mint a szepesi kamara tanácsosa. Előbb Nagy-Szombatban, utóbb Töltszéken (tótul Tulcsik) lakott Sárosmegyében, nem messze Szepestől; e szerint buzgó kath. világi férfiu volt.
Majd nagyobb tárgyba fogott. Bellarminnak híres aesthetikai íratát: «Elménknek Istenhez való fölemelkedéséről» fordította magyarra, kiadta Bártfán 1639-ben és Esterházy nádornak ajánlotta. Nem kis érdeme volt e szerzőnek törekvése a theologiai terminologia magyarítása körül, hogy ha a műszókat «magyarul értelmesebben mondhatjuk ki, ne kellessék a deákban keresni», miből láthatjuk, hogy igyekezete öntudatosnak vehető. Ekként Esterházy Miklós és nejének udvara tevékeny hittudományi és irodalmi körnek központja lett.
31. KOPCSÁNYI IMAKÖNYVÉNEK CZIMLAPJA.
Sokszor megfordult itt KÁLDY GYÖRGY jezsuita atya is. És mikor korszakias munkái: a biblia fordításával és magyar egyházi szónoklatai kiadásával föllépett, nem talált senkit Pázmány után, kinek egyházi beszédei első kötetét ajánlá, Esterházy Miklóson kívül, kinek méltóbban lehetne a második kötetet fölajánlani. Mint aki – úgymond – Istentől vett ajándékot (a hitet) egyebekkel is közleni igyekezett és nemcsak két házastársát vezette az igaz hitre, hanem az udvarában lakozó sok főembereket, sőt úrfiakat is, kik az igazság megismerését hálaadással Isten után Nagyságodnak tulajdonítják. Udvarán kívül is sokakkal hasznosan bajlódott, és csaknem minden uraságaikban az igaz hitet oly szorgalmasan plántálta, hogy a konkoly csak imitt-amott tetszik, hol tudniillik annak kiszedése a buzának kigyomlálása nélkül nem lehetett.» Elmondja azután, hogy «nemes udvarában lelki tanítókat gyakran tőlünk (a jézus-társaságiaktól) hívott az alatta való eltévelyedett juhoknak megtérítésére s az üdvözítő igaz hitre való vezérlésére kalauzokat tőlünk kivánt, kedves fiát s rokonait a mi iskoláinkba küldötte a szép tudományok tanulására, házas társát és gyermekeit ott temettette.» – Elmondja továbbá, hogy épített mindenütt, ahol lakott, egyházakat és klastromokat, emelt oltárokat, ajándékozott egyházi öltönyöket. Klastromot a szentferenczieknek Kis-Martonban és templomot a jezsuitáknak Nagy-Szombatban, «oly ékest és drágát, melyhez hasonlót mi időnkben, új épületben Magyarországban nem látott». Es valamint Balásffy kiemeli felőle, mily kedvvel látogatta – Pázmány beszédeit, úgy dicsekszik vele Káldy is, hogy «eleven szómmal való tanításomat jó kedvvel hallgatta, irásomat is úgy olvassa, – pártfogolja és megoltalmazza».*
Az ünnepekre való prédikáczióknak első része. Ajánlás 1–3. lap.
32. KOPCSÁNYI AJÁNLÓ LEVELE.
Az ellen-reformatiónak s a kath. egyház helyreállításának első apostola volt a világiak közt. Nem csoda, hogy az ország ekkori apostoli férfiai, theologusai és hittanírói mindannyian, a politikai félreértések daczára is, melyek olykor közte, Pázmány és Lippay érsekek közt ideiglenesen egyes kérdésekben fölmerültek, mind körülötte csoportosultak.
Igy járnak egyre ki és be udvarába a jezsuiták, akkori fenforgó fontos ügyeikben, iskoláik és collegiumaik alapításában, térítéseik rendezésében, irataik kiadásában. A legtevékenyebb férfiak egyike ekkor kétségtelenül DOBRONOKI GYÖRGY. Előbb a nagyszombati, majd mindannyi újonnan keletkező collegiumnak, a sopronyinak, homonnainak stb. létesítője, intézője s igazgatója, a Jézus-társaság teljes megalapításának egyik főtényezője, Pázmánynak és Esterházynak egyaránt benső és meghitt embere; mint ilyen, Pázmánynak a nagy-szombati egyetem megalapításában, és Esterházynak a templom fölépítésében jobbkeze volt. A ki classicus naplóját olvassa, melyben minden nap beszámol az általa végzett nagy, apró és titkos ügyekről, látja, hogy ő volt lelke amaz idők különböző alkotásainak. Pázmánytól, hol mindennapos, egyre jár Esterházyhoz, s ettől az udvarhoz; ő szerkeszti az államiratokat, promemoniákat, jogkereseteket; hogy a collegiumi, egyetemi és tanodai ügyeket szervezze és biztosítsa, részt vesz a legfontosabb tanácskozásokban és tervezésekben. Ügyességénél, mindenre kiterjedő figyelménél, jártasságánál és tudományánál fogva méltán hasonlíták őt Pázmányhoz és emlegeték mint utódját az érseki széken. Többször a nádor mellett is foglalkozik, vele és számára statusiratokon dolgozik.*
Így írja 1637 márcz 28. diariumában, hogy egész napon el volt foglalva a nádor előterjesztései fordításával. Sola die occupavit me D. Palatinus in discursibus ex hungarica lingua in latinam transferendis.
Számos művei, emlékiratai és naplói azonban maig is kéziratban lappanganak.* Tudományos művek kiadásához folytonos tevékenysége miatt alig juthatott. Csak ifjú korából birunk tanodai és classicai irodalomra vonatkozó latin-magyar szótárt.* A Jézus-társaság magyarországi, erdélyi és osztrák kezdeteinek és collegiumai első megalapításának általa szépen megirt történet-töredékei is neve megemlítése nélkül vétettek föl a szerzet első történetirói által, kiknek számára írta és megküldötte volt, mint ezek Cordara és Socher irataiban fölismerhetők. Nem csekélyebb tevékenységet fejtett ki a szerzet tudományos igyekezeteinek előmozdításában. Nemcsak a nagyszombati egyetem minden ily első kezdeményei mögött áll: pl. kieszközli a promotiókat, graduatiókat, a vitatkozási thesisek kiadását, intézi a vitatkozásokat, a verses és szónoklati, sőt a fényesebb szini előadásokat; hanem szerzete nagy tudósai munkáinak kiadását is előmozdítja; szerez nekik befolyása által Magyarországon maecenásokat, kiadókat.* Midőn a nápolyi Amici vagy írói nevén Amicus Ferencz a Jézustársaság egyik leghíresebb theologusa alapvető munkáit, melyben a társulat scolasticai tana módszerét megállapítja, kiadni készüle, Dobronoki szerzett neki nemcsak költséget számos nagy-folio munkáihoz, melyek több kiadásban meg is jelentek, hanem ő maga irta hozzá a bevezetést és ajánlást a főurakhoz; Lippaihoz, Pázmányhoz, még Kornis Zsigmondhoz is; ki ugyan Rákóczynak vezére, de e mellett a jezsuiták meghitt barátja volt, ki őket már Bethlen alatt védelmébe vette.
Például: nagy-szombati diariuma 1636-tól az egyetemi könyvtár kézirati codexében. Hasonlóan Historia de ingressu S. J. in Austriam et Hungariam. – Historia etc. S. J. Hung. et Trans. – Historia Colleg. Sopron. – Actuum Academicorum Collegii S. J. Tyrn. ab 1630. – Conscriptio Beneficior. Sopron. – Elogium Pázmáni stb. Lásd: STOEGER, Scriptor. Austr. Sol. J. 262. l.
Phrases latino-hungaricae 1607-től, később kiadva.
Lásd mind ez adatokat a Dobronoki által írt s utódai által folytatott diariumban 1636-tól kezdve, hol mindezek apró pontossággal vannak följegyezve tervezetöktől kivitelökig.
Még régibb és irodalmilag is tevékenyebb tagja volt a nádor körének FORRÓ GYÖRGY, kit különös kegyelet kötött a családhoz. Pázmány mellett őt tartották akkor a legkitünőbb egyházi szónoknak,* ki mellett a jóval fiatalabb Káldy csak később kezdett feltünedezni, de ekkor is, fontosabb és ünnepélyesb alkalmakkor Forró lép föl. Ő küzd az 1602. országgyűlés alkalmával beszédeivel, csak úgy mint Pázmány, a kath. egyház mellett; ő tartja Forgách Ferencz, aztán Pázmány Péter biborosok ravatalánál az ország főurai és nemessége előtt a gyászbeszédeket. Így találjuk őt Esterházy udvarában is minden ünnepélyes alkalommal. Ő keresztelte elsőszülött fiát és ő adta össze Thurzó Erzsébettel; és már mint hetven éves agg férfiu még ő tartotta a beszédet a nagy ünnepély alkalmával, midőn a nádor által épített nagy-szombati fényes templom az ország színe és java előtt fölszenteltetett.* Fájdalom, az egykoruak által annyira magasztalt, több kötetre terjedő magyar beszédei nem maradtak ránk. Midőn az elaggott férfiú már nem viselheté sem rendje tartományi főnökségét, sem a nagy-szombati ház kormányát, betegen kezdette írni, később ágyba fekve, tollba mondotta beszédeit, hogy azok sajtó alá rendeztetvén, szolgáljon velök. De jóllehet barátai és jóakarói (Esterházy nádor és Lósy érsek) aranyokkal ösztönzék alattomban az írnokot, hogy serénykedjék az elhaló férfiú mellett, a munkát a halál megszakasztatta; de sőt az elkészült kötetek sem maradtak reánk, ha ugyan nem lappanganak valahol.*
Lásd Veresmarty Élete és Munkái czímű művemben Forró bővebb jellemzését s élete adatait. 100–102. lap.
A nagy-szombati diariumnak a m. t. egyetemi könyvtári kéziratában 1637. aug. 30. – 1638. szept. 19. – 1639. jun. 18.
STOEGER, Scriptores Prov. Austr. S. J. 85. – Acta Jesuitarum in Hung. ab 1599–1647. kézirat a Jézus-Társ. nagy-szombati Collegiumában 1641. Forró halála leírása. V. ö. Veresmarty Élete és Munkái, i. h.
KERESZTES ISTVÁN a Jézus-társaságának jeles tagja volt, pozsonymegyei csallóközi család ivadéka. A Pázmány által igen kedvelt és udvarába gyakran meghitt férfiú kiváló tudományos képzettséggel birt. Egyaránt foglalkozott a bölcsészettel és theologiával, híresen vitázott bennök s e mellett készített verseket és tanodai szinműveket is. Dobronoki után ő lett a nagy-szombati ház történetírója és több éven át folytatta ennek classicus följegyzéseit és irányát. Később állandóan a nádor udvarában lakott és legidősb fiának, Istvánnak nevelője, majd gyóntatója volt. Ünnepi alkalmakkor rendesen mint szónok és költő szerepelt. A nagyszombati templom fölszentelésére drámát írt a templomépítő, ajtatos és igazságos Salamonról, ki alatt a nádort értette. Magyar egyházi drámákat is készített. Nagy versjátékokkal, emblemákkal dicsőítette a nádor fiának menyekzőjét, a királyné koronázását, a nádor családi ünnepeit, míg végre ugyan ő tartotta az elhunyt nagy nádor felett az ország rendeinek szine előtt a gyászbeszédet. – Fájdalom, mindez alkalmi költeményei és drámái nem maradtak ránk s azok emlékét csupán a nagy-szombati collegium ekkori naplója tartotta fönn,* melyet részben ő írt és ahol műveit is följegyzé.
Lásd a Diarium kéziratát az egyetemi könyvtárban 1636-tól kezdve többször: febr. 3., ápr. 12. – 1637. okt. 11., nov. 15. 18., decz. 1. – 1638. szept. 14. 25. – 1639 jun. 15. – 1640. jan. 14. stb.
KOLOSVÁRY ISTVÁN, Pázmány unokájának tanítója, kivel külső egyetemeken is járt. Ennek kiképezését bevégezvén, a nádor udvarába jött, hogy másik fiának, Lászlónak nevelését és tanítását átvegye.
Keresztes költői társai BUDAI és SZÉL SIMON valának, kikkel együtt állítá ki a szinpadi darabokat, például az Aythi Mihály indiai fiú történetéről szólót és a híres Benjamint, melyet az egyetem megnyitásakor 1635-ben Pázmány és Esterházy előtt adtak. Egyébként is valahányszor Pázmány vagy Esterházy ünnepi alkalomkor megjelenének, alkalmi versekkel és szónoklatokkal fogadták. Mások egyenesen oda hatottak, hogy ily alkalmi verseket készíttessenek, s ezek mesterét rendesen Nádasiban találták meg.
NÁDASI a syntaxisnak tanára Nagy-Szombatban, a szerzetnek legtermékenyebb írói és legnevesb történetírói közt foglalt helyet. Hatvan könyvnél többet ismerünk tőle. Vannak művei, melyek 10–12 kiadást értek és több nyelvre lefordíttattak; ezekkel együtt megközelíti művei száma a százat. Iratai részben ascetikai buzgósági művek vagy pedig a társaság történetére vonatkozók. Előbb hő vágya volt, hogy mint térítő Indiában apostolkodhassék; de a gyönge testalkatú ember kívánságát nemcsak megtagadták, hanem egy időre a szerzetből is elbocsáták. Utóbb ügyessége és szorgalma által a történetírás terén annyira vitte, hogy szerzetének hivatalos történetírójává neveztetett ki. Ő szerkesztette mintegy évtizeden át annak történeteit és írta commentariusait, midőn a szerzet főnökei, Gosvin és Oliva mellett mint titkár egyszersmind Rómában és Németországban a terjedt és sűrű levelezéseket is vitte, és teljesen be volt avatva szerzete ügyeibe. Ő folytatta, igazította s adta ki a szerzet ama jeles történetíróit, kiket Ranke kútfőtanulmányaiban oly nagyra becsült: Cordarát, Ribadaneirat, Soetwellt és Legambot. E mellett írt magyar történetet is; írta a magyar szentek legendáit és nevezetesen szerzete hőseinek halálát; fordította Pázmány magyar szónoklatait. És mindeme irói nemekben a legmagasbra vitte szerzetében, mígnem elaggván, csakis III. Ferdinánd özvegyének volt gyóntató atyja mind haláláig.
Mikor mi itt a nagyszombati egyetem első éveiben találkozunk vele, akkor a syntaxis, később a bölcsészet és theologia tanításával levén foglalatos, irodalmi pályája kezdetén állott, és költeményei zsengéivel lépett a nagyszombati verselők: Keresztes, Budai, Szél Simon, a két Lippay körébe. Ő készítette rendesen az alkalmi költeményeket a promotiók és graduatiók alkalmával a baccalaureusok számára, majd mások kívánatára is, kik magasabb méltóságokra kineveztetvén, költeményekkel óhajtottak üdvözöltetni és magasztalva megénekeltetni. A jezsuiták naplói gyakran említik, mint jőnek ilyenek és kérnek verseket. Ez izetlenség, mely maig is föntartotta magát az iskolák odái- és carmeneiben, akkor még a jobb ízlés követelménye volt. Többnyire az olyanok, kik nem érdemeik által jutottak az általuk álutakon megszerzett hivatalokhoz és méltóságokhoz, voltak azon, hogy legalább ily költemények hirdessék a világnak költött érdemeiket, mely eddig felőlök semmit sem tudott. S erre a római lyra nagyot mondó üres szólamai mindenha alkalmas eszköz valának.
A társaság régibb, bár irodalmilag kevésbbé ismeretes, valamint ifjabb, tehetséges, de szerény tagjai, természetesen csak még nagyobb tisztelettel sorakoztak Esterházy köré, laktak udvarában, látogatták sűrűbben. Némelyek udvari és várkáplánai voltak (Galantán, Kis-Martonban, Lakompakon, Bicsén, Semptén), mások gyermekeinek nevelői, gyóntatói voltak, vagy csak kísérték őt és nejét útjaikban.
Egyidejüleg folyt a nádor uradalmaiban a jobbágyok térítése. E tekintetben a legnevezetesebb események egyike a bicsei missio térítése volt. Bicse kastélya Trencsényben, mint Thurzó György nádor lakhelye, hol még Imre fia a reformatio százados ünnepét ülte meg nagy pompával, a lutheranusok főhelye volt. Mihelyt Esterházy Miklós nejének, Nyáry Krisztinának előbbi férje, Thurzó Imre után maradt leánykái számára a bicsei uradalmat megnyeré, mindjárt ez uradalma megtérítésére fordította gondját.
Az Esterházy által küldött jezsuita térítőket ellenszenvvel fogadták. Valamely vásár alkalmával a fellépőket gyanúsan nézték, megtapogatták és nem tudtak a csodától hova lenni, hogy ezek is hozzájok hasonló emberek, se lólábok, se szarvaik nincsenek, pedig papjaik ilyenekül festették le őket. A térítés csak akkor vett nagyobb lendületet, midőn Esterházy Hajnallal s egész udvarával 1627. késő őszén Bicsére költözve, ott tartott udvart. Karácsony harmadnapjára, Sz. János evangalista ünnepére, meghitták Hodik superintendenst is ebédre. Barátságos előzékenységgel fogadták, s igyekeztek őt megnyerni, méltányosan és engesztelékenyen szólván vallási kérdésekről. Beszéd közben a nádor az asztalra föltett s az napon megszentelt Sz. János áldásával kinálta meg, kérdézvén tőle: ivott-e már vajjon szentelt bort? Hodik észrevevén, hogy a nádor és jezsuitája vallási beszélgetésbe akarják bevonni, kitérőleg, ügyesen azt felelte, hogy az Úristen minden általa teremtett tárgyat s ezek közt a szőlőt is megáldá, és Sz. Pál szerint az Isten minden teremtménye jó és szent, amennyiben megszenteltetik az ő szava s az imádság által. Hajnal Hodik válaszát teljesen helyeselte, csak azt adta hozzá, hogy régi ájtatos egyházi szokás Sz. János napján a bort megszentelni, mint husvétkor a tüzet, tojást, hust stb. Hodik erre még elménczen koczkáztatta, ha igaz,* hogy ez mégis nem annyira a szenteltetők, mint a szentelők hasznára szolgál. Erre nem folytatták ezt a themát; de Esterházy időnként más és más vallási kérdéseket vetett föl vitatkozási tárgyakul: a szentek tiszteletét, az egyház tekintélyét, a Szent Péter utódait, a szentirásnak az egyház általi magyarázását, az antikrisztust stb. Hodik, ő maga állítja, ügyesen, alaposan és bátran felelt, mit Esterházy nyugodtan fogadott, csupán egyszer látszott megsértődni, mikor a szentek tiszteletéről vitatkozva, Hajnal közbe szólt, hogy a szentatyák irataikban javallják a szentek tiszteletét s idézte erre Sz. Demjént is. «Mit nekem, válaszolt Hodik, a ti sz. atyáitok, vagy Demjéntek, akiről azt sem tudom, ki és hová való; mutassatok nekem Péternél vagy Pálnál, vagy az Irásban». A nádor boszankodva tört ki e válaszra: «Ime ilyenek ezek a kevély lutheranusok, kik a szentatyák iratait megvetik, és képzeleteiket a legrégibb írók tanúságánál többre becsülik.» Hodik erre úgymond, szerényebben és alázatosabban válaszolt. Végre midőn a nádor ebéd után szobáiba visszavonulni készűle, a superintendens is megköszönvén az őt ért kegyelmet, bucsúzott, a nádor még egy pohárral megkinálván őt, ivott vele, hogy legyen egy akol s egy pásztor.*
Erre mutatnak Hodiknak Ribininél (Memorabilia Eccl. August. 1. 457.) fölemlített szavai: cum eo praesente Hajnal soc. Jesu de religione liberaliter esse collocutam.
Mert meg kell jegyezni, hogy az Esterházyval és Hajnallal való párbeszédet csak Hodik leírásából ismerjük, s épen ennek elferdítése miatt gerjedt volna föl ellene a nádor.
Esterházy nem egy választól vagy beszélgetéstől tette függővé nagyszabású térítései tervezetét. Bicsei uradalmának megtérítése már ekkor el volt határozva, és szokása szerint Hajnallal csupán arra törekedett, hogy e tervének a prédikátort is megnyerje. Minthogy ez neki eleve nem sikerűlt, megkezdette a nép térítését. És mivel erre Hajnalt, ki őt állandón követé, itt nem hagyhatta, talán mert e vidék tót nyelvében nem volt járatos, más két jézus-társasági tagot, Jankovics Györgyöt és Pessel Lénárdot hozatott segítségül, kik a térítéshez azonnal hozzá is fogtak. Folytonos prédikátiók által, melyeket a nádor oltalma alatt tarthattak, a nép legnagyobb részét megtérítették. Hodik önként elköltözött Bicséről. A Thurzók által a Luther felekezetére áttérített nép számára egykor lefoglalt kath. egyház most a fölszaporodott kath. hívek által visszafoglaltatott és csupán a kisebb templom maradt meg a lutheristák számára, kiknek őrizetére Hodik superintendens helyett egy levita jött. De Jankovicsnak és társának végre sikerült e maradékot is megtéríteni, mire 1636-ban, mintegy hét évi munkálkodások után Bicse megszünt missio lenni. A hittérítő paterek visszahívattak és helyökbe rendes plébános iktattatott be.
33 A BITTSEI TEMPLOM.
Ily végzet érte a lutheri felekezetet egyik főhelyén, a vallása egyik fejének, Thurzó György nádornak várában és uradalmában, melynek birtokából végrendeletileg kizárta volt a más vallásúakat. Esterházy, neje és térítő segédei által a családnak végső ivadékai: Thurzó Mihály és Ádám katholikusokká lettek; segélyezték a jezsuitákat, kiszolgáltatták nekik vallásfelekezetök könyveit, nagy- szombati templomukban temetkeztek, melynek, úgyszólván, minden anyaga a Thurzók bicsei és árvai uradalmából került ki...
A hitviták és vallásos színezetű politikai mozgalmak korában általános szokás volt, hogy a főurak udvarai körében, sőt azok asztalánál ebéd közben a társalgás legélénkebb tárgyát a vallási ügyek és tanok megbeszélése, s a más felekezetű vendégekkel és látogatókkal felmerülő hitviták képezték. Ezek lelkesíték és élénkíték leginkább a társalgást. Velök igyekeztek a pártfelek egymást buzdítani és lelkesíteni, vagy egyik párt a másikat meggyőzni, saját meggyőződésére, vallására téríteni. Nem egyszer valóban azon nagyobb actiókra, pártok alakítására és szilárdítására, máskor munkák irására, könyvek czáfolására, elleniratok kiadására vezettek; gyakran az eredmény a kör vendégei közül egy-egy nevezetes személység megnyerése, megtérítése volt.
Esterházynak, vallása egyik legbuzgóbb hívének, ez volt egyik kedvencz foglalkozása. A társalgásban, beszéd és ebéd közben, levelezéseiben és irataiban ez erős akaratú és lelkes férfiú a beszédet az ország közügyeire, a vallási kérdésekre terelte. S ebben főleg Hajnal működött közre hatásosan. Szelid természete, jámbor viselete, nyugodt magatartása, finom tapintata, értelmes és ékes beszéde, különösen alkalmassá tették arra, hogy a vallási vitákban a tüzes, hatalmaskodó nádor czélzatait elősegítse.
A nádor gyakran, mint ha ő maga kívánna fölvilágosítást valamely vitás tan felett, kérdéseket intézett Hajnalhoz, melyekre midőn ez magyarázólag és tanítólag megfelelt, mindig a hatásra számított, melyet az a más felekezetüekre tett. Némelyeket egyelőre megingatott vallási nézetökben, másokat a folytatott beszélgetés és tanítás által megtérített. Esterházy Miklós testvérein és két nején kívül mintegy huszonkilenczre számíták azon előkelők és főurak számát, kik a nádor udvarában megtértek.*
Így beszéli az Annuae Litterae 1630. (Bécsi udv. könyvtár kéziratai Cod. lat. 13564. 29. lap): Missio palatini. In singulos dies ex vario statu regni est ad palatinum reluti proregem accursus. Qui cum solemne habeat haereticorum gratiam, quos mensae adhibet, fidei facere quaestiunculas, nostro enodandas proponit. Acciditque non raro, ut ex huiusmodi colloquiis, tamquam aliud agatur, fidem catholicam multi acceptent. Ita novem supra viginti, Luthero partim Calvino va ere iusso Romanae ecclesiae nomina dederunt. Ezekről beszéli, hogy köztök az első egyike volt Thurzó Ádám. Egy más nagynevű férfiú – úgymond – annyira megkivánta az efféle beszédeket, melyeket előbb cane et angue peius gyűlölt, hogy templomunk számára ajándékokat küld. V. ö. Ugyanott Cod. lat. 11960. 80. lap.
Esterházy legnevezetesb műve e téren azonban gróf Nádasdy Ferencz megtérítése volt. Nádasdy már fiatalon a nádor udvarának ama tanult ifjai közé és tudós köréhez tartozott, kikkel Hajnal s a nádor folytonosan vitatkozott a vallásról. Ősei és atyja régóta a hitújítók legerősebb támaszai voltak. Az ő befolyásuk által nagy birtokaik összes lakói a hitújításra átlépni kényszeríttettek; ők látták el egyházaikat prédikátorokkal, jószágaikon iskolák és nyomdák keletkeztek, számos hittani munka látott napvilágot, vagy vitatkozások tartattak a hitújítók egyes felekezeteinek egyesítésére, vagy ellen-tanaik czáfolatára. Körükben virágzott a hitújításnak, a városokat kivéve, legélénkebb vallási élete. – Nádasdy Pál, az ország egyik főkapitánya, midőn 1633-ban meghalt, korán kifejlődött fiát, Ferenczet hagyta hátra, ki már tizenkét éves korában lépett a család és atyja örökös méltóságaiba, és Vas-vármegye főispánjának esküdött föl.
Ferencz atyja, mint vallása erős híve, fia számára imakönyvet írt, melyet kiadva, neki ajánlott.* Nevelését felekezete egyik kitünő hittudósára bízta, kit a külföldről hozatott. Azonban végzete, mint az akkori előkelő ifjakat, Esterházy udvarába hozta, hol annak térítési kísérleteit ki nem kerülhette; «mint pápista-faló ült le a nádor asztalához ő is, és mint katholikus kelt föl mellőle».* Nádasdyra a nádor külön figyelmet fordított; tudta, hogy annak kívánatos megtérítésével számos uradalma jobbágyai megtérése jár együtt. Nádasdy azonban erősen tartotta magát. Midőn egy alkalommal Olaszországba indulva útazásra, bucsúlátogatást tett Esterházynál, vallási vita folyt köztök a felett, hogy – mint Esterházy vitatá – a szentirásban nem lehet tévelygés, hanem amiben tévelygés van, az, hogy az eretnekek eltévelyednek; mert elbizakodva saját korlátolt eszökben, gőgösen elvetik az egyháznak írás-magyarázó tekintélyét, és mindenki saját véleménye szerint indul. Miután Esterházy e tételt szóval bőven megvitatta, még külön kis iratba foglalva is átadá Nádasdynak újabb megolvasásúl. Nádasdy e tétel igazságát részben ugyan megismerte, de viszont ígérte, hogy ő is be fogja bizonyitani irásban Esterházynak, hogy arra nézve, hogy amiben az ó és új egyházak egymástól eltérnek, a szent atyák a protestánsokkal értenek egyet. És Nádasdy állott szavának. A fiatal, alig husz éves főúr az ígért feleletet megküldötte a nádornak. De ez sem volt rest azonnal czáfolatot írni reá. S így keletkezett Esterházynak azon nevezetes theologiai munkája, mely «Értekező levél gróf Nádasdy Ferenczhez» czím alatt később nyomtatva jelent meg, és Esterházy erős hitének és terjedt hittudományának kiváló emléke.
FABÓ, Monum. Evang. Magyarorsz. Evang. tört. emlékei, II. 204. l.
E jellemző megjegyzést a jezsuita naplók és Timon kéziratai után Kazi tartotta fenn: Plures, quos hospites, a sacris romanis alienos acceperat, catholicos domum remisit.
Végre Esterházy fáradságának sikere volt. Nádasdy a következő év elején megtért. A tény meglepő, s a jelenet, melylyel ezt véghez vitte, oly rendkivüli és megható vala, mint maga a térítés.
Alig hogy elolvasta Nádasdy az Esterházy által elkészített munkát (1642. november 1.), azonnal megingott meggyőződésében. Most Esterházy és Hajnal annál erélyesebben folytatták térítését. Megküldötték neki – úgylátszik – Amicisnak, a Jézus társasága legkitűnőbb dogmatika-tanárának munkáját tanulmányúl.* Majd Bécsbe ment Nádasdy, s ott a jezsuitáknál végezte be oktatását a hitben, valamint megtérését.
Amicis ez évben, 1642-ben adta ki Dobronoki közbenjárására Kornis Zsigmond költségén nagy művének V. kötetét, melynek a budapesti központi papnövelde könyvtárában levő egyik példányán e fölirat olvasható: «Ex libris Francisci de Nádasd.»
Ezzel Nádasdy nem elégedett meg. A november 25-ére Csepregre összehitt zsinatra nagy közönség jelent meg. Nemes urak számosan, az összes nép és mintegy negyven prédikátor. A zsinatot megelőző isteni tisztelet a csepregi régi, nagy plebániai templomban tartatván, egyszerre csak föllépett Nádasdy, és a kath. egyház igaz és hű fiának nyilatkoztatta ki magát. Mint maga Eszterházy nádor írta Lamormainnek, ügyesen és okosan adta elő a csudálkozó népnek tette okait; szemére veté a jelenlevő prédikátoroknak felekezetük hamis tanait, mire azok egymás után eltávoztak.*
Lásd Esterházy levelét Toldynál, Eszterházy M. Munkái Új Nemzeti Könyvtár XCIII. A levél kelte 1630, 1642 helyett, mint leirási hiba, nem képezhet nehézséget. Toldy nem ismerte a megtérés egyéb adatait az Annuae literae Soc. Jesu 1643. 16. lapjáról (bécsi udv, könyvtár kéziratai 12219. szám), melyek egyedül látszanak hitelesen előadni az ügyet. «Illustrissimi D. Comitis Nádasdy matura conversio ingenti sectariorum consternatione die divae Catharinae propalata». Ezek beszélik továbbá, hogy negyven predikátor volt jelen, de észrevevén nehány jelenlevő jezsuitát, elsompolyogtak. Az Acta Soc. Jesu ab 1599. (Nagy-Szombati collegium kézirata) a megtérést 1644-ben mellékesen mint nemrég történtet említi. Mindent összeegyeztetve igyekeztem a megtérést előadni.
A karácsonyi ünnepek alkalmával aztán letette a nyilvános hitvallást Sennyey veszprémi püspök kezeibe számos meghivott főúr és nemesség jelenlétében Sárvártt a protestansoktól immár visszavett régi katholikus templomban. A nép legnagyobb része oly könnyen követte urát most is a kath. vallásra mint követte volt egykor őseit a hitújításra. Nem épen nagy fáradságába került tehát az ellenreformatiót uradalma utolsó falváig serényen keresztűl vinni.
A következő 1644. évi, februárius 4-én a nádornak leányát is nőűl vévén, egészen ipja nyomába lépett. Nemcsak nagy szilárdsággal és lelkesedéssel ragaszkodott új vallásához, hanem nagy kedvteléssel űzte annak hittudományát is. Asztalánál tartott vitatkozásait más felekezetű urakkal még a hittudósok is bámúlták. – Családja híres keresztúri, sóvári és csepregi nyomdáit, melyek eddig a protestantismust szolgálták, a Jézus-társaságnak adta át.*
L. az idézett Annuae Litterae és Acta Societatis műveket.
34. ESTERHÁZY CZÍMERE.
