Pápai Páriz Ferencz verse a könyvnyomtatásról és M. Kis Miklósról.*
Ember’ elméjében pedig ugyan fénlik;
Elmés Mesterségek ezt böltsen beszéllik,
Mellyek az Emberek kezeket segéllik.
Az Emberi Elme addig köszörülte,
Hogy díszesb és kellöb formán kedveltette,
Az elsö nehéznek könnyebb ‘s szebb lett vége.
A’ mikkel Augustus meg-szaporitotta,
Romulus elsöben még nem-is álmodta.
Későre vett eröt a’ Tanáts’ pompája.
Tsudáltatja magát; mert minden mindenben,
Fü-szálban ollyan Bölts mint tsillag szerzésben,
Nints bizonyság nélkül sem nagyban s’ kitsinyben.
A’ régi Pogány Bölts e’ felöl ezt hiszi:
Nem egyéb ez hanem Isten Lelke részi,
Elme munkájának sem hoszsza sem végi.
Ebben tsudáltatik az ö Böltsége;
Ebben látszik mind hatalmas tehetsége.
Mindenre érkezö s szélnél gyorsab szele.
De kettős mértékben van e’ disz Emberbe,
Mert egyedül övé a’ szép okos elme,
Övé gondolatnak ki-beszéllö nyelve.
Hogy mit akar ember közölhesse meszsze,
És távol lévökkel jól egyet érthetne,
Beszéd mellé Isten az Irást rendelte.
Mert elsöben irtak viaszszas táblákra,
Nem vala melléje sem penna sem tenta,
Hegyzett vas stilussal irtanak azokra.
Kivált ditsérték az Égyiptomiakat,
Nilus’ nádjairól hántották azokat,
Ezekre irták-le ö akaratjokat.
Euménes mást talála Pergamumba,
E’ pedig nem egyéb hanem a’ bör hártya;
Mellynek haszna terjed sok Sékulumokra.
Míg Pappiros Malmot késöre lelének,
Péppé tört ruhából pappirost öntének;
Mellyet ma könnyebben ‘s óltsobban szereznek.
Hanem Kádmus ülvén tengerre hajóba,
Betű újságokat vün Görög Országba,
Onnan által-hata az-is Latiumba.
Kit Próféta Aszszony-számban világ tarta,
Arkadiából fel-kelvén, Latiumba
Betüket és irást maga szaporita.
Mindent kézzel irtak nagy kötés könyvekben.
De minthogy munkás vólt, vólt oly drága bötsben
Hogy minden szegénynek nem juthatott ebben.
Hártyára ki-adott sok szép irásait,
Gondolván ha el-vész mikor ir ö annyit,
Timotéusra bízá az el-vitelit.
Móguntziában új formákat gondola,
Bik-fából faragott Betüket tsinála;
Mellyet osztán rézre ‘s ónra-is próbála.
De szegénység miatt nem talál értéket,
Gutemberg nagy gazdag meg-látván ezeket,
Költséggel segíté ‘s úgy érék végeket.
Ki a’ Betük mellé Matrixokat lele,
Kikbe elsöben-is atzél betüt verne,
Azután beléjek ón betüt öntene.
De az iró-tenta alkalmatlan vólna,
Azon Seffer a sürü tentát találja,
A’ melybe’ mártódnék a’ nyomtató-lapta.
Söt állitják hárman tökéletességbe,
Egy néhány Könyveket Világ’ eleibe,
E’ Mesterség szerint adnak-ki elsöbe.
Mikor e’ Mesterség így ki-mútatódék;
Elsöben-is hasznát a’ Németek vevék,
Szomszéd nemzetek ezt még tsak hirrül érték.
Tsak hamar béhata szép Olasz-Országba;
Kivált Néppel rakott Velentze Városba,
Hol a’ Német kezdet állatik szebb lábra.
Hamar Rómába-is frisselve bé-üle:
Innen Florentzia Városba belölle,
És Neápolisba renddel ki-terjede.
Vitéz és Tudóssal bö Helvétziába,
Kinek több Városi között Tigurumba,
Ugyan meg-nyomúla szép Basileába.
Sok régi Paterek kelének ki-ebböl;
Irásokat ki-rázák molyból és szennyböl;
És új ábrázatra hozák a’ régiböl.
A’ Basileai fö Tipografusnak,
Nem kevésbé a’ tudós Frobeniusnak,
A’ híres Erasmus’ lelki barátjának.
Sok ezer munkákkal botsátják világra,
Mások-is kezeket vetik e’ sajtóra,
E’ kohot melegen tartják köz haszonra.
Elsöben-is pedig nagy Lovániumba;
Onnan fészkét raká túl Hollándiába,
Holott reménységét állatá jobb karba.
Mindennek e’ munka szemét tölti inkáb,
Minden azon kapván betsesebb és drágáb.
Azólta mind feljeb nött nem pedig alább.
Illyen Műhelyt emel, szomszéd Angliában,
És azontúl a’ széles Hispániában,
Meg-szerzi Lengyel-is maga birtokában.
Poson orvoslá-meg elsőben ez hibát;
Török Bálint rá szerzé Pápa’ városát,
Megmutatá ő Nagyságos Uri voltát:
Etsedi Bátori István Ur hogy érté,
Visolyba a’ Nyomtató-műhelyt viteté,
A’ Magyar Bibliát innen ki-bővité.
De kedvét ez aránt senki-is nem tölti:
Reformationak de benne kezdeti,
Hogy lön, emebben-is örömét el-éri:
Ki Basileában immár régen lakék,
Könyvekkel ‘s Betűkkel ott ő meg-töltözék;
Melly kezdetböl Erdélyi Jó gyarapodék.
Mühelyjét emelvén hasznos Autorokkal,
Mind a’ Görög, mind Deák nyelven valókkal,
El-tölté ez Hazát a’ Jó Tudománnyal.
Régi barbariest belölle ki-irta;
Könyveket ‘s Tudományt bövön elfolytata,
És emlékezetét jó példában hagyta.
Heltai Gáspárnak forgolódására:
Ott vala a’ Mühely míglen mind el-kopa;
Ki meg-újjithatná Mestere nem vala.
Ki eddig e’ jótól üres vala ‘s pusztán;
De bezzeg e’ hibát kipótolá osztán,
A’ híres Szentzi Abrahám oda szálván:
Tellyes Könyv-nyomtató Mühelyt fel-állata;
Mellyböl sok szép haszon Nemzetünkre szálla,
Mind addig, mig Várad török kézre juta.
Szentzi helyhezteté bátorságos helyre;
De nem sok idöre Világból ki-méne:
Mester nélkül árván marada Mühelye.
Kit száz esztendövel már ez elött Gáspár
Nyomtató-mühelyel ékesite; de már
Kopott fogyott mátrix, betű új mestert vár.
A’ Tipografia szintén meg-hanyatla,
Mint árva, tsak fogya, kopék, nem ujúla;
Kiböl e’ Nemzetnek érkezék sok kára.
Széles Tudományú ‘s elmével hathatós,
E’ mesterségben-is régen foglalatos,
Mestersége után hires, állapatos.
Hanem bellyeb mély titkaira bé-hatott,
Amsterdámban vetvén oly Fundamentomot,
Hogy az ö munkája tsudáltatnék-még ott.
Betüt metszhet vala nagyobban ‘s appróbban;
Ugy jár vala tudós keze az atzélban,
Mint másnak a’ könnyen engedő viaszban.
Könnyen nem-is hagyhatja-el Hollandiát,
Mert szép munkájának ott látja több hasznát,
Híresedik ‘s minden kivánja munkáját.
Gazdag Hetruria Felséges nagy Ura;
Hogy minden rendbeli Betüket tsinálna,
Mellyböl lenne egy tellyes Tipographia.
Metsze mesterséggel a’ kemény atzélban,
Mellyböl Matrixokat vere réz táblákra;
Florentia ma-is ditsekedik abban.
E’ nevet viselő Pápa, igyekezik,
És minthogy mind akar, mind ki-is telhetik,
Ezen munkára Kis Miklós szóllittatik:
Melly lenne mind böven és minden formába,
Hogy az intéztetett szép Tipográphia
Ezekböl keljen-fel a’ Vaticanumba.
Betses szép munkája Ásiára mene;
Georgia Országnak nagy fejedelme
Illy szándékkal lön, hogy új dolgot kezdene.
Szemlélvén idegen Nemzetek példáját,
Metszené-ki az ö betüjök formáját,
Követvén született nyelvének mivóltát.
Király Leveleit ide ‘s tova viszik,
Bizonnyal igéri, ha ki találkozik,
Jutalmát el-éri; de senki nem bízik.
Minden-felé viszik azoknak a’ párját;
Kis Miklós meg-értvén Király’ akaratját,
Betük metszésére meg-inditja ujját.
Idegen betüknek formájokat vévé,
Király kivánságát ditsérettel végzé;
Mellyért hirt, nagy nevet, jutalmát-is nyeré.
Mert a’ nagy helyekröl lön nagy jövedelme,
Mellyek terjedének néhány ezerekre:
Ezt mire forditsa, azon jár elméje.
Melly szükséget nehezen pótol az Haza;
Azért keresetét szentül arra szánnya,
Hogy ki-nyomtatását annak meg-indítsa.
Fogtak másszor, avagy Fejedelm költségel (így).
Meg-próbálja maga keresett pénzével,
Maga újjaival metszett betüivel.
Isten ‘s Hazájához szent indúlatjában;
A’ mi szük és drága vala, hamarjában
Böv ‘s óltsóvá tévé mind a’ két hazában.
Emésztetvén Isten Háza’ szerelmével,
Nem nyugszik-meg; hanem jelen lételével
Honn akar használni minden erejével.
Világosbnak tetszik, mint más Nemzet tüze,
Honnyában keserü édesb, mint más méze,
Vágyakozik haza forró szeretete.
És olly messze esik kezdett szerencséje,
Melly meszsze a’ földtöl fellegek teteje;
Siet, mint a madár, elhagyott fészkére.
Görög, ‘Sidó, Deák betükkel Cástáját;
Ne tsudálná senki mások bóldogságát,
Holott itt is elme talál materiát.
Meszsze van egymástól, azt minden szem látja;
Kis Miklós próbálja maga példájába,
Nem kell meszsze menni ‘s jöni bizonyságra.
Haza jöve, ‘s esék nehéz háborúban;
Szabadságból jöve szövevényes bajban,
Életét untató nyughatatlanságban.
Nem vólt világ szerint semmire szüksége
Haza jőve, hogy itt a’ készböl költene,
És ne lenne honnan tehetne helyébe.
Meg-válék ki-terjett esmeretségektöl;
Hogy élne Istennek ‘s Hazájának szentöl;
Mindent félre tészen illyen szeretetböl.
Mert változó idönk szerentsétlenségbe
Boritá, bús, bajos és gondos életbe:
Igy sok változási ejték betegségbe.
Nem lehet elmének kínos testben élte;
Oda lön intézett sok haszon-tétele:
Sok nyavalyáinak Halál lön a’ vége.
Zárjad-bé kintsedet Koporsóba véle,
Nints ditsekedésed ‘s nem-is lehet ebbe;
Hoszszú ‘s bizonytalan reménség helyette.
Tudósok illy ékesgetö tagotokat!
Nem nézi idegen szükült sorsotokat,
Nem ólcsitja, mint ez, Könyvbéli árukat.
Orczádat szemedböl könyved árja mossa!
Oda lön szivednek kivánatos mássa,
Kiben vólt Lelkednek méltó vidámsága.
Nints már reménséged; tsak egyedül abba,
Kinek ditsekedő Titulussa tartja,
Hogy ö az el-hagyott Árváknak az Atyja.
Hátra sem tekinthet oda vólt vágyása:
Melly kéz öt’ fel-fogta, bizony nem mostoha;
Nem fél változástól, olly’ jóba merült ma.
Numidiából-is köveket hozatunk,
Példára azokból Oszlopot tsinálunk,
Emlékezetedre arra igyen irunk:
Magyar-Ország szülte, Erdély felnevelte;
Hollándia nagy dolgokra készítette;
De, a’ mint intézte, nem adta szerentse.
Búsúlt lelkének lett Isten Békesége:
Idegenségünket az Isten ne nézze;
Támaszszon Hazánknak inkább mást helyette!