III.
III.
Épen azon időben, mikor Pázmány Péter atyai házába a katholika mostoha anya beköltözött és gyöngéd befolyását érvényesíteni kezdi: egy hatalmas szellemű férfiú lép föl Váradon, hol egymaga az uralkodó protestantismus ellen harczot indít, melynek hullámzásai éveken át elfoglalják a szellemeket.
Szent László városában a kath. hitközség nem enyészett el végképen. A polgárok kis csoportja hű maradt a kath. hithez, melyben a Báthoriak vallásos buzgalmuk példájával megerősítették; bár gyakori kérelmeiket, hogy papokat tarthassanak, a törvény tilalma teljesíteniök nem engedé.*
Báthori István 1585 augusztus 14-diki adomány-levelében magasztalja a váradi kath. hitközség vallásos buzgalmát és megemlékezik említett kérelmeik felől. Az oklevél eredetije az országos levéltárban.
Csak, a mióta 1579-ben az erdélyi rendektől a jezsuiták megtelepítésére fölhatalmazást kieszközölniök sikerűlt, vált lehetségessé, hogy időnként egyes szerzetesek jelentek meg Váradon és a hitéletnek újabb lendületet adtak. Közülök SZÁNTÓ ISTVÁN atya hagyta a legmélyebb nyomokat.
Ő volt az első magyar, ki a Jézus-társaságba lépett.
Hő vágy töltötte el lelkét, hogy honfitársai örök üdvösségén munkálkodhassék, egyszersmind magát az üldözés és halál veszélyének tegye ki* aminthogy ez időben a rend tagjai az apostoli korszak lélekemelő látványát megújítva, versengve kérték elöljáróikat, hogy oly állomásokra küldessenek, honnan a vértanuság pálmája intett feléjök. Míg Bécsben ARISTOTELES philosophiáját tanította, sovárogva kereste föl képzeletében Erdély tájait, a hol alkalmas tér nyílt eszményei valósítására. Amint Báthori István fejedelemmé választatásáról értesűl, fölajánlja neki szolgálatait. Majd utóbb Rómába küldetvén, hogy szent Péter egyházában mint magyar gyóntató működjék, innen is folytonosan érintkezésben állott a fejedelemmel, és úgy őt mint a rend főnökeit is az erdélyi jezsuita-missió ügyének fölkarolására igyekezett bírni. Fáradozásainak sikerét különféle nehézségek késleltették; de azért római tartózkodása nem maradt nemzetére gyümölcstelen. Termékeny eszmét pendített meg: magyarországi papnövendékek részére Rómában nevelő intézet létesítését hozta javaslatba, oly módon, hogy a Coelius-hegyen fönnálló zárda, mely magyar Pálos-szerzetesek és zarándokok befogadására alapíttatott, de rendeltetésének többé nem felelt meg, papnevelő intézetté alakíttassék át. Páratlan szívósság és leleményesség jellemzi a czélja elérésére megindított actiót, melyben egészen magára volt hagyatva; mert még elöljárói sem részesítették támogatásban, sőt desavouálták, nehogy a Pálos-rend ellenséges érzületét vonják szerzetökre. Kifogyhatatlan türelemmel intézte a pápához és a bíbornokokhoz emlékiratait, melyek a legforróbb hazaszeretettől inspirálva, Magyarország természeti gazdagsága, népe dicső tulajdonságai iránt csodálatot, szomorú helyzete iránt részvétet kelteni valának hivatva. És igyekezetei nem maradtak eredménytelenek. XIII. Gergely pápa az 1577-ik év elején kiállította a római magyar papnövelde alapító oklevelét.*
A jezsuita évkönyvek az ő jellemrajzában kiemelik ezt a vonást. SACCHINI Historia Societatis Jesu. V. 878.
Szántó István atya a Báthori Istvánnal folytatott levelezését, a római papnövelde tárgyában szerkesztett iratait, és római működésének nagyérdekű elbeszélését egy kötetbe foglalta össze, melyet a Vatikáni könyvtárban helyezett el. Másolata megvan a budapesti egyetem könyvtárában.
Majd régi vágya is teljesűlt. Előljárói 1580-ban több társával együtt Erdélybe küldötték. Innen a következő év folyamán egy időre Várad jelöltetett ki néki működési helyűl.*
SOCHERUS Historia Societatis Jesu Provincić Austrić. 276.
Lángoló buzgalommal szentelte magát hivatásának. Kitünő szónok lévén, prédikácziói nagy hírt és hatást biztosítottak neki. Szent-Egyed temploma, mely a város sok szentegyháza közűl egyedűl maradt a katholikusok kezei között, nem bírta az összesereglett hallgatóságot befogadni; szabad ég alatt, a temetőben kellett szószékét fölállítania. De a lelkész és hitszónok tevékenysége nem elégítette ki. A küzdelem volt tulajdonképen eleme, mely a veszélyek és diadalok kilátásával egyaránt érvényesíté rá vonzó hatalmát. Minden alkalmat megragadott, hogy a protestáns papokkal és tanárokkal vitába bocsátkozzék. Buzgalmában nem egyszer túllépte a mérséklet határait is. Rendtársai nemes paripához hasonlítják, melyet heve könnyen elragad, de azonnal fékezni is lehet.*
SACCHINI V. 323. 878. SOCHERUS. 237. LAMPE Historia Ecclesiastica. 637. SACCHINI. V. 182.
A váradi katholikusok – a jezsuita-évkönyvek szerint – az Úrangyala gyanánt üdvözölték. De előtte, kit Báthori István barátságának fényköre övedzett, a protestáns urak házai is nyitva állottak. Amint Campanus jezsuita provincialist, mikor Erdélyből Lengyelországba utazva Váradon megállapodott, maga Ghiczy János főkapitány nagy kitüntetéssel fogadta, úgy bizonyára Szántó atyát elhalmozta a vendégszeretet nyilatkozataival Pázmány Miklós alispán is, ki Báthori István- környezetében nőtt föl, és neje által még közelebbi kapcsolatba jött vele.
A jezsuita-rend, mely ekkor már érvényesíté az ifjúság szelleme meghódításának és irányozásának más intézmény által soha el nem ért hatalmát, ezt kezdettől fogva arra használta föl, hogy a főrangú protestáns családok fiatal sarjait egyházuk és rendjök számára megnyerni törekedett. Erdélyben is néhány évvel a jezsuiták megtelepedése után a protestáns rendeknek már elég okuk volt egyik országgyűlés végzéseiben (1588) panaszokra fakadni amiatt, hogy őket «nevelés ürügye alatt megfosztják gyermekeiktől és így hálójukba keríteni igyekeznek ».*
SZILÁGYI Sándor. Erdélyi Országgyülési Emlékek. III. 86.
Szántó atyának a proselyta-szerzők éles látására sem volt szüksége, hogy a gyermek Pázmány Péterben fölismerje azon tulajdonokat, melyek szemeiben az ő megtérésének a nagy vívmányok jelentőségét kölcsönözhették. Másfelől Szántó egyénisége kiválóan alkalmas lehetett arra, hogy mély benyomást gyakoroljon a gyermekre, kinek lelkében ugyanazon hajlamok és vágyak, ugyanazon erők és tehetségek szunnyadoztak, melyek a lánglelkű jezsuitában kifejezésre jutottak.
Kétségkívül a mostohaanya és a hittérítő összemunkálásának eredménye vala az, hogy Pázmány Péter élete tizenharmadik évében (1582) a katholika vallásra tért át.* De ha a magot ők hintették el és istenes buzgalmok napsugaraival érlelték; a termékenység minden kellékével megáldott talajt találtak a gyermek fogékony lelkében. Egész természete: a tekintély cultusával és történeti érzékével, megalázást és önföláldozást kereső aspiratióival: a kath. egyház hívei és apostolai sorába hívta őt. Atyja megnyugodott ezen tényben. Talán szívesen is látta, és azon reménység élteté, hogy fia jövendő életpályájára előnyös, ha azon egyház híve lesz, mely a nagy Báthori István lengyel királyban hatalmas pártfogót bír és azon szerzet védszárnyai alatt marad, melynek tagjai Báthori Zsigmondot, Erdély jövendő fejedelmét, nevelik.
Az idézett 1616-ik évi pápai bulla megtérése felől úgy nyilatkozik: hogy «in hćresi, quam... in decimotertio ćtatis tuć anno, convictus abiurasti, educatus fuisti.
Szántó atya váradi működésének eredményéről méltán megelégedéssel szólhattak a rend hivatalos jelentései.* Rövid idő mulva visszahivatott ugyan Gyulafehérvárra, de helyét Tőrösi György és Valora Márton atyák foglalták el; ő maga is az 1584-ik évben másodízben Váradra küldetett, és négy évet töltött ott, egy ideig két rendtársa által támogatva működésében.* A jezsuita atyák kétségkívül Pázmány Péter nevelésében és tanulmányai vezetésében is közreműködtek. De leginkább Szántó István példája és tevékenysége gyakorolhatott szellemi fejlődésére döntő befolyást.
Róla és a székelyek között működő Ládiról írják, hogy «pietatis fructus supra spem atque operam retulere» SACCHINI. V. 27.
Sacchini, V. 182.
Ugyanis ekkor Váradon ő indította meg jezsuita és protestáns írók között az első irodalmi polemiát, mely kétszázados harcz nyitányát képezi.
A váradi református egyház lelkésze, a tudós Beregszászi Péter, ki Wittenberg főiskoláján nyerte kiképeztetését, és a sárospataki gymnásiumnak soká tanára volt, nem maradt tétlen szemlélője azon hódításoknak, melyekkel a jezsuiták Erdélyben és Váradon dicsekedhettek, azon támadásoknak, melyeket a protestantismus ellen intéztek. Az 1585-ik év elején terjedelmes védiratot bocsátott közre, melyben a reformátió tanait a jezsuiták ellenvétéseivel szemben oltalmazza. Közvetlenűl azon zsinati beszéddel foglalkozik, melyet hat év előtt Szombathelyen tartott egy jezsuita atya; de a könyv egész szerkezete, a szenvedélyes hang, a személyes gyűlölet által sugalmazott kifakadások arra utalnak, hogy a Váradon működő jezsuiták tekintélyének megingatása, hatásuk ellensúlyozása képezi valódi czélját.*
Apologia pro Ecclesiis Reformatis, actio impiis Synodi Sabariensis opposita. Váradon 1585 nyomatott. Nyolczadrétü 344 lapot tartalmaz.
Ugyanakkor egy naptárt bocsátott közre, és ehez versekben irt munkácskát csatolt, melyben a XIII. Gergely pápa által keresztül vitt naptárjavítást megtámadta, és egyúttal a pápaság intézménye ellen is ostromot indított. *Erre a kolozsvári jezsuiták prosában és versben visszatorolták a támadást.*
Ezen naptárból egy példány sem maradt fönn. Az ahoz csatolt verses munkát a jezsuiták válasziratukban in extenso lenyomatták.
Adversus authores Juliani, ut vocant, Pseudocalendarii Varadini impressi pro anno 1585. Carmen. Egy példánya sem maradt fönn. De in extenso lenyomatta BEREGSZÁSZI.
Beregszászi sietett folytatni a küzdelmet. Az 1585-ik év közepetáján megjelent válaszirata. Ebben a vita köre mindinkább tágult és fokozódott támadásainak hevessége, melyeket úgy «a hamis Krisztust hirdető jezsuiták», mint «a pápában megtestesűlt Anti-Krisztus» ellen intéz. És mivel a kolozsvári kiadványt Szántó Istvántól kapta, ő hozzá intézett rövid verssel zárta be, mintegy néki ajánlva válasziratát.*
Ventilatio scripti Claudiopoli editi. Ezen munkából sem maradt fönn példány. Újra lenyomatott 1587-ben Bázelben, a protestáns vitairatok gyűjteményében, melynek czíme: «De controversiis Religionis hoc seculo motis, Adversaria quaedam scripta». Ebben a 347–70. lapokat a kolozsvári jezsuita-munka, a 371–424 lapokat BEREGSZÁSZI válasza tölti be.
Az ily módon odavetett kesztyűt Szántó atya készségesen vette föl. Hirtelen, tizenöt órai munkát fordítva rá, védiratot szerkesztett, és Beregszászihoz intézett nyilt levél formájában adta ki. A jezsuitákra szórt szitkokat Beregszászi személyére halmozott gyalázó szókkal fizeti viszsza. A naptárjavítás helyességét indokolja; azután czáfolja a protestáns írók azon vádját, hogy a római egyház a «jószándékú hazugságot megengedi»; megvilágítja a jezsuitarend alapításának történetét; alapítója Loyolai Ignácz emlékét oltalmazza; ellenben a protestáns felekezetek alapítói ellen támadást intéz. És mivel Beregszászi azt a tételt állította föl, hogy a jezsuiták megtelepítése Magyarországra és Erdélyre súlyos csapást képez: Szántó atya nem habozott a jezsuiták működésének üdvös voltát egyenesen azzal indokolni, hogy ők «Kálvin, Luther és egyéb eretnekek hamis tanításait irtják». Végül a kath. egyháznak az oltári szentségről, a szentírás olvasásáról, a pápaságról és az ünnepek megszenteléséről szóló tanait védelmezte Beregszászi kifogásai ellen.*
Epistola Apologetica. Egy példány sem maradt fönn. Lényeges részeit BEREGSZÁSZI szószerint idézi.
BEREGSZÁSZI APOLOGIÁJÁNAK CZIMLAPJA.
(Az egyetemi könyvtárban lévő példányról.)
A vallási polemiától úgy a küzdő felek, mint a közönség figyelmét elvonta egyidőre a pestis, mely Váradon az 1585-ik év őszi hónapjaiban pusztított és a következő év elején megújult.* Szántó István, kinek oldala mellett működő két rendtársa a kórnak áldozatúl esett, hősi elszántsággal szentelte magát papi hivatása kötelességeinek: oktatva az egészségeseket, vigasztalva a betegeket, temetve a halottakat.*
Az egyik: Defensio Ventilationum contra calumnias Stephani Aratoris Jesuitć. 1585 augusztus 8-diki keletet visel. A másik: Epistola ad Stephanum Aratorem Jesuitam, qua futilis ipsius ad qućstionem Petri Berexasii novo capite Ecclesić Romanć factam responsio refellitur. Kelt 1585 szeptember 3-dikán. Egyikből sem maradt fönn példány. Mindakettő újra le van nyomatva a bázeli gyűjtemény 425–498 és 499–523. lapjain.
SACCHINI. V. 286, SOCHERUS. 243.
De ezzel nem fegyverezte le a protestánsok ellenséges érzületét, melyet folytonos támadásaival élesztett, annyira hogy előljárói tarthatatlannak ismerték föl állását Váradon, és Gyulafejérvárra hívták vissza.*
SACCHINInál olvassuk róla: «Varadini ... per quadriennium sane prćclara fecerat, sed suo interdum fervidiore impetu partim lacessitus, partim lacessens, hćreticos ita offenderet, ut diutius in ea statione permanere salvus haud posset.» V. 323. Gyulafehérvári működése felől SOCHERUS írja, hogy «dum fervidius quam consultius pro concione agit, offensionem nobilitatis haud leviter incitavit. » 376.
Pázmány Péter már előbb Kolosvárra küldetett szülei által, tanulmányai folytatása végett. Alig lehetett tizenöt éves; mikor szülővárosát elhagyta, hogy oda többé vissza ne térjen; de innen magával vitte már is jövendő életpályája sikereinek minden föltételét; úgy a vallásos buzgalmat és harczvágyat, mint annak a tiszta, mondhatnók ázsiai magyarságnak jellemét is, melyet a biharmegyei nemesség századok folyamán, a civilisatió haladása és az állami intézmények átalakulásai közepett, megőrizett.
A családi tűzhelynél sajátította el a magyar nyelvnek azt az őserejét, mely kitörölhetetlenül vésődött lelke mélyébe; annyira, hogy miután hazájából kiköltözött és két évtizeden keresztül csak latin nyelven tanúlt és tanított, olvasott és írt, amint ismét első ízben intézi nemzetéhez szavát, oly erőteljesen használja a magyar nyelvet, mintha soha sem távozott volna a Kőrös partjairól. Innen hozta magával, írói pályájára, a magyar nép szellemének, képekben, hasonlatok- és közmondásokban őrzött dús kincseit; a magyar nép sajátságos gondolat- és érzület-világának mély ismeretét; a tréfák- és adomáktól sem idegenkedő derűlt hangulatot; – vagyis azon tulajdonokat, melyek szónoklatai és iratai csodaszerű hatását megalapítani fogják.
És itt vert lelkében a nemzeti és családi érzés is mély gyökeret, melyet később az idegen nevelés és a változott életkörülmények hatalma nem volt képes kitépni; úgy hogy mikor hosszú távollét után, a külföldről hazájába visszatér és a közélet terén első ízben föllép, oly hangon szólal meg, mintha a váradi megyeház ülésterme lett volna iskolája, és a nemesi szabadságok oltalmazása képezte volna élet föladatát. Az 1608-ik évi országgyűlésen történt, hogy mikor a jezsuita-rend száműzetése forgott szőnyegén, emlékiratot nyújtott be, melyben az ország alaptörvényei és a nemesség jogai felől mintegy leczkét ád a rendeknek; kijelentvén, hogy «ő maga a nemesi szabadságokra támaszkodva, míg törvényes módon el nem ítélik, az országból nem távozik».* Mikor pedig néhány évvel utóbb hazafiságát vonják kétségbe, mélyen sértve érezi és ekként oltalmazza magát: « Én is szinte oly magyarnak tartom magamat mint bárki más. Hazámnak, nemzetemnek böcsületét, csendességét szeretem, és Istentől óhajtva kérem. Az nemességnek is privilégiomit szeretem, s tehetségem szerint oltalmazom. Mert noha most az sok hadak közt megaprósodott a Pázmány nemzetség, azt megbizonyíthatom, hogy szent István király ideitől fogva jószágos nemes emberek voltak az eleim. A nagyanyám Csáki Miklós lánya volt; az anyám Massai nemzet volt; Ártándi Kelemen, Czibak Imre közel való atyafiai voltak az atyámnak. Azért bizony az nemességnek privilégiomi ellen nem törekedtem, ne is adja Isten hogy törekedjem.»*
MILLER. Epistolć Petri PÁZMÁNY. I. 1–7.
Thurzó György nádorhoz 1616 augusztus 20-dikán írt levele. Eredetije az Országos Levéltárban.
)
)
PÁZMÁNY PÉTER THURZÓ GYÖRGY NÁDORHOZ ÍRT LEVELÉNEK HASONMÁSA. 1616 AUG. 20.
(A primási levéltárban levő eredetiről.)
