IV.
IV.
I. Rákóczi György fejedelmi kormánya korántsem volt oly zavartalan, mint hatalmas elődeé. Szüntelenül veszélyeztette némely főurak ambitiója és a rendek egy részének elégületlensége, melyet azzal idézett föl, hogy súlyos terheket rótt ráfok; kimélet nélkül járt el azok irányában, kik neheztelését magokra vonták; és magyarországi urakat nagy kedvezésekben részesített, erdélyi méltóságokra emelt.*
Ezen részleteket Bercsényi Imre kir. tanácsos jelentéséből vettem, ki 1634 elején II. Ferdinánd által Erdélybe küldetett. «Principis Transylvaníć conditio» czímű iratának másolata a prímási levéltárban. Ehez járulnak a Bethlen István manifestumaiban fölhozott tények.
Mindamellett Székely Mózest és Zólyomi Dávidot, kik megbuktatására kísérletet tettek, könnyen sikerűlt ártalmatlanokká tennie. Félelmesbb ellensége volt Bethlen István, mert a nevét és testvére emlékét környező varázs fokozta hatalmát. Ez 1636-ban az elégületlenek élére állott.
Régen megbánta volt engedékenységét, melyet a fejedelemségről 1630-ban lemondva, bizonyított; a fölébredt hatalomvágy szüntelenűl nyugtalanságban tartotta. Rákóczi nem volt iránta hálás; személyes és családi érdekeit több ízben megsértette. És bár Pázmány megkísérlé őket kiengesztelni:* az ellenségeskedés nyilt kitörésére nem kellett soká várakozni. Erre magában véve kevéssé jelentékeny eset adott alkalmat.
Igy PÁZMÁNY ápril 23-án és június 10-én megnyugtatni igyekezik Bethlen Péter szándékai iránt. Az Erdélyi Muzeum könyvtárában.
1635 őszén történt, hogy Bethlen István fia, Péter gróf egyik gazdatisztét annyira elverte, hogy az néhány nap mulva meghalt. A fejedelem a bűnöst a törvényszék elé idézte, s mivel Magyarországba menekülvén, meg nem jelent, fő- és jószág-vesztésben marasztalta el. Az atya az igazság tényében a fejedelem gyülöletének nyilatkozatát látta. Kétségbeesett lépésre határozta el magát. 1636 első napjaiban Budára sietett, hogy a basa által a porta támogatását eszközölje ki. Ugyanakkor proclamátiót bocsátott ki Erdély rendeihez, melyben a fejedelem törvényszegéseit fölsorolván, kijelenté, hogy hazájának sérelmeit orvosolni fogja. II. Ferdinándhoz is fordult, Esterházi és Pázmány közbenjárását kérte ki. « Nem is tudom – írja az utóbbinak – mint lehessen kegyelmedtől faveálni olyan embernek, ki a kegyelmetekre való rohanásra minden alkalmatossággal kész volna, és a ki szomjuhozva a maga telhetetlen kívánságáért, mostan is kétszeri hite és frigye ellen, az ő felsége ćmulusit meg nem szünik ő felsége ellen szorgalmazni. Ellenben mint deserálhatna kegyelmetek engemet, ki soha semmit nem vétettem, sőt szolgálni igyekeztem.»*
Június 20-án kelt levele a prímási levéltárban.
A király parancsára január utolsó napján a magyar tanácsosok Nagyszombatban gyülekeztek össze, hogy a teendők iránt tanácskozzanak. Tizenhárman jöttek össze a prímási palotában. Pázmány és Esterházi ez alkalommal ismét ellentétes állást foglaltak el.
A nádor szívesen látta a fejedelem szorongatott helyzetét, melyet megbuktatására akart volna kizsákmányolni. Ezt azonban nem merte nyiltan kimondani. Egyelőre azon nyilatkozatra szorítkozott, hogy a fejedelmet nem szabad segélyezni, mert ez által a portát fölingerelnék; Bethlent sem lehet megtámadni, sőt a közvetitő szerepét sem tanácsos elfogadni; be kell várni az események további fejlődését; a fejedelemnek pedig javasolni kell, hogy ha magát versenytársával szemben nem érzi elég erősnek és biztosnak, mondjon le, és a fejedelemség betöltését hagyja az erdélyi rendek szabad választására.
Pázmány, miként ezelőtt, most is Rákóczinak határozott támasza volt; bár ő sem volt hajlandó miatta hazáját a háború veszélyeinek tenni ki. Azon elvet állította föl, hogy sem Bethlennek, sem Rákóczinak nem szabad a magyar területen való hadfogadást megengedni. De miután a fölvidéken általán azt hiszik, hogy Bethlen a király jóváhagyásával kelt föl: a királynak ki kell nyilatkoztatnia, hogy Bethlen tettét rosszalja, őt maga nem segíti, és alattvalói által segíttetni nem engedi.
A tanácskozmány abban állapodott meg, hogy a királynak nem tanácsos ugyan nyiltan Rákóczi pártjára állania; de mégis kedvezni kell néki, amennyiben ez a törökkel fönnálló béke veszélyeztetése nélkül lehetséges; mert Rákóczi eretnek és nem egészen megbízható, de a töröktől idegenkedik és magyar szellemű;* ellenben Székely Mózes, a porta védencze, csak névleg keresztény, és Bethlen István is a törökkel szövetségben áll.
A Lippay cancellár által szerkesztett jegyzőkönyv ered. fog. a prímási levéltárban.
A nagyszombati értekezlet ezen megállapodásai, miután a cs. titkos tanács jóváhagyását és a királyi szentesítést kinyerték, a magyar politikára nézve irányadókká lettek.*
A február 4-diki titkos tanácsülés jegyzőkönyve az Országos Levéltárban. Egy február 6-án kelt királyi nyiltlevél a nagyszombati javaslat értelmében szerkesztve, a prímási levélárban.
Pázmány ugyanakkor Rákóczival szoros összeköttetésben állott; bátorította és tanácsaival támogatta. «Az Istenért kérem a fejedelmet, – üzeni néki követe által márczius elején – vigyázzon magára, ott bent valami árultatás ne legyen; mert ha úgy leszen, sokkal kell inkább attól tartani, hogy nem mint budai basától. Pénzét ne kimélje, mert fejedelemnek mindenkor lehet pénze. Ugy gondolkodjék felőle, hogy ha Bethlen István szándékát viszi végben, itt sem maradhat miatta, mivel sokkal tovább fog terjedni a dolog, hogy nem mint Bethlen István kívánná; mert lator a török. Pacsirta módjára cselekedjék; ne bátyjára, ne sógorára, (mert azokban sokszor megcsalatkozik ember) hanem magára bízza a dolgot. Szerettesse magát alattvalóival. »
A prímás levelei, bár a szokottnál rövidebbek; mert üzeneteit szóval vitték meg a küldöttek, szintén tanúskodnak a meleg érdeklődésről, melylyel ügyét fölkarolta. « Igen méltó kegyelmednek vigyázni – irja egy alkalommal – és készületlen nem maradni. Mert nem jó volna ama veszedelmes szót: non putabam – mondani. Isten adja a kedvetlenségeket és veszi is el. Azért Istennek kedvét kell keresni elsőben is. Én mint ilyen beteges vén ember sokat nem ajánlhatom magamat; de amiben lehet, kegyelmednek barátságosan szolgálok.»* És egy másik levelében: «Az én vékony tetszésem az, hogy a kegyelmed dolga ezt a három diligentiát kívánja. Először, hogy az alattvalókat magához kapcsolja, azok jóakaratát kötelezze, mert anélkül minden egyéb emberi medium haszontalan. Másodszor, hogy a törököt mind adománynyal lenyomja, mind a beléjek csepegett opiniókat kivegye. Harmadik, hogy senkire úgy ne támaszkodjék, hogy magára gondot ne viseljen; ha mindent elkölt is kegyelmed, ha a fejedelemségben marad, mindene leszen... Mindenekfelett Istent engesztelje kegyelmed, aki adja és osztja a fejedelemségeket.»*
1636 márczius 16. SZILÁGYI S. 109 l.
1636 márczius 10. Hazánk II. 473 l.
)
PÁZMÁNY TITKOS JEGYŰ LEVELE RÁKOCZIHOZ 1636 NOV. 20.
(Eredetije a gyulafehérvári Batthyány-könyvtárban.)
)
RÁKÓCZI TITKOS JEGYŰ LEVÉL FAGALMAZATA PÁZMÁNYHOZ 1636 MÁRC.
(A gyulafehérvári Batthyány-könyvtárban levő eredetiről.)
Ezalatt a király Pázmányt megbízta, hogy a két versenytárs között mint közvetitő lépjen föl.* A prímás haladék nélkül írt Bethlennek, hogy őt a békére hajlítsa. « Noha a kegyelmed irási – úgy mond – vádolják a fejedelmet, de a fejedelem jussinak is, melyekkel menti magát kegyelmed irási ellen, foga vagyon… De bár menthetlenül úgy volnának is, amiket kegyelmed a fejedelemről ir, mindazokért sem szabad kegyelmednek a keresztyénekre törököt, tatárt vinni. Talán ezt a kegyelmed prédikátori javallják, de a mi theologiánkban bizonyos tudomány ez. És akárki mit mondjon, lélek kárhozat alatt tartozik kegyelmed, hogy törököt, tatárt ne támaszszon a keresztyénségre. » Meggyőzni igyekezett őt, hogy a törökben bíznia nem lehet, de hatalmában áll méltányos föltételek alatt állandó és őszinte egyességre lépni a fejedelemmel. Mire nézve fölajánlotta közbenjárását és fölszólította, hogy kívánatait és fölhatalmazásokkal ellátott követét küldje hozzá.*
Királyi leirat 1636 márczius 12. Prímási levéltár.
1636 márczius 12. Ugyanott
Bethlen, vagy mert még bízott a török pártfogásban, vagy mert Pázmány pártatlanságában nem hitt: vonakodott őt a fönforgó viszály birájává tenni.*
1636 márczius 18. Ugyanott.
A király most némely intézkedéseket tett, melyek Rákóczi személve iránt jóindulatát teljes világosságba helyezték. Ugyanis a fölső vidék hatóságainak meghagyta, hogy Bethlen Péternek a törökökkel váltott leveleit fogják föl; a budai vezért pedig intette, hogy ne engedje magát a béke felbontására csábíttatni; nem ellenzé, hogy Rákóczi a Szepességben zajtalanul « dobolás nélkül» toborzhasson, és a lengyel segédhadat magyar területen át vezethesse Erdélybe. Sőt kilátásba helyezte, hogy, ha a török által megtámadtatnék, a magyar fölkelést védelmére küldi. Mindezen engedmények Pázmány befolyásával történtek.*
Kitünik ez Pázmánynak Rákóczihoz intézett leveleiből. 1636 május 5, 17, 26, június 3, 11, 14, 19, 25, 29. És Rákóczi válaszai május 18, 28, 31, június 20. SZILÁGYI S. i. m. 112–139. 11.
