IX.
IX.
Zsigmond herczeg Patakon. Találkozása a nádorral Eperjesen. A családi viszály ismételt kitörése. Lemondása a székely generalisságról. Viszonya Bisterfelddel, levelezése, benső barátsága. A pataki udvar. Egyházi viszály: presbyterianusok, episcopalisok. Tolnai János. Medgyesy Pál. A szathmári zsinaton függőben hagyott canonok. Zsigmond magatartása. Irodalmi viták. Medgyesy munkája, melyet Zsigmond nyomatott ki. Erős tusák és küzdelmek. A presbyterianismus terjedése. Zsigmond magatartása. A pataki iskola ujjászervezése. Comenius meghivása Patakra. A schola pansophica. Comen emlékiratai. Comen Patakra érkezése. Az «Agenda Patakina». Comen tanitása. Az iskola felállítása, berendezése, megnyitása. Comen a presbyteriek ellen. Medgyesy levele. Az Eruditio scholastica három kötete.
Sem a kozák remények füstbe menése, sem az Irénnel tervezett házasság felbomlása nem gyakorolt Zsigmond kedélyére mélyebb benyomást. Ez a kettő úgy is összefüggött s a herczeg e házasságot úgy tekintette, mint annak szükséges föltételét. Ha hiúsága szenvedett is csorbát, azt könnyen kiheverte, ettől mint egy kedve elleni tehertől szabadulván. Egy más dolog – kezdte legalább egy pár hétre érdekelni.
A mennyire népszerű volt a Rákóczy-család Felső-Magyarország protestáns urai közt, annyira gyülölték a catholicus urak, a Csákyak, Homonnayak. De ezek kevésbé voltak veszélyesek, mint Wesselényi Ferencz, mert egyiknek sem volt annyi esze, mint neki. Ő a rokon érzelmű főurakkal egész coalitiót kezdett formálni még pedig a császár háta megett, melynek nem kisebb czélja volt, mint Györgyöt megbuktatni. Zsigmond ennek a tervezetnek egyes részleteiről értesült s azokat a fejedelemmel koronkint közölte is. Ekkor történt, hogy 1550 tavaszán a nádor Eperjesre készült. Tegyen-e Zsigmond nála látogatást, s igyekezzék-e ott kitudni e tervek egyes részleteit, s ne próbálja-e azt meghiusítni? a család és bizalmas emberei sokat tanakodtak e kérdések felett «Hátha a Csákyak is ott lesznek s ezeknek elébb való becsület adatik, egy asztalnál levén vele?».* «Hátha a kellő czímet sem adják meg neki?»* De ő túltette magát ez apróságokon s megállapítá utazása sorát: jun. 13-dikán megy be Eperjesre s a következő egész napot ott tölti.* Meg is tartá a programmot – de nem igen elégülten tért vissza. Nem úgy fogadták, mint várta volna.
Györgynek máj. 28-iki levele.
Klobusiczky jun. 1-jei levele. Klobusiczky tudatta, hogy a nádor neheztel, hogy Zsigmond leveleiben nem nagyságolja. «Én – jegyzé Zsigmond a levél szélére – soha nem nagyságolom vagy haragszik vagy nem, mert úgy feljebb becsülném egy testvér-fejedelem bátyámnál, aki uram egyszersmind. 2. Úgy érseket is kellene nagyságolnom, a melyet soha nem cselekszem.» Orsz. Ltár.
Zsigmond máj. 28-iki levele.
24. KLOBUSICKY LEVELÉNEK TÖREDÉKE RÁKÓCZY ZSIGMOND SZÉLJEGYZETEIVEL.
S otthon még sokkal kellemetlenebb ügy várt reá anyja és György között a régi viszály ismét kitört. Egyik indoka ennek az volt, hogy György még a kibékülés után is mindig felhányta, hogy atyja végrendelkezése megkárosította. Neje, anyósa folytonosan bujtogatták anyja ellen s mindig azt emlegették: «ha székedet elveszted, mi koldusbotra jutunk – mert Magyarországon alig van birtokunk.» A viszály újabb kitörését az idézte elő, hogy a porta ismételten s még kiméletlenebbül követelte az adóhátralék lefizetését. A fejedelem, mint atyja tartozásáért, ismét anyjához fordult. Újra megkezdődtek a régi heves szóváltások s újra Bisterfeld szólítá fel Zsigmondot, hogy lépjen fel közvetítőül. «Olvastam a vezér levelét. Istenre kérem nagyságodat, hogy lépjen közbe anyjánál, hogy járuljon hozzá valamivel. Ha megtagadja, kiszámíthatlan kár származik belőle. A fejedelem fél, hogy ha meghal, mi lesz családjából, mikor az osztrák úgy is ellensége?»* S nehány héttel később: «bizony isten büntetése, hogy ilyen apróságok felett veszekesznek. Félek, hogy az isten valamelyik herczeget, vagy nagyságodat, vagy a fejedelem fiát, magához ne vegye s akkor későre ismerjük meg utálatos gőgünket. Bizony ha a pénz az istenünk, rá kényszerítjük, hogy mindenünket elvegye. Csak az vigasztal, hogy nagyságodat ebben a dologban mindenki ártatlannak ismeri».* Az is volt és sikerült is fáradozásának anyját György fejedelem iránt megengesztelni.
BISTERFHLD jun. 8-iki levele Zsigmondhoz.
Ugyanannak aug. 20-iki levele.
Mindez leverőleg hatott Zsigmondnak mélyebb, fogékonyabb kedélyére. Elzárkózottá tette a külvilágtól, kerülte a zajosabb mulatságokat, ritkán jelent meg vadászatokon, lakomákon s legjobban érezte magát otthon, a pataki várban, anyja körében, kit bálványozásig szeretett. Itt viszavonulva tanulmányainak, uradalmai rendezésének, az iskolaügy emelésének, egyházak szervezésének élhetett. Inkább contempláló, bölcselő szellemmel birt, mely élvezetet talált a rendszeres, nyugodt, megszokott munkálkodásban s kereste is a folytonos tevékenységet, de a merészebb, koczkáztató, izgató vállalatoktól visszariadt. Ha volt a ki ilyenkor irányt adjon neki, mint atyja tette a Felső-Magyarországon folytatott háborúban, ott is megállta helyét; de ha magára maradt, nem a kitartás, hanem a bátorság hiányzott benne valamely koczkázottabb kezdeményezésre, mivel a tapasztalás még meg nem érlelte lelkét.
Ebben az egész kozák vállalatban, melyet atyjától örökölt: bátyjától függött. Amint szerencsétlenül indult meg – az erős alkotó kéz támogatásától a legcriticusabb perczben fosztatván meg – úgy ellaposodott az, az ő hibáján kívül. Bátyja is kereste a biztos alapot, – mint atyja a svéd-franczia szövetséggel, – de nem találta meg. Talán nem is volt ellenére. Györgyben jó adag önzés és féltékenység is volt. Bizonyos, hogy az egész tárgyalásokban nem követett el incorrect dolgot, de abból az initiáló szellemből, melynek utóbb annyi tanújelét adta, semmi sem volt meg benne még ekkor.
Mily egészen más színben tűnik fel Zsigmond otthonában, azon a téren, hol biztosnak érezte magát. Itt már tudott alkotni, teremteni. Talán épen azért, hogy szabadabban működhessék, önállóságát megtarthassa, s valószínűleg, hogy idejét is inkább ezen kedvencz dolgainak szentelhesse, még 1649 derekán lemondott a székely generalisságról,* azon egyetlen czímről, mely őt bátyjához, mint fejedelemhez fűzte. Hiában kinálta ez meg a váradi kapitánysággal, még pedig azon feltétellel, hogy azt csupán csak mint czímet viselje, – ezt sem fogadta el.*
BISTERFELD 1649 aug. 15-iki levele.
Ugyanennek nov. 9-iki levele.
Megszabadulva ettől a tehertől, egészen azoknak a kötelességeknek szentelte magát, melyeket önmagára rótt. Mindenek előtt a franczia nyelvben akarta magát tökéletesítni, s komolyan hozzáfogott annak tanulásához. Utasításokkal és segédkönyvekkel Bisterfeld látta el,* az ő Mentora, legrégibb, leghívebb és legbizalmasabb barátja, kivel szünet nélkül levelezésben állt.
Ennek 1649 aug. 6-iki levele.
Az ifjú herczegnek ez a szivélyes összeköttetése az ősz tudóssal már iskolai éveiből datálódik. Aztán mikor egyik másik diplomacziai actiónál együtt dolgoztak, bizonynyal szilárdult az. Mikor a herczeg Erdélyből hosszabb időre távozott, átvéve a hét vármegye kormányzóságát, megkezdődött köztük a bizalmas levelezés, mely a herczeg haláláig tartott. Bisterfeld rendkivüli összeköttetéseinél fogva a német és hollandi protestáns tudósokkal folytonosan kapott értesítéseket, híreket – s eleinte ezek közlésére szorítkozott. Később azután mindent felölelt, minek tudása a herczegre nézve szükséges volt, vagy a mitől azt várta, hogy irányt fog neki adni. Maga figyelemmel kísérvén az európai tudományos élet mozzanatait, épen úgy mint a politikai eseményekről, beszámolt ezekről is, figyelmeztette mindenre, a mit szükségesnek tartott, hogy a herczeg tanulmányozza s épen e czélból vagy a maga, vagy a herczeg számára a nevezetesebb s ritkább munkákat megszerezte, melyek részint a pataki családi, részint iskolai könyvtárban helyeztettek el. Így ajánlotta neki a Verulami De augmentis scientaurum-át, de nem föltétlenűl, mert «Tullii artem vel non penetravit vel ob invidiam occultavit»* – különben kellő méltánylattal Baco iránt; aztán Campanellát és Comeniust.* Épen megjegyzései s a hang, amelylyel rólok ír, mutatják Zsigmond tudományos színvonalát.
«mert Cicero művészetébe vagy nem hatolt vagy irigységből eltitkolta».
1649 decz. 19-iki levelében, s többekben is. Így ajánlott 1651 ápr. 10-iki levelében valami pompás bibliákat. A könyvtár számára megszerezte a Biblia Polyglottát (s tán épen ez a fennebbi biblia) Mercator Atlasát stb. SZOMBATHI 86. l.
Aztán értesíté híven és tárgyilagosan mindarról, mi Erdély közéletében történt. Nem egy udvaroncz bizalmas pletykái ezek, hanem egy élesen látó, elfogulatlan barát intései, irányadásai, hogy minő állást foglaljon ő el ezekkel a tényekkel szemben. Abban a viszályban, mely az özvegy fejedelemasszony s a fejedelem közt kitört, őt hívja fel közbejárónak, kiegyenlítőnek – azzal a benső ragaszkodással, melylyel sorsát a családéhoz fűzte, de azzal az őszinte határozottsággal is, mely hatását sohasem tévesztette el. Épen oly nyugodt bíró ő abban a másik viszályban is, mely az egyház békéjét fenyegette felforgatással s ha szíve ebben a kérdésben votumát az egyik párt mérlegére vetteté vele, – messze mögötte marad ellenfelei tulzásainak.
De a mi e levelezés minden sorát, minden betűjét átleheli, az az őszinte meleg ragaszkodás kedves Zsigmondjához. Úgy tudja szeretni, úgy örül sikereinek, úgy félti mindentől. Biztatja és óvja, inti és tanácscsal vezérli. Egy hízelkedő szót sem ír le, ezt önmagához is méltatlannak tartaná, de egy őszinte szót sem titkol el, még ha attól kellene is tartania, hogy kellemetlen húrt pendít meg. Nem kellett attól tartania. Zsigmondot olykor elragadta heve s ha néha egyik-másik öreg híve iránt kiméletlen volt is,* – benne is a Rákóczyak vére folyt, – az öreg Bisterfeld irányában soha. Hiszen mivel tudta volna ő ennek végetlen ragaszkodását mással, mint maga ragaszkodásával viszonozni? S talán épen ennek lehet köszönni, hogy a meghívást, melyet ez a leideni egyetemtől kapott, végre is hosszas habozás után nem fogadta el. Barátai már 1649 nyarán értesitették erről s ő közölte is Zsigmonddal. De a dolog hamarább nyilvánossá lett, mint szerette volna: a püspök megtudta* s ezen az úton a fejedelem is, ki mindent elkövetett, hogy távozási tervéről lebeszélje. Egyelőre csak őszig igérte maradását. De aztán Zsigmond is rá esett: «bizony látom, – irá ennek,* – hogy nemcsak a fejedelemmel, hanem, a mire pedig nem voltam elkészülve, Nagyságoddal is kemény harczom lesz. Pedig mondhatom, hogy Belgiumban is, csakúgy mint itt, ha kelleni fog, tudni fogok szolgálni Nagyságodnak és a családnak is köz- és magán ügyeikben.»
Így egy alkalommal Keménynyel szemben, melyet azonban hamar megbánt s kérte, hogy égesse el levelét: «jó szívvel – válaszolá Kemény – mert ugyanis nem tenném oly leveleim közé, kit gyermekeim is látnának s mások is, nem esvén nekem is böcsületemre.» 1650 ápr, 2-án Fejérvárt kelt levele Orsz. Lt.
BISTERFELD 1650 jan. 29-iki levele.
Ugyanannak 1650 jun. 4-iki levele.
Csakugyan Fejérvártt maradt továbbra is egész haláláig, híven szolgálva urát s iskoláját.
Ott a régiek közül csak ő és Kemény képviselték az elhúnyt fejedelem hagyományait. Ennek többi emberei vagy egymásután elhaltak, vagy az idők új áramlatai által mellőztettek, háttérbe szoríttattak. A fejedelem egész új nemzedékkel vette magát körül, víg és mulatni tudó társasággal, mely hajlékonyabb és engedékenyebb volt hozzá.* Nem úgy Patakon: ott még fenntarták magukat a régi hagyományok. Bár Zsigmond és a fejedelemasszony uradalmai el voltak egymástól különítve, de azok kormányzása mégis egységes maradt. Zsigmond és anyja jól megértették egymást, amaz tudott engedelmeskedni, s ez örült, ha valamit kedvére tehetett. Egész ragaszkodását férjéhez átruházta Zsigmondra, mit ez határtalan szeretetével igyekezett meghálálni.
KEMÉNY János és SZALÁRDY részletesen leírják az udvar ez átalakulását.
S legszívesebben Patakon laktak, hol még mindén a régire emlékeztetett, még a régi arczok is: Mednyánszky Jónás a főudvarmester s Klobusiczky András a főuradalmi igazgató, a családnak e két régi, kipróbált barátja, kik a legkényesebb küldetéseket, legfontosabb megbízatásokat végezték, – amaz inkább a németországi, ez a lengyelországi követségekben. Aztán a régiek közül: Szemere Pál, Zákány András s Baksa István főbejárók. Csak kettő volt új, fiatalabb erő: Horváth István a titkár s Padányi a kamarás, Zsigmond régi iskolatársa.
Hanem mikor a fejedelem halála után Patakra bementek, ha minden a régi rendben, a régi kerékvágásban folyt is, – de az egyházi s iskolai viszonyokat meglehetősen zilált állapotban találták. Egész keleti Magyarország s Erdély protestáns felekezete két egymással hevesen küzdő táborra volt osztva, melyeket nem a hit alaptételei, hanem az egyházkormányzási formák kérdése választott el. De a protestantismusban ez is lényeges, mert az egyházi élet egyik sarkkövét képezi. Városokban, különösen nagyobb magyar-német városokban a kormányzási formát csakhamar megtalálták oly alakban, mely fen is tartá magát: itt a város volt a patronus s a tanács a pappal közösen igazgatta az egyházat. Nagyobb uradalmakban, hol a földesúr volt a patronus, kevés rész jutott a kormányzásból az előljáróságnak. Mikor utóbb a patronusok tömegesen kezdtek catholicusokká lenni, az egyház kormányzásának ügye a papok kezében maradt, s ezeknek sok erőre s kitartásra volt szükségük, hogy az egyenetlen harczot egy-egy hatalmas földesúrral szemben fentarthassák. Így a viszonyok a papok, esperesek s püspökök közt bizonyos solidaritást fejtettek ki, mely az egyház kormányzásában sok hierarchicus formát hozott be s állandósított meg.
Ugyanezeket a hierarchicus formákat egészen más viszonyok idézték elő a magyar birodalom azon részeiben, melyek üldözéseknek nem voltak kitéve: – Erdélyben s az ehez csatolt megyékben. Itt az a körülmény, hogy a fejedelem s a tanács egy része protestans volt, vonta ezt maga után. A fejedelem mint főpatronus, az ő tanácsurai s a többi patronusok a papokkal, esperesekkel alkották a consistoriumot, mint az egyház legfőbb kormányzó testületét. A vége a dolognak az volt, hogy az a legfőbb protestans elv, hogy az egyházat saját maga által választott testület kormányozza, keleti Magyarországon nem juthatott érvényre.
Szemben ezzel már a XVII-ik század elején történtek egyes kisérletek az egyház igazgatásába vonni a népet is. De eredménytelenül: minden ilyen törekvést csirájában elfojtottak. Az öreg Rákóczy György idejében egy nem mindennapi agitatori tulajdonokkal felruházott pap, Tolnai János, aránylag rövid idő alatt hatalmas pártot tudott ez eszmének teremteni. Ő Angliában végezte tanulmányait, s ott tartózkodása alatt magába szívta a presbyteriumi elveket. Látta azokat az eredményeket, melyeket ez úton az egyház felvirágoztatására el lehet érni s azzal az erős elhatározással jött haza, hogy itthon az ügynek apostolává lesz. Az még hasznára vált, hogy az angol presbyterianusoknak külsőségeit is elsajátította: annál élénkebb benyomást tett a népre. Ruházata és szokásai egyszerűsége, dorgáló, feddő szónoklatai nem tévesztették el hatásukat s csakhamar akadtak szövetségesei, barátai. Egy kiváló tehetség, Medgyesy Pál az udvari pap is hozzá csatlakozott s ez megnyerte az eszmének a fejedelemasszonyt és Rákóczy Zsigmondot.
De az ellentábor sokkal hatalmasabb volt. A mivé a presbyterianismus Angliában kinőtte magát: a puritanismus nem volt alkalmas, hogy az intéző köröket, – melyek különben természetüknél fogva is conservativek – megnyerje nekik. György fejedelem és püspöke határozottan ellenezték azt. Minthogy pedig az egyházkormányzat nem volt úgy szervezve, hogy ennek a mozgalomnak törvényesen útját lehetett volna állani, összehívta a fejedelem a szathmár-németi zsinatot, mely még nevét is eltiltá. Tolnait és barátait megfoszták hivataluktól. «Azok, kik felperesei voltak, voltak birái is» s Tolnai egyelőre az ifjú Rákóczy György kegyelem kenyerére szorúlt.*
Rákóczy Gy. levele 1646 jun. 16. Csal. Lev.
A szathmár-németi zsinaton hozott canonok nem oldották meg, hanem elmérgesítették a kérdést. Az a szervezet, melyet ez a protestans egyháznak adott, sokfélekép értelmezhető, magyarázható: következményeiben, nehéz napokban czélszerűnek is bizonyult be, – de alapjában hierarchicus volt. – Azonban tényleg törvénynyé vált s így életbeléptetését nem lehetett megakadályozni. Nem is gondolhatott rá senki, míg oly erős és határozott kéz védelmezte azt, mint az öreg fejedelemé, ki azonban másfelől annak is útját tudta állani, hogy a diadalmas papság helyzetének előnyeit a végletekig ne aknázhassa ki. Mint mérsékelt és ildomos ember meg tudta itélni, hogy meddig lehet menni, s az elibe terjesztett canonok közül csak azokat szentesítette, melyek a szervezethez tartoztak: a mi ezekkel össze nem függött s a mit az «egyházi rend» az ellenfél elnyomására használhatott volna, egyszerűen függőben tartotta.
Az öreg György halála után a püspök és barátai mindent elkövettek az új fejedelemnél, hogy ez a függőben maradt canonokat erősítse meg. Zsigmond, Bisterfeld és Medgyesy eleinte útját tudták állani,* de nem sokáig.
«Ha a mi kegyelmes urunkat a maga itéletében s istenes tanácsában hagyják vala az üdvözűlt urunk temetésekor adott válaszában is az emberek: nem következtenek volna oly nagy galyibák.» Medgyesy Rákóczy Zsigmondhoz 1649 aug. 23. Erd. Prot. Közlöny, 1876. 307. 1.
A viszály kiegyenlítésére 1649 nyarán zsinatot hívott öszsze a fejedelem. Medgyesy Zsigmondhoz fordult közbenjárásáért,* melyet Bisterfeld is igénybe vett. A zsinaton mindkét fél jól felkészülve jelent meg: Kemény kisérletet tett, hogy az episcopalisokat engedékenységre bírja: hasztalan. «A papok dolga miatt – írja Zsigmondnak – urunk ő nagysága után nekem is van részem a búsulásban. Azt mind akarám kerülni s nem lehete. Elláttam, esmét kiesem az püspök uram gratiájából, azért akarok vala neutralis lenni: noha tudtam az neutralitás gyakran veszedelmes. Ugyanis amint a szegény Mikó Ferencz a négy religióból kiván vala csinálni egy hitet, én is az két ellenkezésből az én humorom szerént szép rendtartást tudhattam volna formálni, ha igen üdvösségest nem is, mert mindenikben ismertem jót, tanúltam kihagyhatót is.»* A békés kiegyenlítés nem jött ugyan létre, de mint Medgyesy irá a «papistizálás is refrenáltatott» a fejedelem által, ki ezúttal még keményen viselte magát.* A presbyterianusok üldözésébe egy kis szünetet állított be, de hogy ez tartós legyen, senki sem hitte. «Ha csak nagyságod közbe nem veti magát, írta Bisterfeld Zsigmondnak, ez emberek új, de egészen képtelen pápaságot hoznak be.»*
Jun. 9-ki levele 1649. U. o. 1874. 165. l.
KEMÉNY levele Zsigmondhoz 1649 jul. 13. Orsz. Ltár.
MEDGYESY 1649 aug. 25-iki levele Zsigmondhoz. Erd. Prot. Közlöny. 1876. 307. l.
BISTERFELD levele Zsigmondhoz 1649 aug. 15. és okt. 1-jén. Többi közt egy presbyterianus papnak, Gidófalvinak s egy professornak, Árkosynak elüldözése volt szóban.
25. MEDGYESI PÁL ALÁIRÁSA.
Ez a makacs küzdelem nemcsak Erdélyt foglalkoztatta, hanem a tiszai egyházakat, s magára Patakra is kivetette árnyékát. A papság legnagyobb része itt is episcopalis volt és itt is türelmetlen: de már hatalmas párt állott vele szemben, melyet nem volt olyan könnyű dolog elnémítani. Bizonynyal Zsigmond és anyja akarata hatalmas tényezővé lehetett e viszályban, s befolyása még Erdélyben is érvényesült. De nem parancsszóval akarta a kérdést elintézni. A már is hatalmas közvélemény megerősítése, megszilárdítása alapján kívánt czélt érni: ha a kérdést tisztázza, a közönséget felvilágosítja s az uralkodó ellenzéket elnémítja. A mit eddigelé papi gyűlések, zsinatok útján próbáltak elérni, az czéltalan maradt: itt az uralkodó párt leszavazta őket. Csak egy módja volt ennek: a presbyteri rendszer helyességét, czélszerűségét s magában a szentírásban gyökerezését oly érthetően, tisztán, könnyen felfoghatóan mutatni be, hogy ahoz szó se férhessen. Ez azonban csak egy úton volt elérhető: sajtó útján. Tapintata meggyőzte őt ez út helyességéről.
S kit lehetett volna inkább e munkával megbízni, mint azt, ki leghatalmasabb előharczosa ez eszmének, annak leghivatottabb szószólója s a pártnak elismert vezére – Medgyesy Pált? Valóban őt kérte fel erre a herczeg s ő vállalkozott is.* Már az ősz elején annyira készen volt munkájával, hogy tisztázásához fogott,* s nov. 10-ére ezzel is elkészült. Közölte Bisterfelddel, s annak helyeslését a munka megnyervén, azonnal útra kelt Fejérvárról Patakra, hogy bemutassa Zsigmondnak. «Örömest akarnám Nagyságodnak is itéletét felőle venni és ha ki kellene nyomtatni – Nagyságod is arra valónak itélvén – nem kellene vele késni, mert az idő felette igen kivánja».*
«Nagyságod parancsolatjára az presbyterium felől indítottam valami conceptust.» Írja Zsigmondnak 1649 okt. 22. Erd. Prot. Közl. 1876. 320. l.
Két hét alatt egészségem lévén, készülhetek vele. U. o.
U. o. 321. l., decz. 9-iki levele
A munka megnyerte Zsigmond tetszését s intézkedett, hogy azonnal sajtó alá adassék. A pataki nyomda, melyet az öreg fejedelem akart felállítani, s melyhez már a betűket is meghozatta,* még nem volt felszerelve. Óhajtotta volna Medgyesy, hogy ez a munka ott jelenjen meg: «az üdvözült urunk sok szép typusi csak rozsdában állanak hiszem egy ház nem sokat tenne Nagságtoknak és holmi faműszerbeli segíttetés.»* De a dolog sürgős volt: Zsigmond is szerette volna mennél elébb nyomdában látni. Bártfára küldte tehát, hol 1650-ben megjelent «Politico egyházi párbeszéd» czím alatt.* «Két keresztyén ember beszélgetése, az egyik kérdezkedő némely dolgokban nem eléggé tanult, de nem megátalkodott s tanulni szerető; a másik, a felelő, tanultabb. Beszélgetnek az egyházi igazgató presbyterekről, avagy vénekről, öregekről s a presbyteriumról, egyházi tanácsról.» A jeligét Tertullianból vette «inkább akarják nem tudni, mivel már meggyűlölték» s ez mutatja a munka czélját, rendeltetését: meggyőzni a protestans híveket, hogy az egyház-kormányzásnak legjobb formája a presbyterium.
Lásd Tolnayval való levelezését a Prot. Egyh. s Iskolai Lapban.
MEDGYESY Okt. 22-iki levele, i. h.
Dialogus politico-ecclesiasticus.
A munkát Rákóczy Zsigmondnak ajánlotta, mert az ő «parancsolatja volt, hogy mostan vagy mentűl hamarább végezzem be ez irást», s egy terjedelmes ajánló levelet is intézett hozzá, melyben az új irányokat követő theologus s a neolog nyelvész beszámol művének czéljáról épen úgy, mint nyelvészeti újításairól, melyeket e könyvében alkalmazott először. S egy pillantást vetve a korábbi presbyterialis mozgalmakra, int, figyelmeztet: «most már harmadszor zörget Krisztus ugyan derék ütésekkel a mi ajtónkon: a mikor nem a suttonokban, hanem az utczákon teli torokkal tétet bizonyságot, nem egy-két ecclesiában, hanem az egész magyar nemzetnek mindkét fülét betöltötte ennek hírével, országos zsinatokon forogván ez fenn és a nagy méltóságoknak is derék tudásokig jutván. Ó boldogok leszünk, ha a közénk kéredzve bejőni akaró édes lelki királyunkat az ő országlásával bebocsátjuk!»
De nem bocsátották be, bár a könyv nagy hatást tett s még erősebben folyt a küzdés a presbyteri rendszer behozatala ellen. Akadályokat gördítettek terjesztése elé, nem akarták megengedni Erdélybe bevitelét. Sőt magának Medgyesynek is lehetetlenné tették a Fejérvárt maradást, – ki valóban nem sokára a könyv megjelenése után meg vált a fejérvári udvartól.* A nagybányai praedicatorságot fogadta el,* hol azonban nem sokáig maradt. Az öreg fejedelemasszony vette magához udvari papjának. De a könyv megtette hatását: oly tisztán, világosan mutatta ki e presbyterium előnyeit, oly határozottan utasította vissza ennek a puritanismussal való közösségét, hogy az elfogulatlanokat felvilágosította, a komolyan gondolkozókat meggyőzte. Ezután nem úgy beszéltek róla, mint veszedelmes, hanem mint felesleges dologról: hiszen, mondák, a presbyteriumi rendszerből a mi jó van, az alkalmazva van. «Csak mesterség az – irá Medgyesy – hogy azzal állatják, hogy vagyon most is presbyterium, s azt kellene jobban helyreállatni. Nekem úgy tetszik, hogy kéntelenségből cselekszik azt, mivel már nem lehet tagadni, hogy a mi vallásunk szerint való presbyteriumot nem kivánja, s hogy ezzel nagyságtok és mások szemét bekössék. A mi vallásunk szerént való presbyteriumot vétessen be nagyságod: inkább semmi se legyen.» Azonban épen ez nem volt magában Erdélyben lehetséges, hol az a körülmény, hogy maga a fejedelem volt a reformált egyháznak főpártfogója, szabta meg a kormányzási formát. De Medgyesy sürgetése nem is Erdélyre szólt. Patakra nézve ajánlotta azt ő s itt oly reformot, melyet magok a pártfogók, Rákóczy Zsigmond, Lorántfy Zsuzsánna sürgettek, lehetett hátráltatni, de végkép feltartóztatni nem.
1650 juliusában. L. ennek 1650 jul. 5-én Zsigmond herczeghez írt levelét az Országos Levéltárban.
1650 okt. 14-én írt levele az Erd Prot. Közl. 1876. 321. l.
Ebben az egész mozgalomban tartózkodott a herczeg minden olyan lépéstől, melyet arra lehetett volna magyarázni, hogy kegyúri jogát az egyház elnyomására akarja használni. Annál határozottabban lépett fel ott, hol ilyen tekintetek nem ajánlottak mérsékletet: a sárospataki iskola újjá szervezésének kérdésében. Amint atyja eltemettetése után állandó székhelyéül Patakot választá, sietett jóvá tenni a Tolnain esett méltatlanságot: visszahelyezte iskolaigazgatói székébe. De ezzel ismét megújúlt az a per, mely miatt ez 1642-ben tanitó székét papival volt kénytelen felcserélni, hogy a megszokott Keckermann helyett Ramust* használta előadásai alapjáúl s amint székét elfoglalta, a tanulók elhagyták az iskolát. Zsigmond herczeg el volt határozva nem engedni s a deákok visszatértek.* A tanulók azonban a papokban, Tolnai ellenségeiben pártfogókra találván, a lázongást többször megkisérlették. Mindig eredménytelenül. Zsigmond ebben a kérdésben nem engedett: «elhigyjék – irá a papokra czélozva – abban nem hagyjuk a dolgot, s ha isten éltet bennünket, a mit feltettünk, végben is akarjuk isten segítsége által vitetni s meg is akarjuk véllek esmertetni, hogy nem vagyunk társok.»*
Abban az időben igen használt; de irányzatukra nézve egymástól eltérő bölcsészeti elveket valló tankönyvek szerzői.
«és a scholát pusztán hagyván mind egyig kimenének Nagy messze földre való bujdosásra eredvén, mikoron általmentenek olaszi, zsadányi, ujfalusi határokon, jutának szintén Liszka városában és ott megtelepedének. Észrevevén, hogy nem jó úton járnának, bujdosásoknak második napján követeket küldének Patakra és mind vétkeknek veniát, mind visszamenetelre gratiát impetrálván, hármon kívül mind visszamenének.» SZOMBATHY, Hist: Coll. Ref. Sárospatak. 195. l.
1650 nov. 16-iki levele Klobusiczkyhoz Orsz. Ltár.
A mit pedig feltett magában, az a pataki iskola reformálása volt.
Mélyen érezte ő ennek szükségességét. S ha Tolnai visszahelyezésével egy régi méltatlanságot tett is jóvá, de ugyanakkor ezzel reformtervei útját is akarta egyengetni. Jó hasznát vette ekkor annak, hogy Keresztury őt a Ratichius módszere szerént tanította. Mert így a pataki, régi alapon álló tanítási rendszer figyelemmel kísérése alkalmával s átalában a vizsgákon párhuzamot vonhatott a között, ahogy ő tanult, s ahogy itt tanítottak. De azóta, hogy ő tanulmányait befejezte, a közoktatási rendszer is – bár inkább még csak elméletileg – nagy lendületet nyert egy épen abban az időben feltünt férfi által, ki maga is elfogadta Ratichius kiindulási pontjait, de ki ennél mélyebb, nagyobb és szabadabb szellem: COMENIUS Amos által.
E férfiút akarta megnyerni a pataki iskola reformálására s ebben a visszonyok is úgyszólván kezére játszottak. Comenius 1648 óta püspöke volt a morva testvéreknek,* ennek az üldözött felekezetnek, melynek egyes csapatjai Morvaországot elhagyni kényszerülvén, Felső-Magyarországon új otthont találtak s egyes városokban egyházakat alkottak. Anglia, Svédország és Németalföld versenyeztek megtartani őt maguknak – de épen ez idő tájt munkaszünete vala. Neve régóta ismert volt Zsigmond előtt, hisz Herbornban ugyanazon Alstäd tanította, ki utóbb a fejérvári collegiumnak egyik büszkeségévé lett. Aztán már egyszer atyja is tárgyalt vele, hogy jöjjön Patakra.* Bisterfeld melegen ajánlotta munkái tanulmányozását;* de a ki őt ez eszmének megnyerte, az Tolnai volt.
GINDELY, Quellen zur Geschichte der Böhmischen Brüder. 453. l.
GINDELY, Ueber des Comenius Leben. Sitzungsberichte der Wiener Akademie. Phil. Cl. XV. 509. l.
1649 decz. 19-én irt levele.
Épen ebben az időben a «Schola pansophica» egy egészen új tanszervezet megalakításával foglalkozott, melynek prodromusa Oxenstierna figyelmét is magára vonta, de melyet ő eddig, azért, mert tankönyvek szerkesztésével volt elfoglalva, nem készíthetett el. «Quo moriture ruis minoraque viribus audes»* írták neki angol barátai arra czélozva, buzdításúl, hogy fogjon nagy művéhez. Akarta is – midőn megkapta Rákóczy Zsigmondnak s anyjának meghívását, hogy jöjjön Patakra s tanácsaival mozdítsa elé az ottani iskola reformálását.* Comen annyival szívesebben engedett e meghivásnak, mert remélte, hogy ezúton megnyerheti Rákóczy pártfogását a morva testvéreknek. 1650 tavaszán elutazott Szakolczán át, hol a testvérek újon épített templomában a husvétot ünnepelte.* Eperjesen Klobusiczkyval találkozott s ez nyomon értesítette urát jöveteléről. «Mutassa nagyságod kegyelmes akaratját hozzá és ha lehet, conducálja oda. Bezzeg floreálna a pataki iskola, ha az meglehetne.»*
«Merre rohansz halandó s erődnél kisebbekre vállalkozol.»
Comenii Opera. Van Geer kiadása. III. r. 3. l.
GINDELY, i. h.
1650 május 10-iki levele az Orsz. Ltárban.
26. COMENIUS AMOS ÉS TANODÁJÁNAK LÁTKÉPE.
Zsigmond kiváló előzékenységgel fogadta, s azonnal meg is kezdte vele a tárgyalásokat. Beható eszmecsere után,* mely több napot vett igénybe, Comen beadta emlékiratát az iskola újjászervezéséről.* Nyilvános iskolát ajánlott, hogy mennél többen részesülhessenek annak jótéteményében s a szegényekre tekintettel ingyen ellátással. Mindent fel kell abban ölelni, mi a közgazdasági, iskolai, politikai, egyházi állapotok javítására befolyással lehet. Hét osztályt javasolt szemléleti és gyakorló tanmódszer szerént. Egy második – emlékiratban Zsigmond kivánatára kifejté óhajtásait azon esetre, ha a szervezés végrehajtására meghivatnék: elegendő épületet és tanerőt, a növendékek számára nyilvános asztalt s nyomda felállítását kívánta.*
A Primitiae Laborum pataki 1651-iki kiadása előszava.
III. Scholae Patakinae Idea. Összes művei. III. 3. l.
Ugyanott 5. l.
27. COMENIUS ALÁIRÁSA.
Ez a nehány napi tárgyalás meggyőzte a herczeget Comen iránya helyességéről s annak gyakorlati kivihetőségéről. Ugy tetszett neki, hogy a «schola pansophica» a Comen terve szerint berendezett intézet nem puszta ábránd, hanem egy valóban létesíthető intézet. Hogy ez sok költségbe fog kerülni azzal is tisztában volt, de meg volt győződve, hogy az áldozatok arányát az eredmény bőven fogja kipótolni. S azonnal megbízta őt a szervezet keresztülvitelével. Tekintélyes évi tiszteletdíjat biztosított neki készpénzben és terményekben, mely a mi arányunkhoz viszonyítva, mintegy 6000 frtnak felel meg* s ezenkívül 10–20 honfitársának ingyen ellátást. A meghivót anyja állította ki, de ő is és Tolnai is írtak hozzá meleg hangon tartott leveleket.* Minthogy pedig a távozhatási engedélyt csak zsinat adhatta meg, azonnal kérték a lissai előljáróságtól elbocsátását.* November 1-ére igérte működése megkezdését, mely napon éve is kezdődött,* s hogy szavát beválthassa, visszament Lissába, hogy ügyeit elintézze s a schola pansophica tervét tüzetesebben kifejtse.
Lorántfy Zsuzsánna 43. és 77. ll.
1650 május 18-án kelt levelek. Gindely, i. h. 515. l.
Ad seniores Lesnenses 1650 máj. 18. U. o. 515. l.
Lorántfy Zs. U. o.
A nyarat Comen csakugyan e munka, egyik legnevezetesebb munkája elkészítésére használta fel* Zsigmond herczegnek ajánlva azt, mely a követendő tanmódszer s a hét osztály tantervét foglalta magában. Végéhez gyakorlati utasításokat függesztetett «Latiumnak Tiberis mellől a Bodrog mellé áthelyhezéséről: hogy mi van meg s mit kell még előkészitni Patakon. » S a mint elkészült, sietett művével Patakra.
Megjelent összes művei III. részében.
Rákóczy Zsigmond ekkor Erdélyben volt. De mielőtt odament intézkedett, hogy amint Comen megjön, hozzá foghasson munkájához. Conventióját Zsigmond megerősítette* s azonnal visszaküldte Erdélyből. S Comen is hozzá fogott a berendezéshez: Klobusiczkyhoz, Tolnaihoz és Veréczyhez «Agenda Patakina» czím alatt emlékiratot nyujtott be, mely alapúl szolgáljon a legsürgősb teendők keresztülvitelének megbeszélésére. Az iskola november 24-én nyittatott meg ünnepélyesen Comen által tartott szónoklattal «az elmék kimíveléséről». Négy nappal később ugyane nagy teremben egy másik szónoklatot tartott a könyvek olvasásának szükségességéről. Már ekkor a nyomda felállításán is dolgoztak, s az első nyomtatvány, mely abban világot látott, e két szónoklat volt,* megtoldva a tervbe vett három osztály leirásával. Comen Rákóczy Zsigmondnak ajánlotta azokat.
R. Zs. okt. 31-iki leve]e Klobusiczkyhez: «Comenius uram conventiója pariáját kéresse el kegyelmed magától s mindjárt küldje utánunk.» Ugyan annak nov. 10-én «Comenius uram conventióját is megküldöttük». Ugyan ehez van mellékelve a nyomdász conventiója is, mely hasonlag ekkor állíttatott ki. Orsz. Ltár.
Primitiae Laborum czím alatt. Öszszes műveiben is III. r. 68. l. «Quae duae orationis dum ad prelum tunc coeptum poscerentur, descriptae fuerunt.»
Comen első fellépése Patakon határozottan jó hatást tett. Épen kevéssel az előtt, hogy ő oda ért, tűztek össze egymással a pártok: a presbyteriek és a régi kormányforma hívei. Zsigmond erélyes eljárása s Comen megérkezése perczre elnémították a viszályt: mindenik fél várta, hogy hová fog ő nyilatkozni? Mert hogy az, kire az iskola vezetése, szervezése bízva van, távol maradhasson a kérdéstől, alig hihette valaki: arra pedig, a mit tett, aligha volt valaki – az egy Klobusiczkyt kivéve, – elkészülve, ki, mint levelei mutatják, őszinte nagyrabecsüléssel viseltetett iránta. Felülhelyhezve magát a viszályokon, az Agenda Patakinát Klobusiczkynak, mint a fejedelemasszony képviselőjének, Veréczynek, az ottani episcopalisok s Tolnainak, a presbyterianusok vezéreinek mutatta be, mintegy jelezni akarván ezzel, hogy az iskola felemelésének kérdésében a pártoknak egyet kell érteni. Klobusiczky nem győzte őt dicsérni s levelére Zsigmond is elégülten válaszolá: Comenius uram magaviselése hogy kedves igen akarnók, hogy hamar láthatnók ő kegyelme conceptusát: de causis instituendae reformationis scholae mediis atque modis.»* Épen így meg volt elégedve azzal is, mit tanítása eredményéről írtak neki: «Comenius uram – válaszolá, – hogy in altioribus et subtilioribus exerceálja az deákságot nekem igen tetszik. Az alacson tudományokban való methodust csak mutogassa utána valóinak; úgy gondolom, ha isten egészségben élteti, meg fog felelni mindnyájunk reménységének.»*
Mint az idő és czím is mutatják, ez valószínüleg a «schola pansophica.» Rákóczy Zs. nov. 16-iki levele Klobusiczkyhoz. Orsz. Ltár.
Rákóczy Zs. levele Klobusiczkyhoz 1650 decz. 7. U. o.
28. AZ ELSŐ SÁROSPATAKI NYOMTATVÁNY CZÍMLAPJA.
S csakugyan, hogy mennél elébb tudjon sikert felmutatni, rendkívüli kitartással dolgozott. Mialatt a tanítási rendszer átalakítását keresztül vitte, hozzá fogott régibb tankönyvei átdolgozásához s új tankönyvek készítéséhez. A tervezett hét osztályból mindenekelőtt három osztályt, a collegiumnak alsó nyelvészeti felét, kivánta felállítani s ennek előrajzát megküldte Zsigmondnak.* Mindenik osztálynak külön tankönyvet tervezett, melyek az ismeretek fokozatos előbb vitelében egységes rendszert képezve, egymást egészítik ki: Vestibulum (pitvar), Janua (ajtó), Atrium (csarnok). Magyar-latin nyelven tervezte ezeket s a fordítással Tolnai, Szőllősy János és Szilágyi János foglalkoztak nehány kitünőbb tanuló bele vonásával. «Ne lankadjon erőd óh Maecenas – kérte a herczeget – megkezdett terved kivitelében, nehogy parancsodra felvett munkám meghiusuljon! Az új borhoz új hordókat keress, új útakhoz új kalauzok kellenek, kiknek nehezökre nem esik, ha azok feltáratnak előttök.»* Az új rendszer szerint berendezett első osztályt 1651 február 13-án, a másodikat nehány héttel később, márczius 14-én, s a harmadikat 1652 január 10-én nyitotta meg egy-egy alkalmi szónoklattal, bevezette azokba tanáraikat: Tolnai Jánost az elsőbe, Kapossi Pált a másodikba s Ecsedi Jánost a harmadikba.* Nem minden nehézség nélkül ment az véghez: különösen Tolnai szegült ellene. Megesett a reformok ez emberén, hogy nem akart a reform oly útjára lépni, mely nem tőle került ki.* De Zsigmond herczeg komolyan akarta a dolgot s az új rendszert életbe kellett léptetni.*
1651 jan. 28-án A reperta via ajánló levele.
Laborum 51–83. ll. s összes műveiben.
A Laborum Scholasticorum II. részében s összes műveiben 736. s köv. ll.
Ráczéloz Com. Összes művei 735. az Impedimentumok felsorolásánál.
«Comenius uramnak – írja 1651 jun. 8. – im írtam levelet, adja meg kegyelmed. Akarám felesége alájövetelét, örömest érteném miből panaszolkodott Tolnai uram ellen. Isten kivivén meg kell orvosulnunk azt is.» Orsz. Ltár.
29. A VESTIBULUM CZÍMLAPJA.
Coment talán épen ezen összezördülése Tolnaival, talán más körülmények is arra birták, hogy a presbyteri rendszer ellen állást foglaljon. Leginkább a Tiszáninneni egyházmegyékben kezdett az tért foglalni. Medgyesy, hogy a presbyteriumról írt munkájának hatását fokozza, fölkereste az egyes egyházakat, szónoklattal, buzdítással, tanítással terjesztette az eszmét. Erős támasza volt a fejedelemasszony és Zsigmond herczeg pártfogása; a zempléni egyházmegye pedig már el is fogadta a presbyteriumot. De esperesek és patrónusuk közül többen ellene szegültek, attól tartván, hogy életbeléptetése az esperességeket meg fogja szüntetni.* Tolnai az Amesius Medullája magyarázása közben a presbyteri rendszerre is kitért és ennek következtében ismét kitört ellene a vád, hogy az independentismust növeli. Ezzel a régi viszály ismét fel volt éledve, s kitört magában az iskolában.
MEDGYESYnek 1651 márczius 22-ki levele Rákóczy Zsigmondhoz. Országos Ltár.
A pataki iskola s átalán a protestáns ilynemű intézetek bizonyos fokú önálló kormányzási joggal bírtak. Élén állt a senior a primarius deákokkal s ezek most közös elhatározással Tolnai érdekében folyamodást intéztek a még mindig Erdélyben tartózkodó Rákóczy Zsigmondhoz.* A folyamodás – bár nem nevezi meg – úgy látszik, Comen ellen volt intézve, ki a presbyteri rendszer ellen maga is sorompóba lépett s egy kis munkát adott ki «Ad fratres presbyterianos» (a presbyteri testvérekhez) czím alatt. Bizonynyal ott helyben, Patakon is nagy hatást tett az: Medgyesy egész méltatlankodva ír Zsigmondnak róla. Comen azt mondja e művében: inkább akárhogy igazgassák az egyházat, mint presbyterium által. Hasonlót irt nagyságodnak is: «ilyen irreformata sententiája vagyon ő kegyelmének. Nem fogunk így sokat nyerni abban az emberben, akár hová legyen latinitása, ha a lelki jó igyekezetekben az igaz reformált vallás kivánsága szerént ily nagy kárt teszen. S nyilván így van a dolog: tett is már annyit, hogy hasznot sok esztendők alatt annyit nem teszen. Im az, kinek leginkább kelletik vala segélni az Nagyságtok munkás igyekezetit az Isten dicsőségére, az akasztá meg. Egy elő ez s csak kezdete a több gonosznak. Ha kezembe akad a könyve az én vékony tehetségemből Isten segítsége által meg igyekszem rá felelni».*
1651. febr. 12. az Orsz. Ltárban.
MEDGYESSY 1651 márcz. 21-ki levele Orsz. Ltár. Az 1651 junius 18-án Szathmártt tartott zsinat megujítá a presbyteriek ellen hozott itéletet. Tóth Ferencz Tusa Tiszai püspökök. 124. l.
Zsigmond herczeg nem sokára visszatért Erdélyből Patakra. Ideje volt már. Megjelenése legalább egy időre lecsillapítá a felzaklatott kedélyeket. Comen visszahuzódott az egyházkormányzati vitáktól s egész erejét a pataki iskolának szentelé. Volt benne egy kevés kalandori szellem, rajongás s hajlam a mysticismus felé; de legyőzte azokat s ismét a tanügynek szentelte erejét. Az «Eruditio Scholastica» három kötetét* azonnal sajtó alá adta, melyek még 1652-ben megjelentek. Ezekhez járult egy negyedik is, a Schola Ludus: iskolai színművek gyűjteménye. De ez már akkor jelent meg, midőn pártfogója nem volt az élők közt s ő is elhagyta Patakot.
I. a Vestibulum, II. a Janua, III. az Atrium. Mindenik az illető osztály első tanárának van ajánlva.
