VIII.
VIII.
Rákóczy Zsigmond diplomacziai működése a kozák királyság elnyerése érdekében. A királyválasztás Lengyelországban. Rákóczy Zs. követei. Kozák követek Fejérvárt. Egy kozák követ elmátkásodása. Wielopolski Erdélyben. Lupul szerepe e mozgalmakkal szemben. Zsigmond és anyja követeket küldenek Németországba leánynézésre. Daniel János. Zsigmond utasítása. A leánynézés eredménye. Családi viszályok a portai követelések miatt. Kemény János votuma a házasságkérdés ügyében. Mednyánszky követsége Németországba. Utazása. Ujabb családi viszály: Bisterfeld magatartása. Kozákország. Követküldések Erdélybe, s Erdélyből. Nicolai. Tetera Pál Szamosújvárt. Tárgyalások Lengyelországgal: Klobusiczlvy követsége. Zsigmond Makoviczán. A kozák követek elbucsuzása. Ujabb tárgyalások Lupullal Zsigmond házassága ügyében. A házassági tervezet felbomlása. Chmelniczky fia Timusz házassága Irénnel.
A Rákóczy családnak jól kiszámított, biztos alapra fektetett, nem rohamos, de azért folytonos emelkedését a fejedelem halála megakasztá. Egy oly szövevényes diplomacziai actiónak keresztülvitele, mint a milyenre az öreg György vállalkozott, kipróbált sőt erős kezet kivánt. Elnyerni a lengyel koronát s maga részére hódítani a királyság föllázadt alattvalóit, a húsz év óta fegyverben álló kozákokat, ilyesmire csak olyan ember vállalkozhatott, ki a keleti diplomaczia minden fogásait jól ismeri. Az öreg Györgyöt összeköttetései törökökkel, tatárokkal, oláhokkal kitünő diplomatává képezték ki: fiai még újonczok voltak. Az ifjú Györgyöt az új fejedelmet az erdélyi ügyek és vármegyék visszabocsátása s a porta által formált követelések tarták lekötve: de különben is sokkal levesebb tapasztalattal birt e téren, hogysem atyja biztos kezét pótolhatta volna. Zsigmond tehát, ha folytatni akarta a megkezdett actiót, leginkább Keményre s Bisterfeldre támaszkodhatott.
S attól ő nem is volt idegen. De fogékony meleg kedélye, nyilt őszinte természete nem jó tulajdonok voltak ilyen koczkáztatott, biztos belátást s erős akaratot megkivánó vállalathoz. Inkább hiúság volt nála, hogy rá szánta magát erre a lépésre, mint komoly elhatározás, hogy azt keresztűl is viszi. Amint belátta a mulasztást, mit akkor követtek el midőn a további teendőkre vonatkozó utasítás nélkül tudatták atyjuk halálának hirét a királyválasztásra küldött követekkel, sietett azt jóvá tenni. De most sem tudott azzal az erélylyel eljárni, mely a helyzet urává tette volna. A királyválasztás megtörténte után csak egy módja volt a siker elérésének – s Lengyelország történetében épen nem példátlan mód: megsemmisíteni a megtörtént választást, vagy legalább megkisérleni azt. Ha gyors elhatározással maga áll pártja élére – talán megfordíthatta volna a dolgot. E helyett ő Cicerói stilben fogalmazott levelekkel akarta a pártot együtt tartani: «bizunk nagyságodban – írá pártja vezéreinek – s a többi nagy emberekben – hogy jó indulatokban nem fognak alább hagyni, s mi is azon leszünk, hogy jó indulatunkban s állhatatosságunkban ne maradjon fenn kivánni való. Megérti ezt követeinktől. Isten fékezze a kozákokat s fordítsa jóra a köztársaság ügyeit».* Ez a párt annyit mégis kivitt, hogy maga a koronázás a választó országgyűlésen nem hajtatott végre.*
Nov. végén kelt levele a vörösvári ltárban.
KEMÉNY, 493. l.
De az újabb követküldés egész februárig húzódott* s akkor már útban voltak Erdély felé a kozák követek is az innen nálok megfordúlt követekkel. Márczius derekán megérkeztek és Gyula-Fejérvárról, hol a fejedelem által fogadtattak, Zsigmondhoz mentek Fogarasba, hova ez a temetés megtörténte után visszavonúlt. Márczius 19-dikén hallgatta ki őket* s a tárgyalásokat megkezdte velük. A követség feje Wihowski János a későbbi hetman volt, ki a mostani hatalomtól azzal a megbízatással jött, hogy hívja meg magát a fejedelmet, vagy esetleg ennek testvérét Zsigmondot a kozák királyság elfogadására. «Most csak levelünkben – írá a hetmán – majd szemtől szembe fogunk Nagyságodnak térdet hajtani.»* Kényes és megfontolandó ajánlat: mert a kozák királyság még nem létezett. Azt Lengyelországtól kellett volna kivívni.
KEMÉNY levele Zsigmondhoz 1649 febr. 7. Orsz. Ltár.
Rákóczy Zsigmond az nap kelt levele bátyjához. Orsz. Ltár.
KEMÉNY, 494. l. A levél és megbízó levél Orsz. Ltár.
A tárgyalások egész ápril 7-ig tartottak, mialatt a követek vele együtt Görgényt is megjárták. Bizony nehéz szívvel indultak haza ezek: különösen egy közülök, ki Fogarasban egy leányt «Rédey Pál uram szállásán való Frauczimmert» megszeretett, meg is tartá vele a kézfogót «oly conditióval – írá Zsigmond György fejedelemnek – hogy ha félesztendőre érte nem jönne, máshoz mehet; a mi egyetmás vele volt, az mit kegyelmed én is adtunk neki, oda adta bizonyságúl.»* Zsigmond herczeg bátyjával és nehány főúrral megbeszélte a hetman ajánlatait s elfogadásától nem mutatkozott idegennek «istennek indításából való dolognak tulajdonítván azt.» A végválaszt György fejedelem mint a család feje adta ki.* Abban állapodtak meg, hogy Zsigmond herczeg közzéjök fog bocsáttatni, hogy elfogadja a neki felajánlott méltóságos állapotot, s azután élükre állva «fegyverek által» elfoglalja a lengyel királyságot. Ez alatt Rákóczy s az oroszok közt is véd és dacz-szövetség köttetik a lengyelek megtámadására – s a fejedelem hadaival a Szepességbe nyomúl s azt Lengyelországtól visszafoglalja. Minthogy azonban a jelen követség eredetileg a meghalt fejedelemhez volt intézve, s közbejött Kázmér megválasztatása lengyel királylyá: biztosítsa őt a hetman, hogy az ő s a kozák hadak szándéka azóta nem változott meg, s a megbízó és hitleveleket is ezen új alakban kell kiállítani. A hetman pedig ez alatt is nyomuljon előre s akadályozza meg a lengyel király megkoronázását, egyezzék ki a tatárokkal, rakja meg a máramarosi szorosokat hadakkal s hasson Lengyelországban új országgyűlés összehívására és a kozák hadak mennél elébb küldjenek Erdélybe új felhatalmazottakat.*
R. Zs. Fogaras ápril 7-iki levele Orsz. Ltár.
CHMELNICKInek február 20-ról Zsigmondhoz intézett levelére. Orsz. Ltár.
II. Rákóczy György, Okmánytár 3. s köv. ll.
Alig indultak még a kozák követek s hagyták el az ország határát, május elején új követ érkezett magából Lengyelországból: Wielopolski János bieci kapitány. Amint az ország határára ért, értesíté Zsigmondot jöveteléről.* Fényes kisérettel jött, mintegy száz emberrel és kétszáz lóval.* De lassan haladt, s panaszkodott is a mellé rendelt vezetőkre,* hogy ő nem világlátás kedvéért jött. Valóban nem – hanem hogy ellensúlyozza a kozák követség hatását s segélyt biztosítson a respublicának ezek ellen. De roszúl fogott dolgához – a herczegnek, a fejedelemnek külön-külön titokban felajánlotta a lengyel koronát.
CUZIMAE máj. 5-én kelt levele Orsz. Ltár.
DÁNIEL János máj. 1-jei levele U. o.
Máj. 17-iki levele u. o., mely Sarkadon kelt.
Ilyen barátságos ember kell nekünk mint Nagyságod – monda Györgynek – s nem szoba-tudós». Zsigmondnak pedig azon a jogczímen ajánlá fel a lengyel koronát, mert szónok és tudós.* A küzdő felek erősen készültek s Chmelnicki, a kozák hetman, mielőtt követei haza értek volna, újra megsürgette a segélyt.* Szemben Wielopolski tapintatlan fellépésével nem is látszott indokolatlannak a hetmán ajánlatainak elfogadása: de ily koczkáztatott lépésre, mielőtt az alkudozások legalább a papir-biztosítékot meg nem szerezték, mégsem mert Zsigmond vállalkozni.
KEMÉNY, 494. l.
CZEHERIN máj. 14-én kelt levele u. o
Ezektől az egész tárgyalásoktól Lupul távol tartá magát. Amint ő az öreg fejedelem haláláról értesült, az ezzel kötött szerződés érvényét megtagadta: mire Zsigmond is megszűntetett vele minden érintkezést a leányával kötendő házasságot illetőleg, habár Lupul már megtette a lépéseket, hogy Irént a portáról kihozzák s ezt nagy költséggel el is érte. A herczeg nyomon rá más házasságon jártatta eszét: valamelyik németországi protestans családdal keresett összeköttetést. Bisterfeld volt ennek a tervnek főszószólója s ő egyengette útját. Kiterjedt összeköttetéseinél fogva a német és belga államférfiakkal, tudósokkal pontos adatokat szerzett a protestans udvarokról,* melyeknél ily családi összeköttetés létrehozását sikerre való kilátással kezdeményezhetné. Mindenek előtt két dologgal kellett tisztába jőni: megkaphatja-e Zsigmond herczeg a kiszemelt herczegasszonyt, s olyan-e ez kiről remélni lehet, hogy tetszését megnyeri? A tárgyalásokba a fejedelmen s anyján kívül Kemény és Bisterfeld voltak beavatva. Abban állapodtak meg, hogy követet küldenek ki látogatás ürügye alatt a hesseni tartománygrófhoz: szemfüles, vigyázó embert, ki járjon szép szerével utánna, hogyan fogják Zsigmond ajánlatát fogadni és siessen haza. A hesseninek ugyan is volt még egy eladó leánya, kit a hír szépnek, jónak írt le. Az üdvözlő s megbízó levelek a tartománygrófhoz, az özvegy grófnéhoz kiállítattak* s a követséggel Maxfeld, Zsigmond herczeg segédtisztje és Dániel János «ezredes» (háromszéki főtiszt) bizattak meg – az utóbbi mint főkövet, az első mint a német nyelvben jártas férfi.
Aug. 23-iki levele, mely mutatja, hogy jóval korábban is szerzett adatokat. De ekkor együtt lévén, szóval tárgyaltak.
Szamosujvár, 1649 ápr. 9-én HORVÁTH János Epistolariuma. Nemzeti Muzeum.
Zsigmond herczeg bizalmas emlékirattal látta el. Nem kiván – irja – «mindenekfelett való legszebbet» de mindenesetre olyant «ki tekintetre méltó s az egymás-szeretetre» alkalmas lenne. De annak is jól nézzen utána ha nem festi-e magát? aztán 18 évesnél idősb ne legyen, legyen szelíd, istenfélő. Magaviseletében nem néz magyar formára, de az ottani divathoz képest is vigyázza meg természetét. Legyen középtermetű és ép. Ne legyen kaczér, de bátortalan se, s mindenek felett jó erkölcsű. Ne legyen fényüző mert «a tékozlással való köntösbeli luxus nem magyar humorhoz való.» Járjon utána, hogy a családnak eddig férjhez adott leányai milyen életet folytatnak, mennyi a hozomány s a hazaadásban minő rendet követnek. S hogy mindennek hogyan járjon utána, arra nézve Bisterfeldtől fog instructiót kapni. Gondja legyen hű arczkép szerzésére.*
THALY K. Történelmi Kalászok. Pest, 1862. 95. l.
Bár Dániel Bécsnek szerette volna venni útját – de még is jobbnak tartotta Lengyelországnak kerülni. Így kevesebb feltünéssel remélt utazhatni. Május 1-én Kobhenkán volt Maxfelddel Wielopolskinál, épen akkor midőn ez készületeket tett, hogy Erdélybe jőjjön mint királyi követ. Barátságosan fogadta őket – de nem tartóztatá.* Onnan Varsó kikerülésével folytatták utjokat. Máj. 22-én már megjárták Casselt s ott is szíves vendéglátásban részesültek, s bár nem kaptak visszautasító választ, de biztos igéretet sem.* A dolog eldöntése további tárgyalásnak volt fentartva. Onnan Osnabrückbe mentek Oxenstierna Jánoshoz,* s Münsterbe, hogy a folyamatban levő béketárgyalások menetéről biztos híreket szerezzenek.* Még megfordultak a brandenburgi választónál is Cleveben* s azzal visszatértek. Aug. 3-án érkeztek Fejérvárra s már más nap megtették jelentésüket. A hesseni tartomány-gróf leánya még nem érte el 14-ik évét s mielőtt 15 éves nem lenne, nem akarnák férjhez adni. De hát mint Dániel mondja az oraniai herczegnek volna leánya és ez meg is volna nyerhető. «Járatna Nagyságod – irá György anyjának – állapotjának végére és valamelyiknek mind erkölcse, ideje, személye megvolna, lenne az».*
Máj. 1-jén kelt levele az Országos Ltárban.
A tartományi gróf máj. 22-iki levele a vörösvári ltárban.
Ennek máj. 29-iki levele u. o.
Junius 6-án kelt levél u. o.
Junius 14-iki levele u. o.
Családi Levelezés, 409. l.
Ekkor már mind az özvegy fejedelemasszony, mind Zsigmond herczeg künn voltak Magyarországon: amaz Ecseden, ez Sárospatakon. A herczeget dolgai vitték oda, anyját összeszólalkozása a fejedelemmel. A porta bizonyos adóhátralékokat sürgetett, melyeket a meghalt fejedelem nem akart kifizetni, mint igazságtalan követelést, s egész haláláig elhuzta a dolgot. Most fián akarták megvenni a pénzt s ez anyját szólította fel a követelés kifizetésére, minthogy az még atyját illette: úgy is ez, – irá anyjának – mindent neki és öcscsének hagyott s ő csak puszta üres ládákat lát.* A dolog nem volt igaz; de a szegény anyát nem annyira ez, mint inkább fia kiméletlensége bántá, s csak Zsigmond közbenjárásának sikerűlt megengesztelni őt.
Családi Levelezés, 405. s köv. ll.
De mennél inkább keseríté György kiméletlensége, annál buzgóbban munkált azon, hogy Zsigmond boldogságát mielőbb biztos alapra fektesse. A Dániel által hozott értesítést olyannak találta, melynek alapján folytatni lehet a megkezdett tárgyalásokat. E részben nem is volt a család azon bizalmi férfiai közt, kik a titokba be voltak avatva, eltérés – hanem igen is volt az eljárás módozataira nézve. Bisterfeld azt ajánlotta, hogy gyorsan, mennél rövidebb idő alatt igyekezzenek az ügyet lebonyolítani, míg Kemény János az öreg Rákóczy György iskolájának híve, egészen más nézetben volt. «Nem jó – úgy hivé – sem hertelenkedni, sem a jó alkalmatosságot elmulasztani.» Tudakozni, értekezni, biztos híreket kapni s azután választani: ez legjobb út. «Az hertelenség egyebekben sokszor, de az hertelen házasságban ritkán dicsértethetik.» Nem kell attól tartani, hogy a hesseni kisasszonyt hamar másnak adnák: járjanak utána az oraniai kisasszonynak is, ő inkább ezt ajánlja. «Arról mindazáltal én itéletet nem tehetek, az úr ő nagysága csak képre avagy más ember szemére merészli bizni ez állapotot avagy nem; nemhogy másra, de ha a maga saját tagjainak és sensusinak hiszen-e úgy, hogy a szemnek szívnek tisztit a fülre bizhassa; ki felől én nemhogy irni, de csak gondolkodni is félelmes vagyok, mert nagy én előttem csak a szegény Bethlen fejedelem példája is, noha az ő természete felől mint meghalt méltóságos fejedelem felől irni nem szükséges, sem szabados.»*
KEMÉNY Jánosnak egy kelet nélküli votuma, báró Skrbensky Fülöp rovnai levéltárából, melynek a Rákóczyakra vonatkozó leveleit THALY Kálmán hozta el s volt szíves velem közölni. Ezek a nagybecsű, darabok kiegészítik azon adatokat, melyeket az Országos s az Erdődy-féle vörösvári levéltárból kaptam. A votum keletét tartalma határozza meg.
A Rákóczyak mindig hajlandók voltak a fontolgatásra, halogatásra. Vártak újabb hireket: hátha Bisterfeld összeköttetéseinél fogva többet fognak megtudni, mint a mennyiről Dániel hozott hírt? Csakugyan jött értesítés Casselből Bisterfeld egy barátjától a hesseni kisasszonyokról s a többiekről. Van Németországon elég herczegasszony – bár ezek közül többen már eligértettek, többen pedig lutheranák. Hozományt azonban nem sokat kapnak mert az ingatlanok a férfiakat illetik.* Végre is abban állapodtak meg, hogy újabban követet küldenek ki tapogatózni, s ha a dolog jól ütne ki, némi némi ajánlatokat is tenni. Eleinte Bisterfeldre gondoltak, de ezt családi ügyei, nejének közelgő lebetegedése gátolták.* Azután Mednyánszkyban állapodtak meg, ki mellé Bisterfeld Maxfeldet ajánlá segédűl. Több jól talált arczképet készíttettek Zsigmondról oly czélból, hogy ő azt megmutatás végett magával vigye.*
E levél szerint a hesseni s pfalzi kisasszonyok reformáltak, az anhaltiak, darmstadtiak lutheranak. A nassauiak a császár előtt is nagy kegyben állanak. Ez adatokat BISTERFELD Sengelnek hozzá intézett leveléből veszi. Lásd ennek aug. 20-iki levelét u. o.
BISTERFELDnek aug. 10. és 21-ről írott levelei Zsigmondhoz.
Ugyanennek augusztus 21-iki levele Orsz. Ltár.
Most hát hozzá fogtak Mednyánszky számára az utasítások elkészítéséhez. Meghagyták neki, hogy amint német területre ér, német ruhába öltözzék s Boroszlón, Lipcsén, Erfurton át siessen Casselbe, s onnan a többi barátságos udvarokba. Mindenütt azon ürügygyel lépjen fel, hogy mesteremberek behozására küldetett ki s ha a szükséges értesítéseket megszerezte, csak azután bocsátkozzék tárgyalásokba. Ha a kisasszony az utasításnak megfelelő lesz dotalitiumul Munkácsot igérheti oda, de az arczképpel azonnal küldjön vissza valakit, s ha ez megnyeri a herczeg tetszését, rögtön felküldi az ünnepélyes nagy követséget.*
Az utasítás fogalmazványa Vörösvártt Caps. 13. fasc. 2. nro. 3.
Mednyánszky szeptember 25-én elindult. Október 20-án Casselben volt,* de a tartományi gróf leányai már el voltak jegyezve. A nassaui gróftól sem kapott kedvezőbb választ;* bár mindenütt nagy előzékenységgel találkozott s igyekeztek is küldetése sikerét előmozdítni, egyelőre még is biztos siker nélkül fordult vissza.*
Eredetije a vörösvári levéltárban. Lymbus.
HADERMARIA nov. 10-én kelt válasza u. o.
Rákóczy Zs. 1650.
Itthon pedig a családi viszály újra kitört. Valóban György fejedelem, kiben sok volt az önzés, azt hitette el magával, hogy atyja őt megrövidítette. Anyósa szította a tüzet s még neje is, ki a családból férjén kívül senkit sem szeretett*. Ebben a két asszonyban sok volt a ridegség, György pedig meggondolatlan, hirtelen haragú. Anyja a portai követelések tisztázására több ízben utalványozott kisebb-nagyobb összegeket; de György az egészet vele akarta fizettetni, mint férjéről maradt adósságot s a fejedelemasszonyt leginkább fiának modora keseríté el. Szegény Bisterfeld majdnem kétségbe volt esve e családi viszály miatt s midőn más apróságok még éleszték a tüzet, sürgetőleg kérte Zsigmondot, hogy hasson a béke helyreállítására. «Az istenre kérem nagyságodat, békéltesse ki a fejedelmet anyjával. Ily botrány egy rosz házért.* Hogy a markukba fognak ellenségeink nevetni, mennyire fog ez, nekik tetszeni! Ha a császár és mások meghallják, mire fognak benneteket tartani?»* Zsigmond csakugyan helyreállította a békét, de nem tartósan. Ősszel újra összezördültek s most maga György fordult Bisterfeldhez,* ki ismét Zsigmond közvetítését vette igénybe. Mind ő, mind Kemény írtak is neki: «most sem esem kétségbe, mert a fejedelemben nem látok más hibát, mint hogy túlságosan takarékos s kényezteti családját. De a fejedelemasszony bőkezűsége s nagyságod eszélyessége megtalálja a kiegyenlítés módját. Bizonynyal így jobban gondoskodik nagyságodról, mintha néha nagyon megköti magát»*
KEMÉNY, 491. l.
Egy kállai házról volt szó, melyet anyja megtartott. Családi Levelek. 410. l.
BISTERFELD augusztus 10. és 15-iki levele.
1649 okt. 1-jei levele az Országos Ltárban.
1649 nov. 9-iki levele.
22. VILMOS HESSENI TARTOMÁNYGRÓF ALÁÍRÁSA.
Ez gyöngéd figyelmeztetés akart lenni, hogy e percz legkevésbé alkalmas családi viszályok ébrentartására s hogy az Zsigmondra nézve lehet leginkább veszélyessé, kinek tervei csak úgy valósulhatnak, ha annak keresztülvitelében testvére, a fejedelem fogja támogatni. Mert e tervben, a mint ezt megbeszélték, sok volt a kalandos. Hogy Zsigmond herczeg mindjárt a megindítandó mozgalomnak elején menjen ki a kozákok közé: erre komolyan az adott biztatások daczára sem lehetett gondolni. Kozákországban az ukrajnai sikokon már fordultak meg erdélyi követek népe, földje nem volt ismeretlen. Valóban még akkor is olyan vadon volt az, mint századok előtt: maga a főváros, Czeherin, sem volt egyéb, mint a földbe vájt kunyhók sorozata, melyeket primitiv szalmafedelek védtek az idő viszontaságai ellen. Az egész kozákhad nem volt más, mint egy állandó tábor, de nehezen fegyelmezhető s még nehezebben összetartható. Ki tudja, hátha csak a pillanatnyi szükség érzete tétette velük az ajánlatokat s vajjon képesek-e egy állandó államszervezet nyűgét elviselni? Ha tehát egyelőre nem is fognának többet megkisérleni, mint combinált támadást intézni a lengyelek ellen, azzal Patakon tisztában lehettek, hogy erre sem Zsigmond vagyona, sem anyja kincstára nem elegendő, ahhoz Erdély hozzájárulása szükséges. Már pedig a fejedelem tartózkodólag viselte magát. Anyjával való viszálya kedvetlenítette-e el? vagy szíve mélyében sem volt hajlandó Zsigmond ily nagy emelkedését előmozdítani? tény az, hogy tavasz óta egyetlen újabb lépést sem tett. «Nem fogja-e, kérdé Bisterfeld, a mi késlekedésünk s részvétlenségünk a kozákokat elidegenítni s az oroszok malmára hajtani a vizet?»*
Aug. 10-iki levelében, mely titkos jegyekkel van írva.
A viszonyok azonban e tavaszszal is úgy alakultak, hogy a fejedelem interventiójára az idő nem volt kedvezőtlen. A mérközés a csatatéren a kozákoknak kedvezett s a fellázadt alattvalóknak egy rájok nézve teljesen előnyös békét eredményezett,* mely még kedvezőtlenebb is lehetett volna a lengyelekre nézve, ha a tatár khánnak a hetman ez állandó versenytársának közbelépése mérsékletre nem inti Chmelnickit.* E béke ratificálására november 22-ére Varsóba országgyűlés hivatott össze. De ezt a békét senki sem tartá állandónak s maga a fejedelem, még mielőtt a megoldás ezen módjáról értesült volna, elhatározta követeket küldeni Czeherinbe. A követséggel egy Nicolai Gergely nevű görög bizatott meg: «rengeteg útra szánta magát – írá Bisterfeld Zsigmond herczegnek – de biztattam nagyságod nagylelküségével».* Aug. 17-én indult el. Utasítását Kemény fogalmazta. Bisterfeld görög betűkkel írta le tárczájába s jól emlékezetébe véste – elébb megesketvén, hogy annak titkát el nem árulja.* De a görög sokáig nem adott hírt magáról. Már aggódni is kezdettek, hogy talán tatár vagy oláh fogságba esett,* midőn végre nov. 18-án Fejérvárt termett. «Rettenetes útat végzett, Moldván át jött Beszterczének».*
POTOCKYnak a Rákóczy család levelezőjének szept. 7-ről Zsigmondhoz írt levele Orsz. Ltár. Potocki rendesen aláiratlanul küldte leveleit, melyek titkos és fontos jelentések szoktak lenni.
Ugyanannak nov. 14-iki levele.
Fejérvár, aug. 15-iki levele.
BISTERFELDnek aug. 21-iki levele.
Ugyanannak nov. 9-iki levele.
Ugyanannak nov. 22-iki levele.
A hosszas bizonytalanság Nicolai kimaradása következtében, Zsigmond nyílt és őszinte lelkébe is a gyanakodás mételyét oltá be. Hátha a fejedelem még sem őszintén és igazán mozdítja ügyét elő? hátha nem is akarja komolyan annak lebonyolítását? Bisterfeld sietett megnyugtatni: istennel bizonyítom, ő nagysága a göröggel elutazása előtt egy szót sem beszélt. Én adtam át neki a Kemény által fogalmazott utasítást, magyaráztam meg, s a levelek is a fejedelem nevében keltek. Egyetlen pont sincs azokban, mely a korábbi megállapodásokkal ellentétben volna. *
Ugyanott.
13.CHMELNICKI BOGDÁN KOZÁK HETMAN.
Az eredmény igazolta a gyanú alaptalanságát. A göröggel a kozákoktól is jött egy követ, Tetera Pál s ez a mint az ország határára érkezett, kérte Zsigmondot, hogy jelölje meg a helyet: hol találkozhatik vele.* És mégis már állott be egy fordulat, mely Zsigmondra nézve kedvezőtlen volt: ez a követség Zsigmondhoz volt ugyan intézve, jelöltségének teljes fentartásával – de meg volt bizva, hogy igyekezzék magát a fejedelmet nyerni meg a jelöltség elfogadására.*
TETERA Beszterczén nov. 14-én kelt levele. Orsz. Ltár.
BISTERFELD fenn idézett levele.
Teterát a fejedelem Szamosujvárt fogadta. A hetman neki és Zsigmondnak is írt. Kegyes jóltévőjének nevezte és sürgette, hogy vessen véget a helyzet bizonytalanságának. Meg van győződve, hogy a munkába vett dolog eredményre fog vezetni. Találtak ugyan módot a lengyelek, hogy megkössék a békét, de az nem fog tartós lenni. Még tüzetesebben írt Györgynek. Már egészen kétségbe voltak esve, hogy minden reményük füstbe megy, fegyverrel tárgyalták a békét a lengyelekkel, s ő nem is bizik annak tartósságában. Fiát, Timuszt szerette volna hozzá küldeni, de követe nem akart még néhány napot várni, míg ezt felkészítheti s kénytelen volt e tervéről lemondani. Azonban rövid idő alatt el fogja hozzá küldeni s kéri, hogy őt és fiát az egész zaporovi sereggel tartsa meg pártfogásában, védelmében.*
Mindkét levél Czeherin szept. 27-én kelts megvan az Orsz. Ltárban.
A kozák követek már napokat töltöttek, várták az ügy lebonyolítását, de az lehetetlen volt, mert Zsigmond még nem jött be Magyarországból. «Az nagyságod bejövetelit bizony szívből és hamar is kívánnám – írá Kemény – de félek, igen félek: mihelyen nagyságod beérkezik, nem tartóztathatjuk a kozák követeket, hamar és cathegoricummal sietnek elmenni. Különben nemcsak hasznos, hanem szükséges is az nagyságod szemben létele velek».* Végre deczember 12-dikén csakugyan beérkezett Kolosvárra.*
KEMÉNY, Kolozsvár nov. 29-én kelt levele. Orsz. Ltár.
A fejedelem decz. 12-iki levele u. o.
De a hetman az az igyekezete, hogy magát a fejedelmet nyerje meg a vállalat élére, a dolgot bonyolította s a végválasz oly értelmű kiadását, mint a követek szerették volna, hogy már a következő tavaszszal actióba lépjen, a fejedelem elhalasztá. Értesültek, hogy a hetman hasonló ajánlatot már Radzivillnek, a Lupul sógorának is tett s ez méltán gyanut ébresztett. Aztán tisztába kelle jőni, hogyan fogják a család lengyelországi barátai fogadni a tervet? s e czélból Zsigmond a novemberi országgyűlésre Klobusiczkyt Varsóba küldé. Értekezett is, ez ottan azokkal: a kozákok, mondá nekik, ha nagyságtok nem akar velök kiegyezni, komolyan a törökhöz adják magukat. Most is van – egy kozák követség uramnál, mely kijelenté, hogy ha ő veszi a kiegyenlítést kezébe, a kozákság kiegyezik a respublicával. Most hát az a kérdés, mit szólnak nagyságtok a dologhoz?
Mit szóltak a lengyel urak? semmi határozott dolgot. Bizony ők is szerettek volna rosz helyzetükből szabadulni, s nem is rajongtak királyukért: de fontolóra vették, hogy elűzése is sok nehézséggel járna. Biztatták és ijesztették a követet egyszerre: ha Zsigmond kezd valamit, hozzá állanak, pedig valóban csak a készet akarták, s nem is bocsátkoztak Klobusiczkyval komoly tárgyalásokba.*
KLOBUSICKY, Varsó, decz. 26-án titkos irással írt levele. Orsz. Ltár.
Mikor Klobusiczky ezeket a leleplezéseket megírta Zsigmond herczegnek, már ő rég visszament Magyarországra. Fejérvárt csak néhány napot töltött testvére, Kemény, Bisterfeld s háza néhány régi barátja társaságában, azonnal fogadta a kozák követeket s ezekkel közölte, hogy válaszát csak akkor adja ki, ha tudva lesz, hogy mit határoztak a lengyel rendek? Gyorsan haza utazott s egyenesen Makoviczára ment,* közel a lengyel határszélhez, hogy annál könnyebben érintkezhessék ottani barátaival. A hangulat az országgyűlés megnyitása előtt élesen nyilatkozott a béke ellen: és Zsigmond számítása egészen arra volt építve, hogy ha az országgyűlésen hasonló hangulat lesz uralkodó, akkor az elégületlen lengyelekkel és kozákokkal egyetértve kell a követendő eljárás módozatait megállapítni. Azonban reményei lassanként mind foszladoztak. A mit Klobusiczky irt, azt barátai, a Wielopolskiak, a Potockiak, Pegonski s a többiek megerősítették.* Mind e levelek mutatták, hogy a herczeg nagy népszerűséggel bir a dissidens lengyel aristocratia körében s hogy neve a közép nemesség közt is ismert legyen, arról is gondoskodtak ezek: az ez évre szóló krakai naptárt Piajecki neki ajánlotta.* Hasztalan. Az országgyűlés kerülni akarta a komolyabb bonyodalmakat s elfogadta a békét.
Már 1650 jan. 28. előtt ott volt s hosszabb időt töltött ottan; mint levelei igazolják.
Mind e tudósítások s köztük sok igen érdekes eredetiben megvannak a vörösvári Erdődy-féle és az Országos Levéltárban.
BISTERFELD 1650 jun. 25-iki levele «sicut id hominum genus fucorum parum aut nihil, ita heroum existimationem et gloriam multum promovet hoc praesertim tempore in illis locis. Unde non dubito quin insigni honorario excellentia vestra ipsum est dignatura». Rákóczy is megemlékezik e naptárról egyik levelében.
Zsigmond sietett a dolgok e fordulatáról értesíteni testvérét, ki megigérte, hogy nem fogja tovább tartóztatni á kozák követeket. Január 22-én 1650-ben ünnepélyes kihallgatáson fogadta őket, melyet udvari ebéd zárt be.* Néhány nap mulva új híreket kapott kozák földről: egy oda küldött szolgája jött meg nyolcz kozák kiséretében.* De végre is a lengyel országgyűlés elfogadta a békét s Rákóczy ekkor elbocsátá a követeket: «örömét fejezé ki válaszában a béke megkötése felett. Ezentúl is fentartja velük a szivélyes összeköttetést s ha a béke nem bizonyosodnék be állandónak, van követének utasítása, hogy mint járjon el».* A kozákok Fejérvárról február 20-dikán indultak el. Egyelőre Máté havasalföldi vajdához vették útjokat, hol igen szivélyes fogadtatásban s gazdag ajándékokban részesültek. Márcz. utolsó napjaiban ismét Fejérvárt voltak s innét visszatértek a hetmánhoz; Márjássy is velük ment, mint a fejedelem követe, hogy a viszonyok alakulásáról értesíthesse ezt.*
György levele Zsigmondhoz 1650 jan. 22. Csal. Lev. 414. l. «Még két hétig várakoznak, azért kegyelmed tudósítson, ha mit ért az (lengyel) békesség felől.»
U. attól u. ahhoz 1650 január 30-ról Csal. Levelezés. 415. l.
BISTERFELD febr. 19-iki levele Zsigmondhoz. Orsz. Ltár.
Ugyanannak márczius 25-iki levele Orsz. Ltár s II. Rákóczy Gy. Okmánytára 662. l.
Ezen tárgyalásokkal egy időben újra felvetette a fejedelem a még atyja életében megkezdett alkudozások fonalát a testvére Zsigmond és Lupul vajda leánya közt kötendő házasság ügyében. E házasság különösen most politikai fontossággal birt: mert Lupulnak benső és megbizható szövetsége a Rákóczy családdal a kozák tárgyalásokra nézve kiváló fontosságú volt. Moldva geographiai fekvésénél fogva közvetítő szerepre volt utalva Erdély és Kozákország közt. Aztán Lupul veje, Radzivill, a lengyel ellenzék egyik feje s a Rákóczy család barátja, még szorosabb kötelékkel fűzetnék hozzájuk.
Mindez fontos tekintet volt. Lupul nagy áldozattal már ki is hozatta leányát a portáról, s Irénről mindenki, a ki látta, egyhangulag vallá, hogy szép leány.* E házasság horderejét mindenki elismerte. Kemény János, a család egyik legmegbizhatóbb tanácsosa, melegen ajánlotta: «emlékezhetik nagyságod – irá Zsigmondnak, mikor ez vele a tervet tudatta – én mindenkor azt javallottam, necsak paraszt módon a szaporodásra, avagy papi módon a jámbor együgyű életre, hanem az ok is meglevén, terjeszkedésre és erősödésre is nézne nagyságod az házasság dolgában»;* s végre a portán a moldvai és erdélyi kapitihák már beszélgettek is egymás közt róla, sőt midőn Boros ment egy követséggel Stambulba, annak is eléhozták, hogy jó volna, ha Zsigmond elvenné a vajda leányát. Valóban a fejedelem már jan. elején megindította a tárgyalásokat s Boros Jánost és Sebessy Miklóst Jassyba küldé egyelőre puhatolás kedveért.* A vajda szivesen fogadta Borost: eleinte úgy látszott, a házasság egészen inyére van. Még leánya arczképét is megküldte Zsigmondnak: «csak neki nyerje meg tetszését – irá Bisterfeld – azt hiszem, meglesz a dolog».*
BISTERFELD 1650 jun. 19-iki levele így a többször emlegetett Nicolai ügynök is. Sulyok uram – a kapitiha – az vajda leányát dicséri, tudakozott felőle, maga hozta elé.» György jan. 10-ki levele Zsigmondhoz.
KEMÉNY János 1650 jan. 8-iki levele. Zsigmondhoz. Orsz. Ltár.
«Boros útját senki nem érti Kemény János uramon kívül» írja György Zsigmondnak.
BISTERFELD febr. 19-iki levele Zsigmondhoz.
Hanem Zsigmondnak egész váratlanul nem nagyon tetszett meg: nem az arcz, hanem a külsőségek. Máshoz szoktatta őt szigorú, komoly és háziasságot kedvelő anyja, mint a mit e képen látott. E hosszabb ideig Konstantinápolyban élt leány kaczér és kihivó keleti öltözete visszatetszett neki. S magoknak a tárgyalásoknak folyama alatt sem volt minden inyére: szóval több dologra nézve aggodalmát fejezte ki. A sokkal világiasabb gondolkodású Györgyöt ez kihozta sodrából s maga Bisterfeld is megsokalta, mikor Zsigmond a leendő menyasszony kisérete: vénasszonyai s udvari hölgyei ellen felszólalt. «Hiszen írá – fejedelemről s nagy fontosságú dologról van szó, egy hatalmas fejedelemről, a ki nem szeretné nem tudom miféle vén banya hatalma alá adni leányát. A vallás, erkölcsök, ruházat s több effélék reformálása nagyságod eszélyességére lesz bizva. Ha szépen, okosan bánik vele, meg lesz minden; ha hidegen és éretlenül, barátait is elijeszti. Bizony jól tenné nagyságod, ha megtanulna oláhul».*
BISTERFELD márcz. 25-iki levele.
Hosszas húzódás után a dolog mégis haladt annyira, hogy az özvegy fejedelemasszony s Zsigmond részéről bement a követség Moldvába megkérni Irén kezét. Boros, Sebessy és Horváth György voltak a megbízottak. Ez utóbbi igen kedves embere Zsigmondnak, nyalka, negédes, a másik kettő is könnyű vérű, mulatni szerető. Úgy látszik, megfeledkezve magukról, «alkalmatlanúl» viselték magukat. S végre is Lupul az alatt az ürügy alatt, «hogy az ő papjaik tilalmaznák, más valláson levőnek ne adná», visszavette szavát,* s megtagadta Zsigmondtól leánya kezét.
KEMÉNY János, 485. l.
De a visszautasításnak más oka volt. A fordulat, melyet a lengyel-kozák béke idézett elő, óhajtandóbbnak tüntette fel előtte, hogy valamelyik lengyel palatinushoz adja nőül leányát, kitől tervei előmozdítására nézve több előnyt várt, mint az erdélyi fejedelem testvérétől.
De az isten is megbünteté Lupult érette – mondja Kemény Emlékirataiban – mert leányával nem kereskedheték akaratja szerént, kit Lengyelországban is nagy emberek kéretnek vala. Mert ottan hamar (1650. aug.) az tatár becsapván országába, noha láttatik vala portán nagy kedvességűnek lenni, igen megrablá és maga is erdőkre alig szabadulhata. Megsarczolván a tatárok és azok visszatérvén, nem telheték egy heti: az kozák nyomában jövén, az is megsarczoltatá s kételenségből velek való megbékélésnek alkalmatosságával leányát is az Bogdán Chmelnicki öregebb fiának, Timusz nevűnek kelle igérni s azután megadni».*
KEMÉNY 486. l. GRONDSZKY Bellum Cosaco Polonicum, 218–9. l. Az Orsz. Ltárban Potockinak egy titkos jegyekkel irott nagy fontosságú levele, melyet Pettkó Béla öcsém fejtett meg, Kemény előadását igazolja s kibővíti. E levél 1650 nov. 17-én kelt.
Volt-e Chmelnickinek értesülése arról, hogy az a leány, kit ő fegyverrel szerzett meg fiának menyasszonyul, előbb Zsigmondnak volt igérve, arról biztos tudomásunk nincs – de nem tartjuk lehetetlennek. Zsigmond házassága Irénnel nem zavarta volna terveit, de Irén házassága valamelyik lengyel palatinussal már nem lehetett inyére. Tény az, hogy utóbb magát a házasságot is kierőszakolta. (1651. január) Timusz fegyer alatt vette el Irént* s boldogtalanná is tette. Atyjának összeköttetése Zsigmonddal s a fejedelemmel azután is tartott – sőt most még jobban kereste azt. Meg volt győződve, hogy a lengyelek csak addig fogják őt az 1650-diki zborovi béke előnyeiben megtűrni, míg módjuk nem lesz kiforgatni abból, s épen azért jó eleve gondoskodott szövetségesekről. Oroszokkal, törökökkel, tatárokkal, a lengyelek régi ellenségeivel alkudozott s folytatta a tárgyalásokat a Rákóczyakkal is. 1651 elején még mindig Zsigmond volt az állítólagos királyjelölt, sőt az elégületlen lengyel főurak is, kik egy év előtt Klobusiczky által oly kitérő választ adtak, most arra kérték, hogy állítson fel Lengyelország határszélén vigyázásnak színe alatt 20,000 embert s segítse őket a «czukornál édesebb boszú művében».* Ez a «czukornál édesebb boszú» egy közös támadás lett volna kozákokkal, tatárokkal – mert Chmelniczky komolyan készült. Látva, hogy Zsigmondot nem vonhatja be a közös támadás hinárjába, még a kozák királyság csalétkének felállításával sem, oly garantiák nélkül, melyeket ő megadni vagy nem tudott, vagy nem akart – valódi kozák leleményességgel fordított egyet a dolgon (1651 máj.): Zsigmondot teljesen kihagyta a játékból, most már magának Györgynek ajánlotta fel a kozák királyságot. De ez irányban kezdett tárgyalásai sem vezettek eredményre: s midőn maga szakállára fogott a dologhoz, Beresteck alatt kemény vereséget szenvedett.
Zsigmond 1651 jun. 8-án kelt levele Orsz. Ltár.
Rákóczy Zsigmondhoz intézett titkos levelek maga Zsigmond által eszközölt megfejtései u. o. Kiadva Okmánytár 54. s köv. ll.
