X.
X.
A csehországi mozgalmak hatása. – II. Ferdinánd trónralépte. – Országgyűlés 1619-ben. – Bethlen fellépte. – Thurzó és Rimay tartózkodása. – Az országgyűlés sikertelensége. – Rimay a török követséget nem fogadja el. – Az országgyűlés sikertelen vitái. – Rimay helyzete. – Eloszlás. – Bethlen háborúja. – Thurzó csatlakozása. – Bethlen sikere. – Sikertelen alkudozások. – Rimay nagy betegsége 1619–20-ban. – A beszterczebányai országgyűlés. – Rimayt a rendek török követté választják. – Bethlen utasítása. – Vácz ügye s Bethlen újabb utasítása. – A követség Budára ér. – A követség tárgyalásai Budán. – Vácz ügye Budán és Bethlen utasításai. – Rimay szerepe és levele. – A követek végre útra kelnek. – Útjok Konstantinápolyba. – Vácz elfoglalása és hatása. – A követség nehéz helyzete. – Rimay tudósítása Váczról s egyéb hírei. – Rimay és Dóczy eljárása Bethlen ügyében s Rimay levelei. – Rimay latin beszéde a divánhoz. – Bethlen sürgetései. – Rimay bő levelei a segélyről. – Bethlen megszünteti a békealkut. – Bethlen újabb utasításai. – Rimay eljárása. – Huzavona. – Bethlen újabb levele. – Sikertelenség. – Bethlen további tervei. – A követség hazajövetele. – Rimay Bethlennél. – A nikolsburgi béke előtt hazatér. – Látogatása Bethlennél Kassán.
Az 1619. évtől fogva azonban az idők sodra, éppen Thurzó Imrével való összeköttetése miatt, újra nagyobb viszonyok közé ragadta Rimayt is, a ki az ágostai hitvallás híveinek apadását s a protestánsoknak minden téren való visszaszorítását éppen oly aggodalommal és elkeseredéssel szemlélte, mint ura. A Csehországban dúló vihar elterjedt Északmagyarországon is. Egy Bocskay-féle hadjárat sikerét várta mindenki Erdély felől, melynek fejedelmi székén Bocskay egykori fegyverestársa és híve, politikájának osztályosa, Bethlen Gábor ült, ha nem is nagyobb számító észszel, mindenesetre még nagyobbakat czélzó ambiczióval és nagyobb körültekintéssel, készen egy hozzá méltó történelmi szereplésre, de jóval kedvezőtlenebb viszonyok között.
Ily körülmények közt és minderre a nádor a bécsi udvart figyelmeztetvén, II. Mátyás halála (1619 márczius 20) után május 26-ikára utóda a trónon, II. Ferdinánd, Pozsonyba megint országgyűlést hivott össze, melyre május 28-án Thurzó Imre és Rimay is Pozsonyba indultak. A rendek ekkor éppen a II. Ferdinándnak a cseh-morva lázadók ellen nyujtandó segély ügyét tárgyalták. Mivel a rendek tekintélyes része még mindig protestáns volt, ezeknek s kivált Thurzó Imrének és Thurzó Szaniszlónak sikerült kivinni, hogy a segélyt csak közbenjárás alakjában ajánlják meg.
Éppen erre az időre esik II. Ferdinánd ismert szorongatott helyzete és csodálatosnak nevezhető megszabadulása Bécsben, továbbá Bouquoi győzelme Mansfeld seregén és Thurn s a protestánsok elvonulása Bécs alól. De minthogy az országgyűlés maga a föntebbi határozat következtében közvetetlenül érintkezésbe lépett gr. Thurnnal, az ott járt magyar követek meggyőződtek róla, hogy ha a felkelők békét nem kötnek II. Ferdinánddal; akkor Magyarország protestáns rendeinek érdeke az, hogy a felkelőkkel együtt működjenek a vallásszabadság kivívásában, mint akkor mindenek felett álló korkérdésben. Ezért már az országgyűlés alatt, melyet az újonnan katolizált Forgách Zsigmond nádor erély és méltányosság nélkül vezetett, a mi csak növelte a kölcsönös gyűlölséget, az elkeseredett protestánsok érintkezésbe léptek Bethlennel egy támadó hadjárat s a cseh-morva fölkelők megsegítése végett.
68. GRÓF BOUQUOI ARCZKÉPE.*
Gróf Bouquoi arczképe (135. l.) Khevenhiller «Annales Ferdinandei (Lipcse 1721–2.)» cz. műve Konterfet-Kupferstich cz. függelékéből.
Thurzó Imre, a ki mellett ott volt Pozsonyban két főembere, Csúty Gáspár és Rimay, kezdetben nem csatlakozott a mozgalomhoz, mert vallásossága mellett éppen oly dinasztikus érzésű volt, mint apja. Az országgyűlésen azonban kemény küzdelmeket állott ki «szívbeli epedéssel s elmebeli törődéssel», mint Rimay június 25-éről Czobor Erzsébetnek írja, mert «ízetlen, eszeveszett és megrészegedett állapot» volt az. El is ment aztán Pozsonyból Bicsére még június 25-ike előtt, személye képviselését Csútyra és Rimayra hagyván. Ezóta az egész országgyülésnek és más eseményeknek lefolyását figyelemmel kísérhetjük Rimay Csútynak és Armpruster Ferencznek Thurzóhoz sűrün írt leveleiből. *
Államiratai. 221. l. A levelek legtöbbje Rimay kézírása, a ki szokás szerint bőven ír, igazat és mindenféle hírt. Armpruster sokkal tartózkodóbb. – Nagy Gyula: Adalékok az 1619. évi pozsonyi országgy. tört.-hez. Történelmi Tár. 1880. 425–443. és 699–706. l. 1881. 87–97. lap.
Mindezt részletesen rajzolni annyit tenne, mint a sikertelen országgyűlés történetét adni, a mi e helyen nagy túlterjeszkedés volna. A főkérdés az volt: mik tárgyaltassanak először, a királyi említett és más javaslatok vagy a sérelmek (gravamina)? A nádor, a ki június 28-ika óta mint királyi teljes meghatalmazott vezette az országgyűlést és e napon hirdette ki a királyi javaslatokat,* természetesen amazoknak, a rendek pedig ezeknek tárgyalását sürgették. A nádort annál inkább támogatták a katolikusok, élükön Pázmány Péter prímással, mert hiszen a fősérelmet a vallás ügye okozta s a gyors letárgyalás szükségéül azt hozták elő, hogy a császárnak a német birodalomba kell a császárság elfoglalása végett menni. Mindez nem hatott s mivel a nádortól a gyűlés végéig sem bírtak határozatot kieszközölni a sérelmekre, elmaradt tehát a királyi javaslatok tárgyalása is. A vallásra nézve a főkérdés ez volt: az evangelikusok és reformátusok Battyáni Ferencz és Révay Péter vezetése alatt azt kívánták, hogy a vallás kölcsönös szabad gyakorlata biztosíttassék, a katolikus urak a jószágaikon lakók áttérését ne követeljék, erőszakkal és bírságolással ne térítsenek s az 1608 óta elvett templomok adassanak vissza. A katolikus többség sem a vallás szabad gyakorlatát, sem az utóbbiakat elfogadni nem akarta, sem pedig a nádor egyéb sérelmekre választ nem adott. Sőt a katolikusok még több sérelmet írtak össze az evangelikusok ellen, melyekben minden evangelikus főurat külön bevádoltak, így Thurzó Imrét is. Ekkép nem maradt egyéb, mint Rimay írja, az eloszlásnál.
A meghatalmazást l. u. itt 433. l.
69. ARMPRUSTER FERENCZ NÉVALÁIRASA.*
Armpruster Ferencz névaláírása (137. l. ) Wittenberg 1615. szept. 5-én kelt Thurzó Györgyhöz intézett levélről való. Olvasása: Franciscus Armpruster (manu)p(ro)pria.
Ekközben történt június 29-én az ausztriai, július 4-én a morva rendek követeinek elbocsátása, kik egyenesen a magyar országgyűléshez jöttek volt, továbbá Molard konstantinápolyi követsége, ki mellé az országgyűlés részéről Liptay Imrét adták. Ez itt különösebb figyelmet azért érdemel, mert Rimay csak nagy szabadkozással bírta e megbízást elhárítni magáról. Majd az országgyülés a cseh rendekhez küldött követséget és az ország sérelmeit írta össze s minthogy a tárgyalás nem haladt, a császár július 11-ikére lejött Bécsújhelyre, hová magához rendelte a nádort, érseket és főtanácsosait, de a mi jellemző, a lutheranus Battyáni Ferenczet és Révay Pétert nem vonta be a tanácskozásokba.
Ebből az alkalomból a rendek a nádor útján megkérdeztették a királytól, hogy az országgyülés sérelmeit és határozatait csak junktim fogja-e a királyi javaslatokkal elfogadni vagy külön is? A király azt felelte, hogy e kapcsolatot nem kívánja s belenyugodott a csehekhez küldendő követségbe is. Most a rendek szabadabban cselekedtek. Július 16-ikára elkészültek a sérelmekkel s azt remélték, hogy a csehekkel éppen oly szövetséget köthetnek, mint 1608-ban; azonban másfelől a király is a bécsújhelyi tárgyalások alatt megerősítette pártját számos kitüntetés osztogatásával.
70. LIPTAY IMRE NÉVALÁIRÁSA.*
Liptay Imre névaláírása (138. l.) 1617. április 13-án kelt okleveléről. (Eredetije az Országos Levéltárban.) Olv. Emevic(us ) Liptaj de Kisfalud vice comes co(mi)t(a)tus Boys(iestsis) ma(nu)p(ro)p(ri)a. Eredetije a M. Nemz. Múzeum levéltárában.
Ugyanott aztán egyebet is főztek ki. Névszerint az uralkodó megrendelte Lépes Bálint (kalocsai érsek) kanczellárnak, hogy menjen vele a német császárválasztásra. Most Forgáchék azt akarták, hogy Lépes ugyanoda egyszersmind a magyar országgyűlés részéről is teljhatalmú követséggel bízassék meg. Egy ily megbízólevelet a nádor július 18-án váratlanul be is mutatott a rendeknek s a personalis már-már szavazásra bocsátotta a kérdést. Erre a rendek nehány katolikus kivételével oda akarták hagyni az ülést, majd pedig abban állapodtak meg, hogy másnap felelnek a nádornak. Ezalatt volt idejük belátni az ily megbízás veszélyét s természetesen megtagadták. Most a nádor, a kit az újra megjelent Pázmány erősítgetett az ellentállásban, legalább a vallásügy kikapcsolását kísértette meg július 19-én s a rendeket egyenesen kérte, hogy a statusquoban nyugodjanak meg, vegyék elő a királyi javaslatokat. A rendek mindenekelőtt a sérelmekre kívántak választ s hazamenetelt emlegettek, főleg az evangelikusok, annál inkább, mert a katolikusok folyvást erősödtek s ők gyengülni érezték helyzetöket. Csak Batthyáni Ferencz tartóztatta őket, hogy re infecta hirtelen ne oszoljanak el.
Ehhez járult július vége felé a morva rendek szövetségre szólító levele, melyet a nádor július végén mutatott be a rendeknek. Most – mint Rimay írja – világos volt, hogy a nekik adandó válasz ügyében a két fél meg nem egyezhetik. A katolikusok válaszolni sem akartak, az evangelikusok meg annál inkább akartak eloszolni, mert akár semmi, akár rossz választ egyaránt károsnak véltek, másra pedig nem volt kilátás. Inkább akarták volna a választ az egyes vármegyékre bízni külön-külön. Nem is lett aztán a válaszból semmi.
71. PÁZMÁNY PÉTER.*
Pázmány Péter arczképét (139. l.) a Beöthy-Badics-féle képes Magy. Irodalomtörténet. 3. kiad. I. kötetéből (347. l.) vettük át.
A vallás és sérelmek ügyében végre a nádor július 30-án tagadó választ adott. Ekkor a vármegyék még azon nap újabb iratot adtak be neki, kijelentvén, hogy ha három nap alatt feleletet nem kapnak, eloszlanak. Közben a nádor és Pázmány augusztus 2-án Köpcsénbe mentek, hogy Preiner Seifrieddel, a király követével tárgyaljanak. Ennek eredménye lett, hogy bizonyos csalogatásokkal visszatartották a megyék követeit és mindenképen puhították őket, úgy hogy csak alig bírták az evangelikusok most már megtartani a többséget. Végre még azt is felajánlták, hogy a statusquo pontos megtartása mellett készek a vallás, ügyét a jövő országgyűlésre hagyni, de győzelmük reményében a katolikus főrendek most már ezt sem fogadták el.
Ebben maradtak az ügyek. Ezekben Rimay, mint az ellenzék egyik tagja, tevékeny részt vett s bőven értesíti a történtekről s más gyakran ellentmondó vagy ellenőrizhetetlen hírekről Thurzót, kit arra kér, hogy ereszsze haza, ha a gyűlés húzódik, mert építtetni valója van s ha csak három hetet késik, nagy kára lesz az ősz miatt. Nagy kellemetlenségére Pozsonyban szemben volt a lakása a nádorral s mivel sokan látogatták, sőt az evangelikusok nála üléseztek s onnan mentek a nádorhoz, őt és Csútyt tartották az ellenzék vezetőinek, annál inkább, mert Illésházy Gáspár megbizottja, Tersztyánszky, minden áron az engedésre akarta rábírni az evangelikusokat, még pedig ura nevében, kiről egyébként híre járt, hogy katolikussá lett. Ezért az evangelikusok Illésházynak Rimayval irattak is Tersztyánszky visszahívása iránt, de erre már nem került sor. Így mentek a dolgok, míg végre semmit sem végezvén s még Csehországba sem küldvén követeket, augusztus 13-án kölcsönös protestatióval és mély meghasonlással, eloszlottak.
Bethlen, a ki az országgyűlési tárgyalásokat figyelemmel kísérte s a protestánsokkal állandó összeköttetésben állt, közben jórészt titokban fölkészülvén, egyetértve a magyarországi protestánsokkal, már 1619 szeptember 3-ikán megindult hadával maga is Kolozsvárról. Az előre küldött Rákóczi György szeptember 5-én elfoglalta Kassát, maga Bethlen 12-én Debreczenből hadjárata okairól tudósítást küldött a vármegyékhez s 21-ikére Kassára országgyűlést hivott össze, mely már szeptember 26-án 22 pontból álló végzést erősített meg.
Még folyt volt a pozsonyi országgyülés, midőn már ott az a hír járta, hogy Thurzó Imre is Bethlen híve lett. Azonban ez nem volt igaz. Még augusztusban is Bethlen levele, sőt követe sem bírta őt pártjára vonni. De már ingadozott s augusztus 31-én Rimaynak és összes udvari embereinek bizalmasan írt, hogy siessenek hadi felszereléssel hozzá. Rimaynak sajátkezüleg e sorokat írta: «Fölötte igen kérem kegyelmedet, jöjjön hozzám, mert igen nagy, eltávozhatatlan titkos beszédem vagyon kegyelmeddel; ha mi olyas házánál marhája (drágasága) vagyon … és asszonyomat is hozza el … bátorságos helyt rendelünk jó szívvel ő kegyelméért és a kegyelmed marhájáért is.»*
Államiratai. 223. l.
72. PREINER SEIFRIED ARCZKÉPE.*
Preiner Seifried arczképét (141. l.) Khevenhiller «Conterfet Kupferstich.» II. kötetéből (89. l.) vettük. Aláírása: Se˙fridt Christoph Preiner | Edler Hen von Stretz Fre˙ H(err) zu Stübing.
Ebből az látszik, hogy Thurzó már ekkor el volt határozva s még csak atyai barátja, Rimay tanácsát kívánta tudni. Minő volt ez, megértjük abból, hogy miután a kassai ülés befejeztével (szeptember 26) Bethlen Pozsony felé indult, hová október 14-én már meg is érkezett, szívvel-lélekkel ő is csatlakozott hozzá s híve maradt oly kora haláláig (1621 október 19).
Nem akarván Thurzó Imre életéről részletesebben szólni, úgy látszik, hogy ő még sem bánta volna, ha már ekkor becsületes békével végződött volna a Bethlen háboruja. Ezért, hihetőleg Bethlen megbízásából, értekezni kívánt volna Forgáchcsal, ki ettől nem idegenkedett.* Ámde már október 14-én Pozsonyt maga Forgách adta át Bethlennek s ugyancsak Forgách országgyűlést hivott oda november 11-ikére, mely november 18-án megnyilt ugyan, de semmit sem végezhetett, mivel a nádor II. Ferdinánd híveit a megjelenéstől eltiltotta s maga II. Ferdinánd is csak deczember 26-ikára küldte el biztosait.
U. o. 223. l.
Természetesen ezután is csupa huza-vona történt, mert Bécsben e halasztással, mint mindig, a sors valamely váratlan közbelépését várták, úgy hogy a várakozást megunt rendek 1620 január 8-án Bethlent Magyarország fejedelmévé választották s ö ezt elfogadta.
Thurzó mindezekben tevékeny részt vett. Annál nagyobb szüksége lett volna most a tapasztalt Rimay tanácsaira, kit éppen ezért már 1619 novemberében Pozsonyba rendelt, de nem mehetett fel, mert már előbbi «betegeskedése betegségre vált», a mit, mint Thurzó deczember 9-én írta neki, «fogyatkozásaik» közt nem utolsónak tart. Nagyon várta tehát állandóan Rimayt, még pedig nem személyi, hanem országos okokból, mert okos tanácsai ugyancsak elkeltek volna, midőn a vallás és haza szabadsága forgott koczkán. Kéri tehát, hogy mihelyt jobban lesz, siessen hozzá, mert ha valaha kívánatos volt, hogy mellette legyen ő és «elméjének hasznos fénye, most egyszer leginkább».
Rimay ekkoriban annyira rosszul volt, hogy a halálra készült s árváit Thurzó gondjaiba ajánlta, mit ez készségesen elvállalt.* De erre nem került soha sor, sőt ő élte túl egy évtizeddel urát. Azonban betegsége 1620 május haváig is elhúzódott, úgy hogy fizetéséért nem szolgálván meg, fel sem akarta venni. Sőt, mint május 6-án írja, «a minemű karban vagyon az ő állapota és aminemű akadályok vannak előtte», nem hiszi, hogy fizetést fogadhatna el és eddigi kötelességét teljesíthetné. Ez iránt értekezni fog urával Beszterczebányán.*
U. o. 224–5. l.
U. o. 225. l. Levele Drozdik Jánoshoz Bicsére.
73. BESZTERCZEBÁNYA.*
Beszterczebánya a XVII. században (143. l. ) a Gualdo Priorato «Continuazione dell’historia di Leopoldo Cesare (Bécs 1676)» cz. műben közölt metszetről.
E szerint Rimay azokban az összes mozgalmakban nem vett részt, melyek 1619–20 telén és tavaszán Bethlen körül lefolytak. Nem volt jelen tehát a tavaszi kassai ülésen sem, csak közvetve értesült, hogy ura mint követ járt a cseheknél Prágában (1620 márczius 30-május elejéig) s hogy mennyit fáradott, noha sikertelenül, a béke érdekében. Thurzó ezért egy ideig Bethlenre is megneheztelt, őt vélvén a béke gátjának.
Így nyilt meg 1620 május 31-én a beszterczebányai országgyűlés, melyen világos lett, hogy a béke meg nem köthető. Miután augusztusban Ferdinánd biztosai az országgyűlésről eltávoztak, főkép Thurzó Imre erélyes föllépése következtében augusztus 15-én Bethlent királynak kiáltották ki.
Thurzó Imre ajánlása okozta, hogy a magyarországi rendek a török szultánhoz küldendő követjökül Rimayt választották meg. Rimay volt egyszersmind az, a ki július 2-án Bethlen és némely kiváló párthíve közt az ismert titkos szerződést papirra tette.* Bethlen Rimaynak Beszterczebányán már július 30-án részletes utasításokat adott. Nem sokkal ezután a maga részéről Dóczy Istvánt s Erdély részéről Deák Dánielt a követséghez társkövetek gyanánt rendelte, kikhez a cseh rendek részéről Geschenius János, Frigyes cseh király részéről Köln János csatlakoztak.
Szilágyi S.: Adalékok Bethlen szövetkezéseinek történetéhez. 21. l. Akad. Értek. II. Rimay «Magyarországi minden hivatalbéli» rendei követének van hivatalosan nevezve. Török-magyarkori államokmányt. r. 292. l.
Ez a török követség még sokkal kényesebb volt, mint az 1608/9-iki, mert itt nagyobb dologról volt szó. Ugyanis még mielőtt Bethlent királynak kiáltották ki, ő kinyerte Ozman szultán, illetve a diván beleegyezését a korona elfogadására, de nem segélyét; sőt az engedélyt is oly módon adták meg, hogy Bethlen szövetségesei méltán kételkedhettek a török pártfogásában. Most tehát e pártfogás teljes biztosítása volt a czél s erre szolgált az utasítás minden sora. Továbbá most nemcsak Bethlen követei, hanem Magyar-, Erdély-, Csehország és a cseh király részéről is, a kísérettel együtt mintegy 100 ember indult el augusztus 25-én Budára s onnan Konstantinápolyba és vitt mintegy 70.000 forintra becsült ajándékokat a szultánnak és főembereinek.
Bethlen említett és minden ez ügyben később adott részletes utasítása az őt és az akkori diplomácziát jellemző körmönfontsággal volt szerkesztve. A követeknek t. i. föl kellett világosítniok a szultánt a most folyó háborunak a törökökre vonatkozó nagy hasznáról, hivatkozva a Bocskay felkelésére s ebben Bethlen nagy szerepére és a töröknek tett szolgálataira, továbbá arra, hogy a háborura most mennyivel kedvezőbb az alkalom, mert II. Ferdinánd magára van hagyva s többfelől támadva. Kéri ezért Bethlen a szultánt, hogy II. Ferdinánd követeit bocsássa haza s velök ne tárgyaljon. Küldjön tatárhadat a lengyelekre, hogy II. Ferdinándot ne segíthessék. Küldje Skender basát sereggel a Neszter mellé, hogy a tatárok támadását fedezze s hogy maga Bethlen szabadon működhessék, nem kellvén ekkor tartania a lengyelektől. Mivel mindenki azt hiszi, hogy a szultán II. Ferdinánddal is tárgyal, ennek ellenkezőjét bizonyítsa be azzal, hogy 10 ezer embert tartson Budán, Esztergomban és Kanizsán, oly meghagyással, hogy őt, mikor kívánja, segítsék meg. Ugyane hit megerősítése végett küldjön a szultán egy előkelő követet Bethlenhez, a ki egyszersmind neki és a szövetséges országoknak a szultántól bátorító és segítséggel biztató leveleket hozzon. Ugyanez hozzon neki, a cseh királynak és főuraknak ajándékokat s üljön addig Bethlennél, mint császári biztos, míg a török segély szüksége beáll s ekkor ezt a megsegítést ez rendelje el a szultán nevében. Adjon rendeletet a budai basának, hogy a németekkel ne tárgyaljon, de a mostani kényes helyzetben mégis egyelőre a kért frigykötésig ne szakítson. Rendelje el a szultán a moldvai vajdának, hogy válogatott 2000 könnyű lovast, a havasalföldinek, hogy 500 kopjás gyalogot és 500 lovast küldjenek neki segítségül főemberek vezérlete alatt, még pedig minél előbb, mert neki éppen könnyű hadra van szüksége s mert szövetségesei ezt igen jó néven vennék, látván a szultán pártfogását Bethlen mellett. Bevádolandó Gratian vajda, hogy a török ellen működik, ezért letevését kéri s végül elrendeli, hogy Rimay Konstantinápolyban az erdélyi követség számára külön házat építtessen. *
Török-magyarkori államokmánytár. I. 238. l.
74. II. FERDINÁND.*
II. Ferdinánd arczképe (145. l.) De Iodenak a Történelmi Képcsarnokban őrzött eredeti metszetéről készült.
Ekközben Bethlen vette követei útján a budai pasának azt a leverő izenetét, hogy minden további tárgyalás alapja csak az lehet, hogyha Váczot a törököknek átadja, addig a követeket Konstantinápolyba sem engedi. A régóta elfoglalni kívánt Vácz volt tehát az, melynek birtokát a török a zavarosban ki akarta erőszakolni s melylyel egyszersmind a budai basa különös érdemeket akart magának szerezni. Ekkor Bethlen Beszterczebányáról augusztus 30-án egy másik, saját kezével írt titkos utasítást küldött Rimayéknak, melyben kiegészíti az előbbieket azzal, hogy igérjenek a budai basának 20 ezer és a basa igérjen az ő nevében a nagyvezérnek 30 ezer frtot, ha Vácz követelésétől eláll és rögtön segélyhadat küld. De ha mindenből azt látnák, hogy Vácz odaigérése nélkül az egész követség sikertelen, sőt veszedelmes kimenetelű volna, akkor igérjék meg átadását, de csak a következő feltételek alatt:
A török a magyarok és szövetségeseik ellen II. Ferdinánddal semmi tárgyalást ne kezdjen, sőt segítse őket. Ha a török békét kötne II. Ferdinánddal, e békében a magyar és cseh királyságot biztosítsa a német császár ellen. A budai basa küldjön azonnal Bethlennek 2000 lovasból álló segélyt s utóbb a szultán küldjön melléje még 10.000 lovast. Mindebben, mondja Bethlen, a II. Ferdinánddal most fennálló béke nem akadály, mert ezt a békét a szultán II. Ferdinánddal mint magyar királylyal kötötte volt, már pedig ő a beszterczebányai királyválasztás következtében a magyar királyságot elvesztette s így a béke is megszünt. A szultán ne követelje a hajduság palánkvárai lerontatását, mert ez csak a németeknek válnék hasznára, már pedig a hajduk már Bocskay alatt rendkívüli szolgálatokat tettek a magyaroknak és törököknek. Ha Vácz átadatik, több falut a török ne hódoltasson meg annál a hatvan falunál, melyeket a zsitvatoroki béke szerint kapott.*
Erdélyi tört. adatok. I. 321. l.
Bethlen tehát ez utasítás szerint Vácz átadását oly feltételekhez kötötte, melyek által mindenképen enyhítni kívánta az ez által bizonyára előállandó általános keserüséget és haragot.
Az egész nagy, ünnepélyes követség 1620 szeptember 9-én érkezett meg Budára. Útközben a budai basa, Karakasz Memhet, három helyen is nagy lovascsapatokat küldvén eléje, üdvözölte a jövőket, a Dunán átkelőben Budára pedig tizenhét csajkával menvén eléjök, ünnepélyesen fogadta. Mindannyian a városban uralkodó ragály miatt a Duna partján lent sátorokban tanyáztak.
Szeptember 10-én a követség kipihente a fáradalmakat. Szeptember 11-én előbb a budai basa óhajára felküldvén a neki szánt ajándékokat, mindannyian lovon ünnepélyesen a basához kísértettek, de a kölcsönös üdvözlésen s a megbízólevelek átadásán kívül egyéb nem történt. Távozáskor a basa mindenik követnek egy-egy kaftánt ajándékozott. *
Armpruster Ferencz levele Dohna Ábrahámhoz, 1620, szept. 24-ikéről. A Dohnák schlobitteni kastélyában őrzött eredetiről Angyal Dávid szíves közléséből.
Azonban a basa már a következő napon azonnal és mindenek előtt Vácz átadásáról tudakozódott a követségtől s midőn szeptember 13-án azt hallotta meg tőlük, hogy ők Vácz ügyét egyenesen a szultánnal akarják elintézni, csalódásában igen dühös lett Rimayékra, mert azt hitte volt, hogy most sikerül kardcsapás nélkül megszerezve vetélytársai fölé emelkednie. Megmondta tehát a magyarok és Bethlen követeinek, hogy addig nem bocsátja tovább őket, míg Váczot meg nem kapja; sőt felajánlotta a többi követeknek, hogy induljanak el Rimayék nélkül, de ezek ezt természetesen nem fogadták el.
Ebből sűrü levélváltás keletkezett, annál inkább, mert a basa azt állította, hogy Bethlen neki már két évvel azelőtt odaigérte Váczot. Ennélfogva a fejedelem szeptember 17-én és 18-án újabb utasításokat küldött követeinek, melyek lényegökben az előbbiekkel egyeztek. Írt külön a basának is, de ezt nem ismerjük. Szeptember 19-én megint újabb utasításokat küldött. Mindezeknek legfőbb czélja az volt, hogy ha egyáltalán lehet, kikerülje vagy legalább halogassa Vácz átadását, mert természetesen tartott tőle, hogy ezzel Magyarországon összes népszerüségét elveszti.*
Erdélyi tört. adatok, I. 324. l. Rimay Államiratai. 229. l. Török-magy. államokmánytár. I. 244. I. Bethlen utasítása legjobban kiadva Tört. Tár. 1885. 659. l.
Rimay e mellett azt írta Dohna Ábrahámnak szeptember 24-ikéről, hogy közben mindent elkövettek a basa haragjának megengesztelésére, a ki, a mint kitetszik, amúgy is heves ember volt; mert azt remélték, hogy a török főemberekhez tőle ajánlatot kapva, Konstantinápolyban nagyobb sikerrel fognak járni.*
Rimay e rövid levelét Dohnához szintén Angyal Dávid szíves közléséből használtam fel. Eredetije a Dohnák schlobitteni kastélyában. Rimay e rövid levélben is felhasználja az alkalmat, hogy híreket küldjön. A török basa mondta nekik, írja, hogy a török hajóhad Anconát és Lauretumot felprédálta s lehet, hogy Brundusiummal és környékével is ezt fogják tenni. Rimay levele Armpruster német levelének harmadik oldalára van írva. Ebből az világlik ki, hogy Dohna is írt nekik Bethlen utasításai szerint, hogy miként járjanak el s erre válaszol Armpruster és Rimay. Utóbbi ugyanis így szól: «Tentabimus nos omnia quae huc pertinebunt secundum informationem Nobis Illustrissimae dominationis Vestrae comprehensam, quam Serenissimus Rex noster (t. i. Bethlen) litteris suis inclusas ad nos iam transmisit.»
75. DOHNA ÁBRAHÁM.*
Dohna Ábrahám arczképe (149. l.) a Dohnák schlobitteni kastélyában őrzött eredeti festményről, dr. Angyal Dávid egy. tanár űr szíves közvetítésével.
Közben Konstantinápolyban Bethlennek már két erdélyi követétől megtudta a nagyvezér, hogy Karakasz Memhet visszatartja a követeket Budán s rögtön rendeletet küldött elbocsátásuk végett. Így indulhattak el mindannyian 162 szeptember 25-én hajón s október 5-én Nándor-Fejérvárra értek. Ott Memhet öcscse ravasz módon bátyja meghagyásából tíz napig tartotta vissza és így csak november 3-ikán értek Drinápolyba. Innen a nagyvezér különös sürgetésére november 14-én a törökök fényes kíséretével együtt egy szombati napon Konstantinápolyba értek.*
Erdélyi tört. adatok. I. 230. l. Rimay: Államiratai. 232., 237. s köv. lapok.
Mialatt a követség útban volt, a budai basa Vácz kérdését úgy oldotta meg, hogy 1620. november 2-ikán váratlanul megrohanta a várat s november 4-én a vár kapitánya föladván, birtokba vette. Ez a megoldás Bethlennek végre is nagy megkönnyebbülést okozott, mert megmenekedett az átadástól, de másrészről kiaknázhatta a jogtalan elfoglalást diplomácziai czéljaira.
A Konstantinápolyba ért követség 1620. november 21-én beszélhetett először a nagyvezérrel s neki tényleg felajánlta Váczot Bethlen utasításai szerint a segély ellenében, semmit sem tudva még az elfoglalásról, melynek híre csak másnap érkezett meg Konstantinápolyba. A nagyvezér e hírre dúlt-fúlt, mert szerette volna, ha Váczot Bethlen egyenesen neki adja át, még pedig ajándékképen, mert így ennek nagyobb lett volna az erkölcsi jelentősége. Ezért a nagyvezér, a ki ekkor a gyermek II. Ozman idejében, minthogy ez ekkor is még csak 16-ik életévében volt, teljes hatalommal uralkodott, elhatározta Karakasz megbuktatását. Ez ennek hírét vevén, ezóta sokkal szívesebb lett Bethlenhez, de már késő volt, bukását nem kerülte el.
Ez a követség egyébaránt nagyon kedvezőtlen időben ért Konstantinápolyba. Mindenféle zavarok voltak ott II. Ozman alatt, ki 1618-ban mint 13 éves gyermek követte gyöngeelméjű nagybátyját, Mustafát a trónon s helyette is természetesen a nagyvezér és más kegyenczek uralkodtak, a megvesztegetések pedig még a szokottnál is nagyobb mértéket öltöttek.
Deczember 6-án volt a szultánnál az első kihallgatás és deczember 9-ikére ért oda Bethlen tiltakozó irata Vácz miatt, a melynek ilyen, minden népjog elleni elfoglalását most Bethlen igyekezett kiaknázni. Mert egyébaránt ha Váczot úgyis át kellett adni s maga is megigérte, akkor mint Rimay is helyesen jegyzi meg Thurzóhoz írt levelében, jobb volt, hogy a török foglalta el s Bethlenről a gyűlölet elhárult. Hiszen Rimayéknak titkos utasításuk volt, hogy a nagyvezérnek akár 100 ezer frtot igérjenek, csak mondjon le Váczról, akkora súlyt helyezett Bethlen e keserü pohár eltávoztatására.
Eközben és éppen ezért a török szövetség és segély dolga éppen nem haladt e hónapokban. Bethlen ezalatt még a budai basától is folyton sürgette a segélyt, míg aztán megtörtént a csehek nagysúlyú fehérhegyi veresége 1620. november 8-án. Most Rimay maga sem tartotta már az időt a sürgetésre alkalmasnak. E mellett azonban mindenféle regényes híreket küldött Thurzó Imrének arról, hogy a török Győrt és Bécset áhítozza s hogy a lengyelek ellen három hadat akar indítni, kettőt Magyarországon át, de ezzel csak Bécs elleni terveit leplezi.*
Államiratai. 232., 235. l. Levele és követjelentése Thurzóhoz, amaz 1620 nov, 29., emez 1621 febr. 3-ika utánról. Az id. helyen az 1620. év tévesen áll a jelentés előtt.
Bethlen követeivel szemben nagy erélylyel működött ezalatt a portán II. Ferdinánd követe, Gallo Caesár, a ki mindenáron azt akarta elhitetni a törökkel, hogy a fehérhegyi csatával a háborunak vége, a császár végleg győzött, Bethlen és szövetségesei csak lázadók. Azonban Bethlennek 1621 január 13-ikán követeihez érkezett deczember 8-iki levele, továbbá kivált Rimaynak s a hollandi követnek rábeszélései, meggyőzték a nagyvezért s a török főpapot a segélynyujtás szükségéről, alkalomszerüségéről és a szövetségesek ellentálló erejéről. Ezek hatása alatt 1621 február 3-án a nagyvezér ú. n. nagygyűlést (diván) tartott, mely a magyarok megsegítését határozta el, de esküt kívánt Dóczytól és Rimaytól, hogy Bethlen a török nélkül békét nem köt. Ezt ők le is tették urok nevében. Ezt február 5-én nagy örömmel írja meg Rimay Bethlennek, mialatt hófergeteg dühöng, mely gyönge lakásába is betör, írására hull, maga didereg s bocsánatot kér rút írásáért. E mellett – írja Rimay – pénzök is már elfogyott, de nem bánja, csak valami jót bírjanak kieszközleni.*
Államiratai. 242. l. Részletesen u. n. 253. l. V. ö. Tört. Tár. 1879. 260. l. Pécsy Simon levele a nádornak, 1621 márcz.
Ismerjük ebből az időből Rimaynak egy második latin beszédét, melynek czíme ez: Joannis Rimay Oratio, recitanda in Collegio Veziriorum. Ezt ő megküldte Dohna Ábrahámnak, mert ezt is a Dohnák schlobitteni kastélyában találta meg Angyal Dávid, kinek szívességéből van módunk itt vele foglalkozni.
A czím azt mutatja, hogy ez a beszéd «elmondandó» (recitanda), de hogy el is mondta-e akár a követségök elején, akár pedig utóbb és talán éppen az 1621. február 3-iki gyűlésen, az bizonytalan, ő sehol sem említi. A tartalom olyszerű, mintha valamikor megérkeztük után mondta volna el vagy akarta volna elmondani. Ugyanis a beszéd egyrészről egyszerre gyász- és dicsbeszéd I. Achmed szultánról, a ki nagy szerepet játszott hazánk történetében, másrészről üdvözlő és magasztaló beszéd II. Ozmánról, a ki 1618-tól fogva uralkodott, de csak 1620-ban lett önálló, mint mindössze akkor is csak 15–16 éves ifju, ki helyett addig a diván vezette az ügyeket, élén a nagyvezérrel. Azonban mint látjuk, még 1621-ben is a diván döntött a Bethlennek adandó segély ügyében.
76. MUSZTAFA SZULTÁN.*
Musztafa szultán (152. l. ) Kantemir Demeternek fentebb (a 42. képnél) idézett művében, a 363. lap mellett közölt kép reprodukcziója. Az eredeti aláírása: «Mustäfa I. | funfzehenter Kaiser der Türken. | im Jahre 1618.»
BETHLEN GÁBOR.*
Bethlen Gábor lovasképe (153. l. ) Meissner festményéről Kieser egykorú rézmetszete gróf Apponyi Sándor gyüjteményében. Aláírása GABRIEL BETH(L)EN, D.(ei) G.(ratia) TRANSSILVANIĆ PRINCEPS, PARTIUM VN- | GARIĆ REGNI DOMINUS ET SICULORUM COMES. etc: | CONSILIO FIRMATA DEI: Dux inclyte BETHLEN, S˙mbolon hoc magni muneris instar habes | Consilijs, veluti sapiens Dux, utere sanis, | Omnis | et in tuto summa salutis erit. E. Kieser exc(udebat) Daniel) Meissner) C(omotowiensis) B(ohemus). Megjelent a «Thesaurus Philopoliticus, das ist Politisches Schatzkästlein» cz. munkában.
I. Achmed szultán volt az, kinél Rimay először járt volt 1608-ban követségben. Uralkodott 1603–1617-ig s mindössze 28 éves korában halt meg, tehát 1608-ban 19 éves ifju volt. A beszéd túlnyomó része róla szól és nehéz, túlterhelt mondatokban, valódi édeskés szóáradatban magasztalja érdemeit, jóságát, kegyességét a magyarok iránt, mely akkora volt, hogy semmi fondorlat ki nem apaszthatta, sőt csak meg sem apaszthatta; ezért hiában működtek a gonoszok abban, hogy a magyarok közt ellene fölkelést, háboruságot szítsanak, valamint nem hallgatott azokra ő sem, kik a magyarok ellen nála áskálódtak. Ehhez járul, hogy a magyarokat saját kincstárából segítette és másoknak sarczolni nem engedte őket. Annál keservesebb, hogy többé nem láthatják s hálájokat neki ki nem fejezhetik. De végleg nem veszett ő el, mert hátra hagyta az ő lelki tulajdonait öröklött fiát, Ozmant, meg a hasonló gondolkozású divánt. Boldogoknak vallják tehát magukat, hogy úgy a császár, mint a diván I. Achmed nyomdokait követve, a magyaroknak levélben, követei és őszinte szavai utján felajánlta szövetségét, segélyét és kegyeit. Kívánja tehát számára Isten áldását, kívánja ugyanezt a diván tagjaira is, hogy «más népek is a mi lesujtott magyar nemzetünkkel egyetemben», a mit a magyarok példájára némely nemzet máris önként tesz, őket magasztalják.*
Az érdekes, de tényleges adatokat egyáltalán nem tartalmazó, áradozó irályú beszédet latinul és magyarul a függelékben adjuk. Magyarra Hegedüs István t. barátom fordította.
77. II. OZMAN SZULTÁN.*
II. Ozman szultán (153. l.). Ugyanonnan való. Aláírása: «Osman II, | sechszehenter Kaiser der Türken | im Jahre 1618.»
De térjünk vissza az eseményekhez. Bethlen, míg ezek folytak, állandón sürgette Dóczyt és Rimayt határozott válaszért, hogy ad-e a török segélyt vagy nem? II. Ferdinánd t. i. hajlandó a békére, öt Bethlent környezete váltig ösztönzi a kedvező idő felhasználására, míg nem késő, mert a török iránt fogytán van a magyarok bizalma ennyi huza-vona után. Ezeket csak tényleges segély és a Ferdinánddal való teljes szakítás győzheti meg a török jóakaratáról. Ha azonban a török mindezt nem akarja, akkor ő békét köt, míg jó alkalma van rá, azaz míg Magyarország az ő kezében van.
Ennek a határozott válasznak a várása okozta, hogy Bethlen Ferdinánddal szemben a téli alkudozásokat annyira húzta-halasztotta. Midőn aztán végre Rimayék 1621. február 5-iki leveléből azt olvasta, hogy a török nagyvezér Dóczy előtt egyenesen a békekötés ellen nyilatkozott, akkor Bethlen erre támaszkodva megszakította a tárgyalásokat, melyek pedig február elseje óta komoly alakot vettek; sőt február 10-iki utasításában 100 ezer frtot igért a nagyvezérnek, ha áprilisban a segélyt tényleg megkapja. E segély ügye oly jól látszott állani, hogy ennek igéretével január 26-án török küldöttek indultak el Bethlenhez és a cseh királyhoz, de utóbb ez sem bizonyult komolynak.*
Bethlen levele. Erd. tört. adatok, I. 231., 336., 346. l.
Február óta (1621) Rimay ismételt bő jelentéseiben biztosította Bethlent, hogy a török segély ügye jól áll. Újra meg újra nagy részletességgel, naplószerüen írja meg a történteket, kivált a február 3-iki diván történetét és előzményeit, továbbá a saját érdemeit az előállt fordulatokban és mentegeti bő irogatását azzal, hogy Bethlen is hosszu leveleket szeret írni.* Február végén tehát Rimay szerint tisztán állt, hogy a török megindítja a lengyel háborut és nagy segítséget ad Bethlennek, esetleg elűzi a lengyel királyt és Bethlent emeli helyébe.*
Bethlen meg is dicsérte bő leveleiért, de hogy nem éppen lelkesedett értük, mutatja az, hogy Thurzó Imrének 1621 febr. 5-éről azt írja, hogy leveleket kapott a portáról stb., hogy leiratja a híreket s elküldi; «az írás igen sok, mivel Rimai mindenkor bölcselkedik az ritmusokkal való írásban». Bethlen Levelei. 241. l. Erd. tört. adatok. II. 393. l.
Államiratai. 253., 264. l.
E biztosítások következtében Bethlen tehát végleg megszüntette a békealkut Hainburgban s kötelező igéretet adott konstantinápolyi követeinek, hogy a szultán beleegyezése nélkül békülni nem fog. Azonban mint leveleiből és követi utasításaiból kitűnik, ő óvatosan most sem adott végleges választ Ferdinándnak, hanem újra húzáshalasztáshoz folyamodott, a míg a szultán segélye megjön s ezt halasztást vagy fegyverszünet, vagy a békepontoknak előleges titkos megállapítása, de csak őszszel való végrehajtása, vagy Kassához való színleges visszavonulása által kívánta elérni, feltéve, ha két első terve nem sikerülne és Ferdinánd hadai nyomnák, mert serge fáradt s gyalogsága aránytalanul kevés volt.
78. HAINBURG.*
Hainburg (155. l.). Vischer Tobias «Topographia Archiducatus Austriae inf.» cz. művéből vétetett. Sadler T. metszete.
Lényegben ezek foglaltatnak Bethlen 1621 márczius 20-iki levelében. Ezeket a nádorral is közölte, a ki a helyett, hogy a békét a fentírt módon elfogadta volna, dühös lett, mert ő úgy fogta föl, és ugy beszélt róla, mintha a nemzet ezzel a török alá adta volna magát s azt mondta, hogy az országgyűlésen halált vagy száműzetést kér Rimay fejére, mely iránt egyébaránt Bethlen sietett őt megvigasztalni s neki teljes kárpótlást igérni.*
Ezt Bethlen még világosabban megigérte április 19-iki levelében, melyet egyenesen Rimay-nak írt: «Ha az Úr Isten életemet megtartja, én is kegyelmedet kastélyos főemberré és udvaromban mellettem való tisztviselőnek crealom. Jut az árulók sok jószágában immár azoknak, kik igazán szolgálnak hazájok- s uroknak.» Ezt Bethlen az ellene pártot ütött nádorra és magyar főurakra érti, kiknek kastélyait elvétetni és híveinek adatni határozta; de utóbb nem sikerült. Erd. tört. adatok, II. 400. l.
Két nappal ezután Bethlen az előbbieknél is bővebb utasításokat küldött Rimayéknak, mely 43 pontból és utóiratból áll. Ebben míg egyfelől újra részletesen előadja a mult hónapok történetét, másfelől elmondja azt, hogy leveretés esetén a magyarok a csehek sorsát fognák osztani és hogy neki Pázmány is oly békét ajánlt, mely szerint a magyarok kegyelemre adnák meg magukat, de némelyek ebből már előre kivétetnének. Részletesen kifejti, hogy bármennyire sajnálatos, de igaz, hogy a török mégis csak jobb volt Magyarországhoz, mint a spanyol-osztrák uralkodóház zsarnoksága. Ezért kell tehát a török segélyhez fordulni vagy inkább elveszni. Mivel pedig most szövetségesei neki segélyt nem adhatnak, okvetetlen kell a török segély mihamarább, még pedig tekintélyes vezérrel, minő az új budai basa (Kara Mehemet) és ennek legkésőbb májusban hozzá kellene csatlakoznia. De ha bármi kisebb segély előbb jönne, annál jobb volna. A kötendő szerződés, mondja tovább, részletes legyen, mint az ő elküldött biztosítása. Adják elő a nagyvezérnek, hogy nagy alkalmat szalaszt el, ha késik. A szövetséges magyarság romlása az ő lelkén szárad, főképen midőn Bethlen oly nagyszerű alkalmat a jó békére a török igérete miatt futni engedett. Rendeli továbbá, hogy vegyenek fel szükségeikre kölcsönt, Dóczynak 1000, Rimaynak 500 frtot. Kéri, hogy küldessenek a szultán nevében két levelet, egyet a magyar rendeknek a májusi országgyűlésre, melyben tiltsa el őket a békétől, egyet neki, Bethlennek, hogy II. Ferdinánddal ne békűljen, csak ugy, ha Magyarország az ő kezén marad. Küldjön továbbá a főbb magyar uraknak és neki ajándékokat, nem baj, ha neki ezek utóbb háromannyiba kerülnének is, csak szépek legyenek. Ők viszont igérjenek a Bethlen és szövetségesek nevében összesen 75, esetleg 100 ezer frtig menő adományt, csak sikerüljön tervök.*
Török-magy. államokmányt. I. 26.1. V. ö. Erd. tört. adatok. II. 393–400. lap.
Ugyane napról Rimay jelentései alapján írt Bethlen köszönő levelet Hága Cornelius hollandi követnek is, kérvén további támogatását s megrendelvén követeinek, hogy vele a helyzet részleteit tudassák.*
Rimay: Államiratai. 266. l.
Az előbbiek értelmében Rimay csakugyan kieszközölte a török nagyvezér két levelét a rendekhez és Bethlenhez; de a segély dolga a II. Ferdinánd biztosainak ellenző működése miatt folyton lassan haladt, éppen oly lassan a lengyel háborura készület. Sőt április közepén már a török akarta volna Bethlent felbiztatni, hogy Báthory István példájára maga járjon a lengyel trón után, mit Rimay boszusan ír meg Bethlennek és komolyan nem vesz.
Nagy akadálylyá lett az is, hogy közben Ali nagyvezér meghalt és utódát, Huszaint, minderre újra meg kellett nyerni. Szent Gergely napja utáni hétfőn (1621 márczius 15) tisztelegtek az új vezérnél s némi ajándékot adtak át neki, köztük Rimay maga is egy ékszerét, mely a félholdat ábrázolta, felette 19 gyémántból csillaggal, rajta koronával 15 rubintból. Ezt a vezér utóbb a szultánnak adta.
Így telt-mult az idő. A török udvar világosan a tervezett lengyel hadjárat miatt nem akart szakítni II. Ferdinánddal s el volt szánva Bethlent magára hagyni, azt tartván, hogy úgyis csak saját érdekét mozdítja elő. Tehát igért, de alattomban más utasításokat adott. Április 6-án már mind búcsut is vettek a szultántól a követek, de azért mégsem bocsátották el még őket. Gallónak pedig még ezután is sikerült meggátolnia segélyküldést, úgy hogy végre Rimay is kezdte belátni a rászedetést. Egész áprilisban tehát még ott maradt. Bethlen még április 19-én is bizalmas levelet ír neki, mely mellett megküldte külön iratban is legtitkosabb tervét az állandó békéről s a vallásszabadság biztosításáról, mely azonban nem maradt ránk. Most már legalább júniusra kérte a segélyt. Ez a levél különös jele annak a bizalomnak, melyet Rimayval szemben táplált, kinek leveleit egyébként is lemásolva felhasználta a békét sürgető Thurzó Imrével szemben annak bizonyítására, hogy béke most már nem köthető, de ennek nem ő, hanem II. Ferdinánd s a török segélyre oly súlyt helyező magyarok az okai.*
Erdélyi tört, adatok. II. 393. I. Rimay: Államiratai. 269. l. Bethlen Levelei, 267., 274., 307. l.
Azonban Bethlennek végre is önmagán kellett segítnie és jobb tanu nem kell az ő kimeríthetetlen találékonyságára, mint az 1621-iki hadjárat, melyet a török végvárak némi segélyét kivéve, magára hagyva is fényesen folytatott s a nikolsburgi békéhez juttatott. Követei a töröktől igéretnél egyebet nem, tehát szerződést sem kaptak.* Hiában «deliberált» e miatt Sövényfalvi Dániel is «Rimay urammal», hiában küldte Bethlen Tholdalagit is Nándorfejérvárra a közben Bethlen mellé szinből kinevezett török szerdárhoz (helytartó), Deák Memhethez, a segély sürgetése végett. Tholdalaginak tovább kellett egy hónapnál ott vesztegelnie s csak az érsekújvári diadal s Bouquoy elestének híre (július 17) után kapott Deák Memhettől nehány száz törököt segítségül.
Bethlen írja, hogy sem levelet, sem ajándékot követei nem hoztak, sőt ők is majdnem éhen haltak a portán. Ő csak a maga követeinek 10 ezer frtot adott, de 10 hónapig levén oda, nem volt elég, «köntöseiket» is eladták, hogy haza jöhessenek. Török-magy. áll.-okmányt. I. 300. l.
79. THOLDALAGI MIHÁLY NÉVALÁIRÁSA.*
Tholdalagi Mihály névaláírása (158. l.) 1630. szept. 20-án kelt levelén a gyulafehérvári káptalan oklev. VIII. 43.
Közben megkezdte a szultán a lengyel hadjáratot. Bethlen most Tholdalagit Moldvába is elküldte a segélyért, ki szintén az érsekújvári győzelemre hivatkozva, a török és lengyel közti béke után ki is eszközölt vagy háromezer tatárt október hóban, de mire Bethlenhez értek, már a nikolsburgi béke-alkudozások megkezdődtek s a fejedelem megjutalmazván őket, a béke után hazaküldte, mert hasznukat már ugy sem vehette.*
Erd. tört. adatok. I. 233–34- l. Azt olvassuk, hogy Bethlen István Rimay egy levelét is elküldte Sövényfalvi Dánielnek Moldvába, hogy a nagyvezérnek megmutassa; de ez azt írván, hogy inkább ártana a segély megadásában, megmutatása elmaradt. Történ. Tár. 1882. 443–44. l. Gergely Samu: Bethlen G. és a porta.
80. NIKOLSBURG.*
Nikolsburg várát (159. l.) Dussek Ede Adorján rajzolta.
Rimay konstantinápolyi időzéséről még csak azt tudjuk, hogy 1621 április 30-án egy kötelezvény szerint ő és követtársai Huszain nagyvezérnek 80 ezer tallért igértek arra az esetre, ha Bethlent és Frigyes cseh királyt trónjaikra helyezi.*
Török-magyarkori államokmányt. I. 291. l. Eredetije Egyet. Könyvt. Bpest. Dóczy István, Köln János, Rimay, Geschenius Sámuel és Deák Dániel pecsétével s az első négynek aláirásával.
Ezután a Rimay által összevásárolt rendkívül sok török holmival hazaindultak s Bethlen fentebb idézett levele szerint július végére érkeztek haza.* Tudjuk Rimay levelezéséből, hogy ő augusztus 1-én a fejedelemhez sietőben Barsban volt, Kovacsóczy István pedig augusztus 10-én a nagyszombati bírónak és tanácsnak rendeli el, hogy Dóczynak és Rimaynak, «mostan a portáról megjött követ uraimék»-nak, mivel Bethlen fontos okból beszélni akar velök, előfogatokat adjanak, hogy táborát utólérjék.
Történelmi Tár. 1878. 153–164. l. Rimay János Portai vásárlásai cz. a. a Révay-család trebontói levéltárából közli e jegyzéket Ipolyi másolatában. Ott kérdésbe teszi, hogy melyik követségében vásárolta? NB. a két követség helyett hármat említ; de Rimay csak kétszer volt követ: 1608 és 1620/21-ben. A vásárlás az 1620/21-iki követségre vonatkozik, mert szó van januári vásárlásokról, holott 1608-ban a követség nyárra és őszre esett s januárban Rímay csak 1621-ben volt Konstantinápolyban.
Szenczen érték utól Bethlent, honnan vele együtt mentek Szentgyörgyre és augusztus 20-án Pozsony alá. Itt találkozott Rimay Thurzó Imrével is, a ki szeptember 21-én a nikolsburgi tárgyalásokra ment, hol október 19-én meghalt. Mit és mennyit értekezett Rimay Bethlennel, meghatározni nem tudjuk; csak az bizonyos, hogy Bethlen őt többé diplomácziai küldetésre nem alkalmazta, hanem maga mellett tartotta egész addig, míg a béke bizonyossá nem lett. Elkísérte Rimay tehát Bethlent Nagyszombatba, Szenczre, majd újra Nagyszombatba, Korlátkőre, Szakolczára, Sztrazniczra és Veszelére.
Innen Rimay hazament Alsó-Sztregovára s ott kapta Thurzó Imre anyjának, Czobor Erzsébetnek meghivását 1622 január 8-ára Lietava várába, hogy mint egyik gazda vezesse ura temetését s egyszersmind hogy együtt tanácskozzanak mindennek a legjobb móddal való elrendezéséről.* E szerint a nikolsburgi béke megkötése idején, 1621. deczember 31-én nem volt Bethlen mellett. Mivel pedig Thurzó Imrét január 19-én temették el Árva várában, tehát Rimay mindenesetre február elejéig az özvegy anya mellett maradt. Ekkor megint Alsó-Sztregovára tért vissza. Február 21-én már otthon volt* s fölkereste több ismerősét is. Mindenesetre fölkereste Bethlent Kassán, de nem sokáig időzhetett ott. Talán nem is a legjobb volt a megválás, mert többé nem leljük Bethlen hívei közt. Bethlen világosan nem sokat tartott ügyességéről s követségéért, melyben siker nélkül ugyan, de nagy buzgalommal járt el, szintén nem volt valami jelentékeny a jutalma.
Államiratai. 280. l.
U. o. 281. l.
81. CZOBOR ERZSÉBET NÉVALÁIRÁSA.*
Czobor Erzsébet névaláírása (160. l.) fiához, Thurzó Imréhez Zólyomvárból 1620. jún. 14-én küldött leveléből való, melynek eredetije az árvaváraljai levéltárban van. Olvasása: jo akaro anyad migh el Czobor Ersebeth mp.
ALSÓSZTREGOVA.*
Alsósztregova (161. l.) a Tört. Életrajzok számára készült eredeti fénykép után.
