X.
X.
Az urak országgyűlést hirdetnek, hogy megalapítsák az ország kormányát a király kiskorúsága idejére. A nemzeti és udvari párt kompromisszumra lép. Szatmári a külhatalmak elismertetésén fáradozik. II. Lajos Zsigmond menyegzőjén képviseletével Szatmárit bízza meg, de útjából visszahívja. Szatmári Szapolyai Jánossal tárgyal a rákosi országgyűlés előtt. A gyámság kérdését ismét felvetteti. Véleménye a bácsi gyűlés végzéseiről.
Ulászló sírbatétele után az urak országgyűlést hirdettek szent György napjára. A tanácskozások főtárgyáúl a király kiskorusága idejére az ország kormányának megállapítása tüzetett ki. Éppen ezért úgy az urak mint a nemesek nagy számban gyültek össze a Rákoson. Megjelentek Miksa császár követei is, Herberstein Zsigmond s Baroni Endre, nemkülönben a lengyel király küldöttei, Laszki János és Sidloviczki Kristóf.*
Acta Tom. IV. 22., 23.
Zsigmond király megbízó levelében úgy nyilatkozott, hogy, jóllehet Karnkovszki Jánostól vett értesülése szerint az elhúnyt királynak az volt végső óhaja, hogy a Lajos feletti gyámságot ő vegye át s ehhez a jelenvolt urak hozzájárúltak; de, mert a bécsi találkozáson abban történt megállapodás, hogy a gyámságot ketten, ő és a császár együttesen fogják viselni s nevökben egy hat tagból álló kormánytanács fogja az országot vezetni, – a császár tudta nélkül ebben a dologban nem akar határozni. Utasítja tehát követeit, hogy, ha a rendek tényleg egyedül őt akarnák a gyámi tiszttel felruházni, azon munkálkodjanak, hogy az ne csak reá bízassék, hanem a császárra is. Ez javára fog válni Lajos királynak s meg fogja szilárdítani az ő barátságát is a császárral. Ha azonban a rendek ragaszkodnának az ő gyámságához, ne ellenkezzenek. A kormánytanács tagjait Bakócz Tamás, Frangepan Gergely, Szatmári György, Szentgyörgyi Péter, Buzlai Mózes és Szapolyai János személyében jelöli meg. Meghagyja végezetül, hogy a követek mindenben Szatmári utasításához tartsák magokat.*
U. o.
Zsigmond király a magyarországi hangulatról, legalább részben, tévesen volt értesülve. Mert, bár Ulászló kevéssel halála előtt valóban Zsigmond gondjaiba ajánlotta fiát, az urak mindazonáltal ragaszkodtak a bécsi megállapodásokhoz s az volt a szándékuk, hogy e megállapodásokhoz képest Miksát és Zsigmondot elismertessék a rendekkel Lajos gyámjaiúl, az ország kormánya pedig egy hattagú tanácsra bizassék.
Az 1485. évi 2. törvényczikk szerint, ha a király kiskorú, a nádor annak gyámja, ő az ország kormányzója. A nádori tisztet ez idő szerint Perényi Imre töltötte be. Aggkora, betegsége azonban egyaránt akadályozták, hogy e törvénynek érvényt szerezzen, akkor különösen, mikor egy Bakócz avagy Szatmári nem akarták a hatalmat kezökből kiereszteni s egy harmadikra ruházni. De ellene volt e törvény alkalmazásának, ugyanakkor azonban az urak törekvéseinek is a nemzeti párt, mely kormányzó választásának a szükségességét hangoztatta, ki, mint V. László éveiben Hunyadi János, közel királyi hatalommal vezetné az ország kormányrúdját. A kormányzó méltóságára e párt szerint természetesen senki sem volt érdemesebb, mint Szapolyai János.
Az udvari párt azonban a leghatározottabban ellene nyilatkozott a nemesség kivánalmainak. Lényeges különbség van – mondották – az akkori s a mostani helyzet között. V. László idegenben, az ország határain kivül, félig fogságban volt, míg Lajos hívei körében az országban székel. Hevesen ellenezték az indítványt az idegen követek is.
66. HERBERSTEIN ZSIGMOND.*
Herberstein Zsigmond arczképét (209. l.) a «Gratae posteritati Sigismundus l. b. in Herberstein stb.» (Viennae, 1560) cz. műből vettük át.
Minthogy mindkét párt egyenlően fel volt készülve a mérkőzésre s így könnyű győzelemmel egyik sem kecsegtethette magát, hosszas tanácskozás után kölcsönösen engedményeket tettek. A nemzeti párt nem erőszakolta a kormányzóválasztást; az udvari párt elejtette a külföldi fejedelmek gyámságát. Abban állapodtak meg, hogy a tíz esztendős Lajost teljeskorú uralkodónak tekintik, ki a melléje adott országtanácscsal személyesen fogja kormányozni az országot. E tanács tagjaivá pedig megválasztották a főpapi rendből Bakócz Tamást, a kalocsai érseket, az erdélyi és váczi püspököket s Szatmári Györgyöt, a főurak közül Perényi Imrét, Ujlaki Lőrinczet, Szentgyörgyi Pétert, Szapolyai Jánost, Buzlai Mózest, Bátori Andrást s Drágfi Jánost, a rendek sorából pedig tizenhat köznemest.* Az eredménynyel mindkét párt meg volt elégedve. A választással a nemzeti pártnak legmerészebb álmai valósúltak meg; az udvari pártot kecsegtette a remény, hogy a vezérlő hatalmat ezentúl is kezében tarthatja.
Surriano velenczei követ 1516. mácz. 14-iki jelentése. Marino Sanutonál.
A gyermek Lajos tehát uralkodói teendőket végzett. Az oklevelek és rendeletek az ő neve alatt adattak ki. Az országos ügyek tudtával és hozzájárulásával végeztettek. A kormánytanács ülésein elnökölt, ő nyitotta meg az országgyűlést s ő erősítette meg annak végzéseit. Fogadta a külhatalmak követeit, meghallgatta előterjesztéseiket s nem egyszer személyesen s rögtönözve válaszolt.*
Surriano 1516. decz. 24-iki jelentése.
A következő év elején török követ érkezett Zsigmond királyhoz. Hogy érdemlegesen tárgyalhasson vele, követet küldött Budára, értesíteni a kormánytanácsot a török követ előterjesztéseiről. Minthogy pedig ő még mindig el volt foglalva a moszkvai háborúval, úgy gondolta, hogy mind a saját, mind Lajos országaira hasznos volna, ha a törökökkel fennálló fegyverszünet meghosszabbíttatnék, legalább addig, míg ebben az ügyben a keresztény fejedelmek közös határozatot hoznak. Kérte Szatmárit, hogy követét minél előbb határozott válaszszal bocsássák vissza, mert a török követ feleletre vár s tudósítsa őt Lajos király helyzetéről s országa állapotáról.*
Zsigmond levele Szatmárihoz, Acta Tom. IV. 92.
67. SZENTGYÖRGYI GRÓFOK CZÍMERE.*
A Szentgyörgyi grófok czímere (211. l.) Nyári Albert «Heraldikájá»-ból (V. tábla 44. sz.) való.
Szatmári sietett a válaszadással. Hogy ily sokáig semmit sem hallott Lajos király dolgairól, – írja – az volt az oka, hogy a pápától éppen azokra nézve, a miket tudni akar, késve kaptak feleletet. Ő maga is több hónapig távol volt az udvartól. De a mint oda visszatért, két levelet is küldött Zsigmondnak. Hiszi, hogy azóta e levelek rendeltetési helyükre jutottak. Ezekben a levelekben éppen azokról írt, a mik után a király tudakozódott. Maga is helyesnek tartja, hogy a török követnek adandó válasz mindaddig halasztassék el, míg a magyar országgyűlés összejön, a mi a közeli napokban meg fog történni, s egyező akarattal olyan határozatot fog hozni, a mely úgy Lengyel-, mint Magyarország biztonságára s védelmére, de az egész kereszténységnek oltalmára is a legalkalmasabbnak fog látszani.
A mi Lajos királyt illeti, – írja tovább – mondhatja, hogy dolgai kedvezően folynak. S ezt első sorban a lengyel király érdeméül kell betudni, ki a királyi csemetébe erőt és állhatatosságot adott. Kivánatos mégis, hogy a legközelebbi országgyűlésre követeket küldjön, kik a királyi trónnak a múlt országgyűlésen megvetett alapjait az ő tekintélyével megerősítsék s a nyugtalan lelkek hullámzását s az egyenetlenséget teljesen lecsillapítsák. Különben félő, hogy a múlt év határozatai meginognak. «Én erőim gyengeségéhez képest – így fejezi be levelét – minden igyekezetemet, munkásságomat és gondomat oda fogom fordítani, hogy felséges uramnak méltóságáról minél jobban gondoskodva legyen s magamat a felséged iránti szolgálatokra mindenkor késznek bizonyítsam.«*
Szatmári levele kelt Budán, 1517. ápr. 13. Acta Tom. IV. 106.
Körülbelül ugyanezen időben Budán is megjelent egy török követ. Szelim szultán, Sziriában s Egyptomban akadván dolga, a fegyverszünet meghosszabbítását kérte Lajos királytól. Minthogy azonban X. Leó pápa közös hadjáratot tervezett a törökök ellen s e végből a keresztény fejedelmek között öt évre közbékét hirdetett, a követ kétes válaszszal bocsáttatott el. A szultán ezen felboszankodva Jajczát ostrom alá fogta.
A kormánytanács ezért s más okok miatt országgyűlést hirdetett Budára május 3-ikára.
A gyűlésen, a mint Szatmári óhajtotta, megjelent a lengyel követ is, Drzewiczki Mátyás boroszlói püspök. Szatmári támogatásával a császári követtel egyetemben megkisérelte, hogy a rendek ismerjék el Miksa és Zsigmond gyámságát Lajos felett, miként megismerték már azt a cseh rendek. E törekvés azonban, mint a múlt évben, most is sikertelen maradt.* A rendek hallani sem akartak a külhatalmak gyámságáról, sőt eloszlottak a nélkül, hogy más fontos kérdésben határoztak volna. A kormánytanács tehát megadóztatta a városokat, zálogba vetette a korona több jószágát, hogy legalább annyi pénzre tehessen szert, a mennyivel Jajcza megmenthető volna.*
Engel: Geschichte d. ung. Reiches etc. III. 2. 195.
Pray: Epist. Proc. I. 119.
Mind e sikertelenségért Szatmári a lengyel király előtt Szapolyai Jánost okozta.*
Engel: id. m. III. 2. 196.
Ugyanaz az egyenetlenség, mely az országgyűlésen megnyilatkozott, felütötte fejét a kormánytanácsban is. Éppen a vezető személyek kerültek egymással szembe, kicsinyes, személyes indokokból. Nem csoda, ha ily körülmények között hovatovább a tanács működése is meddőnek bizonyúlt. Bent az országban a törvényeknek nem tudott érvényt szerezni, kint a török ellen sikeresen védekezni.
Így csakhamar nyilvánvalóvá lett, hogy, mikor Szatmári olyan tudósítást küldött a lengyel királynak, hogy Lajos dolgai kedvezően folynak, nem tárta fel híven a helyzet képét.
A gyűlölködés és átkos versengés – írja Lajos nagybátyjának, a lengyel királynak – mindinkább növekednek az urak között. Félő, hogy az az elégületlenség, mely a legutóbbi országgyűlésen is megnyilatkozott, legközelebb veszedelmes formában fog jelentkezni. Fáradozunk az egyetértés helyreállításán, de eddig eredmény nélkül. A béke és egyetértés jelei egyáltalában nem mutatkoznak. Kénytelenek vagyunk országgyűlést tartani, mert dolgaink nemcsak meg vannak zavarva, de annyira elhanyagoltattak, hogy sem a már csaknem végső veszedelemre jutott végeknek segítségére lenni képesek nem vagyunk, sem a házi szükségeket, melyek naponta növekednek, nem kerülhetjük el s ha idejében nem találunk orvosszert, rövid idő alatt el fog következni, hogy királyi méltóságunk is a nagy szükség miatt lealacsonyúl, a mint tekintélyünk már csaknem elveszett.*
Acta Tom. IV. 257.
Körülbelül ezeket mondja Lajos király egyik legbizalmasabb tanácsadója, Bornemisza János is. Szerinte a királyi udvar oly szükségben szenved, hogy sokszor a konyhát sem tudják ellátni, s ha a király a templomba vagy a kolostorba megy, alig adhat a szegényeknek egy vagy két forintot.*
Acta Tom. IV. 114.
A lengyel király nagy megdöbbenéssel hallotta ezeket. Komolyan intette Lajost, legyen rajta, hogy minél előbb helyreálljon a belső rend; ez fontosabb teendő, mint a külső ellenség ellen való védekezés. Úgy nézzen utána, – írta – hogy megvédhesse és fenntarthassa magát és országát; különben minden pusztulásba megy s nemüknek örök szégyenfoltja lesz.*
U. o. IV. 258.
68. BORNEMISZA JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*
Bornemisza János névaláírása (214. l.) 1503 aug. 11-én kelt eredeti oklevélről. Orsz. levélt. Dl. 21.199. sz.
Az 1518. év tavaszán Zsigmond király ismét menyegzőre készült. Az ara Sforza Bona, a milánói herczeg, Giovanni Galeazzo s Izabella leánya volt. A menyegzői ünnepélyre meghivattak Lajos király s tanácsosai közül is többen. Lajos képviseletével Szatmárit bizta meg. Ez annál nagyobb örömmel fogadta a megbizatást, mert így alkalma nyilt régóta táplált szándékát, hogy személyesen találkozzák a lengyel királylyal, – feltünés nélkül megvalósítani. De öröme korai volt. A törökök részéről mindjobban közeledő veszedelem egyfelől, az ország belső, égető szükségletei másfelől országgyűlés tartását tették szükségessé. Lajos úgy vélte, hogy ilyen körülmények között nem nélkülözheti Szatmárit, visszahivta tehát, jóllehet már útban volt Krakkó felé.
Kétségtelen, hogy a lengyel király éppen úgy várta a találkozást mint Szatmári s a visszahivatás hírét nem szivesen hallotta. Éppen ez okból Lajos helyén valónak találta, hogy eljárásának magyarázatát adja.
Meg kellett változtatni szándékát s személyének képviseletével mást bizni meg – írja Lajos Zsigmondnak, – mert a menyegző napja csaknem összeesik az országgyűlés idejével. Akarata ellenére, kikerülhetetlen szükségtől kényszerítve tette ezt. Senkit sem küldött volna ugyanis szivesebben, mint a pécsi püspököt, kiről tudja, hogy királyi bátyját egész szivével kész szolgálni s nem minden neheztelés nélkül volt visszatérésre birható. De az országban veszedelmes mozgalmak keletkeztek, mint már más alkalommal is írta s az ország dolgai oly helyzetbe jutottak, hogy ily körülmények között nemcsak előre nem lehet haladni, de sokáig még csak megmaradni sem. Hogy mindezek orvoslásáról tanácskozzanak, mielőtt a teljes felfordulás és pusztulás bekövetkezik, országgyűlést hirdetett szent György napjára. Minthogy pedig ebben a munkában hű tanácsosaira nagyon is szüksége van, a pécsi püspököt, ki az elsők között is az első helyet foglalja el, kinek hűsége, bölcs belátása s tapasztaltsága iránt nagy bizalommal és reménységgel van, azzal a czélzattal tartotta vissza, hogy az ő munkálkodásával és tanácsával dolgai a gyűlésen támogattassanak. Elnézését kéri tehát úgy a maga mint Szatmári számára. Mert, bár tagadhatatlan, hogy a menyegzői ünnepélynek bármely más tanácsosánál inkább díszére vált volna; sokkal többet használhat jelenlétével az országgyűlésen úgy Zsigmond király érdekeinek, mint az ország szükségleteinek.*
Lajos király levele 1518. márcz. 17. kelt. Acta Tom. IV. 272.
Lajos király szavai Szatmári személyiségének súlyát előkelő világításban mutatják. S annál inkább hitelt kell adnunk e szavaknak, mert igaz voltukat számos más egykorú tanú is bizonyítja.
Szapolyai János világosan írja Bátori Istvánnak, hogy Szatmári az urak kérésére tartatott vissza, szakította meg útját s tért vissza Budára.* Tehát nemcsak a gyermekkirály, de tanácsosai is, kik pedig féltékenyen vigyáztak egymás hatalmára, nélkülözhetetlennek tartották Szatmárit a bekövetkezhető zivatarok idejében. Balbi Jeromos pedig azt mondja, hogy «ez idő szerint a vezérhatalom Szatmári kezében vann.* Ugyanígy nyilatkozik a velenczei követ is. «Az első kormányzó a pécsi püspök» írja egy helyen; «az összes tanácsosok között a fő a pécsi püspök», mondja más alkalommal.* Tény tehát, hogy az udvari párt feje Szatmári lett, háttérbe szorítva a már agg primást, ki maga is érezvén, hogy tekintélye aláhanyatlik, mindinkább visszavonult a közügyektől, bár nem könnyen engedte át a vezérszerepet régi vetélytársának. Innen van, hogy most már úgy egyesek mint testületek nem a primás, de a Szatmári pártfogását keresik.*
Szapolyai levelét közölte Katona: Hist. crit. XIX. 73.
Balbi levele Fugger Jakabhoz már id. h.
Surriano jelentése 1516. decz. 18-án. Marino Sanutonál id. h.
Mikor Bodó Ferencz végrendeletet tesz, végrehajtókul s felesége s gyermekei gondozóiul Szatmárit, a nádort s a váczi püspököt kéri fel. (Tört. Tár, 1890. 560.) Ugyancsak Szatmári az egyik végrehajtója a velenczei követségéből már ismert Kövendi Székely Miklós végrendeletének. Tört. Tár, 1891. 681.) Mikor Lőcse városa Sperfogel Konrád birót Henkel János plebánossal s a városi jegyzővel Budára küldötte, hogy Lajos királynak a város üdvözletét bemutassák s bizonyos kiváltságainak megerősítését kinyerjék, úgy a királynak mint a főbb tanácsosoknak ajándékokkal kedveskedtek. A királynak egy jávorszarvast s értékes serleget; a pécsi püspöknek «dem herrn Georg Tzutmar» egy zergét, egy hordócska angolnát s két lazaczot vittek. A halakat és vadakat Krakkóból hozatták Lőcsére. (Conradi Sperfogel contracti annales Scep. Wagner, An. II. 129.)
Szatmárit Kassán találta a király visszahivó levele, hol Krakkóba utaztában pár napra megállapodott. Bár rendkivül megtisztelő volt reá nézve az indok, mely itthon maradását követelte, visszahivását nem fogadta szivesen. Nagy terveket forgatott elméjében. Éppen ezért Zsigmonddal találkozni s személyesen tárgyalni hő vágya volt.
«Minthogy eddig – írja Szatmári a lengyel királynak – a legnagyobb gonddal, szorgalommal és serénységgel törekedtem gyengeségemhez képest szolgálni felségednek; és sohasem tartottam bármit is becsesebbnek és kivánatosabbnak, mint törekvésemet, minden cselekedetemet azoknak a megtevésére fordítani, melyekről hittem, hogy felségednek kedvesek és hasznosak lesznek, elhatároztam, hogy végre magamat ajánlom fel felségednek mint legengedelmesebb jobbágyát, hogy a kihez eszem hajlamánál s szivem szereteténél fogva mindenkor legközelebb álltam, a kit a távolból is tiszteltem s valóságos imádattal vettem körül, egyszer szemtől szembe tisztelhessem s mutathassam be hódolatomat s keblem mélyéből eredő szókkal ajánlhassam fel szolgálatomat. Azonban legkegyelmesebb uramnak, királyomnak akaratából és parancsából kénytelen voltam szándékomat megváltoztatni. Tanácsosainak rábeszélésére ellenmondást nem tűrve tiltotta meg, hogy tovább menjek. Úgy véli, hogy azoknak a mozgalmaknak, melyek Magyarországban valami végzetszerűség folytán keletkeztek minapában s a kóros állapotok jobbra fordítására az én jelenlétem a legalkalmasabb. Így tehát nemcsak feltett szándékomról kell lemondanom, de már megkezdett utamról is visszatérnem lelkemnek legnagyobb keserűségére. Csak az a meggyőződésem vígasztal, hogy ha az én valamelyes tekintélyem vagy tevékenységem az én kegyelmes uramnak és hazámnak bármiképen is hasznára vagy nyugalmára lesz, ugyanakkor felségednek is kedves szolgálatot fogok tenni.»*
Szatmári levele Kassán kelt 1518. ápr. 10-ike körül. Másolata az esztergomi főegyházmegyei könyvtárban: Adm. tit. IV. c. 123. l.
Miután így kénytelen volt visszatérni, a saját nevében Bethlenfalvi Thurzó Eleket küldötte a menyegzőre, ki «körülményeinél s atyafiságánál fogva is lekötelezettje», mint ugyanezen levélben írja. Ama dolgok közlésével azonban, melyeket személyesen óhajtott tárgyalni Zsigmonddal, nem Thurzó Eleket, hanem egy más, feltétlenül hű emberét, Balbi Jeromos pozsonyi prépostot bizta meg, ki hivatalosan mint a nádor küldöttje volt Krakkóba menendő.
Maga Szatmári értesít erről Sidloviczki Kristófhoz adott levelében, melyben egész leplezetlenül ír boszúságáról, melyet szóval vagy írással kifejezni sem lehet, hogy mikor már teljesen felkészült az útra, sőt már útban is volt, akkor kellett mindenről lemondania. Hogy mégis közölje, a mit akart, Balbi Jeromosnak, «ennek a becsületes és mindkettőjök iránt legodaadóbb férfiúnak» feltárta minden gondolatát. Ettől Sidloviczki tökéletesen fog értesülni mindarról, a mit ő tőle magától tudott volna meg, ha a sors nem irigykedett volna rá.*
Szatmári levele kelt Kassán, 1518. ápr. 10-én. Másolata az esztergomi főegyházmegyei könyvtárban: Adm. tit. IV. c. 126–127.
Körülbelül ezeket írja a krakkói prépostnak is. Ismételten kéri, hogy fogadja teljes bizalommal Balbit. Nincs ugyanis senkije, kit becsületességben, megbizhatóságban, a legfontosabb államügyeknek tárgyalásában elébe tehetne. Hosszú idők óta él az udvarában, minden tettének, sőt minden tervének részese volt, ismeri legelrejtettebb gondolatát is, miként hiszi Magyarország ügyeit rendbehozni és felemelni.*
U. o. Adm. tit. IV. c. 132., 141.
A miről Szatmári tárgyalni akart s a melynek közlésével Balbit bizta meg, nem volt más, mint a régi terv: Zsigmond gyámságának elismertetése, bár új alakban.
Szatmári több napig időzött szülővárosában s csak április 17-ike után tért vissza Budára.*
Szatmári 15l8.ápr. 17-én még Kassán időzött. E napon nyugtatványt ad Szaiczlicz János főbirónak, hogy azon 14 darab aranyozott ezüst tálat s 10 darab ugyanilyen minőségű tálczát, melyeket Kassa város tanácsának adott át megőrzés végett, sértetlenül visszakapta. Kassa város levéltárában: 985
A mint Zsigmond értesült, hogy a magyar országgyűlés éppen arra az időre hivatott egybe, mikor menyegzőjét fogja ülni, arra kérte Lajost, halaszsza az országgyűlést későbbre, hogy a követeit alkalmasabban küldhesse el. De mert az országgyűlés kihirdetése már megtörtént s a zavar minden téren jelentkezett, az elhalasztás lehetetlen volt. Zsigmond király erre megnyugodott, jelezvén, hogy követeit, Tanczini Andrást és Karnkovszki Jánost idejében el fogja küldeni, hogy a magyar urakkal karöltve s a gyűlés idejére szintén Budára érkező császári követekkel egyetértve munkálkodjanak Lajos király és országa javára. Utasításúl adta követeinek, hogy mindenben a magyar urak, első sorban Szatmári tanácsa szerint járjanak el.*
Acta Tomiciana, IV. 260., 262. ll.
69. SFORZA BONA KIRÁLYNÉ.*
Sforza Bona érmét (219. l.) a Sforza-család történetével foglalkozó olasz genealogiai munkából vettük.
Míg nálunk nem minden aggodalom nélkül az országgyűlésre készültek, Krakkóban április 18-ikán fényes ünnepségek közepette megtörtént a királyi pár esküvője s Bona királyné megkoronázása. Az ünnepélyen jelen voltak Lajos király s a magyar urak követei is. Mindannyian előkelő kisérettel érkeztek. Lajos király küldötteit, Kázmér tescheni herczeget s Sárkány Ambrust 154, illetőleg 119 lovas kísérte; az esztergomi és kalocsai érsekek, a váczi püspök s a nádor képviselőit 24–24 vitéz; míg Thurzó Eleket, Szatmári követét 49 pompás fegyverzetű lovas. A magyar követek, kik küldőik részéről az új királynénak becses ajándékokat is vittek, a lengyel udvarban kitüntető fogadtatásban részesültek. Megjelenéseik alkalmával mindig a császár követei után következtek.*
Id. m. IV. 309., 319. ll.
Az ünnepségek folyamán módját ejtette Balbi, hogy eljárjon azokban, mikkel Szatmári megbízta. Zsigmond örömmel hallotta a készülő tervet s sietett kijelenteni, hogy azt helyesli s kész megvalósításában közremunkálni; egyben megbízta Balbit, közölje Szatmárival, a miket a terv érdekében a maga részéről szükségesnek vél.*
Id. m. IV. 327.
Ez alatt nálunk a vészfellegek már jelentkezni kezdtek, jóllehet az országgyűlés még nem nyittatott meg. Szapolyai János és elvbarátai már régebb idő óta ellenséges érzülettel voltak Lajos legmeghittebb tanácsosa, Bornemisza János iránt. Őt okozták első sorban, hogy a király elzárkózik tőlük. Ezért Szapolyai feltételül kötötte ki, hogy csak akkor jelenik meg az országgyűlésen, ha Bornemisza Budavára parancsnokságáról lemond s oly ember veszi át a hivatalt, ki iránt ő és barátai bizalommal vannak. Hosszas tárgyalások folytak erre nézve, egyfelől Szapolyai, másfelől a nádor és Szatmári között.* Az eredményök az lett, hogy Szatmári és Perényi biztosították Szapolyait, hogy Bornemisza a parancsnokságtól, legalább a gyűlés idejére visszavonúl.
Frangepán Gergely levele Bátori Istvánhoz, Bács, 1518. ápr. 16. Az érsek panaszkodik, hogy a vajda őket nem méltatja kellő bizalomra s a Perényivel és Szatmárival történt kétszeri találkozás eredményét nem közli velök. Eredetije a Nemzeti Múzeum levéltárában.
Szent György napján megnyilt az országgyűlés. Megjelentek a császár s a lengyel király követei, sőt a pápa is küldött megbizottat. A tanácskozások első sorban az adó körül forogtak. A kincstár ugyanis oly üres volt, hogy a kormánytanács még a gyűlés előtt kénytelen volt Eperjes városát Perényi Imrének zálogba adni.* De nem tudtak megegyezni. Az urak portánkint egy frtot ajánlottak fel, a nemesek elégnek gondoltak fél forintot is s hevesen kikeltek a tanácsosok ellen, hogy az ország pénzét eltékozolják, magánczéljaikra fordítják.* Kétségkivül abból az indokból tették ezt, hogy kimutassák a kormányzó szükségességét. A császári és lengyel követek azonban, mint előbb, úgy most is hevesen tiltakoztak e terv ellen; a pápai követ pedig a kormányzó kinevezését a pápára kivánta ruházni. De ellene voltak az urak is úgy ennek, mint a nemesség azon követelésének, hogy a tanácsosok a törvények tiszteletét s az országgyűlés végzéseinek pontos végrehajtását esküvel fogadják. Erre a nemesség azt hozván fel okul, hogy az idegen követek jelenléte folytán a tanácskozás szabadsága veszélyeztetve van, a gyűlést odahagyta, miután előbb megállapodott, hogy július végén Tolnán gyülekezik össze, hol az ország sok bajának orvoslásáról gondoskodni fog.
Lajos király levele 1518. jún. 14-éről a Nemzeti Múzeum levéltárában.
Kovachich: Suppl. ad vest. com. II 398.
70. BONA KIRÁLYNÉ NÉVALÁÍRÁSA.*
Bona királyné névaláírása (221. l.) a bécsi áll. levéltár «Polonica» osztályában őrzött leveléről.
Így az udvari pártnak, első sorban Szatmárinak terve, hogy a külhatalmak gyámsága, a pápa közvetítésével, elismertessék, ismét hajótörést szenvedett. De le kellett mondani a nemességnek is a kormányzó választásáról.
A rendek, szent Jakab napján (július 25.) már egybegyültek Tolnán.
«Minden ország kormányzásának és fentartásának két eszköze van: a fegyver és a törvény. Magyarországban pedig ez idő szerint mindkettő hiányzik.»
Így kezdődik a tolnai végzések első czikkelye, mely egyben jelzi az itteni tanácskozások irányát is. Úgy tetszik, mintha a nemesség felhagyott volna az áldatlan belső tusakodással, s gondját komoly munkára, az ország védelmének rendezésére fordította volna.
Végzéseik ezek: A főpapok és főurak, úgyszintén a megyék haladéktalanúl küldjék banderiumaikat a végekre. Jajcza őrsége kétszáz fegyveressel növeltessék s élelmi szerekkel kellően elláttassék. Szent Mihály ünnepére a főpapok és főurak minden húsz jobbágy után egy felfegyverzett lovast hozván magukkal, nemkülönben az összes nemesek fegyveresen jelenjenek meg Bácson. Minthogy pedig az általános felkelés a király személyes jelenléte nélkül nem történhetik, a király is jelenjék meg banderiumaival a bácsi gyűlésen. A királyi banderiumok kiállítására telkenkint fél frt adót vetnek ki, mely gyűlésük után azonnal behajtandó. A kincstárnok pedig a király s a nemesek küldötteinek jelenlétében esküvel kötelezze magát, hogy ezt az adót csakis a végvárak ellátására, a királyi és tiszti banderiumok felállítására fogja fordítani s eljárásáról Bácson számot fog adni, a hol tanácskozni fognak a királyi jövedelmek igazgatásáról, az elzálogosítottak kiváltásáról is. A pápához, a császárhoz s a lengyel királyhoz követeket küldnek, hogy segélyadásra szólítsák fel őket.*
Kovachich: Vest. com. 466–474.
A végzéseket ötventagú küldöttség vitte Budára. Úgy a király, mint az urak elfogadták azokat.*
Lajos király 1518. szept. 22-én kelt oklevele, Kovachich. Suppl. ad vest. com. II. 420.
A KASSAI SZENT MIHÁLY-KÁPOLNA A RESTAURÁLÁS ELŐTT.*
A kassai szent Mihály-kápolna a restaurálás előtt (222. l.) a Szatmáritól építtetett oldalkápolnával. Richter Aurél festőművész rajza.
Szent Mihály napján újra együtt voltak a rendek, a mint határozták, Bácson. Lajos király Szatmári püspöki székhelyén, Pécsen át érkezett s személyesen nyitotta meg az országgyűlést. A rendek azonban a tolnai gyűlés ama végzéséről, hogy Bácson mindannyian fegyveresen, hadrakészen jelenjenek meg, megfeledkeztek. E helyett ismét törvények alkotásába fogtak azzal a kimondott czéllal és jámbor hittel, hogy a megromlott közéletet minden téren meg fogják javítani. Pedig magok megvallják, hogy ismerik a bajok forrását. Mert hogy igen sok végvár elveszett, a megmaradtak falai pedig romba dőlnek; hogy megszámlálhatatlanok, kik ez időben, vagy a belső harczokban, vagy az ellenségtől elhurczoltatva vesztek el; hogy az országnak és álladalomnak minden közügye zavart és fonák állapotba jutott, ez onnan származott, hogy «jóllehet eddigelé – mondják a rendek – sokszor sok, jó és üdvös törvények alkottattak, melyek az ország üdvét, békés állapotát s mindenek felett ő felsége országlásának növelését illették, de mert soha meg nem tartották, soha végre nem hajtották: mind hiábavalóknak bizonyultak.»*
A bácsi országgyűlés első czikkelye.
Rendelték tehát, hogy a királyi kincstartó mellett állandóan legyen az ország részéről, a nemesek sorából választott kincstartó, még pedig egy a Duna jobb, másik a Duna balparti részéről. Minden vármegyében egy nemes választassék, ki úgy a főpapok és főurak, mint a nemesek, valamint köteles legénységük számát s a fizetendő adó mennyiségét összeírja, az összeírást a rendek kebeléből választott két kincstartónak átadja, kik felügyelnek, hogy a legénység kiállítása s az adó fizetése az összeírás szerint történjék. A két kincstartót felhatalmazzák, hogy azok ellen, kik kötelességeiknek megfelelni vonakodnak, a szomszédos vármegyék fegyveres erejét igénybe vehessék. A két kincstartó a befolyt pénzt hadak fogadására fordítja, melyek éppen úgy használhatók az ország védelmére, mint a lázadók és engedetlenek megfékezésére. Ha pedig a két kincstartó nem végezné tisztét letett esküje szerint, az országgyűléstől fővesztésre itéltetnek.
71. LAJOS KIRÁLY ARCZKÉPE.*
II. Lajos király arczképe (223. l.) az ambrasi arczképgyüjteményben Bécsben. Tury Gyula rajza.
Az országos érdekű intézkedések után a királyi javakat és jövedelmeket rendezték. E szerint az ércz- és sóbányák jövedelmei, Erdély s a szabad királyi városok hadai a királyi kincstartó kezében maradnak, ki a tékozlás elkerülése végett a kormánytanács nemes tagjai közül melléje adott ülnök tudtával eszközli úgy a bevételt, mint a kiadást. Köteles számadását évenkint a kormánytanács elé terjeszteni; különben, ha pap, javadalmát, ha világi, jószágait veszíti. Megújitották az 1514-iki törvényt, mely az elidegenített királyi javak és jövedelmek visszaadását rendeli el. Megszavaztak két évre telkenkint három frt s húsz dénár adót, oly rendelkezéssel, hogy ebből két frt az országos honvédelemre, húsz dénár a Szapolyai birtokában levő királyi városok és harminczadok kiváltására, más húsz dénár a király adósságai törlesztésére s a kormánytanács ülnökeinek díjazására, nyolczvan dénár pedig a királyi udvar költségeire fordíttassék.
Más végzéseik az igazságszolgáltatásra, a közbéke fenntartására, a törvények végrehajtására vonatkoznak. Szabályozzák a király kegyuri jogait. Visszavonják az eladományozott kegyuraságokat; tilalmazzák a javadalmak összehalmozását. Büntetést szabnak azokra, kik a gyűlésen meg nem jelentek. Az urakat 800, a nemeseket 400 frt fizetésére itélik. Ha az ez úton befolyt összeget a király nem akarná magának megtartani, az alispánok és szolgabirák útján a megyei nemesség utasítása szerint azon szegény nemesek között osztassa ki, kik parancsának engedelmeskedve megjelentek a gyűlésben.
Újból választották a kormánytanács tagjait. Nyolczat az urak közül, mint Bakócz Tamás, Frangepán Gergely érsekeket, Várdai Pál erdélyi püskököt, Szatmári Györgyöt, Perényi Imrét, Ujlaki Lőrinczet, Szapolyai Jánost és Bátori Istvánt, a köznemesi rendből pedig tizenhatot. Körvonalozzák a tanács teendőit is. A tanácsosok esküt téve a király mellett maradjanak; a tanácsülésben, az itéletek hozásában segítségére legyenek; üdvös intézkedéseinek végrehajtásáról gondoskodjanak; a királyi udvart rendben tartsák; a királylyal együttesen hatalmukban legyen bármely tisztséget adományozni és elvenni; ügyeljenek fel az arany-, ezüst- és sóbányák állapotára, a királyi jövedelmeknek helyes kezelésére; általában a királynak és az országnak összes ügyei kezükben legyenek.*
Kovachich: Vestigia com.475–500.
A király és az urak, bár nem minden ellenkezés nélkül, hozzájárultak a rendek végzéseihez.
Még az országgyűlés tartama alatt török követ érkezett Bácsra. S a rendek, bár tanácskozásuk főtárgya úgy a tolnai gyűlésen, mint most éppen a honvédelem volt, a követ békeajánlatait nem utasították vissza; az érdemleges választ azonban akkora hagyták, ha a császárhoz, a lengyel királyhoz s a pápához küldendő követek visszaérkeztek.*
Acta Tom. V. 14.
A jó törvények tehát szaporodtak. Kétségtelen, hogy ha becsületesen végrehajtatnak, üdvös eredményük nem marad el. Ehhez azonban kivánatos lett volna, hogy az emberekben meglegyen az őszinte készség a végrehajtásra. Holott éppen ez hiányzott. Félő volt, hogy az urak, kik csak a rendek nyomása alatt járultak e határozatokhoz, fognak-e engedelmeskedni a «plebiscitumok»-nak, mint Szatmári nevezte a bácsi végzéseket. «Aggodalommal teljes és oly helyzetbe jutottunk, – írja ugyanő a gyűlés után Zsigmond királynak, – melyből szinte lehetetlen megtalálni a kivezető utat. A rendek azt akarják, hogy a bácsi végzések és rendelkezések, melyektől, mint a hullámoktól üzetnek-hajtatnak, állandók, változhatatlanok legyenek, annyira, hogy ezektől csak egy hajszálnyi eltérést is szentségtörésnek hisznek.«* De azért megkisérelte az eltérést éppen Szatmári. Szülővárosa kérésére ismételten közben járt a kincstartónál, hogy Kassa harminczadja, melyet a gyűlés a királynak rendelt visszaadatni, továbbra is a város kezében maradjon.*
Esztergom-főegyházmegyei könyvtár: Adm. tit. IV. c. 139. Dátum nélküli másolat.
Szatmári két levele Kassa város tanácsához, Kassa levéltárában: 992. és 1004.
