I.
I.
78. SZATMÁRI BREVIARIUMÁBÓL.
Anna herczegnő menyegzője. Mária herczegnő Pozsonyba érkezik. Szatmári fogadja. Szulejmán haddal támad Sabácz és Nándorfejérvár ellen. Meghal Bakócz Tamás. Mária látni akarja jegyesét. E végből Lajos visszatér Budára. Sabácz után Nándorfejérvár is elbukik. A felmentő hadjárat. Lajos és Mária menyegzője.
POZSONYBAN találta Lajos királyt Szelim szultán halálának híre. A király s a vele volt urak úgy vélték, alkalmas az idő, hogy támadó hadjáratot intézzenek a törökök ellen. Visszatértek tehát Budára, hogy megtegyék az előkészületeket s egyben követeket küldöttek Velenczébe s a német fejedelmekhez segélykérés végett. A készülődések alatt török követ érkezett, hírül hozván, hogy az új szultán, Szulejmán, kész úgy a békére, mint a Szelimmel kötött fegyverszünet meghosszabbítására. A kormánytanács azonban, várva a hatalmak válaszát, késett a követnek határozott feleletet adni.
Ugyanekkor a királyi udvar háborús terveibe örömhangok is vegyültek. Az Anna herczegnő házassága ügyében még a múlt év nyarán megindított tárgyalások Károly császárral és Ferdinánddal eredményre vezettek.
Így a kormánytanácsban most már nemcsak a háborúról tárgyaltak, de a menyegzőről is. Abban történt megállapodás, hogy országgyűlést fognak egybehivni, a mikor is határoznak a török követnek adandó feleletről s gondoskodnak a hadjáratra s a király menyegzőjére szükséges költségekről; Brandenburgi György, Sárkány Ambrus és Balbi Jeromos Linczbe utaznak, hogy jelen legyenek Ferdinánd és Anna herczegnő május 26-ára kitűzött esküvőjén s Magyarországba hozzák Mária herczegnőt, kivel Lajos király szent Márton napján fog egybekelni, ősi szokás szerint fényes ünnepséggel, a császár, a német fejedelmek követeinek s Zsigmond lengyel király jelenlétében.*
Orio Lőrincz velenczei követ jelentése Budáról, 1521. június 3-áról Marino Sanutónál.
A megbizottak, miután költségeik megtérítése zálog útján biztosíttatott, elutaztak Linczbe.* Június 10-ikén Szatmári is útra kelt, hogy Pozsonyban fogadja Máriát.* Budán várták a keresztény hatalmakhoz küldött követek jelentését. De míg úgy Velencze mint a német birodalmi gyűlés csak igéreteket s jó tanácsokat adtak, a rendek pedig a májusban tartott országgyűlésen csupán azt határozták, hogy majd az augusztusi országgyűlésen fognak véglegesen határozni, béke legyen-e vagy fegyverszünet avagy háború: Szulejmán szultán, megneheztelvén követének hosszas visszatartása miatt, nemkülönben értesülvén Magyarország hadi készületlenségéről s az uralkodó fejetlenségről, a tétovázásnak véget vetett azzal, hogy június első napjaiban megindította hadait hazánk két fontos végvára, Szabács és Nándorfejérvár ellen. A helyzet vigasztalanságát növelte, hogy e két vár már eleve képtelennek látszott a támadás visszaverésére. Mindkettőben csekély számú volt az őrség, hiányos az élelmi és hadi felszerelés. S a veszély pillanatában még azok is elhagyták, a kikre első sorban bízták. Hédervári Ferencz nándorfejérvári bán, Sulyok István és Balázs szabácsi bánok Budára mentek, hogy már régebbi követeléseik kielégítését s a várak ellátására szükséges költséget sürgessék. Minthogy azonban a kincstár üres volt s igy kívánságukat nem teljesíthették, nem tértek vissza váraikba s azok védelmezését alantasaikra hagyták.
Országos levéltár: dipl. oszt. 38.070. 1521. május 21.
Orio Lőrincz június 10-iki jelentése.
Mikor ily válságosra fordultak a viszonyok, halt meg június 16-án Bakócz Tamás primás.* Végrendeletének végrehajtóiúl Szatmári Györgyöt, András esztergomi nagyprépostot, Tasnádi Tamás segédpüspököt, Ibrányi István és Vajai Ferencz esztergomi kanonokokat, továbbá Paksi Jánost és Désházi Jánost rendelte.* A végtisztesség megadására Lajos király is Esztergomba ment. Ide tért vissza Szatmári is Pozsonyból. Miután a primást eltemették a tőle alapított kápolnába s Szatmári mint a végrendelet fővégrehajtója az elhúnyt lakását és kincstárát lepecsételte,* a király az urakkal visszatért Budára, Szatmári pedig Pozsonyba.
Orio 1521. június 16-iki jelentése. Marino Sanutónál. I. m. XXV. 214.
Az egri káptalannak 1540. aug. 22-én és Vajai Ferencznek 1540. aug. 31-én kelt oklevelében, közölte Szántófy Antal: M. Sion, V. 696–698 ll.
Szatmári levele 1521. június 26-áról. Az esztergomi káptalan levéltárában.
79. FERDINAND NEJE, ANNA.*
Ferdinánd neje, Anna (245. l.) a Dietrichstein menyegzőjét ábrázoló festményről.
De a gyász napjai nem tarthattak soká. Szulejmán támadása cselekvésre kényszerített. Lajos király körülhordoztatta az országban a véres kardot, általános felkelésre híva a nemeseket; parancsot küldött az urakhoz és a vármegyékhez, hogy szereljék fel dandáraikat s haladéktalanul küldjék Tolnára, a hol maga személyesen fog a hadak élére állani. A fenyegetett várak segedelmére, a királyi seregek felszerelésére lázasan gyűjti a pénzt s nem elégedve meg azzal a negyvenezer aranynyal melyet Bakócz végrendeletében hagyományozott a végvárak jó karban tartására, ráteszi kezét a hagyatékára is. Pedig nem is egy évvel előbb királyi szavára fogadta, hogy a primás végső akaratát minden részében érvényben fogja tartani s végrehajtása elé akadályt nem fog gördíteni.* Pár nappal a temetés után már felszólította Szatmárit a hagyaték átadására. Szatmári Pozsonyba utaztában Óvárott vette a felszólítást s sietett annak eleget tenni. Még ugyanazon nap, június 26-án, tudatta a végrendelet többi végrehajtóival, hogy a király Szerecsen János kamarását küldötte hozzá azzal az üzenettel, hogy tanácsosainak beleegyezésével az ország ily nagy veszedelmében az elhunyt bíbornok kincseit is fel fogja használni. Minthogy azonban ő – írja Szatmári – éppen a felség parancsából lepecsételte a bíbornok kincstárát, elküldi hozzájuk titkárát, kinek közbejöttével adják ki a kincseket a király megbizottainak.* Lajos király azonban lassúnak találta a végrehajtók eljárását s három nap múlva megsürgette parancsát. «Hűtlenség büntetése alatt hagyjuk meg nektek – így ír – hogy jelen soraink vétele után tüstént szolgáltassátok át az elhúnyt bíbornok összes pénzbeli vagyonát Paksi Balázsnak, kit e végből oda küldöttünk, csupán annyit tartván vissza, a mennyit az elhúnyt udvari személyzetének fizetésére, hadainak felszerelésére s a kápolna szükségleteire rendeltünk. Mert oly nagy a szükség, a mely minket most szorongat, hogy azt a pénzt tovább semmi módon nem nélkülözhetjük. A saját fejünkről s az egész országról van mostan szó.«* Most már eleget tettek a parancsnak. De az a negyvenegyezer arany, melyet a végrehajtók átadtak Paksi Balázsnak, csak csepp volt a tengerben. Miért is Lajos király elrendelte az értéktárgyak, drágaságok kiszolgáltatását is. Ez is megtörtént, még pedig oly sietséggel, hogy a nagy kincsek, melyeket elhúnyt birtokosuk oly féltékenyen őrzött, valósággal prédára jutottak; pedig – jegyzi meg egy szemtanu – ha a maga idején helyes módon értékesítik, elegendők lettek volna arra, hogy a belőlük befolyó pénzösszeggel a török támadást feltartóztassák.*
Esztergomi primási levéltár, Dipl. E. M. Strig.
Szatmárinak említett levele. Közölve M. Sion, IV. 132.
Lajos király levele kelt Budán, 1521. június 29-én. Primási levéltár: Dipl. E. M. Strig.
Caprili levele Budáról, 1521. júl. 29. a ferrarai herczeghez. Közölte Fraknói: Bakócz T., 201. l.
80. MÁRIA KIRÁLYNÉ ARCZKÉPE.*
Mária királyné arczképe (247. l.) a königsbergi képtárban őrzött festményről. (V. ö. Arch. Ért. 1899. 195. kk.)
Egy nappal előbb, mint Lajos király ama komoly szavakat «A saját fejünkről s az egész országról van mostan szó» kimondotta, Mária herczegnő június 28-ikán Pozsonyba érkezett, hol is Szatmári György fogadta.* Örömmel hallotta ezt Lajos s vágyott jegyesét látni, de országos gondjai gátat vetettek vágya teljesülésének. Ugyanekkor a török már teljes erővel ostromolta Szabácsot; pár nappal utóbb szárazon és vizen körülzárta Nándorfejérvárt. S mikor Szabács július 7-ikén elbukott, bár hős védői életüket áldozták megmentéséért, a király súlyos gondok között tölti napjait Budán: Pozsonyban Mária követeli, hogy menjenek tovább, mert látni akarja királyi jegyesét. Szatmári kérleli, álljon el szándékától s maradjon Pozsonyban – a mint határozták – szent Márton napjáig. Másra kell most gondolni mondotta Szatmári – veszedelemben az ország, ez tartja vissza a királyt, hogy nem jöhet üdvözlésére. De az erélyes herczegnő nem engedett s végre is győzött. Az urak abban állapodtak meg, hogy Esztergomba mennek, mely közelebb esik Budához s így talán teljesülhet Mária vágya.* Egyeseket előre küldöttek, hogy megtegyék a készületeket a fogadásra. Mária s Szatmári a többi urakkal együtt hajóra szálltak s így értek Esztergomba.* De a herczegnőnek itt sem volt maradása s tovább mentek Visegrádra.* A várva várt találkozás azonban itt sem történhetett meg. Lajos király – igaz, csak kétszáz lovas kíséretében – már július közepén elindult Tolnára, hova az urak és a vármegyék hadait rendelte. «Látni akarja – mondja róla az egykorú feljegyzés – hogy a főpapok és urak közül ki fogja követni. De senki sem követi, mert nagy viszályok uralkodnak közöttük. Ezenfelül a jobbágyok gyűlölettel vannak uraik ellen, úgy hogy az ország az örvény szélén áll.»* Lajos egyelőre Tétényben állapodott meg. Itt találták az urak küldöttei azzal az üzenettel, hogy Mária Visegrádon sem akar maradni s minden áron látni akarja őt. A király most már engedett s visszatért Budára. Mária e hírre augusztus 11-ikén az urakkal együtt hajóra szállt s Ó-Buda felett lépett partra. Lajos nagy tisztelettel fogadta. A váczi püspök latin beszédben üdvözölte. Fegyveresek sorfala között érkezett a jegyespár Budavárába.*
Orio velenczei követ jelentése Budáról, 1521. június 28-áról.
Orio július 6-iki jelentése.
Szerémi György: id. m. 93.
Orio aug. 16-iki jelentése.
Orio júl. 16-iki jelentése.
Orio aug. 16-iki jelentése.
De a találkozás öröme nem sokáig tartott. Másra kellett most gondolni – miként Szatmári Pozsonyban mondta – mint az örömökre. Lajos csakhamar megvált jegyesétől s visszatért a tétényi táborba. Mária csak most ébredt tudatára az országot fenyegető nagy veszedelemnek. S az előbb oly erélyes nőt cserben hagyja bátorsága. Vissza akar menni Németországba. Majd azt mondja, hogy ír a bátyjainak, a császárnak és Ferdinándnak, hogy küldjenek segítséget, teremtsenek békét a keresztények közt s fordítsák erejöket a törökök ellen.* S mikor eddigi hűséges kalauza, Szatmári is távozik mellőle s banderiuma élén követi a királyt Téténybe,* Mária nem érzi magát biztonságban Budavárában, Visegrádra megy, hogy itt várja be, míg jegyese diadallal visszatér a harczból.*
Aug. 16. és 19. jelentés. Említi Szerémi is, id. m. 94. l.
U. o.
Ugyanazon és szept. 5-iki jelentés.
Lajos király augusztus 22-ikén érkezett Tolnára. Itt azonban nagy csalódás érte. Az urak és vármegyék banderiumai lassan és gyéren gyülekeztek s a visszavonás átka megbénított minden jó törekvést. Bátori István nádor hadaival Péterváradnál, Szapolyai János pedig Lippánál táborozott. Lajos meghagyta nekik, hogy egyesítsék csapataikat s közös erővel siessenek Nándorfejérvár felmentésére. De a nádorválasztásnál szenvedett kudarcz élénkebben élt még, semhogy kész lett volna Szapolyai Bátorival együtt hadakozni, ha úgy kívánta is azt a haza java. Sőt azt mondja róla az egykorú feljegyzés, hogy nem bánná, ha az országot nagy veszedelem érné, a melynek elhárításával magát királylyá választathatná.*
Massaro Ferencznek, Orio Lőrincz titkárjának zárójelentése a dogehoz 1523. okt. 5-én. Marino Sanutónál, i. m. XXV. 278–296. ll.
Így történt, hogy Oláh Balázs helyettes várparancsnok még megmaradt hetvenkét vitézével szabad elvonulás feltétele mellett augusztus 29-ikén megnyitotta Nándorfejérvár kapuit Szulejmán előtt.
A mikor Lajos ezt meghallotta, kijelentette, hogy haladék nélkül a törökök ellen indúl, készen saját életét is koczkára tenni. Szapolyait és Bátorit felszólította, hogy csatlakozzanak hozzá. Kétségtelen, hogy az idő alkalmas volt a sikeres hadi műveletekre. Szulejmán ugyanis húszezer embert hagyván Nándorfejérvárban, visszatért Bolgárországba. De sajnos, megint csak a szónál maradtak. Szapolyai tartózkodott a támadástól s megelégedett, hogy útját állja a törökök beütéseinek; Lajos király pedig, mikor táborában a láz kezdett dúlni s maga is megbetegedett, elbocsátotta hadai nagy részét, s Budára tért vissza.
Nándorfejérvár bukása s a felmentésére indított hadjárat kudarcza végre is felrázta a nemzetet vétkes tétlenségéből. A november 19-iki országgyűlésen, melyet Lajos király még Pécsről hítt egybe,* oly áldozatkészséget látunk, a milyennel eddig nem találkoztunk. A főpapok és főurak, valamint a nemesek egy évi mindennemű jövedelmüknek a felét, a lelkészek és kisebb javadalmasok, kik rendes hadakat nem tartanak, a birtokukban levő arany- és ezüstszerelvények, pénzük tizedrészét ajánlották fel a haza oltárára; s minden nem nemes lakosra fejenkint egy frt adót vetettek ki.*
Országos levéltár: dipl. oszt. 31, 164. 1521. okt. 6.
Kovachich: Vest. com. 513. s köv. ll.
Az országgyűlés berekesztése után, deczember 8-án a rendek Székesfejérvárra mentek. Itt, miután Lajos király a nemesség kivánalmához képest az ország törvényeinek és szabadságainak megtartására letette az esküt, melyet koronáztatása alkalmával nevében atyja teljesített, Máriát királynévá koronázták.
A koronázás után Lajos és Mária Budára tértek.* Menyegzőjük a következő év, 1522 január 13-ikán ment végbe, a mikor is frigyüket Szatmári részesítette az egyház áldásában.*
A velenczei követ jelentése 1521. decz. 11-éről Székesfejérvárról. Marino Sanutónál.
Lajos király meghivólevele a dogehoz. Marino Sanutónál, i. m. XXV. 261.
A király házassága a szomorú idők daczára is őszinte örömet keltett országszerte.
81. NÁNDORFEJÉRVÁR A XVI. SZÁZADBAN.*
Nándorfejérvár a XVI. században (251. l.) a belgrádi Muzeum régi metszete után.
Lajos ekkor tizenhat éves volt. Említettük már máshol, hogy a természet szép tulajdonokkal ruházta fel s a jeles tanítók és nevelők, köztük a nagy humanista, Piso Jakab serények voltak e szép tehetségek fejlesztésében. Lajos hat nyelven beszélt: magyarul, latinul, németül, csehül, lengyelül és francziául. Ügyes volt a fegyverek kezelésében s a lovagi gyakorlatokban. Még csak tizenhárom éves volt s részt vett a tornában s fellépése arról tett tanúbizonyságot, hogy a tökéletes lovagnak minden kellékeit bírja.* Nagy örömét lelte a zenében s maga is játszott húros hangszeren. Kedélye derült volt, szíve jó és szelid. «Angyali jóságú gyermek», «kimondhatatlanúl kegyes» – írják róla a velenczei követek. Jóindulatú és bőkezű volt mindenkivel szemben. Kár, hogy e tehetségek nem fejlesztettek tovább; hogy az ifjú király teljesen nagybátyja, Brandenburgi György vészes befolyása alá került, ki tékozló, élvhajhászó lévén, öcscsét is elvonta a komoly tanulmányoktól, annyira, hogy hova tovább már csak a torna, a vadászatok, lakomák és tánczvigalmak érdekelték.
Orio jelentése 1520. aug. 7-éről.
Kik őszintén kivánták Lajos jobb útra térését, reménységöket Máriába helyezték.
A fiatal királyné férjénél két évvel idősebb, szépnek nem volt mondható, az iránta ellenszenvvel viseltető velenczei követek éppen rútnak találtak. A testi fogyatkozásokat azonban, ha a szépséghiány annak nevezhető, elfeledtették a kiváló szellemi tulajdonok. Mária szerette a költőket, tudósokat s szívesen látta őket maga körül. Szűkebb környezetén túl tudott emelkedni s korának nagy eszmemozgalmai iránt nem csak érdeklődéssel bírt, de azok jelentőségét értékelni is tudta. Erőteljes, férfias lélek lakott benne. Bátor és határozott volt, czéljai elérésére habozás nélkül használta a cselszövényt és az erőszakot. «Oh vajha lehetséges volna – mondotta udvari papja, Henckel János – oly átalakulás, mely királylyá változtatná át a királynét, bizonyára jobban állnának ügyeink.»*
Fraknói: II. Lajos és udvara cz. m. szerint.
Sajnos, a Máriához fűzött remények nem valósultak meg. A királyné, ki eddig szigorú erkölcsű környezetben élt, Lajos király szegény, de azért mulatni szerető udvarában teljesen átengedte magát az élvezeteknek. Brandenburgi György s hasonlók ledér társasága volt a legkedvesebb környezete. S ha eddig csak a király mulatott, most már a királyné is, ki egyforma kedvteléssel és ügyességgel lovagolt, vadászott, lőtt és tánczolt. A lakomák, tánczvigalmak egymást érték az udvarban. Volt nap, hogy hétszer is étkeztek.*
U. o.
Természetes, hogy ilyen körülmények között az ország dolgai megint csak úgy mentek, mint előbb. Lajos a kormányzást teljesen rábízta tanácsosaira, maga pedig a léha s igen gyakran királyi méltóságát is valóban meggyalázó mulatságoknak élt.
Mindezek nem maradhattak titokban, nyilvánosságra kerültek s közbotránkozást, egyúttal nagy elégületlenséget okoztak. Gúnyiratok jelentek meg, melyek éppen nem épületes módon szóltak a király és királyné életmódjáról. Voltak, kik gyilkos merénylettől tartottak. A Szapolyai-párt hangoztatni kezdte újból a kormányzó szükségességét. A köznemesség pedig azzal fenyegetőzött, hogy megtagadja az adófizetést, ha ily végre fordítják az ország pénzét.*
Kriczki András levele Tomiczki Péterhez, Acla Tomiciana, VI. 275.
82. LAJOS KIRÁLY ARCZKÉPE.*
II. Lajos király arczképe a Herberstein-féle «Gratae posteritati etc.» cz. műből. A köriratban a metsző hibájából 1536 áll 1526 helyett.
Zsigmond király ismételten megkisérelte öcscséré hatni.* Megkereste Szatmárit is, használja fel tekintélyét a király erkölcseinek megjavítására. Nagy fájdalommal értesültünk – írja Szatmárinak – hogy Lajos király főképen az idegenek révén oly szokásokat vesz fel, melyek visszatetszést keltenek az alattvalóknál, nem egyeznek meg a királyi névvel s legkevésbbé felelnek meg ezeknek a szerencsétlen időknek. Miért is félünk, hogy az ifjú annyira fog sülyedni, hogy úgy magának, mint nekünk szégyenünkre válik, országainak pedig romlására lesz. Minden tehetségünkkel kérjük tehát atyaságodat, hogy ő felségét ezen hibáira komolyan és állhatatosan figyelmeztesse, a rossz és méltatlan társakat távolítsa el s minden eszközt használjon fel, melyek megjavítására alkalmasaknak látszanak.*
Acta Tom. VI. 270.
Acta Tomiciana, VI. 269.
Szatmári s vele Szalkai és Bornemisza meg is tettek mindent, a mit tehettek. Nem egyszer térdre borúlva kérték Lajost, viselje magát úgy, mint uralkodóhoz illik. Lajos meghallgatta őket, javulást is igért, de igéretéről hamar megfeledkezett.
És ha így folytak a dolgok továbbra is a királyi udvarban, hogy Bornemisza szavaival éljünk – hogyan mehettek volna ilyen körülmények között jobban és szerencsésebben az ország dolgai.*
Bornemisza János levele a lengyel királyhoz, 1523. márcz. 2. Acta Tom. VI. 253.
