V.
V.
Széchényi Pál kalocsai érsek. Egyházi pályája. Hazafias érzülete. Rákóczi Ferencz ítélete. Széchényi Pál békítő szerepe a Rákóczi-felkelés kezdetén. A gyöngyösi tárgyalások és a selmeczbányai értekezlet. Küzdelmei a mindkét oldalról nyilvánuló bizalmatlanság ellen. Nemes jellemének hatása az angol és németalföldi követekre. Az ónodi gyülés; Széchényi visszavonulása: Halála.
Sok tekintetben eltérő jellemvonásokat tüntet föl és különböző irányban haladott a nagy prímás unokaöcscse Széchényi Pál, ki nem aquirált jószágokat, nem alapított intézeteket; politikai tevékenységével békét és engedékenységet hirdetve az udvarnál és a felkelők táborában, szolgált hazájának, örökítette meg nevét a történelem lapjain.
A contemplativ élet vonzóerejét követve, húsz éves korában (1662) a pálosok rendjébe lépett, Bécsben és Rómában tanúlt, pappá szenteltetvén, a máriavölgyi és nagyszombati zárdákban rendje növendékeit oktatta, majd (1673) a Sopron közelében fekvő Bondorfon a kolostor főnökévé lett.
Az Istennek és a tudománynak szentelt szerény munkakörből nagybátyjának befolyása által ragadtatott ki, s főpapi méltóságra emeltetett.
11. SZÉCHÉNYI PÁL ÉRSEK.
1676-ban tőle nyerte el a győri prépostságot, mig a királytól pécsi püspökké neveztetett ki. Tizenegy év múltával mozdíttatott elő a veszprémi püspökségre, melyet haláláig megtartott, azután is hogy 1696-ban kalocsai érsekké lett.
Egyházmegyéinek kormányzásában s Veszprém vármegye főispáni hivatalának betöltésében buzgó tevékenységet fejtett ki.
Mint királyi titkos tanácsos fontos ügyek tárgyalására az udvarhoz meghivatván, minden alkalommal, különösen Kollonics alkotmányellenes terveivel szemközt, nemzete jogainak és érdekeinek oltalmára emelte szavát. Ezzel magára vonta az udvari párt ellenszenvét.
Később II. Rákóczi Ferenczhez intézett egyik levelében ő maga önérzetesen utal arra, hogy ő «nem egyszer az udvaronczok dühöngéseivel nem törődve, veleszületett igaz magyar érzését föltárni bátor volt».*
«Quid vero ego facturus sim ... ab innato mihi vere hungarico animo non una in occasione, etiam furentibus aulicis patefacto, colligere dignetur.» 1704 januárius 28-ikán. Miller, I. k. 71. 1.
Ezzel meghódította a nemzet vezérlő férfiainak bizodalmát és tiszteletét.
Károlyi Sándor az ő önéletírásában így emlékezik meg róla: «Meg kell vallanom, jobbára mind kétségbeestünk, valahogy oly erős kőkertben az hallgatás és bátortalanság miá egészen el fogunk nyomattatni, mindazáltal az Isten ő szent felsége egy méltóságos, igaz, magyar hazájának és koronájának állhatatos hívét papi méltóságba helyheztettet megbátorítván, törvényünken fundált bölcs propositióival ellenünk felindúlt haragját az felséges udvarnak mitigálta».
Maga Rákóczi Ferencz pedig latinul szerkesztett önéletrajzában írva hagyta róla: «Bercsényi többször beszélt nékem ezen főpap szép tulajdonairól és a haza szabadsága iránti buzgalmáról. Gyanús volt azért a bécsi udvarnál már elzáratásom előtt».*
Pados János, Széchenyi Pál kalocsai érsek életrajza. (Pest, 1862) II. 1.
A mikor tehát (1703) Rákóczi Ferencz az elégületlen nemzet élére állott, függetlenségének kiküzdésére fegyvert fogott és a Habsburg-ház európai ellenségeivel szövetkezvén az ország nagy részének rövid idő alatt urává lett: a király, a ki ugyanakkor egy nagy világháborúba volt bonyolódva, a belső béke helyreállítására irányuló törekvéseiben, mint a leghivatottabb közbenjáróhoz, ő hozzá fordúlt.
A megkeresés ez irányban, mint ma mondanók, félhivatalos úton jutott el hozzá. Egyik római ismerőse, Scalvinioni Jeromos, a császári kamara tanácsosa, Leopold meghitt embere, egészen magántermészetű levélben, a maga nevében intézte hozzá a kérést, hogy neki az országban uralkodó elégületlenség okai és lecsillapításának módja felől felvilágosítást adjon.*
1703 deczember 10-ikén. Miller, I. k. 35. 1.
Széchényi azt válaszolta, hogy a felkelőket «a királyi szó megszegése», a király által az utolsó országgyűlésen tett ígéretek ellenére az egyházi és világi rendeken ejtett számtalan sérelmek késztették arra, hogy fegyvert fogjanak. Ezeket a sérelmeket részletesen ismertetvén, tárgyilagos előadásának fátyolán átcsillámlik az ő saját felháborodása is a nemzet jogainak lábbal tiprása fölött és a részvét, melyet a sanyargatott nép nyomora szivében fölkeltett. Végűl azt a meggyőződését fejezi ki, hogy a felkelést fegyverrel elnyomni többé nem lehetséges, minélfogva vezetőit békére kell hajlítani. A közbenjárói tiszt elvállalására késznek nyilatkozik; de a föltételek részletezésébe nem bocsátkozik.*
1703 deczember 20-ikán. Ugyanott, 39. 1.
Néhány nap múlva maga Lipót király fordúlt hozzá, s fölhatalmazta annak kinyilatkoztatására, hogy a rendek jogain és kiváltságain ejtett sérelmeket, mint a melyeket az ő tudta nélkűl követtek el rajtok, orvosolni fogja.*
1704 januárius 2-ikán. Ugyanott, 46. 1.
Széchényi Pál azzal kezdette meg föladatának megoldását, hogy sümegi várában Károlyi Sándorral, majd Lébény-Szent-Miklóson Bercsényi Miklóssal értekezett. A királyhoz intézett jelentésében leplezetlenűl szól «a kiváltságok, törvények, királyi okiratok megnemtartásáról, mellőzéséről, felforgatásáról» és nyiltan kimondja, hogy a felkelők a király iránt, mert «okiratba foglalt ünnepélyes ígéreteit annyiszor megszegte», bizalmatlanságot táplálnak. Ennek következtében azt javasolta, hogy külső hatalmasságok kezességében nyújtson a fölkelőknek biztosítékot.*
1704 januárius 28-ikán. Ugyanott, 67. 1.
De ugyanakkor Rákóczi Ferenczet is engedékenységre igyekezett bírni. «A magyar vér sugallja nékem» – így ír hozzá latin levélben – «hogy az ország szabadságának és a közbékességnek helyreállítására elérkezett a legalkalmasabb időpont.» Ha ezt a fejedelem nem használja föl, tovább fog folyni a háború, melynek bizonyos következménye lesz az ország pusztulása és sok vér ontása, ellenben kimenetele bizonytalan; mert a franczia király halála, a hollandi köztársaság által kivívott győzedelem, Nápolyban kitörő forradalom elegendő a helyzet megváltoztatására. E mellett fegyelmébe ajánlja «a magyar nép állhatatlanságát, figyelemre való csekély hajlandóságát, ellenben arra való készségét, hogy magánérdekeknek a közügyet alárendeli». Hírdeti, hogy «a háború csak addig igazságos és megengedett, míg a sérelem elhárítására szükséges; ellenben igazságtalanná és tilalmassá válik amikor a boszúállást tűzi ki czélul».
Egyébiránt biztosítja a fejedelmet, hogy noha még nem volt alkalma személyesen érintkezni vele, iránta «igazi magyar szeretettel viseltetik, dicső tettei és jeles tulajdonságai csodálattal töltik el».*
1704 januárius 28-ikán. 71. 1.
Rákóczi viszont szintén a tisztelet és a bizalom nyilatkozataival halmozta őt el. Örömmel üdvözölte mint munkatársát a haza szolgálatában. «Apjának» czímezte őt, s magát «szolgálatkész fiának» jegyezte.*
Rákóczi februárius 5-én kelt levelében így szólítja meg: «Reverendissime ac celsissime princeps, pater mihi observandissime;» és így írja magát alá: «filius servire paratissimus.» 75. 1.
Széchényi, szerénységében, csak némi habozás után határozta el magát arra, hogy a megfelelő bizalmas czímzést és aláírást használván, őt «tisztelt fiának», magát «szolgálatkész szülőjének» nevezte.*
1704 februárius 14-ikén még nem használja; februárius 19-ikétől csak az aláírásban találkozunk ezzel a formával: «Celsitudinis vestrae servus, parens et capellanus.» Május 19-ikén fordúl elő legelőszőr ez a megszólítás: «Celsissime princeps, domine et fili mihi colendissime,» és az aláírás «Celsitudinis vestrae parens ad serviendum paratissimus.» Miller, 101, 105, 203. 1.
12. II. RÁKÓCZI FERENCZ ARCZKÉPE.*
II. Rákóczy Ferencz Mányoki Ádám által festett arczképének (35. 1.) eredetije a szász király taschenburgi kastélyában őriztetik. Megjelent a Magyar Nemzet története VII. kötetében.
A másik részről: Pálffy János az ő (magyar) leveleiben állandóan «Méltóságos érsek, kedves uram atyám»-nak szólítja őt, és Lipót meghitt embere Scalvinioni hasonló kifejezésekkel él.*
Levelezésök Miller idézett kiadványában.
Azonban noha a főpapi közbenjáró az udvarnál és a felkelők táborában bizalmat keltett; nehéz, meddő erőfeszítések napjai várakoztak rá. Széchényi teljes őszinteséggel igyekezett Lipótot meggyőzni arról, hogy csak a magyar alkotmányos jogok tiszteletben tartásával biztosíthatja házának a magyar koronát, Rákóczit ellenben arról, hogy Magyarország csak a Habsburg-ház jogara alatt élhet biztonságban. «Ettől az uralkodóháztól elszakadva – irja egyik levelében – ezer veszedelem fenyegetne; sőt mielőtt tőle elszakadnánk, és a jogart más hatalmasság kezeibe adnók át, amaz ezer mesterséggel meghiúsíthatja igyekezeteinket, s miután meghiúsította, a szabadság helyett rabszolgák sorsát juttatná osztályrészűl azoknak, kiket fegyver és tűz megkíméltek. Hiú az a reménység, hogy az osztrák házat teljesen meg lehet semmisíteni. Ez már azért sem lehetséges, mivel ha az sikerülne, a franczia király vagy a bajor fejedelem az egyetemes monarchia megalapítására gondolhatna, a minek megakadályozására a többi fejedelmek közös erővel törekednének.»*
1704 februárius 12-ikén. Id. m. 110. 1.
Mikor márczius végén Gyöngyösön Rákóczival és híveivel személyesen találkozott, azon volt, hogy a franczia segítséghez csatolt remények alaptalanságát kitüntesse. Jellemző, hogy azon súlyos megrovásban, melylyel a franczia politikát sújtotta, felhozta a protestánsok üldözését is, azt «a kegyetlenséget, mely szerint fegyverrel kényszeríttetnek olyan vallásos cselekményekre, amelyek lelkiismeretökkel és hitökkel ellenkeznek.»*
Az 1704 április 2-ikán Scalvinionihoz intézett jelentés ezen helyén a szöveg nem correct. E szerint megrótta «irregularem atque immanem, quis acatholicos dum contra conscientiam ad saera quae non credunt coguntur, severitatem.» Miller, 148. 1.
Míg Gyöngyösön kifejtett igyekezetei sikerében bízni kezdett ennek meghíúsításával fenyegette őt Heister császári tábornagy, a ki az udvar békére hajló politikájának ellensége volt, és Széchényi ellen fordúlt. Veszprémbe küldött egy csapatot, mely ott iszonyú pusztítást és kegyetlenségeket vitt véghez, még a káptalan tagjait sem kímélte; ugyanakkor sértő nyilatkozatokat hallatott Széchényiről, kit nem átallott árulónak, «a rebellisek elsejének» nevezni.
Az érsek panaszt emelt a király előtt. Nemes önmegtagadással sóhajt föl: «Vajha csak én szenvednék kárt és sérelmet!» Figyelmezteti uralkodóját, hogy a tábornagy ilyen eljárása megingatja a felkelők táborában a békére való hajlandóságot.
De mikor azután Rákóczi csakugyan a király iránti bizalmatlanságának igazolására Heister eljárását is fölhozta; nem habozott, utalni arra, hogy a fejedelem biztosító okirataival nem törődve, az ő hadai is pusztítottak az érseki uradalomban.*
1704 április 15, május 15, 19 és július 2-iki levelei. Id. h. I. k. 171., 245, 266. I. és II. k. 43. 1.
Ugyanakkor a fejedelem előtt nyiltan föltárta, hogy az ő magatartása sem győzheti meg békeajánlatainak őszinteségéről az udvart. Pecsétjével ellátott nyilatkozatot kívánt tőle, melylyel ő bebizonyíthatná, hogy a felkelők «üdvös egyesség létrehozásáért ragadtak fegyvert, s nem hátráltatják makacsságukkal a béke létrejöttét». Csak ilyen módon «moshatja le a fejedelem azt a szennyfoltot, amelylyel őt bemocskolni igyekeznek azok a kik állítják, hogy soha sem volt komoly szándéka békét kötni, hogy szemei előtt a franczia érdek, melyet Ausztria gyengítésével előmozdítani igyekezik, vagy magán haszna, nem pedig az ország java lebeg».*
Június 27-ikén. II. k. 34. 1.
«Ne engedje Fenséged, hogy az egész világ színe előtt békére való hajlandóság színlelésével és magánérdekek hajhászásával vádolják; ne késsék végre a tárgyalások megindításának komoly szándékát kitüntetni.»*
Július 30-ikán. II. k. 66. 1.
Az 1704-iki szeptemberben Selmeczen a király és a felkelők biztosai között tartott értekezleten, Széchényi igyekezetei nem Rákócziék, hanem az egyik királyi biztos, Seilern gróf makacsságán szenvedtek hajótörést, ami olyan mélyen hatott rá, hogy «bújában belebetegedett».*
Thaly, A gróf Bercsényi család története, III. k. (Budapest, 1892) 262. 1.
Ezért Lipót király halála után megnyugvással értesűlt arról, hogy Esterházy nádor szándékozik a közbenjáró tisztet átvenni. «Bizony nem hogy bánnám» – írja egyik bizalmas emberének – «de örvendeni fogok ha hogy valami jót vihet véghez.»*
1706. június 5-ikén. Epistolae, II. k. 169. 1.
Azonban József király óhajtására folytatnia kellett erőfeszítéseit.
Eközben odaadó lelkét a félreértések töviskoszorúja sebezte. A nagyszombati békealkudozások idején (1705 októberben) Rákóczi megtagadta az ő jószágainak és a szolgálatában álló rendeknek a kurucz pusztítások alól a mentességet, és szemére lobbantotta, hogy nincs joga egyenlő elbánást követelni azokkal, «a kik hazájok szabadságáért készek a földet is megfesteni s azzal nem különbféle praetextusokkal színeskedniek».*
Id. h. II. k. 202. 1.
Az ónodi országgyűlés pedig jószágai elkobzására ítélte őt. Másrészről a bécsi udvar is bizalmatlanságot táplált és kíméletlenséget tanusított iránta: a mit Stepney angol követ azzal magyaráz, hogy Széchényi «olyan lelkű ember, ki inkább bátran kimondja az igazat, mintsem a nemzet érzületének takargatása által hízelkednék a miniszteriumnak».*
Simonyi, II. k. 161. 1.
Az, a ki ezeket a sorokat írta, a legilletékesebb volt arra, hogy ítéletet mondjon Széchényi Pál jelleme és tevékenysége felől. Miután József király a felkelők kívánságát teljesítvén, az angol király és a németalföldi köztársaság mediatióját elfogadta, követeik Stepney és Hamel-Bruynint két éven át voltak Széchényi munkatársai.
«A való történet regeszerű alakulásainak egyik legsajátszerűbb esélye», – jegyzi meg a kalocsai érsek jellemrajzának irója – «hogy a tősgyökeres magyar hazafinak, a buzgó katholikus főpapnak egyedüli tevékeny szövetségese és törekvéseinek őszinte hathatós előmozdítója két messzeföldi idegen és megcsökönyösödött eretnek».*
Lánczy, Széchényi Pál. Századok, 1882. évf. 293. 1.
Az ő hazaszeretetének és érdemeinek, hozzá írt és kormányaikhoz küldött jelentéseikben el nem porladó emlékoszlopot emeltek ők.
Míg a bécsi udvar politikusai iránt megvetésüket, a magyar fölkelés vezéreinek önzetlensége tekintetében bizalmatlanságukat ismetelten kifejezik, – a kalocsai érsek nemes jellemének varázsa alatt állanak, feltétlen bizalommal és elismeréssel adóznak neki.
Osztoztak ebben azok is, kik az eseményeknek a távolból avatott tanúi valának. Harley angol miniszter egyszerű, de monumentális szavakkal dicsőíti őt meg, amikor azt írja róla, hogy «ő is, mint rendesen azok, kik észszerűen kívánnak cselekedni, a pártzsarnokságnak áldozatúl esett».*
Az angol és németalföldi követeknek Széchényihez intézett leveleik ki vannak adva a Miller-féle gyűjteményben. Stepney diplomatiai levelezését kiadta Simonyi.
Az ónodi gyűlés a Habsburg-házat trónvesztettnek nyilvánítván és Rákóczit Magyarország vezérlő fejedelmévé megválasztván, a béketárgyalásoknak véget vetett. Széchényi elcsüggedve, megtörve vonúlt vissza. «A balvégzetű forradalom ideje alatt – írja ő – nem kíméltem sem fáradságot, sem igyekezetet, hogy a hőn óhajtott békét a hazának visszaszerezzem; de a jóknak mérhetetlen fájdalmára, minden eszköz sikertelenűl kimeríttetett ...» «Magyarország békéjének visszaállítását most már inkább az égtől, mint az emberektől lehet várni». E sorokat a pápához intézi, kinek szívében – úgymond – «a szánakozás érzetét kívánja fölkelteni».*
1708 márczius 11-ikén. Miller, II. k. 282. 1.
A mikor a saját tehetetlenségét felismeri és mindazokban, kik hazája sorsát intézték, csalódott: vallásos érzése óvta meg a kétségbeeséstől. «Az ég segítségében bízva» szállott sírba 1710 május 22-ikén.
Ha Isten csak egy évvel hosszabbítja meg életét, a szatmári békekötésnek nemcsak előkészítője, hanem létesítője, a törvényes örökösödési rend és az alkotmány együttes biztosításában eszméi diadalának tanúja lett volna.
