XV.
XV.
Eredmények Széchenyi az országnak első embere. Eszményi szerelme (Crescence Eszményi barátsága (Wesselényi). Franklin, erkölcsi tabellák. Philosophia templáriusai. M. T. Akademia megalakulása. Áldomás. L. betű. Nemzeti Casino.
HÁLÁTLAN utódok volnánk azonban mi, ha összefoglalva a korszakalkotó 1825–7-ki országgyűlésnek eredményeit, – bármily kevéssé elégítették is ki Széchenyi vágyait, – ne tudnók megbecsülni. Elég legyen rámutatnunk a III. t.-czikkre, mely alaptörvényeink újabb megerősítését, a IV-re, mely különösen az 1791-ki vívmányok fölelevenitését, s az V-dikre, mely az országgyűléseknek rendes időben megtartását újra biztosítá. A régi rendszeres munkálatok, sajtó alá bocsátva, ismét folyamatba tétettek; honi nyelvünk művelésére, a nemzet egy régi óhajtása teljesítésével, a m. tud. akadémia felállíttatott. S mi mindezeknél is még többet ért, az a nemzeti szellem, a hazafiság, az áldozatkészség felélesztése s ébren tartása volt. Egy renaissance!
A Széchenyi neve pedig mindent elhomályosított, mindenki róla beszélt: ő volt az országnak első embere. Elméje magas röptét jellemző még három dolgot kell a már mondottaknak mintegy kiegészítéseűl, fölemlítenünk.
Első, egész életén át végig húzódó eszményi szerelme, a Laurák a Beatricék sorába emelt Crescence iránt, ki Zichy Károly neje volt, s övé, legalább előreláthatólag, soha sem lehetett. Hosszú évek során át, álmatlan éjeken, küzdelmes napokon gyötörte magát miatta, örömben égve, ha őt, mint valami égi tüneményt csak messziről megláthatta, vagy épen közvetlen élvezhette egy nyájas mosolyát, üdvözlését, melyet azonban félre magyaráznia soha sem volt szabad; ellenben kétségbeesve s öngyilkossági gondolatokkal tépelődve, valahányszor a szokottnál hidegebbnek vagy épen visszataszítónak vélte látni a kötelességhű, szeplőtlen erényű hitvest és anyát. Egyszer volt alkalom reá, hogy szépen megkérte őt: ne igyekezzék megzavarni lelki nyugalmát, melyre, – mint minden jó családanyának, – oly nagy szüksége volt. Idő kelle hozzá, míg nyugtalan imádója beletörődött a lemondás költészetébe. A közéletben később szerzett minden babérjait, gondolatban, e csodaszépségű és angyali jóságú nőnek lábaihoz rakta: tőle vett ihletet, vígaszt és bátorítást a rögös pályán. «Életemet a hazának, az emberiségnek szentelem: s ez a Te műved legyen, kire szünetlen gondolok, s kit mint egy angyalt, mint egy szentet, a legtisztább érzelemmel szeretek!»
Ez eszményi szerelemnek méltó társa volt eszményi barátsága Wesselényi iránt, kit szíve minden dobbanásának ellenőrévé tett. Ez, hasonló szerelmi rajongásnak rabja, egy alkalommal ünnepélyes esküt vett tőle, hogy: «azt az asszonyt örökké, híven és tisztán fogja szeretni». Úgy mint a hazát, úgy mint magát az erényt, úgy mint mindent a mi dicső és magasztos van az ég alatt.
Az a szerelem, jóságos Isten kedvezéséből, holtig tartott; a barátság a politika, a pártszenvedély légkörének behatása alatt, néha meghült, elhomályosodott, míg, nagy csalódások után, ismét együvé hozta őket.
Másik, lélektanilag érdekes mozzanat az erkölcsi tökéletesbülés ama munkája, mely az önfegyelmezés ellenőrzését a naponként vezetett Franklin-táblákban tette szemlélhetővé. Erkölcsi magaviseletét napról-napra bejegyezte a rovatokba, következő (franczia) fölzetek alá: 1. Egy halálfej. (– Memento mori?) 2. Józanság. 3. Rendszeretet. 4. Szilárdság. 5. Gazdálkodás. 6. Munka. 7. Őszinteség. 8. Igazságosság. 9. Mérséklet, 10. Tisztaság. 11. Nyugalom. 12. Alázatosság. 13. Vallásosság. 14. Szeretet. 15. Társaság. Végre: Sommázat. Ritkán történt, hogy egy vagy két napot bejegyezni (O vagy #) elmulasztolt volna. A hónap végén aztán összegezte az eredményt s kiadta magának a bizonyítványt emelkedéséről vagy sülyedéséről.
Összhangzásban van ezzel időszakonként (például husvét táján) soha el nem mulasztott gyónása; nemkülönben meghitt barátaival (különösen Wesselényivel) kötött fogadalma: egymást kölcsönösen figyelmeztetni hibáikra.
Harmadiknak az elősoroltakhoz csatlakozik egy társulatnak tervezése, melyet akár a Philosophia Templáriusainak, akár esetleg egy magyar Tugendbundnak fogott volna elnevezni, s melynek czélját s alapszabályait barátjával, Molnárral, mint első irodalmi kísérletét közlé, bár még nem oly szándékkal, hogy sajtó alá bocsássa, s melynek fővonásait kézíratai nyomán, ide igtatjuk.
«Mi a tzélunk?»
«A hazánkfiaira és azok gyermekei- és unokáira annyi szeretetet és áldást hozni, a mennyire aztat a mi tehetségünk végbe viheti.»
«Hogy dolgozhatunk legbölcsebben annak a nagy tzélnak elérésére?» «Hogyha azon törekedünk, hogy a mostani ifjuság nevelésére oly nagy befolyást szerzünk magunknak, hogy azok több polgári virtusokkal bírjanak, mintsem a mi (contemporaineink) és atyáink. Mert meg vagyunk abban győzettetve, hogy az emberiség csak az értelem, az erkölcs és kötelesség kiterjedése által léphet ama szerencse és áldás magasságára, melynek elnyerése a mi méltó tzélunk.»
«Minekutána pedig abban megállapodtunk, hogy mi a magaviseletünk példája által, ha nem több, de bizonyosan annyit használhatunk, mind tanácsaink és beszélgetéseink által aztat a régi principiumot mindig az elménkben ébren tartani akarjuk, hogy semmi legkisebbet se míveljünk a nélkül, hogy ne mondanánk magunknak: Lát téged az Isten, és látnak a mostani század philosophusai.»
«Ha magunkban annyi erő vagyon, ily szoros és sokszor keserű útját az igazi virtusnak járni, magunk közt semmi titoknak (a mennyire csak magunkat illet) nem szabad lenni.»
«A mi szövetségünknek olynak kell lenni, hogy annak jó intézetén, erkölcsösségén és méltóságán legrosszabb akarónk se hozhasson gyanút.»
«Erőt erővel meggyőzni nem mindig lehet, hanem a bölcsesség győz mindenütt?»
«Ha más nemzeteknek több a kincsek, legyen minékünk több erkölcsünk és hazafiui szeretetünk.»
«Egy új egészséges országban, hej de könnyű lenni jó hazafinak; minden jóakaratnak, a legkisebb cselekedetnek mely nagy a sikere! mely nagy a jutalma! – Magyarország, te a fiadnak hogy fizetel?»
Ez az erkölcsnemesítő társulat nem jött létre, a könyvet, ha annak volt szánva, sem írta meg. Hisz nemsokára, gyakorlatibb irányban, már írni kezdé első munkáját a Lovakról. A társulati eszméből pedig, mely itt csak elméletben mozgott, két más termékeny eszme nőtt ki: a nemzeti casino, és a gazdasági egyesület; az előbbi közvetlen, az utóbbi csak későbbi fejlemények útján.
Az országgyűlés után, november egyik napján, ellátogat a nemzeti múzeumba s ott holmi szétszórt tudós vaszak közt megpillantja atyjának, Széchenyi Ferencznek, művészileg festett életnagyságú arczképét. (Az idősb Ender tanár műve.) Szíve feldobog látásán, hozzáfűzött emlékein, rég maga elé tűzött példáján. Napibenyomásai után e gyöngysorokat írja naplójába:
«Mon temps, mes talents, ma fortune sont á ma patrie».*
Időm, tehetségem, vagyonom a hazámé.
«Végre tisztán látom rendeltetésemet. Eszméimnek ide-oda kalandozása, terveimnek ingadozása lassanként megszűnik, s egész életem egy határozott, biztos irányt vesz. Életemet a hazának, az emberiségnek szentelem!»
Hozzá is látott szóval, tettel.
Első alkotása, a mint láttuk, a m. t. akadémia volt. Nemcsak pénzt adott hozzá, mely nélkül létre nem jöhetett volna, szellemi tőkével is járult hozzá, mely évek során át, napjainkig gyümölcsözővé tette azt. Két irányban: a nyelv terjesztése, és a tudomány előmozdítása, mindkettő által nemzeti lételünk, önállásunk megalapítása, szilárdítása érdekében.
Az országgyűlésnek igen gyakorlatias intézkedése volt, hogy az új intézmény szabályainak, az előre már megállapított alapelvek szerint részletesb kidolgozását sőt az, intézetnek szervezését és tettleges életbeléptetését is a nádor felügyelete alatt, külön bizottság útján, országgyűlésen kívül is lehetővé tette. E bizottság tagjai a négy első alapítón kívül, gróf Teleki József elnöklete alatt ezek voltak: Bartal György (ki azonban másnemű elfoglaltsága miatt nem vehetett részt) Bene Ferencz, Budai Ézsaiás, Bitnicz Lajos, gr. Dessewffy József a költő politikus, Döbrentey Gábor, Ercsey Dániel, Fehér György, Guzmics Izidor (kinek följegyzései az országgyűlés történelméhez oly becses adalékot szolgáltattak), Horváth Endre, Horváth István, Horváth János, Jankovich Miklós, Kazinczy Ferencz, Kis János, Kisfaludy Sándor, báró Mednyánszky Alajos, Szemere Pál, Schedius Lajos s még hárman, kiket a munkában való részvéttől betegség és halál tartóztatott, Kulcsár István († márczius 30. 1828) Kövy Sándor († julius 24. 1829) és Vitkovics († szept. 9. 1829). Megannyi halhatatlan nevek irodalmunk történetében.* A bizottság jegyzője Horváth István volt, s márcz. 15-től kezdve ápril 17-ig 13 ülésen át, szorgalmasan dolgozván, a nagyjában ma is alapul szolgáló Alapszabályokat és Ügyrendet elkészítette, számot vetett a rendelkezésre álló pénzerővel, s tisztába jött a körébe vonható szellemi erők iránt is, tiszteleti, rendes és levelező tagokká osztályozván őket, s be is sorozva, nem kis fejtöréssel, az előre megállapított hat szakosztályba. (Nyelvtudomány, Philosophia, Történetírás, Mathesis, Törvény- és Természettudomány.) A szervezési munkálat aug. 18-án terjesztetett királyi jóváhagyás alá, s ezzel némi csekély módosítás után véglegesen ellátva, nov. 6-án már az újabb országgyűlés alatt érkezett vissza; első nagygyűlését csak február 14-én 1831. tarthatván meg,* az országgyűlésnek eloszlatása után.
SZÁSZ KÁROLY. Az akadémia megalapítása. 1880.
Eredeti jegyzőkönyvek az akadémia irattárában.
Széchenyi, kinek első munkája időközben megjelent, nagy nyugtalansággal kísérte mind e tárgyalásokat, megérte azt az örömet, hogy már ápril 1-én (1828) a kijelölt tudósokat maga körül összegyüjthette, s a nemzeti casinoban megvendégelhette. Ez alkalommal mondott felköszöntőjét, melyet méltónak tartott előre leírni, szabad lesz tán azért is ide igtatnunk, mert Beszédei gyüjteményéből véletlen kimaradt.
«Mindenek előtt ezen poharat dicsően uralkodó Urunk egészségére kívánom kiüríteni: éljen hosszasan és boldogul. A Mindenható pedig engedje meg, hogy magyar jobbágyainak tántoríthatlan hívsége előtte mind jobban és jobban elismerve legyen.»
«Kívánok továbbá Magyarország Nádorának egészségére inni, nemcsak azért, mert a Tudós Társaság gyámatyjává méltóztatott lenni, hanem méginkább azért, mert reménylem, sőt hiszem, hogy ezen Intézetet leghathatósabb pártfogása által is előre fogja segíteni s herczegi szavának eleget tenni, mely által a Haza összegyűlt Karait és Rendeit a mult országgyűléskor úgy vígasztalá, hogy úgy reményli, mikép ezen Társaság zöldülését és virágzását a Haza még a jövő Országgyűlése előtt is szemlélni fogja.»
«Végtére az egyetértés és egyesség Istennéjének kívánom ezen magyar nedvet áldozni; töltse ő be édes Hazánknak minden rendű és minden hitű lakosait legszentebb áldásával, mert csak ő általa boldogulhat minden a világon, csak ő általa léphet a Tudományok Geniusza az életbe.
Másnap (ápril 2.) hírűl veszi az ő imádott Laurájának (Crescencenak) szerencsés lebetegedését. (Egy egészséges fiúnak, Z. Gézának, adott életet.) S térdrehullva sír örömkönnyeket, forró imában adva hálát a Mindenhatónak.
Közben egyszer leesik a lóról, de baj nélkül (márcz. 12.); párbajt vív Eszterházy Károlylyal, nagyobb baj nélkül (jun. 1.); szorgalmasan látogatja az első lófuttatásokat (máj. 20., 27., 31., jun. 4., 7., 10.); de nem mulasztja el lelki barátja, a sz. Ferencz rendű Albach Szaniszló, prédikáczióit, négyszemközt is hozzá megy sírni s vígaszt keresni; de jó tanácsát, hogy házasodjék meg, nem tartja elfogadhatónak. Naplója, mely főleg ezen időből van siralmasan megcsonkítva, töredékeiben is teli van egy kétségbeesett szív keserveivel, őrülettel, öngyilkossággal, s minden dolognak, – az «Egyetlen» kivételével, – fekete színben látásával. Ábrándjai tárgyának nevét nem jelzi ezentúl szokott kezdő betűivel, hanem egy L betűvel, a mi csínos franczia szójátékkal (Elle seule) mindig csak s egyedül csak Őt jelenti. Hol rózsának mondja, hol liliomnak, mindig egy angyalnak, egy szentnek tiszteli, s csak az égi csillagok közvetítésével beszélget vele.* (A marczona hadfi, a Petrarchák gúnyolója!)
E rajongás, aztán meg szerencsétlen öngyilkossági maniája, oly sűrűen fordulnak elő félbeszakítás nélkül vezetett naplóiban, hogy nekünk. kik e jegyzeteket vettük vezérfonalul, lehetetlen a gyakori ismétléseket kikerülni.
Első könyvét is, melyről tüstént szólanunk kell, (a Lovakról) mihelyt kész volt, sietett, mint egy «rossz munkát» bemutatni szíve hölgyének, a ki azt nem értvén, arra kérte, hogy máskor ha ismét ír egy rossz munkát, írja németűl. De a «kezdő» író mégis viszont ígéretét vette, hogy akkorra megtanul magyarul, mihez, nem egészen sikertelenűl hozzá is fogott. Buzdíthatta erre a nádorné példája is, mely, Nagy Pál indítványára, a magyar dámák tanulságára az országgyűlési irományok sorában örökíttetett meg.
A nemzeti casino, Széchenyinek egyik szemefénye, a budai udvarnál nem keltett nagy részvétet; ott egy dohányzó klubnál egyébnek alig nézték. Széchenyi azonban szinte nemzeti újjászületésünk egyik eszközének tekintette azt. Úgy mint a lóversenyeknél először magyar főurainknak, kik külföldön hajhásztak élvezeteket, itt a hazában akart egy kellemes szórakozást s egyesülési góczpontot szerezni, másodsorban pedig a külföldieknél, kik Magyarországról még vajmi keveset tudtak, figyelmet és érdeklődést kelteni; ugyanezt a czélt tartotta szem előtt a nemzeti casinonál is, mely «Budapest»-nek, a mint ő a leendő fővárost már előre elnevezni szerette, csakhamar egyik büszkesége lett. Csak elképzelni,hogy a vidékről például vásári alkalmakkor felrándult honfiak kétes tisztaságú vendéglőkön s füstös kávéházakon kívül, egyéb menhelyet, hol megpihenni, egymással találkozni, némi ujságokat olvasni lehetett volna, nem találtak. Az idetévedt külfödiek pedig csak is egyes főuri házakban találhattak, jó ajánlások mellett, szíves vendégszeretetre, útbaigazításokra. Hol van még a társadalmi mozgalom, az osztályok közeledése, közös czélokra egyesülése, egybeolvadása! Mindez tisztán állott Széchenyi előtt, ki méltán büszkélkedett azzal, hogy ez egyben Bécset is megelőzte. (Prágát, Gräczet nem.)
Ha a lóversenyt sokan merő anglomaniának tulajdonították, mi ellen azonban mindig tiltakozott, – úgy a casino már a mint ő contemplálta, igazán megérdemelte a «nemzeti» czímet. Nem sokára góczpontja lőn a magyar előkelő és birtokos osztály, valamint az értelmiség s a vezetésre hivatott felső és közép társadalmi rétegek tagjainak; míg amazokat vagy megmagyarosítá, vagy magyar öntudatukban megerősíté, a távolabb állók és idegenkedők soraiból mindig több és több híveket hódított meg és csoportosított maga körűl. E tekintetben egy hivatást (kultur-missziót) teljesített, s kiegészítette azt a nagy munkát, melyet a vele egy időben alakult magyar tud. akadémia vállalt magára. Hozzájárult, nem utolsó sorban, a nemzeti játékszín, mely kezdettől fogva, bár folytonos akadályokkal küzdve, a hazafiak buzgóságának egyik legfőbb tárgya volt, sokáig legmostohább gyermeke épen a fővárosnak.
Híven őriztetnek a nemzeti casino írattárában ezen egyesület jegyzőkönyvei, melyeket a báró Brudern József elnöklete alatt 1827 jún. 10-én tartatott első (alakuló) gyűlés («Tanácskozás») megbízásából évek során át Döbrentey Gábor szerkesztett. Ez alkalommal (a Dorottyautczai Vogel-házban) az elnökön és Széchenyi Istvánon kívül, ki még a meghívó leveleket is írta, vagy negyvenöten voltak jelen.* Idézzük a jegyzőkönyvet.
Neveik betűrendben: Appel. Andrássy K. Aczél A. Berényi L. Berthold A. Bohus J. Csapó D. Csáky K. Dercsényi J. Döbrentey G. Erdődy S. Eszterházy K. Eszterházy M. Erdélyi J. Fekete F. Festetics L. Festetics K. Haller F. Jankovics J. Károlyi L. Kendeffi A. Keglevich S. Keglevich L. Sándor és István. Kulcsár I., Lamberg K. Monbach K. Orczy L. és György. Péchy F. Pejacsevics P. Podmaniczky K. Sándor M. Semsey I. Széchenyi I. Teleki A. Uzovics I. Wartensleben X, Wenckheim I. Wesselényi M. Viczay K. Zichy I. Bánffy S. Mikes I.
Örömét jelenté gróf Széchenyi István e gyűlekezetben, ámbár a magokat aláírottak számához képest még nem volt nagy, de sokakat a még folyó országgyűlés tartóztatván, legalább kevesebb számmal is helyesnek, szükségesnek tartotta a Casino fel- (meg-) nyitását, hogy ezek részszerént tudják meg, mi történt eddig a dologban, részszerént későbbre pedig oly vezér ideákat állítsanak meg, melyekre mind addig lehessen építgetni míg az egész összeáll, s ahhoz minden Tag vagy legalább a Többség megerősítő helybenhagyását adja.
Casino felállítását, mondá gróf Széchenyi István, azért óhajtja, s dolgozott is rajta másokkal együtt, nevezetesen Pozsonyban az Országgyűlése alatt, hogy a Londoni, Párisi, Gréczi, Prágai s több Casinok példáján, a mi Hazánkban is legyen egy olyan megkülönböztetettebb díszes összegyülekező hely, melyen főbb és előkelőbb s jobb nevelésűek, eszes értelmes férfiak a társasági rendnek mindenik osztályából, egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai ujságokat mint a milyeneket rendszerént a kávéházakban találni lehet, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos-irásokat, olvashassanak, magokat pedig üres óráikban illendően mulathassák, vagy ha történnék, hogy ezutánra több magyar főbb úri házak az esztendőnek egy részét itten Pestén töltenék, ezek közűl azok, a kik külön házat nem tartanak a Casinóban egyuttal kények szerint való Vendéglőt is lelhessenek s így azt a mit az életnek gyönyörűbbé tehetésére nézve idegenben bőven feltalálnak, nálunk Hazánkban is lassanként mindinkább pótolva leljék, s ez által folyvást többen és többen ide szokjanak.
Jelenté a tisztelt gróf, hogy mindezek elérhetése végett, több jó barátjaival együtt igyekezvén, eddigre 175 actionáriust szerzett, a kik jó részben actiájokat, mely külön-külön egy személyre száz r. forint ezüstben le is fizették, kötelezvén magokat egyszersmind arra, hogy annyi summáig a Casinónak három esztendőre esztendőnként részesei lesznek. Az egybegyűlt pénzből, mondá gróf Széchenyi István, van kifogadva a… szobából álló kvártély, azzal vagynak véve az ezekben álló házi bútorok s téve egyéb költségek.*
Megtartandónak véltük ez idézetben Széchenyi eszejárása mellett Döbrentey stilusát és orthografiáját is, mint egyaránt jellemzőket.
Gróf Széchenyi Istvánnak köszönet szavaztatván, az alapszabályok, házi rend, stb. további kidolgozásával egy tíz tagú küldöttség bízatott meg, s több pontokból álló utasítással is láttatott el.
Ezen küldöttség aztán, hol gróf Keglevich Gábor, hol gróf Fekete Ferencz, gróf Károlyi Lajos, báró Orczy László stb. elnöklete alatt Széchenyinek többnyíre buzgó közreműködésével sőt vezetése mellett szorgalmasan ülésezett, s a jan. 4-ki (1828) «köz ülésen» jelentést tett, melyet nyomban egy gr. Cziráky Antal elnöklete alatt azon hó 20-án tartott népesebb «közgyűlés» tárgyalt, s nagyjában jóváhagyott, s így ezen»intézet» egy 10,000 frtos évi budgettel rendes kerékvágásba jött.* 1828 febr. 3-án tartatott egy közgyűlés, gr. Győri F. elnöklete alatt, s febr. 10-én Ürményi F. elnöklete alatt. Egyes kitünőségeket felkértek, néha küldöttség által is, hogy lépjenek be az egyletbe, az igenlő válaszokat örvendetes tudomásúl vették. Az állandó, (vagyis: igazgató) választmány, évenként egy harmadának kilépésével, 27 tagból alakult meg, s szaporán tartotta üléseit, ezen évben vagy tízet. Ezek egyikében indítyányozá Széchenyi az oly sokáig legjobb hírben állott casinói bálokat. Dercsényi pedig (tokaji borainak árából) pályadíjat tűzött ki a magyar mezei gazdák számára írandó (legjobb tanácsokat adandó) kézi könyvre. Különben tagok szerzése mindig a fő teendők közé tartozott. A legközelebbi közgyűlésen, 1829 jan. 25. Cziráky elnöklete alatt már hetvenen voltak jelen, s ez évben jelent meg az első Casinó-könyv 1880 jan. 31. Szegedy elnöklete alatt már százan felül voltak, s a helyiségnek az úgynevezett Pesti Börze díszes épületébe áttétetése határoztatott, bizonyos napoknak a kereskedői testület használatára leendő fentartásával. A tagok száma Széchenyi nagy örömére, egyre szaporodott, s az egylet tekintélye és befolyása növekedett.
Borokat szabott áron küldöttek: Széchenyi 500 üv. pezsgőt, 700 üv. Chateau Lafitte, 100 üv. Madeirát és 100 üv. sherryt. Mind a három Károlyi somlyait. Erdődy vörös bort, stb. Volt már az egyletnek egy csinos könyvtára is, melyre többnyire évenként 1000 frtot fordíthatott. Divatba jöttek a magasb stilű concertek; s végre némi feleslegeknek hazai közczélra áldozása.
