I.
I.
120. GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN ES FIA BÉLA.
(Sterio K. színes kőnyomata után. Ernst Lajos úr birtokában.)
Széchenyi hivatalba lépte. Első tiszai útja. Magyar tengerpart. Üdvlelde (Walhalla) Tiszaszabályozás szervezése. Széchenyi második tiszai útja. Debreczeni diadala (aug. 6. 1846.). Gőzhajózás a Tiszán. Vidéki társulatok. Gr. Károlyi Lajos. Első kapavágás Dobnál. A bécsi kormány. Kübeck.
SZÉCHENYINEK, miután már nem csak Wesselényivel és Kossuthtal, hanem Deákkal is összetűzött s mellesleg az új Pesti Hirlap pártját is, előbb Szalay Lászlót, ki Kossuth után 1844 juniustól 1845 juniusig vitte, majd az ifjabb írók, a magyar centralisták egész csoportját, kik utána szinte három évig vezették a lapot, ellöké magától: csakugyan nem maradt más választása, mint csatlakozni a kormányhoz, védeni azt a tömeges támadások ellen s felhasználni («utilizálni») egyelőre legalább az anyagi előbbrehaladás terén. Mihelyt hivatalát átvette, a hivatalos eskűk letevése után (Bécsben, mint belső titkos tanácsos aug. 24-én Budán a helytartótanácsnál szeptember 9-én), melyet még egy kis parádés kirándulás Prágába – az új vasút megnyitása s egyúttal Ferencz császár és király emlékszobra ünnepére (aug. 17.) előzött meg, sietett megtenni búcsúlátogatásait Pesten, hogy szept. 27-én elindúlhasson első tiszai útjára. A derék báró Vay Miklós, kinek előbb ez a missió szánva volt, a legnemesebb önmegtagadással engedte azt át neki s beállott irigység nélkül diadalútja tanujának, kisérőjének. Szorosan Széchenyi Naplójához tartva magunkat, bár tudvalevő dolgokat ismételve, adjuk ezen s következő hivatalos útjainak vázlatos leírását.*
L. GR. SZÉCHENYI ISTVÁN Naplói 481. stb.
A jelzett napon, Aszódon ebédelvén, Gyöngyösre, 28-án Egerbe ért. Lévay kanonok volt szerencsés őt házába fogadhatni; üdvözlő beszédek, pohárköszöntések nem hiányoztak; Miskolczon pedig, hova este ért, fáklyászenével várták. 29-én megjelent egy zemplénmegyei küldöttség Klobusitzky vezérlete alatt, kivel Szerencsre «a Rákócziak ősi fészkére» ment. Itt az Almásyak ünnepelték, Sárospatakon pedig a Bretzenheim herczeg vendégszerető családja s ismerősök díszes köre várta. Nem késett «a magyarság e bölcsőjében», honnét a «reformatio világa» áradott szét, úgy a kollegium, mint a város bőbeszédű küldöttsége meghozni hódolatát s Széchenyi nem késik mindenütt örvendetes tudomásúl venni a gyarló ízlés (mauvais goút) mellett a jó ős anyagot; Újhelyen pedig, hol kitünő fogadtatásban részesül, egészen el van ragadtatva gróf Péchy Manó ragyogó szónoklatától. 30-án szakadó esőben megjelennek Ung, Szabolcs és Beregh küldöttei obligát üdvözlő beszédekkel s hozzálátnak a munkához, megtartják az «első ülést». Ez egészben elég jól ment, csak a két Lónyaival: Jánossal és Gáborral gyűlt meg a baja. Ezek a ceremónián túl kézzelfogható eredményt is akartak látni és sarokba szorították a «kormány közegét», hogy igérjen is, de igéretét váltsa is be, sürgették a kerecsenyi és komorói átmetszést, sürgették a pénzsegélyt s indulatosan fakadtak ki, hogy «ne mystificálja» őket. A kíséretében volt Szentiványi Vinczének sok dolgot adott, hogy mindkét részt lecsillapítsa. De ott volt Kazinczy Gábor is, a ki ifjú hevében még akkor nem sejté, hogy minő pecsovics, minő «békepárti» fog válni nemsokára belőle. Buzgó munkatársa volt a Pesti Hirlapnak, barátja Kossuthnak, kitől a casinóban egy levelet olvasott fel, melyben Széchenyi «ármánykodásairól» és «sületlenségeiről» volt valami s az ottani fiókvédegylet tagjait feltüzelvén, a fáklyászenét készítők minden kedvét azzal a fenyegetéssel fojtotta el, hogy csak próbálják, majd ők meg fütyülnek hozzá! «Nem zsarnokság ez?» Kérdi Naplójában Széchenyi.
121. SZALAY LÁSZLÓ.
(Canzi Agost rajza után.)
Október 1-én esőben, Péchyvel megy Zéténybe Klobusitzky Jánoshoz, dicséri ennek czélszerű kastélyát, innét Perbenyékre, Mailáth kanczellárhoz (a ki czímét és rangját lemondása után is megtartá) s ezzel együtt másnap Kis-Várdára, hol a Tiszát özönvíz előtti állapotában szemlélik, Zoltánnal Papra, báró Horváthoz, majd Péchy szabolcsi alispánnal Vásáros-Náményre Lónyay Györgyhöz mennek, hol a roskadozó híd megszemlélése után Szathmár és Ugocsa küldötteit fogadja. Sok sár, piszok, hanyagság 3-án megtartják a «második» ülést, nézegetik a Szamos torkolatát, ebédelnek gyékénysátor alatt. Eötvös Tamás pohárköszöntésében megsérti báró Horváthot, mint nem-adózó pártit, rossz ebéd mellett sokat politizálnak minimumról, majorátusokról, megnézik a szederültetvényeket s a Lónyayak régi várát s meghitelesítve a beregi főjegyző, Buday jegyzőkönyvét, másnap 4-én Baktán, gróf Degenfeld csinos birtokán át Nagy-Kállóba mennek. Izlik Széchenyinknek fogfájása daczára a jó nyíri bor, de elrontják kedvét a megyei börtönök, melyekben egy egész éven át nem merik szabad levegőre bocsátani a rabokat, mivelhogy az nincs megengedve. «Az illuminálók», mondja erre Széchenyi, a mi új büntető codexünk tervezőit értve, «szerfelett sokat akartak, s történt semmi!»
122. KAZINCZY GÁBOR.
Ez a Nagy-Kálló egy vad telep benyomását teszi reá; nappal semmi élet, éjjel mégis lárma, mely hajnalban szinte kiállhatatlanná vált. 5-én Kállay Ödönnel utazott Debreczenbe, honnét tisztelgő küldöttség érkezik eléjük.
Reviczky polgármester kalauzolja az «izléstelen» és «szintelen» nagy városban s első sorban, szép szerepét folytatva, báró Vay Miklós ünnepli. Egy «Cyclopsoknak való» nagy ebéd után elvezetik mindenüvé, a hol valami látni való van, este a színházba is. Itt éljenek, pisszegéssel vegyítve fogadják, mi nem akadályozza, hogy Szathmáryné és Kesziné játékában ne gyönyörködjék, biztos reményt merítve az előadásból, hogy igen is lehet egy jó magyar színtársulatot összeállítani, csak érteni kell hozzá. Másnap u. m. okt. 6-án a tisztelgők hosszú sorát kelle fogadnia. Jöttek a professorok Péczelyvel, a kurátorok és papok Szoboszlayval, a hajdúk, a dobi társaság, végre a város küldöttsége diszpolgári oklevéllel s tömérdek egyesek, még nők is. Ebéd Reviczkynél, sok áldomás. Széchenyi egy debreczeni vasút létrejövésére emelvén poharát, ezt mindjárt kész igéretnek veszik, mi szintúgy meglepi, mint Woronieczky ezredesnek azon bókja, hogy míg másoknak csak a szájok jár, ő legtöbbet tett (t. i. Széchenyi) a lengyel nemzetért! … (Különösen örült volna ennek Metternich, ha megtudja.)
Öreg casino, Polgári casino. Éljenek pisszegés nélkül. Az utóbbi emlékkönyvébe e sorokat írja: «Azon nép, mely nemzetiségét hűn ápolva, egyesült erővel küzd előmenetelért, előbb-utóbb mulhatlanúl homlokára tűzi a diadal repkényét».
Október 7-én meglátogatja a kollegiumot, stb. Ebédet b. Vay ád tiszteletére; a színházban pisszegés nem vegyül már az éljenek közé; este fáklyászene. Széchenyi a vasutat ismét kilátásba helyezi, valamint a városok rendezését, de hangsúlyozza, hogy minden pártérdek felett áll a haza! Október 8-án búcsúzik, reggelire Böszörménybe, ebédre Nánásra ér, itt tisztelgések, beszédek özöne; hálás Dobon, hol bihari urak és két Andrássy, Manó meg Gyula várják. A dobi töltésnél, melytől az Alföld menekvését várja, aggály lepi meg szivét. «Oh istenem!», így kiált fel magában, «én gyenge, idegbomlott, ily nagy munkába merek fogni! Nem őrültség ez tőlem?!» ….
123. BÁRÓ VAY MIKLÓS.
(Eybl 1843-iki kőrajza után.)
Október 9-én megtartják a «harmadik» ülést. Vannak nyolczvanketten, a hangulat jó: a jegyzőkönyvet Bay írta. Megalakul a Tokaj-füredi társaság, gróf Andrássy Gyula elnöklete alatt. Ily jó környezetben Széchenyi is fölmelegszik s oly dolgokat beszél, miket nem lett volna jó egy telephonnal hamarjában Bécsbe elhordani. «Mit nekem titulus. – Nem szorultam én bécsi napsugárra, – egy kicsit csak magam is világítok, mint valami szentjánosbogár. Tüstént odébb állok ha» – – s több eff. Az Andrássy Gyulával kötött barátság tartós maradt. Ugyancsak ő kisérte 10-én Kadarcsig, hol Semsey Albert pompás ötös fogattal várta s vitték Illésy kúnkapitánynyal Madarasra, hol igen csinos karénekkel lepték meg s hol Bánffy Pál és Szombathelyi is megjelentek.
Október 11-én Fegyvernek, Szolnok. Itt már díszebédek és vacsorák helyett macskazenékről van szó s tisztelőinek ugyancsak össze kell tartani, hogy holmi kellemetlenségtől megóvhassák. Betyárkodnak, lármáznak ellene. Kortesútnak nevezik egész körútját.
De megjelen Almássy Pali harminczad magával, Heves megyéből, és Szapáry Pepi a szolnoki társulattal. Rossz éjet szerez mindez neki. A szegényes korcsmában, a hol kiki magáért fizet, 12-én ily fohászszal ébred: «Oh istenem, adj lelkemnek erőt, hogy fentarthassam magam!» – Esős idő, ihatatlan víz stb. fokozzák levertségét. Károlyi György, Wenkheim Béla felháborodva nézik az ily fogadást.
Az ülés mind a mellett a városházán elég jól ment, jegyzőjük b. Orczy Béla volt.
Oct. 13-án ebéd Kun-Szt.-Mártonban, hálás Szentesen, hol Bene, csongrádi administrator tiszteleg. 14-én Vásárhelyen ebéd, estére Szeged. Itt kereskedők, városok, kerületek, megyék küldöttei. 15-én ülés tartatik. Klauzál (a duzzogó) távollétével tündököl.* Elég jól megy. Hosszú ebéd, látogatások.
L. I. köt. 590. l.
Oct. 16-án végre, Tasnerrel, hű útitársával Kecskeméten megebédelvén, estére visszaér a fővárosba.
Itt lázas tevékenység várja, főleg egyleti téren.
A m. k. helytartótanácsnál, melynek ülésén október 21-én megjelent, hogy viselt dolgairól élőszóval mintegy számot adjon, értésére adják, hogy részletesebb és irásbeli jelentést vártak tőle. Ily megjegyzést hihetőleg ma is hallhatna. Hozzá fogott tehát a maga módja szerint újabb röpiratának írásához, mely a Tiszaszabályozás országos ügyét a nyilvánosság elébe vitte. (Eszmetöredékek.) Míg ez elkészülhetett, Bécsben is megfordult, azután meg Zágrábban, Triesztben és Fiuméban is.
Meg volt még nevének az a varázsa, hogy neki minden sikerül, habár az utóbbi országgyűlésen, mint láttuk, vajmi kevés sikerült; meg volt róla még sokkal inkább az a föltevés, hogy a bécsi kormánynyal való szoros összeköttetéseinél fogva Metternichet és Apponyit mindenre ráveheti: természetes tehát, hogy főleg utóbbi útját mindenki feszült figyelemmel kisérte s leste minden akár hivatalos, akár magán jellegű kijelentését.
Fiume! E név mozgásba hozta akkor s hozza azóta minden magyar szívét. Derék tengerparti kormányzónk Kiss Pál, állásánál fogva kormánypárti, ez egy kérdésben az ellenzékkel tartott s gondja volt reá, mint jó hajósnak, hogy minden széllel előbbre vigye hajóját. Egy küldöttség is megjelent Ciotta vezérlete alatt: Széchenyi a maga részéről minden jót igért, de nem tudta hogy felsőbb hatalmak (értsd a bécsi kormány), mit fognak hozzá szólni. Nem léteztek tudniillik akkori időben még «közös ügyek!» Somssich Pál, a helytartó tanácsnak már tagja, melegen karolta fel az ügyet, egyenest ráment Széchenyire, sarkalva őt, hogy tegyen valamit, máskülönben Kossuthék fogják megtenni s elragadják tőlük a kezdemény érdemét és dicsőségét. Érdekes, hogy Széchenyi ez alkalommal csakugyan Kossuthtal is találkozott tengerparti városunkban, annak gyűléstermeiben, közhelyein, s a kormányzó vendégszerető asztalánál stb.
Zágrábba november 2-án érkezett, hol a püspök és b. Kulmer rövid látogatásai után csak rövid ideig mulatott s egy Károlyváron töltött nyugtalan éj után, hol a helyhatóság tisztelkedett, Kamenyáknál megismerkedett a bóra hatalmával, mely kisérőit, Tasnert és Auert, lábaikról ledöntve, őt is fáradságos gyalogolásra kényszeríté; 4-én hajnal előtt érte el Fiumét. Jó lett volna a meleg theára egyet aludni, de felriasztották az üdvlövések. Egyik első látogatója Kossuth volt. Az «egyesült» társulatokat Sinához utasítja pénz végett. Este a szinházban díszelőadás.
Okt. 5-én körülnéz a város gyönyörű vidékén. Kissnél díszebéd, tánczvigalom.
Okt. 6-án kirándulás Buccariba, Portorébe. Ebéd Kissnél. Fáklyászene, Matkovich szónoklattal üdvözli; rövid olasz jelszavakkal viszonozza: a testvériség egy ünnepe lesz belőle. Színházban nagy tapsok, kendőlobogtatások a nők részéről; utóbb még tánczolnia is kellett.
«Külsőleg annyi fény», így írja Naplójában, «bensőmben csüggedés, búskomorság!» –
Nov. 7-én Scarpa elkisérte Triestig. Itt Stadionnal, Pirettel, Waldsteinnal van találkozása. 10-én Grátzban van. Itt Nügent, Wickenburg, Festetich stb. 13-án Bécsben. Apponyi arra nógatja, hogy legyen kanczellár. Metternich vénül, gyermekes kezd lenni! többi közt azt mondogatja neki, Széchenyinek: az ön jó barátja Kossuth –’ … Máskor komolyabban elemezni kezdi élete egyik kiváló tanulmányát a politikai forradalmakat. Szerinte e láz az első stadiumban csak gyermekjáték, a másodikban is még orvosolható; de a harmadikban már nem: Magyarország pedig már a másodikban van. Széchenyit mindig mélyen meghatották az eféle jóslatok. E beszélgetés után, nov. 20-án ezt írja naplójába: «Nyilt forradalmat látok, kételyek kezdenek újra ostromolni. Feltartóztatni többé nem lehet. Jó volna mindent feledni, elaludni, soha többé fel nem ébredni!» …
Fájdalom, úgy volt!
A nemzet első életre ébresztője – halni vágyott. Nehéz volt neki az élet terhe; könnyebbnek nézte a halál küzdelmét. Éveken át táplálta szive mélyben ezt a búskomolyságot, még első fölléptét is megelőzőleg; mondhatnók, dicső atyjától, kit élte alkonyán világfájdalom lepett meg, örökségbe kapta azt. Nem a siker reményében, kötelességérzetből tett mindent.
Az Üdvlelde rossz szóval jelzett eszméjét (nevezzük inkább Walhallának, vagy Pantheonnak) már a Kelet Népében megpendíté s pár év mulva, a korán elhúnyt s szép reményeket sirba vitt gr. Dessewffy Aurél halála alkalmából, bővebben kidolgozva bocsátá egy külön röpiratban közre. (1843.) Le akarta vele róni az öreg gróf Dessewffynek tartozó adóságát. E legszebb, legköltőibb eszméje bizonynyal tartósabb visszhangot keltett volna, ha nem köti szorosan együvé ama szomorú cassandrai jóslattal, melynek kortársai hitelt adni sehogy sem akartak, hogy nagy válságnak megyünk elébe, hogy még gyenge szervezetünk azt nem fogja kiállani s ennélfogva gyors léptekkel közeledünk végóránkhoz.
Ezt a veszélyt ő, mint akkor mondá, két év előtt csak «sejté», de most «tökéletesen látja» maga előtt. Valamint egyes embernek, ha nem vétkesen könnyelmű, hátramaradóiról végrendeletileg gondoskodnia kell, úgy a nemzet is, (melyet túlzásig szeretett mindig egyes ember testi életével párvonalba állítani ) csinálja meg ezzel mintegy a maga végrendeletét s egy közös nagy temetőbe, a budai hegyek egyikén (leginkább a Gellérthegyre gondolt), – tegye nyugalomra vallás, rang, párt és nemzetiség különbsége nélkül nagy embereit, kiknek emléke túlélje az ő halálát!
«Egy közös temetőben legyen egyesülve vérünk java, még pedig jutalmúl, ha diadallal menekülünk, vigasztalásúl, ha bukunk» …
Látnoki szellem, minő költőink legjobbjainál is nyilatkozott.*
«Vagy – jőni fog... a nagyszerű halál, Hol a temetkezés felett egy ország vérben áll» (Szózat.) «Multadban nincs öröm, jövődben nincs remény» (Bajza) stb.
A legkomolyabban védi indítványát a minden magasztoshoz oly könnyen hozzátapadó nevetségesség látszata ellen, még ha, mint mondják, a bajor Walhalla utánzása akarna is lenni.
Védi azon esetleges gyanúsítás ellen is, mintha önnön magának akarna egy nemzeti mauzoleumot biztosítani. Noha úgymond: «míg mások kincs és effélék után izzadoznak: miért kellene nekem azon pirulnom, hogy én viszont egyedül vérem egy kis méltánylata után sóvárgok?» Bizonynyal érdekes vallomás attól, a ki a népszerűség megvetését mindenkor oly fennen hírdetgeté. Az ő jelöltjei a halhatatlanság csarnokába ezek valának: Berzsenyi, Kölcsey, Festetics, Németh, Kisfaludy K., Virág, Deák A.
Figyelemre méltó, mit e füzetben mellesleg az írói tulajdonról, a munka becséről, illetőleg saját művei tiszteletdíjáról is mond, mely büszkeségének egyik legméltóbb tárgya volt. Ezzel is mintegy megjelölte az útat, mely t. i. szellemi felsőbbségünk, kulturánk kifejtése által az idegen népek e féligmeddig ellenséges csoportjában fenmaradást, dicsteljes hivatást, uralmat biztosíthat fajunknak.
124. AZ «ÜDVLELDE» CZÍMLAPJA.
Ugyanez az érzés, ez a melancholia sugalta a Kossuth ellen írt utolsó röpiratát, melyen tiszai útjai alatt már dolgozott, melyet később fogunk ismertetni.
Második tiszai útja nem soká váratott magára. Közben nehány bécsi útját, hol Kübeckkel, ki az erszényt tartja, a szabadelvű Kolovrathal, ki a birodalom egységeért lángol, s az önbálványozásba merült öreg Metternichhel tépelődik, vagy bankárokkal próbál alkudozni, itthon a mindig izgatott pestmegyei gyűléseket, (Turopolya, administratori rendszer stb.) a divatos politikai banketteket, alagútat, győri és központi vasútat, (megnyitása jul. 15-én Váczig) balatoni gőzhajót, mely iránt Kossuth is érdeklődik, kell egyebek mellőzésével, futólag fölemlítenünk. A mellett még ráér a Lamartine Girondistáit és Eötvös Falu Jegyzőjét olvasni. Amaz nagyon izgatólag, emez csillapitólag hat kedélyére. Apponyit, látva önzetlen jó szándékát, mindinkább becsülni és szeretni kezdi, a főherczegekkel érintkezésbe lép; de főleg a nádor és családja nagy kegyeivel dicsekedhetik. Legmelegebben érdeklődik iránta a kis Mária főherczegnő, (később belga királyné; ki, hallva az egyes kitünőségeknek adományozott rendjelekről, csodálkozva kérdi papáját, hogy hát Széchenyi miért nem kap semmit? Az kevés volna annak, világosítá fel a nádor. A váczi ünnepélyen is, mely különben egy véletlen támadt tűz által lőn kissé megzavarva, kíséretükben volt. Ebédre minden üléskor, egyszer mindenkorra meghívták, a díszmagyar elhagyásával. (Non semper in hungaricis) stb.
Már első tiszai útjában is hangoztatá Széchenyi az összhangzó és egységes tervnek szükséges voltát, valamint a végrehajtásnak is összpontositását; megjelölte a pénz előteremtésének forrásait is, a kormányt, mint a sószállítás miatt közvetlen is érdekeltet, a partbirtokosokat, a föld becsének várható emelkedését s az országgyűlés érdeklődését. Az újév legfontosabb eseménye a szabályozási társulatok küldötteinek (1846. január 20–26.) Széchenyi elnöklete alatt Pesten tartatott közgyűlése volt. Kiosztván a tagok közt a már említett röpiratot (Eszmetöredékek különösen a Tiszavölgy rendezését illetőleg), a szervezéshez fogtak. A határozatok főbb pontjai ezek valának: 1. A szabályozás nem csak a Tiszára, hanem a vele kapcsolatban levő összes vizek rendezésére s az egész ártérnek hasznosítására terjesztessék ki. 2. A jelenvoltak «Tiszavölgyi társulat» czím alatt magokat megalakítják. 3. Szerződésileg kötelezik le magokat egymás irányában. (Hat külön pont.) 4. Az ügy a nádor pártfogásába s Széchenyi további buzgóságába ajánltatik, különösen a szükséges pénzerő megszerzése tekintetében is. 5. A megkivántató pénzösszeg hozzávetőleg hat millió pft. 6. Jegyzőkönyv és szerződés küldessék meg a többi érdekelt társulatoknak hozzájárulás végett stb.
A gyűlés mindezeket egy előkészítő választmány javaslatára elfogadta s még a következőkkel egészitette ki. 1. Neveztessék egy állandó középponti választmány. (Elnöke gr. Károlyi Gy., 2-od elnök Patay I., 13 tag.) a. Tollvivő s technikai intéző állandósíttassék. 3. Az előbbinek (Kovács Lajos) fizetése 2400 pfrt, 4 frt napidíj; az utóbbié (Vásárhelyi Pál) 2400 pfrt és 5 frt napidíj s kilátás nagyobb jutalomra. 4. Választmány megujítása, ügyrendje. 5. Vidéki társulatok technikai állomásainak betöltése. 6. Működését márcz. 30-án megkezdi vidéki küldöttekkel. 7. Legközelebbi közgyűlés Debreczenben. A jegyzőn kivül negyven aláirással.
A központi választmány e hó 30-án működését Széchenyi elnöklete alatt meg is kezdette.
A tiszavölgyiek nagy gyűlését díszebéd zárta be a Nemzeti Casinóban ötvennyolcz személyre. Vendégszerető házigazdájuknak a király tiszteletére mondott felköszöntőjét, számos áldomások követték s vígan folyt a pezsgő.*
Széchenyinek Kovács Lajossal, ki nemsokára nélkülözhetetlenné vált, ez alkalommal kötött barátsága tartós maradt. Vásárhelyi, közsajnálatra, rövid idő mulva meghalt. (Ápr. 8.) Utóda Kecskés lett.
A Tiszára Széchenyi ismét azon julius 15-dike estéjén indult. «Ez lesz az én halálom,» írja naplójába., «Hagyján! megadom magam: legyen végem a magaméi között.» … Útja, mely tervéhez képest Kecskeméttel és Szegeddel kezdődött, egy újabb diadalút lett. Mindenütt oly valódi és páratlan lelkesedést tanusított a nép, minőhez hasonlót az akkori tudósítók szerint őszinteségre nézve legalább még soha nem látott a Tiszapart. Ekkor már tényekkel is szolgálhatott. A kincstár a legközelebbi két évre 100,000 pfrtot, a só felemelt árából pedig évenként 100,000 pfrtot ajánlott meg s egy fölveendő nagyobb kölcsön eszközlését is megigérte; a nádor pedig, ki az ügyet a legmelegebben felkarolta, a velenczei építészeti hivatal híres igazgatóját, Paleocapa főmérnököt hívta meg a munkálatok felügyeletére. Ez Szentiványi Vinczével együtt a kisérethez is csatlakozott. Szegeden lovasok, mozsarak. A városi küldöttséget Weber, a megyeit Bene vezeti. Csongrádi társulat ülése (17-én) «Ha szabályozni akartok, zsebeitekbe nyuljatok.» Pénzök van nekik. Je parle ŕ les čmouvoir, sans qu’ils s’en aperçoivent. Ebéd a városházán 14 terítékkel; sok felköszöntés. Szépen beszél Babarczy. (Erős conservativ.) Széchenyi pohárköszöntése: «Isten éltessen minden jó hazafit; csak egy speciesnek ne adjon sikert, az ámítóknak, a rossz magot hintőknek!» – Este szini előadás, Fáklyászene. Széchenyi beszél: «minden pártszellem nélkül». Az egész fogadást azonban a küllátszat daczára hidegnek, erőltetettnek találja.
Naplójegyzetei szerint állomásai ezek: jul. 18-án Szeged, Algyő. Ányász, Csány, Csongrád, Alpár. – 19-én Kürt, Czitak, Veseny, Várkony, Szolnok. Innét inditja első levelét gyorsfutárral a nádorhoz. Szajol, Kürt, Tiszabő. Itt Almásy Pál fogadja. – 20-án Bő, Roff, Bura, Szalok, Füred, Dorogma. Itt Jósa Gyuri, Patay. – 21-én Csege, Árokkő, Keszi, Tarján, Kesznyétem, Lutz, Dob. Itt Andrássy Gyula. – 22-én Tokaj, Szabolcs, Perczel. – 23-án Verczello, Tokaj. Lelkesen fogadják Dégenfeldék, egy régi templomból átalakított pompás kastélyukban. Usznak egyet Andrássy Gyulával és Szirmay Ödönnel. Pelegrinit egy burnótszelenczével, Pamphilit egy gyűrüvel megajándékozza. (Úgy látszik még az Aldunáról megmaradt szokása szerint.) A vendéglői számlákat mindenütt ő fizeti. Rögtönzött ebédnél Karsa Endre ügyvéd, mint egy ember a «népből», olyan felköszöntővel lepi meg, mely vele «a forradalom szárnya suhogását» érezteti. Este Sárospatakon vannak.
GRÓF ANDRÁSSY GYULA.
Prinzhofer fölvétele után készült heliogravureről.
Jul. 25-én reggel Patakból kiindultakor tömérdek nép gyülekezik az utczán. Meghatva azt hiszi, hogy ez ő iránta való figyelemből történik; azonban egy szegény katonát vittek akasztani. «Nous partageons la féte en bons amis.»
Reggeli Terebesen, Andrássy Gyula grófnál. Következik: Ordova, Topla, Kazinczyval, Szögyényivel; Lazony, Andrássy György, és Garany az Almásyak társaságában. Tisza átjárásnál banderium, üdvözlő szónoklat. Este Lelesz, a premontreiek zárdája. «Korhadó állapotok.» – Jul. 26-án misét hallgat, megnézi a levéltárt. Elmennek a Tisza torkolatához. Innét ismét Perbenyikre Majláthoz, Szerdahelyre Szerencsyhez (de a ki nincs ott) s Vécsey Pállal Sátoralja-Ujhelyre, hol a megyeházánál hosszas szónoklattal fogadják.
Reggel oly rosszul érzi magát, mintha jobb lett volna fel sem ébrednie. Nehéz neki az élet; jobb szeretne örökre elaludni. Borzalommal tekint Magyarország jövőjére. Senkit sem talál, ki megértené, ki vele rokonszenvezne. Kénytelenségből szereti honfitársait, mert, úgy irja: «hisz’ magam is afféle zsiros magyar vagyok».
A bodrogközi fióktársulat Bretzenheim hg. elnöklete alatt megalakult s 27-én a megye termében tömött karzatok, számos előkelő hölgy jelenlétében nyilvános ülést tartott. A Jelenkor tudósítója szerint megjelent Széchenyi s a sokáig tartó zajos éljenzések után szóhoz jutva, «szeszély- és elmésséggel fűszerezett» beszédet mondott. Előadá eddigi öt napos sétaútját, észleleteit, terveit, kiemelé a vállalat fontosságát, nehézségeit s az azok legyőzésére szolgáló módokat, eszközöket, a Tiszának hajózhatóvá tételére gőzhajózási részvények útján buzdítá a közönséget; majd tréfálódzva sajnálatát fejezé ki, hogy sietős útjában sok helyen korai érkezésével az ünnepélyeket és lakomákat, szép szónoklatokat, világításokat meghiusitá stb. Beszédét ő maga e rövid kritikával örökíti meg: «Egy óra hosszat sok mindent összevissza fecsegek. Tetszik!» – Ebédnél Kazinczy Gábor (híres toasztozó) Szerencsy egészségére emel poharat, csak azért, hogy őt megboszantsa. Alvónak tetteti magát («Je fais semblant de dormir»).
Julius 28-ára estek: Helmecz, Csap, hol az ungi választmány tisztelkedik, Györöcske, hol Györöcskey (= Ivanovics) ebédre várja, Mándok, Forgács Antallal.
Julius 29-ére: Kerecsen-Komoró, Námény, Kállay, Guthy, Eötvös Tamás. Ennél vacsora, Lónyai neheztelésére, kinek meghivását megelőzte.
Az idő azalatt esőre fordult.
Julius 30-án Budai, beregi alispán Beregszászra kiséri, hol Péchy főbiró reggelivel várta. Küldöttség. Tisza-Ujlakon Abonyival; vacsora Szapáry Pepivel. 31-dikén Bakta.
Aug. 1-én Degenfeld Imrével, este Debreczenbe érkeznek. Szokott tisztelgések, pazar vendéglátás stb.
Aug. 3-án megtartatott a rég tervezett közgyűlés. Széchenyi elfoglalván az elnöki széket, szokott eredeti modorában, hosszasabb s tartalomdús beszéddel nyitá meg azt.
Legelőbb is köszönetet mondott a gyülekezet tagjainak, hogy oly nagy számmal jelentek meg. Hathatósan szivökre köté az egyetértést, mivel e táj felvirágoztatása e munkálat eredményétől függ; ez pedig csupán összesített erővel s egyetértéssel eszközölhető. A táj felvirágzása virágoztathatja pedig fel egyedűl Magyarországot, mert hiszen e táj a törzsökös magyar faj hona. Az a főkérdés, hogy mikép kezdessék a munkálkodás? Erre nézve tehát felszólitá a gyűlés minden tagjait, mondják el nézeteiket; egy szóval mindenki beszélje ki magát, hogy a kérdéses tárgyra nézve mit gondol jónak és teendőnek. Midőn azonban ez megkezdetnék, azt találta szükségesnek, hogy a megjelent egyes társulati képviselők a gyűlés előtt mutassák be magokat, hogy így kitessék: vajjon a Tisza egész mentén alakultak-e már folytonos lánczolatban vidéki társulatok, és hogy minden egyes társulat hatásköre mely pontnál kezdődik s mely pontig terjed stb.
125. MÁNDOK.
(Döre Tivadar fölvétele után.)
Erre a vidéki társulatok elnökeire került a sor, stb. Kecskés Károly mérnök előadá tervét, stb.
Tizenhét vidéki osztály egybefüggésbe hozatott. Aláirás nyittatott a tiszai gőzhajózásra is. Gr. Károlyi Lajos erre nyomban 25 ezer pfrtot irt alá.
Aug. 4-én (a Bpesti Hiradó közlése szerint) a tanácskozás gr. Károlyi György, gr. Andrássy Gyula stb. buzgó részvétével folytattatván, elnöklő gróf ő nmlga is, hazafiui buzgalma öntudatában, tökéletes tárgyismerettel bonczkés alá véve a sokféle előterjesztéseket, növekedő lelkesedés kiséretében a hitel s garantia alapját a sikerben látta feltalálandónak, s ha, úgymond, ehhez jutni akarunk, ideiglen azt javaslá elfogadtatni, hogy a tettleges végrehajtás az ezt megelőző és kisérő kérdések tisztába hozatala s elintézése reá és a központi választmányra bizassék, a költségviselés pedig szinte csak ideiglenesen a műtanilag kijelölendő vízszerkezetekként fogjon helyet; a mennyiben azonban több választmányi tag különnemű elfoglalások miatt a legjobb akarat mellett is folyton nem működhetnék, ennek száma ideiglen kellő arányban szaporíttatnék. Mely lelkes és a nagy hazafit méltólag jellemző előadás jótékony hatását nem téveszthetvén, közhelyeslés jelei közben minden vitatkozás nélkül határozat erejére emeltetett; az alapszabályoknak komoly megfontolás és a merítendő tapasztalások utáni kidolgozása a januáriusi nagygyűlésre halasztatván, Gyengédségből mellőzik a tudósítók egy nem érdektelen incidens megemlítését, melynek nyomára akadunk Széchenyi Naplójában. Mintegy adat arra, mit elégszer hirdetett magáról, hogy ő t. i. nem való sem pártvezérnek, sem elnöknek: úgy látszik, nem volt elég hideg vére hozzá. Az aug. 6-ki ülésben egyszerre valami ellenszenvnek vehető zajongás támadott. Széchenyi tűzbe jő s kirúgja maga alól az elnöki széket. Egy óra mulva azonban fényesen .megnyeri a csatát, mind átjönnek hozzá, Bónist sem véve ki. E lakonikus feljegyzése némi kiegészítést kiván. Ez alkalommal mondott érdekes beszédét megolvashatjuk összes beszédei akadémiai kiadásának (1887) függelékében. Megjelentek volt a szabolcsi szilaj ellenzék legtekintélyesebb tagjai. Elek Mihály alispán heves támadást intézett ellene, melyre Kovács Lajos válaszolt. Utána Széchenyi ragadta magához a szót. Soha szónok nagyobb diadalt nem aratott. A megsértett önérzet fenségében állott előttük s úgy szólt, mint ha istenének számolna be egész életéről. E zárszavak után: «Feltártam előttetek lelkem minden gondolatját; rajtatok áll, itéljetek s válaszszatok, a haza sorsa kezetekben!» megfordúlt, s a háta megetti ajtón szobáiba vonult. Ha a teremben marad, mely zsúfolásig meg volt telve, mindnyájan lábaihoz borulnak. – Az ebédnél első szólalt fel Elek Mihály, bűnbánólag verte mellét, porba hullva az igazi nagy hazafiság előtt, melyet eszményképen felismerve, oly elragadó hévvel magasztalt, hogy Széchenyi felbuzdulva fölkelt székéről, s a szónokot megölelte, megcsókolta. E példát mindannyian követték.* Sokak előtt felejthetetlen maradt e szép nap.
V. ö. az idézett forrást.
Ne hallgassuk el, hogy ezen alkalommal ismerkedett meg Széchenyi többi közt báró Kemény Zsigmonddal, a korteskedésről szóló korszerű röpirat derék szerzőjével, Erdélynek akkor is már előnyösen ismert ifjú publicistájával, ki ettől fogva egész életén át hű barátja, tisztelője maradt, s később mint essay-író legremekebb jellemfestője lett. (Találóbb arczképét senki sem adhatja.)
Az új gőzhajózási vállalatra, melynek elnökségét gr. Károlyi Lajos elvállalta, hevenyében összejött 70,000 pfrt. De a nádornak, kit Széchenyi gyorsfutárral értesít s bizonynyal Széchenyinek magának is, ez iránt aggályai támadtak, mint azonnal látni fogjuk.
Aug. 7-én is ülés volt, melyben Vodianer kérését: eszközölné ki a kormánynak jótállását a felveendő kölcsönökre, tapintatosan mellőzi. Ebéd Zalaynál. Városerdőn ünnepély. Itt leginkább Elek felköszöntője tesz ismét nagy hatást. Azonban Perényi Wesselényit, Bónis a védegyletet élteti. (Ezek akkor megannyi apró szúrások akartak lenni.)
Aug. 8-án utolsó ülés. Jegyzőkönyvek hitelesítése. «Érzékeny» búcsúzások.
Egészben Széchenyi meg lehetett elégedve: dicsfénynyel látta magát környezve s azon föltevését, hogy a népszerűség örökre hátat fordított neki s hogy dolgát mind a két félnél elrontotta, minden lépten-nyomon eléggé megczáfoltnak vehette. De a mellett, egészen megalázódva, «véghetetlen kicsinynek» érzi magát.
Itt tartózkodása első reggelén sietett a kath. templomba misére.
Az utolsó délelőttet a reformátusok isteni tiszteletének kelle szentelnie. A szertartás hosszadalmas volta, daczára Révész «vonatkozásokkal teljes» csinos beszédének, kissé untatta. Szünetlen azzal a gondolattal tépelődött: «vajjon az a Luther és az a Kálvin minden hiuságtól, boszúvágytól, ellenkezési szellemtől, haszonleséstől ment tiszta indokokból szakadtak-e el az eredeti római egyháztól? Ennek hitvallását, igaz hogy nem érti; de a reformatiót érti – s nagyon emberi szagát érzi.»
Útját ezután, többnyire záporesők és áradások közt folytatva, Dorogon zsíros ebédet élvez s kerülő útakon ér (Rakamaz és Tokaj felé) aug. 9-én este Patakra, ismét Bretzenheim vendégszerető házához.
Az aug. 14-diki ülés alatt Szerencsy lép fel követelőleg újra a tiszai gőzhajózás érdekében, mert hisz ő felsége nem adhat, mondá, a Dunára kizárólagos privilegiumot; Széchenyit zavarba hozza. Várja a nádor utasítását. Fél, hogy Bécsben ezt is felhasználják ellene és Apponyi ellen, hogy ismét felszínre kerül az összes közlekedési ügyeknek egy kézben, a bécsi központi bizottságban leendő összpontosítása.
126. GRÓF KÁROLYI LAJOS.
(Barabás Miklós 1836-ban készült kőnyomata után.)
A nádornak, a ki minden közigazgatási kérdésben feladata magaslatán állott, ez ügyben két levele (illetőleg válasza) maradt fenn. Az elsőben (aug. 14.) az első lelkesedés hevében követelt tiszai gőzhajózási engedélyt, a Dunagőzhajózási társulatnak a mellékfolyókra (Nebenflüsse) is kiterjedő privilegiumába ütközőnek véli, mely ennek megkérdezése nélkül aligha tárgyalható. Aggályai volnának a folyamnak esetleg együttes használata ellen is; de főleg tiltakozik az ily hajózásnak előleges engedély és felügyelet nélkül szabadra bocsátása ellen. A második levélben (aug. 18.) már arról értesíti, hogy az ügyiratok megtekintéséből teljesen meggyőződött a dunai társaság szabadalmának a szerződésnek újabb tíz évre (1854-ig) való meghosszabbításakor világosan megemlítve a Tisza, Dráva és Száva folyókra is történt kiterjesztéséről. Különben gr. Károlyi Lajos erős conservativ volt s így tőle nem lehetett várni, hogy a kormánynak tudva bajt szerezzen.
Többféle kellemetlenségekben, mint láttuk, különben nem volt hiány.
Az érdekek természetes ellentétei, mikor egyesektől elvezetik a vizet, másoknak nyakára zúdítják, mi a kezdettől fogva sürgetett egységes terv szükségét állítja előtérbe, azután a mérnökök, Kecskés és Paleocapa viszálkodásai, mik a nádor közbevetését teszik majd szükségessé, végre a mindenbe belevegyülő pártszellem, elég izetlenséget szültek. Kossuth pesti diadalait, a fényesen sikerült második iparműkiállítást, különben elég borús napok után, örvendve, de kárörvendve is hiresztelték hívei s a lapok. Lehűtik őket nyomban Kossuth lemondása a védegylet igazgatóságáról és a kereskedelmi társulat elnökének Szabó Pálnak bukása.
Végre elérkezett augusztus 27-dike, mely arról nevezetes, hogy e napon történt az első kapavágás; a legszebb időben megkezdték a nagy munkát Dobnál és Szederkénynél. Széchenyi, szokása szerint mindig felette álló magasabb hatalmakat tartva szem előtt templomba megy, imát rebeg «Oh Isten! minden a te kezedben van. Adj nekünk szerencsét; mert a mi gyarló tudományunk és szétágazó véléményeink semmire se vihetnek. Amen». Környezik, ünneplik sokan, papok és világiak. Az ungi Bernáthnak is ekkor volt szerencséje őt megvendégelhetni. Közben szorgalmasan üléseznek; Kovács Lajos megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz.«Egy egész áldás reám nézve; nála nélkül semmire se mennék.» De Széchenyit, álmatlan éjeken, halálsejtelmek, aggályok, kétségbeesés környezik. Minden reggel mintegy új életre ébred, összeszedi erejét új munkára. Kedélyét izgalomban tartják a lármás éji szállások, gyomrát a zsíros paprikás vacsorák. Szept. 2-án ismét Szegeden van. Szép holdas estén üdülő sétája alatt egy jakobinus kávéházban dühösen huzzák a Marseillaiset. «Bravo!»
Szept. 4. Zenta, Ó-Becse. Szept. 6. Titel. Szept. 7. Ujvidék. A város díszpolgárságával tisztelik meg. Zimony, Pancsova. Szept. 8. Drenkova, Orsova, Mehádia. Szept. 10. Veteráni barlang, Greben, Tachtalia, Izlas, Moldova. A hajón kezdi írni az «Ellenzék programmja» cz. czikkét. Szept. 11. Zimony. Szept. 12. Ujvidék, Vukovár. 13-án Baja, Paks. 14-én d. u. 2 1/2 órakor Pest.
Itt azonnal a régi hámba fogja magát; pihenés nélkül dolgozik. Több hoszuság, mint siker.
Főleg boszantják a Bécsből vett kedvezőtlen hírek. «Ez a Kübeck» (még a magyar polytechnikumra is tőle kelle pénzt kérni, melyet meg is tagadott!) «olyan emberhez hasonlít» írja róla Széchenyi (szept. 30.) «a ki mindent maga akar megenni; másnak semmit sem hagy» «Most már világos előttem,. hogy Magyarországért semmit sem fog tenni. Vigye őket az örd – Még megköszönöm neki, mert most már egészen más politikát fogok követni. Magyarországnak a saját erejére kell támaszkodni!»
Vajjon Kossuthnak fog-e igazat adni? Újra az ellenzék zászlajához szegődni? … Ez bizonynyal erkölcsi lehetetlenség.
