I.
I.
4. SZÉCHY GYÖRGY SIRKÖVE.
A szülők.
A Széchy-családot* genealogusainak az ősi Balog nemzetségből származtatják. Már a XIII. században szerepel a család, mely nem sokára két főágra oszlott. Az egyik, a felső-lindvai, a Dunán túl, a másik, a rimaszécsi, Gömör-megyében és a felvidéken lett nagy jószágok urává. Az idők folyamán mindkét ág sok kitünő férfiút adott a közéletnek. Nádorok, országbirák, bánok, főispánok, főpapok kerültek ki soraiból, és Széchy Dénes – a lindvai ágból – († 1476) esztergomi érsek s a római szentegyház bíbornoka volt. A mohácsi csatamezőn egy Széchy is elvérzett, Tamás főispán. A XVI. század végén a felső-lindvai ág kihalt és javai részben a másik ágra jutottak. Ennek egyik fia két évével a mohácsi vész előtt Gömörben és Borsodban nagy adományokat kapott s visszaszerzé az ősi Balog várát, melyet a család Mátyás király alatt elvesztett. V. János volt e vagyonszerző. Pár évtizeddel később III. Tamás a tekintély és hatalom még nagyobb fokára emelte a Széchyeket.
A család neve a régi okmányokban mint Zech, Zechi, Zeechi fordúl elő. Széchy Mária rendesen, ámbár nem következetesen Szecsi-nek írja magát. A jelen munka a ma dívó irásmódjának megfelelően, a Széchy-t használja.
Tamás a XVI. század derekán született. Háromszor nősült, mindig a legelőkelőbb családokból szemelve ki hitvesét. Egymásután Perényi Borbála, Batthyány Kata és Forgách Margit voltak feleségei. A két első korán elhúnyt, a harmadik azonban túlélte férjét. E három feleségtől összesen tíz gyermeke, hat fia és négy leánya született. Vallására nézve a család protestans és pedig az ág. evang. egyház híve volt.*
Halála előtt Tamás a kálvinistákhoz hajlott s legifjabb gyermekeit e hitben neveltette. Minthogy Széchy Tamás gyermekei vagy unokái közül többen jelentékeny szerepet játszanak Széchy Mária életében, a rokonsági fokozatok feltüntetésére szolgáljon a következő tábla, mely a Széchy-család XVII. századbeli tagjairól nyújt tájékozást.
Tamás † 1618
I. neje Perényi Borbála II. neje Batthyányi Kata III. neje Forgách Margit
György † 1625 (neje Homonnay Mária † 1643) Kata (I. férje Gyulaffy László II. férje Prepostváry Zs.) Miklós Mihály Tamás István Margit* (Dessewffy László) Dénes* (Draskovics Sára) Magdolna Erzsébet (Zrínyi Györgyné) Fruzsina (Zsibrik)
JÁNOS
PÉTER
SÁMUEL
GYÖRGY korán elhúnytak Két leány Gáspár György (Keglevich Teréz) Péter † 1685 (Batthyányi Teréz) Zrínyi a költő † 1664 Zrínyi Péter † 1671.
MÁRIA † 1679 (I. Bethlen István, Krisztinát † 1631 II. Kun István. III. Wesselényi Ferencz.) Két leány
MAGDOLNA † 1620
BORBÁLA † 1637. (I. Thurzó Ádám II. Forgách Ádám.)
KATA † 1664 (Lisztius János)
Lisztius János † 1679)
ÉVA † 1655 (Illésházy Gáborné)
Kata (I. Batthyányi Pál II. Csáky László.)
* Genealogusaink szerint Margit harmadik gyermeke volt anyjának. Ő azonban Dénest öcscsének nevezi, midőn pört indít Dénes özvegye és öt árvája ellen. Vitnyédynek adott meghatalmazása Akad. kézirattár.
** Dénes volt az első Széchy gróf. A család előbb is a Magnates közt szerepelt. Így Tamás 1606-ban a főurak közt van felsorolva. (Brüsszeli okmanytar III.) de grófi czímet nem viselt, mert a czím adományozása csak a XVII. század folyamán öltött nálunk nagyobb mérveket. A Comes, mely Tamás és György czímei közt előfordul, a főispáni méltóságot jelzi. Dénes fiában Péterben nemcsak az utolsó Széchy gróf, hanem a család fiágban egészen kihalt.
Tamás legidősebb fia Széchy György. De nemcsak legidősebb, hanem legjelentékenyebb is, ki mint katona és politikus az ország ügyeinek menetére, mint fáradhatatlan vagyonszerző családja sorsára gyakorolt jelentékeny befolyást. Kora ifjuságától fogva a harczmezőn, a tábori élet kalandjaiban fejlesztette erejét, elsajátítva a katona élet jó és rosz tulajdonait, erényeit és bűneit. Vitézség, vakmerőség, kitartás és törhetetlen erély mellett nyers önzés, kapzsiság, kegyetlenség és elvtelenség jellemzik. Eszközeiben nem volt válogatós, erkölcsi tekintetekkel nem törődött. A hizelgés, az ámítás s ha mindez nem használt, az erőszak embere volt, mikor dicsvágyó vagy önző czéljait el akarta érni. Sem hazája, melyről gyakran mondotta, hogy vére hullatásával kész szolgálni, sem egyháza, melynek sérelmeit mindig hangoztatta, valahányszor saját érdekei leplezésére lehetett azokat használni, sem koronás királya, a ki kitüntetésekkel, adományokkal halmozta el, sem az erdélyi fejedelem, ki nemcsak a magyar protestantismus fővédnöke, hanem Széchy sikereinek, előmenetelének egyik főtényezője volt, senki és semmi sem korlátolta önző vágyai kielégítésében. Pártot, politikát, zászlót és meggyőződést változtatott, a mint saját előnye szempontjából czélszerűnek látta.
Széchy György egyéniségében semmi sem volt az eszményi törekvésből, a lelkesűlt hazafias irányból, mely kiváló szellemek jellemvonása. Nála minden csak egy czélnak szolgált, a saját emelkedésének. Vitézsége és furfangja, hazafisága és vallásossága csak eszköz vala önzése kielégítésére. Nem sikertelenűl használta ezeket. Lassankint roppant jószágok halmozódtak össze kezein, s egész a nádori méltóságig csaponghatott dicsvágya. Kiválóbb katonai vagy politikai tulajdonokkal nem dicsekedhetett, de fel tudta használni viharos, belküzdelmekben gazdag korát s épen oly szerencsével aknázta ki a Bocskay-mozgalmat, mint Bethlen Gábor harczias éveit. Nyilt eszű, éles látású ember volt, kinek ösztöne mindig megsugta, kihez kell csatlakoznia, hogy előre haladhasson s mikor kell pártot cserélnie, hogy a kivívott előnyöket ne veszélyeztesse.
Csak egyszer tévedett, csak egyszer tett politikai baklövést, de a sors szeszélye még akkor is kegyesen bánt el vele. Mikor Bocskay István halála után Homonnay Bálint versenyzett az erdélyi fejedelmi trónért, Széchy György egész buzgalommal támogatta ügyét. De Homonnay Bálint nem jutott azon helyzetbe, hogy szolgálatait meghálálhassa. Nem ő lett fejedelemmé. Széchy György más uton mégis megkapta jutalmát. Ez időben lépett bensőbb viszonyba a Homonnay-Drugeth-családdal, melynek egyik leányát nem sokára oltárhoz vezette. Körülbelül harmincz éves volt, midőn 1608 nyarán vagy 1609 elején feleségül vette az ősi család egyik árva sarját, Máriát, Homonnay II. György Ungmegye egykori főispánja és neje Dóczy Fruzsina húsz éves leányát.
Homonnay Mária korán árvaságra jutott. Atyját csecsemő korában vesztette el. Kalandos anyja pedig még két ízben ment férjhez, utoljára Lengyelországba s két gyermeke, III. György a későbbi országbíró és Mária, de főleg a leány, ki fivére indulatos természetének, rakonczátlankodásainak következményeit is viselni kényszerűlt, korán sok megpróbáltatásokon, zaklatásokon esett át. Vagyonát a könnyelmű anya vagy haszonleső rokonok fogyasztották, a testvérbátyja ellen indított hűtlenségi pör s a vele járó jószáglefoglalások őt is sok minden bajba keverték. Az előkelő, gazdag árva leány hamar megismerkedett az élet ezerféle bújával-bajával. De erős lelkét a hányatások meg nem törték, inkább megedzették. A pillanattól kezdve, midőn mint Széchy György neje kilép a leányvilág zárkózottabb köréből, komoly, erélyes jellemnek mutatkozik. Ama fenkölt lelkű nők egyike, kik szívök egész hevével csüggenek a szeretett férjen; kik az élet jó és rosz napjait odaadással osztják meg vele s kik ezer veszély közt tengernyi akadálylyal küzdve, nemesen és bátran teljesítik anyai és úrasszonyi hivatásuk számtalan és bonyodalmas teendőit.
Sok szerencse kísérte Széchy Györgyöt az élet útain, de a legnagyobb szerencse akkor érte, midőn Homonnay Máriát választotta hitvesévé. Anyagi javakat szintén kapott vele bőven s a készpénz-hozomány, melylyel neje rendelkezett, vagyonszerzési törekvéseit nagyban elősegítette már akkor, midőn szerényebb körülményei még nem engedték, hogy a politikai küzdelmeket messze szárnyaló vágyai kielégítésére zsákmányolja ki. De minden hozománynyál értékesebb volt a kincs, melyet magában ifjú nejében kapott. Mint hitves, mint anya, mint gazdasszony és vagyonkezelő, mint hazája és vallása érdekeinek oltalmazója, mint az iskolában, az irodalomban, a közéletben a nemesb törekvések buzgó támasza, mint a szó igaz ételmében főuri asszony s egész valójában magyar nő századának legtiszteletre méltóbb hölgyei közé tartozik. Leánya Mária a sors kedvezése folytán országra szóló s ma is élő hírnévre vergődött. Pedig az idősebb Széchy Mária – az anya – sokkal imponálóbb egyéniség, mint az ifjabbik és ha csak a jellem szeplőtlensége, a nemesen teljesített kötelesség, a becsülettel megfutott életpálya képezné a hírnév alapját, az anya nevének élnie kellene a köztudatban. Ő is azok egyike, kiknek nemes élete nyomán alakult meg a régi magyar nő ideálja, az a ragyogó mintakép, melyhez mindig kegyelettel tekint fel az utóvilág.
Széchy György családja ősi fészkébe, a gömörmegyei Boldog várába vezette fiatal feleségét. De kevés ideig maradtak ott. Zavarosak voltak a közállapotok s az olyan nyugtalan katonatermészet, mint Széchy György, az athleta erejű vasgyúró nem sokáig bírta meg a tétlenséget, a mézes hetek nyugalmát. Neje a hagyomány szerint megosztotta vele a tábori élet fáradalmait mindaddig, míg az anyai kötelességek s a folyton szaporodó ingatlan vagyon körüli teendők változást nem okoztak életmódjában. Boldog házasságának csakhamar gyümölcsei votlak s a tizenhét év alatt, melyet Széchy Györgygyel együtt töltött, összesen kilencz gyermeknek, négy fiunak és öt leánynak adott életet.
Az a családi biblia, melybe Széchyék gyermekeik születése évét és napját bejegyezték, még eddig nem került elő. Legidősebb leányok Mária* valószínűleg 1610-ben Balogvárában látta meg a napvilágot.
Széchy Mária születési évének meghatározását életrajzírói vagy egészen mellőzik vagy hozzávetőleg, néha igen tévesen határozzák meg. ZSILINSZKY Mihály azt mondja, hogy a tizenhatodik század utolsó tizedében született. HAJNIK Imre és CHERNEL Kálmán fölemlítik, hogy midőn 1676-ban Kőszegre költözött, a nyolczvan körül járt. Mindez azonban határozottan téves, mert szülői 1608 nyaránál előbb semmiesetre sem keltek össze korábban s így Mária még az esetben sem születhetett 1609-nél előbb, ha első gyermeke volt anyjának. Ez azonban kevéssé valószínű. Sokkal hihetőbb, hogy az első gyermek fiú volt. E mellett szól az is, hogy az egykorú följegyzések Máriát és nővérét Borbálát mindig együtt említik, ez utóbbit altera filiának nevezve. Borbála azonban 1627-ben 13 éves korában jegyeztetett el. Minthogy a gyermekek átlag két évi időben születtek, ez arra utal, hogy Mária ugyanakkor csak 15 éves volt. Ez esetben 1612-ben született. Lelkiismeretesen egybevetve mindent, biztosan csak annyit mondhatunk, hogy Mária 1609 előtt és 1612 után semmi esetre sem születhetett PAULER Gyula, a kitünő történész (Vasárnapi Ujság 1865) már régebben ez eredményre jutott, midőn 1644-ben Széchy Máriát 32–34 évesnek mondotta. Ennél szabatosabban ma sem állapítható meg Mária születési ideje. Gömörmegye azon levéltáraiban, honnan adatokat szerezhettem, ez idő szerint még nem találtak idevágó följegyzést. Rozsnyó számadáskönyvei, Jolsva jegyzőkönyvei az időből vagy elkallódtak vagy nem nyújtanak felvilágosítást. Épen úgy nincs semmi a balogi vagy lipcsei evang. egyház irataiban. De azért meglehet, hogy a gömöri ev. egyház levél- vagy irattáraiból még előkerűl valami följegyzés, mely a születési év pontosabb megjelölését lehetővé teszi. A keresztelőt s a korán elhúnyt fiúgyermekek temetése a Széchy-családban a környékbeli papság élénk részvételével mehettek végbe. A papok pedig följegyezték az ilyen eseményeket s talán valamelyik régóta át nem nézett diariumban lesz ide vágó adat. Az eddig ismert diariumokat, melyek másolatai a nemzeti muzeumban vannak, minden eredmény nélkül vizsgáltam át. Épen úgy nem nyújt az életkorra nézve semmi tájékozást a Mária halálakor folytatott hosszadalmas hivatalos levelezés.
Széchy Györgynek nem volt szerencséje fiúgyermekeivel; egymás után haltak el. A dicsvágyó embertől a végzet megvonta az örömet, hogy fiúörökös tartsa fenn családi nevét. A leányok azonban mind megmaradtak s az utolsó kettő valószínűleg már Murányban született, mely 1617-ben György birtokába ment át. Ez a vár, mely vadregényes vidéken, az ország egyik legfestőibb pontján, magas erdőborította hegység egyik 2973 lábnyi (951.36 méter) ormán épült, mintegy teremtve volt reá, hogy egy hatalmas dynastia udvartartásának székhelye legyen. Messze van a nagy országúttól, nincs stratégiai fontossága, a mint hatvan évvel később, maga Széchy Mária találólag kiemelte. «Ezen erősség – írja – félreeső helyen, sziklák és hegyek közt épűlt, a hol említésre méltó hegyi átjárók nincsenek, s a vár ép úgy nem használhat, a mint nem árthat az ország közügyei menetének.»* Történetéhez nem is fűződnek országos eszmények emlékei. Rablótanya volt, valahányszor említik. Széchy György is azért kedvelhette meg, mert neki szintén biztos menedéket szokott nyújtani. Igazi sziklafészek az, a hol a kalandos ember nyugodtan meghúzhatta magát, ha valami vállalaton törte fejét, ha ellenségei boszujától kellett félnie. Ilyenkor, mint maga többször említi, oda szokta értékes holmiját szállítani; sőt személy szerént maga is oda vonult, mert a még romjaiban is imposans erősségből, melyet utóbb nem ok nélkül nevez a király «munitissimum fortalitium patrić», a haza legerősebb várának, s melyet ügyes védelem mellett akkor bevehetetlennek tartottak, mindig daczolhatott ellenségei fenyegetéseivel.
1670. aug. 6-diki felterjesztése Lipót királyhoz. Latin eredetije a m. t. akad. tört. bizottságainak kéziratai közt. Kivonatilag közölte HAJNIK Imre: Széchy Mária utolsó életévei.
Ő előtte a két előző században kétszer veti föl fejét a murányi bércz az idők hullámaiból. Mind a kétszer hirhedt zsiványok lakták. A XV. század második felében onnan rettegtették a közeli megyéket a cseh zsebrákok s nagy erőködésükbe kerűlt Mátyás király hadvezéreinek, míg kiirthatták belőle a kegyetlen fajzatot. A XVI. század közepén egy még gonoszabb utonálló, Bassó Mátyás választotta garázdálkodása székhelyévé. Olyan rettenetes dolgokat mívelt messze földön, hogy az 1548-ki országgyűlés gróf Salm főkapitányt volt kénytelen a rabló kiirtására kiküldeni. A következő évben egész formaszerű hadjárat indíttatott a vár ellen, mely aug. 15-én erős harczok után végre is árulás által jutott az ostromlók kezére, kik Bassó Mátyáson és czinkostársain kegyetlen visszatorlást gyakoroltak.* Ismét 100 esztendő múlva, a XVII. század közepén egy asszony kevésbé véres, de annál regényesebb módon vonta Murányra a figyelmet.
Ez ostrom történetét részletesen és elegansan írta meg ISTVÁNFFY Miklós.
)
MURÁNY A XVII. SZÁZADBAN.
Herczeg Koburg Fülöp ő fensége Szent-Antali kastélyában levő régi festmény után metszette Pollák.
Fametszet.
Előbb azonban a vár még sok változáson ment át. Széchy György nagy költséggel igyekezett akként átalakítani, hogy egy előkelő magyar főuri család udvartartásának méltó székhelye legyen. Az 1549-diki ostrom alkalmából írja Istvánffy, hogy délről volt a főkapu; ez néhány száz ember befogadására elég tág várpiaczra vezet, mely azonban fallal csak néhol, másutt egymásra rakott sziklákkal van erősítve. Mikor a vár Széchyék birtokába jutott, kétségkívül, még inkább el volt hanyagolva. Előbb a kincstár, azután néhány évig a külföldi Rottal báró bírta; egyik gazda sem igen költekezett reá s a várat azzá, minőnek a XVII. században mutatkozik, hatalmas erősséggé és nagyszerű úrilakká Széchy György tette. Kiterjeszté erődítménye övét, s azon belűl díszes palotákat, a helyőrség, cselédség számára sokféle épületet emeltetett. Egész kis város fejlődött a hegytetőn, melynek fallal bekerített területe, a romokból következtetve, mintegy hat holdnyi lehetett, csínos kápolnával, több nagy úrilakkal, sokféle raktárral, lőporházzal, börtönökkel, szép kerttel, szóval mindennel ellátva a mi egy főúri udvartartás alkatelemét teszi. Igazi fénykorát Murány csak utóbb élte ugyan s az idővel ma is daczoló hatalmas bástyája legtöbbjét Wesselényi Ferencz rakatta 1650–51-ben. De a belső épületek csaknem mind Széchy vagy özvegye életében készűltek s már ők élvezhették azt az imposans látványt, melyet Murány vára az egykorú rajz szerint a szemlélőnek nyújtott.
