I.
I.
4. GÖNCZ.
Szencz a XVII. században. Lakossága. Molnár Albert ősei és szülei. Székely János. Az öreg Molnár Albert. M. Albert születése. Testvérei. A gyermekkor eseményei.
POZSONY VÁRMEGYÉBEN, Nagy-Szombat és Pozsony között, ez utóbbitól mintegy három mérföldnyire fekszik Szencz vagy Szempcz nagyközség.
Kies fekvésű hely, melyet északi oldalán nagy erdőség, a Szent-Márton erdeje, nyugaton terjedelmes szőlőhegyek vesznek körül.
Kedvező fekvésénél fogva már a XVI. században a legélénkebb forgalmú városok közé tartozott. Híres vásári középpont volt s vásárait Léva, Érsekújvár, továbbá Pozsony és Bécs kereskedői látogatták igen sűrűen.
A város fekvése szabta meg a lakosok életmódját. Egyrészük kereskedéssel foglalkozott, vagy különböző mesterségeket űzött: az ipari élet élénk voltát nagyszámú czéhei bizonyítják; más részük szőlőművelésből tartotta fent magát. A várost övező szőlőhegyek tövében pinczék hosszú sora vonult el, mely a lakosság szegényebb részének állandó lakhelyül is szolgált.
Miként a szomszéd Pozsonynak, úgy ennek lakossága is mindjárt kezdetben a reformációhoz csatlakozott s mind a két árnyalata állandó otthont talált békés falai között; hol a kálvinisták, hol a lutheránusok jutva többséghez, a szerint, a mint földesuraik váltakoztak.
E városban lakott egy középmódú molnármester, az öreg Molnár Albert, a ki szerény viszonyok között éldegélt itt szüleivel, feleségével, Széki Orsolyával s népes családjával.*
L. Naplójában, mely Szenczi Molnár Albert naplója, levelezése és irományai czím alatt a m. tud. Akadémia kiadásában most van sajtó alatt, az 1585. decz. 4-iki dátum alatt. E kiadást idézzük alább Molnár-Okmánytár néven.
Az öreg Molnárra valamikor jó napok jártak. Két malma volt, melyeket még atyjától örökölt, s azonkívül kereskedett is s mindezekből olyan vagyonra tett szert, hogy Szencz leggazdagabb polgárai közé tartozott.* De rossz esztendők, háborús idők miatt lassanként elapadt e gazdaság s egy kis házon kívül alig maradt egyéb vagyona, mint egy kis szőlője s egy darab szántóföldje, a melyeket maga művelt. Nyáron át egészen ezek művelése és gondozása foglalta el; ősz után, a mikor kis gazdasága termése már csűrbe és pinczébe volt takarítva, ácsmesterséggel foglalkozott.
MOLNáR, Dictionarium Ung. Lat. (1604.) A magyar és erdélyi ifjúsághoz intézett Ajánlásban.
Mindazáltal nem volt tanulatlan ember s azonkívül hogy írni és olvasni tudott, egy keveset értett latinul is, ez már vele járt a kor nevelésével, vallásos református ember volt, a ki nagy tiszteletben tartotta papját s egyik fiának keresztapául is papot választott és a mellett családi hagyományait is kegyelettel őrizte. Fiai előtt sokszor elbeszélte, hogy ő származásra nézve nem «magyar», hanem székely s öregapja Székely János Mátyás király alatt Báthori István seregében szolgált, a király halála után pedig nem tért többé vissza hazájába Havasalföldére, hanem Mátyusföldén Vága faluban elvette egy nemes ember leányát s a nem messze eső On faluban telepedett le; nevük eredetét pedig úgy magyarázta meg, hogy ennek fia Ferencz abban a faluban a Duna egy patakjára malmot épített s új foglalkozásáról kapta a Molnár nevet, melyet azután a malommal ő is örökölt.*
U. o.
Molnárnak jobb keze volt a gazdaságban legidősebb fia, Benedek, a ki, miután a szenczi iskolát kijárta, otthon maradt a családban, hogy öregedő atyjával megoszsza a népes család eltartásának gondját. Mert rajta kívül még öt gyermek volt a családban: három leány Katus, Ilona és Zsófia és két fiú Lukács és Albert, ki a gyermekek között korra nézve mindjárt Benedek után következett.
Albertünk Molnár második házasságából 1574-ben, aug. 30-án született, egy hétfői napon.* Naplójának elbeszélése szerint épen heti vásár volt ekkor Szenczen s az ismerős parasztasszonyok, a kik a vásárra jöttek s ilyenkor anyját is rendesen fölkeresték, őt meglátva, Egyed néven szólítgatták, minthogy másnap ennek a szentnek volt a napja; de anyjának nem tetszett ez a név* s apja nevére Albertnek kereszteltette. Apja, mikor a kis idegent meglátta, fejszéje nyelét nyújtá felé, azt akarván ezzel jelképezni, – így beszéli el később Molnár – hogy az ő nyomába lépjen. «Ezt az én legkedvesebb anyám – teszi utána – gyakran elmondta azon embereknek, a kik csudálkoztak gyermekjátékaimon».*
A szenczi MOLNáR születéséről eddig több eltérő adat volt forgalomban. Molnár maga is kétféleképen közli születése napját. Az egyik adat Naplójában van: Natus sum in oppido Szentz anno redemtionis humanae 1574 XXX. Augusti die Lunae, hora 8. matutina …, a másik Latin Szótárában (1644. kiad.): Szentz est oppidum Ungariae, ubi natus est autor huius libri Alb. Molnár anno Ckristi 1574. sept. 1. 1574. aug. 30-ika csakugyan hétfőre esik. A másik eltérő adat talán úgy magyarázható meg, hogy Egyed napja meg szept. 1-re esik s az ezen napi családi jelenetre gondolva cserélhette föl ezt Molnár a születés napjával.
«Propter homonymiam Ungaricć vocis Egyed, quod est comede vel devora.»
U. o.
Molnár maga több részletet beszél el gyermekkorából, visszamenve azon korig, a hol eszmélkedése kezdődött.
A gyermekévekből az első esemény, a mire vissza tudott emlékezni, vagy a miről későbbi elbeszélésnél azt hitte, hogy gyermekkori emlékek elevenednek föl előtte, egy nagy üstökös volt. Egy éjjel a család minden tagja fölkelt s kiszaladt a szobából, csak ő maradt bent egyedül. A nagy lármára fölébredt s mikor senkit se látott maga körül, keservesen elkezdett sírni. Édes anyja ekkor bejött érte, ölébe vette, kivitte és újjával megmutatta neki az égen az üstökös csillagot. Ennek képe – a mint írja – még férfikorában is szemei előtt lebegett.*
Napló i. h. – Az 1577. október 26-iki üstökös lehetett. Lásd DARVAI, Üstökösök 250.
Általában az a különös szeretet, a melylyel később Naplójában gyermekkoránál időz, arra enged következtetni, hogy nagyon boldogan teltek el azok testvérei körében, kik közül egy fiút és egy leányt csak néhány évnyi különbség választott el tőle s így játszótársakúl nagyon jól illettek hozzá.
Nagyon eleven és pajzán gyermek volt. Egyízben az udvaron játszott. Nagy farakás volt ott s annak tetejébe fölmászva, onnan fejjel bukott alá, de oly szerencsésen, hogy a nagy ijedtségen kívül nem esett semmi baja. Lábra kelt s testvéreihez szaladt, a kik valamivel távolabb a porban játszottak.
Egyszer télen, kora hajnalban, mikor kevés időre felügyelet nélkül maradt, a kemencze padjára mászott föl s ott elaludva, kevés hiányzott, hogy össze nem égett.
Más alkalommal meg egy nyári délután addig játszott kint az utczán pajtásaival, míg reá esteledett s már későre járt az idő, mire hazaérkezett s otthon az ajtókat zárva találta. Ijedtében és a dorgálástól való félelmében zörgetni sem mert, hanem fölmászott egy szénás szekérre, mely ott a közelben lerakatlan állott s a félelemtől csakhamar elszenderült. Hajnalban jött a kocsis, hogy a szénát a szekérről lerakja s mit sem sejtve, az ott gyanútlanul alvó gyermeket vas villájával térdén megszúrta, úgy, hogy sok ideig sántított miatta.*
Naplójában (1. id. h) azon fejezetnek, melyben ezeket elbeszéli, ezt a czimet adta: Azon veszedelmek, a melyekben az isteni segedelem tartott meg. («Pericula in quibus divina ope conservatus.»)
Az öreg Molnár e fiát gyermekei között legjobban szerette. Mint gyermekkel vele sétálgatott legszivesebben s többször elvitte a szenczi templom sirkertjébe is, sorra megmutogatva ott neki apja és nagyapja sirjait, kiket késő vénségükben fiui szeretettel ápolt s ő temetett el. Ilyenkor beszélt neki szépapjának, Jánosnak, vitézségéről, Nápoly ostromáról Mátyás király idejében, hol száz katona esett el s ugyanannyi sebesült meg s elmondta, hogy ezek között volt Székely János is, kit a falu népe bénasága miatt Sánta Jánosnak nevezett el s a fogékony gyermek mindezt nagy érdeklődéssel hallgatta.
Így teltek el s ily emlékek maradtak meg a játszi gyermekkor első éveiből, míg az iskolába lépés ideje el nem érkezett.
