II.
II.
Irodalmi foglalkozása. A bibliakiadás terve. Majnai Frankfurt. A könyvvásár. Claude Marne. Herborn. Kirándulások. Hazahivások. Sauer János. Molnár nyomdai korrektorsága. Taksonyi Péter. Ambergi nevelőség. A hazatérés sürgetése. A bibliakiadás ügye.
HEIDELBERGBEN, hol Molnár egy maga által épített házban lakott* most ezután öt hónapot irodalmi foglalkozással töltött. Eszébe jutott, hogy Kassán magyar könyvet kért tőle pártfogója Békési s hogy neki kedveskedjék s háláját is lerója, németből magyarra fordította s elküldte neki Tossanus «Lelki iskola» czímü imádságos könyvét.* Ambrosius Sebestyén késmárki lelkész ekkor tájban egy magyar történeti művet írt s annak kéziratát Molnárhoz küldte, hogy közölje az ottlevő történettudósokkal, Melissussal, Calvinnal, Gruterrel s tanulótársával, az erdélyi származású Felkmannal, kérdezze meg azok véleményét felőle.*
Levelezés, 1601 ápr. 22.
Psalterium Vngaricum, 1607, 19.
Levelezés, 1600 jul. 1.
De e kisebb irodalmi dolgok mellett különösen a magyar biblia kiadása foglalta el lelkét: hogyan valósíthatná meg e rég ápolt kedvencz tervét, mely folyton megújulva, szünet nélkül foglalkoztatta. Pedig annyira hijjával volt a hozzá szükséges segédeszközöknek, hogy még az a Károli-féle fordítás sem volt kezénél, a melyet újra ki akart adni. A kiadáshoz szükséges anyagi eszközök még inkább hiányoztak. De ez akadályok nem rémítették el. A magyar biblia felküldését, úgylátszik, már Asztalos megígérte neki s fel is küldte az egyetemre menő Taksonyi Pétertől, de Bécsben rekedt s nem volt, a ki onnan tovább vigye s várni kellett, míg valamely tanuló Bécsen keresztűl utazik Heidelbergbe.* Addig is, míg ez megérkezik, mintegy előtanulmányul hozzáfogott a német biblia olvasásához s végig olvasta az egészet.
Levelezés, 1601 szept. 13. Taksonyi ekkor tudósítja erről Molnárt, de ő 1600 nov. 26-án (TOEPKE II. 206.) már beiratkozott a heidelbergi egyetem tanulói közé, tehát a biblia felhozása még előbbi időre, szeptemberre vagy októberre tehető.
Továbbá, mivel magát e nagy munkára elégtelennek tartotta, igyekezett munkatársul megnyerni Thury Györgyöt, a ki Rákóczy Zsigmond költségén már négy év óta tanult a heidelbergi egyetemen, koszorús költő volt s a héber nyelvet oly alaposan értette, hogy az új-szövetség egy részét görögből héberre fordította s nyomtatásban is kiadta.* Thury késznek is igérkezett a segítésre s biztatta Molnárt, hogy csak keressen kiadót.
Thury György művének czíme: «Epistolć Pauli apostoli ad Galatas et Ephesios č Grćcâ in pure Hebrćam linguam translatć. Wittenberg, 1598.» E fordítás annyiban is érdekes, hogy az első ilynemű kisérletek közé tartozik s egy évvel megelőzte Hutter hasonnemű kiadványát. V. ö. Debreczeni prot. lap. 1889 A külföldi egyetemre ment magyar tanulók közül különben többen kitűntek a héber nyelv alapos megtanulása által. Így Komáromi Csipkés György 1651-ben héber nyelven tartott értekezést Utrechtben.
22. THURY GYÖRGY NÉVALÁÍRÁSA.*
Thury György levele 1601 márcz. 24. Olvasása: «Georgius Thurius P.(oeta) L.(aureatus).» (Eredetije u. o. 55. sz.)
A tervezett biblia, az akkor használatban volt kiadásnál kisebb, kezelhetőbb alakban kiadva, érezhető hiányt töltött volna be, kelendősége is lett volna, e miatt Molnár remélte, hogy külföldön kap reá kiadót. Hozzá látott tehát idejében a kiadó kereséséhez. Két terve volt. Az egyik az, hogy míg kiadót talál, oly helyre megy lakni, hol ezek leggyakrabban megfordulnak s a velők való érintkezésben valamelyiket csak megnyeri tervének s azután valami csendes helyet keres Németországban, a hol munkáján kedve szerint kényelmesen dolgozhat. Az elsőre legalkalmasabbnak majnai Frankfurt kinálkozott.
E város kedvező fekvése, melynél fogva a nevezetesebb kereskedővárosokkal, Parissal, Straszburggal, Nürnberggel stb. szárazon és vizén könnyen közlekedhetett, már régen Európa legnevezetesebb nemzetközi piacza volt s különösen könyvkereskedelme legnagyobb és legélénkebb volt egész Európában.
Vásáraira Európa minden részéből özönlöttek a könyvnyomtatók és könyvkereskedők. Egy egész városrészt, az úgynevezett könyvkereskedői negyedet foglalták el áruikkal, melyeket hordókba csomagolva szállítottak ide. A vásár e része mozgalmas képet mutatott. A rendes áruházakkal biró nagykereskedők boltjai előtt, kik állandóan Frankfurtban laktak, vagy ott évenként rendesen megjelentek, plakátok s az ajtókra és ablakokra ragasztott czimlapok tudósították a közönséget a vásárra hozott vagy kiadás alatt levő művekről; némelyik előtt a könyvkereskedő arczképe is ki volt függesztve, a kiváltság-levéllel, melyet valamely mű kizárólagos kiadására nyert. Ezenkivűl sátrakban és az utakon egész sereg vándor-könyvárus kinálgatta kalendáriumait, polemikus iratait, röpiratait háborúkról, gyilkosságokról, vagy kiáltotta ki a könyvpiacz újdonságait.*
KAPP Fr.: Geschichte d. Deutschen Buchhandels I. (Leipzig, 1886.) 449, 451, 462, 468. s kk.
Mivel a könyvforgalom jobbára csak a vásárra volt korlátozva, a nagyobb könyvnyomtatók és könyvkereskedők rendesen itt adták bizományba áruikat kisebb vidéki könyvkereskedőknek, itt vásároltak be papirt és betűket s itt várták, hogy őket nyomdai megbizásokkal felkeressék.
Írók és könyvkiadók egyaránt arra törekedtek, hogy műveik a vásárról le ne maradjanak, mert e vásár volt az író népszerűsége s műve kelendőségének próbaköve.
Természetesen, a hol ennyi nyomtatvány halmozódott föl s a hol ily élénk volt a könyvforgalom, ott legalkalmasabban lehetett tájékozódni az irodalom újabb termékeiről is. Ugyanezért a könyvnyomtatókon és kereskedőkön kivűl nagyszámmal jöttek ide tudósok, egyetemi tanárok Bécsből, Vittenbergből, Lipcséből, Heidelbergből, Straszburgból, Páduából, Oxfordból stb., kik a könyvárus boltokban épenoly komolyan filozofáltak, mint otthon a tanári széken,* költők, szónokok, mathematikusok, könyvtárnokok. Az utóbbiaknak e vásár látogatása kötelessége is volt, hogy itt könyveket vásároljanak és saját szemeikkel lássák, hogy mily tárgyú művek kelnek legjobban, mily irányú művekben van túlbőség, vagy hiány. Sokszor itt adtak a könyv-nyomtatóknak találkozót, itt beszélték meg velük műveik kiadását s esetleg itt vették föl az írói honoráriumot, melynek kifizetését az élelmes kiadó, ha annak megigérésére csakugyan rá lehetett bírni, a mi ritka eset volt, a vásár eredményétől tette függővé. Sűrűen látogatták a vándortudósok is, hogy a kiadókkal személyesen megismerkedjenek s nekik magukat korrektorul, vagy más irodalmi foglalkozásra felajánlják.*
KAPP Fr. 464–5. Idézet STEPHANUS (Estienne H.) Francofordiense emporium (1574) cz. művéből.
U. o. 465.
Ezek miatt szeretett volna Molnár is Frankfurtban letelepedni s ott maradni, míg irodalmi terveit megvalósíthatja. Az 1600. év őszén el is ment Frankfurtba s ajánlkozott Claude Marnehoz, Frankfurt egyik legnagyobb könyvkiadójához,* de ezúttal sikertelenül. Újra visszament tehát Heidelbergbe, azzal a szándékkal, hogy kisebb város után néz, hol nyugodtabban szentelheti magát irodalmi tanulmányainak s azonkivűl a félbenszakadt tanulást is folytathatja. E czélra legalkalmasabbnak Herbornt tartotta.
KAPP I. 472.
Herborn, Nassau grófság városa, jeles főiskolával birt ez időben, melyben az e korbeli gymnasium rendes tantárgyam kivűl a theologiát is tanították. Nem volt ugyan egyeteme, de «jeles és híres scholája az akadémiákkal vetekedett, némelyeket meg is haladott».* Egyébként maga a város, ha Molnár barátjának, Surinak, hinni lehet, nem valami kellemesen hatott arra, a ki a «szép» Heidelberg-ből ment oda. Úgy tünt föl, írja ez, mintha az Éden kertjéből valami piszkos és zord helyre került volna, melyben a borzas gétáknál alig láthatni egyebet. Az éghajlat is oly zord, hogy már szeptemberben majd megvette a hideg az embert s benne még a ser is «keserő» volt.*
Dictionarium Latino – Ung. 1604. «Herborn.»
Levelezés, 1601 szept. 30.
A főiskolának különösen két hírneves tanára vonzotta ide a tanulókat, Piscator János és Zepper. Amaz theologiai, ez egyházjogi és neveléstörténeti előadásaival.*
Napló, 1600. decz.
Molnár legelőször is az előbbit kereste föl ajánló-leveleivel, melyeket mindig magával hordott s azután beiratkozott a theologia hallgatására. Ellátást némi díj fizetése mellett az intézetben kapott, lakást előbb egy másik tanulóval közösen fogadtak, később egy vallásos lelkű fiatal nemes, Nolde Ernő adott neki szállást. Az az előnye is megvolt itt az iskolai életnek, hogy könnyebben ment a bizalmas érintkezés a tanárokkal, mint a népes heidelbergi egyetemen: itt Molnárt tanárai meghívták ebédre vagy vacsorára is, a mely alatt egyik a maga theologiai vitáival, a másik vallásos nézeteivel ismertette meg.*
Napló, 1600 decz. 25.
Most Molnár ismét szorgalmasan látogatta az előadásokat s résztvett az iskolai vitatkozásokban s tanárai annyira megszerették, hogy ha üresedés lett volna, tanítóul is szivesen alkalmazták volna.*
Bizonyítványa a M.-Okmánytárban, III. 1601. jul. 18.
A tanulás mellett volt ideje kirándulásokra és irodalmi foglalkozásokra is. Egyszer Dillenburgba sétált ki, megnézni a nassaui gróf várának belsejét. A gróf ekkor el lévén foglalva, Textor püspök vezette körül s mutogatta meg neki a vár nevezetességeit, a fegyvertárat és muzeumot. Azután jól tartották s a kis gróf-fiuk iskolájába is bevezették, a kik kezet nyújtottak neki s azután Albumába is beírták nevüket.*
Napló, 1601 jul. 19.
A bibliakiadás ügye ez idő alatt ismét kedvezőtlenül alakult. Thurytól levelet kapott, melyben tudósította, hogy haza hívják s e miatt visszalép a biblia tervezett kiadásában való segédkezéstől. Thury különben sem lelkesedett úgy ez ügy iránt, mint Molnár s higgadtabban fontolva meg a tervet, nem sokat remélt a magánvállalkozástól, mert szerinte az ilyen munka igen szerencsétlenül szokott sikerülni, ha abban egy patronus akarata, vagy segítsége nem támogatja a vállalkozót.*
Levelezés, 1601 márcz. 24.
23. SIDERIUS JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*
Siderius János 1602 ápr. 22. Olvasása: «Joannes Siderius | frater (et) amicus | tibi syncerus». (Eredetije u. o. 70. sz.)
Ehhez járult az is, hogy Siderius a Békési nevében a Molnár hazatérését is mindinkább erélyesebben sürgette. Úgy látszik, mind Békési, mind Siderius több hasznot vártak otthoni tanítói vagy lelkészi működésétől, mint külföldi tartózkodásától, ezért sürgették annyira. Még három hónapot se töltött Herbornban, mikor Siderius levelét kapta, hogy késedelem nélkül mentül előbb térjen haza, – hogy adósságba ne kelljen keverednie. «Ez a pártfogód akarata – teszi utána – a minek egyáltalán nem szabad ellene szegűlnöd. Ő ezután is kegyes, jóindulatú és mindig bőkezű lesz veled szemben, ha most az ő felőled táplált reményének és egyszersmind az én ajánlásomnak eleget teszesz.» Egyszersmind harmincz aranyat küldött neki, melyet újra Békésitől eszközölt ki.*
Levelezés, 1601 febr. 19.
Molnár a küldött pénzt nem kapta meg, heidelbergi «irigyei» maguknál tartották,* de ha megkapta volna is, sem ez, sem a Thury visszalépése nem tántorította volna el feltett szándékától, hogy csak tőle kiadott magyar' könyvekkel tér haza. Újból próbát tett Frankfurttal s ha az első kisérlet meg is hiusult, másodízben eredménynyel járt: Sauer János könyvnyomtató korrektornak fölfogadta.*
Levelezés, 1601 febr. 19. Molnár jegyzete e levelen: Recepi nudas has Herbornas, pecunia inique Heidelbergć ab invidis detenta.
Napló, 1601 jul. 21.
24. MAJNAI FRANKFURT.*
A majnai Frankfurt képe Merian metszete a «Topographia Hassić. Frankf. 1655. cz. műben (52. lap).
Tanulóknak, kik a megélhetéshez szükséges anyagi javakkal nem birtak, sőt egyetemet végzett ifjaknak is, míg biztos állást kaptak, két olyan megélhetési mód kinálkozott ez időben, mely némileg előtanulmányaiknak is megfelelő volt: a nevelőség és a könyvnyomtatói korrektorság. Mindkét állást rendesen az ilyen egyetemi tanulók látták el s hírneves tudósok is pályájukat sokszor itt kezdték, vagy egyidőre az egyikkel, vagy a másikkal keresték kenyerüket. Brant Sebestyén Báselben és máshol is korrektoroskodott, Melanchton még mint tizenhét éves ifjú Tübingában egy könyvnyomtatóhoz szegődött el s három éven át dolgozott nála s nyolcz latin mű az ő javításán ment keresztül.*
KAPP, I. 309, 310. kk.
Molnárnak is ez volt a tiszte Sauernál, hozzá költözve szorgalmasan hozzálátott a javításhoz a jóforgalmú nyomdában, melyben előbb három, majd négy és hat sajtóval nyomtattak. Naplójában le is jegyezte azon művek czímeit, melyek ekkor kerültek ki sajtó alól, melyeknek házi korrektúráját ő végezte.
Az e korbeli nyomtatókat és könyvkereskedőket a kortársak mogorva összeférhetetlen és kapzsi embereknek festik, a kik mindig csak a nyereséget nézik, a tisztességre semmi tekintettel nincsenek s az írókat és tudósokat is kevésre becsülik.*
REIFFERSCHEID, Quellén zur Geschichte d. geistigen Lebens in Deutschland während d. XVII. Jahrh. I. (Heilbrorm, 1889.) 808. WEBER E., Virorum clarorum sćc. XVI. et XVII. epistolć selectć. (Lipcse, 1804.) Conr. Georgii Nic. Rittershusiorum epistolć. Ed. Stro-bel. 1769. 67.
Egyik író panaszkodik, hogy egy könyvnyomtatót többször kért, hogy művéből rendezzen újabb kiadást s az hátat fordított neki. Azután megtiltotta neki a kiadást s később tudta nélkül mégis hozzáfogott a nyomtatáshoz. Mikor ennek hírét vette, kérte, hogy legalább javítás végett a szedést hadd nézhesse át, ingyen megcsinálja: azt is visszautasította s mikor az ívek már ki voltak nyomtatva, akkor küldte el, hogy tárgymutatót készítsen hozzá. A ki a fösvénységtől és mogorvaságtól irtózik – teszi utána elkeseredve – annak ezek mindenféle fajtáját kerülni kell.*
REIFFERSCHEID, I. 808, 898.
25. EGY XVII. SZÁZADBELI KÖNYVNYOMDA BELSEJE.*
Egy XVII. századbeli könyvnyomda belseje Abraham de Weerdt hollandi fametsző metszete után készült.
Egy másik szerint a könyvkiadók csak azt nézik, hogy az író pénzét kicsikarják,* egy harmadik azt állítja róluk, hogy magukat Lucrius (Nyereség) istennek eladták stb.* A kik kevés kivétellel az írókkal szemben ilyenek voltak, alkalmazottjaikhoz sem voltak méltányosabbak s miként az irók, úgy a korrektorok is folyton panaszkodnak a nyomdatulajdonosok ellen. Pellican, a ki Luther bibliafordításának három kiadását javította, ezért a kiadótól semmi díjazást nem kapott. Froschauer zürichi könyvnyomtatóra is panaszkodtak, hogy nagyon jól értett ahhoz, hogyan kell a szöveg átnézését, javítását és a tartalommutatókat díjtalanul vagy csekély díjért végeztetni.* Az ezekénél kisebb nyomdák tulajdonosai még kevésbbé voltak bőkezűek s alkalmazottaiknak az ellátáson kivűl rendesen semmit sem adtak; e mellett nem is részesítették azokat képzettségüknek megfelelő bánásmódban és becsülésben. Ritka kivétel volt az olyan eset, mint a Geleniusé, a ki Frobennél elfoglalt javítói állását nem cserélte föl a görög és latin nyelv tanszékével, melyre őt Melanchton ajánlotta.* Molnárnak is a sok dolog mellett rossz dolga volt Sauernél, a ki e tekintetben nem volt jobb a többi könyvnyomtatónál, legalább erről tanúskodik egy Naplójában megörökített sóhaja: «Jó Isten! mennyi kellemetlenséget nyeltem itt el!»*
REIFFERSCHEID, I. 198.
U. o. 285. V. ö. 100, 411.
KAPP, I. 310. 310.
KAPP, 311.
Napló, 1602. (jan. 1.)
Ez azért nem akadályozta abban, hogy ismét a bibliakiadás eszméjével foglalkozzék. Most, midőn a nyomdánál alkalmazást nyert, közelebb látta magát czéljához s tudósította erről a Heidelbergben tanuló Taksonyit s együtt örülnek a siker halvány reményének. Ez azután sietett arról tudósítani az ügy iránt érdeklődő Asztalost is. Ettől fogva Taksonyi szakadatlanul buzdítja és bátorítja terve kivitelére.
«Ha alkalom van a biblia kinyomatására (bár volna!) – írja mindjárt a második hónapban, a hogy Sauerhez költözött – azonnal írj nekem … Nem veszne kárba a munkád, sőt az összes magyar nemzetiségű hiveknél örök és boldog emlékezetet szereznél magadnak.»*
Levelezés, 1601 szept. 13.
A hazulról ismét megújuló hivások, sürgetések ellensúlyozásául, melyeknek irói, szerinte, mintegy akarata ellenére a haza határához akarják szegezni, azzal igyekszik megnyugtatni, hogy a biblia egyetlen, bármelyik fejezetének kinyomatásával nagyobb hasznot tesz az egyháznak, mint ha azok hazahívó szavára hallgat s utal az Asztalos hozzáfűzött várakozására is.
Úgy látszik ez ügynek most Taksonyi lett Asztalosnál a közvetítője, ő levelezett vele s hogy nem eredmény nélkül, az is mutatja, hogy már egy ízben affelől is kérdezősködött, hogy a kinyomtatott példányokat hogyan lehet majd Magyarországba szállítani?*
Levelezés, 1602 márczius 29.
Segített az érdeklődés ébrentartásában Taksonyinak Suri Mihály is, a ki egyszer Molnárt meglátogatta Frankfurtban s ott a könyvnyomtatóval is beszélve, személyes tapasztalatait oly lelkesedéssel beszélte el Taksonyinak, hogy még nagyobb reményt keltett benne a terv sikerülése felől, mint Molnár a maga leveleivel. Most már ő is megigérte, hogy «minden követ megmozdít» ez ügyben, és Samarjai Mátét is «felbújtja» az Asztalos «füstölgő kedvének lángra gyújtása végett.»*
Levelezés, 1602 márczius 30.
Mindezek arról tanúskodnak, hogy Molnárt a bibliakiadás gondolata folytonosan foglalkoztatta s hogy baráti buzdításokban nem volt hiány, de tényleges eredménye az ő buzgólkodásuknak sem mutatkozott. Hazulról még mindig nem jött egyéb, mint tervének helyeslése, a mi különben természetes is volt, de semmi pozitív Ígéretet nem kapott, sőt még annyit se tudott barátjai támogatása mellett sem elérni, hogy egy magyar bibliához juthasson.
A könyvkiadók közül, kiket Molnár e végett fölkeresett, egy sem vállalkozott. Szintén eredmény nélkül múlt el a frankfurti őszi vásár, melytől pedig legtöbbet várt; hasztalanul járta sorra a könyvárúsnegyed árúházait, ajánlatokat téve kiadóknak és nyomtatóknak, a biztos nyereség kilátásával kecsegtetve azokat: egy sem vállalkozott rá. Mogorva főnöke, Sauer, még kevésbbé. Nem tudjuk, hogy a Surinak tett igéret mi volt, alig lehetett más, mint föltételes biztatás. Bizonyára Sauer is a Thury nézetét vallotta s biztatta Surit és Molnárt, hogy keressenek e czélra otthon pártfogókat.
Még öt hónapot töltött ezután Sauernél, fáradságos munka és vesződség között, melytől csak néha szabadulhatott meg egy kevés időre, mint midőn Heidelbergbe utazott a Sideriustól küldött pénz átvételére, vagy midőn a vásáron rátalált Keckermannra, egykori kedves tanárára, Gocleniusra és több herborni tanulótársára, a kik a találkozás örömére magukkal vitték és megvendégelték.
Egy ízben Sauer elvitte magával az új belga egyházba istenitiszteletre s itt később a lelkészszel személyesen is megismerkedett. Ennek útján azután Duboisnak is, a gallican egyház lelkészének is ismeretségébe jutott, a kivel ezután gyakrabban érintkezett. Ez megsajnálta a jobb sorsra érdemes s bizonyára többször panaszkodó ifjút s magához fogadta. Lakást és ellátást adott neki s egyúttal arról is gondoskodott, hogy pénzt kereshessen. Genius, a belga egyház lelkésze és Bongars pénzért másoltattak vele, ez utóbbi számára Dudics leveleit is lemásolta. A humánus lelkész családja gondosan ápolta betegségében is, mely ez idő alatt egy baleset miatt érte.*
A szent-Katalinról nevezett templom közelében egy megdühödött ló ugrott rá s lábszárán megsebesítette. Dubois a ló gazdáját hatóság elé idéztette s a Molnárt gyógyító orvost megfizettette vele. Napló, 1602 márcz. 15.
Mintegy két hónapig élt a Dubois jóindulatával, most is folyvást érintkezve a könyvnyomtatókkal, a kik között már sok ismerőse volt. Némelyik, mint Claude Marne, megbizásokat is adott neki. A tavaszi könyvvásárra elmenni sem mulasztotta el, itt mint mindig, úgy most is találkozott ismerőssel* s azonkívül újabb ismeretségeket is kötött. Itt ismerkedett meg a vásáron Forster ambergi könyvnyomtatóval, a kinek biztatására elhagyta Frankfurtot s elment Ambergbe. Nem akarta Dubois jószivűségét tovább igénybe venni, azért nézett ismét valami állás után, a miből megélhessen.
Napló, 1602 márcz. 26.
26. AMBERG*
Amberg Merian metszete a «Topographia Bavarić 1644» cz. műben (11. lap).
A korrektori állás mellett a tanítói pálya volt az, melyen alkalmazást remélhetett s Ambergben is ilyenért folyamodott. Ajánló levelekkel bőven el volt látva, de alkalmazásának útjában állott, hogy a fejedelem engedelme nélkül idegent sem egyházi, sem iskolai hivatalra nem volt szabad választani. Hanem azért itt mégis jutott valami megélhetési módhoz: egy városi tanácsos* nevelőséggel kinálta meg. Gernand Jánosnak hívták ezt a tanácsost s egy fiát kellett volna tanítani. Molnár a szükségtől is kényszerítve, örömmel elfogadta az ajánlatot, egy időre ezáltal legalább felmentve érezte magát a mindennapi megélhetés gondjától. A családhoz kellett költöznie s a lakáson s élelmezésen kívül ruhát és valami csekély díjazást kapott. E korban általános szokás volt ily magántanítók alkalmazása; már az iskolai tanítási módszer, mely inkább csak a leczke feladására és kikérdezésére szorítkozott, szükségessé tette, hogy legyen valaki, a ki a tantárgyat megmagyarázza és betanítsa.* Iskolai törvények intézkedtek e pćdagogusok kötelességeiről. A hospitiumokban – mondja egy ilyen törvény – az úr és az asszony iránt tiszteletet, engedelmességet és félelmet tanúsítsanak, magokat szolgálatra készeknek mutassák; azok tudta és engedelme nélkül a házból ki ne menjenek, sem pedig éjszakára kint ne maradjanak; a mindennapi élelemmel és fekhelylyel, bármily hitvány legyen is az, megelégedjenek. A gyermekekkel szemben barátságosak és szelidek legyenek, azokat kellő időben felköltsék, felöltöztessék, megmosdassák, megfésüljék és imádkoztassák, iskolába vigyék és ismét elhozzák, katekhismusra, szép zsoltárokra és imádságokra tanítsák, magyarázzák meg, hogy értsék iskolai leczkéjöket … illedelmes evésre, kevés beszédre, szerény életre és finom taglejtésre, mindkettőre szóval és saját jó példájukkal szoktassák, helytelenkedé-seiket és kihágásaikat megfelelő módon büntessék. És mert némelyek azon balhiedelemben vannak, hogy ha az iskolában szünet van, nekik otthon sem szabad semmit ismételni, ezután ez nekik többé meg ne engedtessék. Megtiltják még e törvények a lopást, fecsegést és a cselédséggel való czivakodást.
Napló, 1602 ápr. 15. Több, Molnárnak írt levél czímzésében Gernand-fiúk említtetnek, de LADISLAUS JÁNOS levelének e helye: «filioli unici curć et institutioni fuerat prćfectus» azt kizárja. Levelezés, 1603 jan. 21. Épen ez időben szerepel egy Gernand Kázmér János nevű kiváló tehetségű gyermek, Gernand János fia, a ki 1600 szept. 1-én a heidelbergi egyetem hallgatója, de a kit zsenge kora miatt nem eskettek föl; ugyanez 1605. év márcziusában jogdoktori czímet akar szerezni, de nem engedik meg neki, mert még nincs 17 éves. Ehhez irt WESTON ERZSÉBET JOHANNA is egy költeményt, midőn 13 éves korában másodszor nyerte el a bölcsészeti babérkoszorút. De a név azonosságán kívül semmi sem bizonyítja, hogy ez egy személy az itt említett Gernand János Kázmérral. TOEPKE: Matrikel, II. 204.
PAULSEN FR.: Geschichte des Gelehrten Unterrichts, 2. Aufl. Leipzig. 1896. I. 331.
Molnárnak is kétségkívül ez volt kötelessége a Gernand-gyermeknél. Hogy a paedagogus helyzete nem volt valami kecsegtető, az ebből is látható, de ezenkívül erre nézve e korból még sok más adat is maradt fenn. Nem emelkedtek még ekkor annak tudatára, hogy a szülők részéről a nevelő iránt tanusított becsülés és elismerés, a nevelés sikerének egyik alapfeltétele. A nevelőnek legtöbbször szolgai szerep jutott a háztartásban. Érdekes erre nézve Molnár egy kortársának, Naubitzer Györgynek, később tanítónak és papnak leírása, melyet saját nevelősködéséről ad. Hat év alatt négy családnál volt nevelő, a kiknél paedagogiája mellett sokféle házi munkát is kellett végeznie. Az egyik családfő többször magával vitte a vásárra s ott a boltosinas szerepét juttatta neki; többször meg is verte. Második gazdájánál, egy cserző-vargánál gyakran neki kellett a taposott bőrt targonczán hazaszállítani s a cserző-házban csávázni segíteni. A harmadik helyen a malátakészítésnél és sörfőzésnél vették hasznát s olykor szombaton negyven cseber vizet hordott a fürdőbe a vállán; az ő tiszte volt bort és sört hozni s ezért akárcsak mint egy szolgát sokszor éjfélkor is elszalasztottak. Utolsó helye egy chirurgusnál volt, itt éjjelenként recepteket irogatott, ha vendégek voltak, az asztalnál felszolgált s ha este gazdája vagy a korcsmába vagy a szomszédba ment egy kis vidám poharazásra és ott maradt, neki kellett érte menni és haza hozni.*
Ez elbeszélést PAULSEN után (l. 332–333.) közöljük.
Molnárnak sem lehetett sokkal jobb helyzete s szorult és inséges állapotát mi sem bizonyítja jobban, hogy azért itt kilencz hónapig meg tudott lenni. De akármennyire igyekezett is a család kedvében járni és kötelességét hiven betölteni, azt már nem mondhatta el magáról, a mit Naubitzer mondott, t. i., hogy megkedvelték és nem szívesen bocsátották el. A férfi csak meg lett volna vele elégedve, a minek bizonyságául többször meg is ajándékozta, Szent-György-napkor egy tallérral, pünkösdkor egy magyar aranynyal, de az úrnő, egy fösvény, házsártos és czivakodó asszony sehogy sem szívelhette. Már az is bosszantotta, hogy a férje szépen megfér vele s addig zsörtölődött s addig panaszkodott róla, hogy végre a férj is megunta hallgatni s a házi béke kedvért felmondta Molnárnak az alkalmazást. A felmondás épen a legrosszabb időben, januárban történt. Molnárnak télvíz idején kellett ismét vándorbotot fogni kezébe. Ezen a barbarismuson «sokan csudálkoztak – mondja Ladislaus tanár ajánló-levelében – a kik ez ifjúembert ismerték.» A barátai által ez időben hozzá írt levelek értesítenek egyéb foglalkozásairól, melyek között a nevelőségtől szabadon maradt idejét töltötte. Leghívebb levelezője, Taksonyi leveleiből látjuk, hogy a Károli-biblia még mindig nem jutott el hozzá, habár őt avval most is váltig biztatgatta, a többi levelek a hazatérést emlegetik s mindinkább erősebben sürgetik. Siderius levele pedig már a neheztelés hangján beszél a belehelyezett bizalom megrendüléséről.
27. TAKSONYI PÉTER NÉVALÁÍRÁSA.*
Taksonyi Péter 1602 márcz. 30. Olvasása: Petrús Taxoniús | Ungarus» (Eredetije u. o. 68. sz.)
Eddig – úgymond – pártfogójának, Békésinek, a ki már többször megszólította s kérdezősködött utána, hogy akaratjuk ellenére hol késik oly soká, mindig valami tisztességes kifogással állott elő s védelmezte. De most már ő is csudálkozik a halogatáson s igazság- és hálaérzetére utalva, ismét kéri, hogy térjen haza. Ne okozzon kárt másoknak és ne veszélyeztesse jó hírnevét.
A Siderius levele a «tízszeresen nyomorúságos és minden orvosság nélkül való esztendőben» kelt,* s ha egyéb hírekből nem tudta volna, ebből is sejthette Molnár, hogy otthon a hazában még kedvezőtlenebbek a viszonyok irodalmi terveinek megvalósítására, mint külföldön. Inkább várt tehát és tűrt tovább, bármily nagyon vágyott is oly biztos állásra, a minővel otthon két pártfogója biztatta. Aggódó lelkiismeretét Taksonyi sietett ismét megnyugtatni. Bármennyire megróják is mások – írta már előbb, – ő tettét mindig helyeselte,* most pedig arról értesítette, hogy a biblia ismét útban van, minden nap várhatják Bécsből.* Ez ugyan egyelőre hiú remény volt, a mennyiben egy újabb levelével ismét lerontja azt, arról tudósítván, hogy most meg már el is veszett a biblia; az, a kire Asztalos bízta, hanyagul járt el a megbízásban s most újra kell írni, hogy nagyobb óvatossággal és megbízhatóbb póstástól más példányt küldjön, mert ez aligha kerül meg többé.*
«Ex Szepsi 22. Április, anno nobis DeCIes MIsero et omni prorsus carente MeDICIna» A chronostichonból 1602 (kétszer) jő ki. L. Levelezés.
Levelezés, 1602 márcz. 29.
Levelezés, 1602 júl. 3.
U. o. 1602 szept. 23.
De ötödfél hónap múlva végre mégis megérkezett a várva-várt biblia Taksonyihoz. Sőt egy más kellemes meglepetés is várt Molnárra a Taksonyi leveléből, melyben ezt neki megírta. Asztalos ugyanis megigérte, hogy ha valaki vállalkoznék a kinyomatásra, háromszáz tallért ad s Molnárnak is megtéríti az úti költséget, vagy méltó tiszteletdíjat fizet, ha könyvnyomtatót keres reá. Molnár legfőbb óhajtása beteljesedését a közelben látta. Most már ha közvetett úton is, de tekintélyes helyről jött igéret s kezében volt a levél, melyre a könyvkiadókkal tárgyalás közben hivatkozhatott.
Csakhogy most megint más akadályok merültek föl. Taksonyi helyzete megváltozott s ennek ez ügyre is elhatározó hatása volt. Míg az a heidelbergi egyetemen tanult, lelkesedéssel karolta fel ez ügyet s leveleivel köz-vetetlen és mások útján izgatott mellette; mert szerette volna saját nevéhez fűzni e kiadás dicsőségét. Levelei világosan tanúskodnak erről. Abban a levélben, mely tudósítja Molnárt, hogy az elveszett biblia helyébe más példány küldését kéri Asztalostól, ezt is irja: «Akkor, t. i. ha ez a könyv megérkezik, majd meglátom, mit kell csinálni a könyvnyomtatókkal. Inkább itt akarnám Heidelbergben kinyomatni, mint bárhol másutt, – a Camper költségén, a ki a kiadásról bennem némi reményt is keltett.»*
1602 szept. 23.
Midőn e közben a hazatérésre felszólították s arra elhatározta magát, s így egyszerre minden reménye elenyészett, hogy része lesz a «kibocsátás szolgálatában»: föltűnő változás állott be gondolkozásmódjában is. Alább hagyott a biztatással is, sőt szinte meglepő módon ajánlja most már Molnárnak is a hazatérést. «Megvallom – írja – igen sok akadály van ugyan, melyeket nekem is megírtál; melyek késleltethetnek, ha test szerint itélünk. De több ok van, a mely haza hív és követeli, hogy a közös hazát erődhöz képest segítsed. Ezeket nem azért írom, mintha tanácsot akarnék adni, a mire semmiesetre nem szorulsz, sem nem azért, hogy téged kellemetlenül érintő szavakkal hazatérésre nógassalak, hanem hogy kijelentsem, hogy nekem tisztességes dolognak látszik sietni a hazatéréssel …»*
Levelezés, 1602 nov. 17.
Talán ez volt az oka annak is, hogy nem sietett a biblia átküldésével, miután már megkapta: pedig azután még négy hónapig maradt Heidelbergben s így elég ideje lett volna az elküldésre. Mikor pedig indulásra készen állott, Asztalos megbizásából, a ki nem akarta, hogy a nagynehezen Heidelbergbe felküldött könyvet onnan újra visszahozzák, átadta egy tanulótársának, hogy az egyetemi könyvtárba vigye, hadd legyen ott mindaddig, míg alkalom nem kinálkozik a kinyomtatásra.*
Érsek Péter csak 1603 május 2-án tudósította erről Molnárt. L. Levelezés.
Így omlott össze a remény, melyet a Taksonyi közvetítésére épített, épen akkor, mikor az az eddigieknél sokkal kedvezőbb kilátásokkal kecsegtetett.
Mindezek akkor történtek, a midőn a Gernand családot «a fösvény és nagyon mogorva úrnő miatt» el kelle hagyma.
