I.
I.
41. DÍSZÍTÉS TINÓDI «CRONICÁ»-JÁNAK CZÍMLAPJÁRÓL.*
Díszítés Tinódi «Cronicá»-jának czímlapjáról. A M. Nemz. Múzeum példánya után készült.
Tinódi letelepedése Kassán. – Czeczei Lénárt kassai kapitány. – «Varkucs Tamás idejében lett csaták Egörből.» – «Dávid királyról.» – Az 1548. évi országgyűlés határozata a dúlókról. – «Szitnya, Léva, Csábrág és Murán váraknak megvevéséről.» – Balassi Menyhért. – Basó Mátyás – «Károly császár hada Saxoniába.» – A mühlbergi csata. – A magyar huszárok.
TINÓDI végre a sok bolyongás után Kassán telepedett le.* Mi vonzotta őt ide, s miért nem inkább Debreczent, melynek Török János volt a földesúra, választotta állandó tartózkodási helyűl, arról nem szólnak adataink.
Mikor telepedett le Tinódi Kassán, erről nincsenek biztos adataink. Kemény Lajos, kinek köszönhetjük a Tinódi kassai tartózkodására vonatkozó adatok összegyüjtését és közlését, az E. Phil. Közl. 1887 évf. 732. lapján Sziládyra hivatkozva még azt írja, hogy «T. Kassán 1547-ik év körül telepedett meg, azonban itten való tartózkodásának nyoma a város levéltárában csak az 1553-ik évtől van. Egyik városi «protocollum»-ban ugyan ezeket találjuk: Sebastianus Citharida Jura civilia consecutus est feria sexta ante andreae apostoli festum [nov.] 1544.», azonban ez aligha vonatkoztatható Tinódira.» Mégis a Századok 1901. évf. 655. lapján azt írja: hogy «1544-ben az erős falakkal védett Kassa városában telepedett meg, hol még ez év november hava utolsó hetében polgárjogot nyert.» Jegyzetben forrásul a Figyelő 1886. 127. lapjára hivatkozik. Az Abafi Figyelőjéből 1886-ban a XX. és XXI. kötet jelent meg. A 127. lapon egyik kötetben sincs Tinódiról szó, tehát bizonyosan sajtóhiba a 327. lap helyett, a hol Keménynek «Tinódi S. életéhez» cz. közleménye kezdődik. Úgyde itt is azt mondja, a mit fentebb idéztünk, t. i. hogy köztudomású, hogy Sebestyén diák 1547 vagy a következő évben Kassán telepedett meg. Azután említi, hogy négy levelet talált 1561-ből, melyek Lantos Sebestyénről szólnak s mivel Tinódi 1557-ben nem él, «róla szó sem lehet». Azután következnek adatai 1554 és 1555-ből. Korábbi adatot itt nem találunk. Mindebből azt kell következtetnünk, hogy a «Sebastianus Citharida»-ról (szokottabb alak: Citharoedus v. Citharista) szóló adatot most már Tinódira vonatkoztatja. Mi erre nem találunk semmi alapot.
Valószínű, hogy vándorlása közben egyszer elvetődvén ide, rögtön észrevette, hogy Czeczei Lénárt kassai kapitány milyen atyai gondoskodással viseltetik katonái vagy a szolgálatba szegődött emberek iránt, és ő is kedvet kapott az ott letelepedésre.
Czeczei Lénárt* Izabella királyné hű embere volt, a ki attól fogva, hogy ura parancsából Kassát átvette, mindent elkövetett, hogy a város lakosságát magyarrá tegye. Magával hozott vitézeit jól ruházta s jól fizette, olyan jó módba juttatta, hogy házat építettek vagy vettek maguknak. A város kapujához közel volt a háza, onnan vigyázott éber gonddal, hogy külső ellenség vagy belső egyenetlenség meg ne háborítsa a polgárok között uralkodó békességet. A város magyarosodása sokat köszönhet neki. 1536-ban jött ide s azon 15 év alatt, melyet itt töltött, elérte azt, hogy ritka lett a német szó a városban. Tinódi így jellemzi őt:
Takáts Sándor a Budapesti Hirlap 1908. decz. 31-iki (312) számában rajzolt sikerült képet róla, melyet mi is felhasználtunk.
Kassai kapitán az Czeczei vala,
Tizenöt esztendeig várast bírta vala,
Ő esze, elméje bölcsességgel vala
Nagy víg embör vala, minden szereti vala.
Tizenöt esztendeig várast bírta vala,
Ő esze, elméje bölcsességgel vala
Nagy víg embör vala, minden szereti vala.
Jó híre nevéjért hozzá futnak vala,
Sok szegín vitéznép, hogy szolgálna nála,
Kiket megtart vala, az szegín nem vala,
Kinek vitézségét érti, szereti vala.*
Sok szegín vitéznép, hogy szolgálna nála,
Kiket megtart vala, az szegín nem vala,
Kinek vitézségét érti, szereti vala.*
Erdéli hist. 1625–1632. v. s.
Mennyire szerette katonáit, arról jellemző adatot beszél el Bornemissza Péter.* 1548-ban «Kassán Czeczei Lénárt egyik deákjának fejét véteté, hogy maga óltalmába egy fő hadnagyot általlőtt nyíllal. Kiről Czeczei azt mondta: En! a tanács e mentségvel senki mást meg ne öljön, hogy maga óltalmába mielte, midőn megóhatja magát másképpen és elszaladhat az előtt, az ki kergeti».* Vitézeiért mindenre kész volt.
Postillák IV. része 880. l. Takács ez adatot nem ismeri.
A babonás Bornemissza szerint a deák halála után támadt nagy döghalál és ez igazságtalan kivégzés között kapcsolat van. Talán ezt akarta jóvá tenni 1668-ban egy kései rokona, Czeczei Dorkó, Barna Ferencz özvegye, midőn alapítványt tett a kassai ref. deákok fentartására. Révész-féle M. Prot. Egyh. és Isk. Figyelmező 1872. évf. 385. l.
Bennök valamelyet ő útra bocsátott,
Annak szép szót adott és költségöt adott,
Azért sok vitéztől minden jó hírt hallott,
Ő tisztire éjjel nappal igen vígyázott.*
Annak szép szót adott és költségöt adott,
Azért sok vitéztől minden jó hírt hallott,
Ő tisztire éjjel nappal igen vígyázott.*
Erd. hist. 1633–6. v. s.
Kapitányi éberséget Tinódi még ezzel is jellemzi:*
Erd. hist. 1637–40. v. s.
Váras kívöl tizenöt esztendég nem hált,
Az ő szükségéjért ő kívől sem kozárt,
Kassára ki támadt, az mind gonoszúl járt,
Az Sárosi Laskán Kassánál szenvedett halált.*
Az ő szükségéjért ő kívől sem kozárt,
Kassára ki támadt, az mind gonoszúl járt,
Az Sárosi Laskán Kassánál szenvedett halált.*
Lascano, Ferdinánd vezére.
Az ilyen víg ember a lantost is kedvelte s csakugyan egy Lantos Sebestyén nevű is volt emberei között,* a ki foglalkozásáról kaphatta e nevét, mint Tinódi, ki szintén írja magát Lantos Sebestyénnek. Valószínűen Tinódit is szolgálatába szerződtette s az ő támogatásával szerzett Tinódi is magának lassan házat. Mikor és milyen körülmények között, azt megállapítani nem tudjuk.*
Tört. Tár 1889. 199. l. «Lantos Sebest˙en d˙ hat hausges˙ndt sabach (?) ist vam des Ceceys diner».
Ha a Tört. Tár 1889. 598. lapján említett Sebastianus citharida (citharista) alatt Tinódi volna értendő, akkor 1544-ben (nov. 28-án) nyert Kassán polgári jogot. De mi nem merjük Tinódira vonatkoztatni, mint némely irodalomtörténetírónk teszik. L. II. könyv 1. jegyzetét.
Czeczei 1551-ig bírta a kassai kapitányságot. Ekkor át kellett a várost adni Ferdinándnak. A szívvel-lélekkel magyar katonát ennél nagyobb csapás nem érhette. Nem lett ugyan bántódása, hiszen birtokait sem vették el tőle,* de elvették helyette élete czélját. Elhatározta, hogy a királynét elkíséri Lengyelországba, de a királyné útnak indulása után ötödnapra az életerős ember, ki soha betegségben nem feküdt, ötvenéves korában hirtelen meghalt. Azt is rebesgették róla, hogy részeg lengyel katonák ölték volna meg, de ez csak mende-monda volt* s Tinódi nem említi. Talán ott volt akkor is, midőn a nagy monostorban eltemették s a mikor
Castaldónak 1551 júl. 25-én Ferdinánd nevével kiállított oklevelét, mely Czeczeit erről biztosítja, említi Takáts S. id. essay-jében.
Takáts id. Kendi Antalnak 1552 jan. 11-én kelt levelét erre vonatkozólag.
42. TINÓDI (ÁLLÍTÓLAGOS) HÁZA KASSÁN.*
Tinódi (állítólagos) háza Kassán. Eredeti fénykép után készült, melynek reprodukcziója a Beöthy–Badics-féle «Magyar irodalom története» I. kötetében (3. kiad. 288 l.) jelent meg először.
Csuda sokaságok őtet elkésérék,
Nagy sírva halálát oly igen kesergék,
Ott sok jámbor vitéz búdosó félben esék.
Nagy sírva halálát oly igen kesergék,
Ott sok jámbor vitéz búdosó félben esék.
Síratják vitézek mint kegyes atyjokat,
Üdvözlik és áldják mint jól tött urokat
Ő atyjafiai ohítják bátyjokat,
Éltette, táplálta, nékik adott sok jókat.
Üdvözlik és áldják mint jól tött urokat
Ő atyjafiai ohítják bátyjokat,
Éltette, táplálta, nékik adott sok jókat.
43. IZABELLA KIRÁLYNÉ.*
(Kranach Lukács festménye után.
Izabella királyné. Ifjabb Cranach Lukács egykorú festménye. Krakkóban, a herczeg Czartoryski-múzeumban.
A leírás melegsége sejteti, hogy ő is azok között volt, a kiket Czeczei éltetett és táplált s a kiben halálakor nagy támaszt veszített el.*
Czeczeit legújabban Benedek Marczell «Erősek» cz. színművében szerepelteti.
1548-ban került «Sebestyén deák az kincses Kassába» s mint a versfőkben megörökítette, annak egyik palotájában lakott, míg saját házat szerezhetett magának és népes családjának. Eleinte sanyarú volt a helyzete: «Hideg télben fú körmében házába».*
Varkucs Tamás stb. 321–4. v. s.
Itt Kassán a Czeczei vitéz katonái között újra felveszi a sokáig pihentetett tollat s talán hogy Czeczeinek is megmutassa, milyen énekeket szokott ő szerezni, írt egyet ilyen czímmel: Varkucs Tamás idejébe lött csaták Egörből.
Varkucs [Varkocs] Tamást Tinódi már régebben ismerhette, még abban az időben, mikor Török Bálint szolgálatában állott. Istvánffy beszéli, hogy Buda ostroma alkalmával egy ütközetben találkozott Török és Perényi csatapainak kapitányával, a sziléziai származású Varkucs Tamással, a kit gyermekkora óta Perényi nevelt fel s régi jóakarattal és szeretettel, a melyet iránta s a keresztyének iránt érzett, megkérte, hogy mondja meg Perényinek, hogy ama nagy fenevad (t. i. a szultán) keletről közeleg, tehát, ha eszélyesek, igyekezzenek hazafelé, hogy az egy szájtátással fel ne falja őket.*
Hist. lib. XIV. Kölni 1622. kiad. 238. l. Tinódi ezt nem említi, e helyett azt mondja el, hogy Perényi hogyan figyelmeztette Törököt, hogy óvakodjék a töröktől. Buda vesz. 83–104. v. s. Príni Péter stb. 93–96. v. s.
A historiás énekben Tinódi a végvárak nagy jelentőségére való figyelmeztetés s a magyar végvárak s a «Budához hallgató» vagyis török hatóság alatt levő «jelös várak» felsorolása után azzal kezd az elbeszéléshez, hogy most az egriekről fog éneket mondani.
Szerető vitézim ezt ne bánjátok,
Egriekről én egy keveset szóllok,
Keves idő mulván többet hallotok,
Az több végbeliekről én mit szóllok.
Egriekről én egy keveset szóllok,
Keves idő mulván többet hallotok,
Az több végbeliekről én mit szóllok.
Azután elmondja, hogy Buda vívásakor Príni Péter a német seregben volt s Buda eleste után Ferdinánd parancsára fogságban tartották. Príni már előbb magához hivatta Varkucs Tamást s reá bízta Eger várát, hogy őrizze meg azt számára, ha pedig ellenség kezébe esik és meg nem szabadúl, ha majd halála hírét hallja, Gábriel nevű fiának adja át a vár kulcsait.
Varkucs hűségesen őrizte azt hét esztendőn keresztűl. Sok harczi kalandja volt: Hatvannál kiszabadította a keresztyén rabokat, Kalocsát «meghódoltatá», a baracsi mezőn szétvert egy török rablócsapatot. 1548-ban meghalt Príni, Varkucs még most is őrizte a várat hűségesen a király serege ellen, de ekkor megjelent «Príni Gábriel» s Varkucs a kulcsokat letette előtte s a várat átadták Ferdinánd megbizottának, gróf Mikolának, vagyis Salm Miklósnak.
44. PERÉNYI PÉTER ALÁÍRÁSA.*
Perényi Péter aláírása. Az Orsz. Levéltárban őrzött 1540. szept. 8-án kelt okleveléről vettük.
1549-ben «bőjtben nagy hétben» (ápr. 14–20) a bajvívók számára írt Kassán egy példát «Dávid királról, mint az nagy Goliattal megviutt».* Forrása gyanánt a Királyok 1. könyve 17. részét nevezi meg,* de a 16. részt is feldolgozza, úgy hogy a czím tulajdonképpen csak a mű második részére vonatkozik, az első rész Dávidnak, mint hegedősnek magasztalása.
A versfőkben «Lutinista condam magnifici domini Valentinus (sic!) Terek de Eniing»-nek nevezi magát.
A prot. Bibliában I. Sám. 17.
Saul, egy Kis nevű «jó keresztyénnek» a fia, míg Isten parancsolatját meg nem szegé, a «keresztyénökvel» együtt «gyakorta víva az pogán jász népvel», azaz a filiszteusokkal s rendre legyőzte ellenségeit, de azután «elveszté ő dolgát», búskomorságba esett. Ekkor szolgája baja ellen orvosságúl
«Egy bölcs hegedőst akarnak keresni,
Ki szépön tudna előtte zöngeni,
És énekölni.»
Ki szépön tudna előtte zöngeni,
És énekölni.»
Dávidról hallják, hogy «igen bölcs lantban és az hegedőben…», «szép énöklésben» és ajánlásukra Saul csakugyan elhozatta őt s ettől kezdve
Sault az Sátán mikor bántja vala,
Dávid nagy szépön ott hegedől vala,
Saul jobban vala.
Dávid nagy szépön ott hegedől vala,
Saul jobban vala.
Itt a hangszerek feltalálásáról sző be egy megjegyzést, mely a biblia más helyén fordúl elő:
Az hegedőszót, lantot és orgonát
Nem Dávid lelte kezdetben muzsikát,
Tubál lelte volt az fundamentomát,
Az sípnak szavát.
Nem Dávid lelte kezdetben muzsikát,
Tubál lelte volt az fundamentomát,
Az sípnak szavát.
Azután elmondja Dávid próféta csudáját, «mint fejét vötte az nagy Goliátnak, kiből vitézek vívnia tanulhatnak, ha rá hallgatnak».
E történet szerinte sok tanúlságot rejt magában a hatalmasok, császárok, királyok, herczegök, urak, vitézök, hadnagyok számára. A világi fejedelmek vigyázzanak, hogy úgy ne járjanak, mint Saul, a «szegín községöt ne nyomorgassák és ne nyúzzák»; a hadakozó, bajvívó vitézök, községnyomorgatók ne legyenek, gazdát az kertre ki ne kergessék, ne kesergessék. Az bajviadalra, ha szömben jutnak, aranyért, ezüstért ne vívjanak, lóhoz, fegyverhöz keveset bízzanak…
No ezekről ti ha elfeletkőztök,
Mint Saulba, ördög búik belétök,
Dávid próféta leszön hegedőstök,
Mint Saulba, ördög búik belétök,
Dávid próféta leszön hegedőstök,
| Azért ti elvesztök. |
Végűl még arra figyelmeztet, hogy Saulnak meggyalázva el kellett veszni, ellenben «Dávid hegedős mast es ez világban, Szép énök adásban».
Még abban az évben ugyancsak «kincses» Kassán, mely «mast vagyon jó őrzetbe», t. i. Czeczei Lénárt kapitánysága alatt, írt egy hosszabb, két részre osztott éneket «Szitnya, Léva, Csábrág és Murán váraknak megvevéséről». Az első rész a három első várnak, a második Muránynak «elrontatását» beszéli el.
Valamint bánat vagy csalódás érhette ekkor Lantos Sebestyén deákot, «kit esmérnek sok urak», mert Istentől jót kíván azoknak, kik vele együtt fohászkodnak, búsúlnak és könnyet hullatnak. De a bú okát nem árúlja el. A versezet elején és végén lévő feddésből azt lehet következtetni, hogy a magyarok egymásra való agyarkodásán, «két fél közt mindenestől elvészésén» kesereg.
Az 1548-dik évi országgyűlés azt határozta (46., 48., 59. törvényczikk), hogy több felvidéki kar, «kikből tolvajok állnak az utakra», leromboltassék. Különösen Basó Mátyás ellen kél ki az országgyűlés (49. t.-cz.), ki a czinkostársaival szövetkezve, Felsőmagyarországon az útak biztonságát már régen veszélyezteti.*
Magyar orsz. emlékek III. k. Bpest 1876. 230. l.
A fentemlített feddőzés után mindjárt az országgyűlés összehívását említi Tinódi, a hol «sokfelől üvöltés lőn ez várakra» s a gyűlés elhatározta a dúlók, fosztók megbüntetését. A határozat végrehajtása Neuburgi gróf Salm Miklósra [Gróf Miklós] bízatott, ki magyar, német és spanyol vitézekből álló sereggel sorra ostrom alá fogta a kijelölt várakat.
Szitnyát Makri Lukács porkoláb (várnagy) védelmezte «sok jó legínnel és hajduval», de a hajdúk meghasonlottak, fellázadtak a porkoláb ellen és meghódoltak.
Ezután Lévát és Csábrágot egyszerre fogták ostrom alá. Léva erős ellenállást fejtett ki a «jó» Daczó Tamás főhadnagy alatt, a ki a várkapú betörése után is térden vívott mind haláláig. Apródja megy hozzá és sírva könyörög neki, hogy mindenki megfutamodott; «mi es elmehetönk», de ő erre
azt felelé: «siess hozzám apródom,
Mint lenne fiam az én étöm, itom,
Vitézek közt lenne rossz nyájasságom,
Tudod itt esködtem, itt lészön halálom!»
Mint lenne fiam az én étöm, itom,
Vitézek közt lenne rossz nyájasságom,
Tudod itt esködtem, itt lészön halálom!»
45. MURÁNY VÁRA.*
Murány vára. Pollák Zsigmond fametszete, mely Acsády Széchy Mária czímű művében (Tört. Életrajzok) jelent meg először.
Addig harczolt, míg egy puskából által nem lőtték. Így hulltak el a többi «tisztös vitézök» is. A «juhkosár»-nak nevezett vár elég gondot adott az ostromlóknak. A seregben levő spanyolok kegyetlen boszút állottak érte: harminczkét magyar vitéznek fejét vették. A karóba huzott fejeket Salm Csábrág alá vitette s a foglyok közül Móré Jánost mellé állította, hogy magyarázza meg a várbelieknek, micsoda sors vár reájok, ha meg nem adják a várat. Csábrág ekkor kegyelemre megadta magát. Tinódi ezen megütközik, «eszveszés»-nek, «nagy bolondság»-nak mondja, mely nem volt méltó «régi jó voltokhoz». E három vár a Balassi Menyhérté volt, a ki a Tinódi pártfogói közé tartozhatott, mert némileg Tinódi menteni próbálja őt.
46. GRÓF SALM MIKLÓS.*
(Egykorú kép után.)
Murány vára. Egy egykorú festmény után készült kőnyomat reprodukcziója.
Nagy haragja – úgymond – Balassira királnak,
Csábrág várát hogy nem adá királnak,
Semmi lőn szolgálatja ez úrfinak,
Tudjátok jól szolgált ő ez szegín országnak.
Csábrág várát hogy nem adá királnak,
Semmi lőn szolgálatja ez úrfinak,
Tudjátok jól szolgált ő ez szegín országnak.
47. V. KÁROLY CSÁSZÁR A MÜHLBERGI CSATATÉREN.*
V. Károly császár a Mühlbergi csatatéren. Tizian festménye a madridi «Museo del Prado»-ban. Fényképfelvétel után.
Basó Mátyás fészke, Murány vára erős, magas kőszálában bizakodva, melyet «az két császárnak es megvenni nagy gond volna», ismét erősen ellenállott az ostromló Bebek Ferencz és Gróf [Salm] Miklós seregének.* Az ostromot soká is kibírta volna, ha a védő sereg egy része ki nem szökik, más része össze nem esküszik Basó ellen. Basó ekkor egy «álösvényen» kiszökött s egy «sótész»-ához vagy jobbágyához menekűlt, de az megkötözve kiszolgáltatta a Grófnak s fejét vették. Tanulság ebből, – úgymond – hogy az erős várban sem kell bízni, de az is, hogy jobb, ha a magyarok egygyé lesznek, mint két fél között mindenestől elvesznek.
V. ö. Türk Dániel Naplójának adataival. Századok 1871. 14–15. l. Tomášik, S. Denkwürdigkeiten des Murányer Schlosses. Bp. 1882. 13–27. l.
48. MAGYAR HUSZÁROK.*
Magyar huszárok. A Szépművészeti Múzeum metszetgyüjteményében őrzött metszetről. A komáromi őrséghez tartozó huszárok egy török követet kisérnek.
Ha ezt a historiás énekét hazafiúi keserűséggel írta Tinódi, mert a magyarok veszését, fogyását kellett benne hirdetnie, úgy örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy egy olyan tárgyat is feldolgozhat, a melyben a magyar nem a magyar ellen támad s vitézségét idegen ellen fordíthatja.
Meg is mondja, hogy «magyarok vitézségén örültében» írta Kassán 1550-ben bőjtnek nagy hetében azt az énekét, melyben «Károl császár hada Saxoniába, ott Kúrfirstnek megfogása» czímmel a schmalkaldi háború egy részletét* s abban a magyar huszárok hősi vitézségét beszéli el.
Károlyi Árpád: Magyar huszárok a schmalkaldi háborúban. Századok 1877. évf. 624–54., 848–854. l. Thallóczi Lajos Csömöry Zay Ferencz, a hadjárat egyik főszereplője (1505–1570) életrajzában. Budapest 1885. (Tört. Életrajzok.) 39–45. l.
A magyar huszárok itteni szerepléséről az egykorú történetírók is nagy magasztalással szólnak. Ezek a sarkantyús kurtaszárú csizmás vitézek, hosszú ruhában, hosszú, lobogós lándzsákkal és háromszögű színes paizsokkal, azonkívűl buzogánynyal, fokossal és görbe karddal felfegyverkezve réműlettel töltötték el a jámbor szász lakosság lelkét, midőn földén gyors lován megjelent.* A történet más, egykorú adatai hiteleseknek mutatják Tinódi elbeszéléseit.
Károlyi czikke Száz. 1877. 647–8. l.
49. JÁNOS FRIGYES SZÁSZ VÁLASZTÓFEJEDELEM.*
János Frigyes szász választófejedelem. Pentz György rézmetszetének reprodukcziója.
Tinódi egy kis kortörténeti bevezetést bocsát műve elé, az egyházi állapotok rajzával kezdi, elmondván, hogyan bontotta meg Luther tanítása a német hitegységet («Idő vala akkort bolond vakságba, Nagy tévölygés vala a hit dolgába»), innen tér át tárgyára, t. i., hogy 1546-ban a protestánsok, élükön Friderik János kurfirsttel (János Frigyes szász választóval), szövetkeztek V. Károly császár ellen, hogy letegyék őt a császárságból s «császárt, királt, pápát mást emelnének».
50. AZ ELFOGOTT SZÁSZ VÁLASZTÓ TALÁLKOZÁSA V. KÁROLYLYAL.*
Az elfogott szász választó találkozása V. Károlylyal. XVI. századi ismeretlen művésztől származó metszetről.
Midőn Károly császár ezt meghallotta, levelet írt öccsének, Ferdinánd magyar királynak, a ki akkor Prágában volt feleségével és gyermekeivel, hogy küldjön segítségére cseh és magyar csapatokat s azok rohanják meg Saxoniát. «Jó Ferdinánd királ» Gróf (Salm) Miklós útján intézkedett is, hogy a magyar vitézek «el-felsiessenek nagy hamarságval». Nagyszombatban volt az 1080 főből álló huszárcsapat szemléje, Nyári Ferencz volt a hadnagyuk vagyis vezérük, rajta kívűl Bakics Péter, Zay Ferencz, Erdődy Péter és mások. Prágában bemutatkoztak a királynak, a ki örült a kevés magyarnak is, «mert vitézségöket jól tudja vala». Azután a csehekkel együtt betörtek Szászországba s feldúlták Elszöcz (Ölsnitz) város «hóstádját».* Égörben Ferdinánd királylyal ismét találkoztak, ezután pedig Károly császár is szemlét tartott felettük.
Adorf város neve Tinódinál nem fordúl elő, pedig ennek elfoglalása volt a huszárok legbámulatosabb hadi ténye. L. Századok 1877. 650. kk. l.
Parancsola császár az magyaroknak,
Módjok szerént magok előmutatnák,
Az vitézek szépön rendbe állának.
Módjok szerént magok előmutatnák,
Az vitézek szépön rendbe állának.
Sivalodván ők ott megfutamának,
Jargalának, meg helyökre állának,
Mindönök helyökre bétalálának, – –
Jargalának, meg helyökre állának,
Mindönök helyökre bétalálának, – –
Azután a milbergi (mühlbergi) csatát írja le és hogy a csatában hogyan fogta el Luka Józsa (József), egy kistermetű magyar huszár a kurfirstet. A «spaniolok» ugyan elvették tőle, de a császár megtudta az igazságot s Lukát megajándékozta s a többi huszárról sem feledkezett meg.
A huszárok megköszönték az ajándékot, de egyszersmind arra kérték a császárt, hogy jöjjön s legyen a segítségükre a török ellen való harczukban. A császár végig hallgatta beszédüket s azt felelte rá, – Oláh Miklós cancellarius volt a tolmács – hogy sokszor akarta megsegélni őket:
Vitézök ha élhetök ez világba
Meg segéllek titöket országtokba.
Meg segéllek titöket országtokba.
PÁRVIADAL MAGYAR HADNAGY ÉS TÖRÖK BÉG KÖZÖTT.*
(XVI. századi rézmetszet Ernst Lajos gyüjteményében.)
Párviadal magyar hadnagy és török bég között. Az Ernst-Múzeumban őrzött XVI. századi rézmetszetről.
51. MAGYAR HUSZÁR A XVI. SZÁZADBAN.*
Magyar huszár a XVI. században. Jost Aman rajza után készült fametszet az Ernst-Múzeumban.
Arról is biztosította őket, hogy valamikor ellensége leszen, magyar nélkűl nem ütközik meg, mert tudja, hogy csak úgy nyeri meg a csatát. Azután elbocsátotta a jó vitézeket.
Tinódi még megjegyzi, hogy a császárnak nem volt ideje igérete beváltására.
Azután részletesen szól a magyar huszárok számáról, az egyes csapatok vezetőiről s helyesen van tájékozva a háború lefolyásáról, sőt annak némely kisebb részleteit is ismeri.
Kitől vehette adatait? Gondolhatnánk a sereg kapitányára, Nyári Ferenczre, a kiről Tinódi másutt is megemlékezik s a kinek az ütközet egyik színhelyéről, Elzneczből (Ölsnitz) küldött levele ránk is maradt;* gondolhatunk Pető Jánosra is, a ki Károly császárnak a huszárok kívánságát tolmácsolta, sőt talán Oláh Miklós kanczellárra is, a császár válaszának tolmácsára.
Századok 1877. 852–4. l.
