II.
II.
Brassó nyilt felkelése. Weiss politikai törekvése. Serbán Radul és Forgách Zsigmond hadjárata 1611-ben.
WEISS politikája, azon speciális érdekek által vezetett politika, mely a szász nemzet javát a haza üdve fölé helyezte, látszólag diadalt aratott. A szövetség az ország ellenségével, teljes sikerre nyújtott kilátást és a hatalmas brassói senator most már nem késett városa nevében a fejedelemnek hadat izenni. «Mivel a fejedelem megtörte esküjét a szász nemzettel szemben – mondja a már többször idézett brassói krónikás, Benkner senator* – mi sem tartoztunk neki tett eskünket megtartani. Felmondottuk neki a tüzet és vizet.» Brassó ez időponttól kezdve hadi lábon állott a fejedelemmel szemben, s Weiss el volt határozva, hogy a fegyvert kezéből le nem teszi, míg a gyűlölt uralkodót meg nem buktatja. E czél elérésére az időpont egészen kedvezőnek látszott. Forgách Zsigmond már útban volt Erdély felé a magyarországi hadakkal; még Nagy András is a hajdúkkal hozzá csatlakozott; keleten pedig ott állott Serbán Radul győzelmes csapataival. Ha kezet fognak s egyesűlten támadják meg Szebent, Báthorynak, ki már hadsereg hiányában a nyílt mezőn meg nem állhatott, okvetetlenűl bukni kell.
Kézirat i. h.
Weiss csakugyan mindent elkövetett, hogy az egyesűlést létre hozza. Miután a Radul csapatai kipihenték magokat, s julius 14-én Havasalföldön hátrahagyott csapatai is megérkeztek, Weiss nem szűnt meg a vajdát ösztönözni, hogy Szeben felé előrenyomúljon. A dolog azonban nem ment oly könnyen. Radul nem bírt zsoldosaival. Pénze elfogyott, s miután lengyel zsoldosai, kik a szövetséges szászok földjén nem rabolhattak kényök, kedvök szerint, lázongani kezdettek, a vajda elhatározta, hogy zsákmány után szomjazó csapatait a Székelyföldre vezeti. Különben is égett a vágytól, hogy Havasalföld elpusztítását a székelyeknek visszafizesse. Weiss azonban e diversiót teljes erővel ellenezte. Ő Báthoryt akarta megbuktatni s nem az országot elpusztítani. A Székelyföld feldúlása a székelyeket még szorosabban Báthoryhoz csatolta volna és oly polgárháborút idézett volna elő a székelyek és a vajdával szövetkezett szászok között, mely Brassónak sehogy sem állott érdekében, s mely végre is a szövetségesek tervének meghiúsulását vonhatta volna maga után. Weiss előterjesztéseinek a vajda végre engedett, s Brassó alól távozva, julius 15-ikén Höltövénynél ütött tábort. Az elmaradt boszúló hadjáratot azonban a brassóiaknak kellett megfizetni; a város Radulnak zsoldosai kielégítésére 34,000 frtot fizetett.*
BENKNER kézirati krónikája i. h. Brevis consignatio i. h. 245. l.
)
Erdélyi és török hadi zászlók 1601-ből.
I. A drezdai udvari könyvtárban levő eredeti felvételek után rajzolta Cserna Károly.
)
Erdélyi és török hadi zászlók 1601-ből.
II. A drezdai udvari könyvtárban levő eredeti felvételek után rajzolta Cserna Károly.*
2. Jeremias moldvai vajda zászlója.
5., 9., 11., 15. stb. a hol a farkas-fogak vannak, Báthory Zsigmond zászlói.
35. Kolosvár zászlója a város czímerével.
60. és 80. Brassó város zászlója a város czímerével.
67. Segesvár város czímere.
77. Marosvásárhely zászlója a város czímerével.
A számozatlan zászlók túlnyomó nagy része török zászló, Ali kettős kardjával, a nap és holddal, sólyommal. Mohammed (vagy Ali?) védő kezével a rossz szem befolyása ellen (l. GOLDZIEHER kitünő értekezését Ethnographia III. 342. l.). Ezen zászlók közt van Csíkszék pompás zászlója a feszülettel s Máriával és Magdolnával, egy lengyel zászló a sassal s S. R. (Sigismundus Rex) betűkkel s egy pár Báthory-zászló.
5., 9., 11., 15. stb. a hol a farkas-fogak vannak, Báthory Zsigmond zászlói.
35. Kolosvár zászlója a város czímerével.
60. és 80. Brassó város zászlója a város czímerével.
67. Segesvár város czímere.
77. Marosvásárhely zászlója a város czímerével.
A számozatlan zászlók túlnyomó nagy része török zászló, Ali kettős kardjával, a nap és holddal, sólyommal. Mohammed (vagy Ali?) védő kezével a rossz szem befolyása ellen (l. GOLDZIEHER kitünő értekezését Ethnographia III. 342. l.). Ezen zászlók közt van Csíkszék pompás zászlója a feszülettel s Máriával és Magdolnával, egy lengyel zászló a sassal s S. R. (Sigismundus Rex) betűkkel s egy pár Báthory-zászló.
Egyet azonban, és pedig a fődolgot, kifeledték a szövetségesek a számításból. Mit fognak szólni Báthory megbuktatásához az első sorban érdekelt felek: az erdélyiek és a török porta? Ha a szövetségesek arra számítottak, hogy Báthoryt alattvalói cserben fogják hagyni, nagyon csalódtak. Igaz ugyan, hogy a szászok – igen kevés kivétellel – szívök mélyéből gyűlölték; de a magyarok és székelyek közt a fejedelem épen nem volt népszerűtlen, sőt a mennyiben a bécsi udvar által megindított és Forgách által vezetett mozgalomnak határozottan katholikus színezete volt, az erdélyi és magyarországi protestánsok előtt Báthory a protestantismus hőse gyanánt tűnt fel.* Még kevésbé lehetett hajlandó a porta a szövetségesek tervének kivitelét támogatni, vagy csak elnézése által is szentesíteni. Nem mintha Báthory Konstantinápolyban nagyon kedvelt személy lett volna; nagyravágyó, merész tervei, önállósága, erőszakos jelleme, mint szünetlen és a portára ezen időben szerfölött alkalmatlan bonyodalmak forrásai, aggodalmat keltettek fel, s már a havasalföldi hadjárat előtt figyelmeztették, hogy viseletét változtassa meg.* De e pillanatban magasabb politikai érdekek ezen aggodalmakat háttérbe szorították, s arra ösztönözték a portát, hogy a Báthory ügyét veszni ne engedje. Erdély és Havasalföld birtoka, a török birodalom hatalmi állása az Al-Duna mentén forgott a koczkán és e megfontolás minden ellenszenvet elnyomott Báthory szermélye iránt. Serbán Radulnak, a bécsi udvar nyilt szövetségesének, a porta határozott ellenségének visszatérését Havasalföldre Konstantinápolyban semmi szín alatt meg nem engedhették, s ez ügyben oly erélyesen jártak el, hogy, mialatt Serbán Radul a brassói csatában Báthory fölött diadalt aratott, az alatt országát már ismét elveszítette volt. Török hadak Mychne Radult újra Tergovistba vitték, s a török hadak készen állottak arra is, hogy Erdélyt a magyar király hadai ellen, a török hatalom érdekében megvédelmezzék.
Forgách hadjáratának katholikus jellege bőven ki van fejtve SZILÁGYI SÁNDORnál: Báthory Gábor fejedelem története 145. s köv. l.
Weiss naplója i. h. 217. l.
Míg tehát Serbán Radul julius második felében Höltövénynél tétlenűl vesztegelt, a Magyarországból lassan közeledő Forgáchra várakozva, az alatt Báthory időt nyert Szebenben, hogy a védelemre az előkészületeket megtegye. Első dolga volt a török segítséget sürgetni, mely czélból a temesvári basához és a Havasalföldön táborozó tatár kánhoz és boszniai basához követeket küldött. Ugyanakkor a vármegyéket és a székelyeket levelei által hűségre intette, s felszólította, hogy csapataikkal Fehérvárra gyűlekezzenek. A jövő felől nem esett kétségbe. Míg a török mellette állott, fejedelemsége biztos volt. Az ország fő erősségei Brassó kivételével kezében voltak, s Szeben erős falai mögött biztonságban várhatta a felmentő török csapatok megérkezését.
Forgách Zsigmond aláírása.*
1607. márcz. 22. Orsz. ltár Történelmi Eml.
Forgách Zsigmond, miután Nagy András is a hajdúkkal hozzá csatlakozott, mintegy tizenhatezer főből álló hadsereggel kezdette meg julius második felében a hadjáratot Erdélyben. Nem sok ellentállással találkozott, hadsereg nem állotta útját; de reménye, hogy az erdélyiek hozzá állanak, nem teljesedett. Hiában szólította fel a rendeket, hogy csatlakozzanak hozzá; nagyon kevesen engedtek felszólításának. Többen a főurak közűl, kik kezdetben alkudozásba bocsátkoztak volt, hamar visszaléptek; sőt részben a szász városok is a fejedelem mellett maradtak. Szeben alatt augusztus elején egyesűlt Forgách Radullal, de az ostrom – ha ugyan annak lehet nevezni – sehogy sem ment előre. A hajdúk hűsége is megingott. Nagy András újra a fejedelemhez pártolt, s ennek megbízásából és pénzével újra kezdette a toborzást; az erdélyi rendek pedig a Medgyesre augusztus 25-re kihirdetett országgyűléstől távol maradtak. A szövetségesek terve határozottan kudarczot vallott. Midőn augusztus végén értesűltek, hogy a török hadak már útban vannak, hogy Nagy András hajdúsereggel siet Báthory ügyének védelmére, s már Kolozsvárt a fejedelem részére visszafoglalta, Szeben alól a Székelyföld felé visszavonultak. Elpusztították a Székelyföld déli részét és szeptember 8-ikán Brassó alatt ütöttek tábort. Velök jött vissza Weiss Mihály is, ki e kevés dicsőséggel s még kevesebb eredménynyel végződött hadjáratban mint a vajda fő-fő tanácsadója vett részt.* A hadsereg teljes bomlásban volt a pénzszükség miatt, s Forgách, hogy embereit valahogy összetartsa, a brassóiaktól 15,000 frt kölcsönt vett fel, zálogba hagyva ágyúit. Megígérte, hogy nemsokára segítséget hoz, s miután még a várost Mátyás király iránt hűségre kötelezte, a már előbb távozott Serbán Radul nyomát követve, Törcsvár felé vonult s Erdélyt elhagyta.*
Stadthannenrechnungen. 1612 márczius 23. Hogy az utazás a visszavonulás alatt nem nagy kényelemmel történt, mutatja a számadási könyvben foglalt megjegyzés, hogy a város díszkocsija, melyet Weiss Mihály és Greissing ez alkalommal használtak, a visszavonulás alatt annyira megrongálódott, hogy teljesen újra kellett csináltatni.
Brevis Consignatio i. h. 246. l. Bánfi i. h. 255. l. MIKÓ FERENCZ i. h. 213. l. TARTLER-TRAUSCH: Collectanea. I. k. 36. l.
«Rászedtek minket – kiált fel egyik brassói krónikás;* – ezer veszélyben hagytak hátra», s állítása második részének igazságát tagadni nem lehet. Brassó helyzete e pillanatban kétségbeejtőnek, teljesen reménytelennek tűnt fel. A fejedelem, kinek a hűséget és engedelmességet felmondotta, diadalmaskodott, nyomon követte a Barczaságra Serbán Radul és Forgách menekülő hadait, míg ugyanakkor a bodzai szoroson török és tatár hadak nyomúltak a Barczaságra, hogy Báthory ügyét teljes diadalra juttassák. Egész Erdély megmaradt vagy már visszatért a hűségre a fejedelem iránt, csupán Brassó a barczasági szász községek élén állott fegyverben. Segítségre nem mutatkozott semmi kilátás. Serbán Radul, Weiss bizalmas barátja, a város régi szövetségese, e pillanatban maga is földönfutó volt; vetélytársa és utóda, Mychne Radul, a dolgok természetes rendjénél fogva csak Brassó ellensége lehetett. A bécsi udvar támogatása – Forgách kudarcza után – eredménytelennek bizonyúlt; és a város a támogatás által, melyben a vajdát és Forgáchot részesítette, hitelét a portánál tönkre tette, s eljátszotta a török pártfogás reményét is. Brassó és Weiss bukása bizonyosnak látszott.
Brevis Consignatio, i. h. 247. l.
De míg az egész városban rémület uralkodott, Weiss nem esett kétségbe. Teljesen fölismerte a helyzet veszélyeit; s mégis nem hódolatra, hanem ellentállásra gondolt. Ismerte a fejedelem jellemét, s jól tudta, hogy a történtek után Brassó és a fejedelem között őszinte kibékülésről szó sem lehet. Nem is tett arra kísérletet. Reményét, miután a bécsi udvarban és Serbán Radulban oly annyira csalatkozott, a portába helyezte; ismerve a török viszonyokat, építve konstantinápolyi összeköttetéseire, nem tartotta lehetetlennek városa és nemzete ügyének lehanyatlott zászlóját a porta támogatása mellett emelni újra fel. Bizonyára tudta, hogy sokan vannak a divánban, kiknek Báthory kifelé merész és nagyravágyó, befelé erőszakos, jogot és törvényt lábbal tipró politikája nem tetszik, s számított a fordulatra, mely a porta politikájában Báthory iránt előbb-utóbb bekövetkezik. Főtörekvése volt ezentúl a portánál Brassó ügye iránt érdeket kelteni fel, s a gyűlölt fejedelem megbuktatását annak segítségével vinni keresztűl.
Első teendő volt mindazáltal elhárítani a legközelebbi veszélyt, mely Brassót és a Barczaságot a Báthory segítségére siető török és tatár csapatok részéről fenyegette. Nehány nappal Forgách távozása után, szeptember 20-ikán Omer basa török, tatár hadakkal a Barczaságon tábort ütött, s Prázsmár és a hét magyar falu lángba borított épületei hirdették a város felé közeledő veszélyt. Pár nappal később a törökök a város közvetlen közelébe, Ó-Brassó alá tették át táborukat; mialatt a brassóiak teljes erővel a fellegvár megerősítésén fáradoztak. Hamarjában egy Vallan Péter nevű belga ember tanácsára a vár körűl töltést hánytak, s mivel a várban kút még nem volt, a városból hordókban hordották föl a vizet az árkokba. A sietésre elég ok volt; mert a törökökkel egyidejűleg megjelentek a székelyek is, s buzgóságukat a fejedelem ügye iránt Volkány szász község bevételével bizonyították be. Kétszázötven ember esett el ez alkalommal – írják a szász krónikások – a község életben maradott lakosai pedig fogságba kerűltek. Ezeket később a rozsnyóiak és földváriak pénzen váltották ki. Szeptember 23-án maga a fejedelem is megérkezett a Barczaságra, s hogy a szövetségeseknek is alkalmatlan török hadakat nyakáról lerázza, megkísértette a brassóiakkal kibékülni. Leveleket küldött a városba, hogy a polgárokat hódolatra bírja; de Weiss tanácsára ajánlatait visszautasították.
A törökök és a fejedelem hadai külön táborba szállottak, s bár kisebb csapataik Brassó külvárosait fosztogatták s Ó-Brassót fel is gyújtották, a város formaszerű ostromára – talán mivel ostromágyúik nem voltak – úgy látszik nem gondoltak. Benn a városban bizonytalanság uralkodott az ellenség czélja felől; de Weiss erélye és bátorsága a polgárokat is elszántsággal töltötte el, s el voltak határozva az ellentállást a legvégső határig folytatni. Az egyszerű senator már ekkor valóságos dictatora volt a városnak. Midőn az ellenséges hadak minden oldalról megérkeztek, fellovagolt a várhegyre, hogy az ellenség állását megszemlélje. Ekkor történt, hogy a városi darabontok közűl többen körűlvették s engedélyt kértek tőle, hogy az ellenséggel csatázhassanak. «Szegény legények vagyunk – mondák – hátha valamit zsákmányolhatnánk.» Miután Weiss beleegyezését megadta, az előváros házaiban és a kertekben elrejtőzve, egy pár törököt lelőttek s egyet el is fogtak. Ugyanekkor Weiss parancsára megdördűltek a fellegvár ágyúi, s a város közvetlen közelében elhelyezett török tábor egy pár sátrát szétzúzták, mire a törökök tovább vonulva Vidombák felé, a papirosmalomnál ütöttek új tábort. Most elővezettette Weiss a fogoly törököt s miután a török hadsereg számát és a vezér nevét kitudakolta, Omer basához a fogoly török által levelet küldött, csodálkozását fejezve ki e levélben, hogy a basa császári parancs nélkűl, a császárhoz mindig hűséggel viseltetett várost, Brassót meg merte támadni.
Így adja elő egy brassói krónikás,* az első lépést a kiegyezésre Weiss és a törökök között, s elbeszélése, hogy a kezdeményezés Weisstól jött, mindenesetre valószínűbbnek látszik, mint egy másik brassói krónikás* tudósítása, ki azt a török vezérnek tulajdonítja. Bárhonnan is jött azonban az első lépés, tény az, hogy Omer basa csakugyan beavatkozott a fejedelem és alattvalói között fenforgott viszályba. Követei által értekezletre hívta fel a tanácsot, mely kapva kapott az alkalmon, hogy a basát, ha lehetséges, a fejedelem ügyétől elvonja, s Weiss Mihály és Chrestels János senatorokat bízta meg a város ügyének védelmezésével a török vezér előtt. Az értekezlet a klastromkapu előtt elterülő, akkor hársfákkal beültetett téren történt meg. A basa első kérdésére, hogy miért szakadtak el Báthorytól, s miért szegték meg a császárnak tartozó hűséget a Forgách Zsigmondnak és Serbán Radulnak adott segítség által, Weiss mindjárt a Báthory ellen emelt vádakkal válaszolt. Nem tűrhették tovább a fejedelem zsarnokságát, azért szakadtak el tőle, s onnan vették a segítséget, hol legközelebb kapták. De a portától nem szakadtak el; ők most is a szultán hívei, s nem is szándékoztak soha a német császárhoz pártolni. Hogy csupán ékesszólása győzte-e meg a basát a város ártatlanságáról, vagy más, a brassói tanácsnál szokásos, nyomós érv, azaz pénz is szerepelt ez ügyben, adatok hiányában nem dönthetjük el.* Az eredményt azonban ismerjük: Weiss a basát teljesen lefegyverezte. A török vezér nemcsak kiengesztelődött a brassóiak iránt, hanem most Báthoryval szemben lépett fel oly követelésekkel, melyeknek a fejedelem, pénz hiányában, eleget nem tehetett. Könnyen érthető, hogy a török hadak jelenléte az Omer basa és Weiss között történt értekezlet után Báthorynak még kevésbbé tetszett, mint azelőtt, s mindent elkövetett, hogy a basát távozásra bírja. Bethlen Gábor közbenjárására, ki a basával és a tatár murzák egynémelyikével ismeretségben állott, a török hadak szeptember 25-ikén csakugyan kivonultak az országból, «de holmi kupák, poharak, pohárszékek voltak a fejedelemnél, azokat oda kelle adni, és a mi igen kevés monetának, mint olyan fogyatkozásban, szerét tehették.»*
Seybriger, i. h. 259. l.
Brevis Consignatio, i. h. 248. l.
A városgazdai számadások, melyek felvilágosítást nyújthatnának, fájdalom ez évről csaknem teljesen hiányzanak.
BENKNER kézirati krónikája i. h. Brevis Consignatio, 248., 249. l. Bánfi i. h. 255. l. Seybriger i. h. 259. l. MIKÓ FERENCZ i. h. 214. l.
Weiss az elért eredménynyel teljesen meg lehetett elégedve: a töröktől, kinek boszújától méltán félhetett, nemcsak megszabadult, hanem még sikerűlt a török vezérekben Brassó ügye iránt kedvező hangulatot kelteni fel. Nem csoda, ha e siker a brassóiak bizalmát Weiss államférfiúi ügyességében még jobban fokozta, s tekintélye előtt feltétlenűl meghajoltak: «A törökök – mondja Benkner senator* – jól ismerték Weiss Mihályt s hittek neki, mert tudták, hogy becsületes férfiú, s hogy a portánál is híres ember. Meg is ígérte a basa, hogy Gábort élve vagy halva a brassóiak kezébe szolgáltatja.» Ez utóbbi állítás oly naív, hogy czáfolatra sem szorúl, de jellemzi a brassói tanács határtalan bizalmát Weiss tekintélyében és államférfiúi tehetségében.
Kézirati krónikája i. h.
Közvetlen Omer basa török, tatár hadainak távozása után, Báthory is, miután emberei Brassó mindhárom külvárosát fölégették, távozott a Barczaságról. Mióta a Serbán Radul szomszédságától megszabadúlt, Brassó fölkelése elvesztette rá nézve nagy fontosságát. Mychne Radul, az új havasalföldi vajda, jó embere volt; a székelyek föltétlenűl mellette állottak, s így nem tarthatott attól, hogy a fölkelés lángja Barczaságról tovább harapódzik. Sokkal sürgetősebbnek találta a bécsi udvarral és a magyarországi urakkal Forgách hadjárata által megbomlott viszonyait rendezni. Távolléte alatt a brassóiak féken tartását és a Brassóval tartó szász községek elfoglalását a fogarasmegyei oláhokra, első sorban pedig a Forgách és Serbán Radul hadainak pusztításai miatt a brassóiakra neheztelő székelyekre bízta.*
MIKÓ FERENCZ i. h. 221. l. Brevis Consignatio, i. h. 149., 250. l.
A két fő ellenségtől Brassó tehát egyelőre megszabadúlt; de helyzete veszélyes jellegét korántsem veszítette el. Mindenfelől ellenség környezte; s a török hadak és a székelyek által feldúlt barczasági községekkel együtt inséges télnek nézett elébe. Most érezték a brassóiak, mit veszítettek Serbán Radulban. Az új vajda elzárta előlök Havasalföldet,* s ez által nemcsak kereskedelmükön ejtett érzékeny csapást, hanem egyenesen éhinségnek tette ki őket, mert a feldúlt Barczaságról a várost és környékét élelemmel ellátni nem lehetett. Weiss és a vele mindenben egyetértő tanács a fejedelem eltávozása által időt nyerve, a legerélyesebben hozzáláttak, hogy a várost elszigetelt helyzetéből kiszabadítsák; s csakugyan rövid idő alatt Brassót a Báthory megbuktatására irányuló törekvések központjává tették. Itt találtak menhelyet s támogatást pénzben a fejedelemmel meghasonlott urak és nemesek;* innen mentek az urak és a város részéről minden irányban levelek és követségek, hogy Brassó számára kedvező hangulatot ébreszszenek. Sükösdi Mihály és Gorges Márton senator Thurzó nádorhoz küldettek, hogy a város ügyét a Forgách által adott ígéret szerint a magyar király oltalma alá helyezzék;* míg ugyanakkor a város panaszos leveleivel nem szűnt meg a portát ostromolni és Báthory ellen izgatni. Brassó földrajzi fekvése és a politikai viszonyok új alakulása hozták magukkal, hogy Weiss a hagyományos szász politika ellenére nem a német, hanem a török segítségbe helyezte minden reményét, s főtörekvése a porta jóakaratának megnyerésére irányúlt. A havasalföldi vajda ellenséges magatartása mellett Brassó az ellentállást alig folytathatta; az éhség előreláthatólag már egy pár hónap múlva föltétlen hódolatra kényszerítette volna. Az út Mychne Radul megnyerésére Konstantinápolyon vezetett keresztűl, s Weiss összeköttetései és panaszos levelei által csakugyan kieszközölte, hogy már 1611 deczember elején egy török biztos érkezett Brassóba a panaszok megvizsgálására, s általában az erdélyi események szemmeltartására.*
BENKNER kézirati krónikája i. h.
Stadthannenrechnungen. 1611 deczemberről. Bennfoglalva az 1612. évi számadásokban. A legtekintélyesebb, a Brassóba zárkózott urak közül Petky János 50 denár napi díjat kapott.
Brevis Consignatio i. h. 250. l.
Stadthannenrechnungen. 1611 deczemberről. Bennfoglalva az 1612. évi számadásokban.
Míg Weiss és a tanács a porta megnyerésén és a Barczaságot körűlvevő ostromzár megnyitásán fáradoztak, az alatt az ügyek a barczasági szász községekben a városra kedvezőtlen fordulatot vettek. A székelyek által folytatott portyázó háború, az örökös ostromállapot a különben sem harczias szász népet teljesen kifárasztotta. Miután a székelyek falak ostromához ágyúk hiányában nem foghattak, a hideg idő beálltáig a szászok megerősített templomkastélyaikban biztonságban érezték magukat; de a beálló tél és az éhség kiűzte őket a falak mögűl és hódolatra kényszerítette. November közepén a székelyek pusztításainak leginkább kitett, Háromszékkel határos községek: Földvár, Botfalu, Hermány és Prázsmár, elszakadtak Brassótól. Meghódoltak újra a fejedelemnek, s megesküdtek, hogy Brassót segíteni nem fogják.* E községek elpártolása érzékeny csapás volt a városra, mely most a székelyek portyázásainak közvetlenűl volt kitéve. Némi ellensúlyozásúl szolgált, hogy ugyanekkor sikerűlt a tanácsnak From Péter követe által a havasalföldi vajdát arra bírni, hogy egy pár hétre a Havasalföldre vezető, eddig elzárt szorosokat megnyissa. E pár hetet a brassóiak jól felhasználták; deczember folyamán élelmi szerekkel bőven ellátták magukat.*
Brevis consignatio i. h. 250. l. Bánfi naplója i. h. 255. l. és BENKNER kézirati krónikája i. h.
Stadthannenrechnungen 1611 deczemberről. I. h. BENKNER kézirati krónikája i. h.
Ily körűlmények között következett be Brassóra az 1611-dik év karácsony ünnepe, azon nap, melyen a polgárságot képviselő testület, a százak tanácsa, ősrégi szokás szerint a város előljáróit újra választotta. Aligha volt a város történelmében választás, melynek a politikai viszonyok nagyobb fontosságot kölcsönöztek volna. A város összes jogai, kiváltságai, sőt az egész szász nemzetnek, mint kiváltságos nemzetnek, létele forgott e pillanatban koczkán. A minden oldalról ellenségtől környezett város csak rendkívűl szilárd és erélyes vezetés mellett reményelhette megmenekülését és jövőjének biztosítását. A rendes viszonyok között szerény tehetséget igénylő bírói hivatalt a rendkívűli viszonyok főfontosságú állássá emelték, s méltó betöltése e pillanatban nem közönséges városi tisztviselői, de valóságos államférfiúi tehetségeket követelt. Érezte ezt a százak testülete, s választása azon férfiúra esett, kit eddigi működése a rá várakozó fontos föladat megoldására polgártársai közűl leginkább képesített. A város politikájának már eddig is tényleges vezetője Weiss Mihály, most névleg is kezébe vette a főhatalmat, hogy mint a tanács feje, személyesen vezesse tovább azt a politikát, melyhez szellemi felsőségének nyomása alatt a tanács – Brassó és a szász nemzet érdekében – oly merészen fogott.
