III.
III.
Weiss megválasztatása városbiróvá 1611 végén. Tevékenysége a porta támogatásának megnyerésére. Báthory barczasági hadjárata 1612 tavaszán.
Mi sem mutatja jobban azon tekintélyes állást, melyet Weiss a század első évétől kezdve Brassóban elfoglalt, mint az, hogy a város viszonyaival és beléletével kevéssé ismerős magyar évkönyv-írók, sőt még történetírók is már 1600-tól kezdve, mint bírót emlegetik. Annyira előtérbe lépett már ez idő alatt személyisége a város külviszonyainak intézésében. Pedig fölemelkedése lassan és fokozatosan történt. Csak 1600-ban lett senator; s bár 1605-től kezdve ő volt városának és nemzetének elismert politikai capacitása, a szász városoknál hagyományos conservativ szellem a város első hivatalának betöltésénél rendes körűlmények között még nála sem tett kivételt. Még 1610 végén is, midőn Szeben eleste után a politikai láthatár Brassó fölött is fenyegetően borúlni kezdett, mellőztetett. A bírói méltóságot megtartotta a legöregebb senator, Drauth János, kinek talán nevét sem ismernők, ha Weiss naplójában föl nem jegyezte volna, s kinek tényleg a lefolyt nevezetes eseményekben vajmi kevés része lehetett. Brassó fölkelése, e merész lépés minden következményeivel Weiss Mihály műve volt; fölemeltetése világosan kifejezte azt, hogy a város a forradalmi úton, az ő vezetése mellett, reményli. Ha voltak is egyesek, kik politikáját nem helyeselték,* a nagy többség föltétlen bizalommal csatlakozott hozzá, s e bizalom az általa követett politika helyességében egy perczig sem ingott meg.
Mint pl. az évkönyvíró NÖSSNER SIMON.
És Weiss nem riadt vissza a rá várakozó föladat súlyától. Polgártársainak áldozatkészsége és föltétlen bizalma által támogatva, diktatori hatalmat vett kezébe. Szokatlan erélylyel és csak a kivételes viszonyok által megmagyarázható önállósággal és rendkívűli hatalommal fogott a város kül- és belügyeinek vezetéséhez.* Első feladata volt a város jó viszonyát a szomszéd havasalföldi vajdához, helyreállítani. Ez iránt a tanács a szükséges lépéseket a portánál már 1611 őszén megtette, s nem eredménytelenűl, mert a török biztos, ki deczember közepén Brassóba érkezett,* a porta parancsát hozta, hogy a város siessen Radul vajdával a békét megkötni.* A tanács, mint gondolni lehet, nem habozott a parancsot teljesíteni, s 1611 deczember 30-án Forgáts Mihály és Benkner János senatorokat egy 81 frt értékű ezüst serleggel Havasalföldre küldötte, hogy a kibékülésre az előkészítő lépéseket megtegyék.* 1612 január 11-én a követek visszatértek, s követte őket január 21-én Radul vajda követe, Mihalaki klucser (= étekmester) azon megbízással, hogy a megkezdett béketárgyalásokat a brassóiakkal, a török biztos jelenlétében, befejezze.* A tárgyalások, melyek részint Brassóban, részint Törcsváron folytak, január 28-án a béke megkötésére vezettek. Örömét a tanács az elért siker fölött a török biztosnak és a vajda követének adott ajándékokkal fejezte ki.*
Csak egy futólagos összehasonlítás az 1612. és a megelőző évek számadási könyvei között, mutatja Weiss rendkívüli hatalmát e válságos évben. A kiadások indoklása, még pedig a legfontosabb kiadásoké, nem úgy hangzik, mint eddig a «tanács parancsára», hanem «a bíró úr parancsára».
A biztos nevét nem tudjuk, a Stadthannenrechnung kapucsi agának nevezi.
Stadthannenrechnungen 1612. 1611 deczember 27-ről.
Stadthannenrechnungen 1612. 1611 deczember 30-ról.
Stadthannenrechnungen. 1612 január 21-ről.
Stadthannenrechnungen. 1612 jan. 28. Ist dem Kluször Mihalaki ein Phar geschirr verehret worden weigt Mark 36. dem Kapuschi Aga ist auch verehret worden ein hoffbecher
weigt M. 60 L. 30 zu 61 fl. 60 den.
Item 6 silberen Löffel weigen M. 1. L. 1. zu 17 fl – den.
Item sein dem Thircken vom H. Richter 4. Mader verehret worden ein zu 2 fl. 8 fl. – den.
weigt M. 60 L. 30 zu 61 fl. 60 den.
Item 6 silberen Löffel weigen M. 1. L. 1. zu 17 fl – den.
Item sein dem Thircken vom H. Richter 4. Mader verehret worden ein zu 2 fl. 8 fl. – den.
A kibékűlés a havasalföldi vajdával – bár nem volt a régi szoros szövetség – sokat könnyített Brassó helyzetén, s Weiss nyugodtabban és több reménynyel nézhetett a jövő küzdelem elé. A török biztos jelenléte a városban, közreműködése a béke helyreállításában a szomszéd vajdával, jele volt annak, hogy a portánál az erdélyi eseményeket figyelemmel kísérik, s Brassó ez oldalról támogatásra számíthat. Ez magyarázza meg a brassói bíró magas önbizalmát a fejedelemmel szemben.
Báthory, miután 1611 végén a magyar rendekkel Tokajban kiegyezett, 1612 január második felében Szebenbe visszatért s minden figyelmét a brassói lázadás elfojtására irányozta. Nem akarta a békés kiegyezés lehetőségét elvágni, s mielőtt fegyverhez nyúlt volna, még egyszer felszólította Weiss Mihályt a hódolatra; mert ellenkező esetben ágyúit a város alá viszi s ágyúkkal erőszakolja ki a hódolatot. De Weiss már ekkor föltétlenűl bízott a török pártfogásban és a hódolatra való felhívást gúnyosan és nem csekély önérzettel utasította vissza. Levele, melyet egész terjedelmében naplójához* csatolt, így hangzik:
I. h. 221. l.
Felségednek minden Isteni és a haza javával nem ellenkező dolgaiban jót kívánok és szolgálatomat ajánlom. Ha igazán és jól mondja Horatius: Virtus est vitium fugere et sapientia prima stultitia caruisse, én is igazán és jól mondom, hogy Felségednek hasznos és jó szolgája voltam csak avval is, hogy a hol igen könnyen árthattam volna Felségednek, Imreffi János Uram is társam lött volna hozzá, a ki ugyan kért is rá, nem ártottam, sőt azt is arról avocaltam; volt olyan ember, a’ ki Felséged életét fogyasztani igen kész volt, csak találhatott volna olyan módot benne, hogy az emberek nem ő neki imputálták volna a Felséged halálát, a mikor pedig Felséged kegyetlenségéért és mód nélkűl való viaskodásáért a város elidegenedett volt Felségedtől, nem mondom azt hogy aperte Felségednek ártani nem igyekeztem volna, mert tartoztam vele, mint hogy én a’ városé voltam, ’s vagyok, ’s nem az enyém, és noha szánkottam a Felséged szép szerentséjét, melyben Felséged a’ szegény nemzetemet és nemzetségemet megtartván lehet vala, de inkább kellett szánkodnom a’ városunk romlásán és pusztulásán, kiben Felséged ejteni akarta. És ugyan azért könyörgök most is Felségednek, Felséged térjen vissza Fogarasból, és maga kárára és gyalázatjára a’ Sárkányon ne jöjjen által, Isten tudja, és maga is (ha által jő) eszébe veszi, hogy itt nem efficiál semmit, tartsa Felséged hadát más szükségére, hadd jőjjön meg emberünk a portáról s Magyarországból, azután, ha az Isten úgy akarja, hogy Felségedé legyünk, Felséged keze alá térünk sub honestis utraque parte conditionibus: Nemo potest sibi summere quicquam, nisi sit ei datum desuper. Ez ellen ha Felséged igyekezik, nincsen mit tennünk, élnünk kell avval, a’ mit a’ jó Isten és a’ természet adott, Felséged mindenekről megbocsásson. Fortunam tuam mi Princeps pressis tene manibus, lubrica est; impone felicitati et voluptati tuae frena, facile eam reges; ubi non est pudor, nulla cura juris, nulla pietas, nulla castitas, instabile regnum est.
Cedo, vale, sine me, sine te, sin et aura valere.
Datum Coronae 27. Januarii A. D. 1612.
Datum Coronae 27. Januarii A. D. 1612.
Serenitatis Tuae
olim fidelis Servitor
Michael Fejér.
olim fidelis Servitor
Michael Fejér.
Mint e levél is mutatja, Weiss a fenforgó viszály elintézését főképen Konstantinápolyból várta, hová a levél keltét megelőző napon újra követet küldött,* s ha már ez a körűlmény, mint felségi jogának érzékeny kisebbítése Báthory büszkeségét mélyen sérthette, még mélyebben sérthette azon hang, mely Weiss levelét átlengi, s minőt uralkodók alattvalóiktól hallani nem szoktak. De Weiss, mint aláírásában ki is fejezi, nem tekintette magát többé Báthory alattvalójának. Csüggedetlen erélylyel készűlt a küzdelemre, melytől a fejedelem bukását reménylte, s melyre kül- és belföldről egyiránt buzdításban részesűlt.* Az akkor úgynevezett újvár – a mai fellegvár – még befejezetlen erődítési munkálatait erélyesen folytatta, s a rendes körűlmények között alig száz főből álló városi katonaság létszámát már 1611 őszén a hétfalusi magyarok közűl toborzott katonákkal kétszáz főre emelte föl,* s a toborzást azután is folytatta. 1612 elején már háromszáznál több zsoldos állott rendelkezésére, s ügynökei a Radullal történt kibékűlés után Havasalföldön is megkezdették a zsoldosok szedését.* Ezen év első hónapjaiban a hadi készületek a városban minden egyéb tevékenységet háttérbe szorítottak. Fegyverek, zászlók és kürtökre vonatkozó kiadásokat olvasunk csaknem minden napról a számadási könyvekben. A lobogókról letűnt már a Báthoryak családi czímere; a sárkányfogak helyét Brassó czímere, a korona a gyökérrel, foglalta el.* A város Weiss Mihály vezetése alatt még a külsőségekben is önálló hatalomként lépett föl. Hadseregét saját pénzverdéjéből kikerűlt pénzzel fizette; arany és ezüst pénzt veretett különböző formában és értékkel.* Mi sem mutatja Weiss dictatori állását fényesebben, mint azon körűlmény, hogy az aranypénzek egy nemét saját czímerével verette.*
Stadthannenrechnungen. 1612 január 26.
Azon urakon és nemeseken kívűl, kik mint Báthory nyilt ellenei Brassóban tartózkodtak, mások is álltak Weisszal összeköttetésben, így pl. Péchy Simon, ki január 23-án küldött Koncz Mihály szolgája által a városnak leveleket. (Stadthannenrechnungen. 1612 jan. 23.) A szász városok közűl Segesvárral a levelezés állandóan folyt. (Stadthannencrehnungen 1612. passim.)
Bánfi naplója i. h. 255. l.
BENKNER kézirati krónikája, i. h. Stadthannenrechnungen. 1612 január–márcziusról.
Stadthannenrechnungen. 1612 márczius 7-ről.
Bánfi naplója i. h. 158. l. BOJTHI 312. l. Weiss annaleseinek folytatója i. h. 239. l.
A Weiss által veretett pénzek a következők:
1. Aranypénz nyolcz közönséges arany súlyával. Weiss czímerével.
2. Aranypénz tíz közönséges arany súlyával. Egyik oldalon borostyán-koszorúban e felirattal:
Ille in equis et curribus.
Másik oldalon a szegélyen: Nos in nom. Dei confidimus. 1612. Közepén Brassó czímere. Ez felelet volt Báthory érmére, mely egyfelől Brassó képét ábrázolta, a másik oldalon pedig egy pánczélos lovagot hadsereggel.
3. Aranypénz. Egyik oldalon Brassó czímere e körirattal:
Deus Protector Noster.
Másik oldalon a Boldogasszony képe e körirattal:
Patrona Ungariae. 1612. C. B. (Civitas Brassoviae.)
4. Ezüstgaras. Egyik oldalon e körirat:
Deus Protector Noster.
Közepén a lengyel sas. Másik oldalon: Grossus Civitatis Brass. 1612.
TARTLER-TRAUSCH: Collectanea. 11. k. 259. l. Kézirat, i. h.
1. Aranypénz nyolcz közönséges arany súlyával. Weiss czímerével.
2. Aranypénz tíz közönséges arany súlyával. Egyik oldalon borostyán-koszorúban e felirattal:
Ille in equis et curribus.
Másik oldalon a szegélyen: Nos in nom. Dei confidimus. 1612. Közepén Brassó czímere. Ez felelet volt Báthory érmére, mely egyfelől Brassó képét ábrázolta, a másik oldalon pedig egy pánczélos lovagot hadsereggel.
3. Aranypénz. Egyik oldalon Brassó czímere e körirattal:
Deus Protector Noster.
Másik oldalon a Boldogasszony képe e körirattal:
Patrona Ungariae. 1612. C. B. (Civitas Brassoviae.)
4. Ezüstgaras. Egyik oldalon e körirat:
Deus Protector Noster.
Közepén a lengyel sas. Másik oldalon: Grossus Civitatis Brass. 1612.
TARTLER-TRAUSCH: Collectanea. 11. k. 259. l. Kézirat, i. h.
Brassai érem.*
Resch gyűjteményéből. Rombauer felvétele. Felirata: Gross. civita. Brasso. 1612.
Mialatt a fejedelem Kolozsvártt és Szebenben a Brassó ellen tavaszszal megindítandó hadjárat előkészületeivel foglalkozott, az alatt a Barczaság és Háromszék határos részein a háború csaknem szünetlenűl folyt. A haderők kölcsönös gyöngesége folytán azonban nem lehetett szó rendes hadjáratról sem a székelyek, sem a brassóiak részéről. Az ellenségeskedés kölcsönös zsákmányló becsapásokban nyilvánúlt, melyek mindkét részre, de különösen a barczasági szász községekre végtelen kárt és pusztulást hoztak. E küzdelemben a fajgyűlölet egész hévvel tört ki, mit nemcsak a szász krónikásoknak a székelyekre szórt szidalmai bizonyítanak, hanem még inkább azok, e kor míveltségi viszonyairól elszomorító képet nyújtó diadaljelek, – levágott székelyfők – melyekkel a brassóiak kapuikat és bástyáikat ékesítették.* Úgy látszik, hogy a brassóiak az elpártolt szász községeket szerették volna visszahódítani; de haderejök még ekkor a jól megerősített s részben székelyek által védett templomkastélyok bevételére nem levén elégséges, a nyilt falvakat pusztították, s be-becsapkodtak a Székelyföldre is. Február első napjaiban, számszerint mintegy ötszázan, megtámadták Hidvéget, hol épen ekkor Mikó Ferencz, Csikszék vice-kapitánya feleségét akarta eltemettetni, s a falut felprédálva, mintegy 17 jobbágyot lemészároltak.* Február kilenczedikén kizsákmányolták a Háromszék és Barczaság határán fekvő, a fejedelemhez visszatért szász községeket, s azután a háromszéki falvakat rohanták meg. Sok zsákmányt szedtek össze, de visszajövet a székelyek megtámadták őket és a zsákmányt visszavették.*
Stadthannenrechnungen. 1612. passim.
MIKÓ FERENCZ i. h. 221. l. Stadthannenrechnungen, 1612 februárról. A zsákmány gyanánt hozott ökröket a városgazda adta el, s a pénzt azután a katonaság között kiosztotta. Egy ökör ára ekkor 6 1/2 frt volt.
BENKNER kézirati krónikája, i. h.
Nagyon természetes, hogy e portyázó kirándulásokat a székelyek nem nézték tétlenűl; ők is becsapásokat intéztek a Barczaságba s felprédálták a Brassóval tartó szász és magyar községeket.* Sőt február 11-ikén magát Brassót is megrohanták. Egy székely csapat a mondott nap éjjelén meglepte Bolonyát, Brassó egyik külvárosát, s mintegy 20 embert megölt és többeket megsebesített. Egy pattantyús is a székelyek kezébe akadt, ki még a Forgách hadseregéből maradt vissza Brassóban. Ezt a fejedelemhez, Szebenbe küldötték, ki a szerencsétlent ágyú elé kötöztette és darabokra lövette.*
A Brassóhoz ragaszkodó magyar falukat (Hétfalu) a székelyek ez évben ismételten feldúlták, úgy hogy a város e faluktól ez évben semmi adót nem kapott. Törzburger Castellanrechnungen. 1612. Városi levéltár.
NÖSSNER i. h. 68. l. Bánfi i. h. 256. l. BENKNER kézirati krónikája i. h. és Stadthannenrechnungen. 1612 febr. 12-ről.
Ez alatt egyre folyt a levélváltás is Weiss és a háromszékiek között a béke tárgyában; de miután a brassói bíró a fejedelemmel teljesen szakított, s a hódolatról hallani sem akart, természetesen sikertelenűl. A február 11-iki megrohanás után Weiss szemrehányó levelet intézett a háromszékiekhez, hogy a fejedelem oldala mellett oly annyira buzgólkodnak a város ellen, melynek erejére hivatkozni ezúttal sem mulasztotta el: «tudja Kegyelmetek pedig jól, – írja e levélben – hogy necessitas dociles facit, erővel vitézzé tettek bennünket. Emberünk, gondolom tudja Kegyelmetek, több vagyon, hogynem Kegyelmetek Székelységűl lehet, lábunk, kezünk annyi, mint egynek Kegyelmetek közűl, lovunk jobb, szerszámunk, fegyverünk több, erősségünk nem kicsin: elégtelen a Kegyelmetek ereje ilyen dologra.» De a fejedelem nem is bízta ügyét csupán a székelyekre. Február végén már a hajdúk is megjelentek a Barczaságon, s február 17-ikén Szebenben kelt levelében értesítette Báthory a háromszékieket, hogy mihelyt magyarországi gyalogjai beérkeznek, megindúl a brassói árulók ellen. Felhívta őket, hogy legyenek készen, különösen élésről gondoskodjanak, s egyszersmind megbízta őket, hogy, miután Brassóban az a hír terjedt el, mintha ő, a fejedelem Magyarországon meghalt volna, közöljék levelét a brassóiakkal is. A székely had vezérei teljesítették a fejedelem kívánságát, s a levelet beküldötték Brassóba. Weiss megköszönte a figyelmet, de kijelentette, hogy a fejedelem levele épen nem rettentette meg: «vígan várjuk Ő Felségét – írja válaszában – s az örömet is készek vagyunk meglőtetni».
Weiss agitatiója Konstantinápolyban, s az elért eredmény: a török biztos megjelenése Brassóban és a város kibékülése a havasalföldi vajdával, aligha maradtak titokban a fejedelem előtt. A török beavatkozása által az addig elszigetelt fölkelés veszélyesebb jelleget öltött fel, s ez magyarázza meg, hogy a czélba vett hadjárat megkezdése előtt a fejedelem még megkísértette a brassóiakat szép szerével hódolatra bírni. Február 23-ikán a Báthory által előreküldött s Bothfalvánál táborozó hajdúkapitányok: Török István, Mocsonyi Gergely, Horváth András és Bánházi István, értekezletre hívták föl a tanácsot; s e czélra követek kiküldését kérték a város és Bothfalu között folyó Tömös vizéhez. Weiss csakugyan ki is küldötte Benkner és Herschel senatorokat, nem ugyan a Tömös vizéig, hanem Ó-Brassó végéig, hol az értekezlet megtartását ajánlotta; de a beszélgetés a senatorok és a hajdúkapitányok között, valamint a későbbi izenetváltások sem vezettek eredményre. Hogy minő feltételeket ajánlottak a fejedelem emberei, nem tudjuk; csak az ismeretes előttünk, hogy Weiss a hódolatot mindaddig visszautasította, míg követei a portától és a bécsi udvartól meg nem jönnek, mi világosan mutatja, hogy már ekkor a portáról jött hírek a török segély megnyerésére a brassóiaknak alapos reményeket nyújtottak, s Weiss, a mennyiben az alkudozások fonalát fölvette, csak időt akart nyerni. Ép oly kevés sikerre vezetett a Weyrauch Dávid, kőhalmi királybíró, által kezdeményezett közvetítés. A kőhalmi királybíró, Báthory buzgó híve, természetesen nem volt kedves ember Brassóban, különösen Weiss előtt, s épen azért nem is kísértette meg egyenesen Weisshoz fordulni. A Báthorynak még a múlt év őszén meghódolt Földvár, szász község bírójának közvetítését vette igénybe s ezzel iratott Chrestelschmied Tamás, brassói senatornak. Tudatta Báthory nagy hadi készületeit azon figyelmeztetéssel, hogy ha a város idejekorán meghódol, ő közbenjár, hogy se a városnak, se a polgároknak baja ne történjék. De Weyrauch nagyon csalódott, ha azt hitte, hogy Weiss mellőzésével és rémítgetéssel a tanácsot hódolatra bírhatja. A hit, hogy a várost veszélyes helyzetéből csak Weiss politikai eszélyessége mentheti meg, rendíthetetlen volt Brassóban, s a válasz, mit a földvári bíró Chrestelschmiedtől, tulajdonképen magától Weiss Mihálytól kapott, gúnyos visszautasítás volt: «ha az egész ország ránk jön is, van mivel megvendégeljük, a szállások a város körűl és a fejedelmi konyha készen állanak, a bors az ágyúkban van, jőjjön, a ki jönni akar… A mi pedig a fejedelem kegyelmét illeti, abban nem csak én vagyok Tamás, hanem az egész város, s ha Dávid úr azt akarja, hogy mi is Dávidok legyünk, küldje be Szilvásit és Rhenert, hogy kezünket oldalukba tehessük; akkor a fejedelem jó helyre hozta határunkba népét és ágyúit, s Dávid úr is a magot nem vízbe, hanem jó földbe fogja vetni.»*
Közölve vannak e levelek Weiss naplójában i. h. 222. s köv. l.
Ha nem is épen vígan, – mint a székelyeknek írta – de lehetőleg elkészűlve várta Weiss a fejedelmet. A sikeres ellentállásra, mindaddig, míg a portától vagy Bécsből a várt segítség megérkeznék, megtett mindent, a mi hatalmában volt. Február második felében futárjai egymást érték Tergovistben, hogy a vajdától segítséget, vagy legalább engedélyt nyerjen zsoldosok toborzására.* Nem mulasztotta el a vajdánál időző török követnek is írni, s Báthorynak zsarnokságát elpanaszolva, Brassót, mint a szultán hű városát tüntetni fel, mely szabadúlását nehéz helyzetéből a szultán kegyelmességétől várja:
Stadthannenrechnungen. 1612. februárról.
«Ebben az hatalmas császár Brassó városában lakó emberek, – írja többek között – mindenkor oly igazsággal és hívséggel voltanak az portához, hogy soha az hatalmas császár vétket nem talált bennek, minemű inségben, és mely igen megrontottanak legyen Báthory Gábor miatt, nem lehet, hogy Kegyelmed sok emberektől nem értette volna eddig, sőt nemcsak mi, Brassaiak, hanem az egész százság, kik az hatalmas császárnak leghasznosb szolgái voltunk, mert nem hajdú, nem katona, hanem mi adtuk esztendőnként az hatalmas császárnak az adót; mostan pedig, holott nem hagytuk, nem is hadjuk magunkat megtréfálni, mint az Szeben városiak, haragjában és boszújában hajdút, katonát, székelyt az városunkon kívűl lakó szegény parasztságra eresztett, hogy öljék, vágják, és vesztegessék az hatalmas császár juhait a portának nem kicsiny kárára, rajtunk, tudni illik a városon mit mívelhessen, ha ide mer jönni, azt mi időnek előtte nem mondjuk, megérti az hatalmas császár portája és ő is Báthory Gábor nagy szégyen vallása után eszébe veszi, hogy nem maga erejének kellett volna tulajdonítani, hogy erdélyi fejedelem lehetett, hanem az hatalmas császár kegyelmességének, kiért az hatalmas császár juhait is nem kellett volna megnyúzni, hanem csak gyapját kellett volna venni, mert ő az ő erejével és vitézségével csak egy várost sem tudott volna megvenni, ha az hatalmas császár kegyelmessége neki nem adta volna. Mi azért ő tőlle semmit sem tartván, tartjuk magunkat csak az hatalmas császár köntösséhez és ő hatalmasságától várunk.»*
Weiss naplója i. h. 231. l.
Ugyanekkor a városban a hadi készületek lankadatlan buzgalommal folytak. A fellegvár árkait mélyítették, magát a várat ostrom esetére élelmiszerekkel és kézi malmokkal látták el, s hogy a fejedelmet – mint Weiss írta – csakugyan díszesen fogadják, még a vár sánczaira is lobogókat tűztek ki.* Nagy sikernek tekintették, hogy Weiss a múlt év őszén a fejedelemhez pártolt Hermányt újra hódolatra bírta.* Kevéssel utóbb Weiss, hogy a barczasági szász községeket szorosabban Brassó ügyéhez kösse, e községek előljáróit a városba összehívta, s miután a város segítségét megígérte, megintette őket, hogy a fejedelem csábításainak ne engedjenek és Brassótól, meg a szász nemzeti ügytől el ne szakadjanak.* Ígéretét meg is tartotta, már csak azért is, hogy a brassói őrség által a netalán ingadozó falusi népet féken tartsa. Márczius 11-ikén 25 embert küldött Feketehalom segítségére, mely község a Fogaras felől közeledő fejedelmi hadak támadásának első sorban volt kitéve, s midőn a fejedelem megérkezéséről biztos híreket kapott, márczius 23-ikán ismét tizenhat hétfalusi darabontot. Ugyanezen napon Vidombákba is huszonöt brassói katonát helyezett el.*
Stadthannenrechnungen. 1612 február és márcziusról.
BENKNER kézirati krónikája, i. h. Hogy ekkor és nem mint a Brevis Consignatio (i. h. 253. l.) mondja, a mindjárt elbeszélendő hadjárat folyamán pártoltak vissza a hermányiak Brassóhoz, mutatja az, hogy már márczius 10-kén, tehát a hadjárat megkezdése előtt, székely fejeket küldenek Brassóba. Stadthannenrechnungen 1612 márczius 10-ről.
BENKNER kézirati krónikája.
Stadthannenrechnungen. 1612 márczius 11 és 23-ról.
Márczius első napjaiban a fejedelem Szebenből Fogarasba ment át s ide rendelte magához a Barczaság összes községeiből az esküdteket, kemény büntetéssel fenyegetve mindazon községeket, melyek rendeletének engedelmeskedni vonakodnának. De a meddig Weiss hatalma ért, a felhívás eredménytelen maradt. Csupán azon községek engedelmeskedtek, melyek már a télen meghódoltak volt a fejedelemnek, s ezek közűl is az újra Brassóhoz pártolt Hermány küldöttei elmaradtak. A megjelent községi képviselőket a fejedelem megdícsérve, hazabocsátotta azon utasítással, hogy a hadsereg számára élelmi szerekről gondoskodjanak.*
Brevis Consignatio i. h. 251. l.
Márczius 23-ikán Báthory átlépte a Barczaság határát s Feketehalomhoz érkezett, hol hozzá a székelyek is csatlakoztak. Még az nap estve megszállotta e Brassóval tartó szász községet. Mint a barczasági szász községek legtöbbjének, úgy Feketehalomnak is, erődítése a falakkal körűlvett templomból, az úgynevezett templomkastélyból állott. Ide menekűlt az egész község lakossága, míg a fejedelem hat ágyúját egészen a falak közelében, azoktól csupán egy kőhajításnyira állította fel. Egész éjjel és a következő napon lövette a falakat; de az ostromlottak kezdetben jól tartották magokat. A toronyban elhelyezkedett brassói katonák lelőtték az udvari gyalogoknak alkapitányát, s az ostromlók egyik ágyúját is hasznavehetetlenné tették; mindazonáltal a harchoz nem szokott paraszt nép kitartása hamar véget ért. Midőn márczius 25-ikén reggel a fejedelem mindnyájok lekaszabolásával fenyegetőzött, ha a kastélyt azonnal föl nem adják, a község vénei alkudozásba bocsátkoztak, s azon ígéret mellett, hogy kegyelmet nyernek s összes szabadságaikat megtartják, meghódoltak a fejedelemnek és a kastélyt megnyitották. «A brassói katonák az alkudozásról mitsem tudtak, – beszéli Benkner senator* – s midőn értesűltek, hogy a feketehalmiak meg akarnak hódolni, az égre kérték őket, ne higyjenek Gábornak, ők továbbra is megvédik a kastélyt. Midőn ez mitsem használt, arra kérték a parasztokat, hogy őket is vegyék be a kiegyezésbe, vagy legalább engedjék meg, hogy próbáljanak szerencsét, hátha keresztűl vághatnák magokat, de az áruló parasztok egyik kérésöket sem teljesítették.» Valószínűleg a fejedelem feltételűl tűzte ki a brassóiak átadását, mert midőn a kastély átadatott és a brassóiak kezébe kerűltek, talán, hogy Weisst és polgártársait megrettentse, boszúját a brassói katonákkal kegyetlenűl éreztette. Három nap múlva Keresztényfalva határán húszat közűlök karóba vonatott; míg a hétfalusi magyar darabontokat felakasztotta, s azt az egyet, ki a hóhértisztet végezte, hírmondóúl Brassóba küldötte.* Hálátlan dolog volna e kegyetlenséget mentegetni akarni. A polgárháború minden időben irgalmatlan volt, s nem igen szokott bűnös és ártatlan között különbséget tenni. Brassó város számadási könyvei is erről győznek meg minket. A mit a krónikák elhallgatnak, elbeszélik ezek. Karóba húzás és felakasztás volt a brassóiak kezébe kerűlt székelyek sorsa. Feketehalom tehát Brassóra nézve elveszett. A fejedelem elszedette a lakosságtól a fegyvereket, s a templomkastélyban egy kapitány vezetése alatt kétszáz főből álló őrséget hagyott hátra.
Kéziratban levő krónikája i. h.
A mit MIKÓ FERENCZ (i. h. 222. l.) elbeszél, hogy Weiss a hirmondót hóhérságáért felakasztatta volna, az csak kósza hír lehetett a magyar táborban: mert a brassói krónikák mitsem tudnak erről, sőt a Stadthannenrechnung sem, mely pedig minden ilyen kiadást pontosan fölemlít. Másfelől KRAUSS és utána a modern szász történetírók – köztük a legismertebb TEUTSCH (Geschichte der Siebenbürger Sachsen, II. k. 154. l.) – az állítják, hogy a nyársra vonott brassói katonák, brassói tanulók voltak, mi természetesen Báthory tettét még gyűlöletesebb színben tünteti fel. Ez azonban nem áll. A Stadthannenrechnungban világosan katonákról és nem tanulókról van szó: «11 Martii. Schickt der W. H. Richter 25 Knecht gehen Zayden auff den Zaydener ihr begehren etc.» és később: «25 Martii. Schickt der W. H. Richter 16 ungrish Trabanten so auss den Blöszdörfern waren gen Zayden»-Stadthannenrechnungen. 1612.
A keresztényfalvi templomkastély.*
Muschalek fénykép-felvétele után.
Rozsnyó fellegvára.*
Adler fényképe után Cserna Károly.
Vidombák, hová a fejedelem márczius 26-ikán vonúlt, ellentállás nélkűl adta meg magát, ép úgy, mint Keresztényfalva márczius 27-ikén; a Weiss által kiküldött brassói őrség mindkét helyről előre távozott. Most Báthory a Barczaságnak Brassó után legkeményebben megerősített pontja, Rozsnyó ellen fordúlt. A Bucsecs és Királykő aljában fekvő városkának erősségét nem a temploma, hanem a város fölött magasan és meredeken emelkedő sziklacsúcson épített várkastély képezte. Míg a fejedelem e várkastélyt a szomszéd déli hegyről két ágyúval erősen lövette, Brassóban az ostrom híre roppant izgatottságot keltett föl. A rozsnyói vár fekvésénél fogva uralkodott a Brassóból Törcsvár felé vezető úton; e vár elvesztése a város összeköttetését Havasalfölddel a legnagyobb mértékben veszélyeztette. A legéberebb figyelemmel kísérték tehát a Rozsnyónál történt eseményeket; a Brassó és Rozsnyó között erdőkkel borított hegyek közé kiküldött kémek mindennap jelentést tettek Weissnak, kit Rozsnyó ostroma, úgy látszik nem csekély aggodalomba ejtett. Sürgetőleg szólította föl Brassó egykori szövetségeseit: Mogilla moldvai, Radul havasalföldi vajdát, Kendi Istvánt és Petrascot, hogy adott szavukról megemlékezve, legyenek hősök és siessenek a szorongatott város segítségére. A rozsnyói tanács mindjárt az ostrom kezdetén márczius 28-ikán, levélben tudatta a brassói tanácscsal veszélyes helyzetét s fölmentést sürgetett.* Weiss meg is tette azt, mit Brassó csekély hadereje mellett megtehetett. A rozsnyói tanács által közölt terv szerint, hogy egyszerre támadjanak az ostromlókra, még pedig éjjel, márczius 30-án 280 embert küldött ki, hogy éjjel a fejedelem táborát megrohanják, de ezek erejökben nem bízva, harcz nélkűl visszatértek. Szerencsésebb volt egy április 2-ikának éjjelén intézett támadás. A brassóiak hadereje, mely 435 főre ment,* a mondott nap éjjelén a Brassóból Rozsnyóra vezető hegyi ösvényeken észrevétlenűl megközelítette a fejedelmi hadsereget, s azt a sánczot, hol az ostromlók ágyúi felállítva voltak, meglepte. A brassóiak a sánczok fölött őrködő udvari gyalogok egy csapatját és az udvarhelyszéki gyalogokat szétugrasztották; az ostromlók ágyúit beszögezték, kerekeit elvagdalták s nehány tűzért levágtak. Ennél többre azonban nem mehettek. Erejük gyöngébb volt, hogysem a fejedelem táborát megtámadhatták volna, sőt tőrbe ejtéstől tartva, sietve visszavonúltak. Mindazáltal Brassóban e szerencsés expeditió, melyet győzelemnek vettek, nagy örömet okozott; Weiss nem mulasztotta el megjutalmazni vitézeit, kik az ágyúkat beszögezték. Csakhogy a kitűzött czélt, Rozsnyó fölmentését, a brassóiak mégsem érték el. A fejedelem az ostromot tovább folytatta és a rozsnyóiak a fölmentés reményéről most már lemondva, miután ivóvizök nem volt és a benlevő oláhok is zúgolódtak, április 3-ikán a várost föladták. Életöket és vagyonukat megtartották, de a várat fejedelmi őrség szállotta meg.
Közölve vannak e levelek Weiss naplójában, i. h. 234. l.
Annak feltüntetésére, hogy minő elemekből állott a brassóiak hadserege s hogy e háború nem annyira a brassói szászok vérével, mint inkább pénzével folyt, közlöm a következő kimutatást a városi számadási könyvekből (Stadthannenrechnungen. 1612 ápril 12-ről):
Nikulla oláh kapitány alatt volt 42 ember.
Száva Krentnesz kapitány alatt volt 50 ember.
Szavea kapitány alatt volt 24 ember.
Dobokay kapitány alatt volt 23 ember.
Pap Izsák kapitány alatt volt 43 ember.
Pap Benedek kapitány alatt volt 59 ember.
Kendi úr 3 szolgája.
Nagy Mihály alatt 80 ember.
Meylszer Hannes alatt 22 ember.
A gödörásóval volt 20 ember.
Poporsz Radul kapitány alatt volt 32 ember.
A biró úr 2 szolgája.
Hirscher Tamás úr 2 szolgája.
Hajmody Jánossal volt 8 ember.
Honterus János úr 1 szolgája.
Fronius Mihály úr 2 szolgája.
Fronius Dániel úr 3 szolgája.
Thais alatt volt 43 ember.
Nikulla oláh kapitány alatt volt 42 ember.
Száva Krentnesz kapitány alatt volt 50 ember.
Szavea kapitány alatt volt 24 ember.
Dobokay kapitány alatt volt 23 ember.
Pap Izsák kapitány alatt volt 43 ember.
Pap Benedek kapitány alatt volt 59 ember.
Kendi úr 3 szolgája.
Nagy Mihály alatt 80 ember.
Meylszer Hannes alatt 22 ember.
A gödörásóval volt 20 ember.
Poporsz Radul kapitány alatt volt 32 ember.
A biró úr 2 szolgája.
Hirscher Tamás úr 2 szolgája.
Hajmody Jánossal volt 8 ember.
Honterus János úr 1 szolgája.
Fronius Mihály úr 2 szolgája.
Fronius Dániel úr 3 szolgája.
Thais alatt volt 43 ember.
Rozsnyó ostroma alatt Weiss azon hitben, hogy a fejedelem Rozsnyó bevétele után egyenesen Brassót szállja meg, fokozott erővel dolgoztatott a város megerősítésén. Nehogy Rozsnyó felől a hegyeken át a fejedelmi hadsereg a várost meglephesse, ezen, eddig legkevésbbé fenyegetett oldalon is Bolgárszeg felé a falak előtt sánczot vonatott és a falakat őrházakkal látta el. A bástyákra új ágyúkat helyeztetett el s a falakon kívűl a legközelebb fekvő házakat lerontatta, nehogy azokat az ellenség búvóhelyűl használhassa fel. Még a tanulókat is fölfegyverezte, s minden meglepetés kikerűlésére az őrök egész éjjel jártak körűl a falakon. De a fejedelem, úgy látszik, nem tartotta többnyire székelyekből álló hadseregét elég erősnek, hogy az ostromra jól elkészűlt várost közvetlenűl megtámadja, s Brassó helyett Törcsvár ellen fordult, hogy a brassóiak összeköttetését Havasalfölddel elvágja. E fontos vár, mely az ezen időben leghasználtabb átjárót Havasalföld felé őrizte, úgy szólva minden ellentállás nélkűl esett a fejedelem kezébe. A vár őrsége, megrettentve a fejedelem kegyetlen eljárása által, melyet a Feketehalomnál elfogott brassói katonákkal szemben tanúsított, nem merte a fejedelem haragját ellentállással ingerelni. Hanklichesser János és Horváth Dávid porkolábok – mesterségére az első szabó, a második tímár – még mielőtt a fejedelem ágyúit felállította volna, alkudozásba bocsátkoztak s április 5-ikén a várat föladták.
Törcsvár.
Cserna Károly eredeti felvétele után.
Törcsvár elvesztése Brassóra nagy csapás volt. Havasalföldről kapta a város, mióta fölkelésben állott s a Székelyföld, nevezetesen Háromszék elzáratott előle, az élelmiszereket, innen toborzotta zsoldosai nagy részét, s innen remélt török pártfogás útján első sorban segítséget. Törcsvár elvesztése nem szakította ugyan meg teljesen az összeköttetést, de szerfölött megnehezítette. A tömösi és ó-sánczi szorosok igaz, hogy közelebb esnek Brassóhoz, de meredek és magas vízválasztón vezetnek át Havasalföldre, s még e korban, ha nem is járatlanok, de mesterséges út hiányában sokkal kevésbé voltak használhatók, mint a törcsvári szoros, mely jóval alacsonyabb vízválasztón vezet át. Természetes tehát, hogy Brassóban mélyen érzették e csapást, Törcsvár elvesztését, s Weiss a törcsvári őrség gyávaságán felingerűlve, iszonyú boszút állott. Törcsvári oláhok elfogták a vár átadása után bolyongó porkolábokat s velök együtt egynehányat az őrök közűl, s jutalom reményében Brassóba vitték. A brassói bíró azonnal kimondotta a vérítéletet, s a szerencsétlen porkolábok ápril 13-ikán iszonyú kínzások között végeztettek ki.
Törcsvár alól a fejedelem Brassót elkerűlve, ápril 6-án Hermány ostromára ment. E szász község a Brassótól Háromszékre vezető úton, sík vidéken fekszik, s minden erőssége a templomot övező, épen nem vastag falakban rejlett. A sokkal erősebb Rozsnyó és Törcsvár oly könnyű szerrel történt elfoglalása után, Hermánytól alig lehetett ellentállást várni; de Weiss, okúlva a tapasztalatokon s nem bízva a falusi szászok kitartásában, a templomkastély őrizetét ötven brassói darabontra bízta s vezérükké kinevezett egy János nevű cseh származású festőt, egy bátor és a hadi dolgokban igen jártas férfiút. Ez alkalommal a falusi szászok is harcziasabbaknak mutatkoztak. Ismételt elpártolásuk után a fejedelem kegyelmességére nem számíthattak, s azért a brassói őrség mellett híven kitartottak. Másfelől a fejedelem táborában hadakozó székelyek a táborozásban már kifáradtak volt s különösen az éhség miatt sokat szenvedve, hazafelé kívánkoztak. Miután a fejedelem ágyúi a falon rést ütöttek és a székelyek rohamra készűltek – mint egy szász krónikás beszéli* – János festő a székelyek elé rákétákkal megrakott kenyereket dobatott. A kiéhezett székelyek nagy örömmel kaptak a kenyerek után, de porúl jártak, mert az elrobbanó rákéták nagy pusztítást vittek közöttük végbe. Négy napi sikertelen ostrom után – miközben az ostromlók lőszerei teljesen elfogytak, – a fejedelem félbeszakította a hadjáratot, s az elfoglalt, valamint a már előbb meghódolt szász községekben székely és hajdú csapatokat hagyva hátra, Szebenbe visszatért.*
KRAUSS i. h. I. 31. l.
Leírják e hadjáratot MIKÓ FERENCZ i. h. 222., 223. l. NÖSSNER SIMON i. h. 68., 69. l. Bánfi naplója i. h. 256., 257. l. Brevis Consignatio i. h. 251. s köv. l. Néhány eddig ismeretlen részletet nyújtanak BENKNER kézirati krónikája i. h. Főképpen pedig a Stadthannenrechnungen. 1612 márczius és áprilisről.
A hermányi templomkastély.*
Fénykép után.
