V.
V.
Az állami élet fejlődésének új iránya Magyarországon. Mátyás, mint ennek úttörője. II. Ulászló és az oligarchia. A köznemesség törekvései. Az 1492-ik évi országgyűlés. A köznemesség túlsúlyra kap. Az oligarchia ellenszegülése. Az 1496-iki országgyűlés. A köznemesség támadása a kir. kincstárnok ellen. Az 1497. évi országgyűlés. Támadás Bakócz egri püspök ellen. Kanczellári hivatalától elmozdíttatik. Visszahelyezése. A köznemesség elkeseredett hangulata. Az 1498-ik évi országgyűlés. A köznemesség újabb vívmányai. A főpapság politikai hatalmának korlátozására irányuló törekvések. Az egyházi javadalmak osztogatására vonatkozó intézkedések. Werbőczi befolyása e törvények hozására. Politikai vezéreszméi. Szobi Mihály. Werbőczi politikai működésének nyomai az 1500-ik évi országgyűlés határozataiban. A köznemesség királyhoz intézett feliratát fogalmazza. Szerepe az 1501-iki országgyűlésen.
ABBAN az időben, a mikor Werbőczi a politikai küzdtérre lép, Magyarországban az állami élet fejlődése új irányt vesz. Ezt Mátyás készítette elő. A királyi hatalmat olyan magasra emelte, hogy korlátokat többé nem tűrhetett. Rómának fénykora állott előtte eszmény gyanánt, a mikor a köztársaság régi intézményei: a senatus és a népgyűlés csak arra szolgáltak, hogy az imperator akaratát szentesítsék; mikor a szabadság elvesztéséért a jólét és rend, az irodalom és művészet virágzása, a diadalok és hódítások voltak hivatva kárpótlást nyújtani. A renaissance által fölelevenített ezen ókori eszmény összhangzásban állott a modern állam megalapításának föltételeivel; a rendi állam alapját képező kiváltságok megszüntetésére czélzó törekvéssel.
Mátyás e tekintetben az első nagy lépést azzal tette meg, hogy az oligarchia hatalmát megtörte, kiváltságos állását megszüntette. Czélját nemcsak azzal igyekezett elérni, hogy egyrészről kiméletlenül alázta meg az egyházi és világi országnagyokat, kik útjába állottak, másrészről pedig alacsony sorsból emelte föl soraikba kegyeltjeit: atyja tiszttartóját nádorrá választatta: molnárlegényt temesi gróffá, budai polgárt kincstartóvá nevezett ki. E mellett két nevezetes törvényhozási intézkedéssel végezte a nivellirozás munkáját. Az egyik a közteherviselés elvének érvényesítése 1467-ben, az adómentesség kiváltságainak megszüntetésével;* a másik a törvény előtti egyenlőség megállapítása 1486-ban, a kivételes bíráskodás előnyeit biztosító kiváltságok eltörlésével.* Ekként az országnagyok és a köznemesség között emelkedő legerősebb válaszfalakat rombolta le.
Erről tüzetesen szólok Hunyadi Mátyás élete» czímű művemben.
A XXI. törvényczikkely az örökös grófok kivételével az országnagyok birósági exemptióit mind megszünteti.
Halála után az oligarchia újból fölülkerekedett és a szenvedett sérelmekért a királyi hatalom megalázásában keresett elégtételt. Ezt a gyenge II. Ulászlóval szemben könnyen elérhette volna; azonban a köznemesség nem volt többé hajlandó meghódolni a sok apró zsarnok előtt, kik elég erősek arra, hogy büntetlenül elnyomják; de sem a nemzet függetlenségét az osztrák dynastia hatalmi törekvései, sem az ország területi épségét a törökök terjeszkedése ellen megoltalmazni nem képesek.
A köznemesség most oda irányozta igyekezeteit, hogy a Mátyás király alatt meg állapított magánjogi egyenlőség mellé a közjogi egyenlőség előnyeit biztosítsa magának.
10. II. ULÁSZLÓ EMLÉKÉRME.*
II. Ulászló emlékérmét a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának eredeti példányáról Cserna Károly rajzolta. Körirata: × WLADISLAVS × D(ei) × G(ratia) × R(ex) × VNGARIE × ET × BOHEMI(e) ×.
Ez irányban az 1492-ik évi országgyűlésen küzdötte ki az első vívmányt; azzal a törvényczikkelylyel, mely kimondotta, hogy az országgyűlés megnyitására kitűzött határidő után legkésőbb negyednapra meg kell kezdeni a tanácskozásokat; nehogy a főpapok és országnagyok késedelmezése miatt «a középsorsú és szegény nemesek» költségből kifogyván, hazatérni kényszerüljenek s így a törvényhozói jog gyakorlásából tényleg kizárassanak. Ugyanezen czélból, öt évvel utóbb, (1495) megállapíttatott, hogy a király az országgyűlés megnyitása előtt tárgyaltassa az előterjesztendő ügyeket a főpapok, országnagyok és tanácsosok gyülekezetében, mire az országgyűlés gyorsan eljárhatván föladata megoldásában, nem lesznek többé «a középsorsú és szegény nemesek» kénytelenek az országgyűlés befejezése előtt, mivel költségből kifogytak, eredmény nélkül hazatérni. Még lényegesebb az a végzés, mely a királyt kötelezi, hogy az országgyűlésre «szintúgy mint a főpapokat, országnagyokat és előkelőket, a nemeseket is fejenként hívja meg», velük «közös tanácskozásban határozza el azt, a mi az ország javára és hasznára czélszerűnek látszik». És míg ez a czikkely az ország összes rendeinek a törvényhozásban való teljes egyenlőségét hirdeti: szintén az 1495-ik évi országgyűlés végzése az állami élet egy másik terén a köznemességnek túlsúlyát honosítja meg, kötelezvén a királyt, hogy az országos törvényszék ülnökeivé a főpapok és országnagyok sorából hármat-hármat, a köznemességből pedig tizennégyet válaszszon s azokat illő fizetéssel lássa el.
11. MÁTYÁS MEDAILLON-KÉPE.*
Mátyás medaillon-képe a wolfenbütteli herczegi könyvtár CORTESIUS «Laudes bellicae» czímű művét tartalmazó Corvin-codexének miniatureje. Fénykép után rajzolta Handmann Adolf. Körirata: MATHIAS × REX × HUNGARIAE × BOHEMIAE
Azonban az oligarchia nem adta meg magát s a királyt merész törvénysértésre csábította. Az 1496 nyarán az országgyűlés oly módon hirdettetett ki, hogy a köznemesség vármegyénkint két-két követ küldésére hivatott föl. A köznemesség meghódolt ugyan ezen rendeletnek; de ennek daczára az országgyűlésen képes volt erőteljesen lépni föl és a pénzügyek zavarteljes állapotáért olyan heves támadást intézett Erneszt Zsigmond pécsi püspök, királyi kincstárnok és Dombai Imre alkincstárnok ellen, hogy a király kénytelen volt őket elfogatni és bíróság elé állítani.
Az 1497 november 11-ikére hirdetett országgyűlésen, a fejenként meghívott és nagy számban egybegyűlt köznemesség még fenyegetőbb magatartást követett. Az oligarchia fejét, Zápolyai István nádort és a király legbefolyásosabb tanácsosát, Bakócz Tamás egri püspököt választotta ostromai czélpontjává. Amazt a szónokok azzal vádolták, hogy koronauradalmakat önkényesen foglalt el, közpénzeket sikkasztott és fiának a trónra készíti elő az útat. Az egri püspököt pedig az ő szövetségese és eszköze gyanánt tüntették föl. Ezért követelték, hogy a szent korona, melynek ők ketten őrei voltak, kezeikből vétessék ki és a köznemesség soraiból választandó négy koronaőr gondjaira bizassék; Bakócz ezenfelül kanczellári hivatalától is mozdíttassék el. A király kényszerítve látta magát arra, hogy mindkét kívánságot teljesítse.
12. A BAKÓCZ-ÉREM HÁTLAPJA.*
Bakócz Tamás emlékérmének egyetlen ismert példánya a M. Nemzeti Múzeum régiségtárában van. Körirata: SVM × DEA × VIRVTI × IVRE × LOCATA × COMES.
Azonban alighogy az országgyűlés szétoszlott, a király visszahelyezte Bakócz Tamást a kanczellári hivatalba, sőt az ország első egyházi méltóságára, a primási székre emelte.
Ez a tény alkalmas volt arra, hogy a köznemesség elkeseredését növelje. Egy ezen időben írt levélben olvassuk, hogy «a nemesség vele született gyülöletet táplál a főpapok és urak ellen, szüntelenül ujításokon töri fejét és legjobban szeretné, ha minden esztendőben urat cserélhetne.»
Az 1498-ik évi tavaszán tartott országgyűlésen a köznemesség a király elé járulván, szónokának beszédében «kiöntötte szíve keserűségét», és arra kérte őt, hogy «ne hallgassa meg ezentúl azokat, kik a közjót magánérdekeiknek alárendelvén, az ország szabadságainak fönntartását és helyreállítását megakadályozzák.»
A köznemesség, hogy eszméi és érdekei a királyi tanácsban is kellő nyomatékkal érvényesüljenek, követelte, hogy az országos törvényszék köznemes ülnökei, kiknek száma most tizenhatban állapíttatott meg, felerészben felváltva az udvarnál tartózkodjanak és a királyi tanácsba, valahányszor az egész országot érdeklő ügyek tárgyaltatnak, meghívassanak.
Továbbá, hatalmát az országgyűléseken állandósítandó, azzal a javaslattal állott elő, hogy a főpapok, országnagyok és nemesek fejenként megjelenni ne csak feljogosítva, hanem kötelesek is legyenek és azok, kik elmaradnak, későn érkeznek vagy a legfeljebb tizenöt napig tartó tanácskozások befejezése előtt távoznak, birságot fizessenek.
Ugyanekkor a köznemesség alkalmat keresett, hogy a nemzeti királyság eszméjéhez való ragaszkodását kifejezze. Elhatározta, hogy a királyválasztó országgyűlésekből az idegen fejedelmek követei kizárassanak; a miben bennfoglaltatik az az eltökélt szándék, hogy, ha Ulászló fiörökös nélkül múlnék ki, a nemzet a saját kebeléből választja meg királyát.
Már a megelőző országgyűléseken nyilatkozott az a törekvés, hogy a főpapság politikai hatalma, melyet ez időtájt az oligarchia és az udvar szolgálatának szentelt, korlátoztassék.
A köznemesség most is ideczélozó törvények egész sorozatának megalkotását vitte ki; úgymint, hogy főpapok jószágokat sem maguk, sem egyházuk számára ne szerezhessenek, koronaőri hivatalt ne viselhessenek; főispánságot is csak azok, a kiknek egyházával ezen tisztet a szent királyok kapcsolták egybe.
Azonban másrészről bebizonyította a köznemesség, hogy nem ellenséges érzület vezeti, hanem az egyház valláserkölcsi missziójának betöltésére súlyt fektet. Rendelkezett, hogy az egyházi javadalmakat ne «tudatlan fiatal emberek», hanem érdemes egyházi férfiak nyerjék el; a szerzetes egyházak csak az illető szerzet tagjainak adományoztassanak; világiak egyházi javakat ne bitorolhassanak, javadalmakat még ideiglenesen se tarthassanak kezeik között.*
Az 1492–1498. évkörben tartott országgyűlésekről tüzetesen szólok: A Magyar Nemzet Története IV. kötetében.
*
Már negyven esztendő előtt Szalay László, a nagyérdemű történetiró és jogtudós, fölismerte, hogy az 1498-ik évi végzemény «egy hatalmas értelmiség műve» s hogy az nem származhatik senki mástól, mint Werbőczi Istvántól.*
Magyarország Története. III. 422.
Csakugyan ez a végzemény magában foglalja azt a programmot, a mit megvalósítani Werbőczi közel félszázadon keresztül igyekezett.
)
13. WERBŐCZI EMLÉKIRATA.* (1500.)*
Werbőczi emlékirata a budapesti m. kir. tud. egyetemi könyvtár oklevélgyűjteményében maradt fenn: «Literae et epistolae originales saec. XVI. 263.» jelzet alatt.
Regnicole ad Regiam Maiestatem.
Quoniam infinite sunt querimonie nostre, quibus aures Maiestatis impulsare cogeremur, que dietim adeoque augmentantur, ut eas perscribere non sufficimus. Sed suplicamus Maiestati Vestrae, tamquam domino nostro gratiosissimo, ut eadem continentias et articulos decreti sui per omnia observare ac per alios observari facere dignetur. Ouibus obseruatis nos a cunctis iniuriis et offensionibus nostris absoluti erimus et liberi Maiestasque Vestra a crebris querelis et continuis suplicacionibus nostris quieta pariter erit.
Inprimis igitur cogere dignetur Maiestas Vestra universos dominos praelatos et barones ceterosque regnicolas, quod ipsi iuxta seriem decreti gentes eorum pro regni huius defensione paratas semper habere et conservare habeant. Neque ab hoc onere quisquam se abstrahere audeat, nec-aliquo sub colore exemptus permaneat.
Praeterea Maiestas Vestra invencionem hane novam, fiscales scilicet ecclesiarum dominorum praelatorum, [qui non nisi inter servitores et factores, propterea ecclesie eorum agere possunt], quorum impeticione inter omnia potissimum premimur et in dies grauamur, per eosdem aboliri facere dignetur.
Decimas insuper Maiestas vestra per eosdem dominos praelatos et ceteras personas ecclesiasticas exigendas committat. Quibus sic habitis querele nostrae cessabunt Maiestasque vestra quieta manebit. Juxta contenta decreti, nonis scilicet dominorum terrestrium prius exceptis et post decimis, non commutatis; suoque tempore, nam plerisque in locis decime vinorum circa festum beati Martini non sine notabili dampno colonorum exiguntur. Neque ab hoc onere quisquam exemptus permaneat. Ita, ut omnes persone, tam ecclesiastice, quam seculares, qui in seriem decreti in medium dominorum banderiatorum computati non sunt, in medium regnicolarum et per consequens illorum comitatuum, ubi bona eorum habentur, de eisdem bonis, pecuniis ad gentium conservationem exigendorum teneantur. Oui se reluctarent, bona ipsorum propterea birsagiari valeant et nec superinde quemquam in causam convenire possint, ymo si quos prima ratione de facto in causam convenissent, horum causae nullius sint firmitatis.
A nemzeti királyság helyreállítása, a köznemesség alkotmányos hegemoniájának biztosítása, a főpapság nemzeti és vallásos szellemének restauratiója: ezek politikájának sarkpontjai.
A XV. század utolsó éveiből fönnmaradt történeti emlékeink hallgatnak a vezérekről, kik a köznemesség könnyen föllelkesíthető, de nehezen fegyelmezhető tömegével megindították azt az actiót, melynek tervszerűsége és kivívott diadalai csodálatot keltenek, de az ezek értékesítésében bebizonyított tehetetlenség, mely a nagy erőfeszítést meddővé teszi, elszomorító látványt nyújt.
A későbbi eseményekből vont következtetés alapján állíthatjuk, hogy a vezér vagy a vezérek egyike Szobi Mihály volt s hogy őt Werbőczi támogatta lelkesedésével, irányította tudományával.
Az 1500-ik év tavaszán tartott országgyűlésen találkozunk legelsőben Werbőczi politikai működésének világos nyomaival.
Fönnmaradt az ő kezével frt fogalmazata annak a föliratnak, melyben a köznemesség a királyt fölkéri, hogy a korábbi országgyűléseken alkotott törvények végrehajtásáról gondoskodjék, az egyházi és világi urakat banderiumaik kiállítására, a főpapokat a tizedek behajtásában a régi szokás megtartására szorítsa.*
A budapesti egyetemi könyvtár «Analecta saeculi XVI.» czímű kéziratában Werbőczi irományai kis részét megőrizte. Ezek között egyik darabnak ez a fölirata: «Regnicole ad regiam maiestatem». Az esztendő, melyben készült, nincs megjelölve; de tartalma kétségtelenné teszi, hogy 1500-ban mutatták be a királynak.
Kétségkivül ő szerkesztette a végzeményt is, mely «a szétrongyollott és megfogyatkozott ősi szabadság» helyreállításának szükségességét hangoztatja és több czikkelyében a köznemesség kívánatait teljesíti.
Werbőczi a következő év tavaszán tartott országgyűlés tárgyalásaiban szintén közreműködött tollával.
Nem dönthetjük el, vajjon Werbőczi, kinek mint nemesnek joga volt az országgyűlések tárgyalásaiban résztvenni, a maga nevében, avagy talán Szobi Mihály megbizásából szerkesztette ezen iratokat?*
Erre utal egy fogalmazattöredék ugyanott.
