I.
I.
A nemzeti párt a mohácsi vész után. Werbőczi Zápolyai Jánoshoz csatlakozik. Politikai eszményei. Egyengeti Zápolyai útját a trónra. A tokaji értekezlet. Werbőczi beszéde. Buzgólkodása Zápolyai mellett.
AZOKAT a körülményeket, a melyek között az országot a mohácsi vereség szerencsétlensége érte, a nemzeti párt a saját politikai czéljainak szempontjából, kiválóan szerencséseknek tekinthette. Vezérei Zápolyai János és Werbőczi a csatában nem vettek részt. Életben maradtak és a katasztrófáért nem terhelte őket a felelősség, sőt ennek egész súlyát az udvari pártra háríthatták. Mivel pedig, a pápa kivételével, a külső hatalmasságok az országot a válságos helyzetben magára hagyták: még nagyobb határozottsággal, mint 1505-ben, hirdethették azt, hogy a nemzet csak saját erejére támaszkodva, csak saját kebeléből választott uralkodótól várhatja fönnmaradását.
Zápolyai János két évtized óta a nemzeti párt trónjelöltje volt. Most tehát a királynak, fiörökös nélkül bekövetkezett halálával megüresedvén a trón, tartózkodás nélkül tette meg a lépéseket, hogy királylyá megválasztatását előkészítse és biztosítsa.
Alighogy szeptember végén a törökök Magyarországból kivonultak, az ország rendeit október 14-ikére tokaji várába hivta meg a végre, hogy ott «arról, a mit a haza védelme és megmaradása tekintetében cselekedni kell, tanácskozzanak».*
A meghivólevélből egy példány sem maradt fönn; tartalmát ismerteti Várdai Pál egri püspöknek október 8-ikán Kassa városához intézett levele. Magyar Országgyűlési Emlékek. I. 4.
Werbőczi, feledve a történteket, eszményeinek és érdekeinek vonzó erejét követve, egyike volt a legelsőknek, a kik szolgálatukat neki fölajánlották. Még mielőtt vele találkozhatott volna, azzal igyekezett a közvéleményt számára megnyerni, hogy őt az ország szabadítója gyanánt tüntette föl. Október harmadikán a hontvármegyei Nyékről Selmecz városát arról értesíti, hogy Szolimán azért határozta el magát az ország elhagyására, mert tudósításokat kapott, hogy az erdélyi vajda hadai, Mayai Lukács sebesi kapitány vezérlete alatt, Törökországba törtek és nagy dúlásokat visznek ott véghez.*
A levél eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Ugyanakkor Werbőczi más irányban is igyekezett a trónra vezető utat Zápolyainak előkészíteni. Nem lehetett kétsége az iránt, hogy Mária királyné, az udvari pártnak életben maradt tagjaival egyetértőleg, testvérbátyja Ferdinánd főherczeg királylyá megválasztatása érdekében fog működni, támaszkodva azon szerződésekre, melyek a Habsburgdinasztia örökösödési jogát megállapították. Mindazáltal hozzá lévén szokva, hogy hiú remények bolygó tüzeinek nyomában járjon, meg akarta kisérleni, hogy őt elhatározásától eltérítse és így az országtól a polgárháború veszélyét távoltartsa.
Egyik bizalmas emberét, Bekényi Benedek ítélőmestert, Pozsonyba küldötte, hogy az oda vonult Mária környezetében tartózkodó magyar urakkal érintkezésbe lépjen s az özvegy királyné és Zápolyai János között létesítendő házasság gondolatát szőnyegre hozza. Bekényi Pozsonyból, október közepe táján, Haimburgba ment, a hol Ferdinánddal Mária éppen a magyar trón elfoglalása tárgyában tanácskozott. Azonban az ifjú özvegy, egyéni büszkeségének és dinasztikus politikájának sugallatára, a legnagyobb határozottsággal utasította vissza a tervet. Egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy «inkább kolostorba lép vagy akár koldulni megy, mintsem hogy Zápolyai János nejévé legyen».*
Bekényi küldetéséről Nádasdi Tamásnak 1526 október 15. és 18-án Ferdinándhoz írt levelei némi homályos és hézagos tudósitásokat tartalmaznak. (A levelek a bécsi udvari levéltárban. – V. ö. SMOLKA becses értekezését: «Ferdinand I. Bemühungen um die Krone von Ungarn». Archiv für österreichische Geschichte. LVII. 1–172.)
78. I. FERDINÁND.*
I. Ferdinánd arczképét az Országos Képtár olajfestményéről Mühlbeck Károly rajzolta.
Ezen tárgyalásokkal egy időben, október közepén, a tokaji vár, melyet a Tisza és Bodrog összefolyásánál Hunyadi János épített volt, Mátyás király pedig Zápolyai Istvánnak adományozott, nagyszámú előkelő gyülekezetet fogadott falai közé. A főpapok rendjéből csak Várdai Pál egri püspök, a zászlósurak sorából egyedül Perényi Péter temesi gróf és koronaőr jelentek meg. A régi nemzetségeket Báthori Endre szatmári főispán, a nádor testvéröcscse, Dóczi János királyi kincstartó, Drágfi János és Homonnai Drugeth Ferencz főispánok képviselték. Tömegesen jöttek össze a nemesség kiváló tagjai. Ott voltak azok, kik a megelőző országgyűléseken a nemzeti párt élén állottak Ártándi Pál, Bodó Ferencz, Glésán Pál és Szobi Mihály. A jelenlevők között az Ábrahámfi, Bajoni, Csaholi, Csáki, Czibak, Derencsényi, Gerendi, Ibrányi, Jakcsi, Jaksics, Kátai, Kenderesi, Kismarjai, Maczedóniai, Matusnai, Patócsi, Petrovics, Pöstyéni, Várdai, Vidfi, Vitéz családok sarjaival találkozunk.
79. MÁRIA KIRÁLYNÉ NÉVALÁÍRÁSA.*
Mária magyar királyné névaláírása 1529 szept. 20-án kelt leveléről a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában. Olvasása: Maria regina etc(etera).
Pest, Szatmár, Turócz, Ung és még néhány vármegye, az erdélyi három nemzet, Kassa és több más város követeket küldöttek.*
A jelenlevők névsorát csak részben adja a tokaji értekezlet harmincz tagjától aláírt országgyűlési meghivóírat. Azt kiegészíti ISTVÁNFI MIKLÓS, kinek a tokaji gyűlést illetőleg más (azóta eltűnt) forrás is állott rendelkezésére. Országgyűlési Emlékek. 4., 5.
Mindannyian találkoztak abban a felfogásban, hogy «a haza védelme és megmaradása» érdekében legsürgősebb teendő Zápolyai Jánost a megüresedett trónra emelni.
Alig volt arra szükség, hogy Werbőczi hatalmas rábeszélő és szónoki tehetségét értékesítse.
Ő volt a vezérszónok. Beszédében – melyet Istvánfi Miklós történeti munkájában föntartott – az 1505-ik évi végzésből merítette a leghatásosabb érveket annak bebizonyítására, hogy a királyválasztásnál idegen uralkodóházak igényeit tekintetbe venni nem szabad. Mind II. Ulászló, mind II. Lajos uralkodását kiméletlenűl bírálta. «Az idegen származású királyok – így szólott – többnyire fösvénységükkel, kegyetlenségükkel vagy hanyagságukkal gyűlöletessé tették magukat, súlyos csapásokat hoztak az országra. Ime, példa rá Ulászló, ki tunyán és dicstelenűl, mint vén aszszony ült a trónon. Nem akarok szólani szerencsétlen fiának vakmerőségéről, melylyel hadseregünk virágát, egykor ellenségeink között félelmet és rettegést gerjesztő erőnk és vitézségünk babérjait ocsmányúl és gyalázatosan feláldozta. Valóban az irgalmas Isten különös gondviselésének és kegyének bizonyítékát láthatjuk abban, hogy a gyászos emlékű harczmezőtől az erdélyi vajda urat, ezt a bátor és jeles férfiút távoltartva, életét megmenteni méltóztatott. Ekképen föntartotta számunkra azt, ki hanyatló hazánkat, ezen siralmas időben, bölcs tanácsával és győzhetetlen fegyverével megoltalmazni és fölvirágoztatni képes is, kész is».*
ISTVÁNFI: Historia regni Hungariae. 1758-iki kiadás; 84. – Alapos okaink vannak arra a föltevésre, hogy ez a beszédnem ISTVÁNFI műve, hanem rendelkekezésére állott Werbőczi szövege.
A jelenlevők egy része azt óhajtotta, hogy a királyválasztást azonnal végre kell hajtani. A hevesebbek már lelkesen éltették «János királyt».* Valószinűleg Mátyás megválasztatása lebegett előttük példa gyanánt.
ISTVÁNFI, 85.
Azonban Werbőczi tisztában volt azzal és meggyőzte a többieket is arról, hogy a királyválasztás csak a végre külön összehivott országgyűlésen foganatosítható. Erre nézve kétség nem merülhetett föl. Csak azt a kérdést kellett még eldönteni, hogy a királyválasztó országgyűlés összehivásának joga és kötelessége kit illet meg?
Törvényeink gyűjteményében egy 1485-ik évi végzemény foglaltatik, mely a nádor hatáskörét szabályozza és egyik czikkelyében megállapítja, hogy valahányszor a király fiörökös nélkül hal el, a királyválasztó országgyűlést a nádor hivja össze és a választásnál az első szavazatot ő adja. Azonban kétségtelen, hogy ennek a törvénynek létezéséről a mohácsi vész után semmit sem tudtak, és hogy a jelezett végzemény emlékirat természetével bír.*
Erről külön értekezésben tüzetesen szólok a Századok 1899-ik évi júniusi füzetében.
Az utolsóelőtti királyválasztó gyűlésre, V. László halála után, négy főpap, a nádor és hat zászlós úr; a legutolsóra, Mátyás halála után, az özvegy királyné, a környezetében levő főpapokkal és zászlósurakkal, bocsátották ki a meghivó leveleket.
Most Zápolyai János eleinte azt a nézetet vallotta, hogy a királyválasztó országgyűlés kihirdetésére Mária királyné van hivatva és ezért azzal a kérelemmel fordúlt hozzá. hogy ezt mielőbb tegye meg.* Azonban ettől a felfogástól a tokaji értekezleten – kétségkivül Werbőczi tanácsára – eltért és a körüle egybegyűlt rendekkel abban állapodott meg, hogy ők hirdetik ki a királyválasztó országgyűlést, melyet november 5-ikére, Fehérvárra hivtak egybe.
Ezt Mária királynénak Zápolyaihoz intézett válasziratából tudjuk. PRAY, I. 274.
«Egybegyűltünk, – írják a meghivólevélben, – hogy az ország védelméről, oltalmáról, a ránk nehezedett csapás és a közveszély elháritásáról tanácskozzunk. Azonban többszöri tárgyalás és értekezés után úgy találtuk, hogy fejedelem és igazgató nélkül… állandó és érvényes, az országra nézve jó és üdvös rendelkezéseket nem tehetünk.»
Mindazáltal érezték azt, hogy az országgyűlésnek az özvegy királyné és a nádor mellőzésével történt kihirdetése nem tekinthető kifogástalannak és párthatározat színét viseli magán; minélfogva attól kellett tartaniok, hogy a kihirdetett országgyűlést az ellenpárt körében törvénytelennek fogják tekinteni. Szükségesnek látták tehát gondoskodni arról, hogy a megjelenésre azokat is késztessék, a kik különben felhivásukat követni nem volnának hajlandók. Azokra, kik «akár makacsságból, akár hanyagságból» a királyválasztó országgyűlésen meg nem jelennek, súlyos büntetést határoztak, a melyet azonban nem írtak körül elég szabatosan. Olyan büntetésről beszélnek, «mely az ország pártütő és elszakadt tagjait megilleti, az ő unokáikra is gyalázatot hoz és a megválasztandó király által meg fog erősittetni.»*
Országgyűlési Emlékek, 7.
Ezen eljárásuk az eddigi gyakorlattól eltért, anélkül, hogy az óhajtott eredmény elérésére biztosítékot képezhetett volna.
A meghivólevelet a jelenlevők közül a legelőkelőbbek, számszerint harminczan írták alá. Élükön János vajda áll. Utána következnek: Eger főpapja, Perényi Péter, Báthori András, Homonnai Ferencz, Drágfi Gáspár és (a hatodik helyen) Werbőczi István «Magyarország szolgája.»*
I. h.
Eszerint ő nem tartott igényt arra, hogy pártfelei nádornak ismerjék el. Az utolsó országgyűlés határozata által teremtett helyzetet bevégzett tény gyanánt elfogadta. Mint hivatalt nem viselő úr szerényen elsőbbséget adott még a főispánoknak is. De csorbítatlan tekintélye az első helyet szerezte meg részére a köznemesség sorában.
A tokaji értekezlet szétoszlása után Werbőczi buzgó tevékenységet indított meg nemcsak a fehérvári országgyűlés sikerének előkészítése érdekében, hanem a végből is, hogy az urak mielőbb és pedig fegyveres, erővel csatlakozzanak a trónjelölthöz. A levelek, a miket szerte küldözött, mind elvesztek. Az azokra érkezett válasziratokból is csak egy kerülte el az enyészetet: Ráskai Gáspáré. Ez jelenti neki, hogy több jó barátja, sőt maga Mária királyné, nagy igéretekkel iparkodnak őt rábirni, hogy Ferdinánd főherczeg mellé álljon; azonban ő mégis kész mindent feláldozni és kétszáz lovassal fog a vajdához csatlakozni. Csakhogy ajánlatának értékét kétségessé teszi azzal a vallomással, hogy nem indulhat meg, mert pénze nincs, még húsz forinttal sem rendelkezik; egyúttal kifejezi azt a reménységét, hogy szolgálataiért a jutalom el nem marad; végül biztosítja, hogy Werbőczi annak, a mit érette tenni fog, úgy veszi majd hasznát, mintha közvetlenül a saját érdekében tenné.*
Az 1526 október 25-ikén Fülekről írt levél a bécsi állami levéltárban.
