II. MOHÁCS UTÁN. (1526–1542.)
II.
MOHÁCS UTÁN.
(1526–1542.)
MOHÁCS UTÁN.
(1526–1542.)
6. A BÉCSI BURG A XVI. SZÁZAD ELEJÉN S MÁSODIK FELÉBEN.
Dörre rajza.
A mohácsi vész társadalmat bontó hatása. – Ferdinánd párja: Zay, a bécsi udvar bejárója. – Országszervezés. – A török haderő, jancsárok, szpáhik. – A XVI. századbeli magyar huszárság. – Zayék pusztulása, a délvidéki nemesség föjebb vonúl. – A szenyéri bitorlás. – Zay vőlegény, elveszi Garay Borbálát. – A XVI. század műveltjei, Zay képzettsége, viszonya a protestantismushoz.
A mohácsi csatasíkon királyunk esett el. Halálával az udvari élet megszűnt. Az emberek szétfutottak, mindenkit elfogott a félelem. Azt, hogy ez a csatavesztés, törökdúlásnál, királyhalálnál egyebet is jelent: akkor nem hitte senki. Kevés ember volt nálunk, a ki az események messzehatását fel tudta volna fogni. A sánta nádorispán Báthory István az özvegy királynét követé, Szapolyay Jánosnak a vajdának emberei, még a király testét sem lelték meg, s már is foglalgatják a jószágokat. Habsburgi Ferdinánd még csak készülődik új királyságára, mire hat héttel a mohácsi csata után ellenfele meg is koronáztatja magát. Megindúl a két immár koronás király harcza, melyben a János hada húzza a rövidebbet. Egyszerre csak kitalálják a cseri barátok, még pedig az evangéliomból, hogy: «a ki vele jót teszen, az az ő atyjafia». Az atyafi pogány volt, s mert János király kezetcsókoló fiává lett, segített is a jó szultán, de megtartotta a megsegített oszágot kamat fejében.
A mohácsi nemzedéket túlszigorúan ítélik meg, a kik képviselőitől minden erkölcsi érzést megtagadnak. Inkább szerencsétlenek, mint gonoszok, s rövidlátók mint elveteműltek. A politikai fínom ravaszkodáshoz hiányzott bennök a műveltség, de a nemzettel született bizonyos jogérzék útját állotta a teljes anarchia bekövetkezésének. Vissza kellene mennünk az igazságos király koráig, fejtegetni kellene a Dózsa-hadak féktelenkedését, Szapolyay vajdának az emberkínzás terén kifejtett művészetét, ha teljesen ki akarnók domborítani azokat az eszméket, melyek a magyar társadalom akkori rétegeit foglalkodtatták. Csak kard által volt megoldható, hogy vajjon a két szemben álló elv közűl melyik igazságos: az a jogalap, melyen a nemzeti párt állott, vagy a szerződés, melynek alapján Ferdinánd király hívei helyezkedtek? Eleinte a vajdának volt nagyobb pártja, azután a Ferdinándé kerekedett feljűl, mert jobban s ügyesebben tudott vesztegetni. A magyar úr büszke, helylyel-közzel kegyetlen vitéz, de véghetetlenül hiszékeny, s ígéretekkel leköthető vala. Ferdinándnak megvolt az az ügyessége, hogy nem egyszerre adott mindent, apránként ajándékozgatott, hogy az illetőnek legyen még mit reménylenie. János sokat ígért, de a míg csak lehetett, nem tartotta meg szavát, s a mikor megtartotta volna, már akkor nem volt módjában.
Lajos király udvarának maradványa, mely el nem züllött, nagyobb részben az özvegy közelében maradt s vele a Ferdinánd pártját uralta. Zay Ferencz, a mohácsi veszedelem után az özvegy királyné mellé szegődött. Fiatal katonaember létére, folyton Szapolyay ellenes körökben mozogva, hol is kereshetett volna megfelelőbb tért működésének, mint a Ferdinánd táborában? Az a Zay Ferencz ki később megírván korának egy episodját,* Szapolyayt gonosz képmutató úrnak, Werbewczy Istvánt érdemetlen embernek tartja, ifjú korában egész lélekkel síkra szállott a török párt ellen. Nyiltan tette. Károly király Zay ellenségeskedését azzal torolta meg, hogy nagy- és kis-pói jószágát még 1526-ban elfoglalván, Pöstyéni Ferencznek adományozta.* S ettőlfogva Zay még szorosabban ragaszkodott Ferdinándhoz, ki magához vette az udvarba s a válságos 1527–1530 években is, midőn János király Szulejmán hadaival Bécsig jött, ott tartotta. Tollal karddal szolgálta urát, s ez viszont «bejáróvá» (aulć familiaris) tette. Attól fogva híven kitartott mellette s még Budának 1530. ügyetlenségekben páratlan ostromoltatása, és a német hadvezérlet gyámoltalansága sem ejtette kétségbe. S szolgált eleinte, fiatalsága egész hevével önzetlenül, ingyen és anyjától is segélyeztetvén, szolgálataiért semmi jutalomban sem részesült. Később sem részesült volna, ha nem követi kortársai példáját. Követelni kezdte, hogy őt is méltassák figyelemre. Jószágai parlagon hevertek, jobbágyait rablánczra fűzte a török, a megmaradottakban a fekete rácz császár, Cserni Jován tett nagy kárt. Ferdinánd természetesen neki is igért jutalmat,* de csak 1531-ben fizettetett 400 forintot.*
Az Landorfejérvár elveszésének oka e vót és így esött.
Családi lev. B. 116. A Pöstyéniek 1550-ben kihaltak; Zay e jószágait 1559-ben ismét visszakapta. (U. o. G. v. I.)
Családi lev. J. I.
Orsz. lev. kincs. oszt. B. R. Mart. 4. aug. 23.
)
I. FERDINÁND MAGYAR KIRÁLY.
I. Ferdinándnak több képe maradt fenn egykorú művészek által készítve, a közlött Lautenack rézmetszetének kicsinyített másolata.
Pollák metszése.
Nem sokáig maradt az udvarnál: tért keresett geniusához illőbb szolgálatokra.
Ferdinánd királynak elvitázhatlan érdeme, hogy daczára országrésze siralmas állapotának, pénztelenségének, folytonos hadakozásainak: szervezte a kormányzás és hadügyigazgatás ágait, és komoly rendet akart csinálni a pénzügyekben. Udvari kamarát, cancellariát állított fel, s a szerteszéjjel lézengő hadi anyagot, mely a banderiumok megfogyása következtében szervezetlen vala, összegyűjteni igyekezett, s rendezte a horvát és szlavon végeket. De mind e törekvéseit végetlenül megnehezíté, hogy oly erővel állt szemben, mint a Szulejmáné.
Akkoriban a kitünően iskolázott, rendes török hadsereggel egyetlen európai sem mérkőzhetett. Nehéz eldönteni miben volt Szulejman nagyobb: a hadak vezérletében vagy a szervezésben. Török történetírók el-kanuninak, a törvényhozónak nevezik.
Két hasonlíthatlan előnynyel dicsekedett alatta a hadsereg. Jól fegyelmezett, s jól fizetett vala, s legújabb időkig hadjárat idején kétféle elemből alakúlt. A kapu-kulik és szerhadakulik zsoldosok valának, a müsselemek, timarok vagy ziametek, állandó zsold: eulufé nélkül szolgáltak. A zsoldos katonák soraiból 1326-ban alapított jancsárok (jenicserik) váltak ki, kiknek száma a XVI. században 12–30000 között váltakozott. Ez az állandó csapat másfél századdal előzte meg VII. Károly francz-archerjeit s a mi fekete seregünket. Szabályzatuk példányképét mutatja egy jól fegyelmezett, jóban rosszban összetartó hadcsapatnak. Följebbvalóiknak vak engedelmességét, önmaguknak holtig való barátságot fogadtak. Külön kaszárnyákban laknak. Ruházatukban egyszerűek, szakállukat nem borotválják, életrendjükben mértékletesek. Az izlámnak fanaticus oszlopai, vitéz voltukon felűl még a Szent-Bektas rendnek is tagjai. Könnyű vérű, léha embert nem tűrnek maguk közt, s az újoncznak kemény próbaévet kell kiállania. Az előléptetésben a szolgálat évei határoznak, s nem a különös vitézség, mert abban mindnyájan egyformák. Büntetéssel csak saját tisztjeik illethetik őket s ezt külön módon intézték el. Az öregekről, rokkantakról gondoskodnak.
Házasodniok nem szabad. Nem űzhetnek külön mesterséget, összes foglalkozásuk: az ima s a harcz.*
État militaire ottoman, depuis la fondation de l’empire jusqu’a nos jours par. A Djevad Bey I. Constantinople 1882. 56. l. és a nyugati források nyomán SALAMON F.: Magyarország a török hódítás korában. 105. l.
6. JANCSÁR AGA.
A jancsár aga és timár Jost Aman nagy képéről vétettek, melyet ő 1562-ben készített s a török követségnek ez évben Frankfurtba érkezését tünteti fel egy nagy lapon.
Ágotha rajza.
Nem kevésbé jeles a lovasság szervezete. Úgy a napi zsoldon lévő szipahik, mint a hűéres timárok és zaimok a XVI. század elején mintaképei a földerítő és előcsatározó lovasságnak. Fegyverzetük, a lóanyag jósága, gyakorlottságuk megannyi előnyök a nehéz és a legtöbb esetben gyakorlatlan német lovassággal szemben. A török hadsereggel győzni könnyű volt, mert egységes volt a vezérlet, kitűnő a fegyelem s gyönge az ellenfél. S ha vereséget is szenvedett a sereg, nem veszté el önbizalmát.
7. TIMÁR.
Ágotha rajza.
Magyarország hadereje a szultánéval szmben csak egyes részeit illetőleg állítható párhuzamba. Banderialis katonaságunk szétzüllött, főpapjaink, főuraink hadállíthatási képességét a dúlások majdnem megsemmisítették, a német és spanyol zsoldos hadak mindenben ellentétei a mértékletes, fegyelmezett, ájtatos jancsárnak: dorbézolók, rakonczátlanok, s a mi a fővezér szegénységéből folyt, rendetlenül, rosszúl fizetett s táplált nép. A török rendes katonaság urának s magának, de nem szükségből rabolt, a mi zsoldosainkat legtöbb esetben az inség vitte rá. A mi azonban másfelől nemzetünk katonai szellemét fényesen jellemzi, az, hogy soha nem csüggedett. Oláh, bolgár, szerb, bosnyák ott hevert a győző lábainál, jobbjaik hitehagyott török vezérekké lettek, népük föladva a szabadulásnak még csak reményét is, rajahkép szolgálta pogány urait. Csak ugy, mint ezek a népek, azonkép nyugat nemzetei a magyarságot tekintették a törökség ellen hatalmas védbástyának. A mi az alsódunai s Száván túli vidéken harczra kész nép volt, hozzánk menekül s magyar zászló alatt küzd. Dúlás, népírtás, szolgaság nem törték meg a magyar fajt. Igazi hódító nemzethez illőleg nem adta fel a harczot egy téren sem, még a törökkel tartók is csak szövetkeztek, de nem olvadtak vele egybe. Az országgyűlések panaszai, egyes írók jellemzései, sejtetik velünk a nyomort, mely Magyarország túlnyomó részét sújtja. S a nép bizonyos ősi naivitással, szótlanul tűr mindent. Tudjuk hogy sokat szenvedett, de nem panaszkodott soha, bízott a jobb jövőben. Ez jellemzi azt a törhetetlen erőt, mely a folytonos guerillaharczokban nyilvánúlt.
A XVI. század magyar huszársága bátran állítható a török hadsereg mellé, melytől sokat is tanult. Lovaik kiválók, fegyverzetök czélarányos, fegyelmezettségük mintaszerű. Ferdinánd s hadvezérei könnyen megértették, hogy ezt a fegyveres magyar erőt sikeresen alkalmazhatják a török ellen. «A törökök elevenebbek, futásban, támadásban egyaránt, mozdulataik gyorsak, dúlni, égetni pusztítni jobban tudnak a cseh és német hadaknál Azért kell derék huszárokkal állani elébök, ezeket pedig Magyar-, Szlavon-, Horvátország bőven adja».* Adta is bőven, katonát úgy, mint vezért. Nyáry Ferenczet, Batthynáy Farkast, Ostrosith Miklóst, s Zay Ferenczet messze-távol ismerték s rettegték.
Egykorú kútfő: MEYNERT: Das Kriegswesen der Ungarn. 135. l.
A magyar huszárság, szervezete szerint századokba volt osztva. A kapitány száz «jó lovas» huszárnak parancsolt, a kiknek nemeseknek kellett lenni: de a szabály alól sok a kivétel, a vitéz közembereket a király rendesen megnemesíté. Pánczélinget s tolós, nyakvértes sisakot viseltek. Volt hosszas pajzsok, kardjok, kelevézök és szekerczéjök. Csizmájuk kurtaszárú nagy szegsarkantyús, bokáig érő, s mint egy szemtanú írja, a sarok alá egy kis posztógalacsint tesznek, hogy erősen álljanak kengyelvasban.* Mindenik kezén három – hat ló volt, melyeket fegyveres lovászlegény gondjaira bízhatott. Fegyverzetükről, lovaik minőségéről a lustrákon győződött meg a kapitány. A kinek valamelyik készlete hiányzott, azt a hadi biztos pótolta. Egy-egy lovas vitéznek négy magyar forint hópénz járt, a kapitány egy-egy lovasáért egy fél forintot húzott, ha teljes volt százada, 50 forint volt a hópénze s így mindig érdekökben állott teljes létszámban tartani fenn csapatjukat. A csapathoz tartozott még a zászlótartó s egy trombitás.
MEYNERT i. m. 135. l.
A beteg vitézek hópénze rendesen kijárt. A lóban s lovászban esett kárt a hadi pénztár pótolja. A tisztességes módon rabúl esett huszár fizetést húz. Hadi szabályzatuk nagy fegyelemről teszen tanúságot. Minden vitézt hite köté zászlajához. A gyávát, akár várból akár csatasorból fusson is meg, fejvesztés éri. A ki őrséget nem akar állani, vagy onnan megszökik, helyén elalszik, lováról leszáll, azt keményen büntetik. A gyakorlatok és lustrák alkalmával szigorú rendet tartottak. A társak egymás iránt szeretettel viseltetnek, bujtogatni egymás nemzete ellen főbenjáró bűn, a haragtartás, árulkodás tilos.
A század kapitányától függött, s úgy ragaszkodott hozzá, mint atyjához. Hatalma nagy volt béke idején, korlátlan az ellenség előtt. Meghagyása nélkül nem szabad az ellenséghez közlekedni. A ki ennek mozdulatairól valamit megtud s nem tesz jelentést: áruló, a kit távollétében is el lehet ítélni. Szigorúan tiltja a szabályzat a polgárok s jobbágyok zsarolását, csak úgy, mint a foglyok bántalmazását. Fejét veszik annak, a ki hivatalos személyt, vagy élelemszállítót bántalmaz. A vitézek szolgái is kemény fegyelem alatt állanak: a ki urát elhagyja, azt felakasztják. Az ellenfél szökevényeit s a nem-nemes önkénteseket megesketik a szigorú felvigyázat alatt tartják.
Feladatuk: a király iránti hűségöket vérök ontásával bizonyítani, vezéreiket, kivált a külön (particularis) magyar hadak főkapitánya, minden veszedelemben követni. Viszont a király is megigérte zsoldjuk pontos kiszolgáltatását.*
Zay-ugróczi levéltár, könyvgyűjtemény: 179.
Ilyen fegyelmezett huszársággal azután támadni s győzni lehetett. Ezekről elmondhatta Lantos Sebestyén:
«Nagy sok országban ők jó hírt hagyának
Magyaroknak hírt, nevet jót hozának»*
Magyaroknak hírt, nevet jót hozának»*
Régi magyar költők tára III. 207. (505).
Hősünk a királyi udvarból egyenesen táborba ment. Huszárcsapat kapitányává lett. Vitézei a Dráva mellékéről való jó nemesek, van köztük somogyi és vasi fiú is. Zsoldjukat – már a mikor – a szlavóniai adóbúl fizetik.* A király ugyan ígéri a pontos fizetést, de csak az ígéretnél marad. Pemfflinger Márk, a magyar kamara elnöke, nagyszámban kapta a fizetés-meghagyásokat, majd mindennap jutalmat adnak ennek, vgy annak a pártosnak, de annál ritkábban folyt be az adó. A népesség majd mindenütt fogyott, a végbeli megyéknél minduntalan megakad a közigazgatás. A fizetetlen magyar katonaság nem rabolt, nem fosztogatott, mert kapitányaik gondoskodtak róla. A dunnátúli végeken Ostrosics Miklós, Bakics Pál híres vitézek csapatai s Zay Ferencz huszárjai portyáztak. A három kapitány mondhatni saját költségén hadakozott a folyton portyázó törökkel. Mikor 1532-ben Szulejmán dunántúli hadjáratát intézte, Bakicsék a kőszegi ostrom után hazafelé induló s rabolgató török csapatokban tettek nagy kárt. Míg Bakics a Szerémség felé szorítja a török hátvédeit. Zay és Ostrosics a Dráva vonalát őrzik.
Orsz. Levéltár, Ben. Res. fol. 9.
8. HAJDUK.
A hajduk Hufnagel egyik tájképéről (Komárom) vannak véve.
Pollák metszése.
Ez a háború végleg megrontá Zayt. Jószágai elpusztúltak. Anyja s testvérei földönfutókká lettek. 1530-ban Korogh vára, Valkó-vármegyében jelentékeny birtok, Zay kézre kerűlt,* de jövedelmet nem hajtott. Kiki úgy segített magán, a hogy tudott. A kisebbrendű nemesség a hatalmasabbnak udvarába szegődött fegyverhordozónak, a tönkre tett főbb rendűek közvetlen királyi szolgálatába állanak, s igyekeznek ki-kitűnni és jószágokhoz jutni. Jellemző vonása a kornak, hogy az emberekből nem halt ki a szeretet akkor sem, ha egyik atyafi Ferdinándot, a másik János királyt követte. A sógorság, távoli rokonság elég kapocs volt, hogy a védtelen egy hatalmas rokonnál keressen segélyt. A Dráva mellékéről való Zayakat s más menekülő nemeseket szívesen látták a Dunán túl. Somogy, Zala, Vas új hazájokká lett az alvidéki családoknak. Zay édes anyja Somogyba menekűlt, ugyan oda, hol a magyar huszárcsapatok tanyáztak. A vezérek Bakics, Zay s Osztrosics, hogy katonáikat fizethessék, az esztergomi káptalan szenyéri kastélyát és birtokát elfoglalták s ott elég otthonosan érezték magukat. A káptalan csak irásbeli nyilatkozatokkal tudta igazán védeni, de a huszárkapitányok nem sokat hajtottak a protestatiokra, sőt még a királyi parancsokra sem. Kiadták bérbe a birtokot s a jövedelmet elköltötték. Nem példátlan eset a török világ idejében. Különben Zay nem is vonta kétségbe a káptalan tulajdonjogát, ő csak hadi követelés fejében tartá megszállva a kastélyt s anyját és nővéreit is oda költöztette. Sőt elismeréssel viseltetett a káptalan iránt, mely miután jogát a birtok tulajdonára elismerték, önként ajánlotta föl kastélyát Zayéknak, kik négy évig űltek benne. 1536 őszén már nem laknak Szenyéren.*
Zay-levéltár F.
Esztergomi kápt. levélt. Lad. 65. fas. 3/3 s Lad. 28 fasc. 5/8 és Családi Lev. F. I/6. 7.
Anyagi viszonyaik kissé megjavúltak. Elfoglalt javaik iránt pereket indítának. Családi okirataikat – úgy mint ma az értékpapírokat – a nagy ínség idején Ferencz úr még 1533-ban zálogba vetette, s hosszú időbe kerűlt, míg az a pozsonyi uzsorás kereskedő vissza adta.* Csöndesebb lett az idők folyása is, a János és Ferdinánd pártbeliek alább hagytak a versengéssel, békét óhajtottak. Az átállások egyik pártról a másikra napirenden voltak, de a viszonyok bizonyos állandóság jellegét ölték fel; a Dunántúl s Horvátország, meg a Kis-Kárpát vidéke Ferdinándot, a Tiszavidék s Erdély Jánost uralta. A pártállás nem állott útjában a családi összeköttetésnek. Jánospárti embernek leányát sok esetben Ferdinánd párti veszi el, s viszont. Zay Ferencz határozott Ferdinándos érzelmei daczára igen jó viszonyban élt a mai tótországi területen lakó jánospárti nemesekkel. Jó régóta bejárós Garay Lőrincz házához, a Garay család utolsó férfi tagjához, a ki csak leányokkal volt megáldva. Erzsébetet Istvánfi Pál kir. tanácsos, később baranyai alispán, a híres történetíró nagybátyja, Katalint Markos, rácz nevén Ocsárevics Péter vette el, nagy jánospárti; Anna, Maczedoniai, vagy, a mint magyarosan hívták, Görög Lászlónak volt felesége, a legifjabb Borbála, Lőrincznek Paksi Luczától született leánya, Zay Ferencznek lett élete párja.
Családi lev. A. 89.
Garay Lőrincz azok között foglal helyet, kik bármerre s bárki felé fordúljon a sors kedvezése, csak nyerni tudnak. Ulászló király uralkodása alatt kissé – a hogy ma mnodanók – a nevéért ellenzékeskedett, s azután a hűségre átlaltérés fejében öt valkó-megyei birtokkal jutalmaztatott.* A Garayak tulajdonságai közűl csak az erőszakos kapzsiság maradt meg nála. Két feleségétől négy leánya volt, nagy bánatára László nevű fia kis korában halt el. A gyönyörű Garay-vagyon a leányok között oszlott meg. A négy leány csakhamar elkelt. Lőrincz úr nemcsak jóságos, hanem pénzes ember is volt, mely körülmény a XVI. század házasúlandó ifjaira is varázszsal bírt. Borbála, a legfiatalabb leány, szorgalmas, engedelmes gyermek, testvérei is mind szerették a már kicsi korában is jószívű békés lelket. Ez a testvéri szeretet egész éltükön keresztűl maradandó vala, s a sógorok is jól éltek egymás közt.
Családi levéltár, Garay-osztály.
Zay, anyja révén látogatta meg Garayék házát. Mint hadakozó vitéz – abban a korban egyáltalján úgy volt* – nem ért rá a folytonos udvarlásra. Szerette a leányt önmagáért, anyja meg saját érdeke is úgy kívánták, s viszont szeretteték. 1538-ban megtörtént az esküvő, még pedig a menyasszonyos háznál.* A deli végbeli kapitány násza fényes volt. Ferencz úr költségjegyzékeiből kitűnik hogy nagy fénynyel rendezte be háztartását. Csak selymet 110 forint árát vétetett Firenzeben Antenor Miklós kereskedőtől.* Napokig folyt a mulatozás Darnócz várában. Az alvidéki nemesség színe java ott dáridózott, együtt a Zay huszárbajtársaival.
Lakodalmak a XVI. és XVII. században. RADVÁNSZKY Béla, Századok, 1883. 207. l.
Családi lev. G. C/39.
U. o. C6/6.
Míg a nagyváradi béke következtében szélcsend áll be s a hadakozó felek fegyvere is nyugodott, Zay Ferencz is nyugalmas két évet tölt immár felesége körében. Rendezi ügyeit, gazdálkodik, de csapatát sem hanyagolja el. Szánt, vet, vadász, ismerkedik törökkel, némettel, ad s vesz portékát, perli családja jószágait. Ezt tették a Zayhoz hasonló állású emberek mindnyájan. Csak egyben nem követték Zayt, nem tanúltak annyit. A vitéz huszárkapitánynak nem csak fegyverekből, de könyvekből is szép gyűjteménye vala. A végbeli vitéz nemcsak karddal állt ki a síkra, de pennáját sem hanyagolta el. Míg társa Bakics Pál Török Bálinttal vált páros viadalra hívó erőteljes és közvetlen hatású gorombaságokkal ékes leveleket,* Zay Ferencz tudós hajlamait bölcselmi fogalmazványok bizonyítják.*
Történelmi Tár. 1879. 192. l. Közl. KÁROLYI Á.
Családi lev. Vegyesek.
A XVI. század harminczas éveiben a magyar társadalom nagy átalakuláson ment át. A politikai és pártküzdelmek mellé sorakozik az új vallásos eszméknek, a reformationak tért foglalása. A nagy távolság, a közlekedési eszközök hiányossága daczára Európa művelt emberei együtt éreztek. A humanisticus tanulmányok, melyek a theologiai felfogásnak új tápot adnak, egyesítik Közép-Európa összes intelligentiáját. A mohácsi vész előtt növekedett fiatal emberek között nem sok volt az iskolázott. Mátyás király tudományos köre olyan volt, mint egy ideiglenes telepítés. A telepítvény sokkal kevesebb ideig virágzott, semhogy maradandó hatást gyakorolt volna az egész magyar társadalomra. Teremtett tanúlt magyar emberekből olyan kört, mely az antik görög-római eszméken gyönyörűséget talált, s azokat élvezni tudta. Mátyás halála után a renaissancenak ez a magyar localis tonusa nem szűnik meg, de mozgató erő hiányában elhalványúl. Ulászló s Lajos királyok udvarában vannak írók, tudósok, de nincs Corvin-szellem. A XVI. század második tizedében a reformatio eszméi az országban rohamosan terjednek. Wittembergának egész kis magyar telepe van. Az új eszmék iránt való fogékonyság egyesűl az antik irodalom szeretetével. Az Oláh Miklósok és Zayak sokat olvastak, sokat írtak; a productió s a receptio közepette nem is volt elég idejök a meditatiora. A mit a humanisticus irodalom azóta produkált, hogy Zay eszmélni tudott, 1521 óta, azt ő mind elolvasta, megszerezte, mondhatni vérébe vette. Könyvtárát úgy látszik még budai királyi udarnok korában kezdé gyűjteni. Abban az időben több könyvárus dolgozott Budán;* Jeger Theobald, Paep János, Khaym Orbán, kik ámbátor csak missalek, egyházi és iskolakönyvek kiadásával foglalkoztak, de a classicusok olasz editioinak eladását is közvetítették. A magyar könyvárusok leginkább Velenczével állottak üzleti összeköttetésben: Aldo Manucci hírneves latin és görög kiadványai nagy kelendőségnek örvendének a magyar piaczon. A classicusokon kívűl Erasmus és Melanchton műveit olvasta Zay. A theologiai és biblicus iratok mellett egész sorozata a latin szerzőknek: Cicero, Sallustius, Ovidius, Varro, Livius, a görög Aristoteles, olasz humanisták és a hitújítók iratai képezik Ferencz úr szellemi fegyvertárát. * Még mint Mária királyné hívséges szolgája, ismeretséget kötött udvari papjával Henckellel, tájékozást nyert mi történik kívül nagy Németországban. A mohácsi vész után, a harminczas évek hadakozási alkalmával Zay viszonya nem szakadt meg a tudományos respublicákkal. A vallásújítás eszméi mindinkább tért hódítanak azok közt, kiket vérmérsékletük nem utalt arra, hogy apriori ellenezzenek mindent, a mi eltér a régitől. Nem is az egyháznak positiv megtámadása volt ez hazánkban. Papok, világiaik, kik az egyház s a római pápa buzgó híveinek vallják magukat Melanchton s Luther írataiban gyönyörűséget lelnek s a tudományos vizsgálódásban nem látnak hćresist. Az új mozgalommal senki sem volt tisztában, mind addig míg a német reformatio szervezkedni kezdett s az új tan predikátorai: wittenbergi magyar deákok nem kezdték az ige hirdetést. A főurak fiatal «nem pápista» káplánjai hatottak az egyes családokra. Teljes volt a siker, ha a házi asszonyt megnyerték új eszméiknek. Nádasdy Tamásné, Mágocsy Gáspárné, Batthyány Ferenczné a család házi körét reformálják, a predikátorok nekik ajánlják könyveiket, ők sokkal szabadabban vallhatnak színt, mint férjeik, a kik a katholikus udvart szolgálják. A protestans felekezetiség még csak egyházreformot jelent. Az emberek nem egykönnyen szoktak el a katholikus egyház sok százados szokásaitól. Az új hit irányát vallók misét hallgatnak, megszenteltetik házukat, s nem kívánnak elszakadni az általános egyháztól.*
Gr. KEMÉNY József: Irodalmi Kalászok. – Die Anfänge des ungarischen Buchhandels. Eugen ÁBEL. Ung. Revue. 1883. 177.
Családi levéltár. Kgy. 159.
Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. KÁROLYI Árpád és SZALAY József. 1882. XIX. l.
9. MELANCHTON FÜLÖP IMÁJA.
Ilyen reformbarát volt Zay Ferencz is, ki Melanchton imádságait olvassa, de világért sem múlatja el a breviarium olvasását. A német reformatorok közt leginkább Melanchton szerette hazánkat. Magyar tanítványainak atyai barátja vala, s gondoskodott róluk akkor is, mikor tanúlmányaik végeztével kenyeret indulának keresni. Főurakkal, papokkal, írókkal folytonosan levelezett. Nádasdy Tamást és Perényi Pétert ő bíztatta, ajánlott nekik papokat, s írataival ő irányozta a németek figyelmét a törökdúlta Magyarországra.* Bizonyos, hogy Zayval is levelezett, s ez is kortársainak reformirányát vallotta. Zay vallásos irányára három körűlmény gyakorolt döntő befolyást, a miért ő határozottan sohasem vallhatott színt, sőt később üldözőjévé is lett az új hitnek. Édes anyja és felesége testtel lélekkel ragaszkodnak a római hithöz, isten csapását látják az új mozgalomban, s a hol csak lehet pártját fogják a katholikus papoknak. Azután Verancsicscsal való barátsága teljesen e nagy pap vallásos befolyása alá rendelé, ki eleinte barátja az új iránynak, de később ostora a protestansoknak. Zay azonkívül teljesen a Ferdinánd szolgája, él, hal uráért és a míg az él, nem nyilvánít soha sem nézetet. Ezért maradt meg Zay katholikusnak.
Melanchton és magyarországi barátai: FRAKNÓI V. Századok. 1874. 149. l.
10. NŐI ÖLTÖZET A XVI-IK SZÁZADBAN.
A női öltözet Jost Aman Theatrum Mulierum czímű művéből a magyar női öltözet. A keretet hozzá Nagy készítette.
Nagy rajza.
