VI. A MOLDVAI KALAND, KASSAI FŐKAPITÁNYSÁG.
VI.
A MOLDVAI KALAND, KASSAI FŐKAPITÁNYSÁG.
A MOLDVAI KALAND, KASSAI FŐKAPITÁNYSÁG.
26. Kapu és a tabernaculum.
Új emberek. – Ferdinánd és Miksa. – Heraclides Jakab, a moldvai trónkereső élete folyása, Laszky Albert. – Heraclides viszonya Miksához s a protestáns áramlathoz. – Lengyel viszonyok. – Zay kassai főkapitánynyá lesz. – Kassa a XVI-ik században, fontossága. – Heraclides Zayt megnyeri. – Bécsben pártolják a prćtendenst, Zay lelke az actiónak. – Toborzás. – A kassaiak elégületlenek Zayval. – Huszár Gál predikátor esete. – Zay Verancsics embere. – Huszár Gál megszökik. – Heraclides vállalata sikerűl. – Moldvai viszonyok. – Balassa János és kortársai. – János Zsigmond szerepe. – Az erdélyi fejedelem az ifjú fejedelem jelleme. – Zay a harczias párt híve. – 1562-iki hadjárat, Hadad, fegyverszünet. – A felvidéki társadalom. – Zay báró. – 1563-iki országgyűlés. – Miksa koronázása. – Zay Anna násza. – Zay moldva vajdája megbukik, megölik Szucsavában. – Ferdinánd halála. – Az 1565–5-iki hadjárat. – Schwendi Lázár fővezér jellemzése. – Zay szereplése a tiszai harczokban. – Zay vénűl, haza vágyik.
A XVI. század harczai, a folytonos pártvillongás, s ezzel kapcsolatban a birtokszerzés könnyű módja egyszerü pártváltoztatás által, s végre annak tudata, hogy minden ember annyit ér, a mekkora erővel kardjával sújtani tud: mind ez tág tért nyújtott olyanoknak, kiknek eszöknél és erejöknél egyebök sem volt, hogy a porból magas méltóságokra emelkedjenek. Ilyesmi ugyan más időkben is előfordúlt, mert mindig voltak «uj emberek», de olyan nagy számmal, mint Ferdinándék korszakában, soha. A törekvő elemek felhasználhattak minden eszközt, s vagy győztek, vagy elzülöttek. De a bukottak fölött nem törtek pálczát, s a közvélemény nem riasztotta el azokat, kik újra kezdtek a régi ösvényen járni. Ez az áramlat benne volt a levegőben. Harczolni, meggazdagodni volt mindazoknak jelszava, kiket elv, vagy múlt nem kötelezett valamelyik párthoz. A bécsi udvarnál e törekvésekre kedvező szellő fujdogált. Az öreg császár német birodalmi dolgaival elfoglalva, belefáradt ugyan a küzdésbe, de azért ilyen életiskola, ennyi megaláztatás után sem esett kétségbe a végső siker fölött. A Habsburg-ház jellemző tulajdonsága a szívósság, melyre ráillik a: «peragit tranquilla potestas, quć violenta nequit», teljes mértékben megvolt benne. Tízszer kezdett újra valamely dolgot, ha tízszer is megbukott vele. Nem kapkodás, de czéltudatosság jellemezte. Korántsem nagy ember, még kevésbbé nagy katona, sőt vezéreinek megválasztásában sem szerencsés, pénzügyi talentuma pedig csak abban áll, hogy addig halasztgatja fizetéseit, amig csak lehet. Alig van más érdeme, mint az, hogy a birodalom kormányzati ágaiba rendszerességet hozott be cancelláriák szervezése által. S mégis ez az ember tartotta meg Magyarországot dynastiájának. A fejedelmek azon fajtájához tartozik, kiket nem lehet tönkre tenni még akkor sem, ha mindenki elpártol tőlük. Ki tudja várni mindig az eseményeket. Fia Miksa már egészen más anyagból való. Eszes, kora vallási irányához képest felvilágosodott ember. Van benne katonai érzék. Ítélő tehetsége éles, terveiben akadályokat nem ismer, tanácskozik mindenféle emberrel, conceptióiban merész. E sok jó tulajdonsággal szemben áll gyanakvó, besugástól nem idegenkedő természete. Aztán nem is volt kitartó. Apja jelleme egyenletes, az ember nem lelkesedik Ferdinándért; de sikerében mégis tud bízni. Miksában olyan sötét vonások vannak, hogy szinte félünk tőle. Apa és fiú között nem is volt teljes egyetértés. Ferdinánd híven ragaszkodik a catholicismushoz, de nem dobja el magától a nem katholikus érzelmű elemeket sem, mert rájuk van szorúlva. Miksa szabad gondolkodó, természetesen kora értelmében. Környezete épen ilyen, haláláig nem szereti a barátokat, a fanatikus papokat s a mennyire egy trónörökös oppositiója engedi, apja nagy keserűségére az eretnekeknek kedvez. Az eszes fiatal trónörökösöknek különben mindig meg van az a sajátságuk, hogy gáncsolni szokták az öreg felség intézkedéseit, kormányát, de csak addig míg ők nem jutnak trónra, akkor aztán átlátják, mekkora különbség van az eszmény és a való közt. Miksa, a cseh király, még atyja életében szerette volna megmutatni, hogy ő is tud valami kiválót, mélyrehatót létrehozni. Jellemében volt valami kalandorszerűség, a régi lovagi felfogásnak valami utóhangja. Ez a vér ragadta el, midőn egy kalandort, ki minden esetre rendkívüli ember volt, czéljaira fel akarván használni, merész terveiben segített és emberei által győzelemhez juttatott.
Ez a kalandor Heraclides Jakab, két évig moldvai vajda, egy három országra szóló csiny főszereplője. Apja Chiosban hajóskapitány vala.* Neve tulajdonképen Basilicus Jakab; atyja jó nevelésben részesítette, nevelője Lascaris János vala, Lascaris Constantinnak, a híres görög grammatikusnak unokája. Chios szigetén akkoron egy Jakab nevezetű condottiere spanyol megbízásból zsoldosokat toborzott és pedig lovasokat, kiket Coron (a Moreai félszigeten) védelmére fogadtak fel. Jakab kapitány a Heraclidák utódjának tartotta magát és bizonyos – mint utóbb kisűlt hamis-irások alapján Samos, Paros és egyéb ćgei szigetek despotájának neveztetett. A fiatal Basilicus alig tíz éves korában inasnak csapott fel s Heraclides magával vitte Németalföldre is, a hová a görög csapatok Coron eleste után menekültek. Németalföldön V. Károly zsoldjába állottak s 1534-től kezdve részt vettek a császár összes hadjárataiban. Basilicus e hadjáratok alkalmával oly jól és ügyesen viselte magát, hogy kapitánya kegyeit megnyervén, az őt halálos ágyán fiává fogadta s neki hagyományozta összes családi irományait. Ezekben a családi irományokban volt egy, melyben V. Károly Heraclides Jakabnak adományozza szolgálataiért Samost, Parost és a többi szigeteket, kinevezi őrgrófnak és felruházza azzal a joggal, hogy doctorokat, koszorús költőket és protonotáriusokat is tetszése szerint nevezhet ki. A fiatal chiota most már örökbe fogadó atyja nevét veszi fel és Heraclides Jakabnak hivatja magát. E név alatt szolgálta V. Károlyt és Máriát; saját állítása szerint tiszt volt. Meglehet az is, hogy V. Károly adoptióját és örökfogadó atyjának jogait az ő személyére vonatkozólag megerősítette. Bizonyost azonban e görög előéletéről, olyan dolgokban, melyeknek ő az egyetlen forrása, nem lehet tudni, mert Jakab úr szépen, nyugodtan írja le a leghihetetlenebb dolgokat is. 1555-ben már nincs többé spanyol szolgálatban. Értékesíti görög nyelvismeretét, melynek akkor Németországban nagy a kelete. Levelez Melanchtonnal, ismerős lesz csakhamar a németországi tudósokkal és töméntelen hymnusokat író poetával, milyeneknek bővében voltak a német egyetemek. Barátjával Diassorinus Jakabbal, egy hasonló szőrű úrral, ki Jacobus Dominus ab Dorisnak adta ki magát, a wittembergi egyetemre jönnek. Basilicus, mint éleseszű, jó emberismerő csakhamar elhitette a németekkel, hogy ő Samos ura, Paros őrgrófja, aranysarkantyús vitéz és Comes Palatinus. Írt is egy latin dialogust «Narratio de Morini» czím alatt, melyet Fülöp spanyol királynak ajánlott, s melyre összes czímeit nyomatta. A német poeták közűl többen dícsérő költeményeket írtak hozzá, rendkívül hízelegvén a muzsafiaknak, hogy ilyen nagy úr nevezi ki őket koszorús költőkké. Orthus Prätorius, Franciscus Raphael dicshymnusaikra kitették patronusuk összes czímeit, kiről csodadolgokat beszéltek a kisvárosban. Lehet képzelni milyen fogalmuk volt az együgyű szász polgároknak Samos szigetéről. Erősen hitték, hogy szülei a török ellen való hősies küzdelemben estek el, nagyatyját pedig Creta szigetén kivégezték. A despota különben szorgalmasan tanúlt mathematikát, astronomiát s érintkezvén a protestantismus vezérfiaival, azoknak barátságát és rokonszenvét megnyerte. A török üldözte görög főúr a XVI-dik században typicus alak volt, akár a bolgár és montenegrói herczegek csak kevéssel ezelőtt a nyugaton, s ha ügyes, még bátrabban appellálhatott a hiszékeny emberiség szívére és zsebére, mint a mi skepticus századunkban.
Vita Jacobi Despotć Moldavorum reguli descripta a Johanne Gommero Pirn. edita sumptibus Domini E. Forgach baronis a Gymes. Wittemberg. Crato. 1587. (Muzeumi könyvtár. Turc. 253.) ENGEL: Geschichte der Moldau und Walachey. II. 196. FORGÁCH F. Comment 270. l.
27. HERACLIDES EMLÉKPÉNZE.
Heraclides aranypénzének eredetije Dobóczky Ignácz gazdag gyűjteményében van. Felirata: HERACLIDIS DESPOTE PATRIS PATR(iae) – a rev. VINDEX ET DEFENSOR LIBERTAT(is) az előlapon a despota arczképével s a hátlapon a négy részre osztott paizs czímmel, melynek közepén ismét egy másik paizs van.
Heraclides Wittemberget – nem nagyon merész hypothezis – pénzzavar miatt hagyta el és Lengyelországba ment szerencsét próbálni. Nem sok fáradságába kerűlt a lengyelekkel is elhitetni nagy uraságát. Megfordúlt a vendéglátó lengyel úri házaknál s itt hallott Moldvának állapotáról, mennyire nem szeretik a jelenleg uralkodó kegyetlen Sándor vajdát, s értesűlt arról is, hogy a vajda felesége Roxanda szintén despota vérből származott.* Kalandorunk nem tudta ugyan, miféle despota családból való a vajdáné, de elindúlt Moldvába szerencsét csinálni. Bemutatta magát Sándor vajda udvaránál.
Valószínűleg a Brankovicsok családjából. Sándor vajda felesége révén atyafiságot tartott Zrínyi Miklóssal is.
Moldva és Oláhország, a portának két hűbéres tartománya, a XVI. században még kívűl esik a művelődés európai körén. A lehetetlenségek hazája, azaz, hogy itt minden hihetetlen dolog megtörténhetett. Boldog ez a vajda, a kit csak elfogtak, vagy száműztek, gyilkolás, fejedelemölés napirenden van. A vajda, ha hatalmas, rendre öleti a bojárokat s pénzökön zárdákat épít, ha gyönge, őt ölik meg alattvalói. Három ország hat a laza szerkezetű moldvai vajdaságra, melyhez akkor Dél-Bukovina is tartozott. Osztoznak rajta a lengyel s a török, ez utóbbi lévén ekkor erősebb, vajdákat a szultán nevez ki s Erdély ellen vérebekül használja őket. Döntő szava van Ferdinándnak is, míg Erdélyben parancsol, azután János Zsigmond akar befolyásra szert tenni. A moldvai nép, az akkori színvonalhoz képest hátramaradt, babonás pásztor és földmíves had, melyet földesuraik a bojárok kegyetlenűl sanyargatnak. A bojárok nem sokban különböznek alattvalóiktól, görög-szláv vegyülékű ravasz és kegyetlen, elv nélkül élő keresztyén asiaták, kiket leigázni könnyű, de megnyerni lehetetlen. Moldvai állandó katonaság nincs, székely, lengyel, német orosz és török zsoldos hadnak parancsol a vajda: moldvai aránylag csekély számban vállal szolgálatot. Ezen a talajon, melyet mintha csak vállalkozó kalandorok számára teremtették volna, Heraclides éles szeme rögtön felismerte Sándor vajda gyöngéit. Írásaival, melyeket senki sem tudott elolvasni, csakhamar elhitette a vajdával és feleségével, hogy rokonuk. Bámulatos nyelvtehetségével – a levantinusoknak kiváltsága – hamar megtanúlt oláhúl, miután a görög, latin, német, olasz nyelvet folyékonyan beszélte, s kedvencze lett az udvarnak s a bojároknak, kiket ügyes hízelgéseivel megnyert. Még a nép is szerette; járt, kelt közöttük, sajnálkozott nyomorúságaikon s ügynökei által elhitette velök, mennyivel jobb sorsuk lehetne egy jó vajda alatt: ezalatt természetesen magát értvén. Végre szemet szúrt ez a nagy népszerűség. 1558 végén menekűlnie kellett. Erdélybe szökött. Brassóban húzta meg magát s itt dolgozta ki családja nemzedékrendjét, melyben Hercules Triptolemosig viszi fel eredetét s össze-vissza hányja a Njeman, Heraklides, Brankovics s a Dragosidák családját. Ezzel a genealogiai humbuggal Ferdinándnál is bekopogtatott, de rá sem hallgattak. Sándor vajda megtudta végre, hogy derék atyjafia hol tartózkodik, s kalandorunkat nagy veszély fenyegette, hogy vagy Brassó városa, vagy János Zsigmond a jó szomszédság kedvéért kiszolgáltatják. Brassóban, még nem ismerték, hittek főuraságában, sőt a tanács drágaságaira 50 forint kölcsönt is adott, melyet 1560-ban térített meg.* Innen menekülvén, Lengyelország felé igyekezett jó barátjaihoz, a protestáns nemesekhez. Útjában Késmárkra érkezett, mely akkor Laszki Alberté volt, a Laszki Jeromos fiáé, ki atyjától, János király és Ferdinánd híres diplomatájától, csak a pénzvágyat és megbízhatatlanságot örökölte.
Brassó városi lev. 1550. jun. 6. levél.
Laszki szívesen fogadta a kedves modorú, tanúlt kalandort s természetesen ő is elhitte a deszpotaságról, meg görög dolgokról való meséket. Laszki igazi lengyel, a szó rosszabb értelmében: gondatlan, pazar, állhatatlan, a mellett kedves, vendégszerető. Háromszor házasodott, mindig jól, fél Szepesség az övé volt. Több millió értékű vagyonát húsz év alatt, aszó szoros értelmében elverte, s végűl holmi angol szédelgőkkel aranycsinálásra adta magát. Mint koldús halt meg. Heraclides és Laszki össze illettek. Az ő közvetítése által megismerkedett Székely Antallal, Ferdinánd legjobb csapatvezérével és Roselle-lal egy hadban jártas franczia tiszttel. Heraclides eleinte könnyűnek gondolta Moldva elfoglalását s 1559 végén egyetértve lengyel barátjaival, kikhez Laszki ajánlta be, kisded csapattal betörni készűlt Moldvába. Sándor vajda azonban megsejté szándokát s a lengyel királylyal elállatta a határokat; a csíny nem sikerűlhetett. Heraclidest e balsiker nem riasztá el a továbi próbálkozástól. Visszatért Laszkihoz, kit ügyének teljesen megnyert. Ha vajdának megteszi, arany hegyeket ígért a kapzsi lengyelnek, ki a XVI. szepesi város helytartója és syradiai palatinus lévén, Bécsben is számos összeköttetéssel bírt. Mindketten meggyőződtek, hogy vállalatuk csak a bécsi udvar segélyével sikerűlhet. Eleve tudták azt, hogy Ferdinánd olyan kalandra, mely a törökkel való viszonyát még élesebbé teheti nem áll rá: Miksát kellett megnyerni, a protestánsok barátját, ki a lengyel királyságot már ekkor forgatta eszében.
Itt kezdődik a moldvai csíny magyar-erdélyi actiója.*
Családi levéltár, bécsi cs. és kir. titkos levéltár Hungarica osztálya (ennek adatait KÁROLYI Árpád és PETTKÓ Béla barátaim szívességének köszönöm), a kassai városi levéltár, FORGÁCH: Comentarii és ISTVÁNFFY elbeszélése, SZILÁGYI: Erd. Orsz. Em. II. kötet. 140. lap. Az oláhok közűl Sturdza foglalkozott vele numismatikájában. ALECSANDRI V. meg egy színjátékot írt róla «Despot-Voda» czím alatt. Bukurest. 1880.
Torday Zsigmond a felső-magyarországi jövedelmek kir. igazgatója vállalta el a közvetítő szerepet Heraclides és az udvar között, az vitte a leveleket Bécsbe s hozza a választ. Torday mint teljhatamlú megbizott Laszki ajánlatával, ki egész vagyonát kötötte le a siker érdekében, 1560 martius havában kezdte el működését. A prćtendens martius 31-én Miksa cseh királynak – már ekkor moldvai nagy fejedelmi pecséttel ellátott kéziratot küld, melyben segélyeért a keresztyénség érdekében esedezik. Sötét színekkel rajzolja az elnyomott moldvaiak helyzetét, Sándor vajdának kegyetlenkedéseit. A zsarnok máris fél s nem érzi magát biztonságban. Fiát Konstantinápolyba küldte, a hol palotát akar építtetni, hogy legyen hová menekűlnie. Hisz katonája is alig van. A felvidék jó érzelmű emberei igazságos törekvéseiben mind támogatják őt; április 4-én Bártfán hívei nagy értekezletre gyűlnek össze. Csak igen kevés pénzre van szüksége, a cseh király kezében van a siker. Ime Sándor vajda bojárjai egymás után szöknek át hozzá, a zsarnok puszta gyanúra halomra öleti az embereket, papokat akasztat. Az állapot tarthatatlan.
ZSIGMOND ÁGOSTON
LENGYEL KIRÁLY.
János Zsigmond és Zsigmond Ágost arczképeinek eredetiei Bécsben ő felsége gazdag metszettárában őriztetnek, honnan mindkettőt Wehle másolta le.
Ő felsége metszet-gyűjteményében levő rézmetszet után.
Laszki már a diplomácziai levelezés előtt személyesen beszélt Miksával. Kifejtette előtte, hogy az evangelicusok pártja Lengyelországban teljesen meg van nyerve, s ezek akarják Heraclidest vajdának. A despota ünnepélyesen kinyilatkoztatá, hogy az oláhokat az evangeliumi vallás kebelébe vezeti. Egy osztrák érzelmű moldvai vajda János Zsigmond hatalmát ellensúlyozza, s a magyar birodalom egyesítési politikájában tényezővé lehet. Hisz a magyar király voltakép a vajdaság hűbérura, tőle függ vajdát kinevezni, vagy az érdemetlent letenni.
Az ifjú királynak tetszett ez az érvelés. Atyjánál igyekezett közbenjárni, de az öreg király sokáig habozott. Miksa folytatta az ostromot s volt oka rá. A lengyel kérdés már felszínen vala. II. Zsigmond Ágostnak, az utolsó Jagiellonak nem voltak gyermekei. Experimentáló király, kételkedő, gyanakvó jellem, a mellett fatalista. Alattvalói nem szerették, a nemesség fractiókra szakadt. Már életében emlegetik utódját. Az evangelicusok, mint e korban egyáltalában, mindent vallásuk szempontjából mérlegelvén erősen összetartanak s már ekkor összes reménységüket a hit barátjába: Miksába vetik. Heraclides az «igazi hős» a protestantismus keleti missiojáról beszél főbbjeiknek, s igyekszik Miskával elhitetni, hogy az evangelicusok pártfogása juttathatja csak a lengyel trórna, ennek föltétele pedig az ő moldvai vajdasága. S ha Miksa nem akarná ügyét pártolni: ott a «János fia», kit a török s a moldvai tyrannus könnyen belé vezethet a lengyel királyságba. Pártja a protestáns ifjú fejedelemnek anyja révén már is van. Miksa, bizalmas emberei tanácsára nem utasította vissza Heraclides esedezését, de mégis szerette volna látni V. Károly őrgrófi s többi diplomáit, melyeket a rendkívűl ügyesen író despota folyton emlegetett s megerősítésüket is kérte. Ezt nem tudta bemutatni emberünk, de hivatozott Pfinzik császári titkárra, a ki megírta s hivatkozott hiteles személyekre, a kik látták. Miksát elvégre is meggyőzték Laszki s a felvidéki nemesek és a vele tartó lengyelek biztosításai. Heraclides ügyét maguk a Késmárkra menekűlt moldvaiak is előmozdították. Sándor vajda féltében oktalanúl kezdett dühöngeni. Most már erős pártja volt a despotának, a többi bojár csak rettegésből tűrte Sándor zsarnokságát.
Így állott a kalandos ügy, midőn Zay Ferencz Bécsben megfordúlván, Miksa király által az ügy részleteivel megismerkedett. Kikérték az ő tanácsát is, mint ki a török politika szempontjából volt hivata mérlegelni az ügyet. A fiatal király jó indulattal volt hozzá, s pártfogolta a kamaránál. Ugyancsak 1560-ban (júl. 1.) soknémű, a katonai s diplomácziai téren tett kiváló szolgálataiért a király őt s Péter, János, László és András nevű fiait a magyar báróság rendébe iktatja.* E kitüntetéshez járúlt még Biharban az erpályi s Szabolcsban a nagyfalusi jószágadomány. Mindebben nagy része volt a Miksa jó akaratának. Zay tehát már előre is kedvező oldaláról fogta fel a dolgot, midőn Telekesi Imre kassai főkapitány (máj. 30.) halála őt e kaland egyik tényezőjévé tette. A kassai főkapitányságra teljesen megbízható ember kellett. Második Telekesit nehéz volt találni: a kemény vitéz síriratára ezt a mondást vésték: «Soha sem vétett, nem félt s nem hanyagolt el semmit, dicső tetteivel csak használni tudott urának».* A király választása Zayra esett.
Csal. lev. F. fasc. I/4. Báróságot kaptak előtte a Thurzók (1550.) Majláth (1548). Dobó (1553), Gersei Petheő (1549), Horváth (1559), Kerechenyi (1559), Ráthkay (1559) s véle egy évben Paksy, hív naszádos kapitány társa. (TAGÁNYI K.: Turul I. 85.) Czímere ekkor megbővíttetett: az I. negyedben az ostromló vitéz, a II-ikban nyilt koronából oldalt kihajló vörös mezű két kar, mely kardot tart, a közben egymás fölött három korona, a III. ezüst, a IV. arany mező.
Schematismus Cleri Cassoviensis. 1840,. 8. l.
MAXIMILIAN
AUSZTRIAI FŐHERCZEG S MAGYAR KIRÁLY.
Ortelius Chronologiájának 1604-iki kiadásában levő rézmetszet után.
Maximilian főherczeg és Schwendi Lázár arczképei az Ortelius 1604-iki kiadásában levő rézmetszetekről másoltattak le. Ez utóbbit Pollák metszette fára.
Orteilens Chronologiájának 1604-iki kiadásában levő rézmetszet után.
A kassai főkapitányság a XVI. század első rangú katonai méltósága. Kassa az Anjouk alatt Lengyelország felé az áruknak fő rakodó helye, mindenkor fontos kereskedelmi város. Erdély különválása s török hódoltság alakulása következtében, e kies fekvésű város politikai középponttá válik. A lengyel, erdélyi s tiszai magyarság politikájának szálai itt érintkeznek; innen indúl ki a magyar nemzeti politika visszahatása a bécsi központi hatalom ellen, mely a XVII. században fényes diadalt aratott. A városi polgárság, nagyobb részében német, de protestáns már Luther szereplésének első kezdete óta.* S a vallásreformatio folytonosan terjed. Négy nemzetiség érintkezik e területen: a németség, mely a szepesi rokonokra támaszkodik, a csereháti magyarság, a felső tiszai tiszta magyarságnak erre felé végső határcsapatja, Kassától éjszakra a tót, mely átmenet a lengyelséghez s a kisorosz törzszsel testvér ruthének. A németséget politikai érzelmei a Habsburgokhoz vonják, de erős vallásos meggyőződése elvégre is a protestáns Erdély táborába vezeti, melynek a magyarság vette hasznát. Ez szívében a tiszavidéki, mindinkább az egervölgyi kátét valló s Erdélyhez szító áramlat híve, míg a tót és ruthén jobbágyság vakon engedelmeskedik urainak, s ezek politikájának hű és mint a későbbi harczok mutatják kitartó és önfeláldozó eszköze.
Történelmi Tár. FRAKNÓI V.: Henckel János, Mária királyné udvari papja.
A XVI szepesi város Lengyelországgal állandó összeköttetésben kapocs az oligarchicus lengyelség s a királyi hatalmat közvetlen csak kevéssel érző felvidéki uri társadalom közt. Úri s polgári társaság egyaránt vajudik a politikai s vallásos forrongás átalakító hatása alatt. Ezt a chaost, ezt az ide oda kapkodó elemet kormányozni s királyi hűségben megtartani nehéz feladat. Zay, immár abaúj-megyei nagybirtokos, a diplomata-katona vállalkozik rá.
1560 szept. havában már Kassán van s átveszi a katonai s részben a polgári kormányzást, a mennyiben Kassa városa utasíttatott, hogy minden ügyét az ő útján juttassa a királyhoz. A főkapitány rendkívűl desolált állapotokra talált. A katonaság, nagyrészben huszárság, fegyelmezetlen. A városban szállásadó gazdáikat, miután ezek minden élelmet elfogyasztják, megverik, a vásárra jövő parasztokat bántalmazzák, adósok maradnak mindenütt, s ha zsoldjokat nem kapják, azt a polgárságon veszik meg. Kapitányaik mindezt elnézik, nemes emberek lévén, s nem is nagyon bánták, ha a német polgárokat megkínozták. Az új vallási tanok diadalmaskodtak a városban, úgy a polgárság, mint a magyar katonaság között. A főkapitánynak legelőbb fegyelmeznie kellett katonáit, azután helyreállítani a békés viszonyt a várossal s a király és barátja Verancsics egri püspök kivánságának megfelelőleg az új hit ellen erélyes föllépéssel megmenteni a katholicismust. Három nagy feladat, melyet csak neki sikerűlt – még abban a csekély mrétékben is, a hogy történt – megoldani.
Alig érkezik Kassára, midőn Heraclides a despota s emberei fölkeresik, miután előbb levélben tudatták vele, hogy ügyökben mi történt. Régi barátja Székely Antal, ki mindig beteg volt, ha nem harczolhatott, sokat beszélt a vajdáról s arról a nagy haszonról, mely reájok annak moldvai vajdaságából háramolhatnék. Az egész felvidék különben a kalandor pártján állott. Késmárkon, Kassán, mindenki tudott a dologról, s az ügyes görög mindenkinek ígért valamit, ha «jogos» birtokához jutott. Zay a bő és okos beszédű despota teljesen megnyerte. Így történt, hogy Zay formulázta a vajda kívánságait s az udvarnál is közbenjárt érdekében. Kifejtette, hogy a királynak egy szolgálatra kész vajda milyen szolgálatokat tehetne s milyen kárára van az, ha a török hűbéres moldva vajda együtt működik Erdélylyel. De nemcsak a királynál, hanem az udvarnál is «megmozgatott minden követ». Valljuk meg nem ingyen. A despota 15000 arany forintot, 4 török s 12 moldvai vérlovat, évenként 50 ökröt ígért neki siker esetére, a puszta közbenjárásért pedig 3000 forintot, még akkor is, ha annak semmi foganatja sem lesz.
Most már Zay volt a kaland lelke. Bécsben ő sarkallta Miksát, ki a tanácsosokat egyenként capacitálni igyekezett. A pénzbeli segély s katonák szedhetése iránt terjedelmes jelentés készűl a Ferdinándot actiora serkentik. 1560 őszén Bécsben a király tanácsosai titkos értekezletre gyűlnek össze.
Az öreg udvari tanácsosok megijedtek a kalandos tervtől. Esztelenségnek tartották már elejétől fogva. Draskovich György, Oláh Miklós, Nádasdy Tamás meg épen ártalmasnak és az országra nézve kétes értékűnek jelentették ki az egész kalandot még abban az esetben is, ha sikerűlne. S íme ki kél védelmére a geniális kalandornak? Nem más, mint Forgách Ferencz, a nagyváradi püspök, a király alkorlátnoka. Forgách elhatározásának kettős oka van. Egyfelől a püspök öcscse, Forgách Imre, a protestans trencsényi főispán járt közbe. Imre ismerte Heraclidest, még külföldi tartózkodásából. Sommer a vajda történetirója neki ajánlotta művét. E sympathia és protectio másfelől csak növelhette Forgách előterjesztésének közvetlen politikai indokát. Előtte Erdély s a tiszai vidékek visszafoglalásának terve lebegett, a vajda vállalata egyik eszköz volt ennek megvalósítására.* A jeles diplomata a kaland merészségében nem látott egyebet, mint esetleges visszatorlást azért a sok dúlásért, melyet az erdélyiek s törökök végeinken folyton ismételtek. Azután nem is volt most egyébről szó, mint bizonyos pénzsegélyről, meg hadak toborzási engedélyéről. Ha nem sikerűl a kaland, legföljebb hőse s egy pár ezer forint vész el. Az értekezleten, melyen ezt nagy titokban tárgyalták, Sándor vajdának egy levelét is bemutatták, melyben ezt Ferdinándot figyelmessé teszi vetélytársára, s kéri, hogy utasítsa ki országából. Ferdinánd erre azt válaszolta, hogy nem sértheti meg a régi szokást, mely szerint a magyar király mindig menedékhelyet nyújtott a vajdák rokonainak. Moldvában t. i. – megjegyzi Forgách – az a szokás uralkodott, hogy a vajdák szabadon éltek a nemesek leányaival s az efféle sarjadékokat az új vajdák vagy megölették, vagy megfojtatták.
Deliberatiode negotio Transylvanium a filio Joannis recuperandi cum succursu Despotć. 1561. Közölve Forgách Ferencz historiájában (Akademia, Scriptores XVI.) MAJER F. 542. l.
Forgách komoly indokai győztek. Ferdinánd, Miksa által biztatva s a többi tanácsos hozzájárúltak Forgách véleményéhez, azzal a feltétellel, hogy a despota Zay előtt esküdjék a királynak hűséget. Most már munkához láttak a vállalkozók; Laszki, Roselle, De Ville, Kukurszky Péter és Székely Antal Lengyelországban, a magyar Felföldön s a székelyek közt Zay segítségével elkezdték a toborzást. Minden a legjobb rendben ment, midőn Zayt Kassán több nemű kellemetlenség érte. A kassai kereskedők egyetértve a lengyel árúsokkal, megcsalták a várost és a rendes árú-megállító csarnokon kívűl építettek külön tárházakat s ott adogatták el az árúkat, olyan áron, a hogy nekik tetszett. Zay a toborzásnak miatta folyton Szepsi, Késmárky és Lőcse közt utazgatván, nem ért rá a város belbajait orvosolni; s e miatt a politizáló főkapitány nem örvendhetett a kassaiak valami különös rokonszenvének. Kitűnt ez, midőn Huszár Gál kassai prćdicator ügye felzavarta a kassai lakosság békéjét.*
Források: FRAKNÓI Vilmos: Huszár Gál Óvártt, Kassán és Komáromban. Századok 1876. 22. l. SZILÁGYI S.: Adatok Huszár Gál életéhez Történelmi Tár 1884. IV. és a kassai városi s bécsi titk. levéltárak.
Huszár Gál a magyar protestantismus vándorló apostola. Huszár Gált «mindazok a kik a magyar nyelvben jártasok, okos és szerény, istenfélő és erényes embernek tartják» így jellemzi az óvári kapitány Wohnitzky Zakariás, midőn Óvárról elüldözték. Hozzá tehetjük még, hogy nagy vitatkozó, s erős meggyőződése mellett ruganyos természetű ember, kit akárhogy üldöznek, mindig feljűl kerekedik. Rendkívűl jól tud a nép nyelvén beszélni, ez biztosítja neki a tömeg szeretetét. Majdnem rajonganak érte.
1560-ban a város meghívására, előleges leválváltás után Kassára kerűl. A lakosság s a magyar katonaság, élén Forgách Simonnal a püspök testvérével, csakhamar megszeretik. Ő volt az egyetlen magyar pap, ki a folyton szaporodó kassai magyarságnak az igét hirdette. Az egri püspöki széken azonban Verancsics ült, most határozott bajnoka a régi vallásnak, ki már megkülönböztette a humanismust az új hitelvektől s feladatává tette a protestans tanok kiirtását. Ügyes eljárással a predikatorokat igyekezett megnyerni, vagy ha nem engedelmeskedtek, elhallgattatni. Ferdinánd pártolta. Az öreg király rendületlenűl megmaradt régi hitében, s hogy a protestantismus ellen erélyesebben nem lépett föl, nem rajta, hanem a viszonyokon múlt. Az ő conservativ katholicismusa a fiának radicalis lutheranismusa folyton ellentétbe helyezkedének; e surlódásból keletkezett az az aránylag enyhe bánásmód, melyben a magyar protestansok részesültek.
Ha Ferdinánd ütésre emelte kezét, fia visszatartotta. Viszont Miksa atyja iránt való tekintetből mérsékelte rokonszenvét, s nem lépett fel sehol tüntetőleg. Most is így történt.
Verancsics Egerbe idéztette Huszár Gált, hogy igazolja eddigi viseletét. A reformatió kezdetén ábrándozó Lutherophil Zay Ferencz nem többé a régi. Az emberek vénségökre kijózanodnak. Ifjú korukban csak lelkesedésben nyilvánúlt az új eszmék szeretete, nem gyökeres meggyőződés vala az. Ahoz több nemzedék folytonos buzgósága kellett. Hisz még a protestantismus igaz vallója, az «eretnek» Nádasdy Tamás is vén korában «az lutherök ellen akar szolgálni».* Zay buzgó katholicus, Verancsicsnak benső, engedelmes barátja. Dogmákkal nem igen törődik a főkapitány, hisz látjuk Heraclidest a lutheranus görögöt ő viszi, de a régi hitet tartja s ha parancsolják fel is lép mellette. Verancsicstól levelet kapván, azt határozta, hogy Huszár Gált titkon elfogatja s Egerbe szállíttatja. Ismerte a város katonáinak hangulatát, félt, hogy nyílt botrány támad belőle. S azonképen cselekedett is. 1560. okt. havában titokban elfogatta Huszár Gált s őrizet alatt tartatta. Csakhogy kitutódott az Egerbe vitetés terve; Forgách Simon katonáival s a polgárság felriadt, tiltakozott. Zay a nagy ellenzés miatt nem ereszthette el a predikátort, de elvitetni nem merte.
SZALAY J. és KÁROLYI Árpád i. m. XX.
A kassaiak mindent elkövettek Huszár kiszabadítására. Miksa tanácsára, ki ez ügybe Zay miatt sem akart avatkozni, Verancsicshoz fordúltak. Küldöttség ment Egerbe. Verancsics meggyőzni óhajtá őket, hogy Huszár nem pap, ő nem büntetni akarja, csak ügyét vizsgálja majd meg; engedjék hát kiadatni. E vasfejű embereket a legszebb okoskodás sem hatotta meg; «ők senkinek sem lesznek hóhéraivá», «nem bánják, ha zavar, vagy vérontás is lesz», de Huszár Gált nem hagyják. Ebben volt logika. Megegyeztek abban, hogy a város s az őrség kezessége mellett további királyi elhatározásig legyen hát Huszár szabad lábon, de onnét ne távozzék.
Huszár Gál egy hónapig őrizet alatt élt, predikálhatott lakásán, de nem bocsátották szabad lábra, mert a városi lakosság nem érte be a küldöttség eredményével, s a tanács nem vállalta el érte a felelősséget. Verancsics próbálta magához hajlítani Huszár Gált, de kárba ment minden igyekezete. Végezni akarván az ügygyel Verancsics megírta Zaynak, vitesse el azonnal Huszárt Egerbe, s e czélra kocsit is küldött. Éppen karácson másodnapja volt. A polgárok s katonák nagy számmal sétáltak vecsernye után az utczán alá s fel, midőn Zay a kapuktól az őrség magyar gyalogosait, trombitaszó nélkűl elhívatja s parancsot ad, hogy a kaput éjfél után háromig hagyják nyitva, a polgárok meg takarodjanak haza. A parancs feltűnt, valaki elárúlhatta az egri kocsi megérkezését. Félóra múlva talpon volt a város népe s katonákkal vegyest megtámadják a házat, hol Huszár fogva volt, a püspök kocsisát megverik s nagy riadalommal megszabadítják a predikátort, ki a zavarban nyomtalanúl eltűnik.
Zay roppantúl felindúlt az eseten, a város tanácsát tette felelőssé, mely predicatora érdekében még tizennégy nap előtt is közbenjárt a királynál. A tanács viszont Zay okolta s vádolta Ferdinándnál, hogy hisz a kapitány intézkedései költötték fel a gyanút, s ha a városi tanács nem csitítja a népet, még emberhalál is eshetetett volna. Még ők kérnek elégtételt a királytól. Minthogy azonban a predikátor hollétét senki sem deríthette ki, a vizsgálatnak nem lett semmi eredménye s a kellemetlenségnek csak személyes utóíze maradt meg. Zaynak hosszabb időre volt szüksége, hogy elfeledtesse a kassaiakkal predikatoruk elvesztését. Ő nem sokat törődött vele, neki a toborzás nyomta szívét.
Tűzzel, lélekkel csinálta Zay a propagandát, annyira, hogy Ferdinánd – bár nem rosszalta tevékenységét – megjegyzi «úgy tetszik nekem, hogy nem oly bizonyos és szilárd czél az, melyre ez az ember törekszik, s nagyon bizonytalan dolgokat igér: a sikerért Zay felelős». Leginkább a pénz előteremtése nyugtalanítá a királyt, alattvalóit nem akarja fölösleges adóval terhelni, kivált egy ilyen kaland kedvéért; azt nem bánja, ha nagy titokban katonákat fogadnak, de 8000 forintot, hogyan s honnan adjon ő? Thurzó Ferencz, nyitrai püspök s a kamara elnöke nagy barátja a vállalatnak, de habozik. Zay is meggyőződik arról, hogy segély formában nehezen lehet pénzt teremteni, kivált nem annyit, a mennyit a despota kér. Heraclidesnek 1561 tavaszán már van nehány száz zsoldosa, kiket előleg felvett pénzből, jelesűl a Laszkiéból fizet. Most már 2000 lovasra s 1000 gyalogosra kér hópénzt és 60,000 aranyat, melyet a vállalat sikerűlése esetén megfizet. Kér ágyút is, meg hat mázsa port. Hűséget igér, megfogadja, hogy Moldvát ismét a magyar király fennhatósága alá hozza. A vállalat komolylyá válik. Már nem hagyhatnak fel vle; akár bemegy Heraclides Moldvába, akár nem, a király mégis compromittálva lesz, hisz főemberei állanak a vállalat élén. Miksa folyvást biztatja atyját, ki nem tesz már más ellenvetést, mint azt, hogy vegyék meg hát a szabad kir. városokon a zsoldra szükséges 8000 forintot. Minthogy azonban pénz nagyon kellett, Zay Ferencz és Thurzó, a király biztatására, sőt egyenesen jótállásra maguk adják össze ezt a tekintélyes összeget. Zaynak nem lévén annyi készpénze, kölcsönt vett fel kereskedőktől, s Bocskay Miklóstól, ki 400 aranyat adott neki. Ezt a pénzt Zay hitelezőinek becsülettel megadta, mert hitt a vajda esküjében, hogy az majd kamatostúl fogja visszatéríteni s bőkezűen megjutalmazza jó szolgálataiért.
Ígéretekben nagy volt a despota. Az udvartól kezdve a zsoldos közvitézig lépre ment mindenki. Meg volt a sajátsága, hogy mindent, még képtelenséget is elhittek neki. Akár csak egy mai bank-spekulatiot látnánk magunk előtt. A bankalap: az elfoglalandó Moldva, a részvényesek: Laszki s társai, a protectio Bécsből jön, a gründer Heraclides, Zay meg financeirozza a vállalatot. A kapzsiság elvakított mindenkit, hisz Heraclides a Felségnek 200 nagy és szép ökröt ígér, Miksa királynak 50000 forintot, 200 ökröt, 15 török és 25 moldvai lovat, s konyhájára évenként 500 ökröt és 10 kötés nyestbőrt, Ferdinánd és Károly főherczegeknek 1000 forintot, 10 török, 15 moldvai lovat, évenkint 100 ökröt és öt kötés nyestbőrt. Aztán irásban becsületére fogadja. Ha ígéreteit mind beváltotta volna: Moldvában nem maradt volna egy oszpora, egy élő ló s ökör sem. Ígéretei fejében a despota sem kér csekélyebb viszont szolgálatot. Birodalmi herczeg s a magyar szent korona tagja akart lenni, V. Károlynak kétséges őrgrófi szabadalmait kéri megerősíttetni, kívánja, hogy adassék meg neki a moldvai báróság adományozhatási joga s hogy minden vállalatára a király 1000 lovast állítson. Ha mindezt megadja neki a király: a török s az erdélyi vajda ellen bármikor kész harczolni.
Ez a fényes ajánlat hogyan tetszett volna Bécsben. Csak az öreg király nem bízott benne egészen, ki legjobban tudta, mennyit ér a birtokban létel előtt tett ígéret akkor, ha beváltására kerűl a sor. Zay azonban szentűl hitt mindenben, nem csoda, mikor az egész világ bízik a Heraclidában. A pénz és kalandláz nem ismeri a józan okoskodást, a fel-fel támadó kételyeket önmaga czáfolta meg, s a fizetést, bár különben nagyon óvatosan bánik a pénzzel, sohasem tagadja meg a kellemes szavú kalandortól.
Lőcsén ez alatt zajtalanúl gyűlekeztek a hadak. Hogy föltünésre ne adjanak okot: Heraclidesnek halála hírét költik, sőt Laszki nagy ravaszúl Késmárkon egy üres fakoporsót oláh kémek előtt, a nagy templomban, mint a Heraclidesét, kriptába tétette, mintha a despotát temették volna. Sándor, a vajda mégis félt, állítólag meg akart szökni, de emberei s lengyel barátai, kik féltették, hogy kincseivel együtt megy világgá, nem engedték: hatalmát nem bánták, de vagyonára számot tartottak.
Három hónap alatt már annyira mentek a hadak fogadásával s fölszerelésével Zayék, hogy hadi tervről gondolkoztak. Zay Székely Antalt szemelte ki vezérnek, a ki túlerőtől soha sem félt s vakmerősége három országra szólott. Mint igaz, jó zsoldosnak, Székelynek is mindig pénz kellett, még pedig sok. A nagy ígéret feltüzelte a székelyt s kettőztetett erővel sietteté a megindulást. Ferdinándot nagyon elkedvetleníté, hogy rendes királyi csapatok is felcsaptak a betörő sereghez. Őt Zay nyugtatta meg s kieszközölte, hogy három biztos, részünkről kirendelt ellenőr, vegyen részt a hadjáratban. Ugyancsak ő vetett véget a lengyel zsoldosok garázdálkodásának is, a kik tétlenségökben fosztogatni kezdtek Sárosban s Abaújban.
Szent Mihály napja előtt három nappal volt a deszpota seregének szemléje. Volt 800 magyar s cseh gyalogvitéze, 100 német nehéz gyalogja, 130 flandriai s olasz puskása, 100 német nehéz gyalogja, 130 flandriai s olasz puskása, 1600 magyar s lengyel huszárja, 40 testőre, s nyolcz ágyúja. Ezeknek Zay kétheti zsoldjokat előre megfizette, még pedig annyit, a mennyit a császári hadaknak szoktak. Rögtön megindulának. Ungvár, Munkács, s a vereczkei szoros felé vették útjokat s nov. első hetében már átkeltek az akkori moldvai határon. Szerencséjökre a lengyelek nem támadták meg őket. Székely Antal vakmerően, nagy elszántsággal neki rontva, megverte a nagy haddal közeledő Sándor vajda előcsapatát, s néhány nappal később az egész oláh sereget. Heraclides gyáván viselkedett, ha Székely nem önt belé lelket, visszatér. Négy hét alatt vajdává tette Székely kardja, ura lett a fejedelemségnek, melyre annyi idő óta sóvárgott. Ígéreteit csak Székely Antal irányában váltotta be, a mennyiben gazdagon megajándékozta, nyolcz falut s 600 forint évi díjat adván neki. Az egész kalandból s a délkeleti részek ekkori mozgalmaiból az a hadtörténeti tanúság: hogy a székelység a legkitűnőbb katonai anyag, melyet hadvezér nem nélkülözhetett. Keleti svájcziak ők, kiknek vére lengyel, oláh, moldva, erdélyi s császári szolgálatban folyt, egyenlő rangú, s dicsőségű bajtársai a XVI. század magyar huszárjainak. Heraclidest ők ültették trónra, s két évi uralkodása alatt ők tartották meg, s bukását is magyar-székely csapatokkal vitte ki most száműzött ellenfele: Sándor.
A Heraclida két évig uralkodott Moldvában. Eszes, művelt ember, zsarnok, a mellett puha fejedelem, ki féltében ölt, a mikor nem kellett, s komoly ellenségeit hízelgéssel akarta megnyerni. Görög létére egy ígéretét sem váltotta be. Zaynak semmit sem fizetett, Laszkival összeveszett, a törökkel is, ki eleinte megnyugodott a győztes kalandorban, elrontotta a dolgát, a moldvai bojárokat elidegenítette magától. Kortársai Phćtonhoz hasonlították, ki nagyon magasra talált röpülni.
A moldvai csíny – ha hőse később meg is bukott – politikailag nagy visszahatást gyakorolt Erdélyre és Lengyelországra. János Zsigmond természetszerűleg ellenséges állást foglalt el a despotával szemben, a ki Csicsó és Küküllő várakat követelte tőle, azt üzenvén Heraclidesnek, görög származására czélozva: «a krétaiak hazugok». Azon bőszűlt fel annyira, hogy ily sértő izenetet küldött, mert a despota akkép követelődzött, «hogy elveszi tőle a várakat, ha a kebelébe rejti is».* János Zsigmond haragjának valódi oka az volt, hogy ez a jövevény vajda lengyel törekvéseinek útját állta és a vizet Miksa malmára hajtotta. Sokat ígért Szapolyay, de még többet Heraclides. Ha az akkor kerengő híreknek hitelt adhatunk, a despota voltakép Moldvát csak azért foglalta el, hogy ezzel útját a lengyel trónra egyengesse. János Zsigmond ezen megijedvén, állítólag Zsigmond Ágost lengyel király útján oda ígérte neki Moldvát s Erdélynek némely részeit, sőt hír szerint a büszke Jagiello még nővéreinek egyikét is oda adta volna a kalandornak. Nem tudjuk mi igaz, mi nem e hírekben, de tény, hogy Heraclides jellemével nem ellenkezik a lengyel trónkövetelőzés s hogy az akkori zavaros lengyel pártviszonyok között: midőn a királylyal legfeljebb 250 nemes tart, mikor egy párt a porosz herczeg fiát akarta királynak, mikor a parasztság a moszkvai czárhoz szít s egy negyedik párt pedig, mely 12000 fegyveressel rendelkezik, voltakép senkit sem akar: az efféle combinátiók birhattak némi alappal. János Zsigmond haragjában a törököt ingerelte fel Heraclides és közvetve a császár ellen s Zay Ferencznek ily körűlmények közt kétszeres oka volt, hogy az erdélyiekre haragudjék. Természetes, hogy a XVI. század «hittel kereskedő» urainál egy ilyen dús bánya elvesztése, nem csekély mértékben istápolta a politikai gyűlöletet.
SZILÁGYI S.: Erdélyi országgyülési emlékek II. 166. l.
Kitetszett ez Zay Ferencz magatartásából. 1561-ben és 1562-ben, midőn a háború Ferdinánd és János Zsigmond között kitört a konstantinápolyi diplomata soha sem tudta elfelejteni, hogy a törökkel való békealku állandó megkötése János Zsigmond visszahelyeztetésén tört meg. Ő és társai nem tekintették az erdélyi különálló vajdaságot befejezett ténynek; Ferdinánd kapitánynak egy eszköz sem volt rosz, hogy János Zsigmondot Erdélyből kiűzzék. Zaynak ebbeli czélzatában leginkább az a párt lehetett segítségére, melyet ő maga találólag olyannak jellemez, mely «senkit és semmit sem akar». E pártnak feje a pártváltoztatásokban vas-következetességű Balassa Menyhárt a szövetséges társai: a rozsályi Kúnok, s a Báthoriak. A Balassaféle irányzat még az öreg János király idejéből való, sőt még régebbi. Mátyás halála, után ütik fel fejüket azok az oligarchák, kik a királyi hatalmat a szerint mérlegelik, amint az az ő befolyásukat gyarapítja. Ferdinánd és János alatt ahoz hajolnak, aki őket jobban megjutalmazza. Természetes színhelye e pártnak a Tiszavidék, ahol a határokat a két király hatalma vagy gyengesége majd belejbb, majd kijebb tolta. E kis királyok királya Balassa Menyhárt már 1561-ben tetteti magát, hogy hű János Zsigmondhoz, de titokban alkudozik Zayval. Temérdek uradalma van, Szatmárban, Szabolcsban ő parancsol; tizenkétezer telkes jobbágy ura; hadsereget tart s az alsóbb rendű nemesség körülötte csoportosúl. Zay Kerecsényi Lászlóval, a híres törökverő gyulai kapitánynyal előkészíti a talajt s a tiszántúli vidék megerősítését, jelesűl Szalka vára építését elpusztítja s teszi ezt Balassáék és Báthoryék tanácsára, kiknek birtokait veszélyeztették ezek az új erősségek. Ámbár János Zsigmond és Ferdinánd közt fegyverszünet köttetett: egyik fél sem bízott a másikban s a háború kitörése csak idő kérdése vala. Kémek jártak egyik táborból a másikba s folyt az átállás az egyik királytól a másikhoz. Némethy Ferencz, János Zsigmond vezére, Bebek Györgyöt csábítja; Zayék Balassát biztatják. János Zsigmondnak az az előnye e diplomacziai háborúban, hogy rendelkezésére áll a török, kit könnyen felizgathat a hitetlen császár ellen; de másfelől megköti kezét a lengyel királyi kérdés, hol sok mindenféle tényező játszik közre, melyért a török erővel csínján kell bánni. Zay éles látásával minden ponton figyelemmel kíséri János Zsigmond törekvéseit s a hol csak lehet, gátat vet neki. Lengyelországban a különféle pártok közt híveket szerez s mikor szerét ejtheti, népszerűtleníti az erdélyi uralkodót.
Mindez előcsatározások vége komoly hadjárat lett. Balassa Menyhárt és Zay Ferencz összebarátkoztak. Együttműködésük alatt híven támogatják egymást. Balassa a rablólovag, ki folyton hadi lábon áll a természeti morál követelményeivel, őszinte tiszteletet érez a tetőtől talpig katonás magyar főkapitány iránt, nem is említvén, hogy nagy hasznát látta Zay jó akaratának. Ez meg szívéből örvendett, hogy nagyot üthetett Balassával a «királyka» (regulusnak hívta János Zsigmondot) hatalmán. 1562 elején megindult a hadjárat János Zsigmond ellen, kinek seregét Némethy Ferencz és Báthory István vezették. Némethy buzgó, tanult protestans ember, de szeles katona. Bátorságban nincs fogyatkozása, de hamar elveszti a fejét. Az ő intézkedései miatt kénytelen hátrálni Báthory is. Zay e rövid hadjáratban ügyes vezéri talentumát bizonyította be. Katonáknak, hadi készletnek nincs bővében, minden apróságért Bécsbe kell írni, onnan adják a rendeleteket, hogy mit csináljon a főkapitány a Tiszavidéken, s ő mégis rövid idő alatt harczrakész sereget állít talpra, s gyorsaságával lepi meg ellenfeleit. Január havában megveszi Ócsvát, s az ott talált fegyverekkel hadait fölszereli, azután elesett Kovászó és Báthor vára. Mágocsi Gáspár a tornai főispány, Zay jó barátja, Ócsva alatt sebet kapván haza vitetett Torna várába. Ez a ritka ember zsold nélkül szolgált. Nem úgy a többi, kiket ígérettel, szép szóval kellett buzdítani. Két hónap alatt jelentékeny diadalokat aratott a király által minden alkalommal külön megdícsért főkapitány, kit a török készülődésének híre még fokozottabb tevékenységre ösztönöz. Marcz. 4-én Hadadnál Némethy Ferenczet és Báthory Istvánt, nagy hamarsággal túlerőt tudván gyüjteni, teljesen tönkreveri s Balassával együtt emberben, hadi szerszámban tömérdek zsákmányt ejt. A nagy vereség oka Némethy volt, kiről a csatától vonakodó Báthory azt mondotta, hogy «most inkább hallgat a maga kevélységére, mint okosságára». Zay haditerve e győzelem után az vala, hogy Kolozsvár felé indúl és János Zsigmondot kiveri Erdélyből; Balassa azalatt az ingadozó Jánospártiakat nyeri meg, s mindketten osztoznak a gazdag zsákmányon. János Zsigmond megijedt e veszteség hallatára, annyival inkább, mert az a párt, mely veszedelem hírére rögtön kész a zendülésre, Balassával már tárgyalt. Időközben felzaklatta a budai s temesvári basákat, kik nagy későre készülődtek s csak akkor indúltak meg, mikor János Zsigmond magyar hada már tönkre volt téve. A vajda titokban fegyverszünetet kéretett Ferdinándtól, s Zaytól.
JÁNOS ZSIGMOND
MAGYARORSZÁG VÁLASZTOTT KIRÁLYA.
Ő felsége metszet-gyűtjeményében levő rézmetszetről vett másolat.
Zay, Miksával egyetértve ellenezte a békességet. Itt az ideje Erdély visszafoglalásának, ha most nem kísértjük meg, mikor a moldvai vajda hátba foghatja a gyenge «királykát» s Magyarország felől mi verjük, a török ugyan nem ad második meggondolkozási időt. János Zsigmond czélját érte; az óvatos Ferdinánd nem akart semmit sem koczkáztatni, s a tüzelő Miksa is engedni volt kénytelen. Ebben a válságos időben mutatta ki a 22 éves beteges János Zsigmond, hogy még sem az a cretin, milyennek ellenségei állítják.
János Zsigmond atyjának s anyjának összes jó tulajdonságait örökölte, melyek csodálatos vegyülékké alakúltak benne. Atyjától azt a szívós hatalomhoz való ragaszkodást és ambitiót örökölte, mely Szapolyaynak csak olyan sajátsága, mint Ferdinándnak. Fia olyan állhatatlan és kétségbeeső, mint amaz, sőt még olyanabb, mert hozzájárul az a szeszélyes puhaság, mely anyját annyira jellemzi.
A fiatal fejedelem tud lelkesedni, amellett nyílt eszű, minden szépet és jót hamar befogadó fej. Ha kell serény és bátor, öt nyelvet tud: magyarul, olaszul, németül, lengyelül és oláhul, «szeret lovagolni s a lovat úgy megüli, hogy országában senki sem jobban; a dárdát derekasan forgatja s lőfegyverrel szívesen mulatozik, ebben a kelevézjátékban nem múlja felűl őt senki; futásban, tánczban kitünő, szereti a küzdő játékot, bár ebben sokan túl tesznek rajta.» A mellett szereti a zenét s a lanton is jól játszik.* Nevelése finom és sokoldalú, de az ifjú fejedelem kicsi korától kezdve eszköz tökéletlen anyja kezében, majd meg labdája egy vele minden tekintetben rendelkező pártnak. Mindenki üldözi, a gyönge, képzelődő királyocska épen a benne rejlő vis inertićnél fogva Erdélyből egy másfélszáz évre terjedő külön testet alkot s a vallások közti ingadozásával ugyancsak a vallásszabadságnak XVI. századbeli eszményét valósítja meg.
Keresztény magvető, Kolozsvártt. 1863. JAKAB Elek. «János Zsigmond élete és uralkodása». 177. l.
Íme most is: 1562-ben ingadozó trónját egy fegyverszünettel menti meg. A fegyverszünet ápril 12-től kezdve egy évre szólt. Zayék győztek, a Tisza vidéke kezökben volt, de elmulasztották az alkalmat, hogy Erdélyben kezet fogva a belső forradalommal, urakká legyenek. János Zsigmondnak szabad keze lett s vezérei leverték a Zay Ferencz barátja: Székely Antal támasztotta forradalmat. Különben a fegyverszünet a három harczoló fél közt nem sokat jelentett. A török keveset törődött azzal, hogy mit végzett Zay az ő hűbéresével, a budai és temesvári basák még ha tudtak is a Konstantinápolyban kötött békéről, melyet öt évi fáradozás után ép e napokban eszközölt ki Busbecq, nagy haddal támadták meg Szatmár-Németi várát zsákmányt és földet foglalandók a maguk szakállára. Zay védelmezte a várat. 20 napig tartott az ostrom. A törökök ugyancsak kemény rohamokat tőnek, felgyújtották Németi városát, mely a nagy szél miatt teljességgel megégett és keményen szorították a várvédőket. Az ostrom végefelé már poruk és élelmi szerük is fogytán volt és Zay kétségbeesetten kéri a segélyt. A vár valószínűleg elesett volna, hogy ha a törökök meg nem ijednek a császári felmentő hadak gyülekezésétől és sietve el nem vonulnak a vár alól. Ez alatt az egész országban dúlt a háború, Mágocsi Gáspár és Bebek György Balogváralján foglyúl estek. Bizonyos kedélyességgel írják az egykorúak, hogy most a béke és fegyverszünet idején több vér foly, mint igazi háború alkalmával. A vagyonbiztosság eszméje mnitha csak eltűnt volna az emberek köréből. Az ellenpártit kirabolni a király nevében, nemcsak érdem, de kötelesség; az adott szó beváltását húzni halasztani pedig diplomacziai remeklések tárgya s rendesen csak akkor váltják be, ha a végszükség kívánja. Koczkajáték ez, melynek végét nem lehet előre látni. Az egyes vezérek alatt szolgáló hadsereg teljesen megbízhatatlan. Zayék maguk emberségéből folytatják a háborút, embereiket maguk pénzéből fizetik s mikor segélyadást kérnek a császártól, azt felelik nekik «megtanúlhatták volna már, hogy a megyei segélyadásban mennyit lehet bízni», a császárnak pedig nincs pénze, hogy zsoldosokat fogadhasson. Nagyon természetes akkor, hogy ezek az urak onnan veszik a pénzt, a honnan legkönnyebben kapják. Nem kímélik még a maguk parasztjait sem. Ha fogytán van az élelem, Zay legjobb barátjaitól hajtják el a csordákat. Ezek még jól járnak, mert Zay legalább mentegetőzik előttük, de ki segít a szegény paraszton, kin az adót egy esztendőben kétszer-háromszor is megveszik? Legnagyobb tolvajok és rablók szabadon garázdálkodnak, mert hát szükség van rájuk. Apró zsarolásokon kezdi egyik másik adószedő s mikor befolyásos úrrá lesz, a császár s az erdélyi fejedelem emberei vetekedve keresik kegyét, kínálva őket adományokkal és tisztességgel. Csak olyan szomorú a sz. kir. városok sorsa. A főkapitány úr legelőbb is ezeket fizetteti meg, rájok íratván a királylyal, ha szűkében van a katonának. Legtöbbet nemes Kassa városát zaklatják, minduntalan jön a parancsolat, hogy fogadjon fel azonnal ennyi és ennyi katonát.
A felvidéki és tiszai társadalom már belé törődött ebbe a nyomorúságba s minthogy a hatalmi viszonyok következtében változásra nem volt kilátás, a társadalom is ilyen hitetlenné, kétszínűvé, lelketlen és elvtelen tömeggé vált. A nemzet erejét még csak az a törhetetlen katonai vitézség mutatja, melyet úgy németekkel, mint törökökkel szemben, minden alkalommal kifejt. Rabúl esett főurak, sebekkel borított zsoldosok, még a parasztság is, nem a haláltól féltek, csak elvesztett anyagi előnyeiket siratják. Ennek a társadalomnak középpontja most Zay Ferencz, a király teljhatalmú képviselője. Annak, hogy többet nem tett, nem ő az oka. Bécsből folyton tartani kellett őt; ha rajta áll vala, ő félretéve minden fegyverszünetet, bátran neki rontott volna János Zsigmondnak, kiírtott volna mindenkit, a ki nem a császárral tart. Csakhogy Bécsben ismerték a helyzetet. Miksa már ekkor meg volt győződve, hogy Erdélyben a német fegyverrel semmire sem mehetnek; meg kell várni János Zsigmond halálát. Ebben az értelemben csitítják a folyton békétlenkedő Zayt s ilyenkor még azt is megteszik, hogy a hátralékos zsold egy részét kifizetik. Személyét Bécsben most is csak úgy kedveli az öreg király és fia, mint konstantinápolyi követsége után s fiát Pétert, midőn Miksa cseh királylyá koronáztatására küldi Prágába, atyja kedvéért nagy pompával, kitüntető szívélyességgel fogadják. A folyvást gazdagodó, takarékos Zayban különben nagyban működik a társadalmi ambitió, elannyira, hogy 1562-ben épen a fegyverszünet idejére egy különös kérelemmel járul Ferdinand elé.
A báróság nagy dolog volt, a főkapitányság, a királylyal s fiával való közel barátság tisztességet adtak a külső világ előtt, de ő nagysága többre vágyott. A német birodalom tagja akart lenni; nem azért mert ebből hazájára hasznot várt volna, hisz ő s társai legjobban ismerték, mennyit ér a szent birodalom ereje, még kevésbé anyagi előnyökért, hisz ez még több terhet rótt volna rá, hanem a méltóságért, a családi dicsőségért. Régi barátja Szentgothardi Márton udvari tanácsos később portai követ fogalmazta a kérést – Zay személyesen tán röstellette – s nem átallotta Heraclides példáját követni, hamis származását költvén a főkapitánynak. Írja, hogy Zay őse német volt és Mátyás király alatt jött a hazába s Nándor-Fejérvár közelében kapott birtokot. Magasztalta érdemeit s a felség különös kegyébe ajánlja.
Miksa király nem fogadta kegyesen a kérelmet, nem pártolta s a «Landtag» elé utasította. Meglehet, hogy fölöslegesnek tartotta Szentgothardi kérvényét, ki amúgy is kedvencze érdemeit dicséri, vagy bosszankodott azon a teljesen valótlan bevezetésen, mely Zayt németnek állítja csak azért, hogy befogadtassék német indigenának. Pedig volt alkalma Miksának Zay s egyéb kérelmeit olvasni, midőn pestmegyei jószágait, egyenes apai ősi jogon követeli. Ez a kis episod, minden következés nélkül múlt el; Zay mintha nemis tudott volna az egészről: régi buzgalommal végezte diplomácziai s hadi teendőit. 1562-ben a török béke s a fegyverszünet idején más dolga sincs Zaynak, mint a rablásokat feljegyezni, melyeket János Zsigmond emberei Balassán s Zay hívein elkövetnek. Az erdélyi vajda emberei viszont arról panaszkodnak, hogy a császár emberei zavartalanúl foglalgatnak az ő birtokokbúl. Balassa tisztjeire rágyújtják a házat; Menyhért úr és Zay viszont Tokajban szüretelnek János Zsigmond helyett. Kölcsönösen vádaskodnak, úgy hogy Ferdinándnak kell közbelépni s békére inteni saját kapitányát s a fejedelmet. János Zsigmond és Zay egymással soha sem egyeznek meg, azért mert egyik sem hiszen a másiknak. Amaz Zay követének Szerdahelyi Mátyás, mislyei prépostnak, mikor ez felpanaszolja a békeszegéseket, (Gyulafehérvárott nov. 19.) azt feleli hogy ők azt máskép tudják. Zay viszont midőn Erdélyből új ajánlatot tesznek neki, rájok sem hederít. De egészen elkeseredik, mikor azt látja, hogy a lázongó székelyeket leverik s hogy János Zsigmond Bebek György kiszabadításán munkál, azon férfiúén, kinek még a felesége Patócsy Zsófia* is ellenséges indúlattal van ő felsége iránt, emberei pedig passiv ellenállással bosszantják, mást nem tehetvén ellene. Érdekes alak ez a Bebek Györgyné, méltó életpárja egy ilyen semmi és minden párton lévő főembernek. Mikor férje a török kelepczébe esik, úgy igazítja dolgát, hogy a császár emberei bízzanak benne szegény árva özvegyben. Zayt nem vakította el, de az éles látású diplomata még sem tudta mit véljen ez asszonyról. Mialatt a Ferdinánd-pártiak haboztak, Bebekné titokban János Zsigmonddal alkudozott s az erdélyi politika, Balassa árúlására viszonválaszkép Bebek áttérésével felelhetett.
Patócsi Zsófia életrajzát l. NAGY I. «Losonczi Phönix» 1852. 107. l.
1563-ban Zay Ferencznek inkább a főkapitányság diplomácziai részéből jutott ki, a háború szünetelt. János Zsigmond békeért alkudozott, s Zay a zászlós úr, ki maga külön csapatot szerelt föl, s a banderiumtarás alól nem váltja meg magát pénzzel,* mint nagy úr előkelő szerepet visz az ifjabb király pozsonyi megkoronáztatásánál. II. Lajos szerény udvarnoka, az egyszerű végbeli huszár, ki kölcsönökkel tartá fenn családját, s fiatalabb korában a mindennapi szükséggel küzdött: a király első tanácsosainak egyikévé lett, s fényes kassai háztartása egyik középpontját képezi a felsővidéki magyar társadalomnak. Most van hatalmának s befolyásának tetőpontján; Bécsben tőle kérnek hadi s nemzetközi politikai ügyekben tanácsot, Erdélyben félnek tőle, Moldvában Heraclides hálálkodik neki szóval, pénzről azonban szó sem lévén, azt az 1135 darab ökröt, melyet a despota küldött neki, a lengyelek egyetértve oláh rablókkal lefoglalták. A törökök jól ismerik, egyes bégekkel még Konstantinápolyban kötött barátságot, szavára adnak, itt-ott egy szép ló, egypár nyereg-szerszám, Zay részéről meg csecsebecsék járják kölcsönös ajándékkép. Az ország rendei nagyra veszik, hogy magyar a kassai főkapitány; hiszen könnyű volt a XVI. századbeli magyarságnak eleget tenni. Egy kis hizelgés, nehány czím, jókor adományozott birtok s úgy ment minden, a hogy Bécsben akarták. Élénk bizonysága ennek az 1563-ki országgyűlés és Miksa megkoronáztatása, melyen Zay nagy pompával vesz részt.
Századok. 1877. 674. l.
1563 aug. 20-ára hívja össze Ferdinánd a rendeket. Biztosítani akarta fia trónutódlását, ki immár cseh és római király vala. Hosszas tárgyalások előzték meg az összehivást. Ferdinánd kétségtelenül az egyenes örökösödés elvét kívánta elismertetni, tanácsosai nagy habozva, szerényen a választás elvét hangsúlyozták. Már ezen az országgyülésen kitűnt, hogy az udvar kegyei által megnyert főbb rendüek, kik alatt a vagyonosabb, előbbkelőbb származásu polgári és katonai méltóságokat kell értenünk, elvi ellentétben állottak az alsóbb rendű, a törvény betüjéhez ragaszkodó kis nemességgel. A főbb rendüek a törvény betüjét csak akkor tartják meg, ha érdeköknek kedvez s nagyon hűen fejezi ki a közvélemény egyik részét Szentgothardi Márton említett folyamodása,* midőn azt mondja: «azt hiszem, hogy bajainknak egyik oka az végtelen szabadság, mely Magyarország régi törvényeiben foglaltatik. Midőn a szabadságot minden szabad és tiltott eszközzel meg akarjuk tartani, ezen törekvésünkben elvesztjük magát a szabadságot.» Ehez a jószágokkal kielégíthető főuri párthoz tartozik Zay, mely Ferdinándnak úgy a királyválasztási, mint a nádori kérdésben enged. A püspökök s a főbb rangúak közt bizonyos érdekösszeköttetés adott irányt engedékenységöknek s midőn Oláh Miklóst kinevezik nádori helytartóvá, ugyan melyik II. Lajos korából való barátja erőszakolta volna tovább a választást? A megyeri nemesség, mely teljesen magára hagyatva, vérével és jobbágyai pénzével szolgál s alig hogy él, legjobban érezte az idők nyomoruságát; természetszerüleg ragaszkodik a törvény betüjéhez, mely birtokának jogczímét s az ország adózási kérdéseit legalább szabályozza. Politikai súlyának, az egyéni emelkedésnek alapja a régi törvény és jogszokás; a szabad választás elve századokon át meggyökeredzett e zajos és a maga jussát nem engedő hadban. Ezeket nem lehetett capacitálni, csak eltartani. Úgy is történt. Az udvar teljes győzelmet aratott. Miksát egyhangulag proclamálták királylyá, Oláh Miklós pedig királyi helytartóvá lett. Nem lehet ezt másból megmagyarázni, mint a főbbrendűeknek Miksához való ragaszkodásukból, kik elvégre is társadalmi súlyuknál fogva kezökben tartották az alsóbbrendű nemességet.*
1562. aug. 3. bécsi titkos levéltár.
FRAKNÓI i. m. IV. 398–415. l. és KRIŽKÓ Pál az 1563-ik évi koronázási ünnepély «Századok» 1877. 27. l. LISZTHI János leírása Bél adparatus 303. és KOVACSICS: Scriptores minores 128–144.
Vén Pozsony városa alig látott még olyan tengernyi népséget, mint 1563 szeptember havában, midőn a karok és rendek, a vidéki lakosság, számos külföldi vendég, osztrák, cseh, morva, sziléziai, luzsiczai és német birodalmi csapatok nagy serege gyűlt össze a koronázási ünnepélyre.
Kisasszony napjára, melyet a magyarok ősrégi időktől fogva menyegzőkre és családi ünnepélyekre szerencsés napnak tartottak, határozták a koronázás napját. Ferdinánd, az öreg császár, és fia óriási kísérettel indultak meg Bécsből. Augusztus 30-ról 31-re virradólag lóháton érkezett Miksa Rudolf és Ernő fiaival, testvéreivel Károly és Ferdinánd főherczegekkel. Felesége a királyné udvarhölgyeivel négy gyönyörű kocsin foglalt helyet. A díszmenet élén fekete bársony öltözetű aranylánczos paizshordók lovagoltak, rojtos alabárddal kezükben. Ezeket követték a jelen lévő német fejedelmek, grófok, mágnások, lovagok és tanácsosok szolgái, hármasával egymásután.
Sorjában következtek utánuk a cseh, morva, sziléziai, luzsiczai lovagok díszöltözetben; azok után az udvari és salzburgi érsek cselédsége; majd még az osztrák örökös tartománybeli urak.
A negyedik csapatban trombitások, dobosok, az előbbkelő hivatalnokok és a Rosenberg cseh gróf 300 lovasa következett. Ezután jőve a császári ház, előttük a tescheni, a két münsterbergi herczeg, a ligniczi herczeg,s az idősebb plaueni fejedelem. A menetet bezárták: hat zászlóalj bécsi díszcsapat s a csillogó mellvértű királyi testőrség. Fényes volt a királyi bevonulás, de a mi uraink, főpapjaink ragyogó pompája mindeneket felülmúlt. A magyarokat Zrínyi Miklós vezérelte. Az urak ruházata csillámlott az aranytól és drágakövektől, nyereg-szerszámzatuk kis vagyonnal fölért. Cselédségök huszáröltözetben, oldalán karddal, kezében lobogós kopjával, festői kíséretet képezett. Az urak különféle színű szűk bársony nadrágot viseltenek, a láb széleit körülfutó, kivágott aranyrojtos czipőkben, drága kelméjű dolmányokban, drága csattokkal, horgokkal és gombokkal rajta, aranyos övekkel, fényes mentékben, drága tollu forgós kalpagokban jelentek meg. Mindenki legbecsesebb, legértékesebb darabjait öltötte fel. A kifejtett fény és pompa megmutatta, mily óriási kincs volt gazdag uraink birtokában s a külföldi követek nem győzik eléggé csodálni a magyarság imponáló magatartását.
Szeptember 1-én hajón érkezett meg Ferdinánd. Tahy Ferencz a vérlovon ülő öreg király előtt vitte Szent István kardját s a néptömeg nagy rivalgással üdvözölte a végtelen hosszúságú menetet. A koronázás ünnepélye ugyancsak a régi székesfehérvári királyi koronázások szertartásai pontos megtartásával ment végbe.
Kora reggel a királyi várból a főtemplomba vonult a koronázási menet. Elől Keglevich Mátyás vitte a bulgár lobogót, utána a tersaczi gróf Frangepán Bosznia zászlaját; azután Kerecsényi László gyulai kapitány Szerbia; ruszkai Dobó István Slavonia, Bánffy László Horvátország, Báthory István Slavonia, Bánffy László Horvátország, Báthory Miklós Dalmátia és Zay Ferencz Magyarország zászlajával. «A zászlósok után jött a horvát régi arany királyi pallossal Perényi Gábor; utánna jövendő volt Erdődy Péter, horvát és szlavoniai bán, az apostoli kereszttel, de betegeskedése következtében (csak ez napon betegedett meg) az apostoli kereszt vitele elmaradt. Következett Zrínyi Miklós gróf az almával, után a köszvényes sánta Báthory Endre a kristály golyóban végződő kormánypálczával (ezt köszvénye miatt emberei egy székben czipelték), majd a koros Batthyány Ferencz, a legelőbbkelőbb magyar mágnás, kit öregsége miatt szintén székben vittek, az ősrégi magyar koronával; ezeket követte egy sorban három hirnök, a középső a római, az oldalvást lévők magyar és cseh királyi hadi öltönyben. Utánuk következett Tahy Ferencz, magyar főlovászmester, a kivont királyi karddal, végre pedig Miksa király.»
A koronázási szertartás gyönyörű időben déli 12 óráig tartott. Először fölkenték, aztán karddal övezték körűl; majd fejére tevék a koronát; elmentek a ferenczrendiek zárdájába, hol több magyar nemest lovagokká ütött; a Szent mihály kapu előtt megesküdött, hogy a rendek szabadságait épségben tartja s a koronázási dombon megtette a szokásos kardvágásokat. «Csak mielébb Buda felé» hangzott fel harsányan a tömeg közül.
MAGYAR FŐÚR A XVII. SZÁZADBÓL.
Theököly Sebestyén 1172-iki nemes leveléről.
A XVI-diki századi főúri viselet az orsz. levéltárban őtzött Theökeöly Sebestyén-féle 1572-ben kelt nemes levélről másoltatott színnyomatra.
Színnyomat.
A nagy királyi díszebédnél nemes ifjak szolgáltak fel, köztük Zay Ferencz fia, Zay Péter is, kit a király asztalnokává nevezett ki. Másnap a királynét koronázták meg s az azt követő nagy ebédnél Miksa a magyar urakkal együtt egy nagy megaranyozott ezüst vederből ivott. Két napi pihenő után fényes lovagjátékokat tartának, szeptember 13-án pedig lóversenyt, melyben a magyar urak kiváló részt vettek s a kassai főkapitány is daliásan ülte meg a lovat.
Zay Ferencz nem sokáig időzhetett Pozsonyban, mert Kassán ő is családi ünnepet volt ülendő. Leányát Annát október 31-én vezette oltárhoz «katholikus szokás szerint» Adorjáni Csáky Pál. Vejéhez különös uton jutott. Csáky Pál rendkívül gazdag ember, ki Fráter György kincseinek egy részét magához vette, midőn patronusát Castaldo megölette. Az övé volt az ősrégi Adorján vár. Politikailag nem erős character, ami természetes, mert ép a határszélen lakott. Tahy Ferencz 1553-ban Ferdinánd hűségére térítette ugyan, de később birtokaira való tekintetből a János Zsigmond pártjára állott s 1562-iki hadjáratában csapatjával Báthory Miklós seregében részt vett. A hadadi vereség alkalmával Zay elfogta s Kassára vitte. A főkapitány házánál szívesen fogadták az előkelő gazdag urat s nem tekintették rabnak. Kivált Zayné bánt vele nyájasan s nagyon megszerette az alapjában véve jó lelkű, gyöngéd és művelt urat. A rabságnak az lett a vége, hogy Csáky uram vőlegényévé lett Zay Annának s a raboskodás lakadalommal fejeződött be.
A menyegzőt nagy fény és pompa közt ülték meg, melyen részt vett Kassa város tanácsa és az egész felvidéki nemesség a minden rendű és rangú atyafiság. Maga a császár egy kókusz billikomot küldött ajándékba, melynek fedelére a koronás kétfejű sas s a billikom oldalaihoz a két szárny vala illesztve aranyos ezüstből. A fiatal pár Adorján várába költözött s egy esztendővel később a boldog férj már azt írta anyósának: «hogy a kegyelmes Uristen meglátogatott és megszeretett bennünket egy szép leány magzattal szent Katalin aszony napján». A férj hozzáteszi: «remélem és hiszem, hogy az kegyelmes Uristen megadja, hogy még ennél többet is mutathatunk Ti Kegyelmeteknek». Zayné kis unokájának szép fátyolokat és csipkés fehérneműt küldött, melyért szép köszönetet mond neki leánya e képpen: «ha az Uristen élteti a mi szép leányunkat, ennyivel több szolgáló leánya leszen Te Kegyelmednek szerelmes asszonyom, szerelmes anyám».
Az öreg Zay nem sokáig örvendhetett a családi boldogságának, Moldvából rosz hírek érkeztek. Az ő neki sokkal tartozó despotát Sucsavában nagy török sereg s János Zsigmond segédhadaival körülvette. A vajda amily ügyes és ravasz, ha ír, oly ügyetlen és együgyü mikor harczolt: felbőszíté maga ellen a magyarságot, Dévai Péter kapitányukat megsebzi, mire a székelyek megboszankodván, szabad elmenetel s oly feltétel mellett, «hogy ezentúl János Zsigmondot szolgálják», feladják a várat s kiszolgáltatják a despotát. A despotát lenyakazták, fejét vetélytársa Tomsa, János Zsigmondnak küldötte, ki úgy újjongott «hogyha a török császárt látta volna nem örvendezhetett volna különben». Mondják azt is, hogy János Zsigmond nagy lakomát csapott, s így kiáltott fel: «Ugyan kihúzók ő felségeik legnagyobb tollainak egyikét».
Tagadhatatlanúl veresége volt ez a császárnak; az új moldvai vajda: a győztes Tomsa nem tarthatta magát, megöletett. Sándor a régi vad zsarnok következett utána, ki János Zsigmondnak, a havaselvi vajdával, a sánta Péterrel együtt jó barátja; egyesülve a porta segélyével s a lengyel barátságos neutralitás mellett hatalmas ellenség ez a liga. Szulejman politikája győzött ismét, saját kegyenczeivel buktatta meg «Phćton»-t. Zay végtelen sajnálta, hogy nem segítette az ő «drága» deszpotját, de nem volt pénze, s elkésett.
28. SZUCSAVA ÉS HERACLIDES BUKÁSA. SOMMERBŐL.
Szucsva és Heraclides bukása. «Vita Jacobi despotć Moldavorum reguli» Sommer János által írt s Wittembergben Petrus Albino Nivamontius által kiadott és Forgách Imre trencsényi főispánnak ajánlott munkából vétetett. Van benne több czímer, Zrínyi Miklósnak egy rosz képe s a Phćton, melyhez Aledatus András írt epigrammot. E könyvben igen sok becses historiai anyag közt le vannak nyomva Sommer elegiái is s az a családfa, melyet a despota Brasóban 1558-ban egy nagy lapra nyomatott.
Ez a kudarcz nem hűtötte le Zay moldvai politizáló kedvét. Volt Balassa udvarában egy Zokol (Szakuly) nevű oláh vajdafi, ki az oláhok valamelyik fractiója a despota bukása után fejedelmének hívott. Ennek nem kellene több 3000 forintnál, s biztosra veszi, hogy Laszki segélyével kiveri az új vajdát. Csakhogy Miksának elég volt egy Heraclides, több kalandra nem vágyott. Zay és Balassa legalább annyit tettek, hogy János Zsigmond bosszantására mindenkép Sándor vajda ellen dolgoztak. De bármily kitünő szolgálatokat tudott tenni a törökismerő Zay: az erdélyiek vetekedtek vele ravaszságban. Ő és Balassa csak akkor tudták meg az ügyek állását, mikor már késő volt. Bebek Györgyöt János Zsigmond bizony már kiszabadítá, felesége is tudott már róla, mikor Zay poharazás közben megtudja a dolgot, megeredvén a jó hegyaljai bortúl János követének nyelve.
SCHWENDI LÁZÁR cs. k. fővezér.
Ortelius Chronologiájának 1604-iki kiadásában levő rézmetszet után.
Azonközben 1564 julius 25-én meghal Ferdinánd.
Halála a párttusákban, itt a Tisza vidékén a küzdő felekre nem tett valami nagy hatást. Évek óta megszokták már Miksát tekinteni irányadónak. Új király alatt új adományra lehetett kilátás. Zay megsiratta Ferdinándot, de a bánkodásra még most nem sok ideje maradt. Báthory István, különb vezér valamennyiöknél, folyvást zaklatta Zayékat s mikor Balassával oda jártak Tokajon a szüretre, rajta ütött a védtelen Szathmáron s megvette egy csomó várral: Atyával, Hadaddal egyetemben. A koczka fordúlt most már Zayékon volt a védelem sora. Zay mindeddig csak localis háborút folytatott, serege magyarokbúl állott, csak tűzmesterei valának németek s olaszok. Miksa végre elhatározta, hogy a csetepatézásnak véget vet s János Zsigmondot végleg megfékezi. Erre a magyarországi hadsereg nem volt elegendő s ehez «stratéga» hadvezér is kellett, mert bizony a bécsi udvar még a hű és kipróbált magyarokat sem tartotta vezérségre valóknak. 1565 elején 7000 német zsoldost küldött János Zsigmond ellen s az összes felvidéki hadak kapitányának Schwendi Lázárt tette meg, kit Miksa régtől fogva ismert.
Schwendi régi svájczi nemes család ivadéka, 1522-ben született Baselben. Kora ifjúságától kezdve V. Károly zsoldosa. Vakon engedelmeskedő, igazi svájczi. 1548-ban gyermekkori barátját Vogelsberger Sebestyént – mert I. Ferencz szolgálatába állott – a császár parancsára kivégeztette. Ezért kortársai erősen megrótták, de ő a parancsra hivatkozott. Harczolt 1552-ben Magdeburgnál, 1558-ban St. Quentin és Grävelingen mellett. Protestáns létére II. Fülöp szolgálatában állott,* s mord katona létére türelmes elvű. A XVI. század úgynevezett «művelt katonái» közül való, kik relatiokat írnak, ragaszkodnak a parancsokhoz, de van vallási és politikai belső meggyőződésök is. Miksára nagy befolyással volt s a felsővidéki protestantismus meggyökeredzése sokat köszönhet neki. Magyarország hadi s politikai működése nem fényes. A jó főkapitány ismerhette a spanyol és franczia viszonyokat, de a magyar állapotokba sehogy sem találta be magát. Minden jóakarata mellett a magyar urak nem szerették, ő meg elvből sem követte tanácsukat, még akkor sem, ha veszély volt a késésben. Mint zsoldos és idegen nem nézte soha: hol s mennyit vegyen seregének élelmet, a pórnép s a városok egyaránt érezték szigorú intézkedéseit. Katonának jó, csak önfejű, s nagyon óvatos. Szervezni tud, pattantyúsai derekasan állják meg helyöket. A törökkel nem mer kikötni, mert ismeri előnyeit s azzal szemben, a maga németjeinek gyöngéit.
V. JANKÓ: Das Leben Lazarus von Schwendy, Bécs. 1871. VERANCSICS krónika 108. l. ISTVÁNFI, FORGÁCH.
Most két főkapitánya volt Miksának a felső vidéken: a táborban levő Schwendi s a magyar hadak tényleges Kassán székelő főkapitánya Zay. A katonai fővezérlet Schwendi kezében volt, alája rendeltettek: Balassa, Perényi, Báthory Endre; Zay velök ment, de már csak mint élelmi és hadi főbiztos. Végig küzdé Schwendiékkel a győzelmes tokaji hadjáratot, intézkedett az elfoglalt várak kijavításáról, szorította a kassaiakat bor s kenyér szállítására, mustrálta a huszárságot, melynek lándzsája mindig hiányzott, eligazította János Zsigmond követeivel a megkezdett békealkudozások idején a felmerűlt panaszokat. Schwendi mozdúlni sem tud nélkűle, Zaj a fej, Schwendi a végrehajtó. Schwendi nem is győz érte hálálkodni Miksánál, milyen híve neki Zay, milyen erélyes értelmes ember. Pedig Zayt sértette Schwendi fővezérsége. Négy évig kínlódott az erdélyi ügyekkel, 1562-ben fényes katonai sikereket mutat föl, ő téríti át Balassát, János Zsigmond hatalmas oszlopát s most egy idegen eretneket tesznek a kassai hadak élére, épen mikor a kassai főtemplomot kirabolják? Nem az eretnekség bántotta, hanem, hogy ő ki közvetlenűl érintkezik a Felséggel, a zászlós úr, most egy jövevénynyel osztja meg hatalmát. Már 1565 végén unja ezt a terhes szolgálatot. Családi bajok is keserítik. Felesége a gyermekekkel Ugróczon gazdálkodik, kedves Anna leánya alig esztendős házasság után meghalt. Azután látta, hogy azok a viszonyok, melyeknek létjogosultsága ellen ő egy emberöltőn át fegyverrel s practicával oly szívósan küzdött, Erdély, mindinkább izmosodik. A kényszerűséget most már ő is elismerte. Veje Csáky Pál, megint Erdélylyel tart, «mi bennünk is istenes lélek vagyon, inkább kivánnók a keresztényeknek minden javát – így ír* hogy sem mint a pogányokét, de mi rajtunk, kik e földön laknak, istennek nagy ostora vagyon ez világ szerint; mert egyik féltől sem oltalmaztatunk, hanem rontatunk, az sok nyomorgattatásnak és kárvallásnak miatta nem tudunk mit mívelni, hanem csak nyögünk, mert senkitől nem látunk oltalmazást» mit is csináljon az ilyen szerény tűz és víz közt lakó ember? Szolgál mind a kettőnek: apósát kéri, hogy a királyi területen lévő birtokait oltalmazza meg, János Zsigmond tanácsosaival pedig erdélyi jószágai iránt váltson jó szót. Zay megnyugodott benne, illusiói tünedező félben vannak…
Csal. lev. Missiles.
)
29. TOKAJ OSTROMA 1565-BEN ORTELLIUSBÓL.
Tokaj ostroma Orteliusból van véve az 1604-ki kiadásból
30. A KASSAI DÓM.
