Főkötő. Kendő.
Főkötő. Kendő.
A férjezett nők főkötőjét (tájszólásainkban: fejkető, fékető) legelőbb egy középszibériai jeniszeimelléki csészetartó szobron találjuk a szagaiok területén. A szobor nagyon kezdetleges kivitelü, de a durva körvonalakból is egész határozottan kivehető, hogy nőt akar ábrázolni s nem férfit, fején alacsony csúcsos sapkaforma füveg van, mely hátul a csipő alá nyulik le. Hogy ez a lenyuló rész a főkötő körül csavart fátyol, egyéb emlékekből állapíthatjuk meg. Permből ismerünk egy Szasszanidakori izlésben, de sok barbársággal készült domborműves ezüst csészét, melynek kora alig tehető későbbre a Kr. u. VII. századnál s az Alsó-Volga vidékéről fölszorult vogul-ugor elem hagyatékának tekinthető; a csészén több női alak van ábrázolva különböző fejviselettel, egyik mód az, hol a fej hosszu fátyollal van födve (15. 6.). Egy déloroszországi s mint többször említettük, valószinüleg a kunoknak tulajdonítható csészetartó szobron az alsó, egészen a fejhez simuló főkötőn kívül, melyet egyes vidékeken törökösen csepesznek neveznek, még a kontyra tett sapkaidomu kikeményített felső főkötő is egész világosan megkülönböztethető, a körüle csavart s hátul lecsüngő fátyol egészen kalapszerü idomot kölcsönöz neki (15. 1.). A sapkaalakú főkötőt aljára csavart s hátul csokorba kötött fátyollal a velenczei Szent-Márk templom scytháinak női alakjánál is megtaláljuk (20. 8–9.).
A kendővel vagy kezkenővel bekötött fej viseletének szokására egy csertomlicki kurgánban lelt aranylemez szolgáltatja a keleteurópai turánoknál a legrégibb példát (13. 4.). Az aranylemez ülő és tükröt tartó scytha nőt ábrázol fiával együtt. Az említett permi csészén is van egy női alak, kinek feje szintén kendővel, még pedig mai nyelvünkön mondva, «babos» kendővel van bekötve; hogy nem gyöngyös főkötőt akar ábrázolni, onnan gyanítom, hogy az áll alatt van megkötve s hátul nincs meg a fátyolszerüen lecsüngő rész.
