Ruhadiszítés.
Ruhadiszítés.
Az öltözet diszítésére részint ékszereket, részint színes bőrből készült virágokat, részint himzést, kivarrást alkalmaztak. A férfi ruha diszítése túlnyomólag az utóbbiakból állt. A későbbi sújtásnak (arany-, ezüst-zsinórnak), paszomántnak, zsinórzatnak előképét kétségkivül a ruhára varrt viráglevél idomu színes bőrdiszítmények szolgáltatták, melyeknek legvégső alkalmazását a sallangos lószerszámon, csikósaink karikásain és a sallangos dohányzacskókon találjuk, de előfordulnak még a bőrruha, ködmen, suba diszítése közt is. Sőt talán a sújtás sem volt ismeretlen, a déloroszországi szobrokon legalább a ruhaszegélyzeten valami zsinórforma vehető ki (20. 5.). Népviseletünk himzett vagy kivarrt virágai szintén a honfoglalás előtti ruhadiszítés maradványai. Huszka József kutatásai után ma már kétségtelen, hogy a magyar szür, suba, ködmen és bekecs ezerszer ismétlődő virágai, a pávaszemes rózsák, tulipánok, pálmalevelek sat. csaknem azonosak a Szasszanidakori perzsa művészet virágaival, mint a IV. táblán Huszka J. «A székely ház» czímű műve után közölt összehasonlítás mutatja; ha tehát pusztán perzsa hatásra vezetjük is vissza e diszítés eredetét, a mit különben Huszka tagad, akkor is bizonyos az, hogy Árpád magyarjai azt már magukkal hozták s ha ezer, sőt másfélezer év óta a virágok hagyományos alakjában lényegesebb változás nem történt: joggal föltehető, hogy a szür, suba, ködmen, bekecs mai diszítési módja megvolt már a honfoglalás korában is.*
Huszka J. A székely ház, Magyar Ornamentika és Tárgyi ethnografiánk őstört. vonatk. (Ethnogr. IX. 1898. 104–108.) – Hampel J. Honfogl. kor eml. 206–224. és A régibb középkor. II. 239–251, 276, 282.
