Sisak.
Sisak.
Sisakról nem tesznek említést a bizanczi taktikusok annak jeléül, hogy legfölebb az előkelőknél volt használatban, a harczosok nagy tömege pedig a bőr- vagy nemezsüvegben is elég védelmet talált a szablyavágás ellen, a mit különben a süveg elején alkalmazott érczlemez még inkább feltartott. E lemeznek kettős rendeltetése volt, nemcsak védelmül, hanem díszül is szolgált, mint a beregmegyei szolyvai sirban a vitéz fejénél talált s belső felén a süveg nemezmaradványaival ellátott aranyozott ezüst díszlemez. Hasonlókat ismerünk a galgóczi, tarczali és szabolcsmegyei bezdédi honfoglaláskori leletekből, az utóbbit azonban nem a fejnél, hanem a derék táján lelték s így nem is a süveget, hanem, mint említettük, kétségkivül a tegezt ékítették vele. Feltünő e lemezek növénydíszitménye, mely mindegyiknél ugyanazon alapformára vezethető vissza; a körvonalak azt a benyomást teszik a szemlélőre, hogy a középázsiai iparüző városok ezek készítményeiben a lappangó parzismus Ormuzd hagyományos képét stilizálta növénydiszítménynyé, Huszka az asszir fával azonosítja. Az érczlemezes süvegeket a Képes Krónika festményei szerint a XIV. század dereka táján még széltiben használták a magyar harczosok; utolsó nyomait azokban a réczímeres süvegekben találjuk, minőket egyes uradalmak cselédsége még a jelen század elején is viselt, sőt az utkaparóknál még napjainkban is feltalálható. A mi a tulajdonképeni sisakot illeti, ennek mását a Szasszanidakori perzsák s a nagyszentmiklósi vitéz sisakjában kell keresnünk. A Szasszanidakori sisak a firuz-abádi reliefen részint alacsonyabb félgömb vagy csésze (V. ö. 14. 4.), részint pedig magasabb féltojásdad-idomu, de sohasem csúcsos; az orrvédő vas, melynek kezdetlegesebb idoma a honfoglalás ideje körüli normann sisakoknál már megvolt, fejlettebb idoma pedig a XV. században kelet felől terjedt el, ekkor még hiányzott; a nyakvértről a reliefen nem vehető ki tisztán: bőrből, sodronyból készült-e vagy éppen hiányzott s a mi nyakvértnek látszik, az nem egyéb a vitéz leomló hosszu hajánál, egész határozottan megállapítható azonban a sodronygyűrűs vagy pikkelyes nyakvért a nagyszentmiklósi vitéz sisakjánál, a mi nem egyéb, mint a későbbi vassapkák népvándorláskori előképe, minők nálunk a XVII. századig, a középázsiai nomádoknál és a kaukázusi törzseknél pedig egész a legújabb korig használatban voltak. A firuzabádi relief sisakja oldalt sas szárnynyal volt ellátva, a sisakbokréta a nagyszentmiklósi vitéz sisakján is feltalálható, áll két (talán) sastollból, mely a sisak aljához van erősítve. Későbbi emlékeink szerint a pávatollat is nagyon kedvelték őseink, s úgy süveg-, mint sisakbokrétának alkalmazták már abban az időben, a mikor a sisakbokréta a nyugoti népeknél egyáltalában nem volt még divatos.*
Arch. Ért. XVI. 1896. 347. – Az ezüst lemezekről, melyek részint süvegdiszül (l. a szolyvait Lehoczky T. leirásában Arch. Ért. III. 1870. 203. és VI, 1886. 379.) részint tarsolydiszül (tarczali Hampel, Honfogl. eml. 132–134. bezdédi Arch. Ért. XVI. 1866. 399.) használtattak, v. ö. Hampel J. A honfogl. kor emlékei. 30, 128, 130–132, 218 és A régibb középkor. II. k. 500-501. l. Salamon F. Magyar hadi tört. 89. lap. Boncz Ö. Vázlatok a magy. visel. tört. 2. r. 9. l. – Arch. Ért. XIII. 1893. 316. – Huszka J. Magyar Ornamentika. Budapest, 1898. 9. l. 1–4. sz.
