Süveg. Kalap.
Süveg. Kalap.
Az ősmagyar föveg tetején kicsúcsosodó, nem valami magas, karima nélküli süvegből állt, melyet részint szőrével kifelé fordított, mindamellett béléssel ellátott bőrből, talán birkabőrből, részint pedig nemezből készítettek; a szolyvai lelethöz tartozó nemezdarabok mindenesetre süvegnek a maradványai, ami kitünik abból, hogy a fejnél talált s nyilván süvegdíszül használt ezüstlemez hátlapjára vannak hajszálakkal együtt tapadva; mint föntebb említettük, a szolyvai nemezmaradványok csikószőrből valók. Az a süvegforma, melyet ősmagyarnak mondottunk, egész napjainkig feltalálható a magyar parasztoknál, a dunántúliak sipkának hivják s fekete birkabőrből készítik; legelőbb a szkitha-korra következő időszakban tünik föl Dél-Oroszországban kercs vidéki katakombák falfestményein, a magyarországi jazigoknál, meg Irán meghódítóinál, a parthusoknál (1. 10., 2. 2., 4. 8–9.), ugy látszik tehát, a Közép-Ázsia nyugoti részén tanyázó parthus-masszageta népségnek volt a jellemző fövege, mely a dél-oroszországi szkitha süvegtől abban tért el, hogy alant a széle egyenletesen volt körülkerekítve s hátsórésze nem nyult le a vállig, a belső ázsiai turánok süvegétől pedig abban különbözött, hogy nem volt karimája s olyan tulságos hegyes és magas sem volt, mint a minő a behisztuni sziklakép szakájától kezdve a középkori tatárokig s a mai közép-ázsiai törökségig és a kalmikokig a keletibb vidéken lakó turánok süvege. A kora Szasszanida-emlékeken a parthus süveget egészen olyan alakunak találjuk, a minő a magyar paraszt sapkája. Hasonló, talán valamivel még alacsonyabb egy Szibéria nyugoti részében talált pikkelyes vértü nyilazó alakot ábrázoló bronz szobrocskán a hajdani finn-ugor vagy szabir-ogor (avar) vitéz süvege (4. 4.). Szorosan ehhez csatlakozik az a süvegforma, a mit a már említett X–XI. századbeli párisi görög evangelium egyik miniature-jén a várostromló lovas harczosok viseleteként találunk (17. 6–7.). A Képes Krónika, midőn a magyart meg akarja különböztetni a bessenyőtől, kuntól, a magyarnak ugyanilyen formáju, csakhogy fehérszőrü állatbőrből készült süveget ad, míg a bessenyőt és kunt felhajtott karimáju, magas és hegyes tatár süvegben ábrázolja. Ez utóbbi süvegformát a hunnoknál is alkalmazza, a mi annyiban feltünő, mert a krónikairó a hunnokat a magyarok egyenes elődeinek tartja. Mivel pedig a későbbi pörge magyar kalapokhoz hasonló felhajtott karimáju fövegek a XIV. század folyamán a nyugoti népeknél is divatban voltak, arra azonban a honfoglalás előtti nyugoti viseletben alig találunk valami alapot, hogy ezt a fövegformát a nyugoti divat önálló fejleményének tarthatnánk, hanem magyar befolyásra kell gondolnunk: föltehető, sőt valószinű, hogy a honfoglalóknál mindkét süvegforma, úgy a karimanélküli sipka, mint a karimás kalpak (az ószlovénban is klobuk, nyilván a hunn-bolgár nyelvből) vagy nemez kalap használatban volt, csakhogy ez utóbbi korántsem volt olyan magas és hegyes, mint a minőnek a Képes Krónika tünteti föl a XIV. századbeli kun süveget, ez már a tatár befolyás eredménye; a régebbi kun süveg teteje kerek a déloroszországi szobrokon s a fejtetőhöz simul (20. 1–6); ilyenforma lehetett a honfoglaláskori karimás süveg is, a mely aztán a XIV. századbeli nyugoti fövegnek mintául szolgálhatott s alapját képezi a kései pörge magyar kalapnak. Egy VII–VIII. századbeli altaji turk emléken a régi szkitha süvegforma is feltünik a jellemző nyakszirttakaróval (4. 6–7.), a mi különben Belső-Ázsiában még ezer évvel később is használatban volt a mongoloknál; tekintve, hogy az altaji turk uralom a kelet-európai turánokra is kiterjedt, sőt a honfoglalók előkelő nemzetségeit egyenesen altaji turk eredetüeknek kell fölvennünk, nem lehetetlen, hogy őseinknél ez a harmadik süvegforma sem volt ismeretlen, melynek lehajló nyakszirttakarója nemcsak meleget tartott téli időben, hanem egyuttal a harczosnak vértezetül is szolgált.*
A süveg elnevezés hunn-bolgár eredetű s megfelel a csuvas «szilek», «szjëlyëk», csagataj «jelek» (sapka, melyet a fejedelmek szoktak viselni) szónak. A szó Felső-Somogyban «sijeg», «süjeg» alakban is előfordul. (Munkácsi B. Nyelvt. Közl. XXI. 125. Vámbéry A. A török faj. 536.) A volgai bolgároknál Ibn Fozlan sz. «kalensuve» vagy «kulansa» volt a neve s alighanem igaza volt Hunfalvynak (Magyarorsz. Ethn. 390. l.), a mikor előrészét a vogul – osztyák «kaleng», «kalang», «kalen», «kalan» az az iramszarvas szóval vette egynek, bár Vámbéry (A magy. ered. 71. l.) ezzels zemben a baskir «kulancsik», «kulansik» = betakaró meleg, kucsma szóra hivatkozik, ami azonban még mindig lehet eredetileg összetett szó s a «kun-szilek» az az «irambőr-süveg» a hunn-bolgár népnél vagy még korábban a szkitha – szarmata elemnél nyilván a régi szkitha süvegforma volt. A szó a népvándorlás korában, ha ugyan nem később, átment a szláv nyelvekbe is (orosz: šapka, lengyel: czapka, cseh: čapka), továbbá a ruhmunba (šapku, šipku), szó ennek felel meg a magyar «sapka», «sipka» szó, (Miklósich F. – Szarvas G. A magyar nyelvbeli szláv szók. M. nyelvőr. XI. 1882. 456.) melynek i-s változata aligha magyarázható szláv kölcsönzésből; sokkal valószinűbb, hogy úgy a «süveg», mint a «sipka», «sapka», alakot egyenesen hunn-bolgár nyelvből vettük, még pedig az utóbbi alak alighanem az avar nyelv maradványa. (V. ö. «szabak» a jakutoknál két oldalt fültakaróval ellátott sapka. Vámbéry A török faj. 184.) A «kalpag»-ról l. Vámbéry A magyarok ered. 307. s A magyarság keletkezése. 115, 161, 378. A cseh «kalpag» s a lengyel «kolpak» prémes magyar süveget jelent. (M. Nyelvőr. XVII. 1888. 444.)
