Bambusium.
Bambusium.
A felemás szövetek divatja különben nem hagyott nyomot a magyar viseletben. Jobban elterjedt ennél a bambusiumnak nevezett felöltő azon formája, mely a XIV. század második felében jött általános divatba s abban állt jellemző sajátsága, hogy az egymást váltogató kétszinű csíkokat ennél vízszintesen levarrott és vattázott keskeny redők váltották fel. A század elején kezdett ez a szokás Angol- és Francziaországból elterjedni s lehetséges, hogy a trevisói feskók angol-szász követjének kabátján is (VIII. 8.) a sötét és világos sárgaszinű csíkok ilyen levarrott redőknek felelnek meg. Nagy Lajos uralkodásának vége felé már nálunk is viselték, a mi félreismerhetlenül kitünik Sz. Simon zárai koporsójának domborműveiből, melyeken a levarrás párhuzamosan futó mélyedésekkel van feltüntetve. Ilyen felöltőben vannak ábrázolva a Nagy Lajos és Erzsébet királyné zárai látogatásának jeleneténél a magyar főurak, köztük Pál bán (27. t. 10.), aztán István boszniai bán térdő apródja. (27. t. 11.) Hasonló, csakhogy bő aljánál fogva magyarosabb szabású felöltőben festette le magát 1378-ban a zalamegyei turnicsei templomban Aquila János (X. 2.) Ugyanezt a redőzetes kabátformát tünteti föl a hainburgi ú. n. Attila-szobor (19. t. 9.), melynek korát a XIII. századba szokták tenni, de ha a vízszintesen futó párhuzamos vonalak nem a vaslemezeket jelzik, melyeket vértezetül a ruhára varrtak (v. ö. V. B. 8.), a miben e sorok irója kevés valószinűséget talál, hanem a levarrt redőzetet: a szobrot ezen az alapon a XIV. század második felé kell helyeznünk. Végül a divat tartós voltának tanúságaként megemlítjük, hogy nálunk a XV. század első feléből is van e viseletmódra emlék, egy Zsigmond királyt ábrázoló kép, ki előtt egy térdeplő s nyilván az alsóbb néposztályhoz tartozó férfialak ugyanilyen redőzetes, de már hosszú és bő kabátban van ábrázolva. (33. t.)*
A bambusium Pápa nb. Miklós 1317-ki végrendeletében fordul elő: «Item loricam propriam eiusdem Comitis Nicolai cum omnibus apparementis preter Banbusium.» Anjoukori Okl. I. 431. – Magyarázatára nézve a colmari krónika következő sorait idézi J. R. Planché az 1298-ik évnél: «Wambasiam, id est tunicam spissam ex lino et stuppa vel veteribus pannis consutam.» (J. R. Planché: A Cycl. of Costume, I. 197.) – Gerecze P. az Arch. Közl. XVIII. köt. 47. l. – Bambusium a Schlägli szójegyz. sz. «doman corzouag» (625. sz.), a Beszterczei szószed. (kiada Finály H.) sz korzouag. V. ö. különben 110. jegyz.
