Csatabárd. Buzogány.
Csatabárd. Buzogány.
A többi fegyverféle közül megemlítjük a csatabárdot (28. 18.), melyet különösen Szt. László ábrázolásánál a szent király megkülönböztető fegyverének találunk; veleméri (26. 8.) és geleneczei (XII. 10.) képén a csatabárd félhold alakú, a bárd nyaka a penge közepén van alkalmazva, míg egy másik változatnál a penge felső részének a közvetlen folytatását képezi s a penge háromszög alakban csak a nyak alatt szélesedik ki. (28. 18.). Az Anjouk alatt egy új fegyvernemmel, a buzogánynyal szaporodott a magyar hadi fölszerelés. Két neme volt, egyik a bunkóhoz hasonló s nyugoteurópai eredetű macsok (olasz. mazza, francz. masse, mace, machue), másik a négy tüskével ellátott keleti buzogány (tör.-tat. bozgan, buzgan a. m. zúzó, romboló), mely a tatárjárás idejében tűnik föl Európa területén s Kipcsakból terjedt el előbb az oroszoknál és lengyeleknél, később pedig nálunk is. XIII–XIV. századbeli idomát a 42. tábla 14., sz. ábrája tünteti föl.*
Schlägli szój. claua = mochk (595. sz.), Beszterczei szój. math (123. sz.) A tájszótár sz. macsuka a. m. valaminek bunkója. V. ö. Századok. 1893. 314–315. – A «buzogány» név a Nyelvtört. Szótár sz. legelőbb egy 1424-ki oklevélben fordul elő: «bozgan» nevü vasbót. Eredetére l. Arch. Ért. X. 1890. 403. s köv. ll. Hogy tatárfegyver, Marco Polo mondja. (Brózik K. Középkori ázsiai utazók. 92. l. XII. fej.) Egy anjoukori tollas buzogányt sarkantyúkkal s különböző házieszközökkel együtt 1898 elején Szabolcsmegyében Kutya-Bagoson egy elpusztult templom alapjai körül találtak (V. ö. 184. jegyzet), e buzogány eredetileg hat tollú volt, az egyes tollak háromszögü lemezből álltak.
