Haj- és szakál viselet. Kun hajviselet. Csimbók.
Haj- és szakál viselet. Kun hajviselet. Csimbók.
Az Anjoukori haj- és szakálviselet sok tekintetben különbözött a XIII. századbelitől. Nem fontak többé gyöngyöt és ékkövet a hajba és szakálba, mint IV. Béla idejében s a II. Endre korabeli borotválkozás is kiment a divatból, mert igaz ugyan, hogy a Képes Krónikában többször előfordul a csupasz arcz, különösen a harczosoknál, de ezzel – úgy látszik – csak a fiatalságukat akarta a festő feltüntetni; hiszen a külföldiek már ezen időben is magyar szokásnak tartották a szakálnövesztést s magában a Képes Krónikában találunk rá adatokat, hogy ugyanazt az egy személyt, mint pl. Sz. Lászlót a kunnal való birkózás jelenetében csupasz arczczal ábrázolja (25. 16.), később pedig – idősb korában – már szakálosan. A hajat megnövesztették, úgy, hogy a vállat verte, így találjuk már Róbert Károlyt hátrafésült hosszú fürtökkel a szepes-váraljai freskón s ez a szokás Nagy Lajos korában is megmaradt, a mire a Képes Krónika ép úgy tanulságul szolgál (v. ö. IX. A. 4. IX. B. 1–2.), mint Sz. Simon zárai koporsója (27,. 10., 12.), mindegyiknél magának Nagy Lajosnak és főurainak hajviseletére hivatkozva. A megnyirt fej most is, mint az Árpádok korában, a szolgaságnak volt a jele, azért ábrázolja a Képes Krónika a váradi egyház építésénél kapáló munkást rövid hajjal (26. 7.). A csimbókviselés szokása is újra divatba jött, felélesztették a kunok, csakhogy – mint a Képes Krónikából látjuk – nem hármas üstököt eresztette, a hogy a Vatha korabeli pogány lázadókról olvassuk, vagy a mint a velenczei u. n. felső-indiaiaknál látjuk, hanem a fej tetején hagytak egy hosszú hajfonatot, mely hátuk közepéig csüngött le, a fej többi részét pedig, leginkább a míg a keresztyénségre nem tértek, kopaszra borotválták, úgy hogy Árpádkori krónikáink gúnyos megjegyzése szerint fejük a nyers tökhöz hasonlított. Fülöp pápai legátus Kun László korában ezen hajviselet ellen kikelt, de ha a fejborotválással fölhagytak is a kunok, a lelógó hosszú csimbókhoz ragaszkodtak s nemcsak a XIV. század derekán, de a derzsi falkép (31. 1.) szerint még a XV. század huszas éveiben is ez volt a hajviseletük, sőt a magyarság egy nagy része is elfogadta. A bajusz- és szakálviselet, mint már említettük, általános volt, a szakált azonban nem növesztették nagyra, rendesen félrövid volt, középen ketté választva, úgy hogy két kis csúcsban végződött. (26. 3., 8., 12., 29. 2.). A kunok borotválkoztak, mint a kun viszonyokat szabályozó 1279-iki országgyülés végzéseinek egyik pontja bizonyítja, bár a szövegezés annyira zavaros, hogy egy pár kiválóbb történetirónk épen az ellenkezőt olvassa belőle. Az van ugyanis az említett végzésben, hogy a kunok «szakáluk levágását, hajuk kurtitását és ruházatukat kivéve, a mire Fülöp pápai legátus, a király kértére nem akarja őket kényszeríteni, minden egyébben a keresztyének szokásaihoz alkalmazkodnak.» A Márk-féle Krónika hasonló kétértelműséggel szól a dologról; «fermói Fülöp – mondja – a magyar szokás elleni szakálborotválást, hajnyirást és a kun süvegek elvetését szigoruan megparancsolta», a miből azt lehetne érteni, hogy a «szakálborotválását és a haj nyirását parancsolta meg, ha ott nem volna, hogy a «szakálborotválás» és «hajnyirás» beleütközik a magyar szokásokba. Egész biztosan tudjuk, hogy pl. a XIII. századbeli magyart épen a hosszúra növesztett haj jellemezte a kopasz fejű kunnal szemben; azt is látjuk az egykorú képeken, hogy a kunokat rendesen csupasz arczczal tüntetik föl, bár itt a Képes Krónikának, mely – mint említettük – a magyar harczosokat is csupasz arczú legényembereknek ábrázolja, nem tulajdonítok olyan fontosságot, mint pl. Boncz Ödön s még kevésbbé jöhet számba Aquila, a ki sem a jellemző kun süveg alakját, sem az asszonyias bő kun ruhát nem ismerte; de nagyon fontos bizonyítéknak tartom, hogy a déloroszországi csészetartó szobrok alakjai, melyeknek készítését úgy Rubruquis, mint egy Henszlmann által említett orosz krónika a kunoknak tulajdonítja, vagy egészen csupasz arczúak vagy csupán vékony bajuszt viselnek. (20. 1–6.) Viszont a Reimchronik a Béla herczeg és Brandenburgi Kunigunda 1264-iki menyegzőjén megjelent magyar urakról azt irja, hogy hosszú szakáluk volt. Világos tehát, hogy a borotválkozás a kunoknak volt a szokása, erről mondta a Márk-féle Krónika, hogy ellenkezik a magyar szokással s így az 1279-iki végzésnek is csak az lehet az értelme, hogy a kuniok a keresztyén szokásokhoz fognak alkalmazkodni, kivéve, hogy szakálukat ezentul is levágják, kopaszra nyiratkoznak és hegyes süvegüket megtartják. Hogy bajuszukat is leborotválták volna, nem csupán szakálukat, alig hihető. A derzsi freskó a XV. század elején kipödrött kis bajuszszal, szakál nélkül tünteti föl a Sz. Lászlóval küzdő kun vitézt. (31. 1.)*
Ottó királyról mondja Zittaui Péter: «longam barbam habens more Ungarico.» Dobner: Mon. Hist. Boem. V. 170. – Szepesváraljai képet l. Ipolyi A. Kisebb munkái. I. 246. Millen. magy. tört. III. k. 46. Baróti-Szalay J. A magy. nemz. tört. II. 13. – «Tonsa capita Cumanorum Almi ducis milites, mactabant tanquam crudas cucurbitas.» Anonym cap. 8. – «Capita quippe Cunorum, nouiter rasa, tanquam cucurbitas, ad maturitatem nondum bene perductas, gladiorum ictibus disciderunt.» Jch. de Thwrocz Chronica. Pars. II. Cap. 49. A kunok hajviseletéről és borotválkozásáról is szól az 1279-ki végzés: «Videlicet a modo descendent et recedent a tabernaculis suis et domibus filtrinis et habitabunt ac morabuntur villis more Christianorum in aedibus et domibus solofixis, praeter abrasionem barbarum et abreuationem capillorum et habitum vestium eorundem, super quibus eosdem praeter ipsorum voluntatem venerabilis Pater Dominus Legatus ad nostram deuotam instantiam lenitate paternae pietatis condenscendens, inuitos non coëgit, sed in aliis se moribus Christianorum conformabunt.» Fejér: Cod. Dipl. V. 2. 515. és «Qui (Philippus Firmanus) barbas radere, crines deturncare, contra mores Hungaricos, et pileos Cumanicos, quorum usus in Hungaria iam in consuetudine habebatur abiiccere demandabat.» Marci Chronica Pars II. cap. 86. – Hunfalfy P. ugy értelmezte a törvény rendelkezését, hogy a kunok alkalmazkodtak a keresztyén szokásokhoz, a szakál beretválásra, hajnyirésre és ruhaviseletre nézve azonban a réginél maradhatnak. Magyarorsz. Ethn. 373. l. Ellenben Pauler Gy. sz. abba ugyan belenyugodtak, hogy keresztyén módon éljenek, «csak hajukat, szakálukat nem akarták lenyirni» s Fülöp püspök, a pápai legatus beleegyezett, «hogy a kunok hosszu szakállukat, hajukat megtarthassák.» A magy. nemz. tört. II. k. 457, 460. Marczali H. szintén igy magyarázza a törvény szövegét; «megmaradt tehát a tornzonborz szakál, az üstök, a hegyes süveg és a bő, asszonyos keleti ruha.» A magy. nemz. tört. Millen. kiad. Szerk. Szilágyi S. II. k. 610. l. – Boncz Ö. Vázlatok a magy. visel. tört. 2. r. 39. l. – A csészetartó szobrokat l. Aspelin J. R. Antiquités du Nord Finno – Ougrien. 84. l. Chantrč E. Recherches anthrop. d. le Caucase III. k. 67. Henszlmann J. A bécsi 1873. világtárl. magy kedv. rég. osztálya. 101–102. l. és Die Kunst der Gothen. 8–12. l. V. ö. 20. fekete táblánkkal, 1–6. sz. – E szobrokról írja Rubriquis: «Comani faciunt magnum tumulum super defunctum, et erigunt ei statuam versa facie ad orientem, tenentem ciphum in manu sua ante umbilicum.» Relations des Voyages de Guillaume de rubruk, Bernard Le Sage et Saewulf. Paris. 1839. 41. l. Brózik K. Középkori ázsiai utazók. 26. l. L. 106. jegyzet.
