3. MAGYAR VISELET A XV. SZÁZADBAN, A LUXEMBURG-HÁZ, A HUNYADIAK ÉS A JAGELLÓK KORÁBAN.*
3. MAGYAR VISELET A XV. SZÁZADBAN, A LUXEMBURG-HÁZ, A HUNYADIAK ÉS A JAGELLÓK KORÁBAN.*
Boncz Ödön: A Haller grófok nemzetségkönyve. (Turul. IV. 1886. 105.) és Hunyadi János állítólagos siremléke Gyulafehérvárott. (Arch. Ért. XIX. 1899. 97.) – Czobor Béla: Magyarország történeit emlékei az ezredéves országos kiállításon. Gerlach és Schenk kiad. Budapest. – Csoma József és Csergheő Géza: Alte Grabdenkmäler aus Ungarn. Budapest. 1890. – Finály Henrik: A beszterczei szószedet. Latin-magyar nyelvemlék a XV. századból. (Akad. Ért. a nyelvt. kör. f. XVI. 1.) Budapest. 1892. – Hartmann Ernő: Ein höfisches Kartenspiel des XV. Jahrhunderts. (Jahrbuch d. Kunsth. Samml. 1883. I. k. 101–115. l. V. ö. Magyar műkincsek. II. k. 1–3. sz. t.) – Hefner-Alteneck: Trachten, Kunstwerke und Geräthschaften. Frankfurt a. M. 1883–84. IV–V. köt. – Henszlmann Imre: Lőcsének régiségei. Budapest. 1878. 67–70. l. II–V. tábla. – Heyden Ágost: Die Tracht der Kulturvölker Europas. Lipcse. 1889. 114–144. – Hottenroth Fridrik: Trachten der Völker alter und neuer Zeit. II. k. Stuttgart. 1891. 85, 151, 163. ll. és 96, 99. tábla. – Huszka József: Szent László legendája székelyföldi falfestményeken. (Arch. Ért. V. 1885. 211–220,), Magyar szentek a székelyföldön a XV. és XVI. században. (U. o. VII. 1886. 123–134,), Székely festőiskola a XV. században. (U. o. VIII. 1887. 331–332. l.) A mezőtelegdi ev. ref. templom falképei. (U. o. XII. 1892. 385–389.) és A sepsibesenyői ev. ref. templom. (A székely N. Múzeum Ért. 2. rész. S.-Sz.-György. 1891. 276–290.) – K–r B–a.: Magyar díszöltönyök a fraknói kincstárban. (Arch. Ért. XII. 1892. 240–243. XIII. 1893. 331–334.) – A Magyar Nemzet Története. Millen. kiad. Szerk. Szilágyi Sándor. III. és IV. köt. – Magyarország és Erdély képekben. Szerk. Kubinyi F. és Vahót Imre. Pest. 1853. II. k. 49–56. (A sárkányrend lovagjai.) – Masner Károly: Die Costüm-Ausstellung in k. k. oest. Museum. Bécs. 1894. Taf. 2. – Matejko Jan: Objaśnicnia dzieięciu tablic Ubiorów w Polsce. Krakkó. 1879. – Matlekovics Sándor: Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor. Budapest. 1897–98. IV. k. 354 s köv. V. k. 453, 591. – Myskovszky Viktor: A szmrecsányi templom falfestményei. (Arch. Ért. XIII. 1893. 145–151.) – Planche, James Robinson: A Cyclopaedia of Costume. I–II. k. London. – Radisics Jenő: Magyar Műkincsek. II. k. Budapest. 1895, 98. – Rómer Flóris: Magyar viseletképek a bécsi cs. k. könyvtárban. (Arch. Közl. VIII. 199.) és Régi falképek Magyarországban. Budapest. 1874. – Schultz Alwin: Deutsches Leben im XIV. und XV. Jahrhundert. 306 s köv. ll. – Szalay-Baróti: A magyar nemzet története. Budapest. II. köt. – Szamota István: A schlägli magyar szójegyzék. Budapest. 1894. – Szendrei János: Magyar viseletképek czímeres leveleinkben. Budapest. 1892. 5–17. l. (Arch. Ért. XI. k. 5. XII. k. 2. füz.), Hadtörténelmi emlékek az ezredéves orsz. kiállításon. Budapest 1896. 75 s köv. ll. és Magyar hadi élet. (Radisics J. Magy. műkincs. II. 85–106.) – Szerelmey Miklós: Magyar hajdan és jelen. Pest. 1847. 46. l. (Margitszigeti jagellókori freskó.) – Tagányi Károly: A beszterczei szószedet kulturtört. jelentősége. (Századok. 1893. 305–327.) – Triumph des Kaisers Maximilian I. Bécs. 1883/94. 39. tábla. (A fölvilágosító szöveget Schestag Ferencztől l. Jahrbuch d. Kunsthist. Samml. I. k. 154–181. l. V. ö. 161, 175, 177. ll. – Varju Elemér: A gyulafehérvári székesegyház sírköveiről. (Arch. Ért. XIX. 1899. 28.) – Weiss Hermann: Kostümkunde. Neuzeit, I. k. Stuttgart. 1872. – Der Weiszkunig. (I. Miksa császár önéletrajza.) Kiadta Schultz Alwin. (Jahrbuch d. Kunsthist. Sammlugen d. allerhöchst. Kaiserhauses. VI. k. Bécs. 1883.) – Viollet le Duc: Dictionnaire raisonné du mobilier français. Paris. 1872–75. III–VI. köt. – Vizkeleti Béla: Vázlatok a magyar viselet történetéből. (Vasárnapi Ujság. 1861. 29. sz. 337).
Az Anjoukori Zsigmond király félszázados uralma képezi az átmenetet a Hunyadyak és Jagellók korába, melynek végső szakából már számos emléke maradt fenn a magyar viseletnek, a közbeeső időszak azonban anyag tekintetében sok kivánni valót hagy hátra. Nem hiányoznak ugyan ezen időszakból sem az emlékek, de egyoldaluak és korántsem tüntetik föl a viseletmódnak azt a sokféle változatosságát, a mi a magyar viseletnek oly megbecsülhetlen forrásává teszi a XVI. század derekán a Képes Krónikát, a XVI. század elejére pedig I. Miksa császár önéletrajzának, a Weisskunignak a császár megbizásából Beck Lénárt és mások, aztán meg a Miksa diadalmenete vagyis az ú. n. Triumphzugnak Burgkmayr János által készített rajzait. A székelyföldi falfestmények az Anjoukor legvége és a Zsigmond alatti hadi viselet szempontjából igen tanuságosak ugyan, de jóformán csak erre az egy köre szorítkoznak s még itt is meglehetős sablonszerüséggel jártak el készítői egyfelől a magyar, másfelől a kun harczosok ábrázolásában; van egy magyar, meg egy kun tipusuk, ezt ismétlik a nélkül, hogy az egyes alakok előállításában valami változatosságra törekednének, legfölebb Sz. László alakját tüntetik föl a hagyományos csatabárdon és koronás sisakon kivül a többitől némileg eltérő viseletben. A siremlékek, melyek a XV. század derekától kezdve a fölirat és czimer mellett az elhunyt képmását is ábrázolják, szintén csak a hadi viseletre, még pedig csupán a főuri osztálynál divatozó vértezetre szolgálnak forrásul, mely nyugoti szokás szerint a testet tetőtől-talpig elfödő teljes vasöltözékből állt.
Egyedül Hunyady János gyulafehérvári siremléke képez kivételt, mely a kormányzót a sablonos pánczélzat helyett fejedelmi palásttal, dolmányban és kalpagosan tünteti föl, kezében vezéri buzogánynyal. A siremléket Hunyady László sarcophagjával együtt Fraknói Vilmos szerint Hunyady János özvegye, Szilágyi Erzsébet készíttette, ép úgy készíttethette azonban Mátyás is abban az időben, midőn olasz művészek a renaissance izlést a magyar udvarban is meghonosították; a két siremlék mindenesetre későbbi egypár évtizeddel, mint a kormányzó hasonnevü öcscsének, az 1441–42 körül elhunyt ifjabb Hunyady János szörényi bánnak gothikus izlésü s nyilván a kormányzó által 1446–56 körül készíttetett síremléke. Mind a három emlék nagyon meg van rongálva s a kormányzó és Hunyady László vörös márványból készült sarcophagjának hiányos oldalait a későbbi időkben, talán a mult században, eredetileg oda nem tartozó fehér márványlapokkal egészítették ki, melyek késő renaissancekori hadi jelvények mellett a Kendy-czímert, a nyíllal átlőtt medvetalpat tüntetik föl s ez többeket arra a véleményre vezetett, hogy a két siremlék nem is a Hunyadyaké, hanem a Kendyeké volt s csak a XVI. század dereka felé, vagy még később készültek. A Kendyekre vonatkozó részletek azonban Varju Elemér szerint, ki ebből a szempontból tüzetesen megvizsgálta a két emléket, félreismerhetlenül toldások, a mit az anyag különbségén kivül még az is bizonyít, hogy míg Hunyady László pánczélzata (V. ö. XII. 1.) tiszta gothikus s egészen megfelel a Mátyás korabeli vértezetnek, a lábánál oldalt alkalmazott Kendy-czímer cartouche-a határozottan a XVI. század második felér vall. A kormányzó viseletének (V. ö. XII. 10.) szabatosabb meghatározására épen Mátyás korából hiányzik az összehasonításul alkalmazható anyag, mert az emlékek vagy korábbiak egy pár évtizeddel, vagy későbbiek, szintén 20–30 évvel, maga Mátyás pedig a renaissancekori olasz viseletben van feltüntetve; de annyit a hézagos anyagból is látunik, hogy a palást és az övig sűrű gombsorral ellátott, alján kissé kihajtott szélü térdig érő dolmány szorosan egyezik a XV. század dereka táján vert magyar aranyak Szent Lászlójának viseletével (34. 5, 6.), eltérést csak abban találunk, hogy a dolmány felálló magas gallérral, a palást pedig lehajtott gallérral van ellátva s bár ez a XVI. század második felében is divatozott, nem kell feledni egyfelől azt, hogy a felálló ruhanyakat a XV. század második felének viselete is alkalmazta (35. 5, 6.) s utóbb annyira meghosszabbodott, hogy a XVI. század elején lehajtott gallérrá vált (44. 1, 10. 45. 1.), másfelől pedig s ez egyenesen kizárja a Kendyek idejét, hogy a XVI. század második felében az újj nélkül palást kiment a divatból, a gombsort pedig rendesen sújtással, zsinórral látták el, s ha hiányzik is a sújtás, a gombsor sokkal ritkább volt s nem olyan sűrű, mint a XV. század dereka felé; az alacsony, kerek kalpagot, habár Báthory István lengyel király korában is megvolt, szintén ismerték a XV. században, még pedig többféle változatban (XIV. 9, 13.) az elől alkalmazott kis ellenző egyik Nagy Lajos korabeli süvegváltozattal függ össze (X. B. 4. XII. 3.). Szentgyörgyi György gróf († 1467) siremlékén a hasonló alaku kalpag ellenző nélküli (XIV. 13.), de az is meglehet, hogy a hajfürtök miatt nem vehető ki egész tisztán a kalpag minden részlege. Vegyük még ehhez azt, hogy a sarcophag két oldalán levő dombormüvek magyar és török lovascsapatok közti ütközetet s a csatából győztesen, török foglyokkal visszatérő magyarok menetét ábrázolják, a mi semmikép sem vonatkozhatik a Kendyekre, meg hogy a magyar vitézek ugyanazt a sűrű gombsoros dolmányt viselik, mint a kormányzó, sisakjuk pedig a Mátyáskori «salade» (43. 3. V. ö. XIV. 11.): minden kétségünk megszűnik, hogy e sarcophagot ne Mátyás király vagy Szilágyi Erzsébet készíttette volna Hunyady János emlékére 1470–80 körül.*
A Weisskunignál (Jahrbuch sat. VI. k. XVII. l.) megjegyzi a kiadó, hogy Miksa császár különös pontosságot követelt az illusztrálóktól. – Fraknói V. A. Hunyadiak és Jagellók kora. Millen. magy. tört. IV. 625. – Bunyitay V. A. gyulafehérvári székesegyház későbbi részei. Budapest. 1893. – Turul. IV. 1886. 8., 112. – Arch. Ért. XIX. 1899. 28, 97.
Szükségesnek tartottuk ezt a részletes megvitatást, mert Mátyás uralkodásának dereka tájáról alig ismerünk más emléket, mely a magyar viseletet feltüntetné. Rozsnyai János (Johannes de Rosenau) nagyszebeni oltárképének magyaros öltözetü alakjai (37. 4, 5, 10, 11.) valami három évtizeddel korábbiak, a kép ugyanis 1445-ben készült, ugyanezen időtájból valók vagy még korábbiak, a győri antiphonale alakjai (38. 3, 4, 6, 7.), a többi emlék is vagy előbbi, vagy későbbi, vagy pedig, mint a vajdahunyadi falfestmények (39. 1–4.) s az aacheni magyar zarándokok (34. 1–3.), meg a Corvinák képei a nemzeti viselet fejlődésének magyarázatára kevésbbé alkalmasok.
Az emlékek hézagossága mellett is eléggé kidomborodik a XV. századbeli magyar viselet általános menetének azon eredménye, hogy a Jagellók (1490–1526) idejebeli viselet, a maga egészében tekintve, a közbeeső formák szerint az Anjoukori viseletnek a továbbfejlődése, melynek egyes alkatrészei részint a szorosabb értelemben vett magyar, részint pedig a kun viseletből alakultak, csakhogy a mindinkább gyöngülő nyugoti befolyás helyett a magyarság lényével sokkal egyezőbb keleti izlés hatása alatt.
A felöltő.
Mente. Suba.
Palást.
Dolmány.
Metélt ruha.
Tabirruha.
Nadrág.
Csizma. Szekernye. Saru. Sólya.
Süveg.
Bajusz-, szakál- és hajviselet.
Női viselet. Szoknya. Rokolya.
Suba. Palást.
Fejkendő. Főkötő. Párta.
A XV. századbeli fegyverzet.
Pánczél.
Mellvas.
A pánczél részei. Gallér. Vállfővas. Vaskar. Könyökvas. Vaskeztyű. Lábvas. Térdvas. Vasczipő.
Vasing.
Sisak. Helym. Pikonhog. Salag.
A paizs. Kotorgárd. Bolda. Pavez.
Számszeríjj. Kézíjj.
A puska.
Kard. Szablya. Hegyes, kétélű és széles tőr.
Lándsa. Szulcza. Kopja. Gerely. Kelevész. Farkas kasza. Alabárd.
Csatabárd. Csákány. Fokos.
Buzogány.
Sarkantyú.
Lovagrendek.
A sárkányrend.
Nyereg.
Lószerszám.
Diszítés. Ékszerek.
Szövetek.
